Hetekkel később még egy szó sem esett a lakásról, vagy arról, hogy hol tartana a dolog. Gin már tervezet rákérdezni, mert Karácsonyig már csak egy hét volt hátra. Teljesen biztos volt abban, hogy a szőke elbukik. Igazából nem sietett elköltözni, a lakása még mindig az övé volt, nem is tervezett tőle megválni. Egy teszt volt a kérés, nem több. Közben azért a szőke ügyesen átlátta a helyet és voltak jó gondolatai is. Gin kezdte értékelni a munkáját, hiszen közben még a másik munkahelyén is dolgozott. El sem tudta képzelni, hogy ennyi mindent hogy lehet fejben tartani, vagy hiba nélkül elvégezni, de úgy tűnt ennek a szőke fazonnak sikerül. Gin néha elgondolkozott azon, hogy miért elégszik meg azzal, hogy beosztott legyen. Látta benne a potenciált arra, hogy valami hasonló sikereket érjen el, mint ő maga. Talán épp ezen a területen. Gin olyan ember volt, akinek sosem volt elég az, amit épp elért, mindig valami újat akart, valami többet. Ez mondjuk a magánéletében nem jött be, de az üzleti világban a sikere záloga volt.

Kint már egészen sötét volt, mikor egy kávés csésze koppant az asztalán. Összevonta a szemöldökét, és felnézett. Nem hallotta, hogy nyílt volna az ajtó, hogy bárki belépett volna a szobába. A szőke állt az asztala előtt. Gin fáradtan hátradőlt, majd félig kifordult a székkel az üvegfal felé és vissza. Rásötétedett. Újabban ez volt a jellemző. Általában reggeltől késő estig benn volt és dolgozott. Egy nagyon komoly projekten rugózott éjjel-nappal. Kimerítette, de képtelen volt megpihenni, míg nyélbe nem ütötte az üzletet. Az pedig még eltart majd egy darabig. Titkon örült, hogy ketten is segítik a munkáját, mert ez tényleg nagy falat volt még neki is.

- Elmúlt 8 óra – mondta Aoki. – Ideje volna haza indulnod.

- Még ezt befejezem.

- Nem – mondta és előre nyújtva hosszú kezét lecsukta a laptopot Gin előtt. – Hibázni fogsz, azt most nem engedheted meg magadnak. Idd meg a kávéd és menj haza. Vagy hazaviszlek, nem biztos, hogy jó ötlet vezetned most.

- Nem hinném, hogy képtelennek tűnnék rá – vette magához a kávéját. – Inkább mesélj, hogy kerülsz ide?

- Befejeztem a másik irodában a dolgomat, és gondoltam beugrom szétnézni. Volt egy tippem, hogy még itt vagy.

- Te sem dolgozol kevesebbet, mint én.

- Nem is forog annyi kockán, mint neked. Én támogató vagyok, az a dolgom, hogy segítsek. Ha épp rád kell szólni, hogy állj le, akkor azt teszem.

- Hogy áll a lakásom? – terelte a témát, a világért sem vallotta volna be, hogy igaza van.

- Ez a másik oka annak, hogy itt vagyok. Itt a látványterv. Ha tetszik, még a karácsonyfát is feldíszítik neked, mielőtt beköltözöl.

- Lássuk – intett a szőke felé, mire az felült félig az asztalra.

Gin szó nélkül hagyta, igazán fáradt volt ehhez. Pedig máskor biztosan helyre tette volna érte. Aoki maga felé fordította Gin laptopját és csatlakoztatta a pendrive-ot. Néhányat kattintott, majd Gin felé fordította a gépet és elindította a videót. Biztos volt abban, hogy tetszeni fog neki, másként nem adta volna elé a terveket. A szőke letette a zakóját és a bárszekrényhez lépett. Töltött egy-egy könnyű italt, közben a tükröződésben figyelte Gint. Még így, kissé elgyötörten is remekül festett, Aokinak nagyon tetszett. Épp olyan férfi volt, akiért neki állt volna pedálozni. De nem most. Még nem. Talán később, ha már kicsit jobban megismerte és újra önmaga lesz. Még tartott a videó, mikor letette Gin jobb keze mellé a poharat, ő pedig hátrébb lépett és rágyújtott. Kifelé bámult a színes estét nézte a lábai alatt, ő már látta párszor, nem érdekelte a videó. Gin ivott a pohárból, azt sem tudta, mit tett le neki, de mikor megízlelte maga elé mosolygott egy olyan aprót, hogy ő is alig vette észre. Pont erre vágyott se többre, se kevesebbre. A szeme sarkából pillantott Aokira, majd vissza a pohárra. Kiitta, majd letette és a videó is a végére ért. Fordult egyet a székkel, a szőke hátát figyelte, tulajdonképpen az egész férfit. Elegáns, mint Jojo, szókimondó, mint Renji. Tompa volt ahhoz, hogy ezt fejtegesse, nem is tette. Aoki felé fordult és elnyomta a cigarettát, majd tüzet adott Ginnek.

