Jungkook pov.

Ez az első napom a suliban, és semmi sem akar úgy menni, ahogyan én szeretném. Nem elég, hogy fingom sincs, hol lesz az első órám, de még egy Töpszli is kikezdett velem. Már most nem tetszik ez a suli. 

Miután itt hagyott a Törpe, jött szembe egy tanár, ezért gondoltam tőle kérek segítséget. Mielőtt elkaphattam volna észrevettem egy telefont a földön. Gondolom a kis majom hagyta itt sietségében. Felvettem a földről és gondolkodás nélkül vágtam zsebre, majd mentem a tanárhoz. 

Félreértés ne essen, nem akarom ellopni a majom telefonját, én csak vigyázok rá, és később visszaadom neki. Előtte azért egy kicsit megszívatom, hiszen senki se beszélhet így velem. Erre ő is ráfog jönni. 

A tanár segítségével végül eljutok a termemhez, ahol bocsánatot kérek a késésemért, majd bemutatkozok az osztály előtt. Leülök egy szabad padhoz, csöndben figyelve az anyagra. Egész végig érzem a tekinteteket, amikkel illetnek újdon sült osztálytársaim, bár még nem tudom eldönteni, hogy jó szándék miatt figyelnek engem ennyire, vagy sem. 

Bármit eltudok képzelni róluk, hiszen az a pink fejű, Töpszli is olyan bunkó volt, ahhoz képest, hogy most láttam életemben elsőnek. Kitudja, lehet ezek is azok lesznek. Nem mintha nem tudnám magam megvédeni, de azért jól esne, ha nem erről szólna az első itt töltött napom. 

Kicsöngetnek, én pedig már szedem is össze a cuccom, hogy végül elhagyjam a termet, de pár srác odajön hozzám. Gyanakodva figyelem őket, bár nem úgy néznek ki, mint akik bántani akarnának. 

-Szia, Hoseok vagyok, de nyugodtan hívhatsz Hobinak. - Vigyorog a vörös fejű, míg másik elég unott fejjel bámul. 

-Yoongi. - Biccent felém a fekete is, aki inkább egy medvére hasonlít, mint egy emberre. 

-Jeon Jungkook. - Mutatkozok be, kezet nyújtva nekik, megpecsételve a barátságunk kezdetét. - Hol lesz a következő óránk? - Kérdezem újra ránézve az órarendemre, mintha annyira vágnám, mi hol van. Inkább térképet kellett volna kérnem, hátha legközelebb megtalálom egyedül is a termeket. 

-Itt lesz az is, szóval nyugodtan itt hagyhatod a cuccaid. - Mondja kedvesen a vörös hajú fiú, megpaskolva a padomat. 

Visszateszem a táskámat a székre, a másikra a sejhajomat akarom visszahelyezni, de ekkor megcsörren a telefon.  Előveszem és megnézem ki keres, de a név láttán jövök rá, hogy ez a telefon nem is az enyém, hanem a Töpszlijé. Taehyung név szerepel a kijelzőn, ami után van egy szívecske is. Elég buzis. 

-Igen, tessék? - Emelem a fülemhez, nyugodtan kezelve a dolgot, bár legszívesebben elnevetném magam. Elképzelni is vicces, ahogyan a Pinki feje vörösé változik az idegtől. 

-Ki vagy te, és miért van nálad a telefonom? - Nem kiabál, de nem is nyugodt. Feszültség, csak úgy vibrál közöttünk, persze nem úgy. 

-Töpszli? - Kérdezem meglepettet játszva, miközben vigyorgok akár egy kis ördög. 

-Gólem? - Lefagy a mosolyom és mérgesen csettintek egyet a nyelvemmel.

-Gólem a jó édes...! -Nehezen visszafogom magam, bár megjegyezném elég nehezen megy. Legszívesebben letenném a telefont és bosszúból kidobnám az ablakon. Persze, hogy csak megnézhessem mennyire is törésálló. - Gyere oda, ahol nekem jöttél. 

Ezzel kinyomom a telefont és visszacsúsztatom a zsebembe. Előre nézek, és rájövök ez a két srác még mindig itt van. Kihallgatták a Pinkivel lévő randinkat. A szemtelenek. 

