Döbbenten meredtünk az ajtóban állóra, rettegve a reakciójától. Legalábbis számomra iszonyat lassúsággal teltek el azok a súlyos másodpercek, amikben a váratlan betolakodó egy kisebb gúnyos mosollyal kísérve kettőnk között kapkodta tekintetét.

-  Úgy tudtam! - hangja legalább egy oktávval feljebb csengett, majd nevetve kezdett el ugrándozni és mutogatott ránk. - Tudtam, tudtam! 

- Norci, pszt! - próbáltam csitítani, miközben az ajtóhoz léptem és behúztam a szobába. Még csak az kell, hogy eláruljon minket a visongásával. - Félreérted a helyzetet...

- Misi tartozik egy 500-sal.. - felvihogott és az ágyára ugrott. - El se fogja hinni, ha elmesélem neki... 

- Nem, Nori. - mondtam kétségbeesetten. Hirtelen azaz eszembe sem jutott, hogy talán a lány képes lesz kifecsegni minket, bár ha jobban belegondolok, amilyen kis cserfes véletlenül is képes kiszaladni majd a száján. - Ezt nem mondhatod el senkinek! - a mondatomra a lány abbahagyta az ugrálást, és oldalra döntött fejjel meredt ránk. 

- Előbb utóbb úgyis ki fog derülni.. - mondta egy újabb vigyorral az arcán, miközben karba tette a kezeit. - Még én is rájöttem, hogy van köztetek valami. Borzasztó színészek vagytok.. - belenevetett a komoly monológjába, én pedig csak megforgattam a szemeim. 

- Ti komolyan fogadtatok ránk Misivel? - a fiú nevető hangja szakított meg a válasz adásban. Előszőr értetlenül vontam össze a szemöldököm, majd felocsúdtam, hogy ez a lány tényleg valami ilyesmit mondott az előbb. 

- Most ez komoly, Nori? - meredtem most rá én karba tett kezekkel, észrevéve a kicsit sem lágy arckifejezésemet, egy picit megilletődve harapott rá az alsó ajkára.

- De én azt mondtam, hogy tuti együtt vagytok, és lám.. - tette szét a kezeit és mutatott ránk. 

- Ez kedves... - mondta Dani, miközben hátulról átkarolta a derekamat és belepuszilt a nyakamba. Én egyáltalán nem osztoztam a véleményén, de ezzel az egyszerű cselekedetével képes volt elfelejtetni velem, hogy ez miért van is így. 

- És mióta? - hatalmas vigyorral huppant le az ágyára, miközben romantikus tekintettel meredt ránk. - Meg egyáltalán minek titkolóztok? - vonta össze kipirult arcán a szemöldökét. - Amint már mondtam elég átlátszóak vagytok... - vihogott fel. Azonnal szólásra nyitottam a számat, de a fiú gyengéd szorítására reflexből oldalra kaptam a fejemet, így a csókjával anélkül tudott elhallgattatni, hogy megszólalhattam volna.

Dani belenevetett a csókunkba, és csillogó szemeivel az enyémeket kutatta. Szinte hallottam a gondolatait. Hogy teljesen igazat ad a gyereknek, és ő is fel szeretne vállalni. De ami a lehető leggálánsabb volt tőle, hogy ezek ellenére nem mondta ki azt, amit gondolt. Ha ő egyszer azt mondta türelmes velem, akkor az is lesz...

Ezzel pedig méginkább levett a lábamról. Ám még így sem éreztem, hogy eljött volna annak az ideje, hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat. Hiszen még olyan frissek voltak az érzéseink!

- Lassan haladunk... Majd eljön annak is az ideje! - válaszolt a lánynak búgó hangján. Megértésétől megmelengedett a szívem, és legszívesebben kézenfogtam és a többiek elé álltam volna, miközben kinyújtott nyelvel mantrázom, hogy Ő az enyém, Ő az enyém!

- Olyan cukik vagytok! - a kislány szinte elolvadt, miközben pirosodó arcához kapta a kezeit. Én pedig hálát adtam az égnek, hogy ő nyitott ránk és nem valamelyik jóakaróm a sok közül. Viszont ez is csak azt bizonyítja, hogy sokkal jobban oda kell figyelnünk az ilyesmire.

És ez így is volt. A következő napokban a kelleténél is jobban vigyáztunk arra nehogy kompromitálló helyzetben találjanak minket. Amit erősen nehezményezett Norci, mivelhogy így nem fogja megkapni a fogadásának a nyereményét, sőt! Talán még vele fogja kifizetettni Misi, ha azt látja, hogy eltávolodunk egymástól. De nem zavart a kislány félelme, mert az enyémek sokkal nagyobbak voltak.

Maga a tudat, hogy hiába van egy karnyújtásra két szeretett személy is az életembenn, - Dani és Dante - nem közeledhettem feléjük bármikor amikor akartam. Ez a kettősség az életemben kezdett felőrőlni, egyedül a fiummal eltöltött lopott pillanatok jelentettek nekem menedéket. - De fura így hivatkozni rá... Hangosan biztos nem merném kimondani.

- Nem! Norci mondtam, hogy nem! - sziszegtem a lánynak az ágyamból. Már elmúlt éjfél, és éppen azt játszottam, hogy szeretnék végre aludni. Bár igazság szerint nem különösebben voltam fáradt.

