Drága olvasóim! Szeretném tisztázni a Hyejin és Tae közötti magázódás dolgot. Biztosan sokan tudjátok, (de vannak páran, akik nem érthetik) hogy a koreai nyelvben tiszteletteljesebb, ha a tőled 1, vagy több évvel idősebb embert másképp szólítod meg, úgy, mintha magáznád. Nem teljesen magázódás, de így tudom lefordítani érthetően. Nem fog olyan sokáig tartani, nyugi ;)

- Mi rosszat tettél? - kérdezte Namjoon. Ennek a fiatal srácnak már csak a jelenléte is felvillanyozott. Jól esett, hogy ő tegez engem, így egyenrangú felekként beszélgethetünk egymással. Ahogy hosszasan bámultam őt, nem tudtam miért, de úgy éreztem, hogy meg kell ismernem.

- Öö, hát én..- hebegtem-habogtam. Jaj, de össze vagyok zavarodva. - Öhm, csak épp fájdalomcsillapítót kerestem és hát rátaláltam a...öhm, a könyvtárra. - mutattam fel az elcsórt könyvet bizonytalanul. Biztos voltam benne, hogy piros színben pompázik az arcom. Tudtam, hogy tudja mit láttam, vagy hallottam. Ó basztikuli faszekér. Mindig ilyen helyzetekbe keveredek.

- Akkor most már tudod milyen projekten is dolgozik esténként - mondta nevetve. Üdítő volt a nevetése, így én is vele együtt nevettem fel, zavarodottságom pedig párologni kezdett belőlem. - Gyere, készítek neked egy teát - mondta. Bátran elfogadtam ajánlatát, mert már baromira sóvárgott a lelkem egy egyszerű emberi program után. Furának találtam, hogy Namjoon most nem volt munkaruhában, ez viszont nagyban megkönnyítette, hogy kötetlenebbül álljak hozzá. Olyan csöndben battyogtam utána, hogy többször is ellenőrizte, hogy követem-e. Mikor beértünk a nappali-konyha részlegbe, Namjoon első útja a hűtőszekrény melletti nagy fa szekrényhez vezetett. Kinyitotta és egy gyógyszeres dobozt vett ki belőle.

- Fájdalomcsillapító - nyújtotta felém.

- 감사합니다 (Köszönöm!) - mosolyogtam rá, majd helyet foglaltam a konyhaszigetnél lévő kényelmes, magas széken. Namjoon ezután komótosan feltette a vizet főni, majd előkészítette a teánkat. Kedvessége melengette a szívemet, Taehyung (nemlétező) kedvességével ellentétben.

--------

- Nem hiszek a fülemnek! Hiszen annyira különbözőek vagytok - válaszoltam elképedve.

- Az lehet, viszont sajnos a családját nem választhatja meg az ember. Ebben a 'biznisz' szférában az unokatestvér is testvér, csak Taehyungnak ez nem igazán jelent sokat.

- De hát annyira csúnyán beszél veled...azt hittem ugyanolyan alkalmazott vagy, mint a többiek. Talán még velük is szebben beszélt.

- Ebben a sötét világban a bizalom kérdéses, áthágható és kijátszható, amit szerintem te is megtapasztalhattál már. Taehyung azt hiheti, hogy később talán ellene fordulok...pedig nincs hatalmam a vagyona, vagy befolyása felett - kortyolt bele teájába. - Hogy őszinte legyek, szükségem sincs rá. Ha nem lenne a családi kényszer, nem ezt az életet választottam volna. - bámult a távolba.

- Hát azt meghiszem. Nem tudom hány fickó van még rajtad kívül, aki a maffia tagjaként éjfélkor csöndesen egy lánnyal teázik.

- Hyejin...-sóhajtott egyet most már komolyabb arccal. - Azt tudnod kell, hogy én sem vagyok ártatlan. Ölj, vagy téged ölnek, itt ez a szabály...- mondta, körmeivel a bögre oldalát kocogtatva. - Én nem születtem gyilkosnak. Ha lehet, a mai napig kerülöm az ilyen helyzeteket. Taehyung viszont bizonyosan erre született. Bár, az igazat megvallva nem volt mindig ilyen, ilyenné kellett válnia. Az élet megköveteli az efféle döntéseket Hyejinah. Tudnod kell, hiszen te is hasonló helyzetben nőhettél fel.

Sóhajtottam, majd arra gondoltam, hogy muszáj egy kis gyorstalpalót adnom az életemmel kapcsolatban. Nem az voltam, akinek láttak és ez nagyon zavarta a lelkemet, viszont az életem során megtanultam, hogy senkiben se bízzak meg ilyen könnyen, így inkább a csöndet választottam.

- Sajnos meg kell szoknod Taehyung személyiségét, ha túl akarod élni ebben a gyönyörű pokolban. Ha szót fogadsz neki, minden rendben lesz. Néha igazán zsémbes tud lenni, valamikor meg rendkívül hangos. - afférjára célozva. NJ meglepően elég bizalmassá vette a figurát, ezért biztos voltam, hogy elárulja nekem annak a lánynak a kilétét is, akivel a szobámban találkoztam. Már épp kérdezésre nyitottam a számat, mikor Namjoon véletlenül oldalra billentette a bögrét, annak tartalmának egy részét váratlanul combjára löttyintve.

