Levi

Amikor végre odaértem a Kenny által megadott címre,rögtön feltűnt,hogy ismét egy elhagyatottabb környéken van elhelyezve az az épület,ahová mennem kell. Amint leparkoltam az elé a házszámú épület elé,ami a kezemben tartott papírfecnin szerepelt,nagy meglepődés ért,hiszen a ház helyén tulajdonképpen egy romhalmaz állt. Miután kiszálltam a kocsiból és közelebb sétáltam a törmelékékhez,hirtelen észrevettem,hogy az épület közvetlen közelében el van helyezve egy korhadt fából készült ajtó,ami a föld alá vezet. Sokáig gondolkodtam azon,hogy vajon lemenjek-e,hiszen nem lehet tudni,hogy mégis mi várhat rám ott lent a vaksötétben,de végül csak rávettem magam arra,hogy egy egyszerű mozdulattal berúgjam az így is elég rozoga állapotban lévő fadeszkát. Egy hosszú lépcsősor tárult a szemeim elé,aminek első pillantásra nem láttam a végét,ezért előkaptam egy zseblámpát,amit még reggel pakoltam be magamnak,majd pisztolyomat szorongatva kezemben,lassú léptekkel lesétáltam.

Hosszú percek telhettek el,amíg lábaim ismét stabil talajhoz érkeztek. Amint leértem,rögtön megcsapott a borzasztóan hűvös és nyirkos levegő,amit az ember nyilván csak a föld alatti járatokban érezhet,de amint ezt a gondolatot elengedtem,rögtön két elágazással találtam magam szemben,amik közül az egyiknek a falain fáklyák égtek,ezzel megvilágítva előttem az utat. Úgy éreztem,hogy arra kell mennem ahhoz,hogy eljussak a célomhoz,így hát kikapcsoltam lámpámat,és bizonytalanul ugyan,de elindultam arra. Amint megpillantottam a hosszú folyosó végén az egyre erősebben beszűrődő fényt,kezdtem megnyugodni és a lépteimet is egyre gyorsabbra vettem. Amikor aztán a végéhez érkeztem,egy hatalmas nagy tér tárult a szemeim elé,aminek a tetején plafon helyett vasból készült rácsok voltak,ezáltal beengedve a kintről beszűrődő napfényt és friss levegőt,menekülési útvonal azonban nem volt,hiszen a helység teteje kb.20 méter magasan helyezkedett el,ráadásul a hátam mögött lévő hosszú folyosón kívül csupán két-két létra volt elhelyezve,amik a fal kék-két oldalán helyezkedtek el,amik sejtésem szerint egy felsőbb szintre vezettek.

A helység,amiben jelenleg tartózkodtam,egy régi,lepusztult garázsra emlékeztetett,hiszen volt itt néhány működésen kívül lévő,teljesen lepusztult autó,amiket már teljesen belepett a rozsda. Úgy döntöttem,hogy körbenézek,hátha találok valamit,ami esetleg nyomokhoz vezetne,azonban sétálás közben hirtelen megpillantottam,hogy a padló egy részén kb.méter×méteres nagyságban szintén el van helyezve egy rács,ami egy vízzel teli gödröt zárt le. Először nem igazán értettem,hogy miért van ez itt és hogy került bele a víz,de amint megpillantottam,hogy a víz felszínén lebeg egy krém színű szövetkabát,a szemeim hirtelen elkerekedtek,és nem törődve semmivel,teljes erőmből megpróbáltam felfeszíteni a rácsot,ahogyan csak erőmből tellett,de az többszöri próbálkozásra sem akart kinyílni,ezért elővéve fegyveremet,a rács lakatja felé irányítottam pisztolyomat,és egy határozott lövéssel sikerült tönkretennem a zárat,majd amint ezzel megvoltam,minden erőmet beleadva megragadtam a rács oldalait,majd felnyitottam azt,hogy teljes hozzáférhetőséget kapjak a víz felszínén úszó,valószínűleg eszméletlen testhez. Nagy nehézségek árán sikerült kiemelnem a 12 év körüli gyereket,akinek a súlya a vizes ruháitól és az ájulástól csak még nehezebb volt. A hátára fektettem,majd a mellkasa fölé hajoltam,hogy ellenőrizzem a szívverését,amit egyáltalán nem éreztem.

