Taehyung pov.

Teljesen kimerültem a sok magyarázkodástól, amit anyámnak lenyomtam. Nem hiszem el, hogy a tanár felhívta őt, amiatt a buta egyes miatt. Jó tanuló vagyok, nem kéne egyetlen rossz jegy miatt, rám uszítani anyámat. 

Morgolódva megyek vissza a büfébe, de már nem látom, Jungkook-ot. Chim még mindig az asztalnál ül, egy szívószált rágva, mint egy idegbeteg. Mi baja lehet? 

-Már elment? - Megyek oda mellé, de ő a kérdést hallva, felmordul és felpattan a helyéről. 

-És ha igen? Nem értem miért vagy hozzá ennyire kedves, hisz nem is ismered őt! - Felháborodva rohan ki a büféből, én pedig kicsit lesokkolva, de követem. - Kibaszott bunkó és neveletlen, kölyök kutya képű, senkiházi az a fiú! - Szitkozódik elég sokáig, míg beérünk a termünkbe, ebben az időben meg is szólal a csengő. 

-Szerintem elég rendes srác. - Ülök le a helyemre és veszem elő a könyveimet. Chim még mindig morog, akár egy vérmes kutya, miközben helyet foglal mellettem. 

- A faszt! Nem az! - Rázza meg a fejét, hisztizve fonva össze karjait mellkasa előtt. 

Chim folyton káromkodik, ami nem zavart eddig, de most, hogy szegény srácot gyalázza eléggé idegesít. Nem értem, miért utálja szerencsétlen, mikor még a légynek sem ártott eddig. Mondjuk ő mindenkit utál, mindenkivel bunkó és ellenséges. Emiatt is nincsenek barátaink, az összeset elüldözte. 

Szeretem, mivel már elmondani nem tudom, milyen régen az életem része, de egy ideje úgy érzem, megfulladok mellette. Szeretek társaságban lenni, emberekkel beszélgetni, barátkozni, de ő ezt nem engedi. Ez pedig nagyon idegesít. 

Olyan akár egy féreg, ami belemászik a bőröm alá. A véremet szívja, mégsem tudok tőle megszabadulni. 

-Attól függetlenül, én szeretnék a barátja lenni. 

-De ő egy rohadék! - Csattan fel, amitől már nem tudok türtőztetni magam. 

-Te vagy a rohadék! - Állok fel mellőle, összeszedve a cuccaimat. - Nem beszélek veled, addig, míg ekkora szemét vagy. - Átcuccolok egy messzebbi padra, ahol nem ül senki. 

Nem volt még ennyire komoly veszekedésünk, sosem büntettem azzal, hogy elültem tőle, de már nem bírom tovább. Hova tűnt az én édes barátom? Mióta lett ilyen önző? Mintha kiakarna sajátítani magának. Annyira felidegesít, hogy miatta csúnyát is mondtam, pedig utálok káromkodni. 

A tanár befáradt óra, én pedig akár egy jó tanuló, minden figyelmemet rászántam. Nem kaphatok újra rossz jegyet, mert anyám engem fog használni felmosó rongy helyet. Jiminre rá se nézek egész óra alatt, nehogy azt higgye könnyen megbocsájtok neki. Utálok vele haragban lenni, de most nem hagyom magam olyan könnyen! Amíg nem változik, én nem szólok hozzá. 

Az óra lassan véget ér, én pedig gyorsan összeszedtem a cuccom és még Jimin előtt elhagytam a termet. Kimentem az udvarra, hátha találkozok újra, Jungkook-al. Remélem az én buta barátom, nem ijesztette el annyira, hogy többet ne tudjak vele beszélni. 

-Szia. - A hátam mögött érkezik egy simogató hang, amire elmosolyodok és gyorsan megfordulok. 

-Szia, Jungkook. - Szóval, Jimin nem ijesztette el, ennek örülök. 

-A barátod? - Vonja fel egyik szemöldökét, míg nézelődik, hátha mögöttem bujkálna Jimin.

-Lemaradt. - Vonok vállát és megfogom a kezét. - Akarsz focizni? - Mutatok a pályán lévő fiú csapatra, akik már elkezdték a játékot. 

