/A fordító megjegyzése: Figyelem! Az alábbi fejezet erősen BDSM tartalmú részeket tartalmaz, még ha mindkét fél beleegyezésével is történik a dolog, mégiscsak kínzásról van szó. Mindenki saját felelősségre olvassa!/

– Tudod, hogy ez egyfajta kínzásnak számít? – kérdezte Draco halkan, miközben felszúrt egy epret, és megmártotta az olvasztott csokoládéban, amin Harryvel ketten osztozkodtak.

– Túl sok a fondü?

– Egy olyan vacsora, ami órákig tart, és közben végig azon gondolkodom, mi várhat rám.

– Képzeld csak el! – mormogta Harry. – Ehettünk volna egy gyors curryt is, de nekem egy hosszú elnyújtott étkezés kellett. Ez szinte már mardekáros volt tőlem.

Draco halványan elmosolyodott.

– Nos, legalább ezúttal intéztél foglalást. A saját nevedre.

– Nem igazán tiltakozhatok a különleges bánásmód ellen, ha az eljegyzési vacsoránkról van szó, nem igaz?

– Már eljegyeztük egymást egy jó pár napja...

– Mmm, de a bejelentés ma reggel jelent meg, ami miatt ez a hivatalos eljegyzési vacsoránk – mondta Harry, kihúzva a fondüvilláját a csokistálból. A végére egy banánszelet volt felszúrva, amit tökéletesen beborított a csokiszósz. Harry csodálta egy darabig, aztán kinyújtotta a karját az asztalon át, hogy felajánlja Dracónak, aki előrehajolt, hogy a szájába vegye.

– Pedig ez egy ezer galleont érő fotó lett volna – mormogta Draco, miután megrágta és lenyelte. – De sehol egy újságíró.

– Megmondtam a menedzsmentnek, hogy megemlítem az éttermük nevét, amikor Kingsley megint csináltat velem olyan hülye interjút. Utána igen lelkesen garantálták a diszkréciót.

– Te tényleg fejlődsz. – Draco mosolyát a szeme is türközte, habár a vidám kifejezés mélyén ott bujkált még az aggodalom. – De ugye nem mondtad azt szó szerint, hogy a mágiaügyi miniszter „hülye" interjúkat készíttet veled?

Harry megrázta a fejét és előrehajolt, hogy megegye az epret, amit Draco feléje nyújtott.

– Helyes! – mondta Draco. – Szeretném azt hinni, hogy hozzájárulok valamivel a kapcsolatunkhoz. A nyilvánvalón kívül.

Harry arra gondolt, hogy a második mondat a szexre utalt. De pillanatnyilag jobban érdekelte az első.

– Persze, hogy hozzájárulsz a kapcsolatunkhoz – mondta kedvesen, megragadva Draco mindkét kezét, és megszorította őket egy kicsit. – Jó társaság vagy csípős humorral, ami megakadályozza, hogy túl komolyan vegyem a dolgokat, és tényleg segítettél megértenem, hogy kezeljem a sajtót hatékonyabban. És szeretnék élni az ajánlatoddal, miszerint megtanítasz kezelni nagyobb pénzösszegeket, Draco. Ahogy a számlád összege egyre nő... Nos, az enyém is tehetné ezt, a megfelelő befektetésekkel, nem igaz? Aztán tudnék nagyobb értékben adakozni azoknak az ügyeknek, amiket támogatok.

Draco elégedettnek tűnt. Nagyon elégedettnek.

– Igen, megtanítalak.

– Szóval, miért gondoltad azt, hogy csak a szex az, amit fel tudsz ajánlani?

Draco csak megrázta a fejét, és a gyümölcsöstányérra nézett, kiszabadítva a kezét, hogy ezúttal egy ananászdarabot választhasson ki.

– Draco! – mondta Harry. – Beszélj! Épp erre utaltam reggel, hogy mennyire szeretsz bezárkózni, ahelyett, hogy kimondanád, mi jár a fejedben. Úgyhogy beszélj! Most!

Harry nem használta a szigorú hangját, de Draco megérezte a parancsot, és engedelmeskedett. Lehalkította a hangját, noha a hangtompítóbűbájok gyűrűjében aligha volt szükséges.

– Nos... én tényleg elhiszem, hogy már szeretsz. Ha nem így lenne, már feladtad volna velem kapcsolatban, amikor rájöttél, hogy bájitalt adtam be neked. De... azt hiszem, azért nehéz elhinnem, hogy tényleg szeretsz, mert nem igazán van sok okod arra, hogy így érezz. Eltekintve az ágybeli dolgoktól.

Harry hátradőlt, hogy eltöprengjen ezen. Miért is szeretett bele Dracóba? Ezelőtt még sosem tette fel magának ezt a kérdést.

– Azt hiszem, először fizikai volt a vonzalmam – ismerte el. – Amikor amnéziás voltál, nem teljesen voltál önmagad. De aztán amikor már emlékeztél, az érzéseim irántad egyre csak mélyültek és erősödtek. És... nos, azt hiszem, az ok legnagyobb részben az, hogy nem volt rá szükséged, hogy megmentselek, Draco.

Draco eltátotta a száját.

– Miről beszélsz? Igenis megmentettél. A táltostűztől, meg a bűbájtól, ami megölt volna, ha nem tartasz rám igényt...

– Az csak fizikai biztonság. – Harry elmosolyodott. – Amióta csak a varázsvilágban élek, azt várják tőlem, hogy mentsen meg őket dolgoktól. És igen, megmentettelek párszor, de az életeden kívül semmi más nem forgott kockán.

– Ja, semmi fontos – morogta Draco. – Csak az életem.

– Nos, tudom, hogy az élet tovább folytatódik valamilyen formában a halál után is – mondta Harry. – És amikor arról volt szó, hogy mi az, ami igazán fontos, Draco, akkor nem volt rám szükséged, hogy megmentselek. Az, aki belül vagy, sokkal fontosabb, mint az, hogy meddig élsz ezen a világon. Előbb-utóbb mind el fogjuk hagyni ezt a helyet, és jön a következő kaland. És amikor ezt megtörténik, az, akik voltunk, velünk marad. Ott maradhattál volna a kúriában és ugyanaz a vakbuzgó önző valaki lehettél volna, akinek a Roxfortban megismertelek, de nem maradtál az. Elhagytad a kúriát és új életet teremtettél magadnak. Láttad, mennyire ostoba nézeteket vallottak a szüleid, és te félredobtad őket. Te mentetted meg magadat, Draco. El sem tudod hinni, mennyire vonzónak találom ezt.

– De ez hülyeség – tiltakozott Draco. – Csak azért tettem meg, mert megjelent Nikolai, és annyira hasonlított rád, hogy azonnal őrülten beleszerettem...

Harry nyugodtan megevett egy szelet sárgadinnyét.

– És?

– És ezzel visszakanyarodunk oda, hogy mégiscsak megmentettél.

– Most te vagy a hülye. Én sosem mondtam, hogy amit tettél, azt ok nélkül tetted. Még most is az vagy, aki megtette. És Draco? – Harry közelebb hajolt. – Teljesen rendben van, hogy Nikolai-t szeretted először. Nem kell azt mondanod magadnak, vagy nekem, hogy csak miattam szeretted őt. Az elég nekem, hogy engem is szeretsz.

– Nem... nem vagy féltékeny?

Harry az volt, persze, hogy az. Talán még most is, egy kicsit. De az, hogy megismerte Nikolai hibáit, nagyban változtatott ezen. Nem, a másik férfi nem késztette arra Dracót, hogy kételkedjen a fizikai vonzerejében és le sem szarta Draco Sötét Jegyét. De igenis furcsa elképzeléseket ültetett el Dracóban az alávetettségről és a szexről.

De mindegy is. Harry majd kiigazítja ezeket. Csak elegendő időre volt szükség, és mivel nem érdekelte, meddig fog tartani...

– Nem, nem vagyok féltékeny – mondta Harry halkan. – Szóval, átvonuljunk Hollóbércre? Vagy szeretnél még egy desszertet rendelni? Egy minyont? Fantasztikus lehet belemártva ebbe a szószba.

– Akármennyire is csábító a gondolat, hogy elhalasszuk az elszámolás napját, ahogy fogalmaztál – morogta Draco –, azt hiszem, jobb, ha nem tömöm tele magam előtte.