-Úristen, várj!

Felpattantam a helyemről és hideg vizet engedtem a konyhakendőre. Namjoon felhajtotta a nadrág szárát és szó nélkül tűrve, árgus szemekkel vizsgálta sérülését.

- Nem nagy ügy - nézett rám. Rá se hederítettem, azonnal leguggoltam elé és a lábára helyeztem a hideg anyagot. NJ nagy mosollyal fogadta a segítségemet, amit én aggódó tekintettel viszonoztam neki. Taehyung ingét gombolgatva éppen erre a jelenetre érkezett a konyhába , háta mögött pedig ott ügetett a 175 centi, hosszú lábú projektje. A lány búcsúzóul utoljára még rátapadt Taehyung ajkaira, s közben gonosz tekintetét rám és Namjoonra vetette. Leesett az állam. Semmi szükség arra, hogy megmutassa nekem, hogy ez a férfi az ő tulajdona. Hülye kurva. Jó, oké, felfogtuk, hogy könnyelműen megdugott az asztalon, de azért mindennek van határa. Kijelölte a területét, mint egy kutya. De úgy egyébként is, kit az az elvetemült, akit érdekel Mr. Kim undorító szexuális élete? Mintha szükséges lett volna ezt az orrunk alá dörgölniük.

Taehyung szinte nem is fogadta a csókot, arca rideg, távolságtartó volt a lánnyal szemben. A luxuskurva ezt észre is vette, s szemét forgatva rögtön ki is viharzott az ajtón. Taehyung rezzenéstelen arccal a hűtőhöz sétált, majd egy palackozott vizet kiemelve onnan így szólt:

- Látom neked sikerült térdre kényszerítened. Ne aggódj, majd egyszer nekem is fog. - Pofátlanul rám kacsintott, majd vigyorogva belekortyolt a vízbe, s szeme most már oda-vissza járt köztem és NJ között. Nem gondoltam, hogy ilyen kínosan fog hatni ez a szituáció, de utólag átgondolva tényleg érdekesen nézhetett ki, ahogy Namjoon lábát fogva épp előtte térdelek. Rossz az, aki rosszra gondol és itt az egyedüli rossz, az Taehyung volt. Mély sóhajtással reagáltam pökhendi magatartására és NJ-nek jobbulást kívánva elindultam a szobámba, mert képtelen voltam a bent tartózkodó fürtös féleszűvel egy helyiségben maradni.

- No csak, véget ért a magánóra? - súgta oda kacagva Taehyung. A szememet forgatva tovább sétáltam, ő pedig fennhangon unokatestvéréhez szólt. - Apropó, NJ barátom...beszéltél Miss Songnak a feladatról?

Azonnal megtorpantam és félve hátrafordultam. Namjoon ingatta a fejét.

- Helyes. Akkor majd én beszélek neki róla. Gyere - szólt magabiztosan.

- Csak ne a "projekt szobába" - motyogtam az orrom alatt, miközben elindultam a nappaliból nyíló folyosó felé. Taehyung figyelmét nem kerülte ártatlan mondatom. Hátrafordult, s gondolkodás nélkül támadott le engem, szemeivel ingerülten fürkészve tekintetemet.  A fürtöske vállam fölött mindkét tenyerét a falhoz tapasztotta, majd így szólt:
- Kurvára nem ismersz Song Hyejin, úgyhogy egy pillanatra se gondold, hogy ítélkezhetsz fölöttem.
Már megint bedilizett. Felvontam a szemöldökömet, miközben próbáltam rájönni arra, hogy miért épp ezzel a megszólalásommal ébresztettem fel az alvó oroszlánt. Fenyegető megnyilvánulása ijesztően hatott, de mégsem annyira, hogy befogjam a számat. Végül is ő mindenféle hangnemet megengedhet magának velem szemben, de ha én szólok egy szót is, felrobbantja a házat.

- Mert Ön, Mr. Mindentudó bárki fölött ítélkezhet, ugye? - csökkentettem a távolságot kettőnk között. - Könnyű lehet annak, aki tökéletesen csinál mindent. Tudja mit? Én nem vagyok tökéletes, de legalább nem is akarom annak mutatni magam.

Hosszú csönd, majd arcán kiismerhetetlen érzelmek jelentek meg. Nem tudom mi lehetett az, ami megérintette őt abból, amit mondtam, de arcvonásai megenyhültek, majd kiegyenesedett és ajkait játékosan megnyalva ennyit mondott:

- Remélem majd akkor is így fog járni a szád, ha nagy kutyák között kell bizonyítanod. Egy hetet kapsz arra, hogy betanuld a szereped.

Milyen szerepet is?

Ördögien őrjítő mosolyra húzta a száját, majd közelebb sétált hozzám és az arcomtól pár centiméterre szinte a számba lehelte a következőket:

- Nyugi, nem nyúlok sehová...amíg csak te nem leszel az, aki könyörög majd érte. - Hátat fordított és elindult, de éreztem, hogy még mindig ott lapul az önelégült mosoly az arcán. A kis mitugrász. Legszívesebben felpofoztam volna, de sajnos be kellett látnom, hogy nem mennék vele semmire. Pech. - Most pedig kövess szépen. - kiáltotta vissza. - Megkapod azokat, amikre szükséged lesz a feladatod teljesítéséhez.

Shit. Nincs választásom.