Boccaccio: Dekameron

Ezt a novellát irodalomra írtam; a feladatunk az volt, hogy írjunk egy saját Dekameron-történetet, aminek tartalmaznia kell Boccaccio könyvének jellegzetességeit.

(Aki nem ismerné a sztorit, röviden: az 1300-as években kitörő pestisjárvány közepén tíz fiatal (három fiú, hét lány) elmenekül Firenzéből, és egy elhagyatott kastélyba fészkelik be magukat. Kitalálják, hogy szórakoztatni fogják magukat az ott töltött idő alatt, mégpedig így: mindennap választanak egy Királynőt vagy Királyt, aki megad egy témát, és mindenki elmond egy mesét. [Ezek többnyire szórakoztatóak, pikánsak, hétköznapi emberekről szólnak, szerelemről, természetközelségről, tehát a kor korábbi alkotásaival ellentétben világi témákról ír Boccaccio, illetve mesélnek a szereplői.] Tíz napon keresztül száz történet kerül elregélésre. [Egyébként maga a cím is, a „Dekameron" tízet jelent.])

Kaptunk témákat: gyógyulás, utazás, reggel. Én a gyógyulást választottam, és próbáltam kicsit a dobozon kívül gondolkozni a történet megalkotása közben.

A karakterek ügyében kicsit csaltam – semmi kedvem nem volt új szereplőket alkotni és megszeretni, mert már így is van rengeteg, akire figyelnem kell. Szóval jött az ötlet, hogy segítséget kérjek Josie-éktól, akik benne is voltak a buliban, és szerintem „közösen" sikerült egy egész jó, Boccacciós sztorit létrehoznunk.:))

Próbálta hozni Boccacio jellegzetességeit, szófordulatait, novellatémáit, remélem, tetszeni fog nektek!^^

Élesnyelvű Johanna és a nemes Corvus meséje

Ursula meséje szomorúan végződött, a pár szerelme sosem teljesedhetett be, meghaltak, egyikük háborúban, másik búbánatban. S midőn a Királynő továbbadta a soron következőnek a szót, Lilly úgy döntött, az ő története is egy szerelmespárról fog szólni.

– A történetük nem volt ugyan zökkenőmentes, de pár jó barát segítségével kezükbe vették életük irányítását, és harcoltak szerelmükért. Néhány szerencsétlenség közbeszólt, de találékonyságuknak köszönhetően elszöktek a bajok elől, s ki tudja? Talán még ma is boldogan élnek.

A koromfekete hajú, éles nyelvű Johanna egy favágó lányaként született, s szobalányként dolgozott egy firenzei özvegy nemesasszony (egy valóságos boszorkány) palotájában. Sepregetett egész nap, takarított, és fogcsikorgatva tűrte a verést, amit az özvegy szabott ki rá büntetésként, ha porszem maradt az ablak üvegén. Lyra kegyetlen egy dáma. Négy gyermeket szült (vélhetőn különböző férfiak voltak az édesapák), s erőszakosan meghatározta, kivel házasodjanak. A második legidősebb gyermeknek, az egy szem legénynek is kinézte már a tökéletes asszonyt: egy velencei nemesember legkisebb s egyben legszebb leányát, Cassandrát. Azonban a fiú, Corvus szíve másért dobogott – a koromfekete hajú, éles nyelvű Johannáért. Nem kellettek neki a természetesen hullámos vörös fürtök, az elbűvölő smaragdzöld szempár, a telt ajkak, nem, őneki csakis az aprócska szobalányra volt szüksége, hogy élete hátralévő része boldogságban teljen el. Sokáig udvarolt a leánynak, mikor anyja a ház másik végében hímezgetett, vagy mikor a házsártos barátnőit látogatta meg, de Johanna mindig elkergette csípős megjegyzésével és a seprűje nyelével. De az élesnyelvű Johanna sem tagadhatta le, hogy tetszik neki az ifjú bókolása. Corvus sötét, okosan csillogó szeme, édes mosolya, kedves csipkelődése melegséget ébresztett szívében s gyomrában, és egy idő után nem kérette magát, ha a fiú mögé lopakodott s közel húzta magához vagy csókot nyomott kócos kontyára.

Johanna nem tudott a Cassandra nevű hölgyről, s amikor Corvus mesélt róla neki, először elkeseredett, aztán dühös lett s tarkón csapta szerelmét a seprűnyéllel. Corvus fejét masszírozva adta elő tervét: van egy Deneb nevezetű barátja, ki szívesörömest segítene nekik. Remek méregkeverő hírében áll, kikever majd egy különleges mérget, amit titokban beleönthetnek Cassandra italába, s mitől a hölgy éjjel kileheli a lelkét, és mire fölfedezik a holttestet, addigra ők már rég a hegyekben járnak. Johanna eleinte nem értékelte az ötletet, de mikor az ifjú elmondotta neki, hogy az édesanyja hétvégére tűzte ki a vörös hajú leánnyal való menyegző időpontját, eltökélten bólintott.

A Deneb nevezetű barát egy Daphne nevezetű barátnő segítségével a hét közepére el is készítette a kívánt hatású italt. Épp idejében, ugyanis Cassandra és édesapja Corvus családjának palotájába érkezett, hogy az ifjú pár megismerhesse egymást. Corvus három nővére tudott a szobalánnyal való kapcsolatáról és a szökési tervről, s szívesen segédkeztek is. Vacsora közben finoman gúnyolták az idegen hölgyet, szemtelenkedtek az örömapával (édesanyjuk nem győzte küldözgetni feléjük a gyilkos pillantásokat), majd feszült izgalommal figyelték, ahogy a vörös hajú kisasszony a szájához emeli a méregtől teli vörösboros kupát.

