Harry úgy érezte, mintha fel akarna robbanni az agya.

– De... mágiával...

– Nem – mondta Draco a fejét rázva, miközben gyengédebben fogta Harry kezét. De nem engedte el. – Bizonyos dolgok még mágiával sem lehetségesek.

– Generációs mágiával...

– Nem. – Draco hangja nyomatékos volt, de ugyanakkor gyengéd. – Sajnálom, hogy azt gondoltad... hogy ilyen különleges állapotban vagyok, de nem, Harry. Egyszerűen csak nem. Most... most csalódott vagy?

Harry annyira zavarodott volt, hogy azt sem tudta, mit érez. Órákig élt abban a hitben, hogy Draco terhes, órákig fantáziált egy kisbabáról, akit szerethet, akiről gondoskodhat. Most pedig arra kell rájönnie, hogy tévedett? Hermione tévedett. Mindennel kapcsolatban. Nos, talán nem mindennel kapcsolatban... még mindig ott volt Gaius Malfoie ügye.

Felmordult egy kicsit, amikor felállt, és kirántotta a kezét Dracóéból.

– Csalódott vagy – állapította meg Draco.

– Megdöbbent vagyok. – Újra a székén ülve, Harry megköszörülte a torkát. – Mennyit tudsz a családod történetéről?

– Elég sokat. De apropó család... – Draco összeszorította a szemét, mintha fájna valamije. – Igazad volt az előbb. Tényleg küldenünk kellene egy üzenetet. El kéne mondanom a szüleimnek, hogy megtaláltál.

– Persze, hogy el kéne mondanod.

– Társas hoppanálnál velem? Nem érzem magam túl jól.

Túl sok volt a cigaretta.

– Gyere ide! – mondta Harry a karját nyújtva, majd a szigorú hangján bejelentette, hogy rendben van, ha Draco elhagyja a szobát. Máskülönben ki tudja, mi történne, ha Harry megpróbálna vele együtt hoppanálni?

Draco erőtlenül rámosolygott, de nem nézett Harry szemébe, miközben megfogta a feléje nyújtott kart.

* * *

Harry meg is feledkezett róla, hogy Hermione még a házában van, és őrá vár.

A nő szája tátva maradt, amikor meglátta Harryt és Dracót egymásba karolva megérkezni.

– Tényleg a Malfoy kúriában volt?

– Nem, de Mr Malfoy adott pár jótanácsot, amiket követtem, így találtam meg Dracót...

Addigra Hermione buzgó elméje már a következő témára tért át.

– Szóval dohányoztál – korholta Dracót mérgesen, résnyire szűkült szemmel. – Semmit sem tudsz a terhesgondozásról? A dohányzás alacsony születési súlyt, koraszülést, és...

Draco lerázta magáról Harry karját, és két hosszú lépéssel odament a nőhöz.

– Nem vagyok terhes – jelentette ki dühösen. – A férfiak nem tudnak teherbe esni, ez neked is eszedbe juthatott volna, mielőtt azzal tömted tele Harry fejét, hogy úton van a gyereke!

– Én... de... – Hermione az ajkába harapott. – Akkor magyarázd el nekem Harte Potter és Gaius Malfoie esetét! Mert nekik egyértelműen lett közös gyereke.

– Még sosem hallottam semmilyen Harte Potterről, de mivel tudom, hogy Gaius Malfoie varázsló volt, akkor neki nyilván boszorkánynak kellett lennie!

Hermionénak leesett az álla.

– Boszorkánynak?

– Igen – köpte Draco. – Nőneműnek. Aki képes kihordani egy utódot, amit én viszont egyértelműen nem vagyok képes! El tudod képzelni, Harry min ment miattad keresztül? Hogy képzelted ezt?

Hermione úgy nézett ki, mintha azt kívánná, bárcsak megnyílna alatta a föld, és ott helyben elnyelné. Nem volt hozzászokva ahhoz, hogy tévedjen, és gyakorlatilag még soha sem tévedett ilyen alapvető dologban.

– Sajnálom... azt feltételeztem, hogy Harte is varázsló volt. Azt hittem, hogy a Res mea es mindig úgy működött, hogy férfiakat kötött össze.