-Ne,kölyök,ne csináld ezt velem...-kezdtem el idegesen kapkodni,majd az arcához hajoltam,hogy a légzését is meghallgassam,azonban úgy,mint a szívénél,itt sem éreztem semmit.

-A francba!-ordítottam el magam,majd tenyereimet rögtön a mellkasára helyeztem,és el is kezdtem az újraélesztését,közben arra is figyelve,hogy elegendő oxigént juttassak a tüdejébe orrán keresztül.

-Gyerünk kölyök! Lélegezz! Lélegezz!-parancsoltam határozottan,miközben egy újabb nyomássorozatot mértem mellkasára,de ismét nem történt semmi. Az arca ugyanolyan sápadt és jéghideg volt,mint amikor kiemeltem a vízből.

-Gyerünk már! Nem adhatod fel pont most,amikor sikerült megtalálnom téged! Kérlek! Térj már magadhoz!-fújtam ismételten egy nagy adag levegőt tüdejébe,miközben még mindig kétségbeesetten próbálkoztam a szíve újbóli beindításával. De bármennyire is erőlködtem...Nem sikerült. Fogalmam sincs,hogy mennyi ideig csinálhattam ezt,de végül erőmet vesztve,heves zihálás közepette távolodtam el a mozdulatlan testtől,miközben jobb tenyeremet homlokán tartva csak arra tudtam gondolni,hogy ismét kudarcot vallottam.

-Itt volt a lehetőségem...Végre sikerült megtalálnom azt a helyet,ahová az a nyomorult elrejti az áldozatait,ráadásul még az időből sem futottam ki,és...Mégis hiába minden...Újból meghalt egy gyerek,én pedig...Megint nem tehettem érte semmit...Tch,miért kell ennek mindig így lennie?-hajtottam le fejemet erőtlenül,így nedves hajtincseim eltakarták bánatos arcom nagy részét,miközben szemeimet és ajkaimat egyaránt összeszorítva igyekeztem visszaszorítani sírásomat. De még ehhez is gyenge voltam. Éreztem,ahogyan forró könnyeim sorozatosan végigfolynak arcomon,amik végül a mellettem fekvő mozdulatlan testre csöppennek.

-Sajnálom...Annyira sajnálom.-mondtam magam elé a zokogás okozta remegő hangon. Aztán a következő pillanatban hirtelen erőteljes köhögés hangja ütötte meg fülemet. Azonnal a hangforrás irányába kaptam fejemet,és azt láttam,ahogyan az eddig halottnak vélt gyerek oldalra fordulva próbálja meg felköhögni a tüdejébe jutott rengeteg vizet.

-Hé hé,csak szép lassan.-húzódtam hozzá a lehető legközelebb,miközben gyengéden elkezdtem ütögetni a hátát,hogy ezzel is minél hamarabb meg tudjon könnyebbülni.

Azonban amint kezdett a légzése helyrejönni és a fuldoklást is abbahagyta,hirtelen rám emelte összezavarodott tekintetét,ami a következő pillanatban halálfélelemmé változott át,és igyekezett minél inkább elhúzódni mellőlem.

-Ta-Takarodjon innen!-kiabált rám a félelemtől megbénulva,és éppen arra készült,hogy elrohanjon,azonban a kimerültsége ezt nem hagyta neki,így azon nyomban a térdeire zuhant.

-Nyugodj meg kölyök,nem foglak bántani. A rendőrségtől jöttem csak azért,hogy megtaláljalak és visszavigyelek a családodhoz. Látod?-kaptam elő hirtelen irataimat,valamint a jelvényemet,hiszen azt akartam,hogy a lurkó megbízzon bennem,és ne akarjon elszaladni előlem. Amint szemei elé tárult a rendőrség címere,valamint a nevem a fényképemmel együtt,arcán végtelen megkönnyebbültség futott át,de a teste még mindig teljes egészében remegett.

