Az eljegyzésről szóló közlemény pár nappal később megjelent a Reggeli Próféta címoldalán:

Lucius Abraxas Malfoy és Narcissa Black Malfoy

örömmel jelentik be fiuk és örökösük, Draco Draco Malfoy és Harry James Potter eljegyzését.

A bejelentés meglepetésként érte Harryt, de mihelyst jobban belegondolt, rájött, hogy nem kellett volna meglepődnie. Lucius ragaszkodott hozzá, hogy betartsanak minden „szertartást" abban a kis interjúban, amit tartott, de mindvégig rohadtul jól tudta, hogy a megtépázott hírnevén a Harryé csak segíthet. Úgyhogy ő és a felesége nem haboztak az egész varázsló Nagy- Britannia tudomására hozni, hogy egy házasságkötés útján a nevük hamarosan összekapcsolódik majd a Harryével.

Harry kuncogott. Ezt igazán előre láthatta volna.

A bejelentéssel kapcsolatban csak egy dolog volt furcsa, és amikor Draco csatlakozott hozzá a reggelinél, Harry meglobogtatta előtte a címoldalt. Draco átolvasta, és erőteljesen bólintott.

– Helyes. Megfogadták a tanácsomat. – Harry kérdőn felvont szemöldöke láttán elmagyarázta. – A bejelentés első vázlata úgy utalt rád, hogy Harry James Potter, MÉ, VL, K.

– Tessék?

– Merlin Érdemrendes, Voldemort Legyőzője, Kiválasztott. De tudtam, hogy egyiket sem értékelnéd, úgyhogy lebeszéltem őket. – Draco elvigyorodott. – Az apám elég makacs, de nem volt olyan szörnyen nehéz meggyőzni. Csak annyit kellett tennem, hogy rámutatok, milyen szánalmasnak tűnne ettől, ha ezt a rengeteg titulust mind beleírja. Kilóg majd a lóláb, hogy azt reméli, rá is vetül majd egy kevés a presztízsedből.

Harry hálája jeléül elmosolyodott. Tudta, hogy sosem kerülheti majd el annyira a rivaldafényt, mint szeretné, de minden apróság segített. De talán fontosabb volt, hogy Draco ennyire jól megérti őt, és hajlandó szembeszállni a szüleivel a témában. Egy kérdése azonban még mindig megmaradt.

– Draco Draco Malfoy? Tényleg ez a neved?

Draco a pirítósára kent egy tetemes mennyiségű narancslekvárt, miközben válaszolt.

– Most már ez. Te neveztél el így. És ahogy az elmúlt este is beszéltük, eltökélt szándékom, hogy a rabszolgád legyek, és a férjed is, szóval azt gondoltam, úgy kellene kezdenem, ahogy folytatni is akarom; annak a névnek a használatával, amit az én Harry gazdám szíveskedett választani nekem.

Harry úgy érezte, a név dolog mindig is egy kicsit furcsa volt, de ha Draco szeretne dorbézolni a rabszolgaságban, amit ezúttal saját maga választott... akkor hajrá! Az elmúlt pár éjszaka órákat töltöttek azzal, hogy összeállítsanak néhány alapszabályt, amik szerint élni akartak. Először is Harry végre adhatott Dracónak általános engedélyt, hogy egyen és igyon, amennyit szeretne, és amikor csak akar. Mindig is kellemetlen volt számára a bűbáj ezen része.

Most egyfajta saját bűbájt kreáltak. Mágia helyett szeretetből, de nem kevésbé erőteljest.

Egy másik szabály az lett, hogy Dracónak megint engedélyt kell kérnie ahhoz, hogy elmenjen, ami azt jelentette, hogy nincs több maszturbálás.

– Elvárom tőled, hogy fékezd meg magad – mondta neki Harry szigorúan. – Számíthatsz rá, hogy alaposan megbüntetlek, ha engedély nélkül mész el. Akár egyedül vagy közben, akár velem az ágyban.

Draco nyelt egyet.

– De... de...