– Feltételezted. – Draco hangja fagyosan csengett, és mindkét keze ökölbe szorult.

– Nem teljes mértékben – mondta Hermione, kissé visszanyerve a lélekjelenlétét. – Minden rá utaló névmás hímnemű alakban volt...

– Kifelé a házunkból! – mondta Draco vészjósló hangon. – Ha egy kicsit is tovább maradsz, akkor biztos, hogy inzultálni foglak, és megígértem, hogy soha többé nem teszem. Amit megígértem, azt szándékomban áll be is tartani, mindegy, mekkora púp a há... kifelé!

Hermione eltátogott Harrynek egy sajnálomot, majd megpördült, és eltűnt.

– Nem az ő hibája, hogy a történelmi feljegyzésekben Harte férfinak tűnt – mondta Harry fáradtan.

– Nem értek egyet – felelte Draco mereven. – Az ő hibája, hogy nem tette fel magának azt a kérdést, hogy miért lehet így értelmezni. Helyénvalónak gondolni ezt a feltételezést, amikor ez azt vonja maga után, hogy egy férfi szült gyereket, több mint felelőtlen volt tőle. És ez még el is törpül amellett, hogy azt mondta neked, apa leszel. Egyértelműen tetszett neked a gondolat, míg tartott. – Draco szeme résnyire szűkült. – Vagy legalábbis miután hozzászoktál. Kegyetlen voltál hozzám, Harry. És pusztán csak azért, mert azt hitted, tettem pár dolgot, hogy teherbe essek?

Harry annyira szégyellte magát, hogy nem bírt Draco szemébe nézni.

– Nem. Nem csak azért. Én azt hittem... azt hittem...

– Mi olyat hihettél, ami indokolja azokat a szörnyűségeket, amiket mondtál nekem?

– Nincs indoklás – nyögte Harry. – Azt sem tudom, miért hittem ezt. Úgy értem, amikor Hermione először mesélte el nekem, hogy mire gondol, akkor tudtam, hogy ez teljes őrültség. Olyan nincs, hogy azt tervezed... Állandóan azt mondogattam neki, hogy téved. És aztán... aztán... nem tudom megmagyarázni. Egyszer csak mégis olyan logikusnak tűnt, hogy meg sem tudtam kérdőjelezni...

– Ó! – nyögte Draco elhalóan. – Ó! Ó, ne!

Harry pislogott, és felnézett.

– És még el sem mondtam a legszörnyűbb részét.

– Szerintem igen.

Harry nem bírta tovább. Túl kell lennie ezen, mindegy, mi lesz belőle.

– Én azt hittem, direkt estél teherbe, hogy miután megszülöd a babát, rituálisan meggyilkolhasd, hogy véget vethess a szolgabűbájnak!

Draco egész teste megfeszült.

– Hogy mit hittél? – ordította. – Te kibaszottul komolyan azt hitted, hogy meg fogom gyilkolni a saját újszülött gyerekemet?

Harry összegörnyedt, leült a székbe, és felhúzta a lábait, majd a karjaiba temette az arcát.

– Tudom, tudom! Sosem fogsz nekem megbocsátani, tudom.

Susogó hangokat hallott maga mellett. Amikor felpillantott, látta, hogy Draco a széke mellett térdel, és közel hajol hozzá. A lehelete dohányszagú volt, de Harryt nem érdekelte. Ha ez boldoggá teszi Dracót, akkor megbarátkozik a dohányzásával. Bármit megtenne, hogy jóvátegye ezt a szörnyűséges baklövést, amit elkövetett...

– Meg kell bocsátanom neked – mondta Draco halkan.

– Gyűlölöm a Res mea est – morogta Harry. – Ez nem igazi megbocsátás, ez...

– Ezt nem a bűbáj csinálja – vágott közbe Draco. – Azért kell megbocsátanom, mert az én hibám, hogy hittél Hermionénak. Most sem kellett volna kiabálnom. Akkor már tudtam, hogy bármilyen őrültséget hittél el, az az én hibámból történt. De ez a sztori rosszabb volt mindennél, amit csak el tudtam képzelni.

Harry kissé felegyenesedett. Amit Draco mondott, annak semmi értelme sem volt, de ha nem hazudhatott, akkor komolyan gondolhatta, amit mond.

