Teljesen ledermedtem,egyszerűen nem akartam hinni a füleimnek. A kezeimet ökölbe szorítva kezdtem el idegességemben magam elé bámulni.

"Hát mégiscsak életben van...3 éve nem hallottunk felőle,erre most hirtelen újra előbukkan és ismét ártatlan emberek életét fogja elvenni. Nem lehet! Nem fogom hagyni,hogy mégtöbben meghaljanak! Meg fogom találni ezt a rohadékot,és megölöm. Bosszút fogok állni rajta minden egyes kioltott élet miatt. Kerül amibe kerül..."

-Hé...Jól vagy?-zökkentett ki gondolatmenetemből aggódva,miközben mutatóujjával megemelte államat,hogy szemeimbe nézhessen.

-Levi...Menjünk el a rendőrségre.-mondtam határozottan,majd meg sem várva válaszát,ledobtam mindent,ami a kezemben volt,és már el is kezdtem felhúzni a cipőmet és a kabátomat.

-Mit akarsz ott?-kérdezte karba tett kezekkel.

-Fogalmam sincs...Kutakodni,kikérdezni Erwint a részletekről,nem tudom...De valamit akkor is csinálnom kell.-feleltem összezavarodva.

-Nem mehetsz sehova.-mondta szigorúan.-Attól,hogy most odarohannál,nem tudnál semmiben sem segíteni. Nincs semmilyen konkrét nyomunk.

-De akkor sem ülhetek itthon,mintha minden rendben lenne,miközben az az állat még szabadon van.-kezdtem el kiabálni.-Ha nem vagy hajlandó velem jönni,akkor megyek egyedül.-mondtam egy fokkal már higgadtabban,miközben kilépni készültem a lakásból,azonban Levi megfogta a csuklómat,így kénytelen voltam hátrapillantani rá.

-Veled megyek.-mondta határozott arckifejezéssel,aminek láttán az ajkaimat egy elégedett mosoly hagyta el. Jól esett,hogy az ilyen kitöréseim ellenére sem hagyott magamra soha.

Fél óra múlva oda is értünk,én pedig azonnal Erwin irodája felé kezdtem venni az irányt,majd mikor berontottam,meglepődve láttam,hogy Hanji,Levi csapata,és még néhány férfi is bent ültek.

-Éppen a legjobb pillanatban. Reméltem,hogy el fogtok jönni ti is.-mondta,hangjából pedig sugárzott az elégedettség.

-Erwin,ez meg mit jelentsen?-fonta össze maga előtt karjait Levi,miközben szigorú pillantásokkal méregette az íróasztala mögött ülő férfit.

-Nyugalom Levi. Foglaljatok helyet. Mindent elmagyarázok...Nos,bizonyára mindannyian tisztában vagytok azzal,hogy egy olyan bűnöző után nyomozunk,aki profi szinten űzi a gyilkolást. Semmilyen nyomot nem hagy maga után,és a gyilkosságait minden esetben előre megtervezi. 3 és fél évvel ezelőtt történt az első bejelentés róla,és azóta 6 áldozatot követelt ez az egész ügy,most pedig megtaláltuk a 7-et is. 3 évvel ezelőtt azt hittük,hogy a gyilkos meghalt és nem is hallottunk róla,de most újra előbukkant a semmiből. Szóval feltételezhetően az a férfi,akit akkor elkaptunk,csak egy társa lehetett,aki segített az igazi gyilkosnak a rablások elkövetésében. Egyszóval mondhatjuk,hogy ő végezte el a piszkos melót...

"Tudtam...Már akkor biztos voltam benne,hogy minket átvertek. És bassza meg,kurvára igazam lett. Nem hiszem el,hogy ez eddig senkinek nem jutott az eszébe. Még Levinak sem,pedig annyiszor előhozakodtam neki ezzel a témával az elmúlt évek alatt,de hallani sem akart az egészről. De mi van ha...Végig tudott róla? Lehet,hogy csak...Engem próbált megóvni?"

-Soha ezelőtt nem kerültünk ilyen helyzetbe,hogy ennyi beosztottat kellett ráállítanom egyetlen ügyre...De ez itt már nem gyerekjáték. Nem egy pitiáner kis tolvaj,vagy drogcsempész után nyomozunk. Tehát,ha bárkinek bármiféle ötlete,vagy elgondolása van erről az egészről,akkor kérem,ossza meg mindannyiunkkal.

