II. rész

A második részben Gin lesz a középpontban, az ő története folytatódik néhány fejezetben a szakítás után.

#1.

Gin egy zöld övezeti negyedben álló ház nappalijában állt és hatalmas üvegfalon bámult ki a kertre. Az épület kongott az ürességtől, hideg is volt, így november közepén. Hosszú sötétkék szövetkabátot viselt alatta természetesen öltönyt. A cipőben kicsit fázott a lába, tényleg nem fűtötték az épületet. A kezei a zsebeiben voltak. Mögötte halkan kopogott egy laptop klaviatúrája, amint az ingatlanos nő a szerződést írta. Ez lesz az új otthona. A kertet fogja látni ezentúl reggelente, mikor felébred, nem pedig a szemközti épületet, mint az előző lakásban. Kár, hogy Jojo már nem volt vele, mert sokat beszéltek arról, hogy milyen jó lenne valami hasonló, mint most ez. Jojo még mindig sokszor jelen volt a gondolataiban. Néha szomorú volt, néha dühös, néha csalódott. Magában, amiért hagyta ezt az egészet így elsorvadni. Magát hibáztatta, amiért volt olyan hülye, hogy Renjivel viszonyba bonyolódott. Ha nem teszi, talán most Jojo épp egy füzettel a kezében sétálgatna és jegyzetelne, hogy hová mit fog tenni. Máskor arra gondolta, hogy lehet magától is ez lett volna a vége. Szeretett időnként arra gondolni, hogy belelaposodtak a dologba, és már nem volt ez olyan tökéletes, mint korábban. Aztán megint jött a bűntudat. Végül hagyta a fenébe és jellemzően ilyenkor vagy ivott valamit, vagy felpattant a futógépre. Lassan kezdte megszokni, hogy egyedül van, pedig az elején nagyon nehéz volt. Jojo minden nap ott volt neki hosszú évekig, most pedig egy aranyhörcsög sem volt mellette. Nem mintha szeretette volna a háziállatokat, mindet koszosnak találta. A lényeg mégis az volt, hogy arra jutott el kell költöznie abból a lakásból, ami olyan fontos volt számára, ami azt szimbolizálta, hogy a múltat hátra kell hagyni. Egyébként is jobban illett már a státuszához egy ilyen ingatlan. Ezzel nyugtatta magát. Tényleg nagy volt a ház, nem is tudta, hogy hol fogjon hozzá. Most majd egyedül kell kitalálnia, mit kezd ezzel a nagy házzal. Esélyesnek tartotta, hogy egy lakberendezőre bízza a dolgot.

- Kész vagyok, uram. Átnézi? – szólt a nő, mire Gin a válla felett nézet előbb hátra, majd felé fordult.

- Persze, köszönöm – bólintotta, majd kihúzta a kezeit a zsebéből és a géphez lépkedett.

Az egyik kezét mégis visszadugta a zsebébe, a másikkal pedig a gépet navigálta. Gyorsan olvasott, nem volt túl bonyolult a szöveg, ennél nehezebb írásokkal volt dolga nap mint nap. Érezte magán a nő tekintetét, nem is tudta, hogy zavarja-e?

- Megfelel? – kérdezte a nő.

- Igen, küldje át a titkárnőmnek, aláírva visszajuttatom.

- Remek. Gratulálok, nagyszerű választás – nézett szét a nő. – A feleségének is biztosan tetszik majd.

- Lát rajtam gyűrűt? – fordult felé Gin.

- Nem. De azt még sem kérdezhettem meg egyenesen, hogy nős-e.

- Nem vagyok.

- Barátnő, menyasszony?

- Egyik sincs.

- Férfi?

- Nincs – mosolyogta, mire a nő is mosolyogni kezdett és közelebb lépkedett.

- Nem tudom, mennyire veszi zokon, de szívesen vacsoráznék önnel, ha lenne egy szabad estéje.

Gin végig mérte a nőt, mint egy darab húst, tényleg nem volt kedves a tekintete, a nő is érezte, a nyers mustrát. Kényelmetlenül érezte magát tőle. Gin közelebb lépkedett, kihúzta a kezét a zsebéből és kinyújtotta a nő felé. Kezébe vette egy tincsét. Puha volt a haja, az illatát is érezte. Kiszórta az ujjai közül a hajszálakat, majd két ujját végig húzta a nő nyakán, le a mellkasára, épp a mellei közt húzódó árok felé. A nő légzése kicsit szaggatott lett, pedig Gin nem is csinált semmit. Felnézett a nőre, billentette a fejét és felemelte a kezét. Arra gondolt, hogy játszik egy kicsit ezzel a nővel, aztán mégis visszahúzta a kezét. Fázott, nem volt kedve itt szórakozni.