– Nem, tényleg nem jó ötlet.

– Nos, akkor nincs más hátra, mint szembenézni a tetteim következményével.

– Talán azért is szeretlek, mert elég bátor vagy ahhoz, hogy ezt megtedd – mondta Harry, egy kis halom galleont dobva az asztalra.

– Nem olyan nehéz bátornak lenni ehhez, amikor nem tudom, mi az az ez.

Harry idegességet vélt hallani a hangjában. Megkerülve az asztalt, közel húzta magához Dracót, és a fülébe suttogta:

– Ez, Draco, a szerelem.

* * *

Harry átugrott Hollóbércre épp vacsora előtt, hogy pár dolgot elrendezzen. Tetszett neki a gondolat, hogy sokkolhatja Dracót – sokkal jobban, mint az, hogy Draco végignézze, amíg ő megnöveszti az oszlopokat és megfelelően elrendezi őket.

Draco álla leesett, ahogy kell, amikor meglátta a helyet, ahol a bájitalfőző pultja volt.

– Meg fogsz korbácsolni, igaz...? Olyan keményen, hogy egész idő alatt ki kell, hogy kötözve legyek?

– Nem néztél körül elég alaposan.

Draco rámutatott valamire az ujjával.

– Az egy korbács, nem? – Elindult körbejárni a magas oszlopokat, amik a padlóból álltak ki. – Mire valók ezek a kis hengeres rudak?

Körülbelül egy méter magasságban mindegyik erős rúdon volt egy derékszögben kiálló fadarabka.

– És miért vannak a bilincsek pont ott a földhöz csatlakoztatva? – Draco rájuk mutatott a négy fekete bőrszíjra pár lépésre a rudaktól.

– Fogalmad sincs?

Draco megint körbepillantott.

– Nincs... semmi olyanra nem hasonlít, amit már láttam...

Egy kis kellemes borzongás járta át Harryt ennek hallatán. Persze, hogy ennek nem az volt a célja, hogy erotikus legyen, de akkor is volt ilyen színezete, Harry nem tehetett róla. Eredeti akart lenni. Nem akarta, hogy ez valami olyasminek a visszhangja legyen, amit Draco a férjével csinált.

– Azok a kis fadarabkák, amik a rudakból állnak ki, a sarkaidnak vannak – felelte nyugodtan. – A padlóra fogsz feküdni. A hátadra, a karjaiddal a fejed fölött. A csuklód és a bokád a bilincsekbe mennek, hogy szorosan rögzítve legyél. Aztán szétterpeszted majd a lábaidat, amilyen szélesre csak tudod, és felemeled a rudakhoz, majd azok fölött a fadarabkák fölött beleakasztod a sarkaidat, hogy egy helyben maradj a verés alatt.

– Furcsa póz egy veréshez... – Draco hirtelen elfehéredett, mintha hirtelen rájött volna, mely része lesz teljesen feltárva és kiszolgáltatva. – Ó! Ó, basszus! A golyóimat akarod megkorbácsolni.

– Azt hiszem, sokkal pontosabb lenne azt mondani, hogy felajánlod nekem a golyóidat – mondta Harry változatlanul nyugodtan. – Az enyémek, nem igaz?

– Nos, igen, de...

– Neked pedig büntetésre van szükséged.

– Igen, de én nem gondoltam...

– Mit, hogy figyelek? – Harry Draco tarkójára tette az ujjait, és nem találkozott ellenállással, amikor közel húzta magához a férfit egy csókra. – Figyeltem. Az gondoltad, hogy ez erotikus lesz, mielőtt először csináltuk. És téged ismerve, fogadok, hogy a farkad már újból lüktet a gondolatára is, habár tudod, hogy ez szimplán csak rohadt fájdalmas, amikor megtörténik. De ez megfelelő büntetés a számodra, mert tényleg nem szereted, amikor túlzásba viszem. És Draco? – Harry még közelebb húzta, és beleharapott a fülcimpájába, miközben elsuttogta a többit. – Túlzásba fogom vinni.

Draco tarkója megremegett.

– M... m... mennyire?

Harry elhúzódott, hogy Draco szemébe tudjon nézni.

– Ötven.

– Ötven?

– Ötven.

– Nem bírok ki ötvenet. A tizenkettő is majdnem megölt – mondta Draco színtelen hangon. – Legyen csak tizenöt, ha ilyen rohadtul ragaszkodsz ehhez, Harry, de nem kényszeríthetsz arra, hogy kibírjak ötven csapást a golyóimra.

– Nem áll szándékomban kényszeríteni rá, hogy bármit is kibírj. Önszántadból fogod alávetni magadat, mert erről szól a kapcsolatunk, és mert így bizonyíthatod be nekem, hogy tényleg sajnálod, hogy bájitalt adtál be nekem. – Harry odalépett a rúdhoz, és megsimította az egyik kis kiálló fadarabot. – Ezért nincs egyetlen kötelék sem a rudakon. Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy fel fogod ajánlani nekem a golyóidat. A büntetésed ezen része épp olyan fontos, mint a csapások száma.

Draco orrlyukai kitágultak.

– Akkor miért kötözöd a csuklómat a földhöz?

– Arra az esetre, ha hisztérikussá válnál.

– Ezt nem fogom megtenni.

– De igen, meg fogod.

– Ez túl sok. Ez... abszurd, Harry!

– Nem, amit te tettél, az volt abszurd – mondta Harry, kezével lesimítva az egyik rúdon, miközben beszélt. Megpolírozta egy kicsit a fát korábban, hogy ne álljon szálka Dracóba. – Az a bájital csak egy lépésre volt az Imperiustól, Draco. Mondd csak, mi is a szokásos büntetés egy főbenjáró átok használatáért?

– Ez nem volt főbenjáró átok!

– Egy lépésnyire volt tőle – ismételte el Harry. – A büntetés komoly, mert amit tettél, az is komoly volt, neked pedig meg kell tanulnod, hogy soha, soha többé ne tegyél ilyet. Azt akarom, hogy a házasságunk jó legyen, Draco. És nem lesz az, ha nem tanulod meg, hogy a legjobb módja a problémák megoldásának az, ha megoldják őket.

– Nem fogom hagyni, hogy ezt tedd velem...

– De igen, fogod.

– Nem vagyok képes...

– De képes vagy.

– Cseszd meg! – mondta Draco fojtottan. – Komolyan gondolod. Tényleg azt várod tőlem, hogy széttárjam magam neked, hogy zsinórban ötvenszer lesújthass a golyóimra?

– Tényleg azt várom el. – Harry Draco szemébe nézett. – Aláveted magadat nekem, vagy sem?

Draco a vállával a falnak dőlt, és egy pillanatra becsukta a szemét. Amikor kinyitotta, nem ragyogott ezüstösen, mint korábban olyan gyakran. Tompa, fémszürke volt.

– Igen, alávetem. De... nem lehetne inkább húsz, Harry? Biztos vagyok benne, hogy az is eléri a hatást.

– Ötven.

– Huszonöt – mondta Draco kérlelve. – Kérlek, Harry! Örökké olyan jó leszek, mint egy kis angyal azután a huszonöt után.

– Ötven.

– Harminc. Basszus! Már mondtam, hogy soha többé nem teszek ilyesmit veled!

– Azt is mondtad, hogy aláveted magad mindenféle büntetésnek, amit megfelelőnek érzek, Draco – mondta Harry halkan. – Megegyeztél velem abban, hogy a fegyelmezésben lehet egy kis egyezkedés, de a büntetésben csakis én döntök. És én ötvenet határoztam el. Rajtad áll, hogy aláveted-e magad vagy sem.

Draco hosszút sóhajtott.

– Tudom, tudom. És hogyha szeretlek...

– Ne legyél seggfej! Sokkal többre tartalak annál, semhogy ilyen módon manipuláljalak – mondta Harry élesen. – Ha nemet mondasz, akkor is szeretni foglak, akkor is összeházasodok veled. Amit nem fogok tenni, az az, hogy úgy csinálok, mintha a rabszolgaság teljesen igazi lenne. Mindketten tudni fogjuk, hogy ez csak játék. Csak valami erotikus dolog. Olyasmi, amit csak az ágyba tartogatunk. És ha így akarsz élni, az is rendben van, Draco.

Újabb sóhaj.