Mindenki síri csendben, a gondolataiba merülve hallgatta végig Erwin parancsnok mondandóját. Jó darabig mindenki csak maga elé meredve gondolkodott,majd végül szőke barátom,Armin volt az,aki megtörte a csendet.

-Uram...Egészen biztos,hogy semmiféle nyomot nem találtak? Se ujjlenyomat,sem elhagyott tárgyak?-kérdezte bizonytalanul.

-Minden egyes holttestet alaposan átvizsgáltunk miután megtaláltuk őket. Ha volt is rajtuk ujjlenyomat,azt valószínűleg a víz lemoshatta róluk. Az egyedüli nyomunk a folyton ismétlődő helyszín,és a gyilkosságok típusa.-magyarázta.

-De ennek csak van valami jelentősége. Gondoljunk csak bele. Mégis melyik gyilkos akarná önszántából,hogy megtalálják a holttestet,amivel végzett? Ő viszont direkt mindig ugyanarra a helyszínre vitte el őket,hogy mindenképpen rábukkanjunk.-csatlakozott a beszélgetésbe az egyik parancsnok is,akinek a nevével nem voltam tisztában,majd újra beállt közénk a csend,egészen addig,amíg át nem suhant az agyamban egy gondolat.

-Hanji,megvan még a legutóbbi holttest?-tettem fel hirtelen egy kérdést,ugyanis meg akartam valamiről bizonyosodni.

-Huh? Igen,de miért?-kérdezte meglepetten.

-Be tudnád hozni ide? A ruháival együtt.

-Hát persze.-mondta,majd ki is sietett a szobából,5 perc elteltével pedig vissza is érkezett egy hordággyal,amin rajta volt a letakart holttest,csupán a lábfejei lógtak ki a lepedő alól. Odaléptem,majd lerántottam róla a lepedőt. Egy lány volt,akit megpillantva első gondolatom az volt,hogy nem lehetett több 15-nél,és a sorsnak köszönhetően számára itt befejeződött az élet. Arca hófehér volt,haja kb.vállig érő lehetett,ami már nem mutatta azt a fajta csillogást,amit valószínűleg néhány nappal ezelőtt még igen,bőre pedig elvesztette puhaságát és már teljesen ki volt hűlve. Elkezdtem tanulmányozni először a végtagjait,majd pedig a többi testrészét is a legapróbb részletekig.

-Nincs rajta semmilyen erőszakra,vagy bántalmazásra utaló sérülés. A lábai vannak csak lehorzsolva. Valószínűleg akkor szerezhette,amikor a gyilkos elvonszolta,hogy megtalálhassuk. Viszont,ha egy kicsit jobban megnézzük a sebeket...Hanji,add csak ide a ruháit.-mondtam,miközben észrevettem egy apró,lila virágszirmot a sebei között.

-Tessék.-nyújtotta át őket. Amint megfogtam a kezemben,rögtön az orromhoz emeltem és megszagoltam,mire a többiek értetlen fejjel meredtek rám.

-Levendula...-csupán ennyit mondtam,és ez éppen elég is volt,mivel az irodában lévők mindegyike megvilágosodott fejjel nézett rám.-Hiába dobták vízbe,a levendulának túl erős az illata ahhoz,hogy ilyen egyszerűen el lehessen tüntetni. Ebben a városban csupán egy nagy levendulamező van. Oda kell elmennünk,ha nyomokat akarunk találni.

-Vág az eszed,mint a borotva.-bólogatott elismerően Erwin.-Rendben van. Akkor már csak egy tervet kellene kitalálnunk.-mondta,én pedig ismét elkezdtem gondolkodni,és pár perc elteltével eszembe is jutott valami.

-Nem biztos,hogy működne,de azt hiszem van egy ötletem.-szólaltam meg egy kis hezitálást követően.

-Hallgatom.

-Eléggé kockázatos,de mi lenne,ha valaki eljátszaná a csali szerepét?-mondtam ki,mire Erwin,Levi és Hanji kivételével mind amolyan-Ez biztos csak hülyéskedik-fejjel néztek rám.-Addig pedig a többiek hátulról fedeznék,hogy ne történhessen semmi baj. Amikor a gyilkos készülne a támadásra,akkor pedig elkaphatnánk.

-Nem hangzik rosszul de mégis honnan tudhatnánk,hogy mikor készül újabb rablásra?-kérdezte ezúttal Mikasa.

-Ezt természetesen senki nem tudhatja előre,de szerintem megoldható lenne. Csupán kerítenünk kellene valakit,aki fiatalabbnak néz ki a koránál,és el is vállalná a feladatot.

