Az eltelt napok borzasztó lassúsággal teltek. Sosem éreztem magam ennyire összezavarodva. Kattogott az elmém, miközben elkerültem minden eshetőséget arra, hogy találkozzak a szomszédsráccal. Menekültem... Sose vallanám be, de nagyon sok mindenben igaza volt, mint például ebben is. Menekülök tőle. Megrémítenek ezek az érzések, amik a közelségére felszínre törnek. Aztán az a vallomás, majd a csók...

Felsóhajtottam, ahogy kiléptem az udvarra. Nem tudom mit vár tőlem, ezek után? Számomra ez egy ideiglenes szállás, ideiglenes kapcsolatokkal...

Át kell mennem a szomszédba. Betti már a kapuban toporog és dühösen méreget. A szomszédrác nagyszülei megkértek minket - vagyis inkább apát - hogy segítsünk nekik. Szüretelnek. Hiába szabadkoztam, hogy rám semmi ilyesmit nem szabad bízni, Lenke néni - mert így hívták, - kedvesen megpaskolta a vállamat és közölte, hogy csak pár apró feladatban kérnénk a segítségünket, mert nem bírják az unokájukkal egyedül megcsinálni.

Na hát igen...ezek szerint, Dani is ott lesz. Valójában ez volt az igazi oka annak, hogy a húgom olyan készséggel ajánlkozott, nekem pedig amiért nem vágytam egyáltalán menni. De a nagymama ragaszkodott hozzám, miközben huncut mosollyal méregetett. Mintha belém látna, akárcsak az unokája....

- Gyere már! Nem azért kértek meg segíteni, hogy odaérjünk mire befejezik. - legszívesebben visszaszóltam volna neki, de minél jobban közeledtünk a házhoz, annál nagyobb görcs keletkezett a gyomromban. Pedig csak pár lépés volt az egész.

A testvérem, ismerve a járást nyitott be a kapun, én viszont félve néztem be. Nem is tudom kinek a látványára ijedtem volna meg jobban, a kutyáéra vagy Daniéra. Szerencsére egyikükkel sem kellett szembe néznem, ezért bizonytalanul követtem a házba a lányt.

- Csókolom! - kiabálta vidáman, majd belépve a konyhába, érdeklődve kereste a tekintetével a fiút. Nem kellett kimondani, tudtam, hogy rá vár. Elszorult a szívem, ha arra gondoltam, hogy én pár nappal ezelőtt megcsókoltam azt a személyt, akiről ő gyerekkora óta álmodozik. Hirtelen bűntudat tört rám. Főleg amikor a konyha látványára felrémlett bennem aznap reggel, amikor Dani tojást sütött nekem...

Nagyot nyeltem, amikor láttam, ahogy megöleli a két időset, azok kedvesen mosolyogtak rám is. Félszegen intettem nekik, majd próbáltam láthatatlanra összehúzni magam.

- Olyan jó, hogy eljöttetek! Dani már hátul van a gyümölcsösben, de Apus majd lekísér titeket! - mosolygott vidáman a néni és mutatott az ajtóban ácsorgó férjére. - Mire befejezitek kész lesz a süti, amit csinálok. - kacsint rám a néni, és noszogatja a bácsit.

Mély levegőt véve, indulok meg a többiek után. Mindig is egy higgadt személyiség voltam, nem most engedem majd az érzelmeimnek, hogy befolyasolják a tetteim.

Már olyan késő délután lehetett, mondván, hogy ne a nagy melegbe lógjunk a fán. Szó szerint. A hátsó kertbe belépve, a már jól ismert fekete kutya szaladt elénk, hát ezért nem találkoztam vele a megérkezéskor! Rémülten simultan Laci bácsihoz, aki somolyogva zavarta arrébb az ebet. Eközben pedig a saját testvérem jót mulatott rajtam, miközben ő jól megdögönyözte a hatalmas állat fejét. Elborzadtam, amikor láttam a lihegő állat szemfogait. Veszedelmes, ha legalább csak egy táska méretű lenne...

- Megjött a felmentő sereg! - kiáltott fel nevetve a bácsi az unokájának. Igen fel. Ugyanis egy nagy fának az ágán ücsörgött egy vödör társaságában.

- Ideje volt! - mosolygott ravaszan a fiú, és mért végig.

- Bori miatt késtünk, én jöttem volna hamarabb is! - hebegett zavartan a lány, én pedig megforgattam a szemeim.

- Csak vicceltem... - nevetett fel Dani. - Épp időben vagytok, nem maradtatok le semmiről. - újból rám emelte a szemeit, én pedig egyre idegesebbé váltam. Bori! Állítsd le magad, és térj észhez!

