Renji ledobta a holmiját a kanapéra és leült a padlóra. Vastag, puha, hosszúszálú szőnyege volt, imádott hemperegni rajta. Megsimogatta a szálakat, majd elnyúlt a szőnyegen és a plafont bámulta. Gin járt a fejében, ahogy egy ideje gyakran, amikor találkoztak. Az első alkalommal azt gondolta, hogy rohadt jól néz ki, ami esetleg megnehezíti majd a munkáját. Ismerte magát hajlamos volt a szép férfiaktól megszédülni kicsit. Gin ilyen volt. Aztán néhány mondatváltás után rájött, hogy ez a férfi akkor se kéne neki, ha utána vágnák. Szerencsének tartotta. De igaz volt, hogy gyakran eszébe jutott, hogy ha kicsit kedvesebb lenne, milyen dögös kis ügyfele lenne. Ritkán találkozott ennyire beképzelt alakkal, mint Gin, elég nehezen is viselte. Gyorsan eldöntötte, hogy igyekszik befejezni a munkát amilyen hamar csak lehet, aztán kiadja valakinek a rendszert, hogy ne legyen vele többet dolga.

Épp egy kávéért indult, mikor megcsörrent a mobilja. A kijelzőre pillantva folytatta az útját, mert feleslegesnek tartotta felvenni, úgyis tudta, hogy ez a hívás úgy funkcionált, mint az ajtócsengő. A konyhapultig sem jutott el, már nyílt az ajtó és Nao lépett be rajta.

Nao és Renji még a homokozóban találkoztak és azóta, mint a sziámi ikrek, elválaszthatatlanok. De tényleg. Olyan szimbiózisban élnek, mintha egyazon méhben nevelkedtek volna. Nekik természetes volt ez, mint a levegő, mások, főleg akik nem ismerték őket túl jól, meglehetősen furcsának találták a kapcsolatukat. Többen megesküdtek volna arra, hogy ők férj és feleség. Nem volt így. Kiváltképp, mert Renji férfi párti volt, Nao pedig nem. Olyanok voltak, mint testvérek. Különben egymás inverz megfelelői. Nao hosszú, festett szőke hajú srác volt, aki el nem tudta képzelni, hogy például tetoválása legyen, vagy akár csak fülbevalója. Ő szeretett elegánsan öltözködni, gyakran viselt inget, zakót. A modora is általában finom volt, szépen beszélt, választékosan. Fotós volt, művészféle, így ez természetesnek tűnt. Ezzel szemben Renji felnyírt, sötét hajú, tetovált volt. A ruhái tényleg távol álltak az elegánstól, de legalább remekül kiegészítették a rengeteg ékszert, amit viselt. A beszéd stílusa..., nos az olyan volt, amilyen épp a helyzet megkívánta. Ez persze csak a jelentéktelen felszín. Valójában ők ketten sokkal jobban hasonlítottak egymásra, mint bárki el tudta volna képzelni.

- Mi van, ha épp nem vagyok egyedül? – kérdezte Renji, miközben Nao egy dobozt tett mellé a pultra. – Mi ez?

- Ajándék – mondta a szőke és kivette a csészét Renji kezéből. – Máskülönben meg ugyan ki lenne itt? Mostanában egyedül vagy, mint a kisujjam. Még csak egy-egy mentről se hallani. Kezdek aggódni.

- Bárki lehetne itt – vette vissza a kávéját. – Csinálj magadnak.

- Undok vagy – sóhajtotta, majd nyúlt is a saját bögréjéért és kutyulta a kávét. – Amúgy, feltűnt valaki?

- Nem, de attól még lehetne itt valaki.

- Lehetne – bólintotta. – Rád is férne. De nem kefélnél, mert még nincs este tizenegy!

- Kapd be – morogta Renji. – Mi rossz van abban, ha ezt meghagyom estére?

- Semmi, csak olyan ódivatú – húzta a vállát. – A szex bármikor jó.

- Tehát éjjel is – állapította meg a nyilvánvalót, majd rágyújtott.

- Lépjünk – legyintett Nao. – Szóval, nem akarsz már összeszedni valakit?

- Remekül érzem most magam, nem akarok bonyolítani az életemen. És nem, nem akarom megismerni.

- Kit? Nem is mondtam semmit! – nevette, ahogy mindig, amikor Renji kitalálta a gondolatait. – Amúgy neked való.

- Nem, köszi – nyomta el a csikket.

- Jól van, hagyjuk – hagyta rá ezt is, majd leült és kezébe vette az újságot, amit előzőleg az asztalra dobott.

- Újság? Miért veszel újságot, az egész világ a zsebedben van.

- Szeretem az illatát, a tapintását. Meg a címlapját – fordította Renji felé, amin véletlenül Gin egész alakos képe foglalta el az oldalt. – Öregem ez a faszi tízből tízes, gondoltam tetszik.

- Igazán?

- Nem? Az eseted, ha nem tévedek.

- Tévedsz. Akkora paraszt, hogy kilóg a világból. Különben, ez nem egy társkereső újság, hol futnék én össze vele normál esetben? – kérdezte és a dobozba kezdett kotorászni.