-Most mennem kell, órán  találkozunk. - Mosolygok rájuk kedvesen és elhagyom a termet. 

Eléggé sietek, bár nem a hülye srác miatt, ha nem mert az egyik csaj elkezdett utánam jönni, és nem akarom, hogy leállítson beszélgetni. Nincs hozzá elég kedvem, na meg a Pinki vár rám, nem várathatom meg. 

Odaérve a randi helyszínére szomorúan veszem tudomásul, hogy a Töpszli nincs itt. Megvárat a seggfej. Neki döntve a hátam a falnak, várakozás közben előveszem a telefonját, de sajnos nem tudom feloldani. Jelszó védi, nem engedve, hogy olyan könnyen bele lehessen nézni. A háttérképén ő van és egy fiú, egy elég helyes fiú. Ő lenne Taehyung? 

-Te rohadék! - Kiabálásra összerezzenek, de időm sincs felfogni mi a fasz folyik itt, mert a Töpszli nekem ugrik. Próbálja kiszedni a kezemből a telefonját, de nem hagyva ezt neki felemelem a kezem, nehogy elérje. 

-Hé! - Lököm messzebbre magamtól, mert eléggé bele mászott a képembe. - Megtaláltam a telefonod, szerinted nem érdemlek meg egy köszönetet? - Vigyorodok el gonoszan, mikor meglátom a mérges fejét. 

-Fasz se fogja megköszöni! - Vágja oda, mondhatni köpve a szavakat. - Elloptad! Add vissza, különben úgy megverlek, hogy visszarepülsz az általánosba! - Fenyegetésére a mellette lévő kék fejű srác felnevet. Észre se vettem, hogy itt van, pedig azzal a hajjal messziről fénylik. 

Megforgatva a szemeimet emelem még magasabbra, vigyorogva nézve, ahogyan ugrál, akár egy lány, hogy elérje a telefont. Már olyan vörös a feje a méregtől, hogy tojást lehetne rajta sütni. Egy ideig pattog, én élvezem a pillanatot, amit sajnos a kék fejű megszakít. 

Ő velem egy magas, így könnyű szerrel veszi ki a telefont az ujjaim közül. Morogva nézem végig, ahogyan visszaadja a barátjának a szarát, de mikor meglátom a Pinki arckifejezését, meglepődök. Teljesen elalélva néz fel rá, mintha egy hirtelen jött szuperhős lenne. 

-Új vagy? - A kék fejűnek nagyon mély, mégis simogató hangja van, ami szintén meglep. A külsejéhez, nem illene ez a hang, mégis nagyon jól áll neki. 

-Igen. - Fordulok felé, érdeklődve figyelve csillogó szemeibe. 

-Rögtön gondoltam. - Kuncog fel angyalian, míg felém nyújtsa kezét. - A nevem, Kim Taehyung. Téged hogy hívnak? 

-Jeon Jeongguk, de így csak anyám szólít, így hívj csak Jungkooknak. -Kezet rázok vele, elengedve egy mosolyt. A Pinkihez képest, ő elég kedves srácnak tűnik. 

-Rendben. - Bólint, míg elengedi a kezem. - Hányadikos vagy? - Mielőtt válaszolhatnék a hülye, Pinki megszólal. 

-Nem látod, hogy most szökött az oviból? - Gúnyolódva elvigyorodik, akár azok a szörnyek a démon űzőből. . 

-Már ne haragudj, de ezt inkább rólad lehetne elmondani, Töpszli. - Vágok vissza gyorsan, nehogy túlságosan is élvezze a helyzetet, ez a kis pöcs. - A barátod elég durva. - Fordulok vissza, Taehyunghoz, aki mosolyogva megsimogassa a Töpszli fejét.  

-Nem szereti az idegeneket. - Szívesen rávágnám, hogy a kutyám se, így néha ő is ugat, de inkább magamba tartom a csípős beszólásomat. Nem kerüli el a figyelmemet, ahogyan a Pinki arca egyre pirosabb lesz, mintha zavarba jönne. De mitől? -Szeretnéd, hogy körbe kísérjelek a suliba? 