- Hívja fel a titkárnőmet, ő tudni fogja, mikor van szabad estém. Ha erre a napra ennyi volna, akkor javaslom menjünk, mert rettenetesen hideg a ház. Kapcsoltassa be a fűtést még ma, ha lehet. Szép estét!

Gin meg sem várta a választ, elsétált a nő mellett és kihúzta a zsebéből a telefonját, majd a füléhez emelte és máris beszélni kezdett. Nem haza indult, egy bárba ment, ahol néhány barátjával találkozott. Újabban gyakrabban, amiről azt gondolta ostobaság volt elhanyagolni az ilyen estéket. Jól szórakozott ilyenkor, ízes vitákba bonyolódtak, szót ejtettek mindenről az ételektől kezdve az autókon át a nőkig, férfiakig. Jellemzően ő volt az utolsó, aki hazament ezekről a találkozókról, hiszen nem várta senki. Néha örült ennek, máskor pedig utálta. Általában csak elfogadta. Összességében Gin jelenleg vezekelt az elmúlt időszaka miatt.

Másnap az irodában minden a megszokott mederben folyt, míg a titkárnője be nem sétált papírral a kezében. Csinos nő volt, magas, formás, kedves. Gin szeretett vele dolgozni, nagyon értette a dolgát, azon kívül néha jobban tudta mikor kell levegőt vennie, mint ő maga. Remekül illett az irodájába. A nő megállt a hatalmas asztal előtt és csípőre tette az egyik kezét. Gin felnézett, lassan végig engedte a tekintetét a hosszú combokon, a csípőn, a lapos hason, a melleken, fel a nő szép arcáig. Kérdőn nézett, mert nem tudta, mit akar.

- Itt a szerződésed a lakásról. Sosem hittem, hogy elköltözöl – tette elé a lapokat.

- Én sem – mondta, majd maga elé húzta. – Átnézted te is?

- Igen, egy helyen módosítást kértem, de a lényegen nem változtat. Bejelöltem. Aláírhatod, ha akarod és már postázom is.

- Akarom – nyúlt a tolláért, és a pecsétet kereste a másik kezével.

- Az ingatlanosod csütörtökre bejelentkezett. Azt mondta, magánjellegű időpontot kért, és hogy te mondtad neki, hogy tőlem kérjen.

- Így van – biccentette, fel sem nézett, közben aláírt és pecsételt.

- Tudom, hogy zavaros a fejed mostanában, de azt tudod, hogy ez egy nő, ugye?

- Hogyne tudnám – nevette és felnézett, majd hátradőlt.

- Ennyire kétségbe vagy esve? Fordítva szokott lenni. Heterok lesznek melegek, nem fordítva.

- Ugyan, csak játék – legyintette. – Nem akarok én senkitől semmi komolyat egy jó darabig.

- Mit akarsz vele? Enni, vagy dugni?

- Ó, szabad ilyet kérdezni felfelé?

- Vagyunk mi olyan viszonyban, hogy megengedjem magamnak ezt a kérdést.

- Fogalmam sincs, meddig tudnám elvinni vele a dolgot.

- Egyáltalán végig tudnád csinálni? – kérdezte a nő, miközben nyitott tenyereivel megtámaszkodott az asztalon, és egyenesen Gin arcához hajolt.

- Némi fantáziával, gondolom, igen.

- Egy férfire akarsz gondolni, miközben egy nővel vagy?

- Nem tartok még itt fejben. Érdekes gondolat. Ha Jojo képes egy... Mindegy, hagyjuk. Talán kipróbálom. Biztosan nem fáj.

- Nem, kicsit sem. Ha nem lennék menyasszony, most átmásznék az asztalon.

Gin nevetett, amitől a nő kimelegedett, ahogy mindig, mert Gint mosolyogni és nevetni látni is ritka, viszont annál jobban áll neki. Mosolygott ő is, aztán visszahúzta a karmait és felegyenesedett.