-Most már minden rendben lesz. Biztonságban vagy.-nyújtottam ki felé kezemet azzal a szándékkel,hogy fölhúzzam a földről,ő pedig egy kis tétovázást követően el is fogadta a segítségemet,így fel tudtam állítani,azonban amint megéreztem jégcsap hideg ujjait,ő pedig az én meleg tenyeremet,az eddigieknél is jobban vacogni kezdett.

-Teljesen ki vagy hűlve...Gyerünk,vedd ezt fel.-kaptam le magamról kabátomat és vele együtt a zakómat is,majd a gyerek vállaira terítettem őket,aki kapva az alkalmon,rögtön bevackolta magát a meleg anyagba és jólesően felsóhajtott a kellemes érzéstől.

-Kö-Köszönöm.-mondta félénken,miközben közelebb húzódott hozzám,én pedig lágyan rámosolyogva összeborzoltam nedves haját.

-Menjünk el innen végre...Rendben van?

-Jó.-válaszolta derűsen mosolyogva,majd ezután megragadtam apró kezét,és lassú tempóban a kijárat felé kezdtem el húzni,azonban hirtelen az alagút előtt megjelent egy magas,sötét alak,akinek az arcát egészen addig a pillanatig nem láthattam,amíg közelebb nem jött hozzám néhány lépéssel,azonban amint ez bekövetkezett,szembetalálhattam magam annak az embernek az önelégült pofájával,akit a legjobban gyűlölök.

-KENNY!-szólítottam meg dühből,miközben fogaimat összeszorítva,összeráncolt szemöldökkel felvettem az előttem ácsorgó rohadékkal a szemkontaktust. Az eddig mellettem ácsorgó gyerek most halálra ijedve szorított magához minél erősebben,miközben megpróbált hátam mögé elbújni.

-Ő az! Ő az a férfi,aki...Idehozott...-bújt hozzám még közelebb,miközben remegő hangon,a hátam mögött kikukucskálva tudatta velem,hogy valóban Kenny az elkövető. Nem válaszoltam semmit,csupán karommal magamhoz szorítottam remegő testét,hogy még inkább takarásban legyen.

-Nocsak nocsak Levi! Hát végül mégis sikerült eljutnod idáig? Ez nagyszerű. Tudtam én,hogy okos gyerek vagy te.-vigyorgott felém,megvillantva egész fogsorát.-Oh,jut is eszembe...Hogy vannak az ujjaid?-kuncogott önelégülten,miközben kézfejeit zsebre vágta.

-Tch,te nyomorult,még van pofád kérdezősködni? Mire volt jó ez az egész? Mi a faszért csináltad ezt? Ha nem érkezek meg időben,akkor ez a kölyök is ugyanúgy végezte volna,mint a többi!-kiabáltam felé teljesen kikelve magamból.-Fel tudod te azt fogni,hogy hány ártatlan életet tettél már eddig tönkre? Ha?! Válaszolj már te szarházi!-ordítoztam,teljesen szabadjára engedve indulataimat.

-Ne aggódj,tisztában vagyok mindennel,amit teszek.-mondta elgondolkodva,kissé komoly arckifejezéssel.

-De miért teszed ezt Kenny? Mégis mi célod van ezzel? Valóban akkora boldogsággal tölt el ha elrabolsz,aztán pedig meggyilkolsz másokat?-tártam ki karjaimat,hogy ezzel is nyomatékosítsam kérdésem fontosságát.

-Hm,hogy miért is csinálom? Azt hiszem,hogy ezt a kérdésedet már megválaszoltam egyszer.-válaszolta kifejezéstelen arccal.

-A válaszod csupán az volt,hogy mindenkinek szüksége van egy célra az életében a túlélésre. Kifejtenéd?-kérdeztem sürgetően,miközben felvont szemöldökkel meredtem arcára,amin már igencsak meglátszott,hogy bizony egy ideje már belépett az ötvenes évei végébe.

-Áh,valóban.-mondta "játékosan".-Na legyen hát.-sóhajtott fel,miközben lassan lehunyta szemeit.-Mivel rólad van szó és úgy is ezek életed utolsó percei,amiket az élők sorában töltesz,ezért...Azt hiszem tartozok neked ennyi magyarázattal.-emelte jobb kezét a fején lévő kalapjához,hogy fentebb tolja azt arcából.-Az öcsém és az apám miatt...

