Evon péntek délután ismét befordult a terem ajtaján, amin már sokadik alkalommal. Megkedvelte ezeket a délutánokat, mert a tanuláshoz semmi köze nem volt, mivel jó előre mindent megcsináltak Norával, mire ideértek. Itt csak beszélgettek, hülyéskedtek, barátkoztak. Játszottak. Kicsit. Óvatosan. Nem Nora volt az, aki miatt csak játék ez, és nem több. Evon még mindig Renjivel élt a szó szoros értelmében, és annak minden formájában. Jól is érezte magát, szerette a jelenlegi életét annak ellenére, hogy volt benne jócskán bonyodalom. Mint ez is, bár erről csak ők ketten tudtak. Rossz érzés csak akkor volt benne, mikor hazaindult, hogy aztán otthon Renjivel vacsorázzon, mintha mi sem történt volna. Renji vak volt, ha Evonról volt szó, megbízott benne, eszébe sem jutott, hogy van valaki más. Az meg pláne, hogy egy lány. Hitte, hogy olyan hatással volt rá ő maga, és ez a kapcsolat, ami a fiút elvarázsolta. Így is volt, kivéve pénteken délután négytől hatig.

Ezen a napon Nora háttal az ajtónak ült a nyitott ablaknál, hátra sem nézett, mikor Evon belépett. A fiú azonnal felismerte a jellegzetes illatot, amivel csak egy füves cigaretta bírt. Rögtön becsukta maga mögött az ajtót és sietve odalépett a lányhoz. A szemein már egyértelműen látszott, hogy nem az első slukk után van. Evon gyorsan elővett egy palack vizet és leöntötte vele a cigit, majd kidobta az ablakon. Nora táskájában parfümöt kutatott, és körbe fújta vele a termet. Az összes ablakot kinyitotta, hogy minél előbb a lehető legjobban kiszellőzzön a terem. Nora nevetett, miközben felállt és táncolni kezdett. Körbe táncolta Evont, tekergett rajta, mint egy kígyó. Meg sem hallotta, mikor hozzá beszélt a fiú, és próbálta csitítani. Sőt, az ellenkezés csak még inkább felspannolta. Evon nyakkendőjét fogva húzta maga után, majd a nagy tanári asztalra pattant. Az amúgy is rövidre szabott szoknyája egészen felcsúszott a csípőjéig. Evon félre nézett, de a lány magához vonta és nyomban feltűrte a fehér inget rajta, közben a derekára tekerte a lábait, amivel a lehető legközelebb került így egymáshoz az ágyékuk. Nora halkan felnyögött, amint nyilvánvalóvá vált, hogy elérte a célját, és Evon egyszerű hímként reagált a lányra, Renji ide vagy oda. Evon igyekezett kivonni magát most ebből a játékból mert túl merészre sikerült, de mégis játszani kezdett a tűzzel, ha már felizgatta a lány. Egy kicsit. Abból nem lesz baj - gondolta. Nora fészkelődött, Evon a lány hosszú fekete hajába fúrta mind a tíz ujját és mohón csókolni kezdte, mintha nem lenne holnap. Épp csak muszájból szakították meg a csókot. Nora hirtelen mozdulattal rántotta szét a blúzt magán, a gombok repültek szerte a teremben, hangosan pattogtak a padlón, közben Evon a nadrágját bontotta, és a már az egészen nedves bugyit igazította félre. Evon teljesen elvesztette a fejét, egészen megfeledkezett magáról, a helyről, Renjiről, mindenről. Nora türelmetlen nyögdécselő hangjától sűrű köd ereszkedett az agyára, ami nehezen fogta fel, mikor kinyílt az ajtó és egy mély dühös hang rájuk kiáltott. Először azt hitte képzelődik, aztán a vállát ért erős szorítás visszarántotta a valóságba. Az pedig kijózanító volt. Szinte hallotta, ahogy szilánkokra hullik körülötte minden. Újra. Újra egy lány miatt, újra a saját hülyesége miatt.

