Chuuyának rohadtul elege volt a mai napból. Végre valahára szabadnapja volt, amikor nem kéne csinálnia semmit, aludhatott volna, felbonthatott volna egy üveg jó bort és megnézhetett volna egy régi, túlértékelt filmet. De nem, természetesen már azt sem szabad! Morinak feltétlenül muszáj volt őt hívnia, hogy rakjon rendet a Dokkmaffia és egy túlságosan nagy önbizalmú drogszervezett között. Ráadásul még a Fekete Hüllőket is riasztotta, mintha Chuuya nem lenne képes egymaga megbirkózni egy ilyen kicsinységgel.

Viszonylag hamar – és elég dühösen – megérkezett a raktárokhoz, ahol a tárgyalás félre siklott és most a két csapat lövöldözte egymást a rakományok takarásából. Láthatólag még ő volt az egyetlen, aki megérkezett erősítésnek, úgyhogy elkapott egyet az embereik közül, hogy egy kis információt szerezzen. Mint kiderült, a drog dílerek nem voltak megelégedve a tárgyalási feltételekkel és megölték a követet, majd tűzet nyitottak a többiekre. Túlerőben voltak és néhány áldott is tartózkodott a csapatban, de a maradék maffiások jól tartották magukat. Hú, Chuuyának tényleg elege volt ebből a napból. Legalább lesz valaki, akin kitöltheti a dühét. Mivel a Fekete Hüllők még mindig nem voltak sehol – mégis mi tart nekik ennyi ideig – Chuuya úgy döntött a kezébe veszi a dolgokat.

Amikor kisétált a fedezékből, a lövészek egyből tűzet nyitottak rá, de csak hogy pár pillanat múlva vissza kapják a saját töltényeiket. Egy mozdulattal három embert le is szedett. Chuuya a mérete ellenére elég ijesztőn nézett ki vörösen vibráló aurával és a feldühített tekintetével. A többi ügynök vissza is vonult, de ez nem akadályozta meg Chuuyát, hogy bosszút álljon, amiért elcseszték a szabadnapját.

- Ezt, amiért a kis szarságotokkal kell foglalkoznom! – ordította a vörös és kiszakított néhány óriási darabot a betonból és egy könnyű mozdulattal az ellenség felé rúgta. Néhány kiáltás hallatszott, ahogy a törmelék becsapódott és mindent zúzott, amit ért, de a hangos recsegések majdnem minden mást elnyomtak.

Hatalmas porfelhő kezdett el terjengeni az épületek között, de Chuuyát nem zavarta, egy betondarabon guggolva a csatatér fölé emelkedett és a magasból kezdte egyesével leszedni az áldozatait. Közben a földön sem volt helye kegyelemnek, ugyanis a Fekete Hüllők is megérkeztek és az embereikkel immár erőfölényben kerültek. Amíg lent újra kezdték a sortüzet, Chuuya elkezdte keresni az említett képességhasználókat. Mivel valószínűleg ők álltak az egész mögött, a vörös nem hagyhatta, hogy csak így leléphessenek. Még lenne hozzájuk pár kéretlen szava.

Nem is kellett sokat keresni, egyből kiszúrta a hatfős csapatot, amint a harcot megkerülve igyekeztek a kocsik felé. Viszonylag észrevétlenek is maradtak, de nem eléggé. Három fegyveres ügynök, két hétköznapinak kinéző alak és egy öltönyös férfi suhant az épületek alatt. Chuuya biztosra vette, hogy az öltönyös lesz a vezetőjük és a vérfoltokból ítélve, ő is robbantotta ki a csatát. A civilnek kinéző emberek lesznek az Áldottak, velük még lehet később baj, de a fegyvereseket gyorsan elintézheti. Chuuya könnyedén és meglepően halkan letépte az egyik raktár tetejét, majd a menekülők elé hajította, ezzel eltorlaszolva az útjukat, a három ügynök pedig kapott egy-egy törmelék darabot a mellkasukba, mielőtt egyáltalán reagálni tudtak volna. A főnök és a két áldott megtorpantak, Chuuya pedig ezt kihasználva az egyiket a legközelebbi falnak rúgta. A másik áldott – egy erős sminket viselő, harmincas éveiben járó nő – a vezetőjük elé állt, a testével védve. A vörös kissé visszább fogta magát, figyelve a nőt, hiszen még nem tudta milyen ereje van, bár valamilyen távol harci képességre gondolt. Bár nem is kellet nagyon sietnie, a Fekete Hüllők már megjöttek, a férfi pedig egy halom törmelék és egy igazán mérges Chuuya közé volt szorulva. Ezt ennyire fogja élvezni!