– Ez nem vita tárgya.

– Igen, Harry gazdám.

Draco arra is megesküdött, hogy aláveti magát mindenfajta büntetésnek, amit Harry ki akar mérni rá, habár persze Harry is megígérte, hogy igazi büntetés olyan alkalmakkor történik majd, amikor Draco valami igazán cudar dolgot csinál. A fegyelmezés ezzel szemben más volt, mivel ez a szexuális életük részét képezte. Harry Draco minden vágyát és szükségletét ki akarta elégíteni, ha a fegyelmezésről volt szó, noha persze minden végleges döntés egyedül az övé volt.

Ennek így kellett lennie, mivel Draco azt akarta, hogy a rabszolgasága igazi legyen, és teljesen része a kapcsolatuknak.

De Harry nem bánta. Tudta, hogy jó gazdája lehet Dracónak, sőt, mi több, az úr és rabszolga viszony biztos alapja volt a házasságuknak. Ez volt az ő igazi énjük, és amit egymás számára jelentettek. Mások ezt nem értették volna meg, de ők igen, és csak ez számított.

Hosszabban elbeszélgettek Draco szolgaként való kötelességeiről is. Harry kihangsúlyozta, hogy nincs hazudozás, sem sumákolás olyasmikről, amikről Draco tudja, hogy Harry tiltaná, és abszolút engedelmességet vár el azokban a ritka esetekben, amikor Harry a szigorú hangját használja. Ezt a részét szándékukban állt megtartani a Res mea esnek, de ezúttal Dracón múlik, hogy tiszteletben tartsa az ígéretét és engedelmeskedjen.

Még Draco is elismerte, hogy jobb így, mert sokkal valódibb a rabszolgasága a tudattól, hogy nem foghatja a bűbájra.

Amikor Draco került sorra, hogy beszéljen, olyan szabályokat javasolt, amik sokkal konkrétabbak voltak. Minden reggel szopással ébreszteni Harry gazdámat. Extra korbácsolás, ha nem nyelem le. Hetente legalább három hátmasszázsban és egy teljes testmasszázsban részesítelek, ha kéred, többen is. Minden este főzök, hacsak nem szeretnél elmenni valahova vacsorázni, és...

– Ne, ne, ne! – mondta Harry halkan. – Nincs szükségünk ennyi mindenre. Csak pár szabályra az alapvető dolgokban, mint az, hogy őszinték legyünk egymással. Egyébként meg napról napra élünk majd.

– De mindenben szeretnék engedelmeskedni neked...

– Rengeteg lehetőséged lesz engedelmeskedni – ígérte Harry. – De ha a parancsom valamiért rossz lenne, szólj! Majd megoldjuk. Csak akkor akarok feltétlen, azonnali engedelmességet, amikor a szigorú hangomat használom.

– De én ezeket mindig meg akarom adni neked.

– Mmm, akkor add meg! Nem fogok tiltakozni.

Most, hogy ránézett a teáját nyugodtan iszogató Dracóra, Harrynek akaratlanul is eszébe jutott a beszélgetés.

– Draco – mondta a legkedvesebb hangján –, miért viseled ezt az inget?

Draco pislogva letette a teáscsészéjét az aljára.

– Szereted, ha zöld selyem van rajtam.

Harry tényleg szerette, de most nem ez volt a lényeg.

– Már beszéltünk erről. Nem voltam világos?

Enyhe pír öntötte el Draco orcáit.

– Ez nehéz a számomra...

– Ezért kell ragaszkodnom hozzá – felelte Harry gyengéden. – Úgyhogy még egyszer mondom: nincs hosszú ujjú felső a házban. Nem, amíg máshogy nem rendelkezek. Engedelmeskedni fogsz nekem?

Ez egyértelműen nehéz volt. Draco egy teljes percen át ült ott, csukott szemmel, magával harcolva. De aztán felemelte a pálcáját, és egy reszketős sóhajjal átváltoztatta az ingét egy azonos színű rövid ujjú pólóvá.

