A következő hét közepe táján minden pokollá lett.

Hermione bejött Harry irodájába, és az arcvonásait valami iszonyatos félelem merevítette meg, amit Harry először nem értett. De már eleve azt sem értette, miért nincs most Kanadában. Vagy hogy mi olyan mondanivalója lehet, ami ennyire szörnyű.

De egyértelműen az volt; Hermione bezárta az iroda ajtaját, és védelmet szórt rá, aztán még egyet. Amikor már a harmadikat készült kiszórni, Harry nem bírt tovább csendben maradni.

– Valami közbejött az utazás alatt?

A nő legyintett a kezével, miközben tovább dolgozott a védőbűbájokon, és a mozdulat nem kicsit volt feldúlt.

– Nem, az továbbra is simán megy, ebben biztos vagyok. Én korábbi zsupszkulccsal utaztam haza, mert... – Nyelt egyet, és elakadt a lélegzete. – Ó, Harry! Azt sem tudom, hol kezdjem.

– Ülj le, ülj csak le! Úgy nézem, szükséged van egy erős italra. Lángnyelv whisky jó lesz?

Harry már nyúlt volna az asztala legalsó fiókjához, amikor Hermione válaszolt.

– Mivel mindkettőnknek Walesbe kell utaznunk, az alkohol a legutolsó, amire most szükségünk van.

Amikor Harry felegyenesedett, látta, hogy a nő le sem ült.

– Walesbe? Hermione, mi a fenéről beszélsz?

– Azt hiszem... Ó, egek, Harry! Annyira sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de... Ó, egek! – Hermione arca teljesen elfehéredett. – Azt hiszem, Draco terhes.

Harry csak pislogott. Aztán akaratlanul is elnevette magát.

– De te magad mondtad, hogy mindenféle módnak utánanéztél, ahogy egy hapsi teherbe eshet, és nincs rá lehetőség!

A nő tekintete baljóslatú volt.

– Elég, elég! Azt hiszed, én nem emlékszem rá? Tudod, mire emlékszem még? Arra a generációs mágiának kitett férfira, aki mindig, amikor méz illatot érzett, fullánkot növesztett. Generációs mágia, Harry!

Harry hirtelen megértette, mire akar Hermione kilyukadni.

– Ó, rendben. Felteszem, ha egy férfi fullánkot növeszthet, akkor tud más egyéb testrészt is, ami eredetileg idegen volt tőle, például méhet. De ez még nem jelenti azt, hogy Draco is növesztett...

– Te magad jellemezted úgy, hogy mintha hormonzavaros lenne.

– Igen, igen, tudom, de... – Harry erőtlenül felnevetett. – Te tudatában vagy, hogy miket mondasz? Még sosem hallottalak ilyen esztelenségeket beszélni.

Hermione végül leült, és olyan kimerültnek nézett ki, hogy Harrynek bűntudata támadt, amiért nem kínálta hamarabb hellyel. A keze remegett, amikor hátrasimította a haját az arcából.

– Igazad van. Nem várhatom el, hogy te is egyből arra a végkövetkeztetésre juss, amire én. Hadd magyarázzam el lépésenként!

Harry egy pillanatig sem hitte el, hogy Draco terhes, de ez logikusan hangzott, úgyhogy bólintott.

– Amikor együtt vacsorázni mentünk, azt hittem, Draco rejteget valamit. Már mielőtt elmondtad, hogy változékony az étvágya és hangulatingadozásai vannak, sejtettem, hogy valami van a háttérben. Nevezd női megérzésnek, vagy ösztönnek, de akkor is ott volt, Harry, minden mondata mögött.

Harry megint bólintott.

– Igen, én is észrevettem. Folyton erről kérdezgetem Dracót, de csak annyit mond, hogy ilyen-olyan dolgok lefoglalják a gondolatait. Nem mondja el, mik.

– Engem főleg az tett kíváncsivá, ahogy megpróbált lebeszélni, hogy keressünk valami módot a Res mea es megtörésére. Nem úgy tűnt, mintha egyszerűen csak annyira boldog lenne a rabszolgádként, hogy nem akarná, hogy erre pazaroljam az időmet. Inkább mintha konkrétan el akart volna tőle tántorítani. Nagyon úgy nézett ki, mintha rejtegetne valamit...

– Vagy a bűbáj nem engedi neki, hogy megpróbáljon felszabadulni.