Renji, Evon és Nora lehorgasztott fejjel álltak egy sötét, kétszárnyas ajtó előtt. Renji zsebre dugott kezekkel, mereven bámulta maga előtt a padlót, ahogy másik kettő is. Nem mondtak semmit. Renji nem tudta, hogy miért is áll egy igazgatói iroda ajtaja előtt a fiújával és egy csajjal, akit sosem látott. Dühös volt, mert azt az egyet tudta, hogy bajban voltak. Néhány percet vártak csak, mire behívták őket. Renji leült az asztal előtti székre, mellé Evon és Nora. Az igazgatónő formás negyvenes volt, csinos kosztümben, konttyal, szemüveggel, mint egy jó felnőtt film főszereplője. Renjinek ez jutott eszébe. Igazgatói irodában a középiskola utolsó éve óta nem járt, kicsit furcsán érezte magát amiatt, hogy most nem őt fogják megszidni. A nő előre hajolt és letette a szemüvegét.

- Elmondjam én, vagy az illetékesek akarnak nyilatkozni? – kérdezte, mire Nora összébb húzta magát, meggyűrte a felsője ujját, ami pár számmal nagyobb volt, hiszen reggel Renji még a fiúján látta. Evon húzott a vállán a cipőjét vizsgálva.

- Mondja el maga a lényeget, a részleteket majd otthon meghallgatom – szólt Renji.

- Tulajdonképpen milyen minőségben is van Ön Evon miatt itt? – kérdezte a nő egy papíron keresve Renji nevét és az adatait.

- Nem kell részleteznem a fiú múltját, ha jól gondolom. Ennek folyamányaként kissé feszültté vált a helyzete otthon, így szülői engedéllyel most nálam lakik. Ez a legjobb Evonnak.

- Úgy tűnik, valami mégis hibádzik – szúrta oda a nő.

- Úgy tűnik – bólintotta Renji.

- Nos, a fiatal úr és a kishölgy közös büntetést kaptak, gondolom tudja, hogy együtt kell egy témát kidolgozniuk, amit osztályozni fognak, és ha elbuknak, elvész a félévük.

- Igen, péntek délután van órájuk.

- Igen, hiszen itt vagyunk. A mai óra kissé eltért a tárgytól. Evon és Nora súlyosan vétettek a szabályaink ellen többszörösen is. Tekintve, hogy két olyan diákról van szó, akik korábban is okoztak gondot, véletlenszerű ellenőrzést tartott a felügyelő tanár. Mivel két végzős diákról van szó, nem állítottunk a terembe állandó felügyeletet. Joggal gondolja az ember egy érettségi előtt álló diáktól, hogy a jövője van annyira fontos, hogy felügyelet nélkül is teszi a dolgát. Tévedtünk. Nos, pályafutásom alatt sok mindent láttam, de ez a kettő emlékezetes dolgot művelt.

- Elmondja végre, hogy mit?

- Amit feltételezünk, az a füves cigaretta fogyasztása. Amit tényként kezelünk az – Evon felállt és félbeszakította a nőt.

- Kérem – kezdte halkan. – Ezt inkább én folytatom később. Vállalok minden felelősséget, csak hagyjuk ezt abba. Kérem – mondta újra Evon olyan esdeklőn, mintha a hóhértól kérne kegyelmet.

Renji a szája belső felét harapdálta, közben a lányt nézte, ahogy gyűri a ruha ujját, miközben húzgálja a térdeire. Sírt is, Renji látta, hogy potyognak a könnyei.

- Mi lesz a büntetésük? – kérdezte Renji.

- Sajnos, mivel bőkezű felajánlást kaptunk mindkét család részéről a korábbi esetek miatt, így a kirúgás nem jöhet szóba. Négy hét felfüggesztést javaslok, valamint plusz egy vizsgatárgy felvételét. Legyetek hálásak – mondta jeges hangon a nő, mire Evon meghajtotta magát egy kicsit, Nora pedig csak gubbasztott, fel sem nézett meg sem tudott szólalni.

