Kinyitottam álmos szememet, majd azonnal be is hunytam. Vakító fény tárult elém, ami arra késztetett, hogy csukva hagyjam őket. A kellemes istálló illatot, vagy inkább szagot érezve összevontam a szemöldököm. Majd egy prüszkölést hallottam, és egy puha bökdösést az arcomon.

Nem akartam kinyitni a szemem, sőt a tolakodó érintést is el akartam hesegetni. Miért nem hagynak aludni?

Amikor viszont egy ismerős nevetést is meghallottam, azonnal kipattantak a szemeim. Riadtan kapkodtam körbe a tekintetem, és néztem a fölöttem tornyosuló állatra. Dante felnyerített, és olyan érzésem volt, mintha ő is kikacagna, akárcsak a karám ajtaján álló fiú.

Nagyokat pislogtam és miközben próbáltam feltápászkódni, az agyam foszlányi emlékeit rakocsgattam össze. Azt hiszem, azt hogy tegnap este leszöktem a lovamhoz nem csak álmodtam. Vagy éppen most álmodok?

Dani belépett hozzánk, majd készségesen a kezét nyújtotta nekem. Kissé még mindig kábán, de elfogadtam a segítségét és talpra álltam.

- Csak nem Csipkerózsikásat játszol? - szeme pajkosan mért végig, majd vett ki a hajamból néhány szalma szálat.

- Ha azt játszottam volna, nem kelek fel... - ásítottam, és nyújtottam ki a végtagjaimat, majd görnyedtem is azonnal össze, mert éles fájdalmat éreztem a nyakamban. Azt hiszem nem a legkényelmesebb helyen aludtam.

- Az apád már egy órája felverte az egész házat, meg minket is, mert azt hitte megszöktél.. - folyamatosan szedegette a száradt szárakat a kazalból a fejemen.

Érdeklődve vontam össze a szemöldököm. Még is miről beszél ez a túlságosan jóképű srác hajnalok hajnalán?

- De hát miért hitt ilyesmit? - ásítottam fel újból, majd lassan leporoltam magam. Kezdett zavarni a közelsége, miközben iszonyatosan jól esett látni azt a meleg tekintetét rajtam nyugodni.

- Azt mondta megharagudtál rájuk valami miatt... - egy utolsó simítást engedett meg magának, majd leengedte a kezét és kérdőn oldalra döntötte a fejét, mintha arra várna, hogy megmagyarázzam ezt a helyzetet.

- Ez vicces! Most már aggódnak miattam, de tegnap még simán el akarták adni a lovamat... - horkantottam fel bosszúsan, és öleltem meg az említett állat nyakát. Mélyen beleszippantottam annak sörényébe, azzal a tudattal, hogy őt soha nem vehetik el tőlem.

- Ugyanmár, Feri biztosan nem tenne ilyet... - rázta meg a fejét, de látva azt a méregtől izzó tekintetemet, amit rá löveltem, elhallgatott. - Akkor ezért aludtál vele? Féltél, hogy elviszik? - a mosolyától zavarba jöttem és elkaptam róla a tekintetem. - Ez aranyos! - éreztem, hogy közelebb jött hozzám, de én továbbra is csak a lovamat simogattam.

- Nem tudom miért véded őket folyton, de ők egyáltalán nem olyanok, mint aminek te hiszed őket. - mondtam tagadóan, belekapaszkodva abba az egy mondatba, ami nem okozott pírt az arcomon.

- Vagy te ismered rosszul őket... - magam mellett éreztem a jelenlétét, amitől még görcsösebben kapaszkodtam Danteba.

Fél percbe telt mire képes voltam felfogni a mondatát, és le tudtam azt reagálni. - Akkor valószínűleg csak velem bánnak másképp... - rántottam vállat hetykén, de hangomon érezhető volt az idegesség. Jobb minél távolabb lenni tőle, így mielőtt még közelebb jöhetett volna, átbújtam a ló másik oldalára.

- Na jó...váltsunk témát. - mondta kicsit beleegyezően, és ő is odalépett a lovamhoz, oda ahol az előbb én áltam. - Mikor jösz el velem randizni? - döbbenten meredtem rá, majd látva a pajkos tekintetét nyugtáztam, hogy csak viccel. Ezt már egyszer megbeszéltük.

- Nem is tudom...talán...soha? - pillantottam rá ártatlanul, majd nevettem fel a helyzet abszurditásán. De hamar belémfojtotta a nevetést, amikor egy váratlan mozdulattal átbújt az állat nyaka alatt, és mellém érkezett.

Döbbenten fordultam felé, míg ő két karjával Dantera támaszkodva elzárt, nehogy menekülhessek.

- Á..nem jó válasz. - nézett rám hunyorogva. - Szóval mikor jössz velem randizni? - közelebb hajolt hozzám, és sötét szempárjával az enyémet kutatta. A szívem egy pillanatra elfelejtett dobogni, miközben a lélegzetem is visszatartottam. Már megint mit csinál?