-...Mi van? Neked meg az anyámnak...Volt egy másik testvére? Szemeim teljesen elkerekedtek az új információk hallatán. Ledöbbenve pillantottam nagybátyám szemeibe,akinek most először fedeztem fel igazi fájdalmat a tekintetében.

-Bizony ám. Ő volt köztünk a legfiatalabb. Az egész akkor kezdődött,amikor az alkoholista apánk Kuchelt eladta az otthonunkhoz közeli egyik bordélyháznak...Alig töltötte be akkoriban a 10.életévét...

~~

Miután Kuchelnek el kellett hagynia a lakásunkat,az apánk az eddigieknél is többet kezdett el vedelni. Mindig is tisztában voltam azzal,hogy súlyos anyagi gondokkal küszködtünk,főleg azután,hogy anyánk belehalt a legfiatalabb fivérünk születésébe,azonban mióta magunkra hagyott minket,a helyzet még kilátástalanabb kezdett lenni...Éppen emiatt döntött úgy,hogy Kuchelt munkára fogja kényszeríteni ahelyett,hogy gondoskodó és szerető apa módjára ő maga próbálkozott volna meg az álláskereséssel. De hát az apánk teljesen tisztában volt a kislánya szépségével és ártatlanságával,ezért ezt szépen ki is használta,hogy minél több lóvéra tehessen szert,egyenesen azoknak a férfiaknak a mocskos kezeiből,akik a húgomon élhették ki a szexuális vágyaikat. Egyszerűen felfordult ettől az egésztől a gyomrom,de olyannyira,hogy az egyik napon megragadtam öcsém kezét és kijelentettem,hogy szépen elhagyjuk ezt a házat,még mielőtt a dolgok ennél is rosszabbra fordulnának. Ettől kezdve a napjaink nagy részét az utcán tengettük. Sokszor volt olyan,hogy nem volt hol aludnunk és nem volt mit ennünk,de ez a felállás még mindig ezerszer jobb volt annál,mint hogy az alkoholista apám verését és ordítozását kelljen elviselnünk.

Telt-múlt az idő és az egyik napon azon kaptam magam,hogy az öcsém születésnapja van. Mivel nem volt semmi ötletem,hogy mégis mit adhatnék neki,ráadásul pénzem sem volt,ezért annyiban maradtunk,hogy ma bárhova elmehetünk,ahová csak szeretné. Utunk során megpillantottam egy fagyi árust,aki látva eléggé csapzott és koszos kinézetemet,megajándékozott engem egy adag finom jégkrémmel amit eleinte nem szerettem volna elfogadni,de addig erősködött,míg végül bele nem egyeztem. Megköszöntem a fagyit,azonban mikor visszafordultam volna az öcsém felé,hogy átadjam neki,már nem volt mellettem. Ijedten kezdtem el keresni szemeimmel,azonban a következő pillanatban az egyik építkezésben lévő telek felől meghallottam a hangját,ahogyan nevetgélve szólongat. Nagy kő esett le a szívemről,amiért nem kóborolt el,ezért gyorsan utána siettem.

-Bátyó,nézd meg ezt a helyet! Olyan mint egy hatalmas játszótér.-mesélte csillogó szemekkel,gyermeki ártatlansággal a hangjában.

-Hát azért azt nem mondanám...Ez egy építkezési terület,ahová nem is szabad belépnie senkinek a munkásokon kívül.

-Naa,kérlek! Most úgy sincs itt senki,aki láthatna minket! Csak gyorsan végigszaladunk rajta,aztán már itt sem vagyunk.-kezdett el könyörögni nekem,azonban nekem eszem ágában sem volt,hogy bajba keveredjünk.

-Nem nem,szó sem lehet róla. Mi van akkor,ha valaki bent őrködik és észrevesz minket? Akár a rendőrséget is kihívhatja,ha illetéktelenek lépnek be egy ilyen területre.-próbáltam öcsémet jobb belátásra bírni,és meggyőzni arról,hogy ez akár még veszélyes is lehet,de szó szerint le se szarta,hiszen őt csakis a kíváncsisága hajtotta.

