Pillanatokon belül híre ment a szerződésnek, és özönlöttek a megkeresések, gratulációk. A szőke sok mindent hárított, ő volt az elsődleges védvonal, csak a legfontosabb embereket engedte át, hogy Gint elérjék. Hirtelen tényleg olyan lett, mint egy király, nagyon fontos személy, olyan befolyással, ami előtt meghajoltak a nagy öregek is. Időbe telt, míg Gin hozzászokott a tejhatalomhoz. Kissé idegen volt elsőre, hogy nem volt előtte zárt ajtó. Ezelőtt sem sokat kellett kopogtatnia, de újabban elég volt csak megjelenni valahol és máris minden úgy lett, ahogy ő akarta. Ezzel együtt nem volt mohó, vagy szemtelen, Aoki finoman figyelmeztette, ha túlzásba esett. Ezért is hálás volt, nem akart zsarnokoskodni, és Aoki remekül rángatta a pórázt a nyakában, ha harapni készült. Nem tartotta túlzásnak ezt a hasonlatot, tényleg úgy érezte, hogy hiába ő nagykutya, egy erős kéz kell, ami hagyja kóborolni, és visszarántja, ha túlzásba esik. Ez volt a szőke. Korábban senkinek nem tűrt volna el ilyesmit, Aokinak szó nélkül engedte, még meg is köszönte. Egy-egy pillanatra megkérdezte magától miért is van ez, de kielégítő választ nem talált. Arra semmiképp nem akart gondolni, hogy érezne valamit a férfi iránt. Akár érezhetett is volna, mert kedvelte, jól kijöttek és a szőke lelkesen végezte az extra munkát is. Amiért nem kért viszonzást. Soha, semmit. Egyetlen csókot sem. Apropó csók. Egyszer sem csókolta meg a szőke, pedig zavarba ejtő dolgokat művelt vele, de ezt az egyszerű gesztust nem lépte meg felé. Amikor ő akarta megcsókolni, akkor sem engedte. Érdekesnek találta, hogy egy jelentéktelen csók tilos volt, mindenféle egyéb pedig természetes, mint a levegő. Senkinek nem beszélt erről, megtartotta magának ezeket a történeteket, annál is inkább, mert fogalma sem volt arról, hogy mi is ez. Csak játék, leginkább erre gondolt. Egyoldalú, de játék. Arra kíváncsi volt nagyon, hogy ez megmarad ennek, vagy egyik alkalommal Aoki lesz olyan merész le is fekszik vele. Egyáltalán hagyni fogja? Jó eséllyel, ha előtte teszi, amit korábban. Ha kevésbé lenne önérzetes – ha ezt még elmondhatta magáról ebben a témában –, akkor már bizonyosan magára rántotta volna a szőkét, de egyelőre még kitartott.

Egyik nap Renji érkezett az irodába. Ebédidő volt, üres volt az előtér, de nem zavartatta magát. Ment a gépszobába, úgyis ott volt dolga. Leült a gép elé és elkezdett dolgozni. Úgy rémlett, hogy írt egy üzenetet előző nap, hogy érkezik, de nem volt benne biztos. Aztán arra gondolt, hogy vannak olyan viszonyban Ginnel, hogy akkor jön, amikor akar. Bár legutóbb felemás volt a beszélgetésük, főleg az idegen férfihang miatt. Azóta nem is beszéltek, csak egy rövid gratuláció erejéig, amikor összefutottak a városban. Renji Evonnal volt, nem akart sokáig egy helyen tartózkodni kettejükkel. Gin felől érezte a rosszallást, Evon felől pedig a féltékenységet. Rossz érzés fogta el, így amilyen gyorsan csak lehetett eltűnt a fiúval. Azóta pedig nem beszélgettek. Most tette a dolgát, nem is érdekelte semmi. Összerezzent, mikor szólították. Nem hallotta, hogy jönne valaki. Azonnal felismerte a hangot, ő volt akkor Ginnel, amikor telefonon beszéltek. Megfordult és tetőtől talpig végignézett a férfin. Egyelten kifejezés jutott eszébe, amit remélt, hangosan nem mondott ki: hűha.

- Segíthetek? – kérdezte újra Aoki.

- Nem, megoldom – mondta Renji, majd felállt és ő is zsebre dugta a kezeit. Ha a szőke ilyen elutasító, ő sem fog jópofizni. – Ellenőrzöm a rendszert, azt hiszem szóltam róla tegnap.

- Nem rémlik.

- Lehet, Ginnek írtam – gondolkodott el egy pillanatra. – Bent van? Elég üres a hely, ahogy nézem.

- Az irodában.

- Jó, majd benézek hozzá, ha itt végeztem.

- Ha akarja.

