(A fejezet olvasása közben érdemes hallgatni a fent található zenét,hiszen amellett,hogy gyönyörű,segít átérezni azokat az érzelmeket,amiket igyekeztem átadni! Jó olvasást!😊)

🚫Figyelem! Ebben a részben szexuális tartalom található!🔞

Hope

Egy újabb hosszú és fárasztó nap után,amit egyes egyedül kellett töltenem,éppen Emily szobájából sétáltam kifelé,miután nagy nehezen sikerült őt elaltatnom,amikor újból rám tört a sírás. Óvatosan bezártam magam mögött a kisszoba ajtaját,majd a szemközti falnak támaszkodva lecsúsztam a földre és összekuporodtam,miközben átölelve térdeimet karjaimmal,kiengedtem könnyeimet,amik végigfolyva arcomon,végül a kézfejemen landoltak.

"Már 2 napja...Már 2 napja elment,és én azóta nem hallottam felőle semmit. Még csak fel sem hívott,hogy megnyugtasson,hogy minden rendben van vele. Mi van ha...Mi van akkor,ha történt vele valami? Mihez fogok kezdeni akkor?...Levi,kérlek...Gyere haza! Nem bírom tovább nélküled. Képtelen vagyok másra koncentrálni,ha nem vagy itt mellettem. Kérlek szépen...Légy épségben és gyere haza,hogy végre magamhoz ölelhesselek...Annyira hiányzol..."

Ezekre a gondolatokra zokogásom még inkább fokozódott,amit ajkaim összeszorításával próbáltam meg visszafojtani,csak hogy ne ébresszem fel az ajtó túloldalán alvó kislányomat.

"Neki is nagy szüksége lenne most rád. Neki is ugyanúgy hiányzol,mint ahogyan nekem...Egyszerűen látom rajta...Érzem."-töröltem le könnyeimet arcomról,majd lehunytam szemeimet és elkezdtem abban reménykedni,hogy talán a következő pillanatban meghallom annak a férfinek a hangját,akire most a legnagyobb szükségem lenne...Akit a legjobban szeretek.

Épp hogy gondolatmenetem végéhez értem,fülemet hirtelen megütötte az ajtónyitódás,majd pedig záródás jellegzetes hangja. Elkerekedett szemekkel pillantottam föl karjaim takarásából,majd mintha csak az életem múlna rajta,fel is álltam addigi helyemről,majd leszaladtam,hogy megbizonyosodjak arról,hogy nem-e csak a képzeletem űz velem egy újabb kegyetlen tréfát. Azonban amikor orromat megcsapta az a kellemes aroma,amit oly' sok közül is felismernék,majd rögtön ezután a már jól megszokott morgós hang,már biztos voltam abban,hogy Ő lesz az.

-LEVI!-kiáltottam fel megkönnyebbülten,amikor megpillantottam az általam olyannyira szeretett személyt,ahogyan éppen arra készül,hogy feljöjjön hozzám.

-Hope!-kiáltott fel ő is ugyanazzal a hangsúllyal,majd rögtön ezután odaszaladtam hozzá és karjaiba vetettem magam,közben pedig meg sem próbáltam visszafojtani feltörni vágyó örömkönnyeimet. Szó szerint bömböltem a megkönnyebbültségtől,ami miatt Levi a hátam simogatásával és a puszik elhalmozásával próbált meg engem elcsitítani.

-Nyugodj meg,most már minden rendben lesz. Itt vagyok...-suttogta fülembe,majd belecsókolt vállamba.

Fogalmam sincs,hogy meddig ölelkezhettünk így,egyszerűen csak nem akartam őt elengedni. Azt akartam,hogy örökké így maradjunk,hogy örökké érezhessem a teste melegét,az illatát,az érintéseit. Azonban miután a kelleténél egy kissé erősebben szorítottam meg hátát,hirtelen elengedett,majd fájdalmasan felszisszent. Aggódóan pillantottam arcára és ekkor láttam csak,hogy valójában mennyire rosszul néz ki. A hófehér inge teljesen piszkos volt,és néhány helyen át volt ázva a vérétől. Sápadt arcán kisebb nagyobb karcolások helyezkedtek el,szemei alatt pedig sötét karikák húzódtak. Karjai tele voltak mély vágásokkal,amiknek a nagy része be volt ugyan kötözve,de még így is sikerült átáztatniuk a rájuk szorított vékony textil anyagot.

-Levi,de hiszen te vérzel! Mégis...Mégis mi történt veled? Hogyan szerezted ezeket a sérüléseket?-kérdeztem lesokkoltan,miután még jobban szemügyre vettem bőrét.

-Ne aggódj miattam,semmi komoly nem történt. Ez csak néhány apró karcolás.-mondta lazán,mintha csupán csak egy apró kis véraláfutásról beszélnénk. Hihetetlenül felbosszantott,amiért ennyire komolytalanul veszi ezt az egészet.