-Az jó lenne. - Vakarom meg a fejem, hisz tényleg jó lenne, ha tudnám mi hol van. Nem késnék minden egyes óráról, mert fingom sincs, melyik óra, hol folyik. 

-Akkor induljunk. - Invitál maga elé, amit meg is teszek. 

Mellette sétálva elindulunk a folyosón, miközben ő minden ajtóra rámutat és elmondja, milyen  órák szoktak ott lenni. Próbálom megjegyezni, hogy később tudjam, de olyan sok az információ egyszerre, hogy öt perc után, már el is felejtem. 

Töpszli elég csöndesen követ minket, lemaradva tőlünk, lassan követve minket a hátunk mögött. Nem értem, miért nem jön mellénk, de annyira nem is érdekkel, hogy meg kérdezem tőle. Utálatos egy törpe. 

Alig megyünk öt perce, míg végül Taehyung megáll. Pár lépéssel előrébb haladva állok csak meg én is, mivel nem vettem észre egyből. Hátra nézek és látom a törpe fogja a pólója alját, boci szemekkel nézve fel a magasabbikra. Másik kezével a hasát simogassa, amitől valami oknál fogva, nagyon aranyosnak gondolom őt jelenleg. 

-Éhes vagyok. - Úgy mondja, mintha egy kis gyerek lenne és az anyát ráakarná venni egy fagyira ebéd előtt. Valami rohad édes az egész jelenet. Szívesen megtömném. Persze kajával. 

-Még nem is reggeliztél, igaz? - Teszi fel a kék hajú fiú a kérdést, beletúrva színes tincsei közé. - Menjünk a büfébe. - Mosolyog rá, megsimogatva a puffog kis arcát. Ha hatalmas shipper fan lennék, én arra gondolnék, hogy ezek között van valami, hisz annyira közel vannak egymáshoz. -Gyere, Jungkook. Megmutatom hol a büfé. - Fordul felém, meg sem várva a válaszom fogja meg a kezem és visz magával. 

Nagyon közvetlen ez a srác, alig ismer, de már kézen fogva megy velem a folyosón, ahol a többi diák is van. Eléggé zavar ez a helyzet, mert még új vagyok és nem akarom, hogy első alkalomra buzinak könyveljenek el. Nem mintha nem lennék az, mert olyan meleg vagyok, mint egy kályha téli időszakban...csak így elsőnek sok. Meg nem is kell tudnia mindenkinek! 

Bemegyünk egy nagy helyiségbe, ahol van egy csomó asztal, oldalt pedig egy nagy bolt féleség, ahol péksütiket látok. Mint a menza az általánosban, annyi különbséggel, hogy itt nem főt kaját adnak. 

A két fiú elég otthonosan mozog, mert már mennek is venni a finomságokat. A törpe egy egész egy hétre való péksütit vásárol, amit már visz is az asztalhoz. Taehyung is vesz valamit, meg már én is, nehogy kimaradjak valamiből. 

-Tényleg éhes voltál. - Szólalok meg, mikor már az asztalnál ülünk, és eszük a péksütit. A törpe már négyet megevett, míg mi még a felénél se tartunk annak az egynél, amit megvettünk. 

-Szádat evésre használod. - Mutatja felém a félig megrágott csokis csigáját, majd folytassa is tovább a habzsolást. Attól függetlenül mennyit is eszik, egyáltalán nem látszik rajta. Elég vékonynak tűnik, mégis edzetnek. Azok a combok, csak úgy dagadnak az izomtól. 

-És eddig milyen a suli? - Tereli a témát, Taehyung, összegyűrve az üres zacskóját. 

-Még nem volt túl sok időm ezen rágódni. Ma érkeztem és elég szarul kezdődött a reggelem. Eltévedtem és egy őrült nekem jött, utána pedig még neki állt feljebb. De az osztálytársaim kedvesek. - Teszem hozzá az utolsó mondatott, mivel nem mindenki volt olyan segg, mint az előttem ülő hörcsög fejű. 