- Volna valami, amiről beszélnünk kell – kezdte komolyabb hangon, majd leült az asztal előtt álló fotelbe.

Nem volt szégyellős így zárt ajtók mögött, kellő látványosság kíséretében keresztbe tette a lábait. Ha már a főnök csajozni akar, akkor talán ad ízelítőt abból, mire számíthat. Képtelenségnek tartotta az egész ötletet. Hogy Gin egy nővel... Mintha piros lenne a hó.

- Mi volna, amit mondani akarsz? – kérdezte Gin kizökkentve a nőt.

- Sokat gondolkoztam, próbáltam megoldani, de sajnos nem megy. Az esküvő után elköltözünk. Próbáltunk egyezkedni, de a munkahelye hajthatatlan. Szóval sajnos fel kell mondanom.

- Nem – jelentette ki Gin.

- Gin, nem magamtól megyek el. Muszáj.

- Nem - ismételte. – Mégis mihez kezdek nélküled?

- Senki sem pótolhatatlan. De erre is gondoltam. Nem akarlak itt hagyni, szeretek itt dolgozni, veled dolgozni. Mint mondtam, találtam megoldást. A főiskolán az egyik barátom a legjobbak közt végzett. Azonnal felkerestem, amint felmerült a lehetősége, hogy el kell mennem. Épp váltani készül, szóval szeretném, ha megismernéd. Ő tökéletes lesz a helyemre.

- Ez elfogadhatatlan.

- Nem hozok ide olyat, akiben nem bízom.

- Mindenki elhagy – nevette gúnyosan maga elé, miközben rágyújtott.

- Tekints erre egy új kezdetként.

- Baromság – morogta, majd megfordította magát a székkel és az üvegfalon túl bámult.

A nő maradt, ahol volt, nem akart most a közelébe menni. Tudta, mikor kell békén hagyni.

- Hol rontottam el? – kérdezte Gin.

- Nem gondolom, hogy elrontottad. Voltak rossz lépéseid, de nem rontottad el. Minden okkal történik.

- Nem látom ilyen egyszerűnek.

- Lépj túl ezen – sóhajtotta és fordított az óráján. – Mindjárt itt lesz Aoki.

- Ki?

- Az utódom.

- Nem mondtam, hogy kíváncsi vagyok rá.

- Tudom, de ő a megfelelő ember, szóval időben elkezdem átadni neki a helyem. Sok mindent meg kell tanulnia. Bár olyan, mint a szivacs, hamar belejön. Szándékosan nem hagytam neked választást, szóval legyél vele kedves. Legalább egy kicsit, az én kedvemért.

- Bánom is én – morogta, majd visszafordult és elnyomta a cigarettát. Felállt, és kisétált az irodából. A nő a plafonra nézett és halkan fohászkodott, hogy Gin térjen végre magához.

Gin a tetőre ment, kicsit kiszellőztette a fejét. Utálta, hogy ennyire kusza a feje és minden maga körül. Ő nem ehhez volt szokva, mindig összeszedett volt, határozott. Nem is sejtette, hogy közben megérkezett Aoki, az új titkára. Lassan szétnyílt a lift ajtaja, ami mögött ott állt egy szörnyen magas férfi. Amint kilépett a liftből minden tekintet rá szegeződött. Talpig feketében volt, ami jól kiemelte az aranyszőkére festett rövid haját. Az ingén az utolsó két gomb nem volt begombolva, a zsebében voltak a kezei. A kabátja a vállára volt terítve, amúgy köpenyként libbent mögötte a nehéz szövet, miközben ruganyos léptekkel vette a hosszabb folyosót. Meg sem állt a titkárnő asztaláig, ahol is megfordult és szétnézett. Néhány asztalt látott szürke emberekkel, balra volt az érdekesség. Egy csukott ajtó. A főnök irodája. Matt fekete betűkkel kiírva a neve. Hosszan nézte az ajtót, a betűket. Hallott már eleget Ginről, szívesen megismerte volna korábban is, de nem volt rá oka. Ok nélkül még zoknit sem húzott a lábára, nem hogy Gint felkeresse, pedig nem tartott tőle, kicsit sem. Ő nem az a férfi volt, aki félne bárkitől, kiváltképp egy másik férfitől. Gin volt a főnök, de egyébként ő sem különb, mint más. Úgy hírlett, ezt nem minden esetben tudta magáról, ezt különben Aoki magától is gondolta, Gin mindig kissé gőgösnek tűnt a képek alapján. Végül a nő felé fordult. Az végig mérte, mosolygott. Mosolygott, ó mennyire élvezte, hogy okos. Aokit már a főiskolán is egy két lábon járó kísértésnek tekintette ő is, és mindenki, aki látta, azóta pedig ez csak erősödött. Az évek múlása a férfiaknak általában jót tesz. Ez Aokira mindenképp igaz volt. Olyan férfivé érett, aki mellett élő ember nem megy el megjegyzés nélkül. Magas volt, vállas, csinos, sármos. Amikor ránézett valakire, az zavarba jött, akár férfi, akár nő volt. Valami volt a pillantásában, amitől megremegett az ember lába. Röviden nem e világi jelenség volt. Az egyetlen hibája a nő szerint az volt, hogy csak és kizárólag egy másik férfi verte fel a pulzusát. Nagy kár nekem, nem úgy Ginnek – mondta most is magában széles vigyorral az arcán. Aoki nem véletlenül került ide.