Harry azonnal elkapta a bal csuklóját, és úgy fordította Draco karját, hogy a Sötét Jegy szemben legyen vele. Aztán lehajtotta a fejét, és hozzáérintette az ajkát, közben végig Dracóra nézve.

Draco szeme kipattant.

– Azt hiszem, neked valami terved lehet ezzel a pozitív megerősítéssel.

– Valami olyasmi.

– Nos... legalább csak a házon belül van – mondta Draco reszketős hangon.

– Ó, ez csak egy állomás. Mire készen leszek veled, félmeztelen leszel a Bahamákon. Vagy esetleg Trinidadon. Mindegy, mennyire utálod a Nemsülszt.

– Tényleg nagyon utálom...

– De nem ez volt az igazi oka annak, hogy visszautasítottad, hogy a trópusokon vakációzz velem.

– Nem – ismerte el Draco.

Harrynek nevetnie kellett.

– Montreal decemberben! Ahol beburkolózhatsz, és sosem fogok majd megsejteni semmit...

– Nos, néha kicsit hiszékeny vagy...

Ah. Nos, Harrynek tényleg szándékában állt lerendezni ezt a dolgot. De nem akart ennél hamarabb foglalkozni vele. Először is Dracónak meg kellett értenie, hogy Harry még mindig szereti. Hogy mindig is szeretni fogja.

De most... igen, most eljött az ideje.

– Visszaéltél a bizalmammal – mondta Harry megszorítva Draco csuklóját. – És nem arra gondolok, hogy manipulációval tartottál távol a meleg éghajlattól. Hanem a befolyásolhatóvá tevő bájitalról beszélek. Ez helytelen volt, Draco...

– Tudom...

– Azt hiszed, hogy tudod, de szerintem nem tudod – folytatta Harry változatlanul nyugodt hangon. Már nem volt mérges; megbocsátott Dracónak. Ez nem az elégtételről szólt. Valami teljesen másról. – Ez a gondolkodásmódodról szól. Próbálsz kimardekároskodni a problémák alól, ahelyett, hogy kimondanád őket, hogy meg tudjuk oldani. A lóherével is ezt csináltad, meg az összes agyament módszerrel, amivel elkerülted, hogy meglássam a Jegyedet. Akkor is ezt csináltad, amikor úgy csináltál, mintha nem tört volna meg a bűbáj. Aztán megint, amikor visszaéltél a testemmel és a bizalmammal, amikor a tudtomon kívül beadtad nekem azt a bájitalt.

Draco lehorgasztotta a fejét, és bólintott.

– És megint meg fogod tenni, ha hagyom – tette hozzá Harry. – Mert elmondani nekem az aggodalmaidat és félelmeidet sokkal nehezebb, mint kikerülni őket. De a cselszövéseid semmit sem oldanak meg, Draco. Csak elodázzák az elszámolás napját, és mindent tovább rontanak, nem látod? A bőrápolód majdnem megölt téged. Aztán én akartalak megölni, amikor azt hittem, hogy meggyilkolni készülsz a gyerekünket. Annyira mardekáros vagy, hogy az már a károdra válik, és ennek véget kell érnie.

– Véget fog, véget fog...

– Igen, véget fog, mert ma este megbüntetlek – mondta Harry. – Rosszabb lesz, mint bármi, amit eddig a kezemtől kaptál, de akkor is meg kell tennem. Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy hagyjalak azt hinni, hogy megint visszaélhetsz a kapcsolatunkkal, ahogy azzal a bájitallal is tetted, mikor titokban beadtad nekem. És el kell, hogy mondjam, egyáltalán nem szexuális jellegű lesz. Egyszerűen csak fájdalmas. Annyira, hogy soha többé nem akarsz majd így visszaélni a bizalmammal.

Draco kirántotta a csuklóját Harry markából.

– Most meg akarsz félemlíteni?

– Nem, csak teljesen őszinte vagyok.

– Ó. Nos, így is sikerült megfélemlítened.

– Az nem változtat semmit.