- Honnan tudod, hogy paraszt? És bárhol összefuthatsz vele, a kapcsolataid elég szerteágazóak, nem?

- Azok. Különben, nem rég szerződtem vele. Dögös, de bunkó és beképzelt.

- Komolyan egy ilyen tényt hallgatsz el előttem?

- Ugyan mit kezdtél volna az infóval? – kérdezte, miközben egy csokit bontogatott, amit a dobozból vett elő. Mellesleg a doboz dugig volt édességgel. – Tényleg förtelmes személyisége van.

- Ne ítélkezz, mindig mondod.

- Ez tény, nem ítélkezés. Több ízben tapasztaltam, kiver tőle a víz. És fordítva, az biztos.

- Mindegy. De tudod te, milyen nagykutya ez?

- Persze, utána néztem kicsit. Jó csillagzat alatt született, okos, rátermett, szerencsés.

- Megkapó tulajdonságok.

- Ha az utolsó férfi lenne a földön, akkor se kéne.

- Nana, vigyázz miket mondasz – nevetett Nao.

Renji inkább visszafordult a dobozhoz és tovább matatott benne. Saját bevallása szerint az ördögnek is hajlandó lenne eladni a lelkét némi édességért. Bármit megevett, ami édes, cukros volt, minél ragadósabb, annál jobb. Szerinte nem létezett olyan, hogy „nem finom", ha édességről volt szó. Sajnos tisztában volt vele, hogy fikarcnyit sem egészséges, ezért igyekezett távol maradni a finomságoktól. Magának sosem vett semmi ilyesmit, mert tudta, hogy abból rövid úton baj lenne. Nao szokott hozni neki időnként ellátmányt, amiről mindig megfogadja, hogy ezúttal sokáig kitart majd, aztán egy-két nap alatt felfalta.

- Találkoztam anyukáddal – mondta Nao, mire Renji egy pillanatra megakadt, majd folytatta a mozdulatait. Nao látta ezt, de nem tette szóvá. Abban sem volt biztos, hogy el kell-e ezt mondania. – Jól van, jól néz ki.

- Örülök – szólt inkább udvariasságból.

- Azt mondta szeretné, ha hazamennél néha.

- No fene – vakkantotta flegmán. – Azt hittem, nem kívánatos a személyem.

- Ne izélj már...

- Én? – fordult Nao felé. – Nehogy már én legyek a hibás!

- Nem ezt mondtam, Renji, csak azt, hogy ideje lenne megbeszélni a dolgot.

- Bocs, de nem. Tök jól elvagyunk évek óta, nem kell ezt bolygatni.

- Fogod még ezt bánni.

- Majd sírok a válladon. Beszéljünk másról.

- Beszéljünk, erről a Ginről – bökött az újságra. – Komolyan jó parti, rá kéne repülnöd.

- Te hülye vagy – nevette Renji. – Ez a faszi olyan finnyás, hogy szerintem hozzá se ér egy másik emberhez. Komolyan, Nao, rémes alak. És fogalmam sincs, milyen terepen mozog.

- Jól van, igaz – emelte a kezét maga elé. – De ezt se tartana sokáig megtudni... Különben összefutottam Ninával – váltott témát.

- Sokat vagy úton, hogy folyton találkozol valakivel, akivel nem kéne – húzta el a száját Renji. – Ugye nem vesztegetted rá az időd?

- Csak egy kicsit – vallotta be. – Olyan meggyőzően adta elő magát...

- Ő mindig meggyőző volt, ezért tudott átverni. Legyél jófiú, és ne kezdj vele újra.

- Igazad van, de öt év kínlódás mégis csak jelent valamit, nem? – kérdezte, miközben rágyújtott.

- Jól mondod. Jelent valamit, kínlódást. Jobb ez így mindenkinek.

- Olyan ez, mint egy válás, mi? Vitte a kutyát is, mintha csak az övé lenne – forgatta a cigarettát a kezében. – Biztos hiányzom neki.

- A kutyának?

- Neki is – nevetett halkan. – Elcseszett ez az egész helyzet, Ren – sóhajtotta.

- Tudom, hogy nem lehet csak úgy elfelejteni azt, akivel ennyi időt töltöttél, nekem se menne. De nem volt veled korrekt.

- Egyszer.

- Egyszer elmondta.

- Nem kedveled, ugye?

- Most annyira nem. De sosem volt vele bajom, tudod.

- Sajnos elgondolkodtam azon, hogy átbeszéljük ezt a dolgot.

- Te tudod, de én nem tenném a helyedben. Millió más nő szaladgál a világban, majd találsz egy másikat.

- Ha nem szeretnélek ennyire, még rád fanyalodnék inkább – kacsintotta. – De komolyan... nem tudom, mit tennék nélküled.

- És én nélküled? Azt hiszem, a mi barátságunk ritka, mint a fehér holló.

- El sem tudom képzelni az életem máshogy.

- Én sem – bólintotta Renji, majd a telefonjára nézett, mert halkan zenélni kezdett, ahogy hívás futott be.

- Mi az, nem veszed fel?

- Hát ezt inkább nem – fintorogta, mert Gin hívta, el sem tudta képzelni, hogy miért keresheti, de ebben a pillanatban nem volt rá kíváncsi.