-Mi az hogy semmi komoly?-kérdeztem vissza dühösen.-A karodból ömlik a vér,ráadásul...Mi a...Mi a francot csináltál az ujjaddal?-akadt bennem hirtelen a szó,amikor megpillantottam,hogy a bal kezén lévő kisujja hiányzik a helyéről.

-Ez...Te jó ég,ezt azonnal le kell fertőtlenítenünk!-ragadtam meg csuklójánál keresztül,majd ahogyan csak erőmből tellett,el is kezdtem a fürdő felé ráncigálni,hogy végre le tudjam ápolni a sebeit. De mindenek előtt megkért,hogy először hadd moshassa le magáról ezt a sok mocskot,ami a két nap leforgása alatt belepte testét. Én persze erősködtem,hogy bent maradok vele és segítek neki,de teljesen megmakacsolta magát és szó szerint kizavart a helységből. Egy lemondó sóhajtást követően végül nagy nehezen beletörődtem és úgy döntöttem,hogy amíg fürdik,addig készítek neki egy bögre forró teát,azonban a konyhába menet megpillantottam egy apró papírfecnit a földön,közvetlenül Levi kabátja mellet.

"Ez meg mi?...Egy irányítószám és egy utcanév? Mégis mire kellhet ez Levinak?"

-Hope! Készen vagyok,most már visszajöhetsz!-hallottam meg Levi hangját,amitől egy kissé megugrottam ijedtemben.

-Azonnal megyek!-válaszoltam,majd gyorsan feljegyeztem a cetlin lévő címet és már siettem is vissza a fent várakozó személyhez.

Egy órával később,amikor már elkészültem a sérüléseinek a lefertőtlenítésével,valamint a kedvenc teáját is megfőztem neki,éppen a hálószobánkban pihengettünk. Mind a ketten nagyon szótlanok voltunk. Olyan érzés volt,mintha teljesen idegenek lennénk egymás számára. Persze tudtam jól,hogy ez nem így van,csupán annyi visszafojtott érzelem és kérdés volt mindkettőnkben,hogy jobbnak találtuk inkább a hallgatást,hiszen mind a ketten rettentően nehéz helyzetben voltunk és nem szerettük volna a másik nyakába zúdítani a saját problémáinkat. Annyi minden volt,amit kérdezni szerettem volna tőle,annyi minden volt,amit tudatni szerettem volna vele,mégsem voltam képes arra,hogy egyetlen szót is kiejtsek a számon. És éreztem,hogy ezzel a mellettem fekvő sincs másképp.

-Aludjunk most már,rendben?-fordult felém kifejezéstelen arccal,ami egy cseppnyi csalódottsággal töltötte el szívemet. Abban reménykedtem,hogy végre meg fog nyílni előttem és megosztja velem a fájdalmát,az érzéseit,de nem.

-Rendben.-mondtam egyetértően,mire Levi hátat fordítva nekem,az oldalára fordult és lehunyta szemeit. Én is követtem példáját,majd hátat fordítottam neki,és egészen az ágy végébe húzódva próbálkoztam meg az alvással. De az álom csak nem akart a szemeimre jönni. Csak feküdtem,miközben a sötétségbe meredve teljesen belemerültem a gondolataimba.

-Levi...Alszol?-szólaltam meg kis idő elteltével,azonban mivel választ nem kaptam,elkönyveltem,hogy Levi valószínűleg már réges-régen alszik a kimerültségtől,ezért én is ismét megpróbálkoztam az agyam kikapcsolásával...

Néhány óra elteltével azonban felébredtem. Magam sem tudom,hogy miért,hiszen nem emlékeztem,hogy bármit is álmodtam volna,ami miatt felriadhatnék,csupán annyit éreztem jelenleg,hogy a szobában egyedül tartózkodok. Egy kisebb nyújtózkodást követően felkaptam magamra az ágy mellé ledobott köntösömet,majd úgy döntöttem,hogy megkeresem Levit. Amint kiléptem a folyosóra,fülemet hirtelen megütötte egy olyan hang,amit már hosszú-hosszú ideje nem tapasztaltam:a zongora lágy hangja. Lassú léptekkel követni kezdtem a hangforrást,majd amikor kilyukadtam az előtt a szoba előtt,ahonnét a gyönyörű dallamok származtak,résznyire benyitottam a helységbe,ahol a következő látvány tárult a szemeim elé:Levi a zongora előtt ülve,nagy átéléssel nyomja le a billentyűket,ezáltal egy olyan zenét felelevenítve bennem,amit már nagyon sok éve nem hallottam,és aminek a hallatán szívemet mindig a keserűség és a fájdalom érzése járta át. Tudtam jól,hogy Levi csak akkor ült be a zongorája elé,és játszotta el ezt,amikor valami nagyon nagy fájdalma volt,az pedig,hogy most újra ezt teszi,számomra nagyon nagy aggodalomra adott okot. Szemei csukva voltak,arcán pedig a friss könnyeit véltem fölfedezni,aminek a láttán az én íriszeim is könnybe lábadtak. Valahányszor csak meghallottam ezt a melódiát,valamiért mindig csak a múltamra,az édesanyámra,a barátaimra és arra a mérhetetlen fájdalomra tudtam gondolni,amit az ő elvesztésük okozott. És a szívem mélyén tudtam,hogy Levi is pontosan ezt érzi.