- Én vagy, ő? – kérdezett vissza, mire a szőke billentett a fején.

- Ő.

- Akarni fogja.

- A túlzott magabiztosság veszélyes.

- Biztos, hogy ez csak rám igaz? – villantott egy pimasz mosolyt Renji.

- Jelenleg igen.

Aoki tudta, hogy kivel áll szemben, így csak hátat fordított és visszament Ginhez, hogy szóljon Renjiről. Renji biggyesztette az ajkát és pillanatra mélázott a szőkén. Nem tartott túl sokáig, míg Renji végzett és utána indult is az irodába. Nyitva volt az ajtó, Aoki nem is nézett rá. Besétált, majd becsukta maga mögött. Gin a hatalmas, tényleg hatalmas fehér asztal mögött ült, mint először, mikor találkoztak. Ugyanúgy mérte végig, ugyanúgy nem értette, hogy jelenhet így meg. Renji mosolygott, majd közelebb lépkedett és letett elé egy lapos dobozt. Gin rápillantott, majd fel Renjire kérdőn.

- Ajándék. Az új királynak. Így hívnak, tudod?

- Még nem hallottam.

- Hát pedig így emlegetnek. Elképesztő, amit csináltál.

- Majd' bele döglöttem, úgyhogy megérdemeltem.

- Azt elhiszem. Jól nézel ki. Úgy értem, általában. Nem akarok hízelegni – tartotta maga elé a kezét.

- Sosem szoktál – húzta maga elé a dobozt, és felpattintotta. Elismerően billentette a fejét, egy olyan holmi volt benne, ami legalább olyan volt Ginnek, mint Renjinek a fadobozos csoki. Egy nyakkendőtű volt benne, egy igen régi, és értékes darab, nem mellesleg szép is. – Köszönöm.

- Tényleg egy királyé volt – bökött felé Renji.

- Ismerem ezt a darabot. Egy vagyon lehetett – mosolyogta.

- Kicsit drágább, mint a csoki, de neked nem hozhattam bolti holmit.

- Nem kértem semmit.

- Nem is azért hoztam. ...Jobban vagy?

- Igen, sokkal – csukta vissza a dobozt.

- Ez a férfi volt nálad, mikor beszéltünk? – fordult félig az ajtó felé egy pillanatra.

- Igen.

- Komoly?

- Nincs köztünk semmi – dőlt hátra. – Tényleg. Az, aminek látszik. A titkárom.

- Úgy őriz, mint egy véreb – jegyezte meg Renji.

- Igen, észrevettem – nevette. – Remek munkaerő.

- ...Gin, lehetünk barátok?

- Azok vagyunk. Csak kicsit elhasaltam a dolgaim miatt és haraptam mindenkit. Jojoval is csúnyán beszéltem. De már javul a helyzet. ...A szőkének van már érettségije? – kérdezte félig gúnyosan, félig nevetve.

- Tavasszal – mosolyogta Renji.

- Úgy tűnt, jól vagytok.

- A farka fölé tetováltatta a nevemet, szerintem jól vagyunk, igen mondta Renji egy dísztárgyat forgatva a kezében.

- Ez komoly?

- Teljesen – bólintotta.

- Nem vagyok én elég őrült hozzád, mindig tudtam – hunyta le a szemeit sóhajtva.

- Egyet értek, de nem volt rossz. Sőt, imádtam.

- Lerágott csont – legyintette.

- Ez is igaz. Eljössz velem ebédelni?

Gin dobolt maga előtt az asztalon, majd elfogadta a meghívást. Ahogy a lift felé haladtak érezte Aoki tekintetét a hátában. Nem tetszett neki az érzés, amit kiváltott belőle. Nehezen állta meg, hogy ne forduljon hátra, még a liftben is csak azután, hogy becsukódott mögötte az ajtó. Összenézett Renjivel, akivel nem kellett szót váltani ahhoz, hogy tudják, ugyanarra gondolnak. A szőkének nem tetszett ez a jelenet. Nem mondtak semmit. Az ebéd és az utána játszódó jelenet nagyon hasonló volt ahhoz, ami akkor esett meg, mikor először beszélgettek kötetlenül. Gin ivott valamit, Renji pedig a kávéját kavargatta. Mikor felvette a telefont Gin és hazudott, ahogy anno Jojonak tette, rágyújtott és hátradőlt.

- Na ne mondd nekem, hogy nincs közöd ahhoz az óriáshoz! – mondta Renji, mire Gin is rágyújtott.

- Nincs.

- Most hazudtál neki! Pont úgy, mint Jojonak, mikor először ültünk itt. Pedig akkor még csak be akartál húzni egyet – magyarázta.

- Nem hazudtam...

