Taehyung pov.

Ahogyan kimondtam a szakítást, abban a percben szívemben hatalmas fájdalmat éreztem. Fojtogatni kezdett a sírás és legszívesebben vissza is szívtam volna mindent, amit mérgemben kimondtam, de már nem tehetettem. Véglegessé vált, ahogyan elhagyta a szó ajkaimat. Nincs visszafordulás, se pedig sajnálkozás. Talán ennek így kellett lennie, mert valljuk be a mi kapcsolatunk egyáltalán nem normális. 

-Nem mondhatod ezt komolyan...- Szólal meg végre hosszú hallgatás után Jungkook. Arcán rengeteg érzelem suhan át, testtartása bátortalanná válik, zavarttá. 

-Ez így lesz a legjobb. - Hajtom le fejem, idegesen markolva bele pólóm aljába. Bizonytalan vagyok, de ez nem tántoríthat el semmitől sem. Így lesz a legjobb...

-Beszéljük meg előbb, ne hozzunk rögtön rossz döntéseket. - Próbál megközelíteni, óvatosan rávezetni a békülésre, de valljuk be, ez értelmetlen. 

-Nincs mit megbeszélnünk. Nem akarok többet járni veled. 

Minden mondat után szíven szúrom saját magam, de nincs mit tenni. Még az elején megegyeztünk a szabályokban, így a döntésemet figyelembe kell vennie. Hátat is fordítok neki, ezzel lezárva a témát, nem is tart vissza, hagyja hogy elmenjek. Jimin nem jön velem, így egyedül megyek vissza az osztályterembe, némán ülve le a helyemre. Sok minden cikázik a fejemben, egyszerre érzek bűntudatot és megkönnyebbülést. Túl sok nyűggel járt ez az egész. 

-Szia! - Egyik lány osztálytársam pattan mellém, majd helyezi szoknyával fedett fenekét asztalomra. - Hol van az árnyékod? - Biccent az üres székre, amin általában Jimin foglal helyet. 

-Mit akarsz? - Magamhoz képest bunkón teszem fel a kérdést, hiszen semmi kedvem és energiám nincsen vele beszélgetni. Inkább szívesebben lennék egyedül. 

-Úgy érzem valaki itt bal lábbal ébredt. - Vigyorodik el, amire megforgatom a szemeim, de mielőtt mondanék bármit is gyorsan közbe vág. - Nyugi, ne izgasd fel magad, mindjárt békén hagylak. Nem tudom, hogy tudod-e, de a szüleimnek van egy fodrászüzlete. Ha meg lesz az érettségi, akkor én fogom átvenni azt a boltot, de még soha nem festettem hajat, ezért arra gondoltam ingyen és bérmentve megcsinálhatnám neked. 

-Nem kell. 

-Ugyan már! Le van nölve, na meg hatalmas kihívás lenne ezt az élénk kék hajat átfesteni úgy, hogy közbe ne legyen foltos. Ígérem ha elrontom kifizetem a károdat! 

-Miért ne..

-Király! - Megfogja a füzetem és kezébe vesz egy tollat, majd rá írja a címet. - Ide gyere suli után.

-Szedd le azt a hatalmas seggedet az asztalomról! - Hangzik el Jimin mérges hangja, amit már távolról is nagyszerűen lehet hallani, és mikor közel jön fülsüketítően hangosan hat. 

-Megjött az árnyék. - Gúnyolódik a lány, miközben leugrik az asztalról és helyére megy, ami nincs túl messze tőlünk.

-Miért engedted, hogy feltegye ide a seggét? - Sziszegi barátom, miközben helyet foglal mellettem és még mindig dühösen, enyhe féltékenységgel pillant a lányra. - Még a végén elkapunk valamit attól a libától. - Direkt hangosan beszél, Minji-t fixírozva a szemeivel, minden egyes szavát neki szánva. 

-Bekaphatód, Park! - Vág vissza, elkezdve egy fölösleges harcot, hiszen Jimin nem pont az az ember, aki kihagyna egy szájcsatát. 

-Ahogyan te is! - Minji mérgesen, mégis kihívóan csap az asztalra majd áll fel, miközben barátomra mutat. 

-Vedd elő! - Jimin elfogadva a kihívást állna fel, de keze után kapva vissza rántom magam mellé. Úgy érzem ez a nap egyre szarabb és szarabb lesz. Most vagyok túl életem első szakításán, amit még mindig nem tudtam feldolgozni, de szerintem míg itt vagyok nem is fogom tudni, mert egy perc nyugtom sincs. 

