Két héttel később Harry szerette volna kitépni a haját.

– Most pedig ki kell választania a meghívók stílusát! – mondta Narcissa, miközben intett a kezével, hogy magához hívjon több tucat mintapéldányt a sarokban álló stócból. Tökéletes sorokban kiterítették magukat az asztalra. – A manókéz által tépett stílus a legtradicionálisabb módja a pergamenek szegélydíszítésének, de manapság, ebben a korban az enyhén fodrozott hatás is ugyanannyira tökéletesen elfogadható...

Draco megforgatta a szemét, amikor az anyja nem látta.

– Narcissa! – mondta Harry olyan udvariasan, ahogy csak tudta. – Nem hiszem, hogy számít nekünk, hogy az egyik szél vagy a másik lesz.

Az asszony meglepettnek tűnt.

– De ha rosszat választ, akkor az ütheti az alap színvilágot.

Jól van. Az alapszínt három napba telt véglegesíteni, és nem azért mert Draco és Harry olyan ostobaságon vitatkoztak, mint a házaik színei. Nem, azért került három napba, mert a kék színnek tíz millió különböző árnyalata volt, és Narcissa mindegyiknek ismerte a pontos jelentését, és ragaszkodott hozzá, hogy elmagyarázza őket, míg a végén Harrynek és Dracónak is elkékült az arca.

Aztán az arany árnyalataira tértek át. Ebből csak öt és fél millió volt.

– Harry! – mondta most Draco. – Csatlakozni fogsz a családomhoz, és ez azt jelenti, hogy meg kell tanulnod bánni a szüleimmel. Figyelj és tanulj: Anyám, mindketten férfiak vagyunk, ha nem vetted volna észre. Szinte bármelyik kék és arany árnyalat megfelelt volna nekünk, és nem igazán lehet elvárni tőlünk, hogy érdekeljen, milyen szegélye lesz a meghívóknak.

Harry gyorsan felemelte a mézsörös korsóját, hogy elrejtse a mosolyát.

– Akkor legyen fodrozott? – kérdezte Narcissa.

– Igen, a fodrozott jónak tűnik. Látod, Harry? Ez egy döntés. – Draco visszafordult az anyjához. – Ez akkor is teljesen nevetséges. Itt te rendelkezel csodás stílusérzékkel. Ha te szerveznéd meg az esküvőt nekünk, biztos vagyok benne, hogy Harry és én is nagyon hálásak lennénk.

Személy szerint Harry úgy gondolta, Dracónak is épp olyan jó stílusérzéke van, mint az anyjának, de aligha akart ez ellen a megoldási javaslat ellen tiltakozni. Kimentené őket ezekből a végtelen hosszú megbeszélésekből az abszolút lényegtelen részletekről.

Az asszony a szívéhez kapta a kezét.

– Ó... de komolyan, Draco! Ez Harry esküvője is, és azt szeretném, ha fesztelenül érezné magát...

– Köszönöm, Narcissa! – mondta Harry. – Ezt nagyra becsülöm. De ahogy Draco mondta, egy esküvőt megtervezni sokkal inkább női elfoglaltság. Biztos vagyok benne, hogy bárhogyan csinálja, az lenyűgöző lesz.

Elégedettség helyett kétkedés látszott az asszony tekintetében.

– De... elképzelésem sincs, hogy egy félvérnek mi tetszene.

Harry tudta, hogy ezzel csak jót akart.

– Amíg a barátaim ott lesznek, hogy lássák, amint leteszem az eskümet Dracóval, addig nem sokat számít a többi.

– Nos, ha biztos ebben...

– Igen, tökéletesen.

Ezután az asszony hozzáérintette a pálcáját az egyik minta meghívóhoz. Fodrozotthoz, gondolta Harry. Igazából azt sem tudta, mi a különbség. Kék és arany szél jelent meg rajta két keresztbe vetett pálca egyszerű motívumával együtt. Nem akármilyen pálcákkal. Az övékkel.
A pálcák alatt a dátum szerepelt, amit a szertartás idejének kitűztek, szavakkal kiírva.

