Renji lakásában kissé hűvösebb volt a levegő, mióta kirobbant a botrány. Renji és Evon alig beszéltek két hete. Hosszú, nagyon hosszú a felfüggesztés, kiváltképp, ha Evon nem tud beszélgetni Renjivel, akivel együtt él, és akivel szó szerint össze van zárva. Két hete annak is, hogy Renji kilakoltatta Evont a hálójából. Nem tudott vele egy ágyba feküdni, míg le nem higgadt annyira, hogy eldöntse józanul, túl éli-e ezt a kapcsolat. Renjit elképesztően bántotta Evon árulása nem csak azért, mert szerette, hanem mert hülyének érezte magát amiatt, hogy egy kölyök bánt így el vele. Ez utóbbit nagyon utálta. Evon próbált közeledni, hízelegni, de olyan falba ütközött, amire egyikük sem számított.

Evon leült Renji mellé egy moziműsorral a kezében. Igyekezett olyan közel ülni, amennyire tudott, de Renji odébb húzódott. Evon pödört egyet a nyelvén a szájában, neki nagyon elege volt ebből a hisztiből, amit Renji már rendszeresített. Elmondta sokszor, hogy mi és hogyan történt Norával, azt is, hogy bánja, mint még eddig soha semmit, napi szinten többször azt is elmondta, hogy szereti Renjit, de az meg sem hallotta. Evonnak nem azzal volt baja, hogy haragudott rá a másik, hanem azzal, hogy nem tudta, mi lesz a következő lépése. Egyik reggel majd felkel és azt mondja, hogy vége? Nem szerette, hogy bizonytalanságban tartotta. Sokszor a nyelve hegyén volt néhány gondolat, amit eddig megtartott magának, de úgy érezte, hogy már nem sokáig fogja tudni visszafogni magát. Evon félre dobta a papírdarabot a kezéből, majd Renji felé fordult, aki felpillantott a telefonjából, de épp csak egy villanásnyi időre. Evon felszívta magát és kihúzta Renji kezéből a telefont és félre tette.

- Mit csinálsz? – kérdezte némileg ingerültebben Renji.

- Próbálok veled beszélgetni.

- Egy szót sem szóltál – jegyezte meg Renji és a plafon felé fordította a fejét.

- Mert te figyelsz rám?

- Nem, ezt remekül bizonyítja az is, hogy félre keféltél – szúrta oda.

- Milyen nyelven kell még elmondanom, hogy nem tettem meg? De nem hiszel nekem, még mindig. Rendben van – mondta, miközben vett egy nagy levegőt, és felállt. – Elmegyek.

- Hozz cigit, ha visszajössz.

- Úgy értem, elmegyek innen – mondta és háló felé indult. Renji nézett utána, mint akinek jeges vizet öntöttek a nyakába. Nem hitte el, amit hallott. Nem is gondolta komolyan.

Evon azonban elővette a bőröndjét és dobálni kezdte bele a cuccait, elege lett ebből az egészből. Hibázott, tutja ő jól, azt is, hogy kaparnia kell, de Renji részéről egy szikrányi enyhülést nem tapasztalt, miközben épp ő volt az, aki azt mondta, hogy maradnia kell, mert ragaszkodik hozzá. Ebből semmit sem érzékelt az elmúlt hetekben. Renji a tompa puffanásokat hallva felállt és a hálóhoz ment. Megállt az ajtóban és a szőkét nézte, ahogy az dühösen pakol a táskába. Renji tétovázott, majd belépett és megfogta Evon karját, aki beledobta a táskába a kezében fogott holmiját és felnézett Renjire. Várt valamit, bármit, amiből megtudja, hogy mit akar a másik. Renji lecsúsztatta a karjáról a kezére a sajátját és lehajtotta a fejét. Evon óvatosan magához ölelte és szinte észrevétlenül kezdett aprócska csókokat hinteni Renji nyakára. Úgy érezte, hogy itt a lehetőség, hogy visszabillentse a dolgokat a régi mederbe. Azt gondolta, hogy jól halad, mikor lekerültek a felsők és végre Renji megcsókolta. Ami azt illeti a botrány kipattanása óta nem csókolóztak, Renji nagyon elutasító volt. Evon bátrabbá vált, és igyekezett Renjit az ágyba billenteni, de az ellenállt. Mikor már kezdett inkább dulakodásra hasonlítani a dolog, Evon elhúzta a fejét, majd el is lépett Renjitől.