- Naa... - nyafogott imádnivalóan édes hangján, akaratlanul mosolyodtam el, mire felcsillantak szemében a remény sugarai. - Lécci, lécci! - megforgattam a szemeimet és a másik oldalamra fordultam, hogy ne láthasson engem. - Csak most az egyszer - kérlelt tovább, de én Továbbra is ellenálltam.

Már lassan egy félórája próbált rávenni, hogy énekeljek neki. Altatódalt. Ahogy ő mondta. De azt hiszem ez az egyetlen, ami képtelenség. Egy hülye csajos délutánon egy fogadás miatt a Hősök terén kellett magamból táncolva és énekelve bolondot csinálni, és akkor elég nyilvánvalóvá vált, hogy az ilyesmihez nincs tehetségem...

- Légyszi, Bori! - már magam mellől hallottam a hangját, és erősen rá kellett harapnom az ajkamra, hogy ne nevessem el magam.

- Nem! - mondtam minden komolyságot belevéve a hangomba, de szerintem érezte, hogy mosolygok, mert elkapta a karomat és maga felé rángatva kezdett újból neki a hisztijének. - Megmondtam Norci, hogy nem! - támaszkodtam meg a könyökömön, és vontam össze a lehető legbosszúsabban a szemöldököm . Erre olyan elkámpicsorodott képet vágott, hogy ha nem lett volna már ebből rossz tapasztalatom biztosan beadom a derekam.

Felsóhajtottam és a telefonomért nyúltam. - Tudod mit, van egy barátnőm aki szívesen énekel neked. - azzal megkerestem a 'Dilis :*' nevet és tárcsáztam a számát.

- Te most akarsz felhívni valakit? - meredt rám döbbenten és első reakcióból megakart ebben akadályozni, majd inkább mégse tette meg.

- Nyugi, nem bánja, tuti fenn van... - nevettem fel, bár pontosan tudtam, hogy a telefon búgó hangja egy békésen szunnyadó lányt foszt meg az álmaitól.

Harmadik, negyedik csengés után hatalmas recsegések és szitkozódások között egy álomittas hang Szólt bele.

- Ajánlom, hogy fontos legyen Nehéz Borbála... - dünnyögte, és szinte láttam magam előtt, ahogy csukott szemmel dugja a fejét a párnája alá.

- Mi az? Nem szeretsz Spongya Bobra kelni? - nevettem fel mire egy olyan horkantást kaptam válaszul, ami azt jelezte, ha most a közelében lennék minimum egy taslival jutalmazott volna. De szerencsére csak volna, a távolság most megmentett.

- Spongya Bob? - értetlenkedett a kishúgom.

- Az a csengőhangom a telóján...

- Kihangosítottál, te kis suttyó? - kérdezte megjátszott sértettséggel a hangjában. - Ki van ott? Hé, ki vagy?

- Nori vagyok... - mondta megszeppentdn a húgom, rendesen megilletődve egy nem is látott személy haragjától.

- Ah.. - fújtatott a hang a másik oldalt. - Már abban reménykedtem, hogy a szexi szomszédsrác az...

A testvérem kuncogni kezdett a barátnőm szókimondásán, míg én csak megforgattam a szemeim. - Mégis mit keresne mellettem Dani az éjszaka közepén?

- O-hó! - nevetett fel a lány, és nekem leesett, hogy most egy magas labdát dobtam fel neki. - Lennének ötleteim...

- Ancsa, elég! - szakítottam félbe. - A húgom még kicsi ehhez...

- Ehhez kicsi vagyok, de ahhoz a látványhoz nem vagyok, hogy ti ketten a földön smaciztok? - a kislány angyali arcán egy ördögi vigyor terült el, az én állam meg legalább a földszintet súrolta a meglepettségem miatt.

- Áruló! - sziszegtem viccesen, de alig lehetett hallani a hatalmas ujjongásból ami a telefonból hallatszódott.

- Ez nem mondod komolyan Tunya!! - szerintem a visításával simán fel kelltette a szüleit. - Összejössz a dögös barnával és nem is közlöd velem? Hogy voltál képes ezt nem elmondani? Egyáltalán mióta és hogy jöttetek össze? Facen még nincs is fenn... Csak nem titokban jártok? Anyám! Az de izgi! De akkor a húgod honnan tud róla?

- Hé, te nő, nyugi! - próbáltam leállítani de csak úgy áradt belőle a rengeteg kérdés.

- Hogy tehetted azt hogy nem mondod el? Úristen! Minden részletet tudni akarok!! - szinte követelte és én még ha akartam volna se tudtam volna ezek után kihagyni valamit a 'szerelmi történetünkből'.

Ahhoz képest, hogy egy szerenád miatt hívtuk fel, én meséltem nekik esti mesét az életemből. Amit egyáltalán nem bántam, mert habár iszonyatosan hiányzott anya, és pusztító volt a távolból figyelni Dantet, de átbeszélni újból egy egész estét a legjobb barátnőmmel arról a fiúról aki tetszik nekem, valahogy visszaadott egy darabkát a régi életemből.

Köszönöm széppen a kommenteiteket és a csillagokat, iszonyat motiválóak vagytok! :*