Sokan kérdezték, hogy nekem, mért nincsenek barátaim a suliban. Mindig azt feleltem: "Nekem nem kell egy barát se, mert Kuro mindig mellettem lesz...öröké!" Volt egy különlegesen intelligens fekete macskám aki egyik nap az ablakpárkányomon ült. Annyira megtetszett nekem, úgy döntöttem megtartom. A szüleim se ellenezték, úgy gondolták, hogy megérdemlem, amiért sokat tanulok. Persze sosem volt nagy szám, ha volt háziállatod. Azt mondták, hogy idővel ki fogom nőni, de tévedtek.

Ahogy teltek a hónapok egyre jobban szekáltak emiatt. Rajtam viszont cseppet sem látszódott, hogy aggódnék, még hogyha a hajamat is megtépték. Nem tettem semmit ellene, nem szóltam senkinek a történtekről, nem akartam zavarni a szüleimet sem ezzel.

Egy év után viszont elegem lett, ennyi idő alatt felgyülemlett bennem a harag. Szóltam nekik, hogy hagyjanak békén különben nagyon megkeserülik . De persze nem hittek nekem és kinevettek, ez viszont nagy hiba volt. Ezután addig vertek míg össze nem estem. Ekkor megjelent egy sötét árnyék. Mintha egy alak rajzolódott volna ki, de már nem emlékszek tisztán mivel minden elhomályosult.

Ezután a kórházban keltem fel. A doktor elmesélte, hogy már majdnem négy napja kómában voltam. Közben kiderült, hogy azok a gyerekek akik megvertek el is tűntek miután megtaláltak, körülöttem pedig hatalmas vértócsa volt. Senki nem értette, hogy ki és hogyan tette. Ezután közölték velem, lehet, hogy három vagy több műtétem is lesz mivel egy bordám és az egyik lábam is eltörött.

A következő nap egy félőrült nő berohant a szobába, mert elvileg a lánya is eltörte valamiét. Persze oda se figyelt, hogy engem vizsgált a doktor, hogy sikeresek lettek-e a műtétek. Sőt még ki is jelentette, hogy jobb lenne ha megdöglenék, akkor legalább a doki a lányára tudna koncentrálni. A doki erőteljes hangon, de mégis nyugodtan elküldte, hogyha így gondolja akkor forduljon egy másik orvoshoz. Ezután mosolyogva rám pillantott (a doki,) én pedig viszonoztam egy széles mosollyal. A nő gyilkos tekintettel nézett rám, néhány másodperc csend után sarkon fordult és nagy szitkozódások közepette elhagyta a szobát.

Egy nap elteltével elkezdtem félni, úgy éreztem esténként valaki figyelne engem. Mindig magamra húztam a takarót és próbáltam visszatartani a levegőt hátha elmegy, de nem. Ezek után szinte minden nap ugyan akkor a kórteremben volt valaki, vagy valami. Mikor mindenki aludt ő mindig ott volt, mintha csak megfigyelne vagy esetleg vigyázna rám, az utóbbit kicsit nehezen hittem volna el.