-Mit akartál csinálni?! - Háborodnék fel agyament viselkedése miatt, de ő a számra tapasztja tenyerét. 

-Nyugi, nem akartam csinálni semmit sem, a farkam csak is a tiéd. - Halkan beszél és mocskosul, ami ha nem is lenne elég, még a mosolya is perverz. -Mirai örüljön, ha ruhában láthat egyáltalán. - Tetőzi a marhaságát, amit már nem tudok szó nélkül hagyni, így elveszem a mancsát az arcomból. 

-Elsőnek is: Nem Mirainak hívják, hanem Minjinek! Mirai egy anime főhősnője. Másodjára pedig fogd be és ne beszélj itt nekem farkakról, mikor az iskolában vagyunk. - Suttogom az utolsó mondatomat, mert azért vagyunk vagy harmincan egy osztályban, nem lenne túl jó, ha valaki meghallaná. 

-Nem hiszem, hogy ez lenne a neve...- Húzza el a száját, kételkedve pillantva a lányra, majd inkább vissza rám. -  Olyan Mirai feje van. 

-Látom már semmi bajod. - Jegyzem meg halkan és inkább előre fordulok. 

-Nem is volt semmi bajom. 

-Pedig nagyon megijesztett téged, Taemin. - Nem bántásból jelentem ki a nem rég megtörtént helyzetet, de talán úgy vette mert sértetten fújtatott egyet. 

-Én nem félek tőle! Senkitől sem félek! - Teljesen felspannolja magát, jó hangosan beszélve, így persze pár kíváncsi szempár rögtön ránk talál. Idegesíthetném azzal, hogy tovább beszélek erről, de minek szítsam a tűzet? Amúgy se érdemes leállni vele vitatkozni, úgy sem nyernék. - Amúgy...komolyan szakítottál, bébi fejű Jungkook-al? 

-Hagyjuk ezt. - Zárom le elég hamar a felhozott témát, hiszen egyáltalán nincs hangulatom erről beszélni. Szerencsére nem is kell, mert bejön a tanár és elkezdi az órát. 

A többi szünetre nem mentem ki az udvarra, nem tudtam volna Jungkookra nézni. Haragudtam, egyben pedig féltékenységet éreztem, csalódottságot. Szerettem őt, most is szeretem, hisz fontos nekem, már az első pillanatól kezdve ellopta a szívemet. Persze elsőnek is csak a kinézete, az az énje amit mindenki felé mutatott, majd később Ő maga. A gyengéd, elesett kisfiú. Többet szerettem volna kapni belőle, sokkal többet amit nyújtani tudott. És ez volt a hiba. Önzőségem odáig vezetett, hogy el kezdtem megutálni Jimint. 

Ahogyan kicsöngetnek utolsó óráról gyorsan összekapom a cuccaim, hogy minél hamarabb elhagyhassam az iskolát, nehogy összetalálkozzak Jungkook-al. Gyáva vagyok, nagyon jól tudom, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Jimin elkísér a kapuig, mivel neki még táncórája van, így nem tud velem hazajönni. Megállok és elköszönök tőle, majd fordulnék is sarkon, de sajnálatomra előttem terem az, akit egész nap próbáltam elkerülni. 

-Nem tudnánk beszélni? - Kérdezi magabiztosan, nemet nem tűrve. 

-Sietnem kell haza..- Motyogom bátortalanul és gyorsan kiszeretném kerülni, de a kezem után kap. 

-Akkor csak hadd kérdezek valamit. - Mélyről szívja be tüdejébe a levegőt, majd frusztrálva engedi ki onnan. - Már nem szeretsz? - Görcsbe rándul a gyomrom, míg tekintetem lehajtom. 

-Soha nem mondtam, hogy szeretlek. - Emelem fel fejem magabiztosságot mutatva, de belül sír a lelkem. Fáj látnom szomorúságot arcán, sokkal szebb mikor mosolyog.

Kezei közül óvatosan húzom ki enyémet, nem pazarolva szót beszédre, mert csak több fájdalmat okoznék vele mindkettőnknek. Otthagyom őt, vissza se nézve, nem hátrálva meg. A szerelemről mer itt nekem beszélni, miközben csak egyedül érzem ezt a kínzó érzést. Ő Jimin szereti, ő pedig már az övé. 