-De nem fogja,mert elszaladnánk előle. Na,kérleeek.-mondta megmakacsolva magát,és addig addig nyaggatott,míg végül egy lemondó sóhajtást követően bele nem egyeztem. Öcsém amint meghallotta válaszomat,rögtön előreszaladt,hogy végigmászhasson a mászókáknak és különböző játékoknak kinéző fából készült deszkákon.

-Hékás! Ne siess már annyira,várj meg!-kiáltottam utána,miközben próbáltam tartani vele a tempót,de sokkal fürgébbnek bizonyult nálam,ezért a következő pillanatban már szem elől is tévesztettem. Egy kissé bepánikoltam,de mivel csak egyetlen út volt,amin végig lehetett volna mászni a deszkákon és a felépített tartóléceken keresztül,ezért amiatt legalább nem kellett félnem,hogy eltévedünk.

-Öcsi! Hallasz engem? Hol vagy?-kiáltottam el magam sokadjára,azonban a testvérem ezúttal sem válaszolt. Kezdtem amiatt félni,hogy esetleg elkapta valami biztonsági őr,vagy leesett valahonnan,azonban a következő pillanatban az a látvány tárult a szemeim elé,ahogyan a 8 éves öcsém egy gödörből próbál meg kimászni,ami annyira tele volt vízzel,hogy kis híján az egész fejét belepte.

-Bátyó...Segíts!-szólongatott erőtlenül,én pedig a fagyit,amit egészen eddig a kezemben fogtam,őrült módjára félredobtam és azon nyomban odaszaladtam öcsémhez,hogy kiszabadítsam.

-Ne aggódj! Máris kiszedlek innen!-térdeltem le mellé a sárba,majd karjainál keresztül megpróbáltam őt kihúzni,azonban meg se moccant.

-Argghh,gyerünk már!-erőlködtem fogaimat összeszorítva,de mindhiába.

-Beszorult a lábam. Megpróbáltam kihúzni,de szerintem eltört.-panaszolta el nekem fájdalmas hangon,szemei pedig kezdtek könnybe lábadni a kétségbeeséstől.

-Ne add fel! Figyelj...Elmegyek és hozok segítséget,csak...Tarts ki addig öcsi...-mondtam nehézkesen,elcsukló hangon,ugyanis fogalmam sem volt,hogy mégis mit kéne tennem,kihez mehetnék oda,hogy segítsen megmenteni a kistestvéremet a fulladástól. Rohantam,ahogyan csak a lábaim bírták,egészen az otthonunkig visszamentem,ahol az alkoholista apánk egy sörösüveggel a kezében ült a tornácon,pontosan úgy,ahogyan mindig is tette,amikor kedve tartotta. Nem is mertem arra gondolni,hogy esetleg elzavar,vagy ismét megver,csak az lebegett a szemeim előtt,hogy segítséget kell szereznem az öcsém számára.

-Apa,apa! Segíts! A fiad...Bajba került! Muszáj segítened az öcsémen,különben meg fog halni!-szaladtam oda hozzá,majd kétségbeesetten elkezdtem karját rángatni,hogy fölállítsam helyéről.

-Ha? Miről beszélsz te nyomorult? Nekem nincsenek kölykeim.-pillantott rám olyan szemekkel,mintha csak egy komplett idióta állna előtte. A hideg futkosott a hátamon azoktól a beesett,semmitmondó szemektől. -Na,eressz el de azonnal és takarodj előlem!-rántotta el kezét,majd újból meghúzta a sörösüvegét.

-De apa,kérlek! Segítened kell,hát nem érted? Az öcsém beleesett egy vízzel teli gödörbe! Ha nem húzzuk ki,akkor meg fog fulladni!-vetettem rá magamat ismét,és újra elkezdtem karját rángatni,arra ösztönözve,hogy egyszer az életben viselkedjen igazi apaként és segítsen a fián,amikor annak szüksége van rá.

-Nagyszerű,legalább egyel kevesebb éhes szájat kell etetnem!-nevette el magát gúnyosan. A gyomrom felfordult az undorító szavaitól,és ezen az egyre erősödő alkohol bűze sem segített,ami minden egyes alkalommal megcsapta orromat,akárhányszor csak szólásra nyitotta száját.-Most pedig húzz innen,különben neked is ugyanaz lesz a sorsod,mint neki!

