Gin az év utolsó napján egyedül ült otthon a kanapéján, épp az apjával fejezte be a beszélgetést telefonon. Előtte a dohányzó asztalon egy műanyag dobozban kihűlt ennivaló maradéka hevert egy dobozos üdítő mellett. Szánalmas – gondolta, majd fogta az asztalon lévő dolgokat és a kukába dobta. Megfordult és szétnézett a házban. Pont olyan volt, amilyet elképzelt. Letisztult, elegáns, praktikus luxus, amit szeretett. Tényleg nem volt sok bútor, szerette a szellős tereket, mint ez is. Sosem gondolta, hogy él a földön valaki, aki az ő finnyás ízlését úgy eltalálja, hogy valójában nem is ismerik egymást. Rejtélynek tartotta bizonyos szempontból Aokit. Fogott egy távirányítót és zenét kapcsolt. Még nem tudta megszokni ezt a hatalmas házat egyedül, így mióta beköltözött gyakran hallgatott zenét. El is felejtette, hogy mennyire szerette. Egy rakás olyan dolog volt, amit elhagyott az utóbbi években, most azonban előkúsztak. Ilyen volt a zene, vagy a festés. Költözéskor megtalálta a vásznait, az állványt és minden eszközét, így az egyik szobából játszós szoba lett. El is indult oda, kedve támadt valamit festeni. A zene mindenhová követte, mintha körbevette volna, hiszen mindenhol kapott helyet hangszóró, így az egész házban ugyanúgy hallotta a zenét. A festőszobában levette a pólóját és a kezébe vette a palettáját. Nem is tudta, mit akar csinálni, csak húzta egyik vonalat a másik után. Lassan mégis kirajzolódott egy alak, egy férfi lehajtott fejjel, mögötte pedig szellemszerűen egy másik, épp a nyakához hajolva. Hátrébb lépett és végignézett a vásznon, majd eldobta az ecsetet és otthagyta az egész mázolmányt. Nem akarta fejtegetni a jelentését, igazából pontosan tudta, hogy még mindig ugyanabban a posványban tocsogott, mint amibe belezuhant, mikor Jojo elhagyta. Azóta nem is beszélt vele. Azt mondta neki, nem kíváncsi rá egy darabig, és Gin tartotta a szavát. utálta volna hallani, hogy jól van, jól érzi magát Aizen mellett. Még mindig ki nem állhatta a tényt, hogy őt választotta. Azt gondolta bárki máson túl tette volna már magát, de nem Aizen személyén. Mintha a kristálypoharat műanyagra cserélte volna. Gyűlölte a gondolatot, hogy Aizen elvette tőle. Saját magában rengett meg a bizalma, tényleg többnek tartotta magát másoknál, de Aizennél mindenképp. Ezen járt az esze, miközben az ajtó felé trappolt, így fél meztelenül. Arra gondolt, hogy kilép a hidegbe, hátha a hirtelen jeges levegő majd magához téríti és lenyugtatja. Amint felrántotta az ajtót megtorpant, mert Aoki állt előtte. Hirtelen abban sem volt biztos, hogy otthon van-e? A legvalószínűtlenebb ember jelent meg az ajtóban. A szőke nem volt kevésbé meglepve, mint a félpucér Gin. Nem mintha bántotta volna a szemét a látvány, de azért erre fogadtatásra nem számított. Egy pillanatig tartott, míg felocsúdott, aztán kihúzta magát.

- Még megfázol – eresztett egy mosolyt a szőke, és minden erejére szüksége volt, hogy ne nyalja meg a száját, vagy simítson az állárra. – Vérzel? – kérdezte egy vörös csíkot pillantva meg a csípője fölött.

- Mi? Nem – nézett végig magán, majd bentebb sétált, Aoki pedig utána. – Festék. Festettem.

- Mit? Falat?

- Vásznat természetesen – mondta úgy, mintha a másinak legalábbis kötelező lett volna tudnia a hobbijáról. – Mit keresel itt?

- Kaptam egy kellemetlen e-mailt, amit sajnos nem lehet félre tenni egy pillanatra sem – mondta, majd egy nyomtatott lapot adott át Ginnek. – Másképp nem zavarnálak.

