Köszönök minden kommentet és szavazatot, jó olvasást kívánok nektek ♥ 

Felhúztam a szemöldökömet és szótlanul vártam, hogy mi lehet az újabb rossz hír ebben a házban. 

- Ne ijedj meg, kérlek. Arról van szó, hogy a Che-Ra-t is megölték.

- A házvezetőnőt? - kérdeztem, mire NJ bólintott.

- Ezzel csak az a probléma, hogy épp a te szobádban, ami két dolgot jelenthet. Először is, biztos vagyok benne, hogy téged akartak célbavenni ezzel. Még nem jöttünk rá, hogy kik lehettek, de van egy tippünk. Ezt viszont csak akkor tudhatjuk biztosan, ha Taehyung, aki jelenleg úszik a marihuána füstjében, hajlandó felszedni magát a pultról. 

- Úristen, szegény nő. Nem tehetett semmiről. - ingattam a fejem elszörnyülködve. 

- A másik probléma az, hogy így nem alhatsz abban a szobában, de az is lehet, hogy ebben a házban sem. 

- Úgy érted, el kell mennem innen? 

- Lehet, hogy mindannyiunknak el kell mennünk. Taehyungnak erre van megoldása, te csak ne aggódj. 

- Nem tudok nem aggódni NJ. Ez az egész egyre kilátástalanabb. Úgy érzem belekerültem egy örvénybe, amiből egyszerűen képtelenség kiszabadulni. - válaszoltam a földet bámulva. 

- Gyere ide. - mondta Namjoon, majd szorosan magához ölelt. Annyira meglepett az ölelése, hogy hirtelen alig tudtam lereagálni. Ezer éve nem ölelt meg senki.  Beletelt egy kis időbe, mire teljesen át tudtam magam adni az ölelésének és én is köré fontam karjaimat, mire egy hangos köhintést hallottam a hátam mögül.

- Talán megzavartam valamit? - kérdezte Taehyung indulatosan. 

Namjoon azonnal elengedett és kihúzta magát Taehyung előtt. 

- Mindenki a nappaliba. - kiáltotta el magát szemét le sem véve rólunk. Megrettentem, mert ezt az arcát még egyszer sem láttam. Eltűnt belelőle minden olyan érzelem, amit azelőtt véltem felfedezni benne. NJ rögvest  tárcsázott egy számot és pár másodperccel később már Taehyung előtt sorakozott mindenki, akik egyes egységek vezetői voltak. Taehyung eléjük állt, majd zsebre dugott kézzel egy ideig csak fel-alá járkált. Az emberei síri csöndben várták, mikor zúdul rájuk vezérük haragja, de Taheyung nem azt mondta, mint amire mindannyian számítottunk. 

- Holnaptól - és itt szünetet tartott - minden más lesz. - Új emberekre van szükségünk, többre, és kiképzettebbekre. Yoongi, ezt rád bízom. Elvárom, hogy kibaszottul az ajtóm előtt álljon ötven ember holnap délig. Holnaptól minden nap két héten keresztül együtt fogtok edzeni az új társaitokkal és velem. Hol vannak a holttestek? - kérdezte Taehyung. 

- A hátsó raktárhoz vittük őket, csak Önre vártunk Uram. - mondta Yoongi. 

- Rendben, menjünk! Namjoon, Yoongi, Hobi, gyertek velem. 

Ahhoz képest, hogy min ment keresztül az utóbbi pár órában, bicegését leszámítva, rohadt összeszedettnek tűnt és rendkívül zabosnak. A szeme elé se akartam kerülni, mert tekintetével csak villámokat szórt mindenki felé. Az egyetlen hely, ahová kedvem volt menni, az a könyvtár volt, de nem olvasni, csupán elvonulni valahová, ahol kevesebb vérfoltot láthatok. 

☾♡

*ha akarod hallani mit játszott Taehyung, hallgasd a hozzácsatolt zenét*

Az éjszaka közepén arra keltem, hogy a könyvtár csöndjét egy lágy dallam visszhangja zavarja meg. 

Magam is meglepődtem, hogy egy ilyen este után képes voltam elaludni egy kanapén, de úgy tűnik épp ezért könnyen elnyomott az álom. Próbáltam kiszabadítani magam a rám tekeredett takaróból, de akkor jutott eszembe, hogy nem is volt rajtam, mikor elaludtam.  Képtelenségnek tartottam, hogy Taehyung terítette volna rám a mai felpaprikázott állapotában. Ha tippelnem kellett volna, hogy ki volt ilyen figyelmes, biztosan nem őt mondom.

Azon merengtem, hogy vajon ki lehet az, aki ilyenkor képes ara, hogy alvás helyett, valami mást csináljon. Ahogy kiléptem az ajtón, nyugodtan konstatáltam, hogy Taehyung 3 embere is ott áll, engem védve. Abból a rideg szobából jött a gyönyörű hegedűszó, ahol a hattyút láttam. Mikor beakartam menni, Hobi, Taehyung bizalmi körébe tartozó embere megállított. 

