Dazai ébren bámulta a plafont. Nem tudott aludni, de ez mióta volt újdonság neki? Az utcáról beszűrődő fény megvilágította a szegényes kis szobát, ahol az elmúlt napokban töltötték az éjszakáikat a legújabb küldetés miatt. Mori egy eléggé lepukkant szállást jelölt ki nekik, de úgy gondolta, innen könnyebb lesz szemmel tartani a célpontokat, tekintve, hogy az épület pont egy kocsma mellett kapott helyet. Legalább Chuuya részeg seggét nem kellett messzire elcipelnie. A vörös mélyen aludt a szoba másik végébe húzott ágyon, nem zavarta sem a felhallatszódó kiállítások, sem a levegőben szálló por, sem a penészes falak.

A sarokba állított óra halkan kattogott, megkopott mutatói lassan elértek a négyes számot, jelezvén, nem maradt sok idő a napkeltéig. A barna már órák óta mozdulatlanul feküdt, kezét a tarkója alá rakva, figyelte a sötétség minden mozzanatát. A tökéletes nyugalmat Chuuya motyogása szakította félbe. Dazai bosszúsan pillantott az álmában beszélő fiúra, aki ismét megzavarta a magányát. Komolyan elgondolkodott, hogy egy párnával véletlenül megfojtja, de végül úgy döntött, nem éri meg a fáradságot, hogy kikeljen az ágyból.

A kis vörös általában vagy borról beszélt össze-vissza, vagy arról, mennyire ki nem állhatja Dazait, de ez alkalommal, mintha másról lett volna szó. Chuuya morogva forgolódott a paplanon és zaklatottan markolta az anyagot. De mindez persze csöppet sem érdekelte Dazait. Hirtelen túlságosan ismerős szavak ütötték meg a fülét.

"S'tét gyalázatna' ada'ozói..."

Dazai a következő pillanatban Chuuya agyán térdelt és hideg ujjaival szorosan fogta a vörös karját. Chuuya még egy darabig motyogott, de hamarosan az utolsó hang is elhalt és visszazuhant a mély álomba. A barna enyhén lihegve figyelte a partnere alvó arcát, de még nem merte elengedi. Vagy talán nem is akarta.

Még nem telt el sok idő azóta a bizonyos nap óta, hogy Chuuya először használta a Megszálltságot. Emlékezett a fiú rémült arcára mielőtt összeesett, és a porral egyenlővé vált ellenséges szervezetre. Dazai szerette hinni, hogy őt nem lehet meglepni és nem tudják megfélemlíteni, de akkor... Akkor félt. Maga sem tudta pontosan mitől vagy miért, de azóta valami megváltozott kettőjük között. Semmi jelentős vagy észrevehető, ugyanúgy utalták és elküldtek a francba egymást, de mégis, valami apró dolog...

Dazai sóhajtva lepillantott az alvó fiúra, akinek vörös haja beterítette az arcát és tátott szájjal horkolt.

- Kis rohadék, már aludni sem hagysz? - kérdezte inkább magától Dazai, mintsem a törpétől, de ellenállt a késztetésnek, hogy lefordítsa az ágyról.

Nem akarta megkockáztatni, hogy elengedje Chuuyát és az egy váratlan pillanatban felrobbantsa a fél környékét, de nem is akart az éjszaka hátra lévő részében ebben a helyzetben szobrozni. Sóhajtva körbenézett, de nem volt jobb ötlete. Ezért még megfojtja az alacsonyabbikat. Lassan leült a matracra, majd lefeküdt a fiú mögé és a kezét áthelyezte az oldalára. Eddig fel se tűnt, milyen apró dereka van. Chuuya meg sem rezzent, csak beljebb fúrta a fejét a párnába.

Dazai el sem hitte, mit csinál éppen. Inkább behunyta a szemét és próbált úgy tenni, mintha mindez csak egy rossz álom lenne, ami hamarosan elmúlik. Abban már volt tapasztalata. Egyébként sem maradt már túl sok idő hajnalig, addig még kibírja.

Dazai kicsit közelebb csúszott a vöröshöz, hogy kényelmesebben el tudjon helyezkedni, így az arca szinte Chuuya hajában pihent. Az enyhe alkoholszagot leszámítva egész kellemes illatúak voltak a tincsei, bár csiklandozták a barna arcát.