- Annyiszor láttalak hazudni, tudom, mikor csinálod. Kivéve, ha nekem hazudsz – ismerte el.

- Nincs köztünk semmi. Ő csak... Nem is tudom. Csinál dolgokat – mondta halkan, hiszen egy étteremben voltak, igaz kissé elvonulva másoktól.

- Ezt kifejted?

- ...Csak fogja magát és hozzám ér – dünnyögte.

- Mióta vagy te ilyen szemérmes? – vonta fel a szemöldökét Renji.

- Mióta egy szőke óriás rángatja a farkam, én meg csóválom neki, mint egy kiskutya. Nem tudom, mi van velem, de a keze alatt képes lennék a világ szukájává válni. Ami tőlem azért elég távol áll, ha emlékszel.

- Abban a formában, ahogy te előadod igen.

- Nem mondd semmit, csak csinálja. Elég izgató, ha őszinte akarok lenni.

- És milyen a szex? Lefogadom, hogy frenetikus.

- Nem fekszik le velem. Én pedig nem mászok alá, nyilván nem.

Renji ráncolta a homlokát, próbálta az egészet elképzelni, de annyira idegen volt Gintől az a férfi is, nem hogy az, amit mond, hogy nehezen tudta összerakni a képet.

- Tetszik neked?

- Hát elég jól néz ki.

- Nem ezt kérdeztem, szemem nekem is van.

- Talán tetszik. De ő... Rólad is azt gondoltam, hogy túl férfias vagy hozzám. Akkor ő? Ez a faszi lenyom, mint a bélyeget. Akkora keze van, mint egy lapát, láttad a kezét?

- Láttam, igen. Félsz tőle?

- Inkább azt gondolom, hogy az egésztől. Legutóbb két nagyon klassz dolgot csesztem el, nem tudom, hogy ezúttal mi történne.

- Az más helyzet volt. Az három szereplős volt. Ezúttal két fős. Nem?

- Azt mondta, nincs senkije – vonta a vállát Gin.

- Elhiszed?

- Elég sokat van az irodában is, gondolom, igen.

- Randizol vele?

- Nem. Ha olyanja van, akkor játszik velem, mint macska az egérrel. Aztán kezet mos és visszavonul. Sosem kér semmit. Nem mondd semmit.

- Neki nem is kell. Azt hittem letépi a fejem a tekintetével. Féltékeny!

- Azt azért nem mondanám, de nem tetszett neki, hogy eljöttem, ezt éreztem.

- Féltékeny.

- Nem akar ő tőlem semmit – legyintette – Azt mondta, nem tudja, mit akar. Ez nálam a semmi megfelelője.

- Mióta megy ez?

- Kb. mióta megjelent. Hónapok óta.

- Miért nem mozdulsz rá?

- Ő nem egy cica, nem tudom, hol fognék hozzá. Veled más volt.

- Olyan bonyolulttá teszed az egészet. Mondd el neki, hogy tisztázni kell a helyzetet. Vagy akar valamit, vagy ne fogdosson. Különben olyan nehéz lenne hagyni, hogy ezúttal téged szedjenek fel?

Gin tanácstalannak tűnt, Renji nem is feszegette tovább a dolgot. Biztos volt abban, hogy ha Gin ebbe belemászik, az azt jelenti számára, hogy felad valamit magából, ami eddig az identitását jelentette. Valahogy úgy érezte, attól tarthat, hogy férfiasságát veszti, ha bármibe belekezd a szőke óriással. Pedig valójában fogalma sem volt egyiknek sem arról, hogyan is vélekedik erről az egészről Aoki.

Gin ezután rövidre zárta a délutánt Renjivel és visszament az irodába. Ezúttal olyan volt, mint régen. Az aurája tolta maga előtt a levegőt, ezt Aoki is érezte abban a pillanatban, ahogy belépett a szobába, a szőke asztalához érve csettintett egyet neki. Aoki szemöldöke magasra szökött és előbb nem is akart mozdulni, de Gin kinézet rá az irodájából, miközben feszesen igazította a zakóját. A szőke lassan kitolta magát a székkel, majd még lassabban besétált Ginhez. Csukta maga mögött az ajtót, pedig senki nem volt már rajtuk kívül benne. Már szólni készült, mikor Gin leintette.

- Én beszélek – szólt szigorúan Gin. – Ideje volna helyre tenni a dolgainkat.

- Miféléket?

- Hát épp ez az. Az előbb, mikor elmentem Renjivel azt hittem utánam lépsz és visszarángatsz a liftből.

- Miért, elmentél Renjivel? – tette fel az igencsak számon kérő kérdést.

- Ne kérj számon, ha nincs köztünk semmi. Semmi közöd ahhoz, hogy kivel és hová megyek.

- Ezért hazudtál a telefonban?