-Levi...Minden rendben?-nyitottam be végül a közepes méretű helységbe,mire a bent ülő személy hirtelen megtörölte arcát és a zongorázást is abbahagyta.

-...Tudom,hogy valami nagyon aggaszt téged,úgyhogy kérlek,ne fojtsd magadba és ne nehezítsd meg az én dolgomat is. Fáj,hogy szenvedni látlak.-sétáltam mellé lassú,kimért mozdulatokkal,majd egyik kezemet vállára téve próbáltam meg még inkább arra ösztönözni,hogy beszéljen.

-Nincs semmi baj. Nyugodtan menj vissza pihenni,különben nagyon fáradt leszel reggel.-mondta egy biztató mosollyal az arcán,azonban ezzel nem tudott engem átverni. Túl jól ismertem már ahhoz,hogy bedőljek az ilyen trükköknek.

-Ezt pont te mondod nekem? Levi,nézz magadra...Az arcod teljesen sápadt,a szemeid hihetetlenül fáradtnak tűnnek,ráadásul enni sem ettél már két napja...Kérlek...Ezek után ne merd nekem azt mondani,hogy nincs semmi baj.-guggoltam le mellé,miközben közelebb lévő kezét összekulcsoltam az enyéimmel.

-Mondd...Mi történt veled ez alatt a két nap alatt? Miért vagy ilyen szótlan? Hm?-kérdeztem türelmesen várva,miközben elkezdtem simogatni combját,tekintetemet azonban még mindig nem szakítottam el a maga elé meredő,bánatos arcáról.

-Hope...-kuncogta el magát egy pillanatra.-Te túl jó vagy hozzám.-suttogta,miközben acélkék íriszeit immáron az én barnáimba fúrta. Szabadon lévő kezével végigsimított fejtetőmön,majd lehajolva szintemre,egy csókot nyomott homlokomra.-Meg sem érdemlem,hogy mellettem legyél. Annyira...Feleslegesnek és haszontalannak érzem magam...Ebben a két napban annyi mindent sikerült magamban átértékelnem és rájöttem,hogy meg sem közelítem azt a szintet,amit az emberek látni szeretnének bennem. Nem az az erős,határozott,céltudatos faszagyerek vagyok,aki mindig tudja,hogy mit kell az asztalra tennie. Szó sincs erről...Csupán egy döntésképtelen,összetört,a múltjától szabadulni képtelen senkiházi,aki még csak arra sem elég jó,hogy megvédjen másokat.-túrt bele idegesen hajába,majd lehajtotta fejét.-Az lenne a dolgom,hogy az életem árán is küzdjek az igazságért,de az egyetlen amit ezek alatt az évek alatt elértem,az csupán a társaim,a barátaim,a családom halála volt...Az emberek meghalnak körülöttem,én pedig,aki fele annyira sem vagyok érdemes az életre,még mindig itt vagyok. Tudom jól,hogy előbb utóbb minden egyes szerettemnek ez lesz a sorsa,a végén pedig teljesen egyedül fogok maradni,de nem bírnám elviselni,ha még valakit el kellene veszítenem. Nem akarok egyedül maradni,miközben végig kell néznem,ahogyan a körülöttem lévők,akik semmiről sem tehetnek,szépen sorra elbuknak...Erre én képtelen vagyok.-mondta összetört hangon,amivel sikerült csinálnia magából néhány újabb könnycseppet. -Gyűlölöm,hogy mások csak a tökéletességet,a hidegvérűséget és az érzelemmentességet látják meg bennem,azt viszont egyikük sem tudja elképzelni,hogy mélyen legbelül mi zajlik bennem minden egyes nap. Az átlagemberek csak a felszínt látják,azt már nem tudnák elképzelni,hogy valójában mennyire össze vagyok zavarodva és hogy mennyire járok már az erőm végénél. Nem látják azt,amit te most látsz...És soha nem is fogják.-törölte meg arcát,majd felemelte fejét és a plafont kezdte el bámulni,mintha csak a végtelenséget keresné.

-Levi...-mondtam magam elé teljesen ledöbbenve. Tudtam jól,hogy Levi számára mennyire megterhelő ez az egész,főleg azért,mert akármit is tesz,mindig magával kell cipelnie a múltban történt sérelmeit és minden olyan dolgot,amit legszívesebben kitörölne az életéből...De azt eddig még csak gondolni sem mertem,hogy ennyire el van már fáradva. Hihetetlen mértékű aggodalom és együttérzés szabadult fel bennem,a szavai által valahogyan képes voltam belegondolni és átérezni,ami a lelkét nyomja,és azt kell mondanom,hogy borzasztóan fojtogató és embert kicsináló érzés ez,amit neki nap mint nap el kell viselnie.