Dazai azon kapta magát, hogy egy ásítást nyomott el. Már csak az hiányzik, hogy elaludjon. Utálta volna beismerni, de valamiért biztonságos volt az alacsonyabbik mellett feküdni, eltompította az érzékeit és elhomályosította a gondolatait. A kinti zaj is kezdett elhalkulni, a takaró pedig hirtelen súlyos teherként térítette be. Dazai észre se vette, hogy óvatlanul elszenderült Chuuyát átkarolva és a vörös hajába temetett arccal.

A világ pár pillanat alatt eltűnt. Hangos reccsenésekkel tört meg a beton, az épületek gerendái fájdalmasan visítottak a rájuk nehezedő láthatatlan erőtől. Chuuya arcán a vigyor egyre szélesebbre kúszott, egy légies mozdulattal lendületet vett és elhajította a kezében tartott mélyfekete gömböt. Egy raktárt talált el, mire az egész épület megremegett, a levegő szinte vibrált, majd a következő pillanatban az épület fele eltűnt, mintha egy láthatatlan szörny kiharapta volna az egész szerkezetet. Az épület alapjaiban megrázkódott, majd elviselhetetlen robajjal összeomlott. A vörös kacagva figyelte a pusztítást és kezeiben két újabb fekete lyuk jelent meg.

Dazai kénytelen volt átmenetileg hátrébb húzódni és egy sarokban menedéket keresni a repkedő törmelékek elől, de pár szilánk így is eltalálta, véres csíkokat szántva a bőrébe. Addig volt előnye, míg Chuuya az épületekkel volt elfoglalva és nem vele, mint egyetlen mozgó célponttal. A levegőt behomályosította a szálló por és törmelék, így megnehezítve a tájékozódást, bár talán pont erre volt most szüksége. A fiú rendezte vonásait, majd halkan és ruganyosan, mint egy macska, futásnak eredt a homályba.

A szélviharként örvénylő kosz szinte lehetetlenné tette, hogy Dazai lásson valamit is, a por marta a szemét, az alattomosan támadó fém és műanyag darabok egyre több kis vágást ejtettek a testén, és bár nem voltak súlyosak, rohadtul csíptek. Kénytelen volt a hallásra és a megérzésére hagyatkozni, ahogy rendületlenül haladt előre a homályban, keresve a tomboló vöröset. Szerencséjére a hideg kacaj a hangzavaron is könnyedén áthatolt, támpontot adva a keresésének. Nem tudta Chuuya teste meddig bírhatja még a megpróbáltatásokat, de nem akart kockáztatni. Egy kezével eltakarta az arcát, hogy ne lélegezze le az apró porszemcséket és magabiztosan sietett a hang irányába. Abban reménykedett, a zaj elnyomja majd a lépéseinek hangját, így Chuuya nem fogja idő előtt észrevenni és végre megállíthatja a fiút.

Hamarosan egy homályos alak is feltűnt a porban, minden mozdulata oly' könnyed volt, mintha egy légies táncot járna, első ránézésre úgy tetszett, a lábai nem is érintették a földet. A fiú nevetve forgott és dobálta a kezében újból és újból megjelenő fekete lyukakat, de még nem vette észre a halkan közelítő Dazait. A barna hajú mindent megtett, hogy Chuuya mögött maradjon és egy óvatlan pillanatában semlegesíthesse a fiú képességet, de a vörös orrából és szájából csöpögő vér nem kerülte el a figyelmét. Chuuya remegő tenyerében ismét egy fekete gömb öltött alakot, amit vigyorogva elhajított a homályba, csak a fülsüketítő robaj jelezte, hogy célba is talált.

Ez volt Dazai tökéletes esélye. Egy gyors mozdulattal előre lendült és kinyújtotta kezét Chuuya fedetlen nyaka felé.

Őt már nem fogja cserbenhagyni.

A folyó jeges nevetéssel rohant el a két alak mellett, fehér habja játékosan nyaldosta a drága szöveteket, amik lassan kezdtek megmerevedni a fagyos hidegben. A barna hajú fiú mozdulatlanul feküdt a kiürült, kavicsos parton, fölötte alacsonyabbak társa térdelt lihegve, vörös tincsei átázva tapadtak homlokához. Kimerülten és vacogva felköhögött egy kis vizet, de nem volt ideje pihenni, mert az alatta fekvő barom még mindig nem mozdult meg.

