Heyho kiscsalád! Újra bővült az olvasói köröm, amit szeretnék nagyon megköszönni nektek! Lassan jönnek a részek, mert dolgozom, de igyekszem pótolni. Várom a visszajelzéseiteket, kommentben, szavazásban, puszi nektek ♥

A fürtös veszedelem sejtelmes tekintettel állt a terasz ajtajában, majd fejével a háta mögé biccentett. Nem hittem a szememnek, mikor megláttam azt, aki előbújt az ajtó mögül.

- Bácsikám!

Úgy szaladtam az ajtóban álló szelíd teremtés felé, mint egy gyermek. Nem gondoltam volna, hogy láthatom, míg el nem múlik a sok szar, amiben nyakig ülök. A nagybátyám szoros ölelésébe burkolt, felemelt és pördült velem egyet. A szemébe néztem és láttam, ahogy könnyek lepik el azt. Igyekezte szorgosan letörölni őket, de újabbnál újabbak csorogtak le arcán.

- Kislányom. Nagyon hiányoztál! - szólt és újra megölelt.

Láttam, ahogy Taehyung az ajtónak dőlve mosolyog úgy, ahogy még sohasem láttam. Büszkeség ült az arcán, szinte láttam, ahogy vállon veregeti magát emberséges tette miatt. Nyilván úgy gondolta, hogy majd azonnal megbocsájtom, amit velem tett, hogy csak úgy otthagyott az éjszaka közepén, mint egy elhasznált babát.

- Te is hiányoztál nekem bácsikám, de hogy kerültél ide?

- Ez a fiatalember itt. - biccentett a félkegyelmű felé.

- Tehát..te tudod?

- Tudom.

Damn, mikor már azt hiszem, hogy az életem nem vehet nagyobb fordulatokat, akkor fejbevág egy újabb információ. Hirtelen nem tudtam, hogy az ujjongás, vagy a félelem lett úrrá rajtam. Egy pillanatra meg kellett állnom és meggondolni, hogy mit fogok mondani. Az egy szép gesztus ettől a pszichopatától, hogy elhozta nekem az egyik legfontosabb embert az életemben, de azt, hogy behozza az oroszlánok ketrecébe, valahogy nem látom működőképesnek. Egyébként is, ha ezt most meg tudta tenni, miért nem találkozhattam vele eddig? Erőt vettem magamon, nagy mosolyt öltöttem és belekaroltam a bácsikám karjába, majd bevezettem a nappaliba, ahová Taehyung követett minket. Mi a kanapén helyezkedtünk el, míg Taehyung a fotelban foglalt helyet. Kivette a dohányzóasztal fiókjából drága szivarjait, s a nagybátyám elé terítette.

- Kérlek, válaszd ezt, ez a legjobb, Kubából hoztam.

Láttam, hogy Dong-Hyun bácsinak meglehetősen tetszik a Taehyung viselkedése, amin meglepődtem. Azt éreztem, hogy valami hülye időhurokba kerültem és már megint nem tudok semmiről. Utáltam ezt az érzést. A bácsikám nézegetni kezdte a szivarokat, végül elvette azt, amelyiket Taehyung ajánlott.

- Köszönöm fiam. - válaszolt félmosollyal. Taehyung először Dong-Hyun bácsi felé nyújtotta a tüzet, aztán ő is rágyújtott. Időközben Taehyung egyik embere azonnal megérkezett egy óriási whiskeys üveggel, poharakkal és narancslével, amelyeket csöndben elénk helyezett.

- Azt hiszem most örülök, hogy nincs ablak. - néztem rájuk.

- Rajta vagyok. - mondta Taehyung nyájasan.

- Kicsit furcsáltam is, hogy ilyen szellős ez az óriási ház. - nevetett fel Dong-Hyun bácsi.

- Szeretnék egy pár dolgon változtatni, hogy Hyejinnek legyen egy kis helye elvonulni olvasni. Meséltem arról, hogy sajnos nem sok szórakozást tudok nyújtani neki itt, de igyekszem. - kacsintott rám.

Épp belekortyoltam a narancslébe, mikor azt éreztem, hogy ettől a mondattól az édes folyadék megakad a torkomon, ezért fuldokolni kezdtem. Dong-Hyun bácsi azonnal csapkodni kezdte a hátamat, míg jobban nem lettem. Letettem a poharat, majd rátettem a kezemet a kanapé karfájára és megtámasztottam a fejemet. Az arcom még mindig piros volt a fuldoklástól, az idegeim pedig azt hiszem roncsolódtak az elhangzott mondatok miatt. Nem hittem a fülemnek.