Miután vége lett a fejmosásnak, Renji elindult a folyosón előre. Senki nem volt már az iskolában, bőven elmúlt este nyolc óra is. A lépéseik visszhangoztak az épületben. Egyetlen szót sem mondott egyikük sem. Amint kilépett az ajtón, Renji rágyújtott és feszülten szívta a cigarettát, hátra sem nézett. Evon és Nora szaporán lépkedtek mögötte. Az autónál ismét rágyújtott, mivel már az előzőt nagyjából egy szívásra elégette. A kocsinak dőlt és a két kölyköt figyelte.

- Húzz el – mondta a lánynak.

- Nem jön értem senki, nincs nálam pénz – válaszolta.

Renji kinyitotta a hátsó ajtót, mire Nora beült. A madarak rémülten reppentek fel a fákról, miután bevágta mögötte az ajtót. Evonra nézett, aki levegőt is elfelejtett venni. Soha nem látott ennyire dühösnek senkit, mint most Renjit. Pedig az még nem is tudott mindent. Evon beült előre, őt követte Renji és végre elindultak.

Renji hazavitte a lányt, épp csak megállt, hogy az kiszálljon, aztán elindult újra. Sosem töltött még némán ennyi időt, ha ébren volt, mint most, mióta elindultak haza. Azt gondolta, majd lehiggad mire hazaérnek, és megtudják beszélni, mi történt. Tévedett. Sokkal mérgesebb volt, mikor kitöltötte az első italt a lakásban.

- Te azt a füvet szívtad az iskolában, amit én vettem? – kérdezte a fiúnak háttal.

- Nem szívtam.

- Füvet szívtál az iskolában egy csajjal, akit alig ismersz? Az én füvemet szívtad. Fel tudod fogni, mit csináltál? Örülj, hogy nem értenek hozzá, mert felnyomnának a zsaruknál, bűzlesz a fűtől, te idióta. És mi van még?

- Nem az én füvem volt, nem a tiéd. Nem szívtam. Csak ő. Ha rám néznél, látnád, hogy tiszta a tekintetem – kezdte Evon, mire Renji megdörzsölte az arcát és leült.

- Ez, ha lehet még rosszabb. Mi van még?

- ...Provokált. Mindig olyan... Oké, nem erőszak, nyilván nem... Egyszerűen köd szállt az agyamra.

- Lefeküdtél vele? – kérdezte Renji száraz torokkal.

- Nem.

- Utoljára kérdeztem meg, ha hazudsz nem leszünk jóban!

- Nem feküdtem le vele. Egyszer sem. Igen, csókolóztam vele. Igen játszottunk. De nem feküdtem le vele. Ha nem szív be, ez az egész nem történik meg.

- Akkor lehetett volna tovább szórakozni a hátam mögött, igaz?

- Na ne csinálj úgy, mintha szent lennél! – emelte a hangját Evon. – Te ennél sokkal rosszabbat is csináltál, sőt csinálsz most is! Együtt élsz velem! Egy középiskolás srácot kefélsz, bassza meg! – fröcsögte a szőke, mintha legalábbis áldozat lenne.

- Velem te ne kiabálj! Kivakartalak a szarból, te kis szarházi! Fogalmad sincs arról, mit tettem érted! Azt hiszed, magától simult el minden körülötted!? Csak hűséget kértem, és hogy szeress, semmi mást! Erre az első utadba kerülő kis kurvába mártod a farkad!

- Mondtam, hogy nem feküdtem le vele!

- Ettől még nem fog kevésbé fájni!

Az ablakok is remegtek a kiabálástól, aztán a dühös zihálástól, ami azután kezdődött, hogy Renji falhoz vágott egy porcelán bögrét, és az száz darabra hullott. Rég volt már ilyen dühös és csalódott, az pedig kicsit sem segített a lelke fájdalmán, hogy egy Evon féle fiú miatt érzi magát ilyen pocsékul.