-Persze. - Mosolyodik el, míg szorít egyet a kezemen. Csak most veszem észre, milyen izmos karjai vannak. Ujjai nem hosszabbak az enyémnél, de az övéi mégis sokkal férfiasabb, erősebb. Nem értem, Jimin miért mondta, hogy úgy nézz ki, mint egy kölyök, mert ez nem igaz. Férfiasan nézz ki, mintha velünk egy idős lenne, pedig még csak elsős. Nagyon helyes. 

Kezén fogva megyünk a focipályához, amitől egy kicsit zavarba jövök. Ő is fiú, így nem kéne ennyire zavarba éreznem magam a közelébe! Mondjuk a kezét se kéne mindig fogdosnom...

Beállunk játszani a többiekhez, ami elég jó móka, mivel ő valami fantasztikusan játszik. Úgy suhan a pályán, mint egy profi. Nagyon örülök, hogy egy csapatban vagyunk, mert lehet nem bírnék vele, ha elakarnám tőle venni a labdát. 

Nem játszunk túl sokáig, mert sajna elég hamar megszólal a csengő. Fáradtan állok meg, rázva magamon a pólómat, egy kis enyhülést okozva a felhevült testemnek. Teljesen leizzadtam, de nem csak én. Ő róla is elég szépen folyik az izzadság, bár neki sokkal jobban is áll. A haja a homlokához tapad, míg az állán versenyeznek le az izzadság cseppek. Nem tudok másra gondolni, csak arra, milyen dögös is. 

-Következő szünetben folytassuk? - Lihegi mellém állva, arcára mosolyt húzva, amitől egyszerre édes, mégis szexi. 

-Persze! - Lelkesen bólintók, és már automatikusan nyúlnék a kezéhez, de nehezen visszafogom magam. Még a végén azt hinnék, hogy járunk. 

-Remélem a barátod is megjelenik a következőnél. - Erre a kijelentésére leolvad a mosolyom és inkább zavartan elnézek el róla. 

-Aha. - Motyogom, miközben beindulok vissza a suliba. Valamiért féltékenységet érzek, de nem tudom miért. - Amúgy, Jiminek hívják. 

-Oh, értem. - Az elégedett vigyorát nem tudom hova tenni, de nem foglalkozok vele. - Akkor szünetben. - Int egyet, majd megy is az órájára. 

Sóhajtva megyek vissza a termembe és ülök le a jelenlegi helyemre, távol Jimintől, aki még mindig ugyan ott van, ahol hagytam. Szomorúan bámul ki az ablakon, ami a pályára mutat. Lehet látta, ahogyan játszunk, Jungkook-al? Ezért nem jött ki? Milyen gyerekes. 

Kicsit szomorú vagyok, amiért nem jön ide hozzám, hogy bocsánatot kérhessen tőlem. Ő rontotta el a folytonos undokságával, így neki kéne idejönnie, mégsem teszi! Idegesít, mert sajnos nem tudok sokáig haragudni, ezt pedig ő is tudja. Egy idő után, úgyis megbocsájtok neki, hiszen nem tudok sokáig nélküle lenni. Ő legjobb barátom, majdhogynem a testvérem. 

Az egész nap lassan elmegy és attól függetlenül, hogy Jiminnel nem beszéltünk semmit, nagyon jól éreztem magam. Jungkook-al töltöttem a szüneteket és nagyon sokat beszélgetünk, játszottunk együtt. Nagyon vicces és aranyos, egyszerűen elbűvölt a mai nap.  Imádtam vele lenni. 

-Tae...- Szólít meg, Jimin, miközben már az iskola kapuját kíséreltem elhagyni. Nem állok meg neki, tovább megyek, ő pedig kocog utánam. -Meddig nem akarsz hozzám szólni? 

-Már mondtam! Ameddig ekkora...hmm...- Gondolkodtam valami szebb becézésen, ami nem olyan csúnya, de semmi sem jutott eszembe. Utálok káromkodni, anyuék nem erre tanítottak, így is lelkiismeret furdalásom van a "rohadék" jelző miatt. - Szóval addig, míg ilyen vagy. - Mutatok rajta végig, amire elmosolyodik.