- Úgy nézek ki, mint akit zavarsz? – kérdezte Gin, közben a lapra pillantott. Bár egy gondolat erejéig elismerte, hogy ő is feltette volna a kérdést, ha ő látná a szőkét félpucéran otthon.

- Mivel egyedül élsz, talán nem, de ez más téma. Fontosabb a levél.

Gin olvasta, falta a sorokat, majd csettintett a nyelvével és a hajába simított. Letette a levelet a kezéből. Hátat fordított a szőkének és pillanattal később megindult a dolgozó szobájába. Aoki követte. Tudta merre indult, ismerte a lakást. Gin azonnal nyitotta a számítógépet és villámgyorsan kereste a vonatkozó mappát.

- Ez igen kellemetlen, de itt erről nem írnak egy szót sem – szólt Gin. – Ez utólagos módosítás, ami szerződésszegés, szóval pert akaszthatunk a nyakukba. Ettől még nekem kell ez az üzlet. Valahogy meg kell oldanunk. Gyorsan.

Aoki előhúzta a telefonját és máris tárcsázott, miközben Gin is bele vetette magát a munkába. Hirtelen megtelt élettel és a szeme csillogása is megváltozott. Ez volt az ő természetes közege, akkor érezte magát komfortosan, ha valami hasznosat csinált, a munkára pedig mindenképp így tekintett. A szőke szerette nézni, ahogy Gin átmegy ragadozóba és kíméletlenül menetel előre. Akarta ezt a szerződést, és a szőke biztos volt abban, hogy Gin meg is fogja kötni, kerüljön bármibe. Hiába volt az év utolsó napja, nekik minden ajtó megnyílt és bárki szóba állt velük. Gin üdvözölte, hogy Aoki igen befolyásos volt, hiába „csak titkár", sok ajtót ki tudott nyitni, amit a titkárnője nem. Ezt betudta annak, hogy férfi. Ebben a világban a férfiak jobban érvényesülnek. Aztán abban is biztos volt, hogy sokat köszönhet a sármjának is. Maga is tapasztalta, hogy bárkivel beszélt, bármilyen nehéz emberrel kellett szót értenie, mindig sikerült érvényesítenie a saját akaratát. Gin egy alkalommal konkrétan azt mondta a szőkének, hogy szerinte valójában boszorkány.

Észre sem vették, de mire nagyjából elsimult a dolog már rég sötét volt és a világ készült köszönteni az új évet, ők meg dohányfüstbe burkolózott szobában ülve forgatták a papírokat és nyálazták az adatokat meg szerződéseket, grafikonokat. Aoki felkapta a fejét az első korai tűzijáték hangjára. Az órájára pillantott és megállapította, hogy elkésett egy randiról, amire már kár elindulnia. A telefonjára pillantva azt is felfedezte, hogy millió hívás és üzenet várta egy férfitől. Nem volt komoly, de nem szokott felültetni senkit. Gin felemelte a fejét, majd a tarkójára simította a kezeit, végül össze is kulcsolta ott. Megint elkapta a hév, ezúttal rántotta magával Aokit is, akinek minden bizonnyal lett volna jobb dolga is, mint itt ülni vele és dolgozni, miközben valahol szórakozhatott is volna.

- Fizetés emelést kell neked adnom – kezdte, miközben Aoki kinyitott egy ablakot.

- Eleget fizetsz, nem voltam szégyellős amikor erről volt szó.

- Akkor valami jutalmat kapsz. Még ma is itt vagy velem, és dolgozol. Én vagyok a megszállott, nem te – nevette halkan.

- Ez a munkám. Ha lenne fontosabb dolgom, azt csinálnám. Ne aggódj, nem maradtam le semmiről.

- Köszönöm. Nélküled nehezebben menne ez a dolog. Sokat gondolkozom azon, hogy miért vagy te csak egy titkár?

- Csak? Nem így tekintek rá. Én szeretem a részleteket, és ebben a munkában ez a legfontosabb. Az apró részletek helyre igazítása. Te figyelj a nagy dolgokra, én majd a morzsákat rendezem.

- Értékesebb vagy, minthogy így beszélj.