- Hyejinah - fordult oda hozzám a bácsikám. - Kérlek ne haragudj, hogy nem kerestelek, de egész eddig nem találkozhattam veled. Mikor megtudtam, hogy mi történt, úgy értem...megtudtam az igazságot, rájöttem, hogy itt vagy a legjobb kezekben. Taehyung megígérte, hogy vigyázni fog rád és itt vagy, egyben, előttem. Jó helyen vagy Hyejinah. - mosolygott kedvesen. - Jobb helyen, mintha én vigyáztam volna rád.

Jobb helyen? - tettem fel magamnak a kérdést. Azóta kishíján többször majdnem meghaltam, az ország legveszélyesebb embereivel cimbiztem, egy pszichopata fedele alatt élek, de sebaj, addig jó, amíg tényleg azt hiszi, hogy jobb helyen vagyok.

- Őszinte leszek veled. Ismertem Taehyung nagybátyját. Azt, hogy honnan, sajnos még nem köthetem az orrodra, de eljön az az idő is. Holnap születésnapod lesz, téged kell ünnepelnünk, na várj csak..

A nagybátyám kotorászni kezdett a zsebeiben, az összeset átkutatta, mire a belső zsebébe másodszor nyúlva megtalálta, amit keresett. Egy kis összehajtott lapocska volt, amit átnyújtott nekem. Ismerős volt a papírlap, de csak akkor jöttem rá, hogy honnan, mikor kinyitottam. Egy rajz volt az, amin ő és én vagyunk rajta pálcikaemberként. Felsóhajtottam, miközben a rajzot néztem és próbáltam nyugtázni magamban a dolgokat. Mindennek eljön az ideje Hyejinah, mindent megtudsz idejében. - mondogattam magamban. Rájöttem, hogy az életem során akkor szartam el sok mindent, mikor elébe akartam menni a dolgoknak, mikor túl kíváncsi voltam, mikor gyorsan akartam valamit. Már rég megfogadtam magamban, hogy kivárom, hogy minden a maga idejében történjen, de kevésszer tartottam magam ehhez, most viszont úgy terveztem, hogy tényleg így teszek. A nagybátyám egy kézzel újra megölelt, majd egy puszit nyomott a fejemre.

- Van egy jó hírem. - nézett rám a bácsikám szeretettel teli szemekkel. - Ideköltözöm.

- Hogy mit csinálsz? Akarom mondani bácsikám... - közben továbbra is a kezemben szorongattam a rajzocskát. - Csak...én nem gondolom azt, hogy itt biztonságban lennél.

- Ne butáskodj Hyejinah, biztonságban vagyunk. Taehyung emberei vigyáznak ránk és hát amit erről a fiatalemberről hallottam, nem piskóta, szóval efelől nyugodt lehetsz. A tenyereiben fog hordozni téged, míg én itt vagyok.

A fejemben az a kép jelent meg, mikor épp egy párnába verem a fejem. Ha valaki elejt még egy hasonló mondatot a nap folyamán, nem tudom, hogy sírni fogok-e, vagy nevetni. Nem tudtam, hogy jó ötlet-e az, hogy odaköltözzön hozzánk a nagybátyám, mert eddig biztonságban volt, sokkal inkább, mint én és nem tudja ezzel milyen veszedelmet hoz magára. A másik szempont viszont az volt, hogy hiányzott. Eddig bármit megadtam volna, hogy láthassam, hogy újra visszakaphassam a valamelyest normál életemet, ebben a pillanatban viszont nem tudtam mit gondoljak. A számat kezdtem el rágcsálni agyalás közben és ezt Taehyung észrevette. Le sem vette rólam a tekintetét, míg meg nem szólaltam, tekintetével látványosan leöltöztetett.

- Rendben bácsikám. Hiszek neked. Te mindig tudod mi a helyes döntés. Örülök, hogy itt vagy. - mosolyogtam a nagybátyámra.

Rengeteg kérdésem lett.

☾♡

- Taehyung, csak egyet magyarázz meg, eddig miért nem találkozhattam vele? - vetettem oda a kérdést a fürtösnek. Taehyung a karomnál fogva közelebb húzott a szoba sarkához és mutatóujját szájához emelve jelezte, hogy vegyem lejjebb a hangerőt. A szituáció az én részemről komolynak tűnt, de az ő szemében szórakozottságot véltem felfedezni.

- Az ajándékot máshol megköszönni szokták, nem kérdőre vonni az ajándékozót.

- Én csak nem akarom, hogy azt hidd, hogy ettől mindent elfelejtek majd. Nem vagyok könnyű nőcske, akivel játszadozhatsz, arra ott vannak a játékaid. És ez a sok titok..megfulladok.