– Nekem nincs rendben. A rabszolgád akarok lenni. Teljesen és tökéletesen, minden értelemben.

Harry elmosolyodott, és jelzésértékűen a rúd felé pillantott.

– Akkor legyél az!

– Negyven csapás esetleg? – kérdezte Draco cérnavékony hangon. – Nem vagyok olyan bátor, mint gondoltad.

– De igen, az vagy. És vagy ötven, vagy semennyi. Ez a gazda joga. Ha igazán a gazdád vagyok, és ez nem csak szexjáték kettőnk közt, akkor a büntetés nem vita tárgya.

Draco olyan hangot adott, ami az elkeseredett sóhaj és a nyelés közt volt.

– Felteszem, nevetségesnek tűnnék, ha megpróbálnálak rávenni a negyvenötre.

– Nem volnál nevetséges. Nem is lennél ember, ha nem tiltakoznál ez ellen. – Harry elmosolyodott. – Nem lep meg, hogy nehézségekbe ütközik elfogadnod a döntésemet. Nehéznek is kell lennie. Arra szolgál, hogy halálosan félj majd attól, hogy újból átverj engem. Ami teljesen helyénvaló. Nem hagyhatom, hogy a rabszolgám azt gondolja, teljesen rendben van, hogy bájitalokat adjon be nekem, nem igaz?

– De, teljesen igaz. – Draco rettegő pillantást vetett a rudakra. – Ötven, jól van, ötven. Mert a gazdám vagy. Te... te tényleg nem nézed el a szarságaimat, igaz?

– A komoly szarságokat nem. Számos alkalommal bebizonyítottad, hogy erős gazdára van szükséged, aki nem nyel le semmit.

Draco megnyalta az ajkát.

– Tényleg erre van szükségem. Tudom, hogy így van. Egyszerűen csak... sokkal erősebb vagy, mint hittem. Ötven...

– Ötven, méghozzá úgy, hogy felajánlod a golyóidat nekem minden egyes csapáshoz. – mondta Harry pedánsan. – Kétszer is meggondolod majd, mielőtt úgy döntesz, hogy megint magadra haragítasz.

– Kétszer? Inkább százszor. – Draco ellökte magát a faltól, és elkezdte kigombolni az ingét. – Gondolom, azt szeretnéd, hogy teljesen meztelen legyek.

– Természetesen.

– Te felöltözve maradsz?

Harry bólintott. Valószínűleg pokolian felizgul majd, és nem akarja, hogy Draco lássa. A büntetés nem arról fog szólni, hogy Harry kiszórakozza magát. Egyszerűen csak véletlen egybeesés, hogy a legjobb hely, ahol Dracót verheti, hogy komolyan megértessen vele valamit, a zsenge golyóin volt.

Draco szétnézett, hogy hová teheti a talárját és a ruháit, de Hollóbérc még mindig szinte üres volt. Végül a földre dobta őket, hogy ki tudja gombolni a nadrágját.

– Remélem, herélt rabszolgát akarsz, mert az lesz belőlem ötven csapás után...

– Mindegyik annyira lesz erős, amennyire én akarom.

– Ez aligha oszlatja el az aggodalmamat!

– Itt jön képbe a bizalom. Annyira foglak bántani, amennyire csak akarlak, de sosem okoznék sérülést.

– Ha tudod, mit csinálsz...

– Ó, tudom, mit csinálok. Gyakoroltam a legutóbbi négy rabszolgámon.

– Ha-ha. – Draco lerúgta a cipőjét, és a zokniját is lehúzta a lábujjaival, hogy kitáncoljon a nadrágjából. Mindössze alsónadrágban állt ott, a farka körvonalai átlátszottak a ráfeszülő anyagon keresztül. Minden félelme és tiltakozása ellenére már jócskán félkemény volt, ami egy kicsit sem lepte meg Harryt. Ő maga is ilyen állapotban volt.

– Nem az alsódon keresztül foglak elverni – mondta Harry, amikor Draco habozott. – Mindent le!

Draco tovább hezitált, de ki nem tette volna? A vékony anyag volt minden védelme.

Harry elvette Draco pálcáját a nadrágzsebéből, és a szoba túlsó felébe vitte. Amikor visszatért, a férfi meztelenül állt, a lábai enyhén terpeszben, a farka fölmeredt, hogy felfedje az alatta lengedező golyóit.

– Gyönyörű vagy így – lehelte Harry és élvezte, amikor Draco farka egy kicsit megrándult a dicséretre válaszul.

– Nos, ne reméld, hogy ez sokáig fog tartani! – mondta Draco mogorván. – Nem tehetek róla, hogy a golyóim megkorbácsolásának gondolata is elég ahhoz, hogy a farkam vigyázzba álljon. – Hirtelen lenézett magára, és összevonta a szemöldökét. – Hülye farkam! Hát nem érted, mi vár rád?

Harry majdnem felnevetett, annyira tetszett neki, hogy nem ő az egyetlen férfi, aki beszélgetést folytat a farkával.

– Tudom, hogy az erekciód nem fog sokáig tartani, de nem akarom, hogy szexuális élvezeted legyen a büntetésed alatt – mondta Harry szigorúan. – Ezért hoztam ezt. – Kihalászott egy kis üveg kenőcsöt a zsebéből, és átadta Dracónak. – Az egész farkadat és golyóidat is kend be vele, és jó, ha egy csomót a seggedbe is kensz. Szép vastagon, és addig masszírozd, míg teljesen be nem szívódik.

– Ha ennyire masszírozom magamat, még a végén el találok menni...

– Nem kaptál rá engedélyt, hogy elmenj!

– Ó! Rendben. – Draco lehajtotta a fejét.

– Ez egy varázskenőcs, hogy megszüntesse a szexuális élvezetet. Minél többet kensz belőle, annál ernyedtebb leszel. – Harry elgondolkodott, hogy elmondja-e a többit. Igen, jobb, ha elmondja. – A használata az agyad szexuálisan gondolkodó részét is befolyásolja, Draco. Még gondolatban sem fogod erotikusnak találni a korbácsolásodat.

– Kurva anyád! – morogta Draco a szemét meresztve.

Harry elengedte a füle mellett.

– Megmondtam, és minden szót komolyan is gondoltam. Egyáltalán nem fogod élvezni a büntetést, Draco. Az a fajta dolog a fegyelmezésre van, és eleget fogok belőle adni, ígérem. De a büntetés? – Megcsóválta a fejét. – Nem akarom, hogy még egyszer ilyet kelljen tennem. Most pedig készítsd a golyóidat a korbácsolásra!

Draco keze remegett, miközben engedelmeskedett.

Más körülmények között Harry azt gondolta volna, hogy Draco buja show-t rendez a síkos kenőcs felkenéséből a golyóira és a farkára. De nem most. Szemlátomást túlságosan ideges és aggódó volt ahhoz, hogy egyáltalán csak gondoljon is a játékra. De ez jó is volt. Harry azt akarta, hogy komolyan vegye a büntetését.

A varázskenőcs majd segít ebben. Már el is kezdett hatni, mert Draco farka olyan petyhüdt lett, mintha sorozatban tízszer elment volna, és gondolni sem bírna egy újabb körre.

– Most nyomj ki egy jó adagot az ujjadra, és dugd be a seggedbe, ameddig csak tudod! – mondta Harry tárgyilagos hangon. Ez nem ment könnyen, mivel a látványtól, ahogy Draco ilyen engedelmes, a farka lelkes várakozással rándult meg. Hülye farok! Nem tudta, hogy ma este semmit sem fog kapni?

Draco megint a szemét meresztette, de megtette, amit Harry mondott, esetlenül előrehajolva hozzá.

– Nagyszerű, nagyszerű! – mondta Harry. – Most pedig a padlóra a hátadat, a karjaid a fejed fölé, hogy megkötözzem őket.

– Én... én... – Draco úgy nézett ki, mintha mindjárt tiltakozni akarna, de aztán vett egy mély levegőt és bólintott. – Igen, Harry gazdám.

Összerezzent, amikor a meztelen háta hozzáért a kőpadlóhoz.