-Imádni való és szexi? 

-Nem vagy vicces. - Motyogom és tovább megyek, de ő elkapja a karom. 

-Egész nap végig néztem, ahogyan azzal a köcs...vagyis azzal fiúval vagy. - Javítsa ki magát elég gyorsan, amit nagyon jól tesz. - Szerintem eléggé visszafogtam magam, sőt hagytam, hogy barátkozz vele, attól függetlenül is, hogy ki nem bírom állni. 

-Mi bajod vele? - Háborodok fel, kikapva ujjai közül a karomat. 

-Nincs bajom vele, inkább az piszkálja a csőröm, hogy oda-vissza vagy tőle! Láttam, hogyan bámulod, hogy folyton a kezét fogdosod. Talán tetszik? - Tárja szét karjait. 

-Gyerekes vagy. - Vágom rá, hisz Jungkook fiú, hogyan is tetszene nekem? Én nem vagyok meleg, nem szeretem a pasikat, nem vonzanak a farkak. Igaz elég helyes, de csak ennyi, nem tetszik nekem. 

-Ne veszekedjünk. - Sóhajtva előrébb lép és felém nyújtsa a kezét. - Béküljünk ki. 

-Csak akkor, ha nem leszel többet durva, Jungkook-al! 

-Nem leszek az. - Fejét ingatja rosszallóan, keserű szájízzel ízelgetve a dolgot. - Na? Béke? 

-Oké. - Mosolyodok el és megfogom a kezét, megpecsételve ezzel a békét. Jimin arcára is felragyog egy szép mosoly, édesen búj karjaim közé, jól megölelgetve. Bárcsak mindig ilyen édesen viselkedne, nem pedig olyan ellenszenvesen.

-Átjössz hozzám? 

- Persze. - Elenged és már indul is, amire felkuncogok. 

Jiminnel egymás mellett lakunk, így nem véletlenül vagyunk már gyerek korunk óta együtt. A szüleink is nagyon jobban vannak, bár nagyon különböznek. Az enyéim elég isten imádó emberek, vasárnap mindig elrángatnak magukkal a templomba. Jimin szülei pedig elég homofób család...mindenkit utálnak, akik nem olyanok mint a "normális" emberek. 

Persze, mi nem vagyunk, olyanok mint az ősök. Hiszek abban mint a szüleim, de nem olyan betegesen, ahogyan ők teszik. Néha túlzásokba esnek, miattuk nem megy a káromkodás, és egy kicsit babonás is vagyok. Néha, Jimin agyára tudok menni, de ő is az enyémre. 

Hazaérve rögtön a szobámba megyünk, mivel a szüleim jelenleg dolgoznak, így nyugodt szível játszhatunk egész nap, anélkül, hogy a házival idegesítenének. Ledobom a cuccom az ágyamra és előveszem a telefonom, mivel eszembe jut, hogy bejelölhetném, Jungkook-ot.

-Mindig azt a szart nyomkodod. - Morogja barátom, leülve mellém az ágyra, mert idő közben helyet foglaltam rajta. 

-Vigyázz a szádra! - Szidom le és meg is ütögetem ajakit, persze nem erősen, csak játékosan. 

-Ilyen jobban lettetek azzal a sráccal? - Nézi a telefonom, fintorogva egy kört. 

-Aha, aranyos egy fiú. - Bejelölöm instagramon, majd elkezdem nézegetni a képeit. - És dögös is. - Szólóm el magam, mikor egy elég jó készült képre kattintok. 

-Nem rossz. - Rákapom a fejem, mert nem hiszek a fülemnek. Jiminnek tetszene a srác? Nem az nem lehet...de mi van, ha mégis? Talán ezért volt annyira bunkó, mert ő akart vele lenni? - Akár egy bohóc. - Teszi hozzá, amitől megnyugszom, bár nem értem miért. Hirtelen, miért éreztem féltékenységet? 

Talán, tényleg, csak talán...de tetszik nekem, Jungkook. Valami vonz hozzá, pedig tudom, hogy nem szabadna így éreznem. Ez bűn, isten káromlás, mégis úgy érzem, képes lennék pokolra jutni miatta. 

Köszönöm, hogy elolvastad.