-Na mindegy is...De most már aztán tényleg menj vissza. Ígérem,hogy nemsokára én is megyek utánad.-mondta végül egy halovány,de mégis fájdalmas mosolyt erőltetve az arcára,miközben szemeivel igyekezett kerülni a tekintetemet. Tudtam jól,hogy miért szeretne most ennyire egyedül lenni...Nem akarja,hogy végig kelljen néznem,ahogyan ismét összetörik. Erősnek szeretne előttem mutatkozni,de mindeközben szüksége van arra,hogy valakinek kiadhassa magából a felgyülemlett fájdalmát...Én pedig épp azért vagyok neki,hogy mindamellett,hogy elhalmozom a szeretetemmel,betöltsem ezt a szerepet is. Hiszen...Oly' kevés alkalmak egyike a mostani,hogy ennyire tisztán,ennyire részletesen beszámol nekem a lelkét nyomó terheiről.

Felálltam guggoló helyzetemből,majd néhány másodpercig talán sikerült elhitetnem vele,hogy tényleg magára fogom hagyni,azonban amikor már azt hitte,hogy sarkon fogok fordulni és azt teszem,amit parancsolt,hirtelen lehajoltam az ő szintjére és arcát közrefogva egy gyengéd csókot helyeztem ajkaira,amibe igyekeztem minden egyes érzésemet belesűríteni. Nem volt benne semmi vadság,semmi nyelvhasználat,csupán a színtiszta szeretetem iránta. A legelső pillanatban láttam a szemein,hogy mennyire meglepődött,de ahogyan a csókunk kezdett egyre jobban elmélyülni,úgy nyugodott meg ő is,végül pedig szemeit lecsukva láthattam,ahogyan egy kósza könnycsepp végigfolyik az arcán. Amikor végül elváltam ajkaitól,homlokomat az övének támasztva meredtem bele gyönyörűen szép acélkék szemeibe,amikbe most annyi érzelem,annyi fájdalom,kétségbeesés,összezavarodottság volt jelen,hogy azt szavakba önteni egyszerűen képtelenség.

-Hope...-suttogta halkan,ahogyan ő is belenézett az én íriszeimbe. Forró lehelete csiklandozta,de egyúttal perzselte arcbőrömet,mámorító illata pedig ennyire közelről úgy hatott rám,mint egy mágnes...Egyre jobban és jobban vonzott magához.

-Levi...Kérlek engedd,hogy...Ma...Én irányítsalak téged.-mondtam ki végül nagy nehézségek árán és éreztem,ahogyan az egész fejem lángol a zavarban léttől,de ennek ellenére mégis próbáltam a lehető legnagyobb magabiztosságot varázsolni magamra,hiszen azt akartam,hogy tényleg komolyan vegyen.

-...Tessék?

-Levi...Hagyd,hogy most...Én szeresselek téged.-simítottam végig arcán jobb kézfejemmel,miközben lassan beleültem ölébe,közben szemeimet le sem véve immáron kissé vöröses arcáról. De igazából nem is engedtem neki,hogy bármit is reagáljon kijelentésemre,hiszen ajkaimat ismét összetapasztottam az övéivel egy újabb csók formájában,de ebbe a csókba már igyekeztem belevinni egy kis szenvedélyt is,ami azt hiszem sikerült,hiszen az alattam lévő egy kisebbet nyögött,amikor nyelvemet átvezettem ajkai között és nekikezdtem szája feltérképezésének. Mindeközben kezeim sem tétlenkedtek,elkezdtem szépen lassan kigombolni ingét,majd miután ezzel megvoltam,ajkaimmal egyre lentebb és lentebb vándoroltam testén. Először csak az állát láttam el apró puszikkal,majd kis idő múlva áttértem immáron fedetlen nyakára. Először csak lágy csókokkal halmoztam el kulcscsontját,majd kisebb harapásokkal,amikkel sikerült kicsalnom belőle néhány meglepett sóhajtást. Amikor ezt meguntam,megszabadítottam ingétől,és így végre szemeim elé tárulhatott kidolgozott felsőteste,amin most megannyi kisebb-nagyobb seb és sérülés égtelenkedett. Ezután pedig saját magamat is megszabadítottam a felsőmtől és vele együtt a melltartómtól is. Láttam Levion,hogy mennyire hihetetlenül zavarban van és hogy mennyire szokatlan számára az,hogy most nem ő a domináns fél,és nekem is egy kissé zavarba ejtő,hogy nekem kell kielégítenem az ő vágyait,de úgy éreztem,hogy ezúttal nagyon nagy szüksége van arra,hogy-akár csak egy kis időre is-de sikerüljön ellazulnia és élvezze azt,amiben részesíteni fogom. Nem akartam semmit sem elsietni,azt akartam,hogy most mind a ketten kellően egymásra tudjunk hangolódni,hiszen a szeretkezésnek pontosan ez a lényege.