- ...És még azt mondod, hogy nincs miről beszélnünk? Mi a fenét csinálsz velem? Azt hiszed, hogy játékszer vagyok? Rohadtul nem. Jössz itt, eljátszod az alfahímet, azt hiszed kézben tartod a dolgokat, de tévedsz – mutatott dühösen a szőke felé.

- Nem, nem tévedek. Te úgy táncolsz, ahogy én fütyülök – mondta higgadtan. – Most Renji felpiszkálta az állóvizet, és duruzsolt a füledbe. Mit akar, visszakaparni magát?

- Szó sincs erről. Ahogy arról sem, hogy te irányítanál.

- Attól, mert te vagy a főnök az irodában, még az ágyadban én vagyok az.

- Baromság!

- Emlékeztesselek milyen is vagy, amikor a kezem alatt nyögsz? – lépett Gin felé, mire az kettőt hátra.

- Ne gyere közelebb!

- Félsz tőlem? Az jó, félj csak. Addig foglak gyötörni, míg nyüszítve nem kaparod az ajtóm.

Gin döbbenete az arcára volt írva, kész volt akár meg is ütni. Aoki odasétált és közelhajolt az arcához.

- Vicceltem – szólt vigyorogva. – Végre magadhoz tértél. Jó. Most már beszélgethetünk komolyabb dolgokról. Ezt a villanást vártam a szemedben. Most már tudom, mit akarok. Téged – Gin hátra simította a haját és fordult egyet a tengelye körül.

- Miről beszélsz?

- Türelemmel kivártam, hogy magadhoz térj. Szép vagy, szép vagy mindig, de ez, amit most látok, ez megvadít. Az a tekintet, amivel befogod az emberek száját most újra jelen van. Alig várom, hogy parancsolgass – kuncogta. – Persze csak az ágyadban.

- Te bolond vagy? – kérdezte halkan, elképedve.

- Nem – ingatta a fejét. – Csak az olyan férfiakra bukom, akik képesek leigázni a világot. Hát ebből nem sok van, az egyik szerencsére épp itt áll előttem.

Gin kihúzta magát, próbálta megfejteni, mi történik. Aoki nem hazudott, nem viccelt, igazat beszélt. Furcsa, gondolta. Gin kifújta magát és lehunyta a szemét, majd arra nyitotta aki, hogy Aoki megcsókolja. Csak az ajkát nyomta az övéhez, majd lassan nyílt mind a kettő szája és egy igazi csókba kezdtek. Kis rohadék, gondolta Gin magában, mert ebben a pillanatban adta meg magát Aokinak. Ahogy a szőke nyelve kergette az övét, ahogy az ajkai simogatták az övét, abba még a lába is beleremegett, amire nagyon rég nem volt példa. Mégiscsak úgy forgatta a lapjait Aoki, hogy a kezében maradjon az előny, ilyesmire gondolt Gin, miközben csókolóztak.

- Ezt este folytatjuk. Most sok a munka – mondta a szőke, közben Gin gyűrűsujjára hintett egy csókot.

Gin torkára forrt a szó, ahogy a szőke hátat fordított és otthagyta. Bolond, biztosan bolond, mondta határozottan maga elé Gin. Aoki becsukta maga mögött az ajtót, és végig csúszott rajta. Szerencsére már csak ők voltak benn, így senki nem nézett rá furcsán. Gin önmagára talált, ami sokkal jobban letaglózta, és elbűvölte, mint hitte. Eddig csak árnyéka volt önmagának, most viszont valami történhetett, míg Renjivel volt, mert hirtelen az a férfi bújt elő, akit mindig is elképzelt, mikor Ginre gondolt, akit akart magának. Már most tudta, itt a padlón ülve Gin irodájának ajtajában, hogy menthetetlenül szerelmes lesz, csak még egy kicsit kell türelemmel lennie. Mire ő eljut oda, addigra Gin is belé fog szeretni, erre is a fejét tette volna. Aoki maga elé nevetve támasztotta meg a homlokát, majd hanyatt dőlt, ahogy Gin kinyitotta az ajtót. Gin lenézett rá, majd átlépett fölötte és megfordult. A cipője orrával simított az álla alá, majd lehúzta a lábát Aoki csípője alá, szorosan a combja tövéhez lépett, majd leguggolt és vigyorgott a szőke arcárba, közben a nyakkendőjét a csuklójára tekerte és kicsit felemelte maga felé. Aoki visszamosolygott a száját nyalva, Ginnel farkasszemet nézve. Épp ez volt az, ami mindig a szemei előtt lebegett, mióta meglátta Gint. A világ tetején álló férfi lábai előtt heverve egy feszes póráz végén. Az egyik végén ő, a másikon Gin.

Vége