Alig volt ideje felfogni mi történik, Dazai a következő pillanatban a híd szélén állt, kíváncsian lenézett a mélybe, majd mielőtt Chuuyának megszólalni is lett volna alkalma, egy vigyorral az arcán előrelépett a semmibe. Chuuyában azonnal felrobbant valami. Nem gondolkodott, csak cselekedett és mire észbe kapott volna, ő is zuhant a jeges víz felé. Még a becsapódás előtt sikerült elkapnia a fiú kabátjának szélét és szorosan magához húzta az anyagot, ahogy egy hangos loccsanással a vízbe érték. A jeges folyadék azonnal körülvette a testét, éles fájdalom hatolt a bőrébe, mintha hirtelen milliónyi tűvel szúrták volna meg. A váratlan sokk és hideg miatt lemerevedett, de a testében szétáradó adrenalin gyorsan mozgásra késztette és a társát magához szorítva felrúgta magukat a felszínre. A hideg miatt elzsibbadtak az izmai, minden mozdulat kétszer akkora erőfeszítésbe tellett, ráadásul az átázott ruhák is húzták lefelé a mélybe. De nem lenne ő Nakahara Chuuya, ha hagyná, hogy egy kis hűvös patak legyőzze.

Hamarosan a szilárd fövényen feküdtek mindketten, Chuuya remegve és égő tüdővel, de Dazai némán és élettelenül.

Nem, ezt nem fogja hagyni. Nem halhat meg ez a barom, különben a saját kezével folytja meg! Nem ússza meg ilyen könnyen!

Chuuya gyakorlott mozdulatokkal összefűzte az ujjait és Dazai mellkasára helyezte. Félhangosan számolta az ütemes nyomásokat, majd hátra hajtotta a fiú fejét és a szájukat összetapasztva levegőt próbált juttatni a barna tüdejébe. Dazai ajkai hidegek és mozdulatlanul voltak. Lélegzet visszafojtva ráhajolt a fiú mellkasára, de az továbbra is merev maradt.

- Baszki! Lélegezz már Dazai!

Nekiállt megismételni a mozdulat sort, de ez alkalommal sem jutott eredményre.

- A kurva életbe Osamu! - csapott ingerülten a fiú mellkasára Chuuya. - Nem engedem, hogy meghalj, hallod?! Nem adom meg neked ezt az örömet! Velem maradsz ebben az elcseszett életben! Mert nincs senki másom rajtad kívül. A francba is!

Hideg folyadék csöpögött le az arcáról, de túlságosan sós volt a folyó vízéhez képest. A keze kezdett lemerevedni, a fülében rendezetlenül tombolt a vér, az ujjai alig láthatóan remegtek, ahogy Dazai átázott ingébe markolt. Ez volt a legrosszabb idő a pánikolásra, tudta jól, de nem bírt magával. Félre söpörte a fiú barna, dús tincseit és a hideg arcot két kezébe fogva, kétségbeesetten ismét Dazai ajkaira hajolt.

- Gyerünk már...

A teste jegesre átfagyott, de forró tűz lobogott a mellkasában. Hirtelen ismét egyedül volt, olyan aprónak érezte magát ebben a hatalmas világban. Ismerte nagyon jól ezt az érzést, de már olyan rég találkozott vele, nem emlékezett, hogy ennyire fájt volna. Olyan védtelen és magányos lett. Utálta. Valami hiányzott, mintha kitépték volna az égő mellkasából.

Dazai hideg ajka is sósnak érződött Chuuya számára, ahogy remegve összetapasztotta a szájukat. Csak egy kis levegőt próbált a másik tüdejébe juttatni, hogy a fiú mellkasa ismét élettelien süllyedjen és emelkedjen, de valamiért ez is lehetetlen küldetés volt. Próbált lenyugodni, de megtörten szorította ajkait Dazai-éra. Remegve beszívta a levegőt, majd befújta a fiú száján.

A hideg ajkak gyengén megmozdultak. Chuuya egy pillanat sokk után gyorsan leugrott Dazairól, ahogy a fiú teste megremegett és hörögve küzdött oxigénért. Chuuya egy mozdulattal az oldalára fordította a fiút, aki fájdalmasan felköhögte a tüdejében rekedt vizet. A vörös még mindig döbbenten tartotta Dazai hátát, észre se vette, hogy megnyugtató szavakat kezdett motyogni, miközben gyengén paskolta a fiú hátát. Dazai még egy rövid ideig hörögve szívta be a friss levegőt, majd egy mozdulattal kisimította a szemébe logó tincseket és feltolta magát ülésbe.