- Komolyan, mi a faszt csinálunk mi még itt? Hagyj elmenni, ez már nevetséges –Evon hangja dühösen csattant a falakon.

- Nehéz túllépni azon, amit tettél.

- Igen? – nevette Evon.

- Vicces volna?

- Nem. Inkább az, hogy mennyire kapaszkodsz az én hibámba, miközben azt gondolod, hogy én teljesen vak vagyok.

- ...Ezt nem értem.

- Persze, hogy nem, mert azt gondolod, nagy játékos vagy. Hát akkor most elmondom én is, mi bassza csőröm– fordult Renji felé dühösen. – Elbasztam. Egy percig sem tagadtam eddig sem. De azt hiszem, nem csak én vagyok sáros. Nem tudom, hogy mit, vagy kivel csináltál, de nézz a szemembe és mondd úgy, hogy te ártatlan vagy.

Renji nyelt egy aprót, nem tudta, hogy pontosan mire gondol Evon, hogy tud-e valamit, vagy csak blöfföl? Ha tud, akkor mennyit? Egyáltalán honnan jönnek ezek a gondolatai.

- Nem mondasz semmit? – kérdezte Evon. – Nem vagyok hülye teljesen. Apró dolgok ezek, amire én figyeltem. Te nem figyeltél rám, ezért nem vettél észre semmit. Azt mondtad, hogy szeretsz, ilyen vakon? Ha ilyen vakon szerelmes vagy belém, és olyan nagyon laza vagy, akkor miért csinálod ezt velem? Én sosem hisztiztem. Akkor sem, amikor azt a kibaszott ajtót becsuktad – mutatott a másik szoba felé. – Soha, egyszer sem beszéltél úgy senkivel, hogy én ne halljam. Soha, addig az estéig, amikor azt a rohadt csokit megkaptad. Igazam van? Azóta figyelek. Nem akarom tudni, hogy ki az, vagy mit csinálsz, csak azt kérem, hogy legyen egyenlő a mérce.

- Nincs senkim, ha erre vagy kíváncsi – mondta önérzetesen Renji. – Rajtad kívül nincs más.

- Tudod... elég képmutató, amit most művelsz. Te és az exed, nem csak egymás kezét fogtátok, nem csak csókolóztatok egy osztályteremben, ahogy én tettem. Egy percig nem gondoltál arra, hogy az a másik, akit épp veled csaltak, hogy érzi magát, ugye? Most meg előadod itt magad, a sértett hímet... Erre mondják, hogy akasztják a hóhért.

- Emiatt kéne neked megbocsátanom?

- Menj a francba! – kiáltotta Evon. – Hagyj elmenni! Mondd azt, hogy húzzak el, dobd a cuccaim az ajtó elé! Akkor nem fogok azon rugózni, hogy vagyok-e olyan fontos neked, hogy megbocsáss!

- Szeretlek, azért vagy itt! – kiáltott vissza Renji is.

- Ne hazudj! – vágott vissza Evon, mire Renji pofon ütötte.

Csend lett, nyomasztó csend, majd Evon fogta magát és otthagyta Renjit.

Ahogy ő ment, Nao úgy jött. Még utána is nézett a fiúnak, ahogy az morogva elszelelt mellette. Sóhajtva lépett a lakásba. Renji ült a kanapén a fejét fogta, ahogy azt mostanában sokszor tette. Nao leült vele szemben és nézte őt. Nem tudta, hogy mi történt köztük, de azt igen, hogy nem tud mindent felfüggesztésről.

- Mi a fasz folyik itt? – morrant Nao tőle szokatlan stílusban. – Az öcsém majd' fellök úgy rohan el, te meg itt vagy magadba roskadva.

- Nem tudom, mi folyik itt – válaszolta. – Vonaglás. Leginkább – hátra dőlt és rágyújtott.

- De nem egymáson, ahogy nézem – mondta, mivel Renji gyanúsan lengén volt öltözve, ugyanakkor úgy nézett ki, mintha gyászolna.

- Hát nem – ingatta a fejét.

- Nem áll fel, vagy mi bajod?

- Tulajdonképpen nem – bólintotta. – Kicsit elment a kedvem az utóbbi időben.

- Mi van? – nevette Nao zavartan. – Elmondanád végre, hogy mi van? Rosszban vagytok?

- Ó, igen. Vagy én vele. Nem is tudom pontosan. Fel lettem szarvazva – ütötte le a hamut, majd beleszippantott a cigarettába. Nao álla a padlót súrolta, nem is értette elsőre, mit mond Renji. – Jól hallottad. Szóval, kicsit most elment a kedvem a keféléstől.