A következő pillanatban hirtelen felálltam Levi öléből,de csak annyi időre,amíg be nem térdeltem az előtte lévő zongora alá,egyenesen a térdei közé. Lassú mozdulatokkal végigsimítottam mellkasán,majd izmos melleitől elindulva egészen az alhasáig minden egyes négyzetcentimétert végigcsókoltam rajta,külön figyelmet szentelve mellbimbóinak és köldökének.

-Nhh,Hope...-sóhajtott fel a kellemes,bizsergető érzésre,amit nyújtottam számára. Ajkaimmal egészen a nadrágja széléig elhaladtam,amikor viszont elértem odáig,abbahagytam azt,amit elkezdtem és kíváncsian felpillantottam rá,azonban mikor megláttam,hogy elégedetten,kissé elködösült tekintettel mosolyog rám,egy kissé inamba szállt a bátorságom.

-Na és most hogyan fogod folytatni?-kérdezte kíváncsian,hangjából pedig egy cseppnyi káröröm sugárzott,ami miatt egy kissé sikerült felidegesítenem magam. Ujjaimat lassú mozdulatokkal ráhelyeztem övére,majd nemes egyszerűséggel ki is csatoltam azt,ezután pedig kigomboltam nadrágját,és egy kissé talán durván,de lentebb rántottam azt róla,hogy ne legyen számomra útban. Ismét feltekintettem arcára,azonban ezúttal én voltam az,akinek az ajkait elhagyta egy elégedett,magabiztos mosoly,ő pedig ledöbbent arccal vizslatta íriszeimet.

-Most meg...Mégis mire készülsz?-kérdezte remegő hangon,miközben nyelt egy nagyot. Be kell vallanom,hogy eléggé tetszett,ez a fajta Levi,aki ennyire kiszolgáltatott és félénk,de még jobban örültem volna annak,ha az én érintéseimtől nyög,ezért hát nem is akartam túl sokáig időzni.

-Majd mindjárt meglátod.-válaszoltam,majd ismét visszahajoltam öléhez,hogy férfiasságát minél hamarabb ki tudjam szabadítani a boxere fogságából. Soha nem csináltam még ezt,amire most készülök,és emiatt semmi tapasztalatom nincs benne,fogalmam sincs,hogy mit hogyan kellene tennem,de abban biztos voltam,hogy ha nem leszek túl bamba,akkor hallhatom,ahogyan a felettem lévő ellazulva,kéjesen nyögdécsel attól a gyönyörtől,amit én nyújtok neki.

-Hope...Nem kell ezt csinálnod,hogy ha nem szeretnéd.-mondta,miközben tenyereivel közrefogta fejemet,azonban úgy tettem,mint aki meg se hallotta szavait.

Kissé remegő kezeimmel lentebb húztam boxerét,hogy kényelmesen hozzá tudjak férni a lényeghez,majd egy kissé hezitálva,de kezem közé vettem félig már kemény férfiasságát. Lassú mozdulatokkal elkezdtem rajta húzgálni a kezemet fel és le,majd mikor láttam,hogy Levi ettől egy kissé megugrik,ajkait pedig kezdik elhagyni az elégedett sóhajok és nyögések,gyorsítottam a tempón. Éreztem,ahogyan mozgásomtól egyre keményebb és keményebb lesz,miközben előváladéka elkezdett végigfolyni kezemen,ezzel jelezve számomra,hogy valószínűleg már közel jár a határaihoz.

Mielőtt még elélvezhetett volna,hirtelen abbahagytam minden tevékenységemet,ami miatt Levi ajkait elhagyta egy csalódott morgás,azonban ez az állapot csak addig állt fent,amíg fejemmel közelebb nem hajoltam öléhez. Egy nagyot nyelve végigfutott gondolataimon,hogy talán bele sem férne a számba,hiszen átfogni is csak nehézkesen tudtam,azonban nem hagytam magamnak túl sok időt arra,hogy még jobban belebonyolódjak a gondolataimba,hiszen a következő pillanatban lassacskán elkezdtem számba engedni immáron kőkemény,kissé pulzáló tagját,amitől hirtelen hátravetette fejét és egy óriásit nyögött. Hát igen,valószínűleg még neki is teljesen új lehetett ez az érzés. Egy kicsit próbáltam megszokni a helyzetet,viszont néhány másodperc múlva lassacskán elkezdtem mozgatni fejemet a saját ritmusomban,közben pedig nyelvemet is igyekeztem csatlakoztatni,hogy még nagyobb örömöt és élvezetet tudjak neki nyújtani,ami azt hiszem,hogy sikerült is,hiszen néha néha kíváncsiságból felpillantottam arcára,és igencsak tetszett a látvány,ahogyan Levi,ajkait beharapva,erősen zihálva próbálja meg visszaszorítani hangját. Kezdtem én is egyre inkább felbátorodni,ezért a tempót egyre gyorsabbra és gyorsabbra vettem,közben egyik kezemmel be is segítettem,hogy még hatásosabb legyek,azonban a méretei miatt nem igazán tudtam 100%-os munkát végezni,hiszen ha a felénél még tovább engedtem volna férfiasságát a torkomon,akkor biztos,hogy elkezdtem volna öklendezni. Levi azonban mintha csak a gondolataimban olvasna,egyik tenyerét tarkómra helyezte,majd elkezdte fejemet még inkább ráhúzni férfiasságára,ami miatt egy kissé fuldoklani kezdtem,de nem tántorodtam el,inkább tettem,amire utasítani próbált. Egyre hangosabb és erőteljesebb hangját hallva egész testemet borzongás és elégedettség járta át,ami miatt úgy éreztem,hogy minél hamarabb részesévé akarok válni én magam is az aktusunknak,ezért igyekeztem minél hamarabb végezni ezzel,ami néhány percen belül az egyre gyorsabb és hatásosabb munkámnak köszönhetően végül be is következett. A felettem ülő izmai teljesen megfeszültek,majd hátradöntött fejjel,egy fájdalmas nyögést hallatva sikerült a számba élveznie,ami miatt arcomra egy kis undor ült ki a furcsán keserű íz miatt,ami a felettem ülőnek is eléggé feltűnt,hiszen együttérzően rám pillantott.