– Szeretné, ha a szülei neve is szerepelne a belső szövegben, Harry? Ez kicsit szokatlan, mivel ők már nincsenek közöttünk, de arra gondoltam, hogy esetleg ennek ellenére is szeretné ott látni...

Ez jóvátette az előbbi félvéres megjegyzést.

– Azt hiszem, igen, de hogyan fogalmazná meg?

Narcissa ragyogott, egyértelműen elégedett volt, hogy a javaslat tetszett Harrynek.

– Lehetne esetleg ilyesmi: Lucius és Narcissa Malfoy várják önöket a Malfoy kúriába fiuk, Draco Draco Malfoy valamint Harry Potter, James Potter és Lily Potter fiának házasságkötése alkalmából. Így megfelel?

– Ez nagyszerűen hangzik...

– Nem, ez elfogadhatatlanul hangzik – vágott közbe Draco. – Nem házasodunk össze a kúriában.

– De drágám, az elmúlt ötszáz évben minden Malfoy örökös itt házasodott!

– Hermione Granger lesz Harry tanúja – mondta Draco kimérten. – Megkínozták itt, ha esetleg elfelejtetted volna. Abszolút helytelen arra kérni, hogy ilyen emlékekkel terheljük egy olyan napon, amin minden résztvevőnek boldognak kellene lennie.

Harry pislogott.

– Ó, nos, igazad van, de már beszéltem Hermionéval arról, hogy újra látogatod az apádat, és úgy tűnt, elfogadja a gondolatot...

– Fogd be, Harry! Ő jó ember, és nem panaszkodna, de ez nem jelenti azt, hogy nem zavarná, hogy ide kell jönnie.

Narcissa Draco karjára tette a kezét.

– A keleti gyep – mondta egyértelműen hízelgően. – Az nem ébresztene rossz emlékeket, ugye?

– Nem fogom Hermionét azzal terhelni, hogy Wiltshire-be jöjjön, és ez végleges. – Draco tekintete fagyossá vált.

– Ó, drágám! – Narcissa megint a szívére tette a kezét. – Kérlek, bocsássatok meg! Beszélnem kell az apáddal.

Amikor elment, Harry elmosolyodott.

– Kedves tőled, hogy gondolsz Hermionéra. Gondolom, kibékültetek, igaz?

Draco a körmeit kezdte tanulmányozni.

– Igazság szerint nem is találkoztam vele.

Persze, hogy nem, hiszen még mindig Kanadában volt.

– Nos, bocsánatot kért tőlem. – Harry vállat vont. – Azt hiszem, szégyelli magát, amiért ennyire tévesen ítélt meg. De úgy van, ahogy régebben mondta nekem. Amikor veled van, azt az embert látja, aki most vagy, de amikor nincs egy szobában veled, a régi emlékek elhomályosítják az újakat.

Draco sóhajtott.

– Akkor felteszem, dolgoznunk kell rajta, hogy újakat gyártsunk. Míg nem lesz már többé ilyen problémája. Nehéz sokáig haragudni rá, Harry. Tudod, mostanában elfogult vagyok a félvér nőkkel, mert hálás vagyok anyádnak, amiért hozzáment egy varázslóhoz és megszült téged.

Ahogy Nikolai anyja is félvér volt, Harry tudta.

– Mi ez, hogy nem házasodsz a kúriában? – kérdezte Lucius, amikor belépett. – Ez a mi hagyományunk, Draco. Te is tudod!

– Biztos vagyok benne, hogy anyu már elmondta az indokaimat – felelte Draco visszafogottan. – Ez tényleg nem vita tárgya, apám.

– Én vagyok ennek a családnak a feje és követelem, hogy tartsd tiszteletben a kérésemet ebben a dologban!

Draco Harryhez fordult.

– Látod? Mondtam, hogy végül fesztelenebb lesz a jelenlétedben. Az, hogy már parancsokat is osztogat előtted, noha tudja, hogy nem kényszerítheti ki őket, bizonyítja, hogy már elkezdődött.

– Draco! – szólt rá Lucius elvörösödve.

– Igen, apám? – kérdezte Draco épp olyan nyugodtan, mint előtte.

– A kúriában fogsz házasodni és pont!

– Gretna Greenben fogok házasodni, ha nem vigyázol.