- Nem érzem megalázónak, így gondolom. Az üzlet abban a formában, ahogy te csinálod sosem érdekelt. Az anyámnak volt egy titkárnője, mikor gyerek voltam. Anyám jobban szerette, mint apámat. Óriási becsben tartotta, mikor elváltak az útjaik, anyám szó szerint elgyászolta. Már akkor tudtam, hogy azt akarom, hogy így becsüljenek engem is. Azt hiszem, sikerült elérnem. Nehezen vált meg tőlem az öreg is. El sem tudod képzelni, milyen ajánlatot utasítottam vissza miattad.

- Miattam?

- Átvitt értelemben. Az a cég halálra van ítélve. De azokkal a majmokkal nem tudtam volna együtt dolgozni. Szóval, mindenképp eljöttem volna. Kapóra jött ez a pozíció.

- Azt hittem, hogy azt a nőt nem tudja helyettesíteni senki, de igaza volt, mikor azt mondta, hogy te kellesz nekem. Mondtam már, hogy szerintem boszorkányság, ahogy az emberekkel bánsz. Most sem gondolom másképp.

- Ez nem fog segíteni, ha megfázol.

- Nem vagyok benne biztos, de tényleg nem ártana felöltöznöm. Nem vagy éhes?

- De, eléggé. Már túl kéne lennem a vacsorán – nyújtózott egyet.

- Úton az ágy felé?

- Talán – vonta a vállát. – Előbb valószínűleg elvittem volna valahová táncolni mondjuk.

- Abban biztos vagyok – mondta a válla fölött, mielőtt kisétált a szobából.

A szőke két kézzel simított a hajába, kicsit megkócolta, majd hátra simította. Felállt és átmozgatta magát, órák óta itt ültek és görnyedtek a gépek felett. Becsukta az ablakot, eléggé elhűlt már a szoba. Ő is kiment. Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy Gin után megy, aztán elvetette a gondolatot, mert nem szerette az ilyen sablonon jeleneteket. Hosszú munka után frissítő szex. Ennél ő kreatívabb. Aztán egyszer sem volt biztos, hogy Gin vevő lett volna az ötletre. Persze tudott ő Jojoról, mindenki tudott róla, szóval nem volt kérdés, hogy melyik csapatban játszik, de még mindig korainak tartotta közeledni.

Mire Gin előkerült már fel volt öltözve, kicsit jobban is, mint indokolt lett volna. A szőke úgy gondolta, hogy igyekszik felmelegíteni magát, mert valószínűsítette, hogy eszébe sem jutott, hogy fázik, míg nyakig merült a munkában. Aoki két nagy bögre forró teát készített ki a pultra, mintha csak otthon lett volna. Nem csinált mást, mint az irodában, csak a helyszín volt ezúttal szokatlan. Gin azonnal lecsapott az egyik bögrére, és a hűtőhöz lépve kivette az ennivalót, hogy felmelegítse. Egy pillanatra az jutott eszébe, hogy ilyen jelenetben milyen rég nem találta magát. Hónapokkal ezelőtt volt már, hogy Jojo elhagyta. Eszébe jutott, hogy talán fel kéne már hívnia, eleget duzzogott, de gyorsan el is vette az ötletet még mindig Aizen miatt. Csend volt a házban most, nem szólt a zene, nem is beszélgettek, ezért ijedt meg annyira Gin a gondolataiba révedve, hogy elejtett egy tányért, ami csörömpölve tört darabokra, mikor megcsörrent a telefonja. Elkáromkodta magát, majd a telefonja után nyúlt. Mikor meglátta, hogy Renji hívja azonnal megváltozott az arckifejezése. A szőke szótlanul figyelte, majd inkább a cserepeket kezdte takarítani. Gin nem ment messze tőle, tényleg csak a telefonig lépett.

- Haló – szólt a telefonba.

- Milyen hivatalos – mondta Renji.

- Hogy kéne veled beszélnem?

- Ó, de harapós vagy. Mi baj van?

- Semmi, dolgoztam, elfáradtam.

- Ma dolgoztál?

- Nincs jobb teendőm – mondta és a pultnak támaszkodott. – Hogy vagy?