-Ne haragudj...Nem muszáj lenyelned,köpd ki nyugo...-mondta,miközben lágyan végigsimított kipirult arcomon,azonban még mielőtt befejezhette volna,hirtelen nyeltem egy nagyot,ami miatt Levi arcára meglepettség ült ki,de ahogyan elnéztem,tetszett neki,hogy ezt tettem. Kézfejemmel letöröltem számat,majd egy kissé lihegve próbáltam meg visszanyerni az eredeti légzésütememet. Éppen arra készültem,hogy feltápászkodjak a combjai közül,azonban még mielőtt bármit is tehettem volna,a derekamnál fogva hirtelen az ölébe rántott úgy,hogy szembe kerüljek vele,és szenvedélyesen megcsókolt.

-Köszönöm.-mondta elégedetten mosolyogva,miután egy nyálcsíkkal a szája szélén elvált ajkaimtól.

-Mégis mit?-kérdeztem kíváncsian,azonban pontosan tudtam,hogy miről beszélt,ezért meg sem várva válaszát,a füléhez hajoltam,majd lágyan végignyaltam rajta,majd pedig gyengéden meg is haraptam. Közben pedig éreztem,hogy férfiassága kezd ismét egyre merevebb lenni,amit igyekezett a lehető legszenvedélyesebben fenekemnek dörgölni,amitől egy kisebb sóhajtás hagyta el torkomat. Értve a célzást,gyorsan meg is szabadítottam magam a rövidnadrágomtól és a fehérneműmtől,amiket rögtön le is dobtam a földre,hogy ne legyenek útban. Csípőmet lassacskán elkezdtem előre hátra mozgatni,így Levi férfiassága teljes egészében hozzásimulhatott nőiességemhez,amitől mind a ketten egy hatalmasat nyögtünk. Fejemet akaratlanul is hátradöntöttem,Levi pedig kihasználva az alkalmat,mellkasomhoz hajolt,majd durván belecsókolt nyakamba,közben kezeivel igyekezett szabadon lévő melleimet markolászni,ami olyan hihetetlenül jó érzés volt számomra,hogy körmeimet akaratlanul is sikerült hátába vájnom,ami miatt egy kissé felszisszent,de ahogyan észrevettem,ezzel csak még inkább felingereltem. Nem sokkal később úgy éreztem,hogy ideje lesz tovább haladnunk,így abbahagytam csípőm mozgatását,majd egy kissé megemelve magam,elkezdtem magamat először csak egy,majd pedig két ujjal tágítani. Az elején kellemetlen volt,de az idő elteltével kezdtem egyre inkább hozzászokni,ráadásul így hogy magamnak csináltam,legalább olyan tempót diktálhattam,ami nekem pontosan megfelelő volt. Miután úgy gondoltam,hogy elég lesz,kihúztam ujjaimat,majd ismét megfogtam az alattam lévő személy férfiasságát és a bejáratomhoz illesztettem,majd lassacskán elkezdtem ráereszkedni és végül magamba engedtem az egészet. Egy pillanat erejéig átfutott arcomon és egész testemen a fájdalom,azonban megpróbáltam erről nem tudomást szerezni,hiszen most nem saját magam,hanem Levi kielégítése volt a célom,azonban hiába próbáltam meg a fájdalmas nyögéseimet visszaszorítani,ő ennek ellenére tudta jól,hogy szenvedek. Viszont még mielőtt szólásra nyithatta volna ajkait,sikerült megelőznöm.

-Fáj,Levi?-kérdeztem lihegve,miközben lágyan végigsimítottam a mellkasán és a hasfalán lévő sebein.

-Tch,bolond,ezt nekem kellene tőled kérdeznem.-mondta aggódóan,miközben kissé összeráncolta szemöldökét.