- Na szóval, terv a következő! Melyikőtök tud fára mászni? Mert csak egy létránk van, de olyan magasan vannak a cseresznyék, hogy lehetetlen lentről elérni.. Na, kimászik fel Danihoz? - elmosolyodtam. Én biztos nem. Ilyenkor jó a városi háttér. Letagadhatom, hogy valaha láttam egyáltalán fát is.

- Majd én! - lelkendezett a húgom. - Bár lehet, hogy kérek egy kis segítséget. - felvontam a szemöldököm. Én bármit megteszek neki, hogy felkerüljön a fára.

Egy farönköt dobok az ág alá, majd felé fordulok. - Így eléred? - kérdezem, mire ő kinyújtózkodva épphogy csak súrolja a kérget. - Tartok neked bakot! - javaslom, félbeszakítva a felesleges próbálkozásait.

Ám rálépve a tenyeremre a húgom a nyakamba kapaszkodik és képtelen kiegyenesedni. - Siess! - nyögöm kifulladva, de aminthogy ezt kimondom a próbálkozásában hátraesik, és vele együtt én is a földön landolok.

A srác viszafojtott kuncogással figyel minket. Dühösen pillantok fel rá. - Nem hogy segítenél! - dühöngök, majd újból a húgomhoz fordulok. - Próbáld meg lendülettel! Figyeld! - azzal felépve a fatörzsre felugrok, elkapom az ágat, majd karból felhúzom magam. - Látod? - lihegem, mikor átemelem a lábaim. - Most gyere, csináld meg te! - és épp lendülnék lefele, amikor rámszól Laci bácsi.

- Ne, maradj! Ha már fent vagy, ne gyere le! - rázza meg a fejét. - Gyere Betti, a másik fára rá lehet állítani a létrát. - a húgom úgy néz rám, mint aki szándékosan vette el a helyét a fán, én pedig kétségbeesetten meredek utánuk.

- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól mászol fára! - mosolyog zavaróan a szomszédsrác, bennem pedig értetlen érzelmek kavarognak. Miért történik mindig az velem, amit a legjobban el akarok kerülni?

- Sok mindent nem tudsz rólam... - húzom el a számat, és állok neki azonnal a munkának. Ha már fennragadtam itt a fán Dani társaságában, akkor legyünk túl rajta gyorsan. Gyorsan kapkodtam a gyümölcsöket a nekem szánt kosárba, igyekszek teljesen elterelni a figyelmem a fiú átható tekintetéről.

- Csak nem zavarba hoz a jelenlétem? - kérdezi pajkossággal a hangjában. Értetlenül kapom rá a tekintetem, miközben a szívem borzasztó zakatolasba kezd a kérdésére.

- Miről beszélsz? - vonom össze a szemöldököm. - Csak nem szeretek fánn csüggni. - rázom meg a fejem.

- Aha.. - felnevet. Én pedig behunyom a szemem. Miért nem ülhetünk csendben egymás mellett? - Akkor a csók miatt vagy zavarban?

Meglepődötten tátom el a szám, és tátogok. - Nem vagyok zavarban! - szűröm ki a fogaim közül a szavakat, de azonnal eszembe jutnak a csók kellemes emlékei, és érzem, hogy teljesen elönt a pír. A francba!

- Persze, azért tettél meg mindent, hogy ne neked keljen kettesben maradnod a fán... - azzal pár gyors mozdulattal mellettem termett a fának ezen az ágán. Összerezzentem a közelségére, de továbbra is őt bámultam, nem akartam igazat adni neki azzal, hogy kimutatom zavarom. - Mondjuk be ismerem, hogy nagyon vicces volt az a műsor, amit előadtál Bettivel... - ajka játékos mosolyra húzódott, és éreztem lassan újból csapdába ejti az ösztöneimet.

- Ez nem műsor volt. - mondtan rekedtesen, mire gyors torokköszörülésbe kezdtem. - Segítettem neki, ki tudhatta, hogy falusi léttére nem tud fára mászni? - forgattam meg a szemeim és egy kicsit fellélegeztem, hogy olyan témáról van szó, amit kontrol alatt tudok tartani.

- Te viszont ügyesen megoldottad. - hajolt hozzám közelebb és vigyorgott továbbra is. Majd tekintete az ajkamra tévedt, mire a lélegzetem is elakadt.

Mikor juthatok le végre erről a fáról? De ami fontosabb kérdés, mikor leszek képes megszabadulni a szomszédsráctól?

Úgy tűnik hosszú délutánnak nézünk elébe...

Köszönöm szépen az előző részeknél kapott kommenteket és csillagokat! :*
Remélem ez is tetszett nektek.. :)