- Azt hittem, nagyobb a hely – mondta végül Aoki.

- Ez a fő iroda, kevesen vagyunk. Van jó néhány kisebb kirendeltségünk, azokat is meg kell majd ismerned, de főleg itt lesz dolgod.

- Senki nem mondta, hogy megkapom az állást.

- Én mondtam. Hidd el, Gin akarni fog.

A férfi kuncogott, majd letette a kabátját és egy lapot vett a kezébe, amin Renji cégének fejléce volt.

- Úgy hallom, ez a cég nagyon menő – mozdított a kezén, amiben a lapot tartotta. – Elég felkapott mostanában. Azt mondják, egy srácé az egész.

- Úgy van. Ő csinálta az új rendszerünket. Gyors, pontos, egyszerű. Remek munkát végzett.

- Az jó, szeretem, ha klappol minden. Szóval, hol van a főnök?

- Nem tudom, elment. Nem vitt kabátot, messzire nem ment.

- Milyen?

- Szigorú. Igazságos, korrekt. Az elején nehéz vele, de jó ember, ha megkedvel, már nem lesz vele gond.

- Megfog?

- Abban biztos vagyok – mosolyogta.

- Ha nem, az sem baj. Kedvelem a nehéz eseteket. De amíg tudunk együtt dolgozni, addig nem érdekel, mit gondol. Ez egy munkahely, nem barátkozni járunk ide.

- Ne légy ilyen merev.

- Ahhoz te kevés vagy – tűzte a kacsintása mellé a megjegyzést, majd a háta mögött hallotta, ahogy nyílik a lift. Nem nézett hátra, nem érdekelte, ki érkezik.

Gin jött vissza, és amit először megpillantott a liftből kilépve, az egy szőke óriás volt, rettentő széles vállakkal, hosszú lábakkal. El sem tudta képzelni ki ez, és mit akar. Amint odaért, a titkárnője már pattant is fel és nyitotta az iroda ajtaját, közben hadarta, hogy ő volna a helyettese. Gin feszesen igazította a csuklóján a mandzsettáit, közben kinézett a szőkére. Magas volt, de összességében egyáltalán nem tűnt otrombának. Jó kiállású, jóképű férfit látott maga előtt. Legalább jól mutat az irodában – mondta magában Gin. Alig észrevehetően billentett a fején, mire a nő a szőke felé fordult és apró kézmozdulattal behívta. Aoki ellökte magát az asztaltól, aminek eddig támaszkodott és besétált. Becsukta az ajtót maga mögött és bentebb lépett. Ginnek feltűnt, hogy egy kicsit sem volt ideges. Mintha a piacon lenne éppen és nem az ő irodájában, ahol arról van szó, hogy itt fog-e dolgozni. A szőke nem aggódott, már-már úgy látta Gin, neki mindegy, hogy kap-e munkát, vagy sem. Rég találkozott ennyire összeszedett alakkal, így gondolta. Talán csak azért, mert ő maga volt mostanában szétesve, ahogy körülötte minden és mindenki, akihez szorosabban fűzték szálak. A nő közben folyamatosan dicsérte a szőkét, már-már magasztalta. Hirtelen Gin felemelte a kezét és megállította.