-É-Éhn teljesen jóhl vahgyok...-sóhajtottam,azonban Levi egy nem várt pillanatban hirtelen meglökte csípőjét,így férfiassága a lehető legmélyebbre került bennem,ami miatt akaratlanul is összeszorítottam a fogaimat és könnyes szemeimet,ujjaimmal pedig görcsösen kapaszkodtam Levi nyakába abban reménykedve,hogy ezzel talán enyhíteni tudom a fájdalmamat.

-Ne hazudj nekem. Látom rajtad,hogy mennyire kínlódsz.-mondta aggódóan,miközben végigsimított alhasamon,pont azon a helyen,ahol leginkább éreztem most a fájdalmat.

-Hope,kérlek,hagyjuk ezt most abba. Nem állsz még rá készen. Én pedig nem akarok neked szándékosan fájdalmat okozni.-simított végig tincseimen,miközben lassacskán kinyitottam szemeimet,ami által íriszeimet sikerült elhagynia néhány kósza könnycseppnek.

-Deh...Jóhl Vahgyok. Neh aggódj miattahm. Teh mosht csahk...Élvezd ah...Helyzetet.-válaszoltam teljesen megmakacsolva magamat,majd ajkaira tapadtam,hogy ne tudjon újra megszólalni. Közben csípőmet lassacskán elkezdtem mozgatni,azonban annyira fájt minden egyes apró kis mozdulat,hogy a csókot se tudtam egyáltalán élvezni és folyton csak belenyögtem. Szemeim szorosan le voltak hunyva,amikből folytak a könnyeim,azonban Levi szemei végig nyitva voltak,és aggódóan figyelte kínnal és fájdalommal átitatott arcomat.

-Elég!-mondta ellenkezést nem tűrő hangnemben,miután durván eltaszított magától,majd hirtelen rámarkolt csípőmre,és anélkül,hogy kihúzódott volna belőlem,felkapott az ölébe és durván rálökött a legközelebbi kanapéra,ami miatt meglepetten pillantottam fel rá.

-Innentől átveszem.-mondta kifejezéstelen arccal,miközben fejem mellett rátámaszkodott kezeimre,ujjait pedig szorosan összekulcsolta az enyémekkel,majd ezúttal ő volt az,aki ajkaimra hajolt és lágyan megcsókolt. Közben pedig lassú,érzéki,finom mozdulatokkal elkezdte mozgatni a csípőjét. Az,ahogyan ő csinálta,mérföldekkel kellemesebb érzés volt annál,mint ahogyan én próbálkoztam. Egyáltalán nem volt durva és kapkodó,igyekezett minél óvatosabb és fájdalommentesebb lenni,ami rögtön sikerült is neki.

-Levih...Ahh...Méhg!-sóhajtottam fel,miután a levegőhiány miatt elváltam ajkaitól. Szemei elködösültek voltak és úgy sugárzott belőlük a színtiszta vágy,mintha csak valami gyémánt lenne,amin megcsillannak a nap fénylő sugarai. De a tempót később sem gyorsította fel,végig ugyanazzal a lassúsággal és óvatossággal mozgott bennem,amit most egyáltalán nem is bántam,és bár nem nyújtott egyikőnk számára sem akkora élvezetet,mint egy vad és szenvedélyes együttlét,de mind a ketten éreztük,hogy most egyikőnknek sem arra van szüksége. Amióta csak együtt vagyunk,ez volt az első olyan aktusunk,amit igazi szeretkezésnek lehetett nevezni. Mind a ketten egymásra hangolódtunk,és teljesen átadtuk magunkat a szerelmünknek és az egymás iránt érzett szeretetünknek. Még soha ezelőtt nem éreztette velem ilyen erősen,hogy mennyire fontos vagyok számára. Az a rengeteg lágy és érzéki csók...Az a rengeteg puszi...Azok a finom és gyengéd érintései,amelyekkel végigcirógatta a testemet...Egyszerűen leírhatatlanok voltak. Ezt egyetlen egy vad szex sem tudja fölülmúlni. Mind a ketten vigyáztunk a másikra,mind a ketten csak arra vágytunk,hogy a karjaink között tarthassuk a másikat,és ez bőven elég volt mindkettőnknek.

-Hah,Hope...Ahnnyihra...Szerethlek...-sóhajtotta,miután mellkasával hozzásimult az enyémnek.

-Éhn ish...Téhgedh...Levih.-sóhajtottam lágyan mosolyogva,az élvezettől félig lehunyt szemekkel,majd rögtön ezután Levi a nyakamhoz hajolt és lágy puszikkal kezdte el behinteni bőrömet,egy-két helyen pedig meg is szívta azt,de persze nem durván,én pedig lábaimat dereka köré kulcsoltam,hogy ezáltal még mélyebben érezhessem magamban lüktető férfiasságát.

