Gin elhúzta a nehéz függönyöket és ezen a reggelen is csalódott a kilátásban. Minden alkalommal valami másra számított, de csak az unalmas, magas szemközti épületet látta. Igaz, messze van, de azért valami zöldnek jobban örült volna. Akár el is költözhetett volna, volt is róla szó, de makacsul ragaszkodott ehhez a lakáshoz. Az első komolyabb sikere után költözött ide, azóta az egész ház az övé lehetne, de azt felesleges pazarlásnak vélte.

Csettintett, mire harmonikaszerűen félrehúzódott két irányba egy falnak álcázott ajtó, ami nem vezetett máshová, mint a gardróbjába. Mestermű volt ez is, mint annyi minden ebben a lakásban. Avatatlan szem, rá nem jött volna, hogy az a fal valójában nem is fal. Imádta az ilyesmit, mert a bútorokkal annyira nem volt jóban. Belépett a rejtett szobába, majd ledobta a köntösét és ráérősen válogatni kezdett a méregdrága holmik között. Egyik öltönyt simogatta a másik után, de egyikhez sem volt sok kedve. Amikor elérte a sötétkék öltönyt, egy pillanatra megállt. Eszébe jutott a szakadt farmer, a feliratos póló, a magas szárú cipő, a tetoválások garmadája, meg az ékszerek. A lazaság, a pimaszság, amivel őt kezelte. Őt. Nem rémlett neki, hogy mostanában ilyen hangnemet ütöttek volna meg vele szemben. Nem ismert még egy ilyen alakot, mint Renji. Tulajdonképpen nem értette a jelenséget. Gin sosem volt szegény, vagy sosem kellett aggódnia az anyagiak miatt, igaz ilyen gazdag sem volt a családja, mint ő manapság, ezért mindig volt egy szint, ami alatt nem tudta elképzelni a világot. Nos, ez a szint magasabban volt, mint az átlag, és ott ez a Renji-féle megjelenés, viselkedés nem volt divat. Az ilyeneket kivetette magából a környezet, nem tűrte meg a sorai közt. Volt bőven, aki így járt.

Gin kiemelt a sorból egy fekete szettet, hozzá fehér inget, nyakkendőt, és cipőt. Öltözködni kezdett, de sehogy sem tudta Renjit kiverni a fejéből. Bosszantotta. Egyre csak azt szajkózta magában, hogy nem érti, hogyan élhet így a másik. Közben pedig fogalma sem volt arról, hogyan is él. Gin fejében egy kaotikus kupleráj képe rajzolódott ki, amikor elképzelte Renjit a mindennapokban. Szöges ellentétét látta a saját miliőjének.

Talán morgott is valamit magában, mert halk nevetésre lett figyelmes. Felpillantva a tükörből látta, amint Jojo mögötte állt a mellén fűzött karokkal. Mosolygott, mint egy angyal, ahogy máskor is. Gin és ő már évek óta együtt voltak, és jóformán az első időktől kezdve együtt éltek. Nyílt titok volt ez, amiről mindenki tudott, de senki sem beszélt róla. Soha, senki nem kérdezte még Gint erről a kapcsolatról a családján, és néhány barátján kívül. Gin fellépése nem hagyott senkiben kételyt afelől, hogy ez a téma elég személyes ahhoz, hogy ne feszegessék. Persze tudta ő, hogy beszélnek róla, hiszen sosem tagadta, hogy kivel él, sőt általában együtt jelentek meg a rongyrázós, műmosolyos estéken. Tökéletesen illettek egymáshoz, mind ketten úriemberek voltak, csendesen voltak egymásnak. Általában.

Jojo megigazította Gin ingét és kötni kezdte a nyakkendőjét. Mikor ezzel megvolt, végig gombolta a mellényt is. Hátrébb lépett és alaposan végig mérte a másikat. Még mindig, ennyi év után is lenyűgözte, ahogy Gin viselni tudta az öltönyöket. Nem csak jól állt neki, hanem hozzá tartozott. Gin és az öltöny olyan volt, mint a borsó meg a héja.

- Min morogsz már reggel? – Kérdezte Jojo, közben leült a bársonnyal húzott szófára, amit úgy szeretett.

- Morogtam volna? Fel sem tűnt.

- Valami, mintha bosszantott volna. Valami gond van?

- Nem, dehogy. Egy üzletfelem jutott eszembe, talán hangosan gondolkodtam – mosolyogta.