Először csak körbe nézett, majd miután megbizonyosodott arról, hogy ismét életben maradt, egy csalódott tekintettel, de csábos mosollyal fordult Chuuyához.

- Chuuya tényleg megcsókolt? - kérdezte enyhén rekedten, bár vigyorogva a fiú. - Talán összetévesztett egy hercegnővel?

Már várta, hogy a vörös kiakadjon, és elpirulva ordibálni kezdjen, de nem kapott választ. Az alacsonyabbak fiú e helyett csak elpillantott és valamit gyorsan letörölt az arcáról. Dazait váratlanul érte a felismerés.

- Te... Chuuya, te sírsz?

A fiú most sem válaszolt, nem is nézett a barnára, de még szorosabban fogta Dazai ruháját.

- Chuuya?

- Hagyd abba... Kérlek, hagyd ezt abba...

Dazai halványan elmosolyodott és ő is elpillantott a társáról.

- Tudod, hogy nem megy.

Kellemes melegség vette körbe Chuuyát. A teste álmosan eltompult, az egész olyan volt, mintha egy hatalmas felhőn lebegett volna, ami gyengéden körbe ölelte és megvédte a háttérben tompán visszhangzó zajtól. Nem tudta hol van, de nem is zavarta. Jó volt így.
Ismerős nevetés hangzott fel, ami Chuuya arcára is mosolyt csalt. Valamiért ő is boldog volt. Vad érzés tombolt a testében, erőteljes és megállíthatatlan volt. Sötét vette körül, de nem volt félni valója semmitől sem, tudta, hogy csak egy mozdulatába kerül és az egész világ összeroppan az ökle alatt.

A nevetés még mindig nem halt el. Lassan kezdett kellemetlen lenni, ahogy folyamatosan ott visszhangzott a fiú koponyájában, minden mást elnyomva. Mint egy hullám, újból és újból neki csapódott a gondolatainak, megostromolva az elméjét. Az előbb még örömittas nevetésből keserű kacaj lett, szinte maróan égette a fiú koponyáját.

A fájdalom gyengén kezdődött, de fokozatosan rosszabbodott. Az eddig őt kellemesen körbeölelő melegség eltűnt, fojtogató súly telepedett a mellkasára, a levegő pedig lehűlt. A hangzavar felerősödött és valami megmozdult a sötétségben, káosz kezdte körbe venni Chuuyát, de a kísérteties nevetés még mindig ott visszhangzott.

Nem tudott megmozdulni, a testét egy éles fájdalom lefogta és megkötözte. Hideg vette körül, hiába próbált levegőt venni, a jeges levegő égette a torkát. A bőre szinte tüzelt, ahogy a jegesség végig marta, fedetlen testét semmi sem védte a fagytól.

Hirtelen csönd lett. Chuuya még a saját lélegzetvételét sem hallotta, csak valami tompa zúgást tudott kivenni, olyat, mint egy gyenge szívverés. Kezdett pánikba esni. Próbált megmozdulni, de a teste le volt láncolva, egy ujját sem bírta mozdítani. A sötétségben vadul járt a szeme, de nem tudott kivenni semmit.

Halk lépések és nehéz lélegzetvétel törte meg a csöndet, a fiú egy pillanatra lemerevedett. Bárhol felismerné ezt a hangot. Chuuya próbált megfordulni, de a feje nem engedelmeskedett. A háta mögött egyre erősödött a hang, de a feketeség mozdulatlan maradt. A fiú annyira koncentrált, hogy apró foltok kezdtek el táncolni a szeme előtt, de továbbra sem járt eredménnyel. Az elfojtott lihegés már ott volt mögötte, szinte látta a hanghoz tartozó barna tincseket és sunyi mosolyt.

- Dazai! - ordított a fiú, de nem kapott választ. - Dazai, hol vagy?

A lépések megálltak, Chuuya érezte a nyakát súroló leheletet, a mögötte álló fiú jelenlétét. A gerincén végig futott egy kellemetlen érzés, de hirtelen a teste megmozdult, a súly eltűnt a mellkasáról és ismét kapott levegőt. Chuuya megpördült és Dazai üres tekintetével nézett farkasszemet.

A vörös villámgyorsan megfordult és elkapta Dazai kinyújtott kezét. A barna szeme tágra nyílt, ahogy a vér patakokban folyt végig Chuuya száján és kövér cseppekben lehullott a porba, amint egy vigyor kúszott az arcára.