- Sajnálom Song kisasszony, de nem engedhetem be. Mr. Kim megkért, hogy semmilyen esetben ne zavarjuk meg őt. 

Tátva maradt a szám, mikor a Taehyung nevét ejtette ki a száján. Nem tudtam elhinni, hogy ez a férfi az éjszaka közepén épp hegedűlésre adja a fejét. Csodásan hangzott az egész, talán még nem is hallottam ilyen mesés dallamot. Egyszerre éreztem azt, hogy a múltról és a jövőről szól. 

- Kérem had' menjek be, valami fontosat kell neki mondanom. Vészhelyzet. - hazudtam. Hobinak kikerekedtek a szemei és egy kis gonolkozás után a kilincsért nyúlva beengedett a szobába. Nem tehettem róla, képtelen voltam elhinni, hogy Taehyung van bent, a saját szememmel kellett látnom.

A szobát egyedül a holdfény világította meg. Taehyung a földig érő ablak előtt állt fehér ingjében, fekete nadrágjában, hegedűvel a kezében. Ahogy beléptem, azonnal hátrafordult, maga mellé engedve a gyönyörű hangszert.

- Ajánlom neked, hogy valami nagy probléma legyen a látogatásod tárgya. 

Úgy tűnt még mindig nem nyugodott meg. 

- Ne haragudj. 

Taehyung felhúzta a szemöldökét. 

- Csak nem tudtam elhinni, hogy te vagy az. Nyugi, békével jöttem. - mondtam szórakozottan.

- Úgy tűnik szereted tesztelni a türelmemet. - nézett rám bosszúsan. 

- Kérlek, kezdek belefáradni ebbe az egészbe. Csak kérdezni szeretnék egyet. 

- Halljam. 

- A Jeung klán volt? 

- Igen. Holnap találkozónk van. Én a helyedben aludni mennék, fel kell rá készülnöd. 

- Mármint a Jeung klánnal? - néztem rá kikerekedett szemekkel és észre sem vettem, hogy mindeközben pár lépéssel már közelebb álltam hozzá. 

- Nem, a másik három vezéreivel. 

Taehyung elhelyezte a hegedűt a tokjába, majd letette a fotelba és kérdően rám nézett, mint aki azt kérdezi, hogy mit keresek még ott. Látszott rajta, hogy nem akarja rám fecsérelni az idejét. Bólintottam, majd nyeltem egyet és közelebb mentem hozzá. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért tettem azt, amit tettem, de néha nem is kellenek magyarázatok, csak úgy cselekszik az ember, mert épp azt érzi jónak. Lassan  még közelebb mentem hozzá, de láttam rajta, hogy úgy gondolja bediliztem. Talán a sok történéstől tényleg nincs ki a négy kerekem, de azt éreztem, hogy meg kell tennem, amit elterveztem, ezért minden negatív érzést félretéve a kezeimet óvatosan keresztülfontam Taehyung derekán, hogy ne sértsem a sérülését és a mellkasára hajtottam a fejem. 

*Taehyung szemszöge*

Megölelt.  Egy kezemen megtudnám számolni, hogy a szüleim halála után hányszor ölelt meg engem a nagybátyám. Tudom, hogy szeretett, de az ölelés nem volt az erőssége, ahogy nekem sem. Nem tudtam megfogalmazni milyen érzések keringtek abban a pillanatban bennem, de megfoghatatlan volt az, amit éreztem. Hyejin feje úgy pihent a mellkasomon, mintha tollpihe lenne, pedig fogadni mertem volna, hogy az öleléseknek ennél nagyobb súlya van. Annyira közel volt hozzám, hogy érezhettem bőrének édes illatát. Azt éreztem, hogy nem érdemlem azt, ami történik. Egy kibaszott szar ember vagyok, szar emberek pedig nem érdemlik meg azt a luxust, hogy szeressék őket. Úgy tűnt, akármit csinálok, Hyejin szívében annyi szeretet van, hogy abból még az olyan rohadékoknak is jut, mint amilyen én vagyok. Ott álltam egy helyben, földbegyökerezett lábakkal, két kezemet magasba emelve, mintha teljesen megadtam volna magam. Lassan leengedtem az egyik kezemet, hogy haját félve megsimogassam. 

- Tudom, hogy benned is van jó. - mondta Hyejin. - Én érzem. 

Ahogy ezt kimondta, mintha egy rossz álomból ébredtem volna, azonnal eltoltam magamtól. Mihelyst sikerült őt távolabb helyeznem a testemtől, éreztem, hogy elsötétül előttem minden. 

- Taehyung ébredj, kérlek ébredj. - pislogni kezdtem, majd kezdett kitisztulni előttem a kép. - Hála az égnek. - nézett rám aggódó tekintettel a lány. 

Ahogy ott fölémhajolt, bár még nehezen tudtam megmozdulni, azt éreztem, hogy nem is akarok. Olyan fényt láttam csillogni a szemében, ami az én házamból hiányzott eddig, de azt hiszem nem csak a házamból. Láttam, ahogy a holdfény megvilágítja angyali arcát, mosolygödröcskéit még láthatóbbá téve előttem. 