- Szerintem... - muszáj voltam megköszörülni a torkomat, mert annyira élettelen volt a hangom. A közelsége okozta reakciómra pedig elégedetten eleresztette a kisfiús mosolyát. - Szerintem, pontosan tudod, hogy ez nem lehetséges - hangom sokkal magabiztosabbnak csengett, viszont a végén így is megcsuklott, ezért érdeklődően közelebb hajolt hozzám.

- Miért is? - kérdezte kacéran, szemeivel pedig az ajkamat bűvölve. Egy pillanatra el is felejtkeztem arról, hogy egyáltalán miről beszélgetünk.

- Mert...- egy újabb torokköszörülés után, úgy éreztem jobb ha távolságot tartok tőle. Kibújtam a keze közül és a karám ajtaja felé vettem az irányt. - lehetetlen és kész! - azzal kifordultam a folyosóra és lassú levegővételekkel próbáltam lehiggasztani a dübörgő szívemet. Mi a jó ég történik velem mostanában?

Megborzongtam a nevetését hallva a hátam mögül, majd amikor a vállamon éreztem karja ölelését, teljesen megfeledkeztem arról, hogy hogyan kell levegőt venni.

- Annak legalább örülök, hogy nem kellett újból az erdőbe mennem utánad - szándékosan a fülembe suttogta a szavakat, hogy élvezhesse milyen könnyen zavarba jövök tőle...

Na hát! Ez az! Ezt mind azért csinálja, mert látja rajtam, hogy kényelmetlenül érint. Hirtelen ötlettől vezérelve szembefordultam vele, és erősen megböktem a mellkasát. Minden korábbi bizonytalanságomat elvetettem és a lehető legmagabiztosabban szóltam hozzá:

- Ne játszadozz velem, Dani! Nem tudom pontosan mit akarsz tőlem, de amit sejtek, arról biztosíthatlak, hogy nem fog bekövetkezni. - majd egy drámai fordulattal magára akartam hagyni. Elvigyorodtam a sikkes távozásomon, viszont nem sokáig örülhettem magamnak, mert a két karja a vállam helyett most hátulról, a derekamat ölelte át.

- Észrevetted, hogy most először szólítottál a keresztnevemen? - arcát a nyakamba rejtette, képtelen kérdésén pedig akaratlanul is felnevettem. Valóban így lenne? Akkor idáig ezt is figyelte? Meleg ölelése túl kellemes volt, ahhoz hogy kibontakozzak belőle, pedig harminc másodperccel ezelőtt olyan lendületesen megindultam a tőle lehető legmesszebb. Ehelyett pedig a karjaiban kötöttem ki...

Ám ez a pillanatunk sem tarthatott sokáig. Fájdalmasan lassan nyikordult meg az istálló ajtaja, de bennünk mégsem volt annyi lélekjelenlét, hogy szétrebbenjünk, így egy döbbent Bettivel nézhettünk farkasszemet.

Miután felocsúdtam próbáltam kibontakozni az ölelésből, de sajnos a fiú nem volt a segítségemre.

- Megtaláltam! - rám célzott, felnevetett és ellenkezésemre még jobban magához szorított.

- És nem hajlandó elengedni... - nyögtem fel tehetetlenül és próbáltam azt a benyomást kelteni, mintha nem egy meghitt pillanaton kapott volna rajta.

A lány arcát lassan elöntötte a méreg, ajkát idegesen összepréselte, majd sarkon fordult és magunkra hagyott minket.

- Most ezt miért kellett? - csattantam fel és vettem le erőszakosan a rám kulcsolódó karokat.

- Mégis mit? - értetlenkedett.

- Tudod jól, hogy tetszel Bettinek, muszáj volt tetézni ezt a kellemetlen szituációt? - hadartam idegesen. Láttam a húgom szemében, hogy nem fogom zsebre tenni azt, amit ezek után kapni fogok tőle, vagy miatta.

- Tetszem neki? - nézett rám értetlenül a fiú, mire kihagyott egy ütemet a szívem. Ne már...azt ne mondja hogy nem tudta! Nekem végem... - Olyan nekem mintha a húgom lenne, biztosan félreértettél valamit. - legyintett, bár láttam a szemében, hogy fontolóra veszi a szavaimat. A francba!

- I-igen...igazad van... csak attól félek, hogy beköp apának! - próbáltam terelni gyorsan, abban reménykedve, hogy ebből már nem csinálok nagyobb káoszt.

- Mondott neked valamit erről? Mert ha tényleg így van akkor beszélnem kell vele... - mondta elgondolkodón. Én pedig döbbenten meredtem rá, már csak az kéne a nyilvános kivégzésemhez. Egyáltalán, hogy gondolhatot ilyesmire? És miért a francért nem vette észre azt ami ennyire nyilvánvaló volt?

- Ne! - szakítottam félbe. - Nekem ilyet nem mondott, és biztos csak félreértettem valamit... Ne beszélj vele erről! - mondtam neki nyomatékosan. Kicsit bizonytalanul ugyan, de bólintott. Fellélegeztem. Mostmár csak a kedves kishúgom szervezkedését kell túlélnem. Merthogy nem fogja szónélkül hagyni ezt a jelenetet az biztos...