– Hogy lehet a te hibád az, amit én hiszek?

Draco elfordította a tekintetét.

– Mihelyst megtudod, te leszel az, aki majd nem tud megbocsátani nekem. Ezért mentem el. Azt hittem, hogy már rájöttél. Azt hittem, emiatt mondtad, hogy bár sosem kellene többé újra látnod engem.

– Soha semmitől nem tudnék így érezni – esküdött Harry.

– Ne legyél ebben olyan biztos! – Draco a hajába túrt, és úgy nézett ki, mintha inkább ki szeretné tépni a fürtjeit. – Én... basszus! Tudom, hogy el kell mondanom, azok után, ami ma történt. Én... basszus!

Harry kiegyenesedett, és leeresztette a lábát.

– Esetleg mondhatnád azt, hogy „lóhere", és akkor használnám a szigorú hangomat, hogy szóra bírjalak. Megegyeztünk, nem igaz? Hogy segítek, ha segítségre van szükséged.

– Ezt egyedül kell megtennem. – Draco nyelt egyet, és megremegett, ahogy ott térdelt. Aztán végül kierőltette a torkán a hangokat, még ha nehezére esett is. – Beadtam neked egy bájitalt, Harry.

Bármit is várt Harry, az nem ez volt.

– Hogy mit csináltál?

– Beadtam neked egy bájitalt.

– Mégis hogy tudtál nekem bájitalt beadni? Azt hittem, a bűbáj nem hagyja, hogy mágiával árts nekem!

– Ez nem ártott neked! Vagy azt mondod, hogy a Res mea es még azt sem hagyná, hogy titokban fejfájáscsillapítót adjak be neked?

– Nem fájt a fejem – vágta rá Harry. – Mit adtál be nekem?

Draco összerezzent.

– Befolyásolhatóvá tevő bájitalt.

– Micsodát? – Harry úgy érezte, mindjárt szétrobban a feje. Olyan mérges volt, hogy kis híján beverte Draco orrát. – Ezt nem találod ártalmasnak? Teljesen elment a kibaszott eszed? Mi lett volna, ha terepen vagyok, és valami sötét varázsló azt javasolja, hogy küldjek magamra Avada Kedavrát?

– Csak küldj rám egyet, és legyünk túl ezen az egészen! – nyögte Draco, lehorgasztva a fejét.

– Fogd be!

Draco befogta.

– Nem, úgy értem, beszélj, basszus! – kiáltotta Harry. – Hogy tehettél ki ilyen veszélynek? Hogy csinálhattál ilyet?

Draco a sarkára ült, és felnézett.

– Nem volt semmilyen veszély, Harry. Nagyon óvatos voltam...

– Óvatos!

– Igen, óvatos! – Nagyon úgy tűnt, hogy Dracónak már elege van abból, hogy Harry kiabál vele. – Olyan bájitalt választottam, ami csak akkor hat, ha olyasvalaki próbál meggyőzni, akiben teljesen megbízol. Minél több ideje ismered az illetőt, annál jobban működik, úgyhogy nem lettél volna semmilyen veszélyben! Azon kívül tettem róla, hogy én legyek az egyetlen, aki képes befolyásolni téged. A bájital semmit sem tesz, míg valaki ki nem mondja a kulcsszót.

– Mi a kulcsszó?

Draco kissé felvonta a szemöldökét.

– Nem akarod, hogy kimondjam, vagy igen?

– Persze, hogy nem – felelte Harry élesen. – Hadd maradjak csak tudatlanságban. Hadd legyek könnyű célpont akárkinek, akiben megbízom, és véletlenül kiejti a megfelelő szót!

– Elég intenzíven kell kimondani, hogy hatása legyen...

– Cseszd meg!

Draco bólintott, mintha tudná, hogy megérdemelte. A tekintete üres volt.

– Van ellenszérum. Arra az esetre főztem, ha valami balul ütne ki...

– Mintha elfogadnék tőled bármiféle bájitalt ezek után...

– Inkább maradnál a másik hatása alatt?

Harry előhúzta a pálcáját.

– Invito Draco Malfoy befolyásolhatóvá tevő bájitalának ellenszere!

