Jimin pov.

Kapkodva szedem össze a cuccaimat és vágom bele a táskámba, miközben már szaladok is lefele a lépcsőn. Hatalmas késésben vagyok, így csak odakiabálok anyámnak, egy viszlát-ot és már szaladok is kifelé a lakásból. 

A suli elég messze van tőlünk, buszt meg lekéstem, így más lehetőség híján futva teszem meg a távot. Ilyenkor örülök, hogy jó kondiban vagyok és sokat edzek, mert lehet ha ezt nem tenném, már fél úton a tüdőmet köpködném kifelé. 

Levegőt kapkodva érem el az iskolát, szaladva az ajtajához, ahol éppen egy kölyök képű srác nyissa ki, de olyan lassan, hogy idegösszeomlást kapok, mire végre belép rajta. Nincs is sok türelmem megvárni, ahogyan elhalad előlem, ezért félrelököm az utamból, miközben azért oda kiabálok neki egy " bocsit". 

Teljesen leizzadva, gyűrötten és lihegve, de beérek a terembe, ahol nincs is senki...hol a faszomba lehet mindenki? Rossz helyre jöttem volna? Erre a gondolatra elkap egy kisebb agyvérzés, míg elő nem veszem az órarendemet. Megnyugodok, mikor látom, jó helyen vagyok, de ez csak pár pillanatig tart, mert mikor leesik, hogy hiábavalóan futottam végig a fele városon, akár egy őrült, legszívesebben ordítanék. 

Előveszem a telefonomat és felhívom a legjobb barátomat, hátha ő tudd nekem segíteni. Lehet elmaradt az óra, amiről mindenki tudott, csak én nem? Káromkodva emelem a fülemhez a készüléket, minden eltöltött másodperc után, szidva mindent és mindenkit. 

-Szia, Chim! - Szól bele elég élénken barátom, ami meglep, mert reggelenként elég komás szokott lenni. 

-Hol vagy? Hol vannak a többiek? - Ingerülten emelem fel a hangom, enyhén felháborodva, amiért senki sem szólt, hogy nem kell bejönni az első órára. 

-Hát nem emlékszel? A matek tanár beteg lett, ezért az első óra helyet tesink van. 

-Mi?! - Döbbenek le egy pillanatra, de utána gyorsan elkezdek a tesiteremhez futni. - Ott van a tanár már? 

-Még nincs, de jobb ha sietsz, mert tudod milyen szemét tud lenni. - Suttogja a csúnya szót, mintha attól fosna, valaki meghallja. 

-Egy pillanat és ott vagyok! Várj meg az öltöző...- Hirtelen neki megyek valakinek, de olyan szinten, hogy a hátába majdnem beleszakad a fejem. Meg is szédülök az ütközés miatt és belekapaszkodok a ruhájába, attól félve, nehogy elessek. 

A beton kemény hát tulajdonosa hátranéz a válla felett, teljesen unott tekintettel, mintha őt meg sem rezdítette volna az ütés. Pedig eléggé rákenődtem. Homlokomat dörzsölgetve nézek fel rá, mivel fél fejjel magasabb nálam a srác, ami eléggé szíven szúr, bár nem mutatom ki. Csak egyszer találkoznék nálam alacsonyabb emberrel, csak egyetlen egyszer! 

-Nem látsz a szemedtől? - Szólalok meg flegmán, bár az én hibám, hogy matricának éreztem magam és felkenődtem a hátára. 

-Te jöttél nekem, Töpszli. - Fordul felém teljesen, amitől egyre kisebbnek érzem magam. Széles vállai és izmos teste van, amik még ruhán keresztül is látszódnak. Arca fenyegető, mégis nagyon ismerős nekem. Nem ő az, aki az iskola bejárati ajtajánál tökölt? A kis kölyök képű srác? 

-Ha nem állnál egy helyben, mint egy fasz, akkor nem mentem volna neked. -Morgom kihúzva magam, vicsorogva rá, mert hirtelen eljutott az agyamig, hogyan is nevezett. - Ha én Töpszli vagyok, akkor te egy nagy ronda Gólem vagy! - Mellkasához bököm a mutatóujjam, ami olyan kő kemény, hogy egy picit meg is fájul szegény ujjacskám. 

Mérgesen néz a szemeimbe, míg teste megfeszül, jobban átütve izmaival azt a vékony pólóját. Férfiasan állom a tekintetét, addig, míg a faliórára nem esik a figyelmem. Basszameg, a tesi! Se szó, se beszéd, otthagyom őt és elfutok egészen a tesiöltözőig, ahol a barátom hűségesen üldögél. 

-Azt hittem eltévedtél. - Neveti angyalian, amire eltűnik a maradék dühöm és mosolyogva átkarolom őt. Mellkasomba melegség keletkezik és érzem, megérte elfutni idáig. 