Draco reszketősen bólintott.

– Nem is kell. Én... tudod, hogy erős gazdát akarok. Elég erőset ahhoz, hogy kezelésbe vegyen, ha arra van szükségem. Még akkor is, ha az adott pillanatban nem tetszik nekem. Ez része annak, hogy készséges rabszolga legyek. De nem tudom, mit tervezel...

– És nem is fogod megtudni ma estig.

– Ó! – Draco nyelt egyet, és lenézett a kezére. – Értem. Alávetem magam. A... akármi is legyen az. Tudom, hogy szükséges. Ez is része annak, hogy készséges rabszolga legyek.

– Ez az egyetlen oka annak, hogy aláveted magad?

Draco hangja suttogásra váltott.

– Azt hiszem, szükségem is van rá. Tudom, hogy igazad van, Harry gazdám. Hacsak nincs jó okom arra, hogy jól viselkedjek, eléggé hajlamos vagyok a hátad mögött kimardekároskodni magam a dolgok alól. Pedig sokkal jobb kimondani a dolgokat. Szükségem van a büntetésre, hogy emlékezzek erre a jövőben.

– Nagyon jó rabszolga vagy – mondta Harry kedvesen.

– Nem voltam az. De az leszek. – Draco felpillantott rá a szempilláin keresztül. – Nem hinném, hogy adsz egy kis fogódzót, hogy mire számítsak. Esetleg egyet?

– Nos... lesz benne bájital.

– Megérdemlem.

– Ne őrlődj ezen egész nap! – mondta Harry, amikor felállt. – Nincs értelme. Keményen és hosszan leszel megbüntetve, és az aggódás semmit sem fog változtatni. Sem pedig az, amit mondani fogsz előtte vagy közben.

Draco riadtan pillantott fel.

– Nincs biztonsági jelszó? Mindig annyira ragaszkodtál hozzá, hogy legyen ilyenem...

– Mert sosem büntettelek meg igazán. De ma este meg foglak, és bármit mondasz, semmi sem fogja megállítani. Meg foglak büntetni, nem játszadozni fogok veled, és az, hogy hogyan fogom kivitelezni, egyedül tőlem függ.

– A gazda döntése egyedül – suttogta Draco, visszhangozva a szavakat, amik akkor hangzottak el köztük, amikor megbeszélték a fegyelmezés és büntetés közti különbséget. – Igen, Harry gazdám.

Milyen jó rabszolga.

– Csak emlékezz rá, hogy bízhatsz bennem, hogy átsegítelek rajta!

– Tudom, hogy bízhatok.

– És hogy még mindig szeretlek, nem számít, mennyi sérülést okozok.

– Én is szeretlek téged – mondta Draco halkan. – Teljes mértékben és örökké.

– Kérdeznem kell valamit – mondta Harry, miután lehajolt, hogy arcon csókolja Dracót. – Hollóbérc eléggé elszigetelt hely arra, amit kitaláltam, de neked rendben van, ha azt használjuk erre? Kérlek, nyugodtan mondj nemet, ha zavar téged a gondolat. Ez nem parancs.

– Azt hiszem... – Draco mélyet sóhajtott. – Azt hiszem, szeretném, ha ott történne. Ha ott csinálnád. Nem akarom, hogy olyan részeim maradjanak ott, amik még mindig Nikhez tartoznak, ha ez így érthető. Most már a tiéd vagyok.

– Igen. Az enyém. Teljesen.

– De jobban szeretném, ha saját... kellékeink lennének – tette hozzá Draco feszült hangon. – Ez rendben van? Odamegyek ma, és kiviszem a ládát, elteszem valami szekrénybe... úgyhogy magaddal kell hoznod azt, amit ott nem tudsz átváltoztatni...

– Újonnan kezdjük a saját holmijainkkal – ígérte Harry. – Most jobb, ha elindulok, vagy elkésem a munkából. Emlékezz rá, mit mondtam a ruhákról! Rövid ujj vagy meztelen felsőtest, minden pillanatban, amikor a házban vagy. Ha még egyszer külön engedély nélkül eltakarod a Jegyedet, megbánod. De ma este viselhetsz elegáns inget, amikor elviszlek vacsorázni.

