-Megyek!-kiabálta ki valaki az ajtó mögül. Kattant a zár. Kinyílt a faajtó.-Mit..Mit keresel itt?-lepődött meg Izmene.

-Mesélned kell nekem!-léptem be a kis lakásba. Nagyobbnak hittem, hamár a fia a Központban dolgozik..

-És a fiú? Mellesleg gyere be csam nyugottan..-viccelődött.

-Shan! Nehogymár kint az ajtó előtt várj meg!-kiabáltam le szegény fejét. Miért.. Szégyenlős. Miért ne mer bejönni?

-Nem, dehogy is! Jó itt nekem..-válaszolta.

Izmene "csináljmárvalamitvele" arcot vágott. Oda siettem Shan mellé, megfogtam a kezét és behúztam az ajtón. Körbe nézett és csak állt. Komoly?!

-Mit akarsz, mit meséljek?-intett az asztal felé, ahol székek voltak. Leültünk mindhárman.

-Ki az a nő? Mi történt igazából a szüleimmel? És miért nem tudtam, hogy Axel a fiad??-kérdeztem elsőnek ezt a három kérdést. Most mivan? Hirtelen nem tudtam jobbat kitalálni..

-Arról nem én tehetek, hogy nem tudtad, hogy a fiam. Pedig észre vehetted volna a hasonlóságokat.. Előtte mit is kérdeztél?-nézett rám Izmene. Sóhajtottam azon, hogy milyen rossz a rövidtávú memóriája.

-Mi történt a szüleimmel!

-Megmérgezte Apád Anyádat, majd saját magát. Ezt te is tudod-válaszolta.

-Önszántából nem tenne ilyet. Valaki el..

-Lehetetlen-vág a szavamba Shan.-Nem tudták hipnotizálni. Ellenkezett volna és ha egy kicsit is hasonlítottatok ebben, sikerült is volna neki, hogy kitérjen belőle.

-Igaza van-mondta Izmene.

-Nem látod abban a naaagy, lila, világító gömbödben?-kérdeztem.

-A varázsgömbre gondolsz?-nézett rám. Bólogattam, majd Izmene felállt és elindult a könyves polc felé. Levett egy könyvet és az egész szekrény el kezdett mozogni. Titkos ajtó?!-El ne merjétek mondani Axel-nek!

Bólintottunk mindketten. Egy rejtett szoba volt a titkos ajtó mögött. Intett a kezével, hogy kövessük. Felálltunk és lassan, de biztosan bementünk a szobába. Mindehol olyan dolgok, ami Esme szobájában is vannak/voltak. Varázskönyvektől kezdve a kimondhatattlan nevű fűszerekig.

-És hol az a túlméretezett üveggolyó?-kérdeztem. Sosem tudom megjegyezni mi a neve.

-Fent a szekrény tetején! Örülnék, ha a magas fiatalember le tudná szedni onnan..-célzott arra, hogy Shan vegye le a polcról. Hát.. Ha csak én lennék itt nem sokra mennénk.

-Tessék!-adta át Izmene-nek.

-Megkérhetlek, hogy a rejtett ajtót is csukd vissza, Shan Midnight.

-Ho..Honnan tudja a nev..-nézett rá zavarodottan. Hm.. Eddig én sem tudtam, hogy Midnight a vezetéknevük.

-Drágam! Boszorkány vagyok. A varázsgömből nem esett le?-mosolygott.

-Mondjuk így már érthető-csukta be az ajtót.

-Gyertek közelebb! Te!-mutat rám.-Le ne vedd a szemed a gömbről! Ha most elkezdenének gyilkolni itt mindenkit még akkor is fél szemed rajta tartsd! A te szüleid lesznek benne. És ha egy pillanatra is elnézel, ki szabadulnak a rossz szellemek. Megértetted?-magyarázta el. Bólogattam és elkezdtük.

Valami latin szövegett el morgott és hirtelen az egész szeme fekete lett. Majd észbe kaptam, hogy a golyót kéne nézzem..

-Tedd fel a kérdést!-mondta.

-Mi történt a szüleimmel?

-*latiiiiiin* Mondd el!-utasított valakit/valamit.-Jaj ne!

-Mi..mit látott?-kérdezte Shan. Őt is érdekli?

Izmene el kezdett fulladni. Mintha fojtogatná valami. Majd hirtelen vett egy mély levegőt. Kinyitotta a szemét és ismét a két kék szempár lett ott, nem a feketeség.

-Jól van?-kérdezte Shan.

-Öcsi, nyugottan tegezhetsz! Nem vagyok annyira öreg-nevetett Izmene. Na ez egy jó jel!-Te pedig vedd már le a szemed arról a gömbről! Még a végén szégyenlős lesz!-nevetett saját poénján. Ez nem ő! Valami megszállta..

-Ki vagy?-néztem arra, az.. Izmene testében megragadt lélekre.

-Hogy hogy ki? Az Apád. Meg sem ismere.. Ja jó. Izmene testében vagyok-nézett magára.

-Apa?-csodálkoztam.-Igazából elég nőies a hangod..

-Még mindig nem szoktál le a beszólogatásról? Mit akarsz?

-Mi tórtént valójában? Nem te mérgezted meg Anyát, igaz?

-De. Én voltam. Csak nem tudatt alatt. Valami történt akkor velem, ami megmagyarázhatattlan. Valakit láttam. Majd hirtelen eltűnt. És a legutolsó emlékem, hogy ott vagyok Anyád holttestjénél és kezemben egy üveg. Majd besiettek az ajtón Bella-val. Onnan pedig már tudod-mesélte

-Szóval.. Nem te akartad megmérgezni. Le tudnád írni, hogy nézett ki az a rejtélyes alak?-kérdeztem.

-Tudom ki az. De nem mondhatom még el. Itt nem..

Izmene szeme újra fekete lett. És fojtogatták. Majd ismét kék. Nem tudnám megszokni..

-Mit mondott?-nézett rám.

-Semmi újat-mondta Shan.

Felálltam, kinyitottam a titkos ajtót és kisétáltam az ajtón. Mindketten meglepődtek, majd Shan utánam jött.

-Most meg mi a bajod? Miért sírsz?-aggódott.

-Nem sírok! Csak bekönnyeztem..-próbáltam eltakarni az arcom de nem ment. Megállt előttem.

-Nézz rám!-utasított. Nem tettem. Sóhajtott.-Nem mondom mégegyszer!

Végül rá néztem.

-Mit akar..-végét nem tudtam befejezni. Megcsókolt.