Kezdtem egyre közelebb kerülni a határaimhoz,és ahogyan végigpillantottam a felettem mozgó férfi kipirult arcán és izzadtságcseppekkel beborított mellkasán,könnyen kikövetkeztethettem,hogy valószínűleg már ő is. Karjaimat átfontam nyaka körül,majd lehúztam magamhoz még egy utolsó forró csókra,miközben érzékien beletúrtam éj fekete tincseibe,amit persze rögtön viszonzott is,miközben egyik kezével oldalamat simogatta,a másikkal pedig átölelve hátamat,még jobban magához szorított. Tisztán éreztem a szíve ritmusát,a légvételeinek az ütemét és gyakoriságát...A testünk teljesen eggyé vált és ezt soha senki nem volt,és nem is lesz képes megváltoztatni...Soha.

Amikor aztán Levi hirtelen egy nagyobbat és erősebbet lökött a csípőjével,éreztem,ahogyan gerincem mentén végigfut az a jóleső borzongás,amit a csúcsra érkezés pillanatában szoktam érezni. Levinak sem kellett már túl sok,néhányszor még erősen hozzám vágta magát,majd torkából felszakadt az a fajta megkönnyebbült nyögés,aminek a hallatán az én bőröm is libabőrös lett. Zihálva döntötte fejét mellkasomra,én pedig olyan erősen szorítottam magamhoz elernyedt testét,mintha csak az életem múlna rajta. Belecsókoltam selymesen puha tincseibe,majd pedig el is kezdtem őket simogatni,ezzel egyre közelebb sodorva a rajtam pihenő Levit az álmok világa felé. Utolsó erejével óvatosan kihúzódott belőlem,aminek következtében forró élvezetének egy kis része távozott testemből,majd egy utolsó puszit nyomva a még mindig lüktető mellkasomra,csupán ennyit mondott nekem:

-Bárcsak ez az álom soha nem érne véget.-suttogta fáradtan,majd lehunyta acélkék szemeit,és nyomban el is aludt. Én még mindig simogattam tincseit,azzal a kezemmel,amivel pedig eddig magamhoz öleltem,most a vállát cirógattam. Kis ideig még csupán a rajtam fekvő férfi gyönyörű,kisimult,nyugodt arcát kémleltem,de idővel a fáradtság rajtam is kezdett úrrá lenni,így nyomtam még egy utolsó puszit azokra a mézédes ajkakra,majd lehunytam szemeimet.

-Ha rajtam múlik,soha nem fog véget érni...Erről én magam fogok gondoskodni...Te most csak pihenj.-suttogtam fülébe,amit bár nem hallhatott,mégis jó érzéssel töltött el,hogy tudathattam vele.

"Így van...Nem fogom hagyni,hogy valaha is még egyszer szenvedned kelljen. Sem miattam,sem pedig bárki más miatt. Ha az életembe kerül,akkor is melletted leszek és segíteni fogok neked,történjék bármi. Bízz bennem Levi,hiszen...Mindennél jobban szeretlek. És a szeretetem a halálom után is ugyanolyan erős lesz irántad,mint valaha bármikor."

Sziasztok!😊
Na, végre ezzel a résszel is elkészültem.😥 Azt kell,hogy mondjam,már nagyon közel járunk a végéhez,hiszen már csak 3 rész maradt a sztoriból.😁 Minden egyes embernek,akik egészen idáig kíváncsian végigkövették a történéseket és voteolták az egyes fejezeteket,azoknak nagy nagy hála és sok sok puszi,hiszen ti adtatok nekem erőt ahhoz,hogy tovább folytassam és ti ösztönöztetek arra,hogy igenis ötleteljek tovább és ne hagyjam félbe a sztorit. Óriási köszönet mindannyiótoknak!😍😍😍❤❤❤ Imádlak titeket!💕💖💜
Nem tudom,hogy mikor fogom hozni a következő részt,de annyit biztosra mondhatok,hogy júliusban mindenképpen be fogom fejezni ezt a történetet,és utána teljes gőzerővel nekikezdek a Szerethetetlen-című másik sztorim a folytatásának. Remélem,hogy az is legalább annyira fog majd nektek tetszeni,mint ez,hiszen már most nagyon nagyon sok ötletem van ahhoz a sztorihoz,amiket igyekezni fogok a tőlem telhető legjobban megírni.😆😄
Na de száz szónak is egy a vége:Remélem,hogy aki végig elolvasta,az élvezte is ezt a kifejezetten hosszúra sikeredett részt,hiszen nagyon igyekeztem jól megírni,hogy az érzelmek tökéletesen át tudjanak jönni mindannyiótok számára.
Mégegyszer nagyon köszönöm az állandó jelenlévőknek,akik még ennyi idő elteltével is kíváncsiak az irományaimra és találkozunk a következő fejezetben,addig viszont legyetek jók,élvezzétek a szabadságot,pihenjetek sokat,és töltsetek el minél több időt a természetben!🌼🌄🌻🌞🌈
Puszillak titeket!😙😘😗
Sziasztok!👋❤💐