– Elmegyünk vacsorázni?

Harry elvigyorodott.

– Ó, igen! Szükséged lesz az erődre az utána következő büntetéshez.

Draco egy kicsit elfehéredett, de reszketősen bólintott, amikor megszólalt.

– Igen, Harry gazdám. Legyen szép napod a munkában!

* * *

Harrynek tényleg szép napja volt, főleg, mert nem hagyta, hogy a rivallók zavarják. Talán sokkal rosszabb lett volna, ha teljesen váratlanul zúdította volna rá a varázsvilágra, de természetesen már nyilvánosság elé tárta azt, hogy szereti Dracót. A legtöbben, akik tiltakoztak ez ellen, már elmondták a magukét.

De még mindig meg kellett vigasztalnia Lenore-t. Tényleg túlságosan érzékeny volt.

Laurent, ahogy Harry észrevette, egy bagollyal beteget jelentett.

Ebédidőben meglépett... természetesen alaposan álcázva magát – hogy beszerezzen pár dolgot, amire Draco büntetéséhez szüksége volt. Egy kis ügyes varázslat, és máris kavicsméretűekké zsugorodtak, hogy betehesse őket a zsebébe.

Amikor visszaért, Hermione az ajtaja előtt várakozott.

– Miss Granger az irodámban is várakozhat – mondta Lenore-nak. – Őt kezdettől fogva átengedi az őrzőbűbáj.

Lenore bólintott, és készített egy feljegyzést a pennájával.

Hermione nem szólalt meg, amíg az ajtó be nem záródott mögöttük.

– Meglep, hogy még mindig szívesen látsz azok után, hogy...

– Ó, dehogy lep meg! – mondta Harry egy szék felé intve, majd ő is leült egy másikra, közvetlenül mellé. – Már megjártuk együtt a poklot, Hermione. Bármennyire is szeretem Ront, nem felejtettem el, hogy te voltál az, aki kitartott mellettem, az alatt az egész átkozott idő alatt. Megmentettél attól, hogy megegyen egy óriáskígyó, az ég szerelmére! Azt hiszem, hogy a barátságunk túlél egy kis félreértést.

– Egy kis félreértést?

– Oké, alaposan elcseszted a dolgokat – mondta Harry derűs hangon. Semmi sem tudta elrontani a kedvét. – De már túl vagyunk rajta, megoldottuk, és nincs harag. De magadra leszel utalva, amikor helyre kell majd hoznod ezt Dracóval.

– Olyan jó, hogy ennyire szerelmes vagy – mondta Hermione. – Nem hiszem, hogy láttalak ilyen boldognak azóta, hogy... nos, valaha is.

Harry ragyogott.

– Azért jöttél, mert láttad a bejelentést?

Egyáltalán nem zavarta, hogy a hírek azonnal átterjedtek az Atlanti-óceán túlpartjára.

A nő felállt és előrenyújtotta a kezét.

– Gratulálok, Harry! Ron is jött volna, de az egész napja be van táblázva. Szinte kisebbfajta híresség lett odaát...

Harry figyelmen kívül hagyta a felé nyújtott kezet, és helyette szoros ölelésbe vonta Hermionét. Azt elfelejtette, hogy Hermione nem tudott még mindenről, ami történt.

– Örülök nektek, Harry – motyogta Hermione Harry vállába. – Tényleg. De aggódok, mert ha a Res mea es közbeavatkozik Draco házassági esküjébe, annyira csalódott leszel. Azt nem említve, hogy ez eléggé problémássá válhat.

– Egyáltalán nem – mondta Harry visszanyelve a nevetést. – Draco meg fogja ígérni, hogy szeretni, becsülni, engedelmeskedni fog. Érted? Engedelmeskedni.

A nő eltátotta a száját.