Harry összevonta a szemöldökét, és kiszórt egy melegítőbűbájt. Már hamarabb is gondolhatott volna rá; nem akarta, hogy Draco bárhol máshol kellemetlenséget érezzen a golyóin kívül. Még a bőr csuklószíjak is alaposan béleltek voltak. Kicsit megmozdította Draco karjait, hogy becsatolja a szíjakat. Kettő a csuklói köré, biztosan rögzítve, hogy ne tudjon kicsusszanni belőlük, de annyira nem szorosan, hogy elszorítsa a vérkeringést. Aztán Harry ráadásnak a könyökét is a földhöz szíjazta.

Draco némán feküdt, alig vett levegőt, miközben Harry lekötözte őt a büntetéshez. Nem panaszkodott és nem vitatkozott; csak alávetette magát. Még úgy is, hogy tudta, mi vár rá, alávetette.

Gyönyörű, gondolta Harry.

– Próbáld elemelni a karodat a padlótól! – mondta.

Persze, Draco nem tudta.

– Rögzítőbűbáj?

– Mmm, imádom a mágiát.

– Tudod, én nem. Most épp nem – felelte Draco, újra megrángatva a karjait.

Harry csak várt. Draco tudta, mit kellene tennie, és ha alá akarta vetni magát, akkor további felszólítás nélkül kell megtennie. Harry biztos, hogy nem fog könyörögi, hogy úgy viselkedjen, mintha ő lenne a rabszolga.

Két percbe került Dracónak, talán háromba, hogy erre rájöjjön, de amikor ez megtörtént, egyenes vonallá préselte az ajkát, és felemelte a lábát a levegőbe, aztán szélesen széttárta. A bokáit hozzáérintette két oldalt a rudakhoz, pár centivel a kis kiálló peckek fölött.

– Nem érem el.

– De igen, eléred. – Harry letesztelte a felállást korábban egy párbajozáshoz használt bábuval, amit úgy varázsolt el, hogy megfeleljen Draco méreteinek. Az aurorbűbájok néha kifejezetten hasznosnak bizonyultak. – El kell emelned a csípőd a földtől, hogy a sarkadat beakaszthasd a rudakba, és utána arra használhatod őket, hogy pozícióban tartsd magad a korbácsoláshoz.

Draco elfintorodott, de engedelmeskedett a parancsnak, addig billentve a csípőjét, míg a sarkait épp hogy át tudta csúsztatni a kis rudak fölött, amik erre a célra szolgáltak.

– Nagyon ki vagyok feszítve – mondta olyan hangon, ami hamisnak tűnt.

– Igen, ki vagy – értett egyet Harry. – Gondoskodtam róla, hogy így legyen. – Olyan távolra helyezte el a rudakat, amennyire csak Draco szét tudta terpeszteni a lábait, és a kis rudakat olyan magasra tette, amennyire Draco ki tudott feszülni, miközben a karjai biztosan le voltak szíjazva.

Az, hogy gyönyörű, meg sem közelítette azt, ahogy Draco abban a percben kinézett. Szélesre tárva, a farka és golyói tökéletesen kiszolgáltatottan, felajánlva, épp ahogy Harry parancsolta. Harry legszívesebben odatérdelt volna és szájába vette volna őt.

Most, hogy erre gondolt, majd valamikor meg is kellene tennie... megkötöznie Dracót, pontosan ugyanígy és megparancsolnia, hogy kínálja föl a golyóit, és aztán órákig szopja, miközben azért könyörög, hogy elélvezhessen.

De azt egy másik estére tartogatta.

– Úgy érzem... – Draco hangja elcsuklott. – Tényleg nagyon sajnálom, hogy eljátszottam a bizalmadat, Harry.

– Nos, nem fogod többé eljátszani. És csak ez számít. – Harry levette a talárját, rádobta Draco ruháira, és megnyújtóztatta a karjait, hogy felkészítse az izmait. – Most nem akarom kipeckelni a szádat vagy bekötözni a szemed a büntetéshez. De ha úgy érzed, hogy bármelyikre szükséged van, vagy mindkettőre, csak szólj! Nem fogom ellenezni.

– Én... – Draco hangosan nyelt. – Úgy akarom megkapni a büntetésemet, ahogy te akarod megadni.

– Látod? Nagyon, nagyon jó rabszolga is tudsz te lenni, ha akarsz.

– Tökéletes rabszolga leszek...

– Nem. Ezzel túl sokat követelsz magadtól, vagy tőlem, hogy követeljem tőled. Csak ne cseszd el megint, hacsak nem akarsz egy újabb ilyen büntetést. Akkor, készen állsz?

– Nem, nem igazán...

Harry elmosolyodott.

– Rendben. Szólj, ha igen! De a helyedben én nem várnék túl sokáig. Ahogy ki vagy ide kötözve, az biztos, hogy megfeszíti a hátadat és combjaidat.

– Azt mondod? – Draco várt egy pillanatot, amit arra használt, hogy morgolódjon. Meglehetősen szánalomra méltóan, de Harry nem hagyta, hogy ez megzavarja. Aztán végül cérnavékony hangon megszólalt. – Készen állok.

Harry egy pálcaintéssel magához hívta a korbácsot. Fekete bőrből készült, erős nyéllel, és huszonöt keskeny, puha, egyenként fél méter hosszú szíjjal.

– Szeretlek – mondta, aztán pozícióba helyezkedett, kisterpeszbe, hogy stabilan álljon, és megőrizze az egyensúlyát, amikor hozzákezd.

Egyetlen sima mozdulattal Harry karja lendült egyet, és alapos precizitással lesújtott. Tudta, milyen érzékeny egy férfi ezen testtája. Nem kell hozzá nagy erő, hogy akkora fájdalmat okozzon, hogy csillagokat lásson, és amikor Draco golyóit korbácsolta, Harry sosem használta volna ugyanazt az erőt, mint a háta vagy a feneke korbácsolásánál. Nem... ez sokkal több finomságot és precizitást igényelt.

És Draco részéről jóval több bizalmat. Harry egy része komolyan le volt nyűgözve, hogy a férfi egyáltalán alávetette magát egy ilyen dolognak. Egy másik része végig tudta, hogy alá fogja vetni magát. Végtére is Draco ez volt valójában.

Dracónak elakadt a lélegzete, a combjai megremegtek, ahogy széttárva tartotta őket, és az arcát az egyik kikötött karja felé fordította.

– Hogy Merlin baszódna meg! – nyögte a karjába. – A golyóim felajánlásának pokolian izgalmasnak kéne lennie, de ezzel a varázsfőzettel nem az, és sokkal jobban fáj, amikor nem vagyok felizgulva...

– Helyes – mondta Harry nyugodtan, miközben kiosztott egy újabb csapást, ami egy árnyalatnyival erősebb volt, mint az előbbi.

Draco magas, vékony szűkölő hangot adott, de ezúttal semmit sem mondott.

A harmadik csapásnál felvisított, és a negyediknél sírdogálni kezdett. Nem is csoda; addigra nyilvánvaló volt, hogy Harry minden csapást erősebbre mért, mint az előzőt.

Tíznél a golyói már pirosodtak az ütésektől. Amikor Harry közelebbről megnézte, csíknyomokat látott, de egyik sem volt komoly seb. Nem állt szándékában felsérteni Dracót, ott nem.

Draco zihált, amikor épp nem a karjába harapott. Talán, hogy ne kiáltson? Harry nem gondolta, hogy ez sokáig fog tartani. Draco addigra már a kötelékeiből is próbált kiszabadulni, görcsösen rángatva a karját, noha a sarkait a rudak fölött tartotta, és továbbra is felajánlotta magát a gazdájának.

Ez abbamaradt a tizenötödik csapás után. Draco sikításhoz közeli hangot adott ki, és csapkodni kezdett a lábával, ledobva őket a padlóra, azonnal összehúzva őket, és összegömbölyödve, térdnél behajlítva és csípőhöz húzva, hogy az alteste az oldalán legyen, míg a háta felső része a padlón maradt. Egyértelműen védelmezte a golyóit, ezen az egy módon, ahogy tudta, elnézve, hogy ki volt kötözve, és nem volt pálcája sem, kiszolgáltatott rabszolgaként.

– Sajnálom – zihálta a karjába. Amikor megmozdította a fejét, Harry látta, hogy nedvesség csíkozza. Még több könny szivárgott a becsukott szeméből, miközben beszélt. – Sajnálomsajnálomsajnálom, Harry gazdám, de nem bírom, nem bírtam. Megpróbáltam alávetni magam, de esküszöm, hogy nem szándékosan tettem le a lábam...

