A képen a Hattyúkő kastély látható. Ami Német országban van..

Másnap reggel igyekeztem mindent berakni a táskámba. Már csak a két fiúra kellett várjak..

-Mi van máár??-kérdeztem.-és még a nőkre mondják, hogy lassan készülődnek..

-Axel már itt van?-kérdi Nicholas.

-Még a Központban. Nem jött át!-válaszoltam.

-Mehetünk! Asszem..

-Itt hagyod! Nem érdekel, vagy fél órája itt várok rád! Menjünk.. Mit keres itt a kocsi?!-kérdeztem kinézve az ablakon.

-Itt van Apuu!!-fut le a lépcsőn. Igen, azóta így hívja..

Lementünk a soksoksok lépcső fokon. A kocsi előtt pedig Axel várt minket.

-Kész minden?-kérdi mosolyogva.

-Menjüünk!!!-ordítja Nicholas.

-Ugye tudod, hogy nem jösz velem??-szállok be a "báttyám" mellé.

-Tudom! Csak kisérőként megyek.-Aha.. El is fogok hinni..

-Kb.1 óra az út. Addig foglaljátok el magatokat!-szól közbe "Apa".

Nicholasnak nem is kellett több. Egész úton piszkálta a sofőrt. Ő pedig, próbált nyugott maradni.
Én végig aludtam.. Álmos voltam.

-Hé! Hercegnő! Itt vagyunk..-keljteget Axel.

-Mi? Ja.. Jó. Fent vagyok!-mondtam kómásan.

Kiszáltam a kocsiból. Egy gyönyörű, fehér kastély tárult elém. Szürke, fekete és fehér színek díszítették. És körülötte minden oldalról erdő borította. Az egyik öreg fán, észre vettem egy fekete hollót. Majd ámuldozásom a kedves kisérőim zavarták meg.

-Menj be! Addig bevisszük a táskáid!-utasítottak.

Beléptem az nagy fa ajtón. Szemben egy nagy lépcső tárult elém. Balra és jobbra is rengeteg szoba.

-Hogy tetszik?-kérdezte valaki valahonnan. Megfordultam és felnéztem. Egy barna hajú, idősebb fiú állt a fenti folyóson. Majd lejött mellém a bíbor vörös szőnyegen.-Te vagy akiről Apánk beszélt. Azt hittem magasabb és törékenyebb lesz..

-Sajnálom, hogy nem vagyok elég jó, a ma esti vacsorádhoz és azt is, hogy látszólag nem vagyok elég lányos számodra! De ha nem tetszik..-vágtam vissza.

-És a szád is nagy.. Ezt élvezni fogom! Üdv a kis közöségünkben. Mivel, egyedüli nő leszel itt.. Készülj fel rá!-figyelmeztetett. Ugyan, ezt ő sem gomdolta komolyan..

-És a neved..?-kérdem sietősen.

-Cameron! És itt jönnek a többiek! A vöröhajú szemüveges, Ő Brian. Mögötte a két "iker". A barna hajú Ryan. A szőke Shan. Ősszesen 5-en vagyunk, de a legkisebb még nem tért haza.-mutatta be egyesével Cam a testvéreit. Majd én kerültem volna sorra, hisz (gondolom) így tartja az illem, de bejött Nicholas és Axel.

-Benjamin?-kérdi "Apu."

-Szobájában. Anyánál..-mondta a legidősebbik, (mint megtudtam) Brian.

-Öhm.. Hercegnő! Már bemutatkoztak a fiúk?-fordul felém.

-Igen-mosolyogtam-már megtudtam az alap infókat!

-Remek! Akkor itt is hagyunk! Ha bármi van hívj!-könnyezett be Nicholas. Még idegenek előtt is nőies.

Majd elmentek. Vele az esélyem a feladásra, mielőtt valami történne. Mert ahogy végig nézek rajtuk, nem azt látják rajtam amiért ide küldtek, hanem a vacsit..

-Hol is van a szobám?-kérdeztem idegeségembe. Jobbat nem tudtam kitalálni.

-Gyere! Megmutatom!-indult felfelé Cameron. Követtem. Amint elmentünk pár lépést már hallottam, hogy rólam beszélnek. De azt már nem, hogy mit..

Benyitott egy szobába. A falak fehérek, a szekrények sötét barnák voltak. Az ágy pedig, bíbor és fekete színben pompázott. Jól néz ki!

-E.. Ez a szo.. Szobám?-dadogtam.

-Igen!-nevetett-Ha elkészültél gyere az előszobába.-néztem rá furán. Honnan tudjam az melyik?!-Vagyis az a szoba ahol találkoztunk! A bejárattól közvetlen.

Óh! Hogy az..
Kipakoltam a táskából, be a szekrénybe. A legfelső polcon, egy naplót találtam. Fekete volt a borítója. És tele van írkálva. Vajon.. Az édesanyjuké lehet??
Elmélkedésem kopogás zavart meg.

-Kész vagy?-ismertem fel Cam hangját. Eléggé kedves ahoz képest, hogy most találkoztunk.

-Igen! Megyek már.-mondtam és kiléptem az ajtón.

Lementünk az előszobába és...