– Harry, nem hiszem, hogy ez különbséget jelent. Jogilag, politikailag...

– Nos, nem pontosan arra gondoltam, hogy megígéri. Speciális szertartásunk lesz; Draco leteszi a Megszeghetetlen Esküt, hogy engedelmeskednie kell nekem...

– Harry, ne...

– Ó, ne aggódj! Az én esküim normális fajtájúak lesznek. Dracóé azért lesz más, mert ő a rabszolga, tudod, és...

– Harry James Potter, hagyd abba a viccelődést, most azonnal! – kiáltotta Hermione.

Harry kicsit szégyellősen elmosolyodott.

– A Megszeghetetlen Eskü kicsit erős volt, mi? De egy pillanatra elhitted.

– Remélem, most boldog vagy. Én rosszul vagyok – mondta Hermione alig hallhatóan. – Történetesen nagyon kedvelem Dracót, a legutóbbi őrületem ellenére is, és a gondolat, hogy holtan essen össze, csak mert nem akart neked valamiben engedelmeskedni...

Harry egy székre támogatta őt.

– Igen, igazad van. Ez nem volt vicces.

– Szóval akkor hogy fogjátok összehozni a házasságot? Ismered a hatályos szabadságjogi törvényeket, és ahogy az ilyesmit ellenőrzik.

– Ó, nos, ez egyszerű. – Harry megint elmosolyodott. Már-már táncra perdült ott az irodájában. – Draco szabad!

– Egy szörnyű vicc is elég egy napra...

– Ezúttal nem viccelek. Tényleg szabad. – Harry letérdelt Hermione széke mellé, és hagyta, hogy a nő hosszan rámeredjen, míg végül megnyugodott, hogy abszolút őszinte.

– Hogyan?

Harry nem bírta megállni. Egyszerűen csak nem.

– Nos, kiderült, hogy tényleg terhes, és...

Hermione megcsapta a vállát, egyetlen csípős ütéssel.

– Hogyan?

Jól van, ami elég az elég.

– Igaz szerelem – mondta egyszerűen. – Az életadósság taszította szolgaságba, hogy ne árthasson nekem. Egy nap felébredt, és rájött, hogy teljes mértékben szeret engem... aztán az életadósság elengedte őt.

– Ez gyönyörű – mondta Hermione halkan.

– Igen. – Draco talán bizonytalan néha, de Harry nem lesz az, többé már nem. Megkapta a mágikus bizonyítékát, annak, hogy Draco igazán szereti őt. – Igazából nem is tettél olyan rossz dolgot, Hermione. Mert... nos, ez hosszú történet, de Draco egy darabig úgy tett, mintha még mindig a rabszolgám lenne, ha elhiszed. És nem, nem viccelek. Azt mondtam neki, hogy egy időre elküldöm majd, hogy tisztába jöhessen magával. Neki viszont nem tetszett a gondolat, úgyhogy úgy csinált, mintha a bűbáj még mindig működne.

– Nos, meg kéne bizonyosodnod, hogy nem áll mentálisan a befolyása alatt mindannak amiken keresztülment...

– Igaz szerelem – ismételte Harry. – Én tényleg elküldeném őt a saját érdekében, ha ez nem volna. De most már nem szükséges. Tudom, hogy amit irántam érez, az igazi.

Hermione arckifejezése ellágyult.

– Igen, persze, hogy tudod.

– Egyébként pedig épp a te őrült teóriád hozta el a fordulópontot, és kényszerítette őt arra, hogy mindent elmagyarázzon. Úgyhogy köszönöm. Lennél a tanú az esküvőmön?

– Azt hiszem, ez inkább Ron szerepe lenne...

– Igen – mondta Harry. – De én változtatni akarok a hagyományon. A tanúk, akiket magam mellett akarok látni, amikor leteszem az eskümet, azok ti vagytok. Te és Ron mindketten.

– De Draco nem akar aranyvérű ceremóniát? Tradicionális esküvőt?

– De igen, de kompromisszumot kell kötnie – mondta Harry határozottan.