Hazaérve felsietek a szobámba és ledobálom a cuccaimat ágyamra. Szeretnék átöltözni mielőtt találkoznék, Minjivel, de mivel szüleim itthon vannak és minden bizonnyal szeretnének velem beszélni a tegnapi dologról, így inkább lemegyek közéjük. Jobb hamar túlesni ezen. Leülök a kanapéra ők pedig semmi kertelés nélkül elkezdik felsorolni minden egyes bűnöm, amit tegnap ejtettem. Kezdve a misével, hogy nem imádkoztam és nem is jöttem haza egész nap. Felhozták Jimint, hogy rossz hatással van rám, de ezt már párszor elmondták az utóbbi pár évben. Nem zavar amiket mondanak, mert tudom úgy sem tiltanának el tőle. Az én szüleim és az övé hatalmas cimborák, így nem félek attól, hogy többet nem lehetek vele. 

Mielőtt lelocsolnának szentelvízzel, vagy rám hívnának egy ördögűzőt inkább megszakítom őket azzal, hogy úriasan felállok és elköszönve tőlük elhagyom a házat. Eleget hallgattam őket, lassan már el is kések, így nem szaladva, de megszaporázva a lépéseimet indulok neki a megadott címnek, ami a város szívében van, egy apró mégis nagyon szép fodrászüzlet. 

-Szia féltem, hogy nem jössz el. - Nevet fel a lány bugyután. 

-Remélem nem fogom megbánni. 

-Ugyan már! Bízd ide magad! - Elkapja a karom és beljebb vezet az üzletben, egészen egy tükör elé,  az előtti székre lökve. - Milyen színű legyen? Szőke? zöld? Vagy piros? 

-Egyiket se szeretném...-Motyogom húzva a szám, mert már tököm kivan az extrém hajszínekből. A templomban is messziről világítok! - Lehetne inkább sima fekete? 

-Persze, tehetek bele dauert? 

-Sima alatt, mit értettél? - Vonom fel egyik szemöldököm, de mintha nem is hallott volna, csak turkálni kezdi a hajam. 

-Jól fog állni a göndör. - Bólint saját kijelentésére, majd hátradönt a székbe és elkezdi az egészet.

Szerintem mondanom se kell milyen sokáig tartott az egész. A végén nagyon féltem a szőkítés miatt nem marad hajam, mind kihullik, de szerencsére volt annyira tapasztalt, hogy ez ne történjen meg. Bár nem értem mitől félek, mikor előzőleg Jimin festette át a hajam feketéről kékre. Még a nap is lement, mire végre ki kelhettem a székből és rendesen megnézhettem a munkáját. Nem akartam göndörre, most mégis be kell ismernem nagyon tetszik. 

Minji készített pár képet a hajamról, hogy majd mutogatni tudja a szüleinek, milyen ügyes is volt. Mikor ezzel végzet elköszöntem és hazamentem, persze óvatosan, nehogy a szüleim újra elkapjanak és tovább zsibbasszák az agyamat. Gyorsan lezuhanyoztam és befeküdtem az ágyamban. Láttam, hogy Jiminnél még ég a villany, emiatt elfogod a késztetés, ami arra ösztönözött ne aludjak még, inkább menjek át hozzá beszélgetni, de mégsem tettem. Tegnap se aludtam sokat, túlságosan is kattogott az agyam Jungkook-on, és szerint ma ugyan az miatt nem is fogok elaludni túl hamar. 

Nem tudom, hogy jól döntöttem, vagy sem. A szívem vágyódik utána, minden pillanatban vele szeretne lenni, de az agyam mindent másképp gondol. Csúnyán beszélt velem, lekiabálta a fejem, csak azért mert megakartam óvni. Tudom, hogy rohadt makacs tud lenni és ha mérges akkor nagyon ijesztő. Jimint is bántotta...ha vele maradok engem is bántott volna. Talán nekem ez jobban is fájna, hisz én szeretem, így nemcsak testileg, de még lelkileg is megviselne. 

Próbáltam elhessegetni a gondolatokat a fejemből, ami hatalmas szenvedések árán, de végül összejött. Másnap már csak a telefonomra ébredtem fel. A megszokott rutinom szerint megmostam az arcom, fogam, utána felöltöztem és hátamra dobtam a táskám. Gondoltam, hogy Jimint is felkeltem és együtt megyünk a suliba, de gyorsan elvetettem az ötletet. Túl sokáig tartana. 

Komódosan érkezek meg a sulihoz és megyek be a terembe, leülve a helyemre. Mivel ma írunk így átnéztem a tananyagot és mire végeztem vele már be is csöngetek. Jimin késik, ami nem lep meg, mindig elkési az első órákat, de szerencsére a tanár se siet nagyon. 