-Majdnem betört annak az őrültnek feje. - Morogja két nyelés közben a Töpszli. - Vagyis ezt hallottam. 

-Mindegy is, ha gondolod, akkor velünk lóghatsz. Általában az udvaron vagyunk szüneten, szóval ha magányos vagy, nyugodtan csatlakozhatsz. 

-Köszönöm, Taehyung. - Ez a srác egy földre szállt angyal! Kedves, gondoskodó és dögös. Nem úgy mint az a kis éhenkórász. Szúrós pillantásaimat, TaeTae telefonja zavarja meg, mikor is elkezd zenélni. 

-Az anyám az...remélem nem hívta fel a tanár, amiatt az egyes véget. - Nyel egyet félve, úgy figyelve azt a telefont, mintha nem is az anya hívná, hanem a kaszás. 

-Viszek virágot a sírodra. - Mondja teli szájjal a kis törpe, amire a nagyobbik morogva feláll és kimegy telefonálni. 

Hatalmas csönd telepszik ránk, mivel egyikünk se kezd neki a beszédnek. Ő már az utolsó morzsákat nyalja ki a zacskóból, míg én őt szuggerálóm. Attól függetlenül, mekkora egy pöcs, elég jól néz ki. Jól áll neki a rozsaszin, aranyossá teszi, de csak addig, míg meg nem szólal. Sokat nem látok belőle az asztal miatt, de a teste se rossz. Az apró ujjairól nem is beszélek, mert azok enni valóak. 

-Mi a neved? - Töröm meg a csendet, kíváncsian nézve rá. 

-Közöd? - Morogja, összeráncolva a szemöldökeit. - És amit Taehyung mondott, az felejtsd el. Nem jöhetsz oda hozzánk, nem beszélhetsz többet vele! Legyél az ovis barátaiddal, minket meg hanyagolj. - Ezzel feláll, de gyorsan megtalálva a hangom utána szólok. 

-Hova mész? 

-Veszek inni, szomjas lettem. - Válaszol elég elfogadhatóan, de mikor ezt észreveszi, visszafordul és rám mutat. - Amúgy meg semmi közöd hozzá, te hülye, csúnya Gólem! - Mire feltudnék háborodni elszalad. 

Nem értem miért ilyen bunkó velem, hisz nem csináltam semmit sem. Mégis úgy viselkedik, mintha elloptam volna a nyalókáját! Vissza leül elém és valami tejes cuccba szúrja a szívószálát, rögtön ajkai közé fogadva. Az én szívószálamat is befogadhatná.  

Gondolkodva méregetem, próbálva rájönni, mi is lehet a gond. Miért lehet baj, ha velük lógok szünetben. Miért emelte ki azt, hogy nem beszélhetek többet, TaTaeval? Egyre jobban agyalok, annál jobban elkezd valami azt súgni, van köztük valami a kékséggel. Talán...

-Tetszik neked, Taehyung? - Teszem fel hangosan a kérdést, amire félrenyeli a tejcsit és köhögésbe kezd. Szóval jól gondoltam? 

-Hülye vagy? Ő fiú! Én is fiú vagyok! Nem vagyok meleg! - Habog össze-vissza, mintha muszáj lenne engem meggyőznie az ellenkezőjéről. Teljes pánik látszik az arcán, ami baromira tetszik. Végre nem az az önelégült fejét kell néznem, hanem a teljesem megszeppent, kétségbeesett buráját. 

-Értem én. - Most rajtam a sor, hogy gúnyosan nézek rá. - A pici, Töpszlinek bejön a barátja. - Csóválom meg a fejem, míg lassan felállok a székből. - Bele se merek gondolni, mi történne, ha rájönne. 

-Te most fenyegetsz? - Áll fel ő is, harcra készen állva ha arra kerülne sor, de én csak mosolyogva kikerülöm az asztalt és mellé sétálva vállára teszem a kezem. 

-Szünetben találkozunk. 

Ezzel elhagyom a büfét és visszamegyek az osztályba. Úgy érzem, találtam valami szórakoztatott. 

Köszönöm, hogy elolvastad. ^^