– Akkor örömmel fogok melletted állni. – Hermione mosolya ekkor huncuttá vált. – Nocsak, nocsak. Az összes aranyvérű tradíciót követed?

– Arra gondolsz, hogy elmentem-e megkérni Draco kezét az apjától? – Harry nem bírta elrejteni az önelégültséget a hangjában. – Igen.

Hermione kuncogott.

– Nos, nyilván a beleegyezését adhatta, elnézve a bejelentést, de nagyon undok volt?

– Ó, rettentően – mondta Harry, fintorogva. – Egyenesen úgy csinált, mintha nem tudná, ki vagyok.

– Milyen bizarr. Ha csak nem... nos, talán így próbált újrakezdeni mindent veled.

– Azt hiszem, túl jóhiszemű vagy Malfoyjal. Élvezettel gúnyolt ki.

– Talán mindkettő – töprengett Hermione.

– Igen, talán – ismerte el Harry. – Nem számít. Eléggé szeretem Dracót ahhoz, hogy elviseljem az apját, és egyértelmű, hogy Malfoy is ugyanígy érez velem kapcsolatban. Eléggé ahhoz, hogy befogadjon a családjába. Nem pontosan ilyen családról ábrándoztam, de hát...

– De ez nem számít – mondta Hermione halkan.

Harry egy kicsit meglepve pislogott.

– Találkozni fogsz vele az esküvőn. Nem lesz problémád azok után, ami a házában történt veled? – Harry összerezzent. – Most jut eszembe; Draco lehet, hogy azt szeretné, ha az esküvő a Malfoy kúriában lenne.

Hermione elfordította a tekintetét.

– Draco mindkét szülője sajnálatra méltó. Tönkretették a saját életüket a butaságukkal, és kis híján a fiukét is. Nem mondhatom azt, hogy valaha is újra akarnám látni bármelyiküket is, de a te kedvedért, Harry, egyértelműen meg tudom tenni. Ők lesznek a családod, te pedig olyan vagy nekem, mint egy testvér.

– Köszönöm, Hermione!

A nő felállt, és lesimította a talárját.

– Most vissza kell mennem. Ron egy iskolában tart beszédet ma reggel Winnipegben, de szerintem már a végénél járhat. Ő is a gratulációját küldi, Harry. – A hangja kicsit óvatossá vált. – Tennél nekem egy óriási szívességet? Kérlek, ne mondd el Ronnak, hogy azt hittem, Draco terhes. Ez a malőr örökzöld téma maradna.

– Nálam biztonságban van a titkod.

– Jó. – Nagyot fújtatott. – Ron csak annyit tud, hogy követek egy nyomot, és amikor visszamentem Kanadába, miután Draco helyreigazított, azt mondtam neki, hogy nem jártam sikerrel.

– De azt nem tudom garantálni, hogy a titkod Dracónál is biztonságban lesz – tette hozzá Harry. – Igazából arra tippelnék, hogy nem lesz. Eléggé Dracóra vallana, hogy úgy döntsön, elmondja Ronnak. Mindketten jót nevetnének rajta, kicsit kifiguráznának, és először az életben lenne bennük valami közös.

– Ez a veszélye, ha a legjobb barátod összeáll egy mardekárossal – mondta Hermione szárazon. – Felteszem, megérné, hogy Ron szórakozzon egyet a káromra, ha ez segít neki jobban kijönni Dracóval a jövőben.

– Mind jól ki fogunk jönni – ígérte Harry. – Mondd meg Ronnak, hogy várunk titeket vacsorára, ha visszajöttök Kanadából.

Hermione bólintott.

– Innen fogok zsupszkulccsal visszautazni, ha nem gond. – Előhúzott egy kopott sálat a zsebéből. – Marie Curie!

Azzal eltűnt.

Harry rámeredt a helyre, ahol a nő még egy pillanattal előbb állt, aztán leült, az asztalához, és elkezdte átrágni magát a havi riporton a mágiával való visszaélésekről.