-Taehyung! - Ismerős dörmögő hang miatt odakapom a fejem az ajtóhoz, ahol Jungkook áll és Jimin. Látványától görcsbe rándul újfent a gyomrom és elkap a szorongás. Miért kell idehoznia? Lehajtom a fejem, mintha nem is láttam volna egyikőjüket sem, közben érzem majd kiszakad a szívem. Remélem nem jön be..

-Ennyire nagy a baj? - Ül le mellém Jimin, ezért vissza kapom a fejem az ajtóhoz, de már Jungkook nincs ott. 

-Ezt hogy érted? 

-Már nem is beszélsz vele? 

-Fogd már be. - Frusztráltan túrok a hajamba, amik között nem sokára megérzem Jimin ujjait is. 

-Jól áll. - Angyali mosolytól az én ajkaimra is görbület száll, hisz annyira ragadós. 

-Köszi. - Megvillantom fogaimat, kimutatva mennyire is esett jól dicsérete. Vissza fordulok, mert a tanár megjött, de pillantásaim Jimin felém eső karjára esik, onnan könyökére, ami mintha egy picit sebes lenne. Rá akarok kérdezni mi történt, de a tanár elénk dobja a dolgozatos papírt, így végül csöndbe maradok.

Elkezdem olvasni a kérdéseket, de a nevemen kívül eddig még semmit nem írtam rá. Gondolataim túlságosan is zavarosak, nem tudok az előttem lévő papírra koncentrálni. Lefagytam. 

Az idő nagyon gyorsan fogy, így kezdek pánikba esni. Átnézek Jimin lapjára, amin sokkal több minden van mint az enyémen. Pedig tanultam, így nem értem miért nem jut el az agyamig a kérdések nagy fele, mintha nem is az én nyelvemen íródnának. Az órára nézek azon pedig már alig van tízperc, miközben a lapom még üres. 

Majd végül kicsöngetnek és a tanár összeszedi a lapokat. Legszívesebben még a nevemet is lefirkáltam volna, nehogy rájöjjön ki volt akkor hülye, hogy üresen hagyta az egész lapot. Pedig tanultam, átnéztem óra előtt, de az agyam egyáltalán nem fogott. Odabent teljes zűrzavar van.

-Gyere ki velem szünetre. - Fog a kezemre hirtelen Jimin, miközben feláll a székéből. 

-Chim én nem szeretnék kimenni. - Hajtom le a fejem és húznám el a kezem az övéből, de makacsul felhorkant, miközben szó szerint felránt a székből. 

-Jól fog tenni a levegő. - Továbbra is kézen fogva hagyjuk el a termet, hogy végül az udvaron kössünk ki. 

Fogalmam sincs miért akarja ezt ennyire, mivel lesz neki jobb, ha kint vagyunk. Nincs mit mondanom Jungkooknak, hisz már mindent elmondtam. Megígérte az elején, hogy tiszteletben fogja venni azt ha véget vettek a kapcsolatunknak, akkor most miért nem tud békén hagyni? Csak azért voltunk együtt, hogy mindenki megszerezze azt, akit akar. Ő Jimint akarta és meg is kapta. Vagyis a teste az övé lett, de a szíve csak is az enyém. 

Az emlegetett szamár közelíteni kezd barátaival együtt. Jiminre nézek, némán kérve kérdőre miért is árult el, de ő boci szemekkel próbál szívemre hatni. Mondhatnám, hogy ez nem fog neki sikerülni, de valljuk be, mindig is ez volt a gyengém. Jungkook hamar elém ér, rögtön csuklómra fogva, nehogy eltudjak előle szökni, míg Yoongi és Hoseok Jimin mellé állnak. Esküszöm mint a rossz testőrök, annyi kivétellel, hogy nem hordanak öltönyt.  

-Muszáj beszélnünk! - A fellépése határozott, hangja merész, fogása erős csuklómon. Soha nem tetszett ez az énje, mikor játssza a kemény gyereket. 

-Nincs miről beszélni. - Tegnaphoz képest sokkal bátrabban válaszolok neki, merészen nézve szemeibe. Kezd elegem lenni ebből az egészből, hisz miatta nem tudok napok óta aludni, miatta nem tudok odafigyelni semmire sem, mert minden percben ő jár a fejemben. 

-Azt majd meglátjuk. - Sziszegi és Yoongira néz, de nem mond neki semmit, csak biccent egyet. Értetlenül figyelem, addig míg el nem kezd rángatni maga után, befele az épületbe. 