- Jól. Én is ezt akartam kérdezni. Legutóbb elég gyászos volt a hangod, reméltem, azóta változott.

- És változott?

- Nem nagyon. Arra gondoltam, hogy találkozhatnánk – Gin lassan lehunyta a szemét, majd csukva is tartotta. Aoki figyelmét ez sem kerülte el, de messzemenő következtetéseket nem vont le. – Itt vagy?

- Igen, itt vagyok. Meguntad a szőkét?

- Dehogy, őt nemigen fogom mostanában. Barátként gondoltam.

- Ne barátkozzunk, Renji. Még ne. Szarul vagyok, igen. De lassan majdcsak összekapom magam. Tudod, elég nagy érvágás volt nekem az utóbbi pár hónap. A büszkeségem nehezen viseli ezt az egészet. Nem is tudom, melyik a kínosabb. Jojo választása, vagy a tiéd.

- Semmi kínos nincs abban, ha nem téged választanak.

- Mondod úgy, hogy van egy dögös szőkéd. Menj te a francba, Renji! Ne kérkedj vele!

- Nem volt célom, tényleg csak kíváncsi voltam arra, hogy vagy.

- Jól – morogta, majd kinyitotta a szemét. Ott állt előtte Aoki, amire egyáltalán nem számított. Meg is rémült tőle egy pillanatra.

- Gyere, kihűlik a vacsora – mondta a szőke, amit Renji természetesen hallott, nem is titkolt szándéka volt ez. – Bontottam pezsgőt, azt hiszem, itt maradok.

- Miért nem mondtad, hogy zavarok? – kérdezte Renji.

- Nem zavarsz. Csak most nem alkalmas. Majd kereslek.

- Máskor – mondta Aoki, és elvette a telefont, majd bontotta a hívást. Talán merész tett volt ez, nem is igen tudott volna rá magyarázatot adni, ha kérdezi Gin. Letette a telefont a pultra, majd az asztalhoz sétált. – Kihűlik az étel – mondta, és enni kezdett.

Gin nem mondott semmit. Sem erről, sem másról. Csendben ettek, de nem kínos csendben. Gin értékelte, hogy megint jókor volt jó helyen a szőke.

Úgy volt, ahogy a szőke mondta vacsora után pezsgőt ittak. A tv előtt ültek Gin a kanapén, Aoki a szőnyegen, mintha otthon lenne. Gin a műsort bámulta, de nem érdekelte különösebben. Aokira fordította a figyelmét inkább, aki törődött vele. Ez tetszett neki.

- Szóval, mit akarsz itt ma este? – vetette oda a kérdést Aokinak látszólag a semmiből, aki hátrafordult és kiitta a poharát.

- Semmit.

- Semmit?

- Te hívtál vacsorázni, nekem pedig kedvem támadt pezsgőzni. Arról nem tehetek, hogy az exed telefonált. De úgy tűnt, nem szívesen beszélsz most vele. Bocsánat, hogy elvettem a telefont, de legalább nem gondolja, hogy utána nyafogsz.

- Én gondoltam ezt mindig épp róla. Tévedtem – nézett el a szőke feje fölött és egy korty pezsgővel locsolta a szavait.

- Elmondod?

- Nem akarom, hogy kinevess.

- Miért tenném?

- Mert vicces. Valójában, eléggé ostobán viselkedtem. Azt hittem, hogy a kezemben van. Ő meg az egész sztori, aztán kiderült, hogy egyik sem. Renji... ki nem állhattam, mikor megismertem. Aztán valahogy megkedveltem. Egyenes, szellemes, laza. Utóbbiról sosem gondoltam, hogy pozitív tulajdonság lenne. Nagyon egy hullámhosszra kerültünk. Izgalmas volt. Új. Viszonyom volt vele egy darabig. Ő dobott. Nem voltam elég – nevette gúnyosan. – Jojo elnézte, kitudja miért... Aztán Renji újra felbukkant, de nem azért, hogy újra kezdjük, csak volt valami, amit elég rosszul kezelt így utólag belegondolva. Szóval megint volt valami köztünk. Szex, más nem. Csak én hittem, hogy több. Közben Jojo is másfelé nézett. Rossz felé. Szóval, röviden ezért van Renjinek egy 18 éves szukája, Jojonak meg egy... Aizenje. Nekem meg egy baszott nagy házam, ami teljesen felesleges egy magamnak.