- Hogy tetszik?

- Sok a növény. Különben tetszik.

- Hozathatom a bútorokat?

- Biztos voltam abban, hogy elbuksz. Meglep, hogy nem.

- Általában biztosra megyek, szóval nem gondoltam, hogy elbukom.

- Mi lett volna, ha mégis?

- Akkor újra csinálom – húzta a vállát. – Át mentem a vizsgán?

- Igen. Holnap a szerződést is megírjuk. Az a liba meg menjen férjhez és húzzon el – morogta, bár Aoki tudta, hogy csak duzzog, mert valójában szereti a titkárnőjét és hiányozni fog neki.

- Ott leszel az esküvőn?

- Természetesen.

- Én is. Hozol valakit?

- Nem hinném.

- Az ingatlanos nem jött be? – kérdezte mindenféle óvatoskodás nélkül.

- Kicsit sem. És téged kísér majd valaki?

- Valaki biztosan. Nem szeretek egyedül megjelenni az ilyen eseményeken.

- Korábban én sem mentem sűrűn egyedül – mondta és megitta a kávéját is, majd felállt és áttapogatta a zsebeit.

Közben Aoki fogta Gin zakóját és felsegítette. Lesimogatta a válláról az apró szöszöket, majd lekapcsolta az asztali lámpát és elindult előre, hogy ajtót nyisson. Ginnek imponált, hogy valaki így kísérgeti, kiváltképp mert egyáltalán nem érezte úgy, hogy muszájból tenné, vagy mert be akarná hízelegni magát. Egyszerűen komolyan vette, hogy ő segíteni van itt. Bármiben. Aoki zárta az irodát, puhán lépkedett Gin mellett, véletlenül sem mögötte, de egyáltalán nem tűnt ez tolakodó közelségnek. Tőle nem. A sikere mindig ebben rejlett ott volt mindig, ahol kellett, de ha nem volt muszáj nem feltűnősködött. Mikor az épület előtt Gin a saját autójába akart szállni, Aoki az ajtó elé lépett és intett a saját autója felé. Gin nem kezdett vitatkozni, csupán egy pillanat volt, míg a tekintetükkel megbeszélték, így lesz ez jó. Ők ketten gyakran választották a kommunikáció ezt a formáját. Sokszor nem beszéltek, csak olvastak a másik tekintetében. Általában pontosan. Valójában nagyon is egy rugóra járt az agyuk, hasonló személyiség volt a két férfi. Jól kijöttek, ami azt illeti. Aoki kinyitotta a hátsó ajtót, majd Gin beszállt, ő pedig a volán mögé pattant és elindultak. Az első lámpánál hátranézett a visszapillantóba, és pont azt látta, amit várt. Gin aludt. Nem vitte egyből haza, tett vele egy kört a városban, valahogy úgy érezte, otthon nem biztos, hogy alszik ilyen jót, mint ahogy most látszott. Éjfél is elmúlt, mikor megállt a parkolóban. Pár percig még nézte Gint. Az alvó arca lenyűgözte. Máskor is jóképűnek találta, de így ilyen nyugodt kifejezéssel az arcán nem látta, mióta belépett az irodába. Arra gondolt, hogy elég sok lehet most neki az élete. A miértjét persze nem tudta, de kíváncsi volt rá. Nem hitte, hogy csak a munka miatt volt ez így, de egyelőre ez nem az a téma volt, amibe ő belekérdezhetett volna. Idővel, talán.