- Most hogy felkeltél, már nincs itt keresnivalóm. 

Hyejin felállt, engem otthagyva a földön szótlanul, elámulva a történteken. 

*Hyejin szemszöge*

Beküldettem Taehyunghoz az orvost, csakhogy lássa, hogy nem ölheti ki belőlem az alapvető emberi érzéseket. Persze nem esett jól, hogy eltolt magától, de nem volt meglepetés számomra. Bár lehet, hogy hülyeséget csináltam azzal, hogy megöleltem, azt nem fogom megbánni, hogy megmertem tenni ezt a lépést. Bátor voltam. Ha nem is indít el benne semmit a tettem, legalább megláthatta azt, hogy milyen, mikor feltétel nélkül szeretve van az ember. Úgy gondoltam ahogy ma nekem jól esett, amit NJ tett, úgy rajta is segíthet valamit. Az ilyen emberek, mint ő, kiszámíthatatlanok, ezért ugyanazt a taktikát kell bevetni ellenük, vagy értük. Valaha biztosan neki is voltak igazi érzelmei, csak falat épített köréjük.

☾♡

Nem tudtam hány óra lehetett, mikor felkeltem, de borzalmas fejfájással keltem ki az ágyból. Ha nem engednék teret a hülye gondolataimnak minden éjszaka, talán még normálisan is tudnék aludni. Még az sem segített, hogy a gyönyörű napsugarak melegét érezhettem a testemen, ahogy erőteljesen besütöttek az ablakon. Felhúztam a papucsot és az első dolog, amit megláttam magam előtt, az egy óriási bézs színű doboz volt. Nem tudtam, hogy nekem szól-e az ajándék, vagy csak odakerült, de jó Hyejinhez híven, nyilván belekíváncsiskodtam magam a dobozba. 

Elképedtem a doboz tartalmán. Több ruha is volt benne, fekete, bézs és szürke színűek, kis virágosak és pöttyösek. Mindegyiken rajta volt a címke és mind az én méretem volt. Ami a leginkább ledöbbentett, az az volt, hogy mindegyik olyan márka volt, amire nekem egy örökkévalóságig tartott volna megkeresni a pénzt a bácsikám bisztrójában. Mivel a könyvtárszoba mellett is volt egy fürdőszoba, úgy döntöttem, hogy rendbeszedem magam, elvégre a mai napon újra az oroszlánok ketrecébe kerülök.

☾♡

Kimentem a konyhába, hogy készítsek valamit és közben a szegény házvezetőnő sorsán elmélkedtem, ártatlan volt, mégis őt lőtték le, miattam. Egy dolog volt, ami miatt egy kicsit fellélegezhettem: már nem volt vérfolt a házban, reggelre eltüntettek mindent. 

Elkezdtem a spatula után kutatni a konyhában és igyekeztem, hogy kizárjak mindent, ami elvehetné az étvágyam. Már a sokadik lenti polcon keresgéltem, mikor lusta csoszogás hangját hallotam a konyha padlóján. 

- Hmm, fekete és csipke, valahogy épp így képzeltelek. - morogta Taehyung rekedtes hangján. 

A rohadt életbe. Ezért vett ilyen ruhát, a saját szórakoztatására? Ebben a pillanatban csak egy dolgot akartam: baszódj meg Taehyung és hagyj békén. Légyszi'.Köszi. De ezeket nem mondtam ki. Nem szálltam be a játékba, csak tűrtem csendben. 

- Nem hiszem, hogy az a csendes típus lennél. Nem ez a kép él a fejemben.- jött közelebb hozzám. A haja csupa víz volt még, valószínűleg épp akkor zuhanyozhatott, mert még a szomszédban is érezhették az illatát. Még mindig nem szóltam semmit, csak a reggelikészítésre fókuszáltam.

Mikor Taehyung már a hátam mögött állt, akkor torpantam meg és tettem le a fakanalat. Éreztem, ahogy vállamra csöpög a hajából a víz, miközben olyan közel volt hozzám, hogy bőrünk majdnem összeért. A fülem mögé helyezett egy tincset, majd odasúgta: 

- Egyszer majd könyörögni fogsz nekem, hogy ezen a konyhapulton tegyelek a magamévá. Ma kifejezetten éhes vagyok és te elüldözted a játékszeremet. 

Nagyot nyeltem, azt éreztem megbénít a jelenléte. Lélegzetvételem felgyorsult, majd mikor már épp szólni tudtam volna a védelmemben, megjelent Yoongi az ajtóban és így szólt: 

- Mr. Kim, bemutatom az új csapat vezérét Jeon Jung-Kook-ot. 

- Üdvözlöm Uram, örülök, hogy a szolgálatára lehetünk a csapatommal. Miss Song, Ön olyan gyönyörű, mint mondják. - szólt Jungkook, majd kezet csókolt és egy pillanatra se vette le rólam pajzán tekintetét, amiben még egy kis pimaszság is csillogott.