-De apa,kérlek!-kérleltem még egyszer utoljára a könnyeimmel küszködve,azonban ezúttal annyira ideges lett,hogy a karját szó szerint kitépte szorításom alól,majd lábát megemelve gyomorszájba rúgott,ami miatt 3 méterrel arrébb kötöttem ki.

-Nem hallottad,amit mondtam? Takarodj már el innen! Soha többé ne is lássalak,különben azt nagyon megemlegeted!-ordította dühösen,majd dőlöngélése közepette nagy nehezen feltápászkodott,majd besétált az ajtón,rám csapva azt.

Én pedig még hosszú percekig ott fetrengtem a fájdalomtól megbénulva,hiszen mozdulni sem bírtam,nemhogy felállni és visszaszaladni öcsémhez. Azonban csak az lebegett a szemeim előtt,hogy meg kell őt mentenem,kerüljön bármibe,ezért hát erőt vettem magamon és amilyen gyorsan csak lehetett,visszasiettem hozzá.

-Sajnálom öcskös.-térdeltem le az árok mellé,miközben utat engedtem szemeimet égető könnyeimnek.

-Mindent megpróbáltam,könyörögtem neki,de nem érdekelte.-mondtam összezavarodottan.-Kérlek öcsi...Ne halj meg...Ne hagyj magamra te is...-szorítottam meg kezét,amivel igyekezett megtartani magát,miközben kétségbeesetten próbáltam erőt sugározni 8 éves testvérembe.

-Kenny,kérlek...Soha...Ne felejts el...Engem...-suttogta utolsó erejével,majd szemei kezdtek egyre inkább lecsukódni,végül pedig teste teljes egészében elernyedt,és lesüllyedt az árok aljára. Én pedig nem tehettem mást,csak térdeltem,és sírásom közepette végignéztem,ahogyan kistestvérem alakja egyre távolibbá és elérhetetlenebbé válik számomra.

~~

-Azon a napon megfogadtam,hogy bármi történjék is,meg fogom valamilyen módon bosszulni a halálát,de sajnos erre már nem volt lehetőségem,mivel az eset után néhány nappal apánknak agyvérzése lett,a kórházba szállítása után egy órával pedig bele is halt.-mesélte maga elé meredve,ajkait egy alig látható mosolyra húzva,hangjából pedig színtisztán kihallatszódott a káröröm.

-Így hát erről a célomról hamar le is kellett mondanom. Az eset után a legfontosabb,amit tehettem,hogy kihozzam Kuchelt a bordélyházból. Hosszú időbe,rengeteg energiába,és még annál is több könnyembe és vérembe került,de néhány hónappal később sikerült elérnem,hogy az akkor még csupán 11 éves édesanyádat kimentsem a mocskos férfiak karmai közül.-folytatta tovább csípőre tett kezekkel,arcán pedig elgondolkodást vettem észre az emlékek hatására.

-Kenny...-kezdtem már mérföldekkel lágyabb és szomorúbb hangon,azonban nagybátyám szavamba vágott. Pedig csupán annyit akartam neki mondani,hogy nem szeretnék hallani az akkori életéről,hiszen bármennyire is gyűlöltem őt,azzal én magam is tisztában voltam,hogy az ilyesfajta emlékek újbóli felidézése mennyire képes összetörni az embert,és egyúttal felszakítani az elszenvedett sebeket.

-Fogd be,még nem fejeztem be.-kiabált rám szigorúan,majd szó nélkül tovább folytatta.-Rengeteget éheztünk,nem volt pénzünk,sem pedig munkánk,amiből fizetni tudtuk volna a rezsit és az egész megélhetést. Csupán egy 14 éves szaros kölyök voltam,és hirtelen a nyakamba zúdultak olyan feladatok,amik a szüleink dolgai lettek volna...Mind a ketten elzüllöttünk...Én az utcán kötöttem ki különféle bűnbanda tagok társaságában,Kuchel pedig eleinte megpróbált lebeszélni erről az egészről,azonban mivel nem volt más választása sem nekem,sem pedig neki,így kb.egy év elteltével ismét egy bordélyházban kötött ki,de nem ugyanabban,ahová legelőször száműzte apánk. Itt valamivel jobban fizettek neki,hiszen a kuncsaftok is tehetősebbek voltak. Ő a szépségét,én pedig az idővel egyre elhatalmasodó erőmet használtam fel a túléléshez.