– Mmm, erre én is gondoltam, de nem volt semmi házimanós abban, ahogy beszélt. Nem volt eltelve semmiféle irracionális elvakultsággal a szolgálat gondolatától. Inkább Draco szólt belőle, mint a bűbáj, amikor azt akarta, hogy kerüljem el az ottawai Setét Mágika Históriájának Központját.

– Hmm. Nos, lehet.

Hermione előredőlt a széken.

– Később, amikor ezt átgondoltam, két különös tényre emlékeztem vissza. Hormonzavarosnak és szeszélyesnek jellemezted őt, amiről eléggé a terhes nőkre lehet asszociálni, és amikor kiment a mosdóba, egyértelműen használt egy józanítóbűbájt.

– Semmi sem kerüli el a figyelmedet, igaz? – kérdezte Harry lenyűgözve.

A nő csak legyintett.

– Tudsz róla, hogy ezt a bűbájt a terhes nők használják gyakran, hogy elkerüljék az alkohol teljes felszívódását? Ami persze károsítaná a magzatot.

Nem akarom, hogy teljesen felszívódjon bennem az alkohol, mondta akkor Draco.

Harrynek déja vu érzése volt, de próbálta nem mutatni. Hermione teóriája akkor is őrültség volt. Draco egyszerűen csak nem akart másnaposságot, ez minden.

– Ezen tépelődve mentem aznap aludni – mondta Hermione. – Tudtam, hogy nevetséges és ellentmond minden logikának, hogy terhes lehet. Egy varázsló? Kérlek! De akkor is volt egy olyan érzésem, hogy rátapintottam az igazságra, Harry. Azon kezdtem gondolkodni, hogy vajon nem azon csúszott-e félre minden kutatásom, hogy nem férhettem hozzá a sötét mágia archívumához, amit egyes aranyvérű családok vezetnek.

– Mondd csak nyugodtan azt, hogy a „Malfoyok" – felelte Harry szárazon. – Mivel nyilvánvalóan egy bizonyos családra gondolsz.

Hermione egy kicsit elpirult.

– Nos, igen. Nézd az én szemszögemből, Harry! Mugliszületésű vagyok, a családom nem rendelkezik semmiféle mágikus múlttal. Igen, aranyvérűvel házasodtam össze, de a Weasley-k több generáció óta tartózkodnak a sötét mágiától, hogy azt bárki számon tudná tartani. Kutathatok én bármennyit, de ha a kutatási anyagomból hiányzik valami, arról nem fogok tudni. Az olyan családok, mint a Malfoyok, nem vitatják meg a legrejtettebb titkaikat a mugliszületésűekkel.

– Vagy egyáltalán bármilyen kívülállóval – mondta Harry, arra a rengeteg erőfeszítésre gondolva, amit Lucius és a felmenői tettek, hogy családon belül tartsák a Res mea esről szóló információkat. – Öm... néha le sem írják a titkaikat. Csak szóban osztják meg egymással.

– Pontosan. – Hermione visszadőlt. – Ne vedd rossz néven! Nem mondom azt, hogy Draco tényleg terhes; csak azt gondoltam, hogy megmagyarázna pár dolgot. Tudom, hogy őrültségnek hangzik, amit mondtam, de mihelyst felötlött bennem ez a lehetőség, nem hagyott nyugodni.

– Igen, tudom, milyen vagy, amikor megpróbálsz felderíteni egy rejtélyt.

– Pontosan – felelte Hermione megint. – A Kanadába vezető utat azzal töltöttem, hogy azon töprengtem, vajon a Malfoyoknak van-e olyan termékenységi mágiájuk, amit csak ők ismernek, vagy csak egy bizonyos fanatikus aranyvérű csoport ismer. Kezdett logikusnak tűnni, hogy igen. Végtére is komoly érdekük fűződik ahhoz, hogy fenntartsák az arany vérvonalukat. Emlékszel Binns óráira? Voltak idők, amikor az aranyvérű népesség vészesen lecsökkent.

– Gondolom, rengetegszer. Emlékszel, amikor Hagrid azt mondta, hogy nincs olyan élő varázsló, aki több mint félvér?

– De mi van, ha azokban az éhezésekkel teli időkben az aranyvérűeknek volt valami módszerük arra, hogy tovább szaporodjanak, mindegy, milyen alacsony is a létszámuk?