Harry nem kételkedett benne. Igazából számított rá. Szó nélkül kiment a hálóból nyíló fürdőszobába, és benedvesített egy mosdókendőt hideg vízzel.

Draco már sírt, amikor visszatért, amiből Harry rájött, hogy csak így elmenni, még egy pillanatra is hiba volt.

– Ne, ne csináld ezt! – mondta szeretetteli hangon, miközben lefeküdt a földre Draco mellé. Törölgetni kezdte a hűvös kendővel az arcát. – Emlékezned kell rá, hogy szeretlek. Egész idő alatt erre gondolj, és ezt mondogasd magadnak! Harry szeret engem, szeret engem, szeret engem.

Draco felemelte az arcát, hogy hozzá nyomhassa a kendőhöz, egy tisztálkodó macskára emlékeztetve Harryt.

– De tudom, hogy csalódást okoztam...

– Egyáltalán nem – mondta Harry kedvesen. Tudta, hogy Draco félre fogja érteni, úgyhogy szünet nélkül folytatta. – Csak szükséged van egy kis pihenésre, ez minden. És ez rendben van, Draco. Ha készen állsz a folytatásra, mondd el, és meglátjuk, mennyit tudsz elviselni az ötvenből, mielőtt szükséged van egy újabb pihenőre.

– E... e... egy kis pihenő?

– Igen, természetesen, ez az.

– Azt hittem, már túl vagyunk...

Harry megrázta a fejét és törölgetni kezdte a kendővel Draco nyakát és mellkasát.

– Mind az ötvenet megkapod. És ezután az első kör után még keményebb lesz felajánlanod nekem a golyóidat. De meg fogod tenni.

– Ó, egek! – Draco oldalra fordította a fejét. – Rosszul vagyok.

– Eloldozlak, ha hánynod kell, de utána visszafekszel a padlóra és vársz, amíg készen nem állsz a folytatásra.

– Nem lehetne... nem lehetne...

– Mit, elengednem téged mindössze tizenöt után? Nem, abszolút nem.

– Akkor nem tudnád csak hozzákötözni a lábamat a rudakhoz és végig csinálni? – kérdezte Draco hadarva.

– Nem fogom az akaratod ellenére megkorbácsolni a golyóidat. Az nem büntetés, hanem már kínzás. Nem... a büntetés arról szól, hogy elismered, tudom, mi a legjobb neked, és aláveted magad, mindegy, mennyire utálod, amit csinálok. De nem vagyok meggyőzhetetlen gazda. Addig pihenhetsz, ameddig csak szükséged van rá. Csak tudasd velem, mikor állsz készen egy újabb sorozatra.

– Sokkal könyörtelenebb vagy, mint valaha gondoltam...

– Még mindig hozzám akarsz jönni?

– Igen – nyögte Draco megcsókolva Harry karját, amikor elérhető közelségbe ért. – Igen, cseszd meg! Jobban, mint valaha, amitől hidd el, tudom, milyen beteges fasznak tűnök.

– Nem vagy beteges. Csak erős gazdára van szükséged, és tisztában is vagy vele. Csalódott lennél, ha hagynám, hogy kimardekároskodd magad a büntetés alól. Valld be... tudod, hogy így van! Arra vágysz, hogy egy olyan férfit szolgálhass, aki elég tökös ahhoz, hogy ilyesmit tegyen veled, amikor megérdemled.

Draco ellazította a lábait, habár nem emelte fel őket, hogy újra felajánlja a golyóit. Még nem.

Csak annyit mondott, „szeretlek", aztán feküdt ott némán, és hagyta, hogy Harry tisztogassa és hűtse őt a kendővel.

Több perc is eltelt így, míg végül Draco sóhajtott, és azt mondta:

– Rendben, most már azt hiszem, elviselek még párat. – Úgy mozdult, hogy ívbe hajlította a hátát, aztán beakasztotta a sarkait a rudakba, mint előtte. A golyói még mindig vörösek voltak és egy kicsit nagyobbak, mint előtte. Enyhén megduzzadtak a korbács csókjától. De ennek ellenére gyönyörű látványt nyújtottak. Még Draco farka is gyönyörű volt, még így is, hogy összemenve, nyugalomban feküdt az arany fürtök fészkében.

Harry élvezettel sóhajtott és felemelte a korbácsot.

Draco talán azt gondolta, hogy Harry megint a viszonylag gyengébb ütésekkel fog kezdeni, de ez csak arra bátorította volna, hogy egy csomó szünetet tartson. Így akarná kimardekároskodni magát a büntetés legrosszabb része alól, és Harry nem engedhette ezt meg, úgyhogy közepes erősséggel kezdett, és onnan erősített rá. Ahogy az előbb is, minden csapás fokozatosan egyre erősebb volt, mint a megelőző, de egyik sem annyira erős, hogy kárt tegyen a kényes testrészben. Azonban az együttesen összeadódó hatás?

Az egyértelműen kínzásnak számított volna, ha Draco nem önszántából vállalta volna – és ezt az bizonyította, hogy a lábai egyáltalán nem voltak kikötözve. Draco bármikor abbahagyhatta, amikor akarta, Harry pedig nem kezdte el, míg ő megint alá nem vetette magát.

Nem telt bele sok időbe, míg a kiáltozások újra elkezdődtek. Amikor Harry húsznál járt, Draco nyüszített. Huszonötnél teli torokból kiáltozott és szörnyen gyötrődött. De nem voltak szomszédok, nem kellett aggódni, hogy a védőbűbájok hatástalanná válnak és hagyják, hogy az üvöltések kiszökjenek az éjszakába. Itt Hollóbércen Draco szétordíthatta a házat és csak ők ketten hallhattak bármit is.

Harry szándékosan feszítette így ki Dracót, hogy ne mozdíthassa sokat a golyóit, de amikor a fájdalom elég magasra szökött, Draco egy kicsit vonaglani kezdett, ide-oda mozdulva, oldalra rántva a csípőjét, amennyire csak tudta.

A korbács egyszer Draco belső combjára sújtott le, amitől kacskaringós káromkodás hagyta el a száját. Harry felvonta az egyik szemöldökét. Sokkal erősebben ütötte volna Dracót, ha tudta volna, hogy az ütés a combját éri majd.

– Ezt újra kell csinálnunk – mondta Harry higgadtan. – Azt mondtam, hogy ötven a golyóidra, és komolyan is gondoltam.

Draco felemelte a fejét a padlóról és kivillantotta a fogát.

– Sajnálom – mondta Harry, pedig nem így volt. A régi mondás, hogy „nekem jobban fáj, mint neked", nem volt igaz. Élvezte nézni, ahogy Draco megkapja a büntetését, és azt, hogy ő adhatja meg ezt neki. – Azt javaslom, kicsit kevesebbet fickándozz, ha nem akarsz ráadásokat.

Draco hirtelen jobban felívelte a hátát, mint eddig, és lehúzta a lábait a rudakról, aztán hagyta kiterülni a padlón. Ezúttal nem húzta magához őket és nem feküdt az oldalára, hogy elrejtse a golyóit. Ez azt jelentette, hogy Draco megértette. Meg fogja kapni mind az ötvenet, de Harry nem erőszakol rá semmit.

– Kaphatnék... kaphatnék valamit inni, gazdám?

– Hát persze. – Harry erre is felkészült. – Egy pillanat és itt vagyok.

Egy vízzel teli sportpalackkal tért vissza a fürdőszobából. A hátán fekve kikötözve Draco sehogy sem tudott volna rendes pohárból inni, de ez működhetett. Harry másik kezében egy új mosdókendő volt, amit frissen bevizezett. Hagyta, hogy Draco először igyon, aztán letörölgette őt mindenhol, hogy felfrissüljön. Utána megint megitatta Dracót, és mivel nem tudta megállni, egy csókot is adott neki.

– Tudod, nagyon büszke vagyok rád.

Draco nem válaszolt, csak annyit kérdezett:

– Mennyinél járunk?

– Ez harmincnégy volt. Úgyhogy ugyanannál a számnál folytatjuk.

– Csessze meg! – mondta Draco, de lendület nélkül. Még a lemosás után is úgy nézett ki, mint egy hervadt virág. Kimerült az eddigi megpróbáltatásoktól. – Biztos vagy benne, hogy nem tévesztetted el a számolást? Mert mostanra már inkább negyven körül kellene járnunk, nem?