- Nem kedveled?

- Sokakat nem kedvelek, de az üzlet nem szerelem.

- Még jó – kacsintotta. – Arra itt vagyok én.

- Mit csinálsz ma?

- Bemegyek a laphoz, és elgondolkodom azon, hogy van-e értelme még a nyomtatott szónak – sóhajtotta. – Egyre rosszabbak a mutatók.

- Online megy, nem?

- Az nem olyan – húzta el a száját. – Én szeretem a papír tapintását, a festék szagát, az újság ropogását.

- Szentimentalizmus – igazított magán egy utolsót. – Azon kívül nem túl környezetbarát.

- Na tessék, a zöld óriás... A te üzleted se valami környezetbarát.

- Nem is állítottam, csak tényt közöltem. Egyébként, örülj, hogy még van kereslet a minőségi írásokra. Manapság a szemét a nyerő, az olyan cikkek, amiken nem kell gondolkozni. Tő mondatok, és jelentéktelen események fontosnak beállítva.

- Igazad van, csak sajnálom. Valószínűleg tényleg leáll majd a nyomtatás, és csak digitálisan leszünk elérhetők. A főnökség azt tervezi, hogy az előfizetők közt vitára bocsátja a kérdést.

- Akkor van remény – mondta Gin és nyomott egy csókot Jojo homlokára. – Jössz reggelizni?

- Igen, mindjárt.

Gin a telefonját nyomkodta, közben kávézott már, mire Jojo is megjelent. Elvett egy pirítóst és beleharapott, közben Gint nézte, aki szinte észre sem vette. Talán a szokottnál jobban elmerült a képernyőben. Jojo egyre csak nézte, de a másik észre sem vette percekig. Jojot nagyon érdekelte, hogy mi lehet az, ami így elvarázsolja Gint. Jobban ismerte, mint a saját tenyerét, amikor így eltűnt az világból, az mindig valamit jelentett. Akkor szokott ilyen lenni, mikor valami nagy üzlet van kilátásban, amire nagyon oda kell figyelnie.

- Mi az? – nézett fel végre Gin.

- Nem tudom – mondta, és kortyolt egyet a poharából. – Mintha ma reggel nem is ezen a bolygón lennél.

- Ne haragudj, kicsit máshol járok fejben.

- Üzlet?

- Igen, mi más lenne?

- Nem tudom, erre próbálok rájönni. Bár ez volna az én tippem is.

- Semmi baj, csak a cég új számítógépes és elektronikai rendszert kap, az egész projekt egy fura pasas kezében van, és kissé aggaszt, hogy mi sül ki belőle.

- Fura pasas? Az ilyen emberek mind furák – nevette Jojo.

- Nem, ő máshogy fura. Bunkó, azt hiszem ez jó szó rá. Ráadásul úgy néz ki, mint egy hajléktalan.

- Mi dolgod neked egy ilyennel?

- Azt mondták ő a legjobb, utána néztem és tényleg érti a dolgát, de... Képzeld már el, farmerben jött tárgyalni!

- Atyaég! – húzta a kezét színlelt rosszallással. – Ne mondd, hogy még zakó sem volt rajta!

- Hát nem volt, képzeld... pólóban jött. Érted ezt? Pólóban!

- Értem, persze. De ezért még csak nem kell vasra verni.

- Hát, pedig nem ártana. Üzleti tárgyaláson volt, ott azért elvárható legalább egy olcsó öltöny, nem?

- Talán igazad van – húzta a vállát. – Viszont manapság már elég szabadosan gondolkodnak az emberek.

- A mi köreinkben nem.

- Úgy tűnik, mégis.

- Áh, hagyjuk, felbosszant.

Jojo kortyolt újra, és továbbra is Gint figyelte. Nem volt jellemző rá, hogy így kiakadjon jelentéktelen részleteken. Azt elismerte, hogy valóban illő lett volna valami elegáns viselet, de azt túlzásnak vélte, hogy napokkal az eset után is ezen agyaljon. Mi több, fel is bosszantsa magát. Látszott rajta, hogy nem viccel és tényleg bosszús miatta. Jojo egy pillanatra elmélázott azon, hogy nem a farmer és a póló volt rá ilyen hatással, hanem az, aki aznap felvette. Valóban csak egy pillanatra gondolt erre, elég biztosnak vélte a pozícióját.