Harry ezt nem tudta követni, de Lucius igen. Mélységesen felháborodott.

– Elszöknél?

– Azzal a férfival, akit szeretek, hogy a jóbarátainak ne kelljen szörnyű emlékekkel viaskodnia az esküvője napján? Igen.

Lucius ajkai olyan vékonyra szorultak össze, hogy elfehéredtek.

– Mr Potternek is ugyanilyen emlékei vannak, szemlátomást mégis felülemelkedett rajtuk...

– Lucius! – korholta Narcissa az ajtóból.

Harry meglepetésére Lucius megforgatta a szemét.

– Harry is felülemelkedett a háború alatt itt történeken...

– Nem igazán – mondta Harry. – Félre tudom tenni őket, mert szeretem a fiát, Lucius. De nem tudom azt mondani, hogy szeretem látni ezeket a szobákat, ahol a dolgok történtek. Nem tudom, hogy valaha is fogom-e.

– A Minisztérium kegyes volt hozzánk, apám – mondta Draco szigorúan. – Mindannyiunkhoz. Sokkal rosszabbat érdemeltünk volna, te is tudod. A legkevesebb, amit megtehetünk, hogy mutatunk egy kis érzékenységet az iránt, hogy a háború alatti tetteink bántottak embereket. Olyanokat, akikkel törődöm, jegyezzük meg. Nem áll szándékomban színtiszta önzésből újra bántani őket.

Embereket... nem csak Hermionét és Ront. Luna is hivatalos az esküvőre.

– Jól van, Draco – mondta Lucius halkan. – Hol szeretnéd inkább megtartani a ceremóniát?

– Godric's Hollow mezején – mondta Draco Harryre pillantva. – Tudom, hogy ez csak üres gesztus, mint a szüleid neve a meghívón, de így talán azt éreznéd, hogy lélekben ők is veled vannak.

– Ez egyáltalán nem üres gesztus – mondta Harry, küszködve, hogy nyugodt maradjon a hangja. Ha Lucius és Narcissa nem lettek volna a szobában, lehet, hogy el is csuklott volna a hangja.

Draco tett egy apró mozdulatot a kezével.

– Akkor az a szó már megint rendben van?

– Milyen szó? – kérdezte Narcissa ugyanabban a pillanatban, amikor Harry azt felelte, hogy „igen".

– A kettőnk privát vicce – felelte Draco.

– Nos, akkor felteszem, a következő dolog, amit véglegesítenünk kell, az a vendéglista – mondta Narcissa. – Harry, elhozta a neveket, amiket kértem?

Harry belenyúlt a zsebébe, és előhúzott egy gyűrött pergamen fecnit, amin szerepelt az összes Weasley, a roxfortos és aurorparancsnokságbeli barátaik, és a Minisztériumból azok, akiket nem lehetett kihagyni, mindegy, Harry mennyire szerette volna. Draco elvigyorodott, és külön kérés nélkül ő is előhúzott egyet a sajátjából.

Narcissa mosolyogva elvette mindkettőt.

– Összeállítok egy listát ebből a kettőből és azokból az emberekből, akikről Lucius és én azt gondoljuk, részt kell venniük a Malfoy örökös esküvőjén, aztán majd ketten együtt megint átnézik – címezte Harrynek. – Ha ki kell húzniuk valakit a listáról, nyugodtan szóljanak róla! Nem fogok vitatkozni; végtére is ez a maguk esküvője.

– Köszönjük, Narcissa!

– Egy snooker partit esetleg, Harry?

Harry megfordult, és meglepődött a meghíváson, mert Luciustól érkezett.

– Öm...

Draco oldalba könyökölte.

– Menj! Majd én itt maradok, és segítek anyámnak a listával.

Az asszonynak nem volt szüksége segítségre, de Harry megértette a ki nem mondottakat. Előbb vagy utóbb meg kell tanulnod kezelni a szüleimet. Ebbe az apám is beletartozik, ugyanúgy, ahogy az anyám. És Dracónak igaza volt; Harrynek tényleg meg kellett tanulnia. Ez is a házasság része volt, a családba tartozás része.

Még az is sikerült neki, hogy ne vágjon arcokat, amikor felállt, hogy kövesse Luciust ki a szobából.