Johanna mindeddig a kertben várakozott egy fa tövében, nagyokat szippantott a balzsamos, kora esti levegőből, szíve vadul dobogott; kevés holmiját egy aprócska kendőbe csomagolta be, s várta, hogy a nap lemenetelével nyugovóra térjen a család. Megbeszélte Corvusszal, hogy az első csillag feljövetelekor a tölgy alatt találkoznak, s amint a fiú nővérei gyertyát gyújtanak a harmadik ablakban, ha Cassandra elhunyt, nekiindulnak a nagy világnak.

Corvus hamar ki is ért az ő Johannájához, összebújva várták a fényt, ami pár percen belül fel is villant a harmadik ablak sarkában. Akkor diadalittas csókot váltottak, s eliramodtak az éjbe. Az éjszakát egy üregben töltötték, s egymást melegítve szenderültek el. Másnap reggel abban a tudatban tértek magukhoz, hogy szabadok és szabadon szerethetik egymást, csókolták a másik ajkát, ölelték a másik testét, s mikor észbe kaptak, hogy folytatniuk kéne az utat, s kimásztak az üregből, bajban találtak magukat: fegyveres őrök állták körül őket.

– Gyilkossági kísérlet gyanújában elkísérünk bennetek a bíróhoz! – közölte az egyik katona. A két fiatal egymásra nézett. Vajon mi baj történhetett?

A bíró előtt szorosan egymás mellett álltak ugyan, de nem kulcsolták össze ujjaikat, hogy hangsúlyozzák összetartozásukat. Ledöbbentek, amikor maga a vörös hajú menyecske, Cassandra nézett velük farkasszemet, azzal az elbűvölő smaragdzöld tekintetével. A kisasszony elmesélte, hogy az éjjel rosszul érezte magát (s még most is kicsit kótyagos), így hát megnézette a szolgákkal az előző esti vacsoráját, s az emberek mérget találtak a kupájába száradva. Corvus és Johanna megkövülve hallgatták a történetet, nem tudták elképzelni, miként gyógyulhatott meg a kisasszony a káros ital elfogyasztása után. A szerelmesek újból egymásra néztek, s egyszerre nyitották ajkukat védekező beszéd elmondására, de ekkor zavargás tört ki a téren összegyűlt emberek közt. Corvus két húga, Sagitta és Azura egy firenzei lányt húzott maga után, őket Deneb és Daphne, a méregkeverők követték, s kiabáltak, hogy megtalálták az igazi méregkeverőt, az összeesküvőt! A történetük szerint a lány, Erica Corvus ifjúkori szerelme volt (Johanna éles szemmel sandított kedvesére), s nem bírta elviselni, hogy a fiú most nősülni készül, így mérget kevert a kisasszony italába. Beszökött az ablakon, miközben a vacsorát készítették a szakácsok. Johanna és Corvus buzgón bólogattak, bár nemigen értették, miről beszélnek barátaik. A bíró egy ideig zavart arckifejezéssel kapkodta szemét ide-oda a vádlók, az új vádlott, a régi vádlottak s a valamilyen csoda folytán életben maradt áldozat között, majd nyílttéri verésre, és nem akasztásra ítélte a „gyilkossági kísérletet elkövető" lányt, mivel az áldozat végül nem hunyt el, s mivel a bíró úr különben sem volt biztos abban, ki lehetett az igazi bűnös.

A tárgyalás után Corvus testvérei s a méregkeverők odasettenkedtek a párhoz és elmesélték nekik a valódi történetet, miszerint a lány, Corvus egykori szerelme (Johanna megint csak ferdén nézett a fiúra), megneszelte a hírt, hogy Deneb és Daphne mérget kevernek Corvus menyasszonya számára, s a múltból maradt bosszúvágytól hajtva valóban beszökött a konyhába és ellenszert csöpögtetett a kupába, ami miatt Cassandra nem halt meg, ám rosszul lett, s így később fölfedezte a megszáradt mérget a boroskupában. A bizonyíték megtalálásakor jelen volt egy szolgáló, aki különösen nem szerette Johannát, s tudott az úrfival való kapcsolatról, s kapva kapott az alkalmon – rögtön piszkította is be a lány nevét, amikor lehetősége nyílt rá.

Azonban a pár nem sokáig örülhetett, a legidősebb leány, Pyxis érkezett meg aggódó arckifejezéssel: édesanyjuk roppant mérges, természetesen nem hitte el a mesét, amit a kisebb lányok találtak ki, s megparancsolta, ha Johanna most rögtön nem hagyja el a várost, akkor rágyújtja az apjára a házát. Johannát sosem szerette igazán az apja (őt hibáztatta felesége haláláért, ki szülés közben halt meg), s a lány sem érzett különösebb vonzalmat őse iránt, de félelemmel telt szívvel fordult Corvus felé, aki gondolkodás nélkül csókolta is végig húgait s barátait, majd megragadta Johanna kezét, s mondotta, meneküljenek, míg lehet, mielőtt a gonosz, kegyetlen boszorkány utánuk nem nyújtja karmos kezeit. S így is lett, menekültek, s Lyra hiába nyújtogatta utánuk karmos kezeit, Corvus nővérei távolról, ravasz cselekkel mentették meg testvérüket és igaz szerelmét anyjuk lesújtani vágyó haragjától.