Harry elmosolyodott.

– Nos, látom, sokat gondolkodtál ezen, de akkor is csak mítoszról beszélünk. Nézd... Lucius Malfoy nagyon mérges volt a gondolattól, hogy Dracóval kihalhat a vérvonala. De azt tanácsolta nekem, hogy fizessek le egy aranyvérű boszorkányt, hogy kihordja Draco gyerekét.

– Ez aljas és undorító!

– Nos, ez Lucius. – Harry vállat vont. – Megmondtam neki, hogy ezt elfelejtheti, de még akkor sem említette a lehetőséget, hogy Draco maga essen teherbe.

– Szerintem erről inkább Dracóval beszélne, nem veled – mondta Hermione. – De túlságosan előreszaladtunk, Harry. Logikusnak tűnt, hogy az aranyvérűek találhattak egy módszert arra, hogy a varázslók is kihordhassanak gyereket. Az is, hogy az ehhez szükséges mágia elég sötét természetű ahhoz, hogy ismeretlen maradjon a varázsvilág többi része előtt. Úgy tűnik, garantált, hogy Draco azt akarta, maradjak távol az ottawai, sötét mágiára specializálódott könyvtártól. De még ez az egész sem hozott eredményt.

– De aztán visszaemlékeztél arra a történetre a fullánkról.

– De aztán újraolvastam a történetet a fullánkról, amikor ott voltam a Setét Mágika Históriájának Központjában. – Hermione megcsóválta a fejét. – Alig bírom elhinni, hogy nem jutott eszembe magamtól, de mindegy. Utána azonnal tudtam, hogy a férfiterhesség is lehetséges, legalábbis elméletben, és hogy a generációs bűbájnak kitett varázslóknál a legvalószínűbb, hogy képesek manipulálni az ehhez szükséges mágiát. Ez eléggé összeillett azzal a gyanúmmal, hogy egyes családok különleges tudást birtokolnak.

– Ez még mindig nem bizonyít semmit – jegyezte meg Harry óvatosan.

– Nem. Még csak konkrét említést sem találtam a Res mea esről a Központban – ismerte el Hermione. – De amikor olyan feljegyzésekre kerestem rá, amik a Potter vagy a Malfoy nevet tartalmazzák, megtaláltam, amit kerestem.

Harry felegyenesedett. Nem tudta eldönteni, hogy izgatott volt-e, vagy inkább rettegett. Vagy talán mindkettő egyenlő mértékben.

– Egy módszert, hogy megtörjük a varázslatot?

A nő szinte már sajnálkozva nézett rá.

– Igen, azt hiszem. Úgy tűnik, Gaius Malfoie és Harte Potter volt a két utolsó tagja a családoknak, amiknek számolniuk kellett a Res mea esszel. Tudod, Harte Potter elég fiatalon halt meg, a harmincas évei közepén; pontos adatok nem maradtak fenn ilyen régről...

– Pontosan milyen régről?

– Épp most mondtam...

– Milyen régről?

– Körülbelül ötszázhúsz évvel ezelőttről.

Harry hosszan kifújta a levegőt.

– Lenyűgöző! Rátaláltál azokra, akik megtörték a varázslatot! De... ó! Azt mondtad, Harte Potter meghalt, igaz? – Azonnal arra gondolt, amit Lucius magyarázott, hogy miért szunnyadt el a bűbáj. – Öngyilkos lett?

– Nem, úgy néz ki, a megtört szíve vitte el.

Ó! Nos, Lucius maga sem volt biztos a tényekben, nem igaz?

Hermione elfintorodott.

– Igazából van okunk azt gondolni, hogy a 'Harte' nevet posztumusz kapta, pont ebből az okból. A feljegyzések töredékesek, én pedig nem találtam meg azt a nevet, amit a névadó ünnepélyen kapott, ami egy helyi szokás volt akkoriban Walesben.

– Mint a keresztelő?

– Talán. Itt az a lényeg, hogy míg Harte élt, Gaius Malfoie tényleg a rabszolgájának tűnt. Olyan spekulációk voltak körülöttük, hogy talán valami „setét kötelék" lehet köztük. A walesi kisvárosuk korabeli naplóiban ilyesmiket írtak. Ami a leginkább szembeötlő volt, hogy bármikor, amikor nyilvánosság előtt megjelentek, Gaius képtelen volt enni vagy inni, hacsak Harte nem adott rá neki előtte konkrét, szóbeli engedélyt.