– Harmincnégy – mondta Harry határozottan.

Draco siránkozni kezdett.

– Nem hiszem, hogy meg tudom csinálni. Nem bírom ki a többit. Kérlek, Harry...

– Ezúttal pihenj többet! – javasolta Harry. – Nem engedlek el, míg készen nem vagyunk. Nos, hacsak nem kell hánynod, ahogy mondtam. – Közelebbről is szemügyre vette Dracót. – Kell?

Különös fények szikráztak fel egy pillanatra Draco íriszeiben, aztán a férfi összevonta a szemöldökét.

– Ó, ez kedves, Potter. Próbálsz rávenni, hogy hazudjak, hogy többet is hozzáadhass?

– Természetesen nem. Miért, hazudni akartál?

Draco vicsorgott.

Harry elmosolyodott.

– Ó, szóval úgy érted, megfordult a fejedben, de úgy döntöttél, inkább mégse. Ez fejlődés, nem igaz? Végtére is nem akarsz hazudni nekem.

– Jelen pillanatban a szart is szeretném kiátkozni belőled...

– Ó, csak bosszús vagy, amiért még mindig van hátra tizenhét csapás.

– Tizenhat!

– Nem, tizenhét. Még mindig újra kell csinálnunk azt az egyet.

– Van bármennyi elképzelésed is arról, hogy milyen kibaszottul fájnak már most a golyóim?

– Eléggé ahhoz, hogy visszatartsanak a további rossz viselkedéstől?

– Igen!

– Jó. Akkor megállhatunk, mihelyst végére értünk a tizenhétnek.

Draco hirtelen elernyedt a kötelékeiben. Valamikor a beszélgetés közben megfeszült, de mindez egy pillanat alatt eltűnt, és csak magányosnak és kilátástalannak nézett ki.

– Akkor ennyi. Teljesen... teljesen végig fogod csinálni, holott nem is muszáj, mert már megtanultam a leckét...

– Nos, még nem tanultad meg, ami a büntetést illeti, konkrétan azt, hogy komolyan gondolom, amit mondok – felelte Harry. – És nem is fogod megtanulni, ha hagyom, hogy kimardekároskodd magas az ötven alól. Úgyhogy erről van szó. Ha a rabszolgám vagy, Draco, akkor tényleg a rabszolgám vagy. De ez a rész tőled függ.

– Szükségem van egy újabb csókra – mondta Draco komoran. – Tudnom kell, hogy még mindig szeretsz.

– Nem venném ezt az egész fáradságot, ha nem szeretnélek – mondta Harry testhelyzetet váltva, hogy az ajkát hozzáérinthesse Dracóéhoz. Sokáig csókolóztak. Nem forró, fülledt, erotikus csókot váltottak, hanem lágy, lassú, édeseket.

– Most már nem kell aggódnod semmi miatt – mondta Harry, amikor végül elhúzódott. – Csak engedd el magad, és hagyd, hogy tökéletesen a rabszolgám légy! Ez nem része az életstílus vonzerejének? Nem kell megfeszülnöd és küzdened, hogy megkapd, amit akarsz, vagy amire szükséged van. Csak hinned kell a gazdádban és mindent rábíznod. Fájdalmat, gyönyört, büntetést... mindent.

Draco bólintott, és ivott még egy kicsit, amikor Harry felajánlotta neki, aztán még egyszer felbillentette a csípőjét. A lábai már annyira remegtek, hogy nem tudta egymaga felemelni őket.

– Tudnál esetleg...

– Persze – mondta Harry, felemelve a férfi lábát, hogy beakassza a sarkait a rudakba. – Így ni, megvan. Csak mondd, hogy mikor!

Draco beszívta a levegőt.

– Jól... jól van.

Az utolsó tizenhét csapás kétszer olyan hosszú ideig tartott, mint az összes többi együttvéve. Draco sikított a kezdetétől fogva, sírt a fájdalomtól, az arcát könnytől és takonytól volt mázgás. Nem bírt ki egyszerre négynél vagy ötnél többet, mielőtt ledobta volna a lábát a földre. Harry minden alkalommal rendbe szedte őt, amikor ezt csinálta, és adott neki vizet, és lefeküdt mellé a földre, hogy ölelgesse, biztosítsa afelől, hogy igen, még mindig szereti és addig vár, míg Dracónak szükséges, mielőtt folytatja a korbácsolást.

Habár Dracónak mostanra már tudnia kellett, hogy Harry nem fog megenyhülni, még mindig könyörgött nagy, reménykedő szürke szemekkel, zihálva és sírva. Soha többé nem próbállak meg átverni, gazdám... Kérlek, kérlek, jó, szerető, irgalmas, nagylelkű, jóképű Harry gazdám, kérlek, mondd, hogy megállhatunk... negyvenhét elég, nem igaz? Nem voltam elég jó, hogy elviseltem ennyit? Nem szeretsz annyira ahhoz, hogy megállj?

És így tovább, olyan szánalomra méltóan rimánkodott, hogy Harry majdnem kísértésbe jött, hogy meggondolja magát.

Majdnem.

A gazda-lét része volt tudni, mi a legjobb Dracónak, és ebben a helyzetben Harrynek nem voltak kétségei afelől, hogy mit csinál. Dracót gyerekként elkényeztették, minden következmény nélkül elnézték neki a legfelháborítóbb szeszélyeit is. Úgy nőtt fel, hogy azt hitte, csalhat és hazudhat anélkül, hogy valaha is igazán felelősségre vonták volna érte. A legrosszabb ezek közül valószínűleg az volt, hogy csak hat hónapnyi háziőrizetet kapott a háború alatt elkövetett bűneiért. Harry már nem neheztelt rá ezért, de tudta, hogy ez megerősítette Draco tudatalatti – vagy talán tudatos – hitét, hogy bármit tesz, megúszhatja szárazon. Ha nem lett volna ez a hite, sosem mert volna beadni egy veszélyes bájitalt az aurorparancsnoknak.

Harryt nem érdekelte, mit mondott Draco az óvintézkedésekről és hasonlókról. Az ő véleménye szerint ez egy kiemelten veszélyes bájital volt. Bármi történhetett volna, ha rossz ember mondja ki véletlenül az aktiváló szót, nem számít, hogy csak olyan embernél működött a hatás, akiben Harry teljesen megbízott. Mi lett volna, ha Kingsley azt mondja, hogy nagyszerű lenne, ha Harry szakítana Dracóval?

Úgyhogy igen, Dracónak egyszer s mindenkorra meg kellett tanulnia, hogy a komoly tetteknek komoly következményeik vannak, és hogy amikor Harry büntetésről beszél, az nem vicc.

– Annyira szeretlek, hogy megadom neked a teljes ötvenet – mondta Harry újra megtörölve Draco homlokát, mielőtt lehajolt, hogy gyengéden megcsókolja.

Még több könny ömlött Draco szeméből.

– Annyira, annyira fájnak a golyóim, gazdám.

– Tudom. – Újabb lassú, lágy csók következett. – Így is kell lennie. Mondd meg az igazat, Draco...

– Mindig...

– Nem tisztelnél annyira, ha korábban abbahagynám, igaz?

Csend.

Aztán Draco enyhén megrázta a fejét, és összeszorította a szemét.

Harry lecsókolta a könnyeket, amik Draco becsukott szemének sarkaiból szivárogtak.

– Olyan gazdát akarsz, akit tisztelhetsz, és én tudni akarom, hogy megtanultad-e, hogy higgy nekem, amikor azt mondom, bizonyos cselekedetek szörnyű büntetés a következménye. Úgyhogy... még három, és soha többé nem kell megint arról a bájitalról beszélnünk. Még három és biztosra veheted, hogy megfizettél azért, amit tettél.

Draco sírdogált, és vadul rázta a fejét. Izzadt hajtincsek repültek a levegőben, ahogy mozgott.

– Csak három – suttogta Harry lenyúlva, hogy megcirógassa Draco mostanra nehéz, duzzadt, vörös golyóit.

Draco vonított, élesen és teli torokból, ahogy Harry kézbe vette a golyóit.

Harry tovább simogatta őket. Persze gyengéden. De az övéi voltak, ahogy Draco is az övé volt, és ő szerette így a dolgokat.