-Mit szóltok Christahoz? Szerintem testhezálló feladat lenne neki.-vetette fel ötletét Jean,akinek ma először sikerült valami értelmeset is hozzászólnia a beszélgetéshez.

-Remek,akkor már csak meg kéne kérdezni őt is a dologról.

-Na és mi lenne a konkrét terv?-fordult felém kíváncsi arckifejezéssel az egyik beosztott.

-Ha jól tudom,a gyilkos eddig minden egyes áldozatot a külvárosi gettóból raboltatott el...-kezdtem el gondolkodni,mire hirtelen Armin közbeszólt.

-Csak nem azt akarod mondani...-hitetlenkedett.

-De igen. Christanak be kell olvadnia közéjük egy ideig,amíg nem történik újabb rablás. Nem probléma,ha nem rá esik az elkövető választása,de legalább ott lesz és szemmel fogja tartani az eseményeket. Viszont mindenképpen kellene mellé mégegy ember,aki vigyáz rá,hogy ne legyen teljesen egyedül. Armin...Elvállalnád?-fordultam szőke barátom felé,akinek szinte láttam megcsillanni a szemében a büszkeséget,miszerint őt kértem meg egy ilyen komoly feladatra.

-Nem lenne jobb ezt inkább Erenre vagy Jeanra bízni? Miért pont Armin?-kezdett el akadékoskodni Hanji,mire lemondóan sóhajtottam egyet.

-Mert ő a másik,akiről mindenki azt gondolná,hogy egy tinédzser,ráadásul eléggé hasonlít Christara,tehát simán el fogják hinni,hogy testvérek. Értelmetlen lenne odaküldeni Jeant vagy Erent,hiszen könnyen feltűnést kelthetne,hogy egy törékeny lány mellett mindig ott van egy erős férfi.-magyaráztam meg gondolatmenetemet.-Armin viszont...-kezdtem volna el keresni a megfelelő szavakat,ugyanis eszem ágában sem volt őt megbántani. De azt tudtam,hogy őt amúgy sem olyan könnyű,hiszen mindig is értette a poént és ha esetleg kapott tőlem,vagy bárki mástól egy-egy beszólást,akkor mindig visszavágott valami mással.

-Jó jó,értem,szóval lányos vagyok és gyengének is tűnök.-mondta megjátszott sértettséggel az említett személy.

-Dehogy is,ezzel csak azt szerettem volna mondani,hogy nincsenek olyan...Hogy is fogalmazzak...Markáns és férfias vonásaid...Mint nekik.-mondtam,mire az irodában lévők hangos nevetésben törtek ki.

-...Hát ez sem hangzott jobban az előbbinél.-mondta csalódottan.

-Ne rinyálj már kölyök. Vállalod,vagy sem?-szólalt meg hirtelen Levi a szokásos szigorú és dörrenő hangján,mire szerencsétlen Arminnak valószínűleg a szíve is kihagyhatott egy ütemet.

-I-Igen uram.-mondta félve,miközben katonásan kihúzta magát.

-Most sem okoztál nekünk csalódást Hope. Zseniális a terved,mint mindig.-szólalt meg egy elégedett mosollyal az arcán Erwin,aminek hallatán engem is elöntött a büszkeség.

-Köszönöm.-mosolyogtam vissza.

-Rendben van,mindent átbeszéltünk. Levi,a te csapatod feladata lesz a becserkészés. Mindannyiótokra számítok.

-Értettük.-mondták egyszerre tisztelgés közben.

-Jövő héten találkozunk. Elmehettek.-mondta végül,nekünk pedig több se kellett,mindannyian felálltunk addigi helyünkről,és elhagytuk az irodát. Éppen az üres folyosón sétáltunk Levial,amikor hirtelen megszólalt.

-Haragszol?-kérdezte,én pedig egyből tudtam,hogy mire célzott.

-Hát végül is csak 3 évig titkoltad,hogy még életben van ez a szemét,és csak 3 évig nyaggattalak,hogy kezdjünk el nyomozni utána. Miért kéne haragudnom?-kérdeztem cinikusan,majd egy kicsit gyorsítottam a tempómon.

-Ne viccelődj már.-fogott meg csuklómnál keresztül és maga felé fordított.-Mintha nem tudnád,hogy miért csináltam. Féltettelek,és azt akartam,hogy amennyire csak tőlem telik,megóvhassalak ettől az egésztől. Tudom,hogy bosszút akarsz állni,de ez itt már nem gyerekjáték. Bármikor meghalhatunk.