-Sajnálom, elaludtam. - Mosolygok rá édesen, míg beszívom mennyei illatát, amitől a szívem, mintha megvadult volna, úgy verdes a börtönébe. Legszívesebben a farkamat is csóválnám neki, akár egy jó nevelt kutyus, aki már rég látta gazdáját. 

-Meleg van! - Nyafogja, majd eltol magától, letörölve sugárzó mosolyomat. - Hamar öltözz át, mert nem akarok késni. - Motyogja előkapva a telefonját, minden figyelmét odaszentelve. 

Magamban káromkodok egy keveset és kinyitva a szekrényem, elkezdek átvedleni. Leveszem a pólóm, direkt nagyon lassan, hátha megakarná csodálni kidolgozott testem, megfeszült izmaimat, mikor felemelem a karom, de sajnálatomra le se szar. 

Nem adom fel, ilyen könnyen, mert a nadrágomat is lassan veszem le, akár egy első számú pornós sztár, ringatva közben a csípőmet is. De semmi. Nem figyel ide,  mert azt a szart nyomja, minthogy bennem gyönyörködne. Szeress már,  baszki!  

Már gyerekkorunk óta legjobb barátok vagyunk, Taehyungal. Mindig mindent együtt csináltunk, egy óvodába jártunk, egy általános iskolába, most pedig együtt érettségizzünk. Nála jobb embert, barátot soha nem kívánnék. 

Mégis van itt egy apró bökkenő. Szerelmes vagyok belé. Szerelmes vagyok a legjobb barátomba, aki mellesleg egy fiú. Nem tudom mikor történt meg, hogyan is kezdődött ez az egész, egyszerűen, csak így alakult. Soha nem tetszett még fiú...mondjuk még lány se, de ez most mellékes. 

Sokáig próbáltam kiölni magamból, nem foglalkozni ezekkel az érzésekkel, a szőnyeg alá söpörni mindent, de egy idő után, muszáj voltam elfogadni a tényt. Hisz nem tehetek ellene semmit sem, nem tudom megváltoztatni az érzéseimet, pedig megtenném. 

Sajnos, vagy nem sajnos, de a barátom tudomást se vett a közeledésemre. Nem vette észre, hogyan is változtam meg mellette, mennyire is kívántam egyre jobban az érintéseit, vagy csak a figyelmét. Én akartam lenni az egyetlen, aki fontos számára, akivel törődik, de ez lehetetlenek bizonyult. Ő nem vonzódik a fiúkhoz és mivel én nem tudok melleket növeszteni, így hozzám se vonzódik. 

Teljesen átöltözve lépek elé, várakozva, hogy végre eltegye a hülye telefonját, amit rövid időn belül meg is tesz. Rám emeli szép barna íriszét, apró, mégis szemet gyönyörtető mosolyt mutatva felém, miközben felegyenesedve elém áll. 

-Piros a homlokod. - Bök az említett helyre, ami eléggé fáj, ezért oda is kapom a mancsomat. Rögtön ki is tapintok egy apró duzzanatot, ami biztosan az ütés miatt jött létre. Éreztem én, hogy beszakadt a fejem, attól az izmos háttól. 

-Neki mentem egy falnak. - Vonom meg a vállaimat lazán, le is zárva az egészet, mivel említésre se méltó az a kölyök kutya képű gyerek. Nevetve karolja át barátom a vállam, míg összedörzsöli buksijainkat. Hirtelen ért közelsége miatt enyhén elpirulok, mégis próbálom tartani magam, le ne bukjak előtte. 

-Olyan ügyetlen vagy, Chim. - Kuncogja még mindig, majd elakar indulni az udvarra, ahol minden bizonnyal elkezdődött a tesi óra, de megállítom. Ez egy remek lehetőség! Nem szalaszthatom el. 

-Adsz rá egy gyógypuszit? - Nézek fel rá, minden cukiságomat összekaparva, amit kitudok hozni magamból. Fiú vagyok, így nem vagyok jó ezekben a dolgokban. 

-Még mindig hiszel a gyógypuszi erejébe? - Vonja fel egyik szemöldökét, kacéran vigyorogva, amitől egy pillanatra, majdnem szívrohamot kapok. Eszméletlen helyes...- Hát oké, ha így jobban érzed magad. - Gyors puszit nyom a kényes területre, alig érintve oda, azokat a csodás ajkait, mégis olyan intenzív gyönyör megy végig rajtam, hogy azt hiszem itt fogok elájulni.  -Most jó?

-Sokkal. - Teljesen elvarázsolva pillantok fel rá, nehezen ébredve fel a rózsaszín ködből, ami teljesen rám telepedett, ettől az apró gesztusától. 

Ha lehetne, örökre ebben az elvarázsolt világban élnék, ahol az ő puszijai miatt repkednek a pillangók a hasamba, míg az agyam teljesen elbódul. 

Köszönöm, hogy elolvastad. ^^