- Aizen? – kérdezte döbbenten a szőke.

- Te is jártál vele? Csak mert Renji igen. Kabaré...

- Nem, de ismerem. Valószínűtlen választás.

- Nekem mondod?

- Szóval két szék között a pad alá. Kínos. Ez a Renji az informatikus Renji?

- Igen, ő. Klisés, mi?

- Az ember ott ismerkedik, ahol forog. Ezért olyan gyakoriak a munkahelyi viszonyok. Gondoltam, hogy valami ilyesmitől savanyodsz. Illetve attól, hogy Jojo nincs már. Nem írták meg a lapok, de azért pusmogták már egy ideje az emberek.

- Mindegy hol van most, Jojo a másik felem. Rohadtul hiányzik.

- Szerelmes vagy?

- Mindig szeretni fogom, ez nem kérdés, ahogy ő is engem, de már másról szól ez.

- Jó – mondta közben felhúzta a jobb karján a felsőjét és feltérdelt Gin mellé a kanapéra.

Gin értetlenül figyelte a fölé tornyosuló szőkét, aki az imént azt mondta, hogy nem akar tőle semmit. Gin azt gondolta vagy hazudik, vagy időközben változott a véleménye, vagy csak bolond. Aoki megtámaszkodott Gin mögött a kanapé támláján, nem is nézett rá. Aoki Gin szája elé tartotta a tenyerét, mire Gin kidugta a nyelvét, majd visszahúzta. Talán ezt mégsem kéne. Nem olyan jelenet ez, amihez ő hozzászokott. Hezitált, végül újra kidugta és megnyalta a nagy meleg tenyeret az arca előtt. Nem egyszer, sokszor, addig nyalogatta, míg elég nedvessé nem vált. Furcsán izgatónak találta ezt Gin, sosem csinált ilyet, de érdekelte a folytatás. Volt elképzelése. Gin a férfi vállának támasztotta a homlokát, miközben az Gin nadrágja alá simított. Gin hosszan fújta ki a levegőt a tüdejéből, rég nem ért már hozzá senki. Azt gondolta épp jól fog jönni egy gyors orgazmus. Csakhogy Aokinak más tervei voltak. Amit Gin nem tudott, Aoki nagyon otthonosan mozgott a szex minden formájában, így ezt sem tervezte elnagyolni. Lassan, de cseppet sem bizonytalanul mozgott a nagy langyos keze Gin tagján. A szőke mindig úgy csinált mindent, ahogy az neki is jól esett volna, így általában zajos sikere volt bárminek, amit tett. Nem várt mást most sem, bár a zajongást nem tartotta valószínűnek Gin esetében, de kétsége sem volt afelől, hogy élvezi, a játékot. Könnyedén csúszott a keze le-fel, körbe-körbe, időnként hagyva Gint is belemozogni, de alapvetően meghagyta magának a munka oroszlánrészét. Cirógatta két ujjal, lazán kulcsolt kézzel, vagy épp szorosan fonta az ujjait köré, mindent pontosan a szerint csinált, hogy mit tapasztalt Gin felől. Szerette az ilyesmit, teljesen megőrült, amikor egy másik férfi a keze alatt vált ilyenné, amilyenné most Gin. Izgatottá, türelmetlenné, érzékivé. Ha kevesebb önuralma lett volna bizonyosan más irányt vettek volna a dolgok, de jelenleg az volt a cél, hogy Gin feszültsége némileg párologjon. Minden alkalommal megállította a csuklóját, mikor Gin már majdnem elélvezett, így húzta a lehető legtovább, kezdte az egészet előről. Egészen addig ment ez az édes kínzás, míg Ginből ki nem szakadt, „elég". Aoki szemei szinte villantak, amit a másik nem látott, közben halkan kuncogott, és hagyta elélvezni Gint.