- Adja el magát ő, neki kell az állás, nem neked – morogta. – Ao, ugye? – nézett egy papírra maga előtt az asztalon.

- A-o-ki – tagolta a szőke, mire Gin lassan felemelte a tekintetét. A nő mellette nem vett levegőt sem, egy pillanat alatt fagyott meg a levegő az irodában. Az az él, ami kiütközött a férfi hangjából bántotta Gin fülét. Figyelmeztetésnek szánta, egyértelmű volt. Gin billentette a fejét és kihúzta magát. Jó, hogy nem álltak egymás mellett, mert nem érezte volna jól magát ebben a pillanatban a szőke magassága miatt, pedig ő sem volt alacsony.

- Aoki – javította magát kissé gúnyos mosolykával a szája sarkában, felhúzva a kesztyűt. – Szóval, mit is kell önről tudni?

- Épp váltok. Némi vitám kerekedett a jelenlegi munkahelyemen, így üdvösebbnek láttam kilépni. Kedves barátnőm volt olyan jó és megemlítette, hogy itt épp üresedés várható, hát jöttem.

- Ne érezze a zsebében.

- A világért sem.

- Hol van most?

- A Nara Csoport irodáját viszem már hat éve.

- Ó – biggyesztette az ajkát Gin, majd leült és összefűzte az ujjait. – Vele nehéz összeveszni.

- Nem is vele van gond. A főnök nagyszerű ember, és vezető. A fiaival van baj. Vissza akar vonulni, de azok a hiénák már most marakodnak a koncon és az ötleteik porig fogják rombolni a céget. Ehhez én nem akarok asszisztálni.

- Azt én sem tenném. Kitűnő vállalat, magam is érdekelt vagyok kisebb szerződések révén. Sajnálnám, ha tönkre menne. Miért akar itt dolgozni?

- Unalmas lenne otthon ülni.

Gin kicsit előre mozdult ültében erre a mondatra. Kinézett a nőre, aki lehajtotta a fejét, majd felnézett és aprót vont a vállán. Gin a szőkére nézett és próbálta megérteni, hogy mi a fene folyik itt épp. Ennek a fickónak tényleg mindegy, hogy itt dolgozik-e, vagy sem? Nem volt szimpatikus elsőre sem a férfi, sem a hozzáállása. Ezek után képtelenségnek tartotta, hogy tudnának együtt dolgozni, vagy egyáltalán milyen munkát végezhet. Bár, a jelenlegi munkahelye látatlanban is biztosít neki jókora bizalmat, ezt Gin is tudta.

- Persze ez csak félig vicc – tette hozzá amúgy mellékesen. – Sokat hallottam önről, személyesen is találkozni akartam azzal a férfivel, aki a világ tetején ül és nincs még harminc éves. Rendkívül érdekelnek az ilyen emberek, mint ön is. Ez nem hízelgés, a valóság. Lenyűgöz, ha valaki menetel előre és önerőből jut el a célokig. Felépíteni ezt a céget ilyen fiatalon... Nos, ez csaknem páratlan. Kíváncsi vagyok az emberre a sikerek mögött.

- Ez már jobban hangzik – mondta némi hallgatás után. – Tegyünk egy próbát. Kezdjük azzal, hogy keressen nekem egy lakberendezőt.

- Az irodába?

- Nem, a házamba kell. Nem rég vettem és jelenleg teljesen üres. Nekem nincs kedvem, vagy időm berendezni. Intézze el. Utálom a sok bútort, minél kevésbé látszanak, annál jobb. Csak úgy mondom – intett két ujjával.

- Határidő?

- Karácsony előtt be akarok költözni.

A nő alig észrevehetően sóhajtott egyet megkönnyebbülten, majd Gin munkára intette, a szőke pedig ment vele. Aoki mindaddig tartotta az elkapott szemkontaktust, míg be nem csukta az ajtót maga mögött. Gin ciccentett és megpaskolta az arcát, majd a dolgához fordult. Nem ért rá most ezzel a pimasz férfivel foglalkozni. Úgy gondolta, ha a lakását meg tudja oldani, bármit megtud oldani. Gin finnyás volt a környezetére, még annak idején Jojo sem találta meg minden esetben elsőre a tökéleteset. Nem is foglalkozott a kérdéssel tovább, rengeteg munkája volt.