*WARNING*- HA NEM BÍROD A VÉRES JELENETEKET, KÉRLEK, NE OLVASD EL. Mindenki saját felelősségére olvassa el. Köszönöm, hogy meghallgattál, további jó olvasást.

- Tényleg nem is tudtam, hogy van fiú beteg, aki a korodbeli. Hát azt hiszem kezdek öregedni már... - jegyezte meg szomorúan a nővérke.
- Ne mondj ilyeneket még csak 31 éves vagy az még semmi...ha látnád, hogy a nálad fiatalabb nővérek mit csinálnak. Elfelejtettek a mellettem lévő szobában az egyik betegnek ennivalót adni. - mondtam miközben mélyen a szemébe néztem.
- Köszi! Nem is értem, hogy mégis miért vannak még itt, ha a betegekről elfeledkeznek! - csattant fel hangosan. Viszont utána tovább érdeklődött a fiú iránt.
- Nem is mondtad, hogy hogy hívják?
- Nem tudom, nem mondta meg nekem...sajnos rögtön elment.
- Kár! Pedig jó lett volna, ha valakivel barátkoznál, míg itt vagy. - miközben próbált mosolyogni, hogy eltakarja a sajnálkozó arcát.
- De te itt vagy. - mosolyogtam rá miközben a kezét megérintettem. Ő pedig viszonozta egy széles vigyorral azt.

Egész délután arról beszélgettük, hogy vajon ki lehetett a rejtélyes fiú, aki felsegített. Estefelé olyan boldogan feküdtem le. Talán találkozni fogok még egyszer vele, akkor viszont leszek olyan bátor és megkérdezem, mégis hogy hívják. Gondoltam naivan miközben éreztem, hogy elkezdtek a szemeim lecsukódni, így elaludtam akaratom ellenére is. Éjszaka közepén viszont hallottam, ahogy valaki motoszkált, aztán mintha valakit vonszoltak volna. Aki behozott valamit ki ment és hozott még egyet, amit viszont felemelt és úgy vitt, mert csak a lépteit hallottam. Nem mertem kinyitni a szemeimet, próbáltam a remegésemet visszatartani. Nehogy észrevegye, hogy már rég fönn voltam. Egyszerűen rettegtem, elkezdtek kérdések kavarogni bennem. Mégis mit lehet csinálni ilyen sötétben? Mért pont az én szobámban?

Még mielőtt a választ kitalálhattam volna, nyögéseket hallottam, mintha valakit fojtogatnának. Aztán egy csattanást. Aki bejött a szobámba beleszúrt egy kést a falba. Erre egy nagyot rándultam. Utána meg egy másik kést helyezett a szobám falára. Hallottam, hogy végzett az illető és elkezdett felém haladni. Egyre közelebb és közelebb jött, már-már érezni lehetett a leheletét is, de próbáltam nem mozogni, hogy végre elmenjen. Miután pár másodpercig csak nézet. INKÁBB BÁMULT ENGEM! Mint a szél kirohant a szobából, gyors könnyed léptekkel. Amint becsapta az ajtót, rögtön felpattantam az ágyból. Néhány nővér hallotta ezt és elkezdett futni a szobám fele. Én csak ott álltam. Meg se tudtam mozdulni. Megfagyott az ereimben a vér. Ekkor újra hallottam a nyöszörgést. A lány volt az, aki bántott engem, föl volt akasztva ott kapálózott. Míg én semmit nem tudtam tenni. Ezután elhaló hangján elkezdett beszélni.
-Se..e.eeegggí..ts! Nem...mmm.akar..rok..meg..meghalniiii... - mondta felém nyúlva, de tudatában voltam annak, hogy nem érném el, túl magasan volt. Mikor valaki kinyitotta az ajtót egy nővér felsikított.
- Úristen...valaki segítsen két sérült van Lara szobájában!!! - ordított ki a folyosóra, míg megfogta a felakasztott lány lábát és felemelte, hogy addig is kapjon levegőt.

Viszont a tekintetem tovább vándorolt a lány anyja felé. Csupa vér volt a ruhája. A bíbor színű vér lassan elérte a padlót. Őt nem hallottam nyöszörögni, se lélegezni, akkor már halott volt. Mind a két kezét késsel átszúrták. Úgy lógott a falon, mint egy dísz. Szemeiből csak ömlött a vörös folyadék. Biztos voltam benne, hogy még mielőtt kiszögelték volna megvakították. De ki képes egy ember ilyen brutálisan bántani, kinyomni a szemeit, és mint Isten fit kifeszíteni. Ahogy meredtem a női holttestre, láttam a szemem sarkából, hogy van valami a falon. Egy írás, amit vérrel festettekre, a kislány anyának a vérével.
- Én MINDIG vigyázni fogok rád! - olvastam fel hangosan. A mindig szó nagy betűkkel volt írva. Hátborzongató még belegondolni is, hogy valaki eddig figyelt és még ki tudja meddig, figyelni is fog... örökké...
- Miss. Shadowind!- kezdett bele egy magas húszas éveiben lévő férfi - szabad megkérdeznem, hogy miért mondja ilyen horror filmbe illően a történteket?
- Uram már minimum ötször mondom el ezt a történetet... lassan elkezdtem unni, ezért kicsit más szavakkal mondom. De amit mondok az megtörtént. Sok sikert viszont a gyilkos megtalálásához. - mondta Lara komoly arccal.
- Szóval ön szerint két gyanúsítottunk van...- nagyot sóhajtott- egy macska és egy kis fiú. Ez nevetséges!
- Na látja, ezért nem jutott el sehova az eddigi öt nyomozó se. - Lara felállt és elkezdte felvenni a kabátját - Viszont el kell búcsúznom öntől, mivel holnap suli van és még nincs kész a házim. Viszlát...ööö- kezdett bele a mondatba, de rájött, hogy még nem mondta egyszer se a nevét a férfi.
- Aiden, Aiden Frost és önnek is szép napot Miss- mondta mosolyogva az eddig komoly arcú férfi.
- Kérem, hívjon csak Laranak! Amúgy is sokszor fogunk mi még találkozni. - azzal ki sétált a lány a kihallgató szobából.
- Ez egy nehéz ügy lesz...- mondta hátra dőlve, miközben beletúrt szőkés barna hajába.