Hosszú évekbe telt,de sikerült olyan kapcsolatokat kiépítenem magam körül,amivel egy egész életre bebiztosítottam a pozíciómat. Ártatlanokat öltem és fosztottam ki,drogot,és illegális árut csempésztem egyik helyről a másikra,és még sok más gyarlóság szárad a kezeimen,amiket csak el tudsz képzelni. A 20.életévem betöltése kellett ahhoz,hogy rendbe tudjak tenni magam körül mindent,és addigra sikerült megtalálnom az igazi életutamat. Olyan célokat tűztem ki magam elé,amiket ha másoknak is elmondtam volna,akkor talán egy pszichopatának néztek volna és megbélyegeztek volna életem végéig,így hát minden egyes tervemet magamban tartottam. Még Kuchelnek sem árultam el semmit. Ő is csak annyit tudott rólam,hogy illegális dolgokból szerzem azt a rengeteg pénzt,amit az évek alatt sikerült összegyűjtenem. Fáj az igazság,igaz Levi? Nem is sejtetted,hogy édesanyádnak ilyen sötét múltja volt,ugye?-hagyta el ismét száját egy önelégül kacaj,aminek hallatán a szőr is felállt a hátamon.

"Ez nem kétséges...Soha sem gondoltam volna,hogy ilyen szörnyűségen kellett keresztülmennie,ráadásul ilyen fiatalon...Veled együtt,Kenny...Bárcsak ne tudtam volna ezt meg..."

-De ne aggódj drága egyetlen unokaöcsém,hiszen a lényeget direkt a végére tartogattam. Édesanyádat ugyanis...Az egyik "ügyfele" ejtette teherbe. Így születtél meg te.-villantotta felém újból hófehér fogsorát,én pedig egyszeriben nem hittem a fülemnek. Elkerekedett szemekkel,a döbbenettől elnyílt ajkakkal meredtem magam elé,miközben azt kívántam magamban,hogy bárcsak ne lenne igaz az,amit Kenny állít,bárcsak az egész egy idióta kitaláció lenne,de mivel már teljesen kiismertem nagybátyámat azok alatt az évek alatt,amiket vele töltöttem,így tisztában voltam vele,hogy ilyen dolgokkal soha nem viccelne,hiszen semmi érdeke nem lenne belőle.

-Ez...Nem lehet...-szorítottam ökölbe kezeimet,miközben éreztem,ahogyan íriszeimet egyre inkább ellepik visszaszorított könnyeim.

-Látom eléggé meglepett a dolog...-simított végig egyik kezével tarkóján.-Ahh,ha csak visszagondolok arra,hogy mennyiszer könyörögtem neki azért,hogy vetessen el téged,hiszen...Még magát is épp hogy csak el tudta tartani. De az,hogy még egy kölyköt is felneveljen,azt már eléggé lehetetlennek tartottam. Azonban annyira fafejű és ostoba volt,hogy nem hallgatott rám. Teljesen megmakacsolta magát,egyszerűen kijelentette,hogy történjék bármi,akkor is a világra fog hozni téged és tisztességesen fel fog nevelni. Mondhattam én neki bármit,mintha csak a falnak beszéltem volna. Annyi volt csupán a szerencséje,hogy az akkoriban még normálisnak mondható apád úgy döntött,hogy vállalja a felelősséget a meggondolatlansága miatt,és állítása szerint mivel beleszeretett anyádba,ezért egy percig sem volt kérdéses az,hogy feleségül fogja őt venni,és együtt,egy szegény,de nagyon boldog családként fogjátok leélni az életeteket. Micsoda baromság. Nem is értem hogy anyád hogyan hagyhatta,hogy ilyen lehetetlen álomvilágba kergesse őt egy olyan fickó,akivel csupán annyi időt töltött el,ameddig összeszűrték a levet.-temette arcát tenyerei közé,miközben lassú mozdulatokkal végighúzta végtagjait említett testrészén,ezáltal olyan hatást keltve,mintha valóban megviselné őt az,amiről most beszél. Bár ez kétségtelen...