– Még három – súgta megint. – Csak három.

– Három enyhe...

– Három erős, Draco.

Draco megint hangosan felvonított, mielőtt újra felemelte volna a lábait.

– Igen, gazdám.

Harry segített neki beakasztani a bokáját a rudakba. Draco túl gyenge volt ahhoz, hogy maga tegye ezt meg az utolsó négy körben. De ha el tud viselni még hármat, akkor maguk mögött hagyhatják ezt az egészet.

– Negyvennyolc – mondta Harry, felemelve a korbácsot, és lesújtva vele Draco bal golyójára.

Draco felsikított; a hang élesen hasított a levegőbe.

Harry nem állt meg.

– Negyvenkilenc – mondta, habár nem mondta végig hangosan a számokat. De az utolsó háromnál ez megfelelőnek tűnt. Ezúttal Draco jobb golyójára csapott le.

Draco újra felvisított, az egész testében megremegve, a lábai pedig majdnem lecsúsztak a rudakról. Valahogy sikerült pozícióban maradnia. Zihálva, kifeszítve, izzadtan feküdt ott, a golyóit felkínálva.

– Kérned kell a legutolsót – mondta Harry rekedten. A farka addigra már őrülten lüktetett, és a kísértés, hogy kérjen egy szopást, kis híján ellenállhatatlan volt. Végtére is Draco a rabszolgája, és azért van, hogy szolgálja és kedvére tegyen Harrynek...

De csak a vágy beszélt belőle, nem a szeretet.

És Harry jobban szerette Dracót annál, mint amennyire azokra a dolgokra vágyódott, amiket a férfi a farkával tehetne.

– Kérnem?

– Kérned – mondta Harry határozottan, és a hangja egy kicsit még rekedtebb volt most, hogy túljutott a vágyon, hogy rávesse magát Dracóra és szexet követeljen. – Kérned, mint a rabszolga, aki vagy.

Draco szipogva bólintott.

– Kérlek, Harry gazdám, fejezd be a büntetésemet, hogy j... jó rabszolgád lehessek a jövőben! K... k... kérlek, üsd meg a golyómat még egyszer!

– Ez lesz az eddigi legerősebb, Draco – figyelmeztette Harry. – Amitől majd emlékezni fogsz erre. Biztos vagy benne, hogy akarod?

– I... i... igen...

Harry lesújtott a korbáccsal egy gyors csapással, hogy a bőrszíjak Draco mindkét golyóját egyszerre érjék.

Draco teste ívbe feszült és felvonított.

Harry azonnal a földön feküdt mellette, ölelte és csókokat adott az arcára és nyakára.

– Így, készen vagyunk. Megcsináltad. Bátor és jó voltál, és én nagyon, nagyon büszke vagyok rád.

Draco addigra már hosszú ideje sírt, de ezektől a szavaktól újabb zokogásban tört ki.

– Nem voltam bátor, nem voltam! Folyton vitatkoztam és panaszkodtam, és...

– Továbbra is felajánlottad a golyóidat megkorbácsolásra – mondta Harry szeretetteljesen. – És csak ez számít.

– Aú, aú – nyüszítette Draco olyan halkan, hogy Harrynek fülelnie kellett. – Aúúú, Harry...

– Tudom – mondta Harry kedvesen. – De nem fogsz újra rosszul viselkedni, ugye?

– Ó, nem, gazdám, nem – zokogta Draco, miközben megint a karjába temette az arcát. – Nem fogok újra baszakodni. És ha majd mondanom kell valamit, amit nem tudok, ígérem, hogy azt mondom majd, hogy lóhere, ahogy kellett volna, amikor szabadon ébredtem fel...

– Lóhere, nagyon jó. Aztán beszédre bírlak, még ha Veritaszérum kell is hozzá – ígérte Harry. – Most pedig figyelj jól! A bájital miatti büntetésed most véget ért, de van még egy kihágás, amit meg kell vitatnom veled.

Draco Harry felé fordította az arcát, és a szemében kétségbeesés tükröződött.

– Ó, ne... mit csináltam még rosszul?

Valószínűleg attól félt, hogy kap még pár golyócsapást, gondolta Harry. Nem ez volt a helyzet, de a gondolat, hogy Draco fél, tetszett neki. Nagyon is.

– Nem lesz büntetés – mondta Harry. – Nem kimondottan voltál rossz, mert sosem mondtam neked, hogy ne csináld, de nem gondoltam, hogy valaha is mondanom kell majd neked. Mindegy, most fogom, és elvárom, hogy engedelmeskedj. Nincs több dohányzás! Ez komoly, Draco.

– De én nem is... – Draco pislogott. – Ó, azt hiszem, mégis. De csak egyszer, Harry. Én... én olyan boldogtalan voltam, és egy idő után szörnyen éhes, de bűntudatom volt, ha evésre gondoltam azok után, hogy úgy csempésztem magamnak ételt, és csak erre tudtam gondolni, hogy elterelje a figyelmemet a hasamban lévő gyötrő fájdalomról.

Harry bólintott.

– Rendben, de vissza kell menned oda velem, és otthagyni egy kis pénzt az ellopott cigarettáért és az ajtó megrongálásáért, amikor betörtél. Azok is helytelenek voltak. Majd zárás után megyünk, és névtelenül hagyjuk ott a pénzt.

– Igen, Harry gazdám...

Harry hozzálátott Draco eloldozásához.

– Menjünk haza? Vagy jobban szeretnél itt aludni?

– Itt – nyögte Draco. – Most nem bírnék ki egy hoppanálást.

– Fel tudsz állni? Kényelmesebb lenne neked az ágyban.

Új ágy volt, nem az, amit Draco Nikolai-jal osztott meg. Draco erősen Harryre támaszkodott, amikor együtt bementek a hálószobába; amikor meglátta, a térde majdnem összecsuklott.

– Ó! Ezt... nem kellett volna, Harry. De... köszönöm.

Harry lefektette, aztán újra lemosdatta, nem sajnálva rá az időt, és hagyta Dracót pihenni.

– Minden rendben?

– Igen. Fáj, de... igen. Rendben. – Draco kitárta a karját. – Gyere ide!

Laza ölelésbe vonta Harryt.

– Köszönöm, hogy a gazdám vagy – suttogta, ujjaival Harry inggombjain játszva. – Igazad volt. Most tényleg jobban tisztellek, és ez egy nagyon, nagyon jó érzés. Tudom, hogy... nem sok ember lett volna képes megtenni azt, amit te.

Harry megcsókolta Draco vállát.

– Nem sok ember lett volna képes alávetni magát ennek. Összeillünk, te meg én.

– Összeillünk. Mmm. Szeretek hozzád tartozni.

– Készen állsz rá, hogy kenjek egy kis balzsamot a golyóidra?

– Nem... – Draco megköszörülte a torkát. – Harry gazdám? Tényleg véget ért a büntetésem?

– Igen, persze.

– Akkor... ha akarok valamit, akkor megkaphatom?

– Jeget? – kérdezte Harry. – Vagy fájdalomcsillapító bájitalt esetleg? Van olyanunk otthon, amit szájon át be tudsz venni?

– Te.

– Én? – Harry felkönyökölt, hogy Draco arcába nézhessen. – Nem értem.

Az ablakon át beszűrődő holdfényben Harry látta, hogy egy kis pír jelent meg Draco arcán. Érdekes volt, hogy el tudott pirulni azok után, amiket együtt beszéltek és csináltak...

– Tényleg szeretném, ha most a magadévá tennél – suttogta Draco, lángoló arccal. – Olyan kemény vagy, hogy már fáj, nem igaz? Annak kell lenned, tudom, mennyire tetszett neked a legutóbb, hogy megkorbácsoltad a golyóimat. És tudom, hogy azt mondtad, hogy a büntetésnek nem szabad erotikus jellegűnek lennie, de végül is a büntetésem már véget ért. Te mondtad. Nem merítenéd belém a farkadat és vennéd el, amire szükséged van?

– Ó, Draco! – Harry lepillantott Draco farkára, ami aprón és élettelenül feküdt a lábai közt. – Sajnálom. Nincs ellenbájitala annak, amit nemrég adtam neked, és legalább nyolc órán keresztül nem is fog elmúlni a hatása.