Karbatettem a kezemet és láttam, hogy Taehyung mondandómra forgatni kezdte a szemét, majd komoran elmosolyodott és egy ideig csak hallgatott. Vártam, hogy legalább a bocsánat szó elhagyja a száját, de mikor nem mondott semmit, elindultam. Ő megragadta a csuklómat, majd visszahúzott maga elé és nagyot nyelt. Azt hiszem az örökkévalóságig bámulhattunk egymás szemébe, mikor úgy döntött, hogy végre megszólal.

- Bocsánat. Nem volt szép, ahogy veled bántam.

Azt hittem rosszul hallok. Nem gondoltam volna, hogy születésnapomra Taehyung bocsánatkérését kapom majd. Nem hatott meg, de valahol melengette a szívemet az, hogy megtette. Még mindig fájt az, amit tett. Becsapott, kihasznált úgy, ahogy ezt már sokan megtették és ez fájt, nagyon. Lenéztem a kezünkre és láttam, hogy még mindig lágyan fogja a csuklómat. Ahogy észrevette, hogy ezt figyelem, elengedte azt. Kiengedtem egy sóhajt, majd megráztam a fejem és sarkon fordultam.

- Kérlek, Hyejin. - szólt utánam Taehyung. Hátranéztem és láttam a kétségbeesést az arcán. Egyértelműen olyan reakció volt ez, amit nem tudtam hova tenni. Talán, ha nem éreztem volna akkora dühöt iránta, akkor még meg is esik rajta a szívem, de megalázva éreztem magam, így nem akartam neki engedni. Örültem, hogy a nagybátyám alszik és nem kell végighallgatnia azt, hogy miben élek. Visszafordultam és elindultam a kert felé.

☾♡

A kert óriási fája alatt ültem és hagytam, hogy magával ragadjon kedvenc írónőm csodás története, mikor két barna cipőt láttam meg az orrom előtt. Felnéztem és láttam, hogy Namjoon az.

- Szervusz virágos lány! Tuti megint virágot szedtél, azért vagy tele karcolásokkal..- üdvözölt nagy mosollyal, miközben fejét ingatta.

A nyakába ugrottam és izgatottan átöleltem őt.

- NJ! Annyira örülök, hogy itt vagy. Hiányoztál.

- Te is nekem. - válaszolt mosolygó hangon.

- Nem úgy volt, hogy csak holnap érkezel?

- De úgy volt, de itt akartam lenni, hogy minél hamarabb veled ünnepelhessek. Igazán megérdemelnél egy jó napot. Ha nem bánod, az én ajándékomat csak holnap kapod meg. - mosolygott továbbra is.

- Olyan nagy ügyet csináltok ebből a szülinapból. - huppantam vissza a földre és újra a kezembe vettem a könyvet. - Ez egy ugyanolyan nap, mint máskor. Nekem elég az, ha itt vagytok, főleg, ha te itt vagy. - villantottam felé én is egy mosolyt.

- Ne mondj ilyeneket, mert még elpirulok.- válaszolt NJ nevetve.

- Ez a célom. - néztem fel rá és felmutattam a hüvelykujjamat.

- Én most megyek és lepakolok, de teázunk egyet ígérem. - kacsintott le rám.

☾♡

- Hyejin, ébredj kérlek. Meglepődésemre Yoongi kedves hangja keltett fel az álmomból. - Mr. Kim hivat téged.

- Miért? -néztem rá álmos szemekkel.

Körbenéztem és láttam, hogy a teraszon lévő hintában fekszem, a fejem alatt párna, testemet egy vékonyka, nyári takaró borítja be. Biztosan elaludhattam, mikor a bácsikámmal beszélgettünk.

- Csak gyere kérlek. - nézett kedves, nagy szemeivel.

- Jójóóó. Csak engedd meg, hogy magamhoz térjek.

Belekortyoltam az asztalon lévő vízbe, nyújtózkodtam egy nagyot és felálltam. A hajamat kiengedtem és az ujjaimmal gyorsan megfésülködtem, hogy ne tűnjön egy madárfészeknek. Miközben Yoongi előttem ment, hogy mutassa az irányt, azon gondolkoztam, hogy vajon mit akarhat Taehyung tőlem.

- Yoongi, elárulád kérlek, hogy mi történik? Plííz. - kérleltem.

- Ne haragudj, de nem mondhatom el, ezt egyébként is egyedül csak én tudhatom.

- Hát jó. - húztam el a számat.

