Döbbenten meredtem az előttem lévő fiúra. Valahogy arról is megfeledkeztem hirtelen én, mit keresek itt. Szólásra nyitottam a számat, egy kis habozás után becsuktam, majd újból kinyitottam. Melyik flancos magasságos küldte őt ide?

- Csukd be a szád, mielőtt valami kellemetlen kerülne bele... - hangja pajkosan csengett, láthatóan jót mulatott a reakciómon, miközben mellém baktatott. - Na mi lesz megyünk, vagy itt fogsz ácsorogni Dantevel még egy fél órát? - amikor mellém ért a lovával, és egy szintről tudtam a szemébe nézni egyszerűen megborzongtam.

Megráztam a fejem. Ki akartam zárni a tudatomból, hogy milyen szép sötétbarna szemei vannak, hogy milyen kellemes volt a reggeli meleg ölelése, de legfőképpen azt, hogy egy ló hátán ül. Muszáj ennek a srác ilyen iszonyat 'tökéletesnek' lennie?

- Mit keresel itt? Meg egyáltalán miért? Az előbb még... de hát azt se tudtam, hogy tudsz lovagolni! - hüledeztem, amikor végre rátaláltam a hangomra.

Nevetve lépésre ösztökélte a paripáját, mire mi is utána eredtünk. Reflexszerűen haragudni akartam rá. Magam akartam lenni, ő pedig utánam jött, de akármennyire is akartam dühöt érezni valamilyen szintű megkönnyebbülés töltött el, hogy mellettem volt. Az a fájó egyedüllétet, ami a családom légkörében rám tört, azt a közelsége mindig feledtetni tudta velem.

- Nem válaszoltál... - mondtam korholóan, mikor újból mellettük lépdeltünk. - Hogy kerülsz ide, és hogy hogy nem említetted, hogy lovagolsz?

- Először is, azért mert sosem kérdezted - nézett rám hetykén, majd elővillantva szívdöglesztő mosolyát folytatta a válaszadást. - Másodszor pedig, mondtam reggel, hogy szeretnék randizni veled, szerintem ez pedig egy tökéletes lehetőség erre - rám kacsintott, és elégedetten nyugtázta a pírt ami kiült az arcomra, mert biztos vagyok benne, hogy abba a gondolatba, hogy jelenleg kettesben vagyok egy romantikus randevún ezzel a túl vonzó fiúval, a fülem hegyéig belepirultam.

- Mondtam, hogy nem randizok veled... - próbáltam könnyedén ejteni a szavakat, de a zavaromat nehezen tudtam visszafogni. - Ez nem randi. Nem lehet randi, mert akkor nekem igent kellett volna mondanom a meghívásodra...meg amúgy is konkrétan követtél, hogyan lehetne ez randi? - kétségbeesetten próbáltam elmagyarázni a tényt, hogy ez egyáltalán nem az, aminek ő hiszi.

- De hogy is nem! Ez egy nagyon kreatív, romantikus randi - kacsintott rám, majd kellemes nevetése csengett vissza a fülemben. - Habár tudom, a randi végén szokott jönni a meglepi, de én már az elején meglepetést okoztam neked csupán azzal, hogy megjelentem. - felvontam a szemöldököm. A biztonságos unott Bori arcot akartam felvenni, de volt egy olyan érzésem, hogy az arcom még mindig nem nyerte el az eredeti színét... - De természetesen teszek róla, hogy a randinkon ne csak a jelenlétem nyűgözzön le téged. - a tekintetétől kirázott a hideg, nagyon ügyesen kezdte lepakolgatni a szívem köré épített téglafalat... Most először úgy éreztem, bele kell mennem ebbe a képtelen játékba. Csupán egyszer. Ugyan kinek árthatnék vele? Mondjuk magamnak... - suttogta az agyam, de a szívem túl hangosan kiabálta, hogy Megvédelek!, így nem hallhattam a figyelmeztetést.

- Legyen... - sóhajtottam fel. - Mondjuk azt, hogy elméletben randin vagyunk, de akkor követelem, hogy többet ne mond ki ezt a szót! - néztem rá szigorúan, ám az ő szemei újból csak felém nevettek.

- Melyik szót? Azt hogy randi? Vagy hogy randevúzás, esetleg azt ne említsem, hogy éppen randizunk? Használhatok szinonimát? Találka, légyott, á tudom már! Jó lesz ha azt mondom, hogy romantikusan kettesben eltöltött idő? - ráharaptam a vigyoromra.

- Fejezd be vagy egyedül fogsz randizni! - nem akartam nevetni a kötekedésén, de akárhogy próbáltam visszafogni magam, hangomból érezhető volt a vidámság.

- Á, akkor mégis ki lehet mondani, hogy randi? - nézett rám félszemmel, miközben egy számomra ismeretlen útra irányított minket. Bár szó se róla, nekem elég sok ismeretlen van még itt.

- Dani! - szóltam rá, de ajkam akaratlanul mosolyra szaladt.

- Jó, jó...tudom! - legyintett. - Nem szabad ki mondani, hogy randi, miközben randizunk. Vettem! - bosszús arcot erőltettem, de akaratlanul is felnevettem. Ha lett volna valami a kezem ügyébe, biztos hozzá vágom...