- Elmondanád a sztorit?

- Négy hét felfüggesztettet kapott, mert megdugta a tanulótársát a tanári asztalon. Na, ezért kell most itthon csücsülnie. Velem. Ironikus? Nagyon. Gáz? El sem tudom mondani mennyire – mondta, közben a kezébe temette az arcát. – Mondd meg, miért csak a gázos pasikra bukom? Miért kell nekem mindenki mellett valamiért kínlódnom? Miért nincs egy normális férfi a földön? – kérdezte halkan, mire Nao letérdelt elé a padlóra és lehúzva magához megölelte. – Ez még csak nem is férfi, csak egy rohadt kölyök!

- Fáj, ugye? – kérdezte szelíden Nao.

- Rohadtul. Bele akarok pusztulni.

- Jó, nagyon jó. Gondolj arra, hogy ő ugyanezt érezné, ha tudná, mit csináltál Ginnel. Vagy mit érezhetett Jojo. Ne kezdj magyarázkodni, annak csak a fele igaz. Szóval, ez a saját karmád Renji. Kínlódj még egy kicsit, az belefér, de ha lehet, akkor gondold át alaposan, hogy kiteszed-e, ha ennyire oda vagy érte. Nem vagyok vak, Evon sem csak azért van itt, mert nincs hova mennie. Azt mondta, szeret. Furcsa volt ezt hallani tőle, mert sosem voltunk ilyen viszonyban. Talán majd most. A lényeg, hogy ilyet csak úgy nem mond az ember. Csak akartam, hogy tudd.

Renji a legritkább esetben engedte meg magának, hogy sírjon, de ez most ilyen volt. Nao úgy vigasztalta, mint egy gyereket. Függetlenül attól, hogy sem Renji, sem Evon nem volt tiszta ebben az egészben, még tudta, hogy Renji most szenved. Idejét sem tudta, mikor kellett ilyen támaszt nyújtania Renjinek utoljára. Sajnálta, hogy ezt Evon nem látja, mert akkor megértené, hogy mibe is mászott bele. Remélte, hogy tudja magától is. Valójában Nao sem gondolta, hogy Renji ennyire szereti Evont. Csalták már meg korábban is, de ilyen összetörtnek talán az első igazi nagy csalódása után látta, az pedig nagyon rég volt már.

Evon nem ment messzire, eszében sem volt. Csak el kellett jönnie Renji közeléből, mert dühös volt. Azt hitte, már kitombolta magát a férfi, de újra és újra rádöbbent, hogy nem enyhült. Félt, hogy mi fog ebből kisülni, hogy mennie kell. Hová? Nem akart menni. Itt akart maradni Renjivel. Renjivel és nem Renji vendégszobájában. Nem telt el úgy perc, hogy ne bánta volna, amit tett, nem tudta számon tartani hányszor kért bocsánatot, hány istenre esküdött meg, hogy soha többé hasonló sem fog elő fordulni. Elvesztette a bizalmat, amit az elején ő maga szavazott meg óvatosabban. Utálta magát, amiért nem fogta fel, milyen kapcsolatban is él Renjivel. Pedig mondta, hogy szereti. Figyelt is.

Rágyújtott és a ház falának vetette a hátát, majd lehunyta a szemeit. Ötlete sem volt, hogy mit kéne tennie, hogy mivel tehetné ezt jóvá. Akarta, ó mennyire akarta, hogy bocsánatot nyerjen. Eltaposta a cigit és zsebre dugva a kezeit elindult. Ment, amerre a lába vitte. Félúton egy üzenetet írt Renjinek, hogy majd jön. Renji elolvasta, félre dobta a telefont és töltött még egy italt magának. Nao próbálta meggyőzni, hogy ne igyon sokat, mert nem bírja, de egy ponton feladta a győzködést. Nem szívesen, de kénytelen volt magára hagyni néhány órával, és egy üres üveggel később. Renji ittas volt, tényleg nem bírta a piát, így miután bezárta Nao mögött az ajtót inkább ágynak dőlt, mintsem újra a szájához vegyen valami alkoholt. Így is kellőképp pocsékul érezte magát, nem akart még másnapos is lenni.

