Az asszony sírva szaladt a férje után, és kétségbesetten kapaszkodott annak karjába.

- Nem teheted ezt! - kiabált.

- Éva, kérlek! - a férfi higgadt volt. Rémisztően higgadt. Nem nézett a nejére, csupán lefejtette a karjába görcsösen markoló ujjakat.

A nő tehetetlenül rogyott térdre, és könnyes szemekkel nézte ahogy a férje a bőröndje után nyúl és elindul kifelé.

- A kicsire nem gondolsz? - fakadt ki végső elkeseredésében. A távozni készülő váratlanul megtorpant, és dühödt pillantással nézett a feleségére. A nő megijedt annak arckifejezésétől, és riadtan rezzent össze a hirtelen közeledésétől.

- És te? - tekintete megrémisztette a kérdezőt. - Ne csinálj úgy, mintha ez nem rajtad múlt volna. Te akartad ezt! - az asszony lesütötte szemeit, habár egyáltalán nem értett egyett a a férfival, nem volt már ereje ellenkezni vele.

A férj egy mély levegővétel után megfordult, és kisétált a közös lakásuk ajtaján, elhagyva új életet, visszatérve a régibe.

A nő sírva omlott össze. Egyáltalán nem így szeretett volna családot alapítani. Pedig ő megpróbálta!
Még házasságuk elején leköltözött a párja családjához vidékre. De valahogy sosem tudott be illeszkedni közéjük. Akárcsak ahogyan a férje akart volna érvényesülni a városi világban. Kudarcot vallottak...