- Sajnálom – mondta halkan Evon. – Csak... olyan más ez. Te nem érted, sosem voltál nővel, nem tudod, milyen. Kívántam, persze, hogy kívántam. Ott nyöszörgött, előttem széttárt lábakkal, totál felhúzva. Gondolom, voltál már ilyen helyzetben.

- Hasonlóban, nem ilyenben. Önfegyelemről hallottál már?

- Mit prédikálsz, de most komolyan? – csattant fel ismét Evon, pedig tényleg inkább hallgatnia kellett volna. De ő nem az a fajta srác volt, aki csendesen hallgatja, míg lecseszik. Renji ezt is szerette benne, hogy bármi történt, ő felvette a kesztyűt, és beleállt a másikba, ha kellett.

- Elnéztem neked azt, amikor kibukva felszedtél valakit, akivel kitudja mit csináltál. Olyan amatőr voltál, hagytad, hogy nyomot hagyjon rajtad. Nem szóltam. De ezt nem tudom, hová tenni. Legszívesebben behúznék egyet – mondta a fiúnak háttal, a konyhapulton támaszkodva. – ...Hogy lehetek ilyen hülye? Hogy a fenébe választhatok mindig rosszul? – kérdezte magától. – Azt hittem, Gin után majd egy klassz sráccal minden más lesz. Erre kiderül, hogy a klassz srác hülyét csinál belőlem.

- ...Most pakoljak össze?

- Ez sajnos nem lesz ilyen egyszerű. Hajlamos vagyok ragaszkodni ahhoz, aki az enyém, akit szeretek. Szóval, egyelőre maradsz. Majd szólok, ha nem bírom elviselni a helyzetet. Persze, ha el akarsz menni, akkor menj. De részemről itt maradsz – mondta hűvösen, de őszintén, majd ott hagyta a fiút egyedül a lakásban.

Evon állt megfagyva a kanapé mellett, és próbálta megérteni, hogy mit is mondott neki Renji. Újra kimondta, Renji megint elmondta, hogy szereti. És biztosan így van, mert egy ilyen helyzetben mondta, nem szex előtt, ahogy már egyszer történt. Nem gondolt még arra, hogy ez ennyire komoly lenne. Persze érezte, hogy jól megy minden, hogy szívesen vannak együtt, nem viccből, de valahogy máshogy gondolta. Legalábbis nem akarta ilyen messzire engedni a fantáziáját. Nem merte, ez jobb kifejezés. Annál is inkább, mert ő is ezt érezte, de félt attól, hogy egyszer csak vége, és akkor ott áll majd egyedül a fájdalmával. Most erre esély is volt, a saját hibájából. Az, hogy Renji szerelmes belé, mellbe vágta. Tényleg szereti, nem csak úgy mondta. Ebben a fényben az egész történetnek teljesen más értelme lett, ahogy annak is, amit tett.

Renji gyalog indult el, alig látott a káosztól a fejében. Csalódott volt, legszívesebben ordított volna, amiért Evon így átverte. Fájt neki, nem gondolta, hogy ennyire oda van érte. Igen, mondott olyat Naonak és Ginnek is, sőt még magának Evonnak is, hogy szerelmes, amit úgy is gondolt, de elszokott már attól, hogy fájjon neki a szerelem. Ezen gondolkozott, mikor egy üres játszótéren az egyik padra leült és rágyújtott. Cikáztak a gondolatai. Hülyének érezte magát, amiért kikezdett Evonnal, aztán azért is, hogy ilyen könnyen belezúgott. Aztán felvillant a szemei előtt Gin arca, a tény, hogy gyakran jelen van a gondolataiban. Hogy keresik egymást, beszélgetnek, mint mielőtt viszonyt kezdek. Csak most kevésbé körülményesek a beszélgetéseik. Eszébe jutott, hogy Gin milyen önelégült arcot vágna, ha most látná, ha tudná, hogy felszarvazta egy kölyök. Ettől még rosszabbul érezte magát. Máskor Nao lenne az első, akit felhívna, hogy legyen vele, most azonban Evon miatt nem tette. Egyedül érezte magát, most először, mióta az eszét tudja. És ettől nem volt boldog.