Mikor Evon hazaért és belépett az ajtón az első, amit megérzett az a cigaretta és pia szag volt. Mint egy ócska kocsma, ezt gondolta. Ablakot nyitott, majd letette a pulóverét, és Renji hálójába ment. A férfi az ágyon feküdt hanyatt, kiterülve, mint aki piálás után eldőlt. Pont ez is történt. Evon magas copfba fogta a haját, majd levette a pólóját, a nadrágját, mindenből kibújt, amit viselt. Egy kisebb lámpát kapcsolt, ami épp elég fényt adott, hogy jól lássa őt Renji, mikor felébred. Nem volt nehéz dolga, Renji ruháit könnyen lehúzta, majd feltolta a két combját és közéjük hajolt. Renji szemei úgy pattantak ki, mintha áramot vezettek volna belé. Felemelte a fejét, de vissza is ejtette azonnal, majd a kezeit az arcára húzta. A szájára szorította a tenyerét, nem akarta, hogy Evon hallja őt. Hiányzott neki, nagyon is, ezt le sem tudta tagadni, de nem akarta megadni az örömöt, hogy ezt hallja is a másik. Nem könnyítette meg a dolgát a szőke, ugyanis elég tehetségesnek bizonyult a témában, ezt már korábban felismerték mind a ketten. Evon minden gátlását félre tette, meg akarta mutatni Renjinek, hogy megtanulta a leckét és mindenre képes azért, hogy visszakapja. Első lépésként a szexet választotta ehhez, ebben a pillanatban úgy tűnt jól tette. Kilépett az összes komfortzónából, minden tabut ledöntött maga előtt, ami eddig határokat szabott neki. Renji valahol az alkoholos kábulat, a kéjes izgalom, és a döbbenet között lebegett, miközben Evon egy pillanatra sem engedte gondolkozni. Hangosan felnyögött, miközben Evon nyelve elkalandozott, el sem tudta képzelni, hogy valaha ilyet tesz vele, azt meg pláne, hogy egy szemernyi bizonytalanság nélkül. Renji fel sem tudta fogni, a tempót pedig nehezen követte, egyáltalán nem volt jellemző az ilyen viselkedés Evonra. Az a pillanat viszont örökre beleégett az emlékezetébe, mikor a szőke végigcsúszott benne. Ilyen zavarban életében nem volt még, mint amikor felnyögött és meggyűrte a keze alatt a lepedőt. Érezte, hogy az arca lángol, nem tudott Evonra nézni, pedig annyira látni akarta az arcát. Szőke lehajolt hozzá, a kilazult copfból előre bukó tincsek cirógatták Renjit, ahogy Evon mozgott. A szőke magára talált jobban, mint gondolta volna, Renji reakciója, ha lehet tovább izgatta, pedig már így is túlfeszített íjnak érezte magát.

- Nézz rám – pihegte a szőke, mivel Renji következetesen csukva tartotta a szemeit. – Nézz rám – kérte újra egy ösztönző lökés kíséretében. Renji kinyitotta a szemét, mire Evon kajánul mosolygott és ezúttal ő hunyta le élvezettel a szemeit. – Jó, kicsit lentebb is vegyél szemügyre.

A szőke felegyenesedett, Renji pedig tette, amit kért. Lassan végig engedte rajta a tekintetét, közben igyekezett ellen tartani a fiú lökéseinek. Evon köldöke alatt vörös, duzzadt volt a bőr, ami természetes, egy friss tetoválás után. Renji lehúzta magához a szőkét és megcsókolta, közben a haját marta, majd átfordította a hátára és egy pillanatra megállt. Rásimított a szépen munkált betűkre a fiú bőrén, majd lassan mozdított a csípőjén. Épp ötöt, öblöst, mélyet mozdult, a neve minden betűéért egyet. Mire az utolsóhoz ért vége lett a játéknak. Nem omlott a szőke mellé, inkább a tetoválásra hullott élvezetet simogatta két ujjal, majd lihegve a fiú szájába tolta az ujjait.

- Most már tiéd lett mindenem – mondta halkan Renji, mire Evon mosolyogva nyelt egy nagyot, miközben hálásan bólogatott, hogy kapott még egy esélyt.

Nem tudta pontosan, hogy most ki is vállalja a felelősséget kiért és miért. Korábban Renjié volt ez a szerep, most fordult a kocka, vagy inkább minden oldalára ugyanaz került. Egymásért feleltek, egymás érzéseiért, a saját tetteikért. Mindketten tudták, hogy innen már nincs visszaút, nincs több Gin, vagy Nora. Csak Evon és Renji.