-Tudom,de mind erre vállalkoztunk,nem igaz? Ez a dolgunk. Megvédeni az ártatlan embereket,ha kell,a saját életünk feláldozásával. És ne gyere nekem az aggódással meg a féltéssel. Ha ezzel véget tudunk vetni ennek az egész őrületnek,akkor inkább én haljak meg,mint 10 másik ember.-kiabáltam dühösen,majd elrántottam karomat,és éppen készültem volna faképnél hagyni,azonban hirtelen megfogta vállaimat és a falnak nyomott,ezzel kényszerítve,hogy szemeibe nézzek. A tekintete dühös és tekintélyt parancsoló volt,de láttam benne valami mást is...Aggódást,féltést,szomorúságot,ijedtséget...

-Ne merj mégegyszer ilyet mondani.-kiabálta szigorú hangján,amitől egy kissé összehúztam magam.-Soha többé nem akarom ezt hallani.-lágyult el hangja.-Téged...Téged már nem veszíthetlek el. Azt már nem élném túl.-mondta,a végére már teljesen elhalkulva. Meglepetten meredtem az előttem állóra a hallottaktól.

"Levi...Tényleg ennyire féltesz? Tényleg ilyen fontos vagyok a számodra?"

-...Levi,én...Sa...-bocsánatot szerettem volna kérni,amiért így nekiestem,hiszen tudom,hogy ő csak jót akart nekem,azonban mielőtt még ezt megtehettem volna,belém folytatta a szót egy csókkal. Annyira váratlanul ért,hogy pár másodpercig még viszonozni se tudtam,de amint felfogtam a helyzetet,én is megmozdítottam nyelvemet. Térdét lábaim közé szorította,testével pedig teljesen hozzám simult,mire egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat.

-Nem. Te ne haragudj rám.-vált el ajkaimtól,viszont az arca még mindig vészesen közel volt az enyémhez. Annyira jól esett most a közelsége és hogy ennyire próbál rám,és az érzéseimre odafigyelni. Nem válaszoltam semmit,csupán karjaimat átvetettem nyaka körül és szorosan magamhoz öleltem,amit egy kis tétovázás után viszonzott is. Ebben a pillanatban az futott végig a gondolataimban,hogy milyen szerencsés vagyok,amiért egy ilyen férfi mellé kerültem. Soha senkinek nem mutatja meg ezt a gyengédebbik,törődő oldalát,csupán nekem,ami annyira aranyossá teszi őt. Egy átlagember,aki nem ismeri ennyire,mint én,valószínűleg csak annyit látna belőle,hogy Levi egy bunkó,arrogáns,és durva férfi,aminek igazából van valóságalapja,de ugyanakkor rengeteg szeretet és gyengédség szorult bele,amit csak velem éreztet. Ilyenkor mindig különlegesnek érzem magam.

Miután elváltunk egymástól,kezeit a csípőmre helyezte,és egy újabb csókot szeretett volna nekem adni,azonban egy hirtelen hang ebben megállította.

-Hope! Hope!...Na végre,már mindenhol kerestelek. Azt...-akadt Erenben a szó,amint megpillantotta,hogy megzavarta az idilli pillanatunkat. Azonnal eltávolodtunk egymástól,mintha valami rosszat csináltunk volna,bár mindketten tudtuk,hogy ez nem így van. Levi gyilkos tekintettel meredt a türkiz szemű fiúra,aki ezt megpróbálta figyelmen kívül hagyni.

-Oh,sajnálom...Megzavartam valamit?-kérdezte bűnbánóan.

-Ne-Nem,semmi baj.-mondtam kínosan elpirulva...-Mit szerettél volna?-tereltem el inkább más irányba a beszélgetést.

-Csak beszélni szerettem volna még pár dologról ezzel az egész nyomozással kapcsolatban.

-És ezért kellett így ordibálni meg rohangálni? Nem ért volna rá később,te kölyök?-kérdezte idegesen Levi miközben összefonta maga előtt karjait.

-Hát...Végülis ráérek. Beszélhetünk,ha tényleg fontos.-mondtam végül,ugyanis nem akartam Erent elhajtani,hiszen mégis csak az egyik legjobb barátom,még ha Levi nem is kedveli túlzottan.-Levi,akkor én most elmegyek Erennel. Otthon majd találkozunk.-nyomtam egy gyors futócsókot ajkaira,amire csak egy halk morgással reagált. Ezután pedig-bár nem szívesen,de-elsétáltunk,ezzel magára hagyva őt.