Az útunk ugyanahhoz a nagy fához vezetett, ahol délután ültem. Valamiért nagyon fontos Taehyungnak az a fa. Naponta többször látom arrafelé sétálni és velem is ott gyakorolt a múltkor. Gyanakvóan tettem meg a további lépteimet.

Mikor megérkeztünk Taehyung a fa alatt állt. A fa egyes ágai közül égősorok lógtak le, gyönyörűen megvilágítva a lombokat és Taehyung lélegzetelállító arcát. Yoongi nem is jött velem tovább, meghajolt, majd elsétált.

- Taehyung, ha ez valami vicc, akkor...

- Nem, Hyejin. Nem az. - ingatta a fejét szinte ártatlanul a srác. Csak bámultam rá kikerekedett szemekkel, mert képtelen voltam rájönni, hogy mit szeretne tőlem. Lassú léptekkel közelebb sétált hozzám, de láttam, hogy habozik. Oldalra fordítottam a fejem és az arcát néztem, hátha letudok olvasni valamit róla, de csak a bizonytalanságot láttam, az pedig nem rá vall. Taehyungon egy szürke öltönynadrág volt, fehér inggel, melynek két felső gombja ki volt gombolva, szélesebb rálátást engedve a tetoválásaira. A tengerszemű srác közelebb hajolt hozzám és váratlanul egy mugunghwa virágot tűzött a fülem mögé. Földbegyökerezett lábakkal álltam előtte.

*most kezdd el hallgatni a zenet*

Taehyung szintén szótlanul elsétált a fa előtt lévő régi sámlihoz, amin egy nagy bőrönd volt. Kinyitotta és egy lemezlejátszó volt benne. Felemelte a tűt, majd óvatosan ráhelyezte a lemezre, amelyből azonnal egy hatvanas évekbeli édes, nyugtató dallam kezdett el szólni.

Taehyung visszasétált hozzám, szinte kisfiús mosollyal kinyújtotta a kezét és meghajtotta a fejét.

- Szabad egy táncra?

Akármilyen hihetetlennek is tűnik, akkor valahogy mintha egy pillantás alatt elszállt volna a haragom felé. Tudom, nem így kellett volna lennie, meg kellett volna beszélnünk, mint minden normális ember tenné, de mi nem ezt tettük. Egy ideig csak bámultam a kezét, de aztán félve tenyerébe helyeztem az enyémet. Gyöngéden közelebb húzott magához, kezét pedig a derekamra helyezte és lassúzni kezdtünk. Valahogy megint minden olyan egyszerűnek és hihetetlennek tűnt. Ez a kettősség, amit érzek vele szemben felüdít és fojtogat általában, de akkor azt éreztem, mintha először tudnék igazán lélegezni. Ez a Taehyung most is ugyanaz volt a felszín alatt, aki a mindennapokban, de rájöttem arra, hogy valójában ez is ő, csak küzdenie kell a démonjaival. Tudom, hogy próbál jó lenni, de nehéz kitörni abból a rosszból, amiben egész életedben éltél, amit a normának tartottál.

- Mindent elfogok neked mondani egyszer. Ígérem. - súgta a fülembe. - Mindent megfogok magyarázni és akkor érteni fogsz. Érteni fogod ki vagyok, miért vagyok ez a szörny, aki vagyok.

Egy pillanat erejéig hallgattam, majd halk hangon válaszoltam:

- Nem vagy szörny Taehyung. Számomra nem.

- De az vagyok. Nézd mit tettem veled. - válaszolta hallhatóan önostorozó hangon. - Te nem ezt érdemelnéd.

Hallgattam.

- Mindjárt éjfél. - súgta újra a fülembe. Lassan megálltunk, de a zene továbbra is csodásan szólt a lemezlejátszóból. Taehyung a szemembe nézett és félmosolyra húzta a száját. Lágyan a fülem mögé helyezett egy kósza tincset és hüvelykujjával simogatni kezdte az arcomat.

- Hyejin? - szólt.

- Igen?

Nyeltem egyet. A szívem úgy zakatolt, hogy majd' kiesett a helyéről és attól féltem, hogy ő is megérzi majd. Kezemet szinte reflexszerűen nyakára helyeztem és tenyerem alatt éreztem, ahogy egyre gyorsul a pulzusa. Közelebb hajolt hozzám, majd egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. Ajkainak édes íze mellett sósat is éreztem, Taehyung egy darab könnycseppe folyt bele csókunkba.

- Bocsáss meg nekem. - mondta. Tudtam, hogy komolyan gondolja. Bólintottam és tenyerébe hajtottam fejemet.

Ebben a pillanatban egy lány hangját hallottam a távolból, aki Taehyung nevét kiabálja.

- Ez nem lehet igaz. Hazaszökött.