Dani szemszöge:

- Nem akarom, hogy elmenj! - suttogta a pólómba a legszeretettebb lány az életemben. Majd megszakadt a szívem, ahogy felemelve az állkapcsát megláttam kigördülni a könnycseppeket a szeméből.

- Tudod, hogy mennem kell! - csókoltam meg lágyan ajkát és döntöttem homlokom az övének.

Kerek egy hetet tölthettünk együtt, és ennek a hét napnak minden pillanata olyan volt, mintha egy álmot éltünk volna meg. Most pedig felébredünk belőle....

- Gyere! - fogtam meg a kezét és húztam kifelé. - Hagy köszönjek el Dantétól is! - kacsintottam rá, és karoltam át a vállaimmal. A holmim már a kocsimban van, és valójában már rég el kellett volna indulnom, de valahogy mindig sikerül húznom egy kicsit az időt.

Együtt lépdelve indultunk meg az istálló felé. Már este volt, és az állatok lassanként megpihentek az egész napos hajtás után. A lépteink zajára egyedül egy fekete csődör lógatta ki a fejét, majd felismerve minket egy üdvözlő nyerítéssel köszöntött minket.

- Hé, nagyfiú! - simogattam meg a nemes lény fejét. - Vigyázz a gazdádra, megértetted? - kérdeztem fenyegető hangon, miközben ő kimutatva felém fogsorát olyan hatást keltett, mintha nevetne rajtam. - Komolyan beszélek! - vigyorodtam el, mire a mellettem ácsorgó lány is elkuncogta magát. - Amíg nem vagyok itt, te vagy a főnök! - borzoltam meg a sörényét, és fordultam el tőle. Meglátva magam előtt az angyali teremtést, aki a komikus helyzeten lágy mosollyal ajkain figyel engem, egyszerűen szívet melengető volt.

Mit meg nem adnák, ha már életünk azon a szakaszában lennénk, amiben már nem távkapcsolatban élünk. Már csak pár hónap, ez nyugtat minket...

- Te még mindig itt? - lépett be az istállóba egy köpcös, mosolygós férfi. Felnevettem a találkozáson és széttártam a karjaim. Valójában Bori nagynénjétől és férjétől, szerintem már egy órája elköszöntem, szóval nem csodálom, hogy most meglepetten nézett rám.

- Még meg kellett tennie Dantét a testőrömnek! - fordult bácsikája felé a szerelmem, mire én automatikusan karoltam át hátulról. Belepusziltam a nyakába, amitől éreztem, hogy megborzong a teste.

- Persze, persze.. - legyintett a férfi. - Azt hiszed én nem voltam fiatal. - rázta a fejét. - De lassan most már tényleg indulj, fiam. Nehogy aggódjanak miattad a nagyszüleid. - mondta felelősségteljesen, majd mikor elindultunk a kijárat felé, még utánam kiáltott egy 'Jó utat, fiam!'-ot.

Először fura volt, hogy fiamnak szólít, főleg úgy, hogy végül is vele még csak apósi kapcsolatom sincsen. De elég hamar feltérképeződött előttem, hogy Borit saját lányukként szeretik, és talán ezért sem vágyik a lány Ferivel apa-lánya kapcsolatra, mert már van egy apafigura az életében. Valójában megértem, mert nekem ugyan ilyen az életemben az ő apja. Csak fura ez a kettős fonal, ami a férfihez fűz, azok után, hogy már egy jó ideje a lánya barátja vagyok...

- Vigyázz magadra! - ölelt meg búcsúzóul még egyszer Bori és lehelt ajkaimra egy gyengéd csókot. Derekánál fogva vontam közelebb magamhoz és válaszoltam egy sokkal mohóbb csókkal.

- Ne, aggódj.. - hintettem még egy puszit a szája szélére. - Amint hazaérek hívlak! - mondtam egy utolsó csók kíséretében, majd beültem az autóm vezetőülésére. Integettem neki, ahogy elhajtottam és láttam a szomorúságot a szemeiben.

- Kitartást, szerelmem! - suttogtam, majd kikanyarodtam az utcájukból, elveszítve így őt a visszapillantó tükörből.

Sosem vallottam volna be, de az én torkomat is szorongatta valami érthetetlen érzés. Tudtam, hogy nem sokára találkozunk. De az a pár hét számomra mégis örökkévalóságnak tűnt. A nagyszüleim nem örültek a közepes írásbeli érettségimnek, úgy hogy szigorúan - iszonyat kedvesen, de határozottan - megtiltották, hogy a szóbeliig huzamosabb ideig együtt legyünk. Ezt az egy hetet kaptuk, és legközelebb már csak a szóbeli vizsgák után látjuk egymást...

Megértem a döntést, és hogy a javamat szolgálja, mert tudatában vagyok azzal, hogy ha Bori a közelemben van, nem igazán foglalkoztat olyasmi, mint a II. világháború vagy Petőfi versei közül bármelyik... De azért jó lenne már most vele lennem minden percemben.

Ugyan is a jövőben, ha minden jól alakul, és az érettségim is sikerül, akkor felmegyek tanulni a fővárosba, és végre nem kell heteket várnom arra, hogy láthassam a szerelmem. Habár most nem örülök annak, hogy a nagyiék eltiltottak Boritól, de tudom, hogy ezt is azért tették, hogy a hosszútávú céljaink sikerülhessenek. Mondjuk abban biztos vagyok, hogy nem lesz sétagalopp, de úgy érzem amennyi már a kapcsolatunk mögött áll, úgy nem lehet semmilyen olyan akadály, ami szétválasztana minket egymástól.