– Nem, nem, nem érted. – Draco arca már lángvörös volt. – Tökéletes így, Harry. Mindig is szerettem volna megtudni, milyen érzés anélkül kiszolgálni egy férfit, hogy a saját vágyaimra gondolnék. Hogy igazán szolgáljak, érted? Normális esetben sosem lenne esélyem megtudni. Hogy milyen abszolút rabszolgának lenni, széttárt lábakkal fekve, miközben használ a gazdám...

Egek, már csak a gondolatától is lüktetett Harry farka. Hogy annyira alávetett legyen Draco, hogy maga akarja ezt...

– De nem fájnak még a golyóid?

– Fájnak. De nem elviselhetetlenül. – Draco megköszörülte a torkát. – De gondoljunk rád, Harry. Pontosan ez az én feladatom a kapcsolatunkban. Vetted a fáradságot és megbüntettél, amikor szükségem volt rá, és az a legutolsó, amit érdemelsz, hogy kielégületlenül maradj. Meg kell téged jutalmazni, amiért ilyen jó gazda vagy. Tudnod kell, hogy azután, hogy megkaptam megérdemelt büntetésemet, úgy fogom kiszolgálni a farkadat, mint egy rendes rabszolga. Azt hiszem, akkor is így éreznék, ha ez nem az én fantáziám lenne. De ez fantázia, ami arra vezethető vissza, hogy... összeillünk.

Harry még mindig nem lett meggyőzve.

– De nem fogsz tudni elélvezni. Még csak kemény se leszel...

– Épp ez adja a tökéletes megvalósulását a „használ a gazdám" fantáziámnak – mondta Draco türelmesen, egyik kezével lesimítva, hogy megmarkolja Harryt a nadrágján keresztül. – Ez mind teérted van. Rabszolgább leszek, mint valaha, ha ezt megteszed értem. Rabszolgább, mint amennyire valaha is Nikolai rabszolgája voltam...

Az utolsó rész színtiszta manipuláció, gondolta Harry, de akkor is igaz volt, ezért úgy gondolta, nem bánja. És amennyire tetszett neki a gondolat, hogy Nikolai sosem büntette meg Dracót ezen a konkrét módon, ugyanannyira tetszett ez is.

Ez nem Draco kihasználása volt, hogy ilyesmit csinál. Draco maga akarta ezt. Draco maga kérte. A pokolba is, rendesen könyörgött érte. Mi mást jelentett volna ez a Nikolai-os megszólalás?

– Ne feledd, hogy te kérted ezt! – mormogta Harry, miközben lejjebb csusszant az ágy lábához, menet közben kihalászva a pálcáját a zsebéből. Emlékezve arra, hogy Draco szerette a szerepjátékot, Harry úgy döntött, hogy akár ebben is elmerülhetnének. Ahogy Draco mondta, mikor máskor lesz még egy ilyen esélyük erre?

– Milyen érzés példásan megbüntetett rabszolgának lenni? – kérdezte, szándékosan kemény hangszínre váltva.

Draco rápillantott, egyértelműen megriadva először, de aztán megértette a szituációt, és a saját szerepébe helyezkedett.

– Rossz voltam, és megérdemeltem, hogy komolyan megkorbácsoljanak. Nem foglak többé megharagítani.

– A golyóid még mindig fájnak, ugye? – pillantott oda Harry gúnyosan.

– Igen, meglehetősen fájnak, gazdám.

– Azok is az enyémek. – Harry odanyúlt, és megragadta Draco golyóit. – Szép kis csomagod van itt. Igen szép. Nagyon korbácsolnivaló, és nekem nem számít, hogy valószínűleg nem vagy hangulatban egy dugáshoz. Amúgy sem a te kedvedért szoktunk dugni, nem igaz?

– Nem, egyáltalán nem – mondta Draco halkan, és szürke szeme benedvesedett, ahogy imádattal Harryre nézett. – Bármit teszünk, az egyedül a te élvezetedért van.

– Így van – felelte Harry nyersen. – Hálás lehetsz a szerencsecsillagodnak, ha valaha is engedlek elélvezni. Tudod, nem muszáj megtennem. És ma este nem fogsz elmenni, de ez úgysem számít. Végtére is te vagy a rabszolga. Tedd szét a lábad nekem!

Amikor Draco megtette, a pálcáját Draco bejáratára szegezte, aztán kiszórt egy tisztító és egy síkosítóbűbájt. Ezek nem tették semmissé a főzet hatását, amit Draco korábban használt, de gondoskodtak róla, hogy ne érintkezzen a maradéka Harryvel.

Végtére is, ha mindketten kapnak abból a lohasztófőzetből, az nem lesz célra vezető.

– Szélesebbre! – szólt rá Harry erélyesen. – Tudom, hogy normális körülmények közt jó kis dugópartner vagy, de ma este a jónál is jobbnak kell lenned. Igen sok fáradságomba került, hogy móresre tanítsam a golyóidat, és elvárom, hogy hálás légy érte, világos? Nem fogok merevedéssel aludni, csak mert meg kellett téged büntetnem. Ez aligha igazságos.

Draco zihált, és megbillentette a csípőjét.

– Azért vagyok, hogy szolgáljalak, gazdám.

Harry a kitárt lábai közé térdelt, és a fenekéhez helyezte a farkát.

– Még szép, hogy azért vagy, és ha nem szolgálsz megfelelően, nem lesz okom arra, hogy ma este ne korbácsoljam meg megint a golyóidat, nem igaz?

– Nem, nem lesz. Semmi okod sem lesz. Te vagy a gazda, az én erős gazdám... – Draco felvonított és összeszorult, amikor Harry belecsusszant és megragadta a combjait, hogy teljes hosszában a saját hosszú farkára húzza őt.

Harry nem tudta megállni; kiesett a szerepéből.

– Minden oké?

– Igen. – Draco a szemébe nézett. – Használj keményen! Mintha... mintha csak egy test lennék, hogy megdugj. Mintha semmi okod sem lenne arra, hogy emberszámba... ah!

Harry finoman kezdett benyomulni és kijjebb húzódni, nagy kezeivel lefogva Dracót, hogy megdugja. Hosszú, lassú döfésekkel kezdett, aztán keményekkel folytatta, ahogy Draco kérte.

Draco vele együtt mozgott, visszadöfött, rászorítva magát, hogy több élvezetet adjon neki, és úgy hullámozva a testével, hogy az hihetetlenül erotikus volt... talán mert mindezt azért csinálta, hogy fokozza Harry gyönyörét, a sajátja helyett.

Amikor Harry elment, keményen előre lökött, és ott maradt, megborzongva, kiáltva a megkönnyebbülés erejétől.

– Egek! – nyögte, amikor végül oldalra gördült, és felkúszott, hogy Draco mellé feküdjön. – Kibaszottul hihetetlen volt.

– Örömöt okoztam a gazdámnak – mormogta Draco, a füle fölött megcsókolva Harryt. – Jó.

– Neked milyen volt?

Látta, hogy Draco mosolyog, habár addigra már a hold túlhaladt az ablakukon.

– Érdekes. Persze egyáltalán nem voltam közben felizgulva. De helyesnek érzem, hogy örömet okoztam neked. És egy olyan férfit, mint én, ez mély, nagyon mély elégedettséggel tölt el. Tökéletesen boldog vagyok, egy olyan módon, aminek semmi köze a szexhez, akármilyen furcsán is hangzik. De... köszönöm, Harry.

– Én köszönöm – mormogta Harry álmosan. – Nem rajongtam az ötletért, hogy merevedéssel próbáljak meg elaludni...

– Soha, soha többé nem kell merevedéssel elaludnod! – ígérte Draco. – Majd én gondoskodom rólad, ahogy egy megfelelő rabszolgához illik.

– Mmm... a golyóidra... balzsam?

– Rendben leszek, Harry gazdám – mondta Draco közel hajolva, hogy finoman megcsókolja az ajkait. – Aludj!

– Szerettem... megkorbácsolni a golyóid...

– Tudom.

– Szép... nagy golyóid vannak...

Draco kuncogott.

– Tudom – mondta megint. – És most nagyon fájnak miattad, de ez jogodban állt, és ezt tudni is igen örömteli a számomra. Sosem unom meg, hogy hozzád tartozom. Most aludj, gazdám! Szeretlek.

– Én is szeretlek téged...

Harry érezte, hogy Draco karjai átölelik, miközben belemerült a szép álmok tengerébe.