Azonban a másik áldott még nem adta fel és hátulról a kis vörösre rontott, saját kárára. Chuuya leguggolt, elkapta a férfi karját és azzal a lendülettel a nőnek hajította. Mindketten szálltak pár métert, majd megálltak néhány konténer aljában. A főnökük riadt tekintettel nézte a két maradék ügynökét repülni, majd Chuuya felé fordult, innen látszott, hogy remeg.

- Nos, neked köszönhetem, hogy el lett cseszve a napom? – sétált közelebb Chuuya, arcán egy nem túl sok jót ígérő mosollyal.

A férfi mondani akart valamit, de inkább meggondolta magát és kiegyenesedve, a vörös szemébe nézett, aki továbbra is vigyorogva állta a tekintetét.

- Tudod, nem éppen bölcs dolog ujjat húzni a Dokkmaffiával. Vagy megölni az embereinket. Vagy elrontani a pihenésem.

Chuuya behúzott a férfinek, aki hátra is esett, pedig a vörös még csak nem is használta az erejét. Chuuya vigyorogva nézte, ahogy vért köp az öltönyös, majd felrántotta a gallérjánál fogva a földről és a falnak vágta, minek következtében a férfi eszméletlenül rogyott össze a földön. Hát ez tényleg egyszerű volt, ezért teljesen felesleges volt őt zaklatni. De most már mindegy, majd a maffia pincéjében befejezi ezt az ügyet, és biztosan kér Moritól egy másik szabadnapot. Vagy azt a méregdrága régi bort, amit kinézett magának, még eldönti a vissza úton.

Az ütés majdnem váratlanul érte, de csak majdnem. A férfi áldott láthatóan nagyon nem akarta feladni, pedig már a vér apró patakokban folyt a haja alól, a fél szemét be is kellett csuknia. Nem lehetett sokkal idősebb a nőnél, pár napos borosta fedte az arcát – és jelenleg elég sok vér – ráadásul testőrhöz képest elég vézna alkata volt. Chuuya tényleg nem értett, miért ezt a kettőt választotta maga mellé egy drogdíler. A vörös felsóhajtott, majd a képességével a betonba passzírozta a férfit, biztosra menve, hogy ezúttal nem fog már föl kelni. Chuuya megigazította kalapját és már indult volna vissza, szerezni valakit, aki elcipeli a testeket, mikor megérezte a két puha kezet a torkán.

- Nocsak, erre nem számítottál? – suttogta a nő a fülébe, de a vörös nem látott senkit maga mögött, csak a forró kezeket érezte a nyakán. Láthatatlan volt, ezért tudott Chuuya mögé lopakodni észre vétlenül. Chuuya próbált mozdulni, de a teste nem engedelmeskedett, érezte, ahogy a hideg végig kúszik az egész testén, az ujjai már szinte lefagytak.

- Tudod, el kéne takarítani ezt a sok törmeléket az útból. – lehelte a nő. – Meg elterelni a társaid figyelmét, hogy ne jöjjenek utánunk.

Ahogy beszélt, Chuuya szeme kezdett elhomályosodni és minden olyan ködös lett. Próbált küzdeni, kitörni a másik fogásából, de még a szavak sem jöttek ki az ajkán. Lassan minden kezdett sötét árnyalatot venni és még hallotta a nőt kuncogni.

- Öld meg mindet.

A világ feketébe fordult.