Egy apró, kék fiola vitorlázott le a lépcsők fölött az emeletről, egyenesen a kezébe. Harry gyanakodva nézte meg, de annak kellett lennie, aminek Draco mondta, különben a begyűjtőbűbáj nem működött volna. Habár... Dracót ismerve...

– Mi van még benne? – vicsorgott.

– Semmi, esküszöm!

– Vicces mellékhatásai sincsenek? – Harry elővette a szigorú hangját. – Draco, mondd el, ha van okom, bármilyen okom rá, hogy inkább ne vegyem be ezt a bájitalt!

Draco hebegni kezdett.

– V... valószínűleg elég... elég ocsmány íze van...

Mostanra Harrynek elege lett abból, hogy Draco ügyes kitért a válaszadások elől, úgyhogy ezt sem szándékozott készpénznek venni.

– Mi még? – kérdezte továbbra is szigorúan. – Mondj el minden egyéb okot is, amiért inkább ki kellene, hogy dobjam!

– Nincs semmi más. Semmi, Harry. Esküszöm! Mindössze annyit fog csinálni, hogy eltünteti a befolyásolhatósági hajlamot, amit a másik bájital előidézett...

Harry undorodva nézett a férfira, de lenyelte a bájitalt. Dracónak igaza volt; tényleg szörnyű íze volt. Küszködnie kellett, hogy ne hányja ki, és amikor elmúlt az inger, megtörölte a száját az ingujjával, és megborzongott.

– Most pedig mondd el a szót!

– Draco megnyalta az ajkát.

– „Nagyszerű".

– Jézusom! Nem választhattál volna valami ritkább szót, mint mondjuk „fülzsír"?

– Olyan szónak kellett lennie, amit könnyen belefoglalhattam egy beszélgetésbe.

– Jézusom! – ismételte magát Harry. – Azt hittem, szeretsz rabszolga lenni, Draco. Sajnálom, hogy mégsem.

– Szeretek az lenni!

– Látom; annyira, hogy irányítanod kellett engem!

– Ez nem erről szólt – mondta Draco elkeseredetten.

Harry mély levegőt vett, és megpróbált lenyugodni. Nem volt könnyű. Legalább most már tudta, miért hitt annyira Hermione idióta elméletében. Nagyszerű apa leszel, Harry... Draco a legszörnyűbb szót választotta, hogy hozzákösse a bűbájt. Harrynek kellett egy kis idő, hogy átgondolja ezt az egészet. Az agya még mindig össze volt zavarodva.

– Hívd fel kandallón a szüleidet! – mondta végül. – Nem helyes tovább váratni őket, hogy halljanak rólad. Aztán... elrendezzük ezt az egészet. Egek!

Harry nem tudta, mit mondott Draco, mert a felsőteste Wiltshire-ben volt. Akármi is volt az, tovább tartott, mit „egy pillanat". Nem is baj, mert legalább lehetőséget adott Harrynek, hogy lenyugodjon.

– Minden rendben? – kérdezte, amikor Draco felállt, és kirázott egy kis hamut a hajából.

– Anyám nem tudta abbahagyni a sírást.

Harryt nem lepte meg.

– Csak gondolj bele, hogy érezne, ha tudná, mi okozta a vitánkat! – mondta élesen. – Mit mondana, ha tudná, hogy az életedet kockáztattad ezzel az attrakcióval, mágiát használva a gazdád ellen?

Draco megtorpant menet közben.

– Nem kockáztattam az életemet.

– De igen, rohadtul azt tetted! – mondta Harry indulatosan. – Nem tudhattad, hogy a Res mea es ártalmatlannak tartja-e majd a bájitalt. Holtan is végezhetted volna egy szívroham miatt! Gondoltál erre, Draco? Gondoltál?

Valami megcsillant Draco szemében. Aztán megrázta a fejét, közben pedig hozzálátott kigombolni az inge mandzsettáját.

– Nem, nem gondoltam. Csakis erre gondoltam.

Feltűrte az ingujját, és megmutatta a csuklóját, amitől Harry egy pillanatra úgy érezte, az egész világ a feje tetejére állt.

Draco csuklója fehér volt, karcsú, és mindenféle jeltől mentes.