Gin hosszan pihegett még Aoki vállának szorítva a homlokát. Nem akart felnézni, nem akarta, hogy így lássa a másik. Szánalmasnak találta most magát, hogy ilyen alamizsnának tűnő semmiségtől alig kap levegőt, hogy szinte felrobbant az ágyéka csak attól, hogy valaki a kezét használta. Ő nem volt ilyen egyszerűen elintézhető férfi. Mivel lefelé nézett, tisztán látta, hogy a szőke ruhája csupa mocsok lett, szinte az ing egész eleje. Amikor visszacseppent a hasára saját magja, ellökte magától a szőkét és szó nélkül a fürdőbe ment.

Aoki levette az ingét, való igaz eléggé koszos lett, nem is számított erre. Általában csak a keze lett ilyenkor mosni való, a ruhája megúszta. Most összehajtotta az inget és felvette a kabátját, majd kiment a kocsihoz egy másik ingért. Nem tervezett haza menni, kíváncsi volt arra, hogy Gin most megüti esetleg, vagy megköszöni. Igazából inkább arra számított, hogy Gin nem beszél a dologról, egyszerűen nyugtázza. Egy cigarettával a szájában nyomkodta a telefonját, mire Gin újra megjelent. Felnézett, elharapott egy mosolyt, majd nagyot szívott a cigarettán és letette a telefont. Gin megállt az asztal előtt és a szőkét nézte hosszan, hathatósan. Végül csak bemutatott neki és rágyújtva leült vele szemben az asztalhoz.

- Ez most mire volt jó? Ne! Nem arra gondoltam – mutatott a férfire a cigarettájával, mielőtt az kinyitotta volna a száját az eredeti gondolataival.

- Úgy éreztem, szükséged van rá.

- Ha arra vársz, hogy lefekszem veled, akkor tévedsz.

- Nem akartam ilyesmit. Elég volt ez is. Elég dögös vagy mikor élvezkedsz.

- Rám se néztél.

- Jó a fantáziám. De azért éreztem. Gondolom, észrevetted, hogy figyeltem rád.

- Kösz. Jól esett – dünnyögte az orra alatt.

- Szívesen – vonta a vállát. – Csak teszem a dolgom.

- Nem rémlik ilyen rész a munkaköri leírásodban.

- Majd egy záradékként utólag pótoljuk.

- Tényleg itt akarsz maradni?

- Úgy nézek ki, mint aki menni akar?

- Nem igazán – mondta és felnézett egy hangtalan időmérőre. – Mindjárt éjfél.

- Van még terved mára?

- Ó, igen – nyomta el a cigarettát. – Koccintunk és alszunk. Én biztosan, igazából alig bírok ébren maradni jelenleg. Fáradt vagyok és kielégült, normál esetben ilyenkor már alszom.

- Nem sértődtem volna meg, ha elalszol.

- Kíváncsi voltam, hogy itt maradsz-e.

- Hol fogok aludni?

- Ahol akarsz.

Aoki előre hajolt kicsit, az ajkára nyalintott, majd a kanapéra nézett. Nem akart ott aludni. A vendégszoba nem volt teljesen kész, mert azt az utolsó pillanatban Gin megvétózta. Máshol nem igazán volt lehetőség. Ismerte a házat, így maradt Gin ágya, mint lehetőség.

- Rövid a kanapéd, de az ágyad jó nagy.

- Akarsz tőlem valamit? Úgy általában kérdezem.

- Még nem tudom. Annyira nem ismerlek. Tájékoztatni foglak, ha eldöntöttem.

Tájékoztatni. Gin megint csak néma maradt, sok volt neki az este, így fogta magát és elindult a hálójába, Aoki pedig követte. Nem érdekelte különösebben, hogy meztelenül-e, vagy ruhástól fekszik az ágyba, ő maga, ahogy volt bemászott a takaró alá és lehunyta a szemét. Aoki nem tartotta fontosnak, hogy megemlítse elmaradt egy koccintás, amúgy közben éjfél is lett. A pucérra vetkőzést túlzásnak találta, így az alsóját magán hagyta, és befeküdt Gin mellé. Ő sem bánta a pihenést, bár eredetileg merőben másként tervezte az estéjét, egy egészen másik férfivel, egy egészen más ágyban. Jobb ez így – mosolyogta maga elé, majd hátat fordított Ginnek és igyekezett elaludni.