Mérgesen kiabálok neki, hogy engedjen el, de rám sem bagózik, csak végig húz az egész folyosón, mint egy rongybabát. Emiatt a viselkedése véget dobtam ki végül, hisz kinek tetszik az, ha kutyába se veszik? A kölcsönös tisztelet hol marad? Vagy én vagyok ennyire prűd?

Beránt a vécébe és végül elengedi a kezem, de csak annyi időre míg végig nézi a fülkéket és mikor üresnek nyilvánítja akkor behúz az egyikbe, direkt beállva a kijárat elé, nehogy kitudja menni. Nem is akarok elmenekülni, értelmetlen lenne úgyis hamar utolérne, én pedig nem futok ha nem muszáj. Csak esünk túl rajta. 

- Figyelj TaeTae, nem akarok erőszakosnak tűnni a szemedben és figyelembe veszem a döntésed, de előtte muszáj, hogy engem is meghallgass. Tudom, hogy egy pöcs voltam, nem kellett volna kiabálnom veled, rajtad levezetni a mérgemet. Egy fasz voltam és minden bizonnyal az is maradok a szemedbe, de tényleg nagyon sajnálom. Nagyon fontos vagy nekem, még akkor is ha hülyén mutatom ki, nem vagyok jó a párkapcsolatokban aláírom, de megváltozom. Kérlek adj még egy esélyt. 

-Egyszer már megadtam azt az esélyt, mikor bántottad Jimint. Hány esély kell még ahhoz, hogy végre észhez térj? 

-Csak ez az egy, többet nem kérek. - Száját beharapva néz el rólam, kezeit idegesen piszkálva. Úgy néz ki jelenleg, mint egy kölyök, aki tudja rosszat tett, így bocsánatért könyörög az anyjának. - Azt mondtam az elején, hogy komolyan gondolom ezt a kapcsolatot köztünk, de az igazság az, hogy csak szórakoztam. Jó mulatságnak tűnt két fiúval is együtt lenni, hiszen minden tini álma egy édes hármas. Sokáig így gondoltam, majd egyszer megváltoztak az érzelmeim, elsőnek is Jimin felé, Ő érdekelt a legjobban. Beleszerettem, ami részemről nagy hiba, mivel őt nem érdeklem. És miután szakítottál velem rájöttem, fontos vagy számomra. Hiányoztál, most is nagyon hiányzol, veled akarok lenni. 

-Én...nem tudom..- Makogok össze vissza keresve a szavakat, míg a szívem őrültek módjára verdes a mellkasomban. Elképesztő boldogság önt el és legszívesebben a nyakába ugranék azt kiabálva, csak is a tiéd vagyok. Hiányzom neki és velem akar lenni, én pedig ugyan így érzek. Mégis az eszem teljesen mást diktál. 

-Szeretlek, Baba. - Nyúl kezem után, sokkal gyengédebben érintve bőröm mint nem rég. - Kérlek, adj még egy esélyt. - Bizonytalanul zárom össze ajkaim, míg kezünkre nézek. Szeretnék vele lenni és nem is. Rossz dolgokat hozz ki belőlem, olyan érzéseket amiket nem lenne szabad éreznem, se pedig egyáltalán gondolnom. Önzés és az utálat, a leggonoszabb egyveleget. 

- Jungkook.- Folytatnám tovább bizonytalan mondatom, de a telefonom megrezzen a zsebembe. - Bocsi. - Suttogom halkan, miközben előveszem a mobilom, látva a kijelzőn Hoseok nevét. Felveszem és már köszönnék is bele, de belevág a szavamba. 

-Tae! Hatalmas baj van! Gyertek gyorsan az udvarra. - Hangja kétségbeesetten szól, rémülten, miközben hallom a háttérben pár fiú kiabálását. 

-Mi történt? - Félve teszem fel a kérdést, szívemben megérezve a baj előjelét. Jungkook közelebb lép hozzám, kíváncsian nézve mi is történik, mitől sápadtam el ennyire. 

-Taemin Yoongival verekszik! 

-Miért..? - Légzésem felgyorsul, ahogyan az adrenalin végig száguldozik az ereimben, míg tenyerem izzadtan tapad telefonomhoz. Örökké valóságnak tűnik, mikor válaszol kérdésemre, de akkor teljes mértékben lever a víz, rémület belehasít a mellkasomba, onnan torkomba kúszva, erősen fojtogatva.

-Taemin megütötte, Jimint. 

Köszönöm, hogy elolvastad ^^