- Mondták már, hogy fárasztó vagy? - döntöttem kérdőn oldalra a fejem, mire ő tetetett felháborodással küszködött.

- Bori...nem szabad udvariatlannak lenni a randin. Természetesen senki nem mondott nekem ilyet, mert ez nem igaz... Minden randin teljesen randiképes vagyok! - húzta ki magát, de én csak mosolyogva megforgattam a szemeimet. Éppen fel akartam szólítani, hogy most már abbahagyhatja, teljesen felfogtam, hogy mi ketten randizunk, amikor hirtelen felderült az arca és a távolba mutatott. - Egy verseny? Be az erdőbe, teljesen ennek az útnak a végéig?

Felcsillant a szemem, és egy bólintáson kívül más válaszra nem is méltattam. Nem is kellett rászámolnunk, egyszerre indultunk vágtába, és szinte fej- fej mellett haladtunk. Ám beérve a fák közé elé vágtam. Engedtem, hogy a kellemes hideg körbeölelje a testem, miközben a hajamat az áramlat lengette. Önfeledt kacajjal álltam meg az út végén. Éppen számon volt, hogy azonnal kinyilvánítsam a győzelmem, amikor végre teljesen elém tárult a cél gyönyörű kilátása.

- Hű! - pásztáztam végig a szememet az előttem elterülő tavon. Gyönyörű kékesszürke vizében visszatükröződtek a környező fák, és az égen úszkáló felhők néhánya. Beleborzongtam, ahogy megállva még inkább megcsapott az árnyék által adott hűvös. Olyan kellemes!

- Tetszik? - kicsit megilletődtem a mosolygós hangra a hátam mögött. Felé kaptam a fejem, de látva annak csapzott haját és kedves mosolyát csupán bólogatni tudtam. Képtelen voltam megszólalni, mert erős félelmem volt, hogy olyat találnék mondani, ami számára túl jól esne, én meg utólag megbánnám.

- Eresszük egy kicsit el a lovakat, had igyanak egy kicsit. - kezdeményezte, majd le is pattant a nyergéből. Valószínűleg a segítségemre sietett volna, de én még azelőtt leugrottam. Még csak az hiányzik, hogy az érintésének csábításával is küszködjek!

Engem is meglepett milyen kellemesen éreztem magam mellette. Őszintén megfeledkeztem  arról, miért is jöttem ki lovagolni. Annyit tudtam, hogy ki akartam szellőztetni a fejem, és azt hiszem ez teljes mértékben sikeres volt.

A térdemig belegázoltam a kellően hideg vízbe. A talpam alatt éreztem a nyálkás iszap vékony rétegét, majd az alatta lévő nedves homokot. Mosolyogva játszadoztam a lábammal a vízben, miközben figyeltem a mellettem álló lovamat, ahogy enyhíti a szomjúságát. Azt hiszem ez a túra neki is nagyon jól esett. 

Halkan felsikoltottam, amikor hideg vizet éreztem az arcomra csapódni. Dante bosszúsan felnyerített, én pedig megmerevedett arccal fordultam a támadás irányába. A randipartnerem cinkos mosollyal bámult rám, miközben vizes kezével beletúrt sötét hajába. 

- Most véged! - kiáltottam, de a dühöm helyett inkább a nevetésem hallatszott ki a hangomból. Megindultam felé, és meglepetésemre a fiú nem az ellenkező irányba kezdett el futni, hanem egyenesen felém. - Ne! - visítottam, de már késő volt. Két karjával átfogta a derekam és velem együtt a vízbe dőlt. 

A fejem a víz alá bukott, ami kisebb pánikot gerjesztett bennem, ám rögtön utána megkönnyebbülten éreztem a kezemmel és a fenekemmel a sekély víz alját. Levegő után kapva bukott fel a fejem, és az első, amit megláttam az Dani önelégült vigyora volt. Természetesen az ő arca mentesült, attól, hogy a vízbe bukjon, de azért azt elégedetten nyugtáztam, hogy a ruhái teljesen átáztak. 

Reflexből akartam az arcába pocsolni a vizet, hogy teljesen visszakaphassa, amit ellenem okozott, viszont gyorsabb volt nálam, és a kezem után kapott. Mindkét karomat a csuklómnál fogva a hátamhoz szorította, így pedig szinte centikre volt tőlem az arca.

- Ez nem ér! - nyöszörögtem, miközben teljesen megbabonázott a közelsége. Karjaival átölelt engem, sötét szempárját pedig az enyémbe fúrta. Valószínűleg, ha nem ülök a tó hideg vizében teljesen elöntött volna a forróság, de még így is lehet, hogy pír keletkezett az arcomon.

A száján ziláltan vette a levegőt, akaratlanul is odapillantottam. És azt hiszem kár volt, mert ekkor pedig az egy hete elcsattant első csókunk villant be.

- Tudod a randi fénypontja, mindig a búcsúcsók. -  mondta rekedten, én pedig kikerekedett szemekkel néztem rá. Úgy érzem előbbi pillantásomat, felkérésnek érezte keringőre. Ami megdöbbentő volt számomra, hogy nem is volt most ez annyira ellenemre... - Mi lenne ha egészen innentől búcsúzkodnánk?