-Azt nem tudom,hogy ezután mégis mi lelte és hogyan vált belőle egy alkoholista gyilkos,hiszen amikor a világra jöttél,az volt az utolsó nap,amikor találkoztam anyáddal,ugyanis az utána lévő időt csakis az újbóli célom elérésének szenteltem,ami nem más volt,minthogy kiderítsem,vajon találok-e valaha is olyan szülőket,akik bármilyen áldozatot képesek meghozni a szeretett gyermekükért,ha már a mi apánk erre képtelen volt. Ezekért a kísérletezésekért maradtam életben. Ez vált életem céljává. Minden egyes feladat,amit neked is végig kellett csinálnod,azok elvégzése volt a szülők számára a garancia,hogy megmentsék a gyermeküket...De soha egyikük sem járt sikerrel. Vagy kifutottak az időből,vagy egyszerűen csak hozzá sem kezdtek,és azonnal a rendőrséget tárcsázták,mivel féltek az áldozathozás felelősségétől... Te vagy az első és egyben utolsó ember,aki sikerességet könyvelhet el magában.-mondta,miközben levette fejéről a kalapját,de csupán annyi időre,hogy egy kissé lelapítsa haját.-Hát ez az én történetem Levi.-sóhajtott fel,hangjából pedig mintha megkönnyebbültséget éreztem volna.-Nem a legszebb fajtából való,de legalább nem unalmas.-rántotta meg vállát,miközben hosszan tartó döbbenetemből arra eszméltem fel,ahogyan kabátja belső zsebéből elővesz egy doboz cigarettát,majd meggyújtva azt,a szájába teszi,és egy mélyet szippant belőle.-Most,hogy ezekről a dolgaimról te magad is tudsz,kénytelen vagyok végezni veled.-vette elő laza mozdulatokkal fegyvertartójában elhelyezett pisztolyát,majd semmitmondó tekintettel rám szegezte azt.-Minden tiszteletem a tiéd,amiért nem hogy a sajátodért,hanem más szülők gyerekeiért is képes voltál ekkora áldozatot hozni.-ütötte meg füleimet a pisztoly jellegzetes kattanása,amit elsülés előtt szoktam hallani.-Ígérem,méltó megemlékezést fogsz kapni halálod után,erről magam fogok gondoskodni. De most ha megbocsátasz...Ideje szitává lőnöm azt a csinos kis arcodat.-húzta hirtelen gonosz mosolyra ajkait,aminek láttán azon nyomban világossá vált számomra,hogy innen bizony nincs menekvés,hiszen annyira elterelte mindenről a figyelmemet,hogy még a pisztolyomat is sikerült kiejtenem kezeim közül édesanyám múltját végighallgatva.

-Ég veled Levi Ackerman!

Sziasztok!😊❤
Az a helyzet,hogy egy kissé elszámoltam magam. 41 részes lesz ez a sztori,ugyanis ha mindenképpen 40 részesre írtam volna meg ezt a történetet,az azt jelentette volna,hogy az ebben a részben történteken kívül még egy nagyon fontos jelenetet bele kellett volna sűrítenem ebbe a fejezetbe,amit hatalmas összecsapásnak gondoltam. És nem csak az,hogy összecsapás,de mindamellett,hogy rohadt hosszú lett volna ez a fejezet,még a cselekményeket is ledaráltam volna egy részben,viszont én úgy gondolom,hogy innentől kezdve az előre megtervezett történések mindegyike kiérdemel egy külön fejezetet,hiszen hosszú párbeszédek fognak elhangzani(mint ahogyan itt is tapasztalhattátok),valamint ezek nem olyan dolgok lesznek,amiket meg lehet fogalmazni néhány mondatban,hanem igenis bővebb kifejtést érdemelnek.
Szóval ennyit szerettem volna csak mondani. Remélem,hogy tetszett ez a fejezet is,és sikerült ismét átadnom azt a hangulatot,amit fejben elképzeltem.^^💙
Hamarosan jelentkezem a 40.fejezettel,de addig is legyetek jók és vigyázzatok magatokra!
Sziasztok!😙💜💞