Harry élesen beszívta a levegőt.

– Ó! Ó, egek! Tényleg megtaláltad őket.

– Gaius apjáról köztudomású volt, hogy a Potter háznál szolgált – tette hozzá Hermione. – És egy generációval korábban is terjedtek pletykák egy hasonló „setét kötelékről", ami Harte apjához fűzte őt. Mi több, Harry, miután Gaius megszületett, az emberek különösnek találták, hogy a Potterek, és nem a saját apja irányítása alatt állt. Harte apja vezette oda Gaius Malfoie-t a falu fővarázslója elé a névadási ünnepségen. Ugyanakkor egyértelmű volt, hogy Gaiust mégsem fogadták örökbe, mert a név, amit kapott, Malfoie volt, nem Potter.

– És Gaius nem halt meg, amikor Harte meghalt, ugye?

Hermione megrázta a fejét.

– Nem. Mindent, amit Otawában találtam, összevetettem az itteni leszármazási feljegyzésekkel. Persze azok is hiányosak voltak. Némelyiket megrágta az egér, mintha a varázslók egy konzerválóbűbájt sem lettek volna képesek kiszórni rájuk! Mindenesetre Gaius legalább tizenöt évvel túlélte Harte halálát, mivel van egy feljegyzés, hogy akkortájt feleségül vette Vindemiatrix Blacket. Wiltshire-ben, nem Walesben, azon kívül úgy tűnik, ugyanabban az időben változott meg az írásmód is.

– Írásmód?

– A Malfoy névé. Az „ie" végződés „y"-ra.

– Mert Gaius megpróbált eltávolodni a Malfoie-któl, akik rabszolgák voltak? Ugyanezért hagyta el Walest?

– Azt feltételezem. De nyilván nem tudhatom biztosra. – Hermione a fülé mögé tűrt egy hajtincset.

– Valószínűleg így lehet. Gaius apja talán még mindig élt, és rabszolga volt. – Harry újból átgondolt mindent, amit az előbb hallott. Egy kérdés viszont nem hagyta nyugodni. – Szóval akkor úgy tűnik, Gaius talált módot arra, hogy megtörje a bűbájt a későbbi generációk számára. Ha nem így lett volna, Hartéval együtt halt volna meg. De mi köze van ennek ahhoz, hogy Draco talán terhes?

– Így szabadult meg Gaius – mondta Hermione egyenesen. – Teherbe esett.

– És ezt honnan tudod?

– Mert a Központban van egy feljegyzés, hogy Gaius Malfoie-nak és Harte Potternek gyereke született. Egy fiú, aki meghalt a névadási ünnepsége előtt. És van egy... – A nő nyelt egyet. – Van egy sír Walesben, Harry. Ott voltam. Nem nagyon tudtam elhinni, amit a feljegyzésekben találtam. Saját szememmel kellett látnom, úgyhogy elmentem a kisvárosba, ahol laktak, ellátogattam a varázslótemetőbe, sorról sorra jártam, és... és... megtaláltam.

– A csecsemő sírját? De ha nem volt neve, hogy tudtad...

Hermione az ajkába harapott.

– Van egy felirat. Semmit sem jelent, kivéve azoknak, akik ismerik, de... csak kezdőbetűk, Harry. RMEERMV.

– "Res mea es, et ream meam vindico," – lehelte Harry visszaemlékezve, hogy ugyanezeket a szavakat használta Draco megkötésére.

– Ez állt a kövön, mintha a bűbáj lenne oda eltemetve, nem is egy emberi lény. Nincs dátum, de elvégeztem egy kormeghatározó bűbájt, és a sír megfelelő korú. És... és... meg kellett bizonyosodnom, Harry, mielőtt idejövök hozzád ezzel. Teljesen biztosnak kellett lennem. Úgyhogy...

– Úgyhogy? – Harry kézbe vette a nő kezét, és bátorítóan megszorította. – Hermione, már annyi szörnyűségen keresztülmentünk együtt. Bármit elmondhatsz nekem.

A nő bólintott, és szinte már könnyezett, ahogy beszélni kezdett.

– Elmentem a házadba, Harry. Draco nem volt otthon, hála az égnek. Fogtam pár hajszálat a fésűdről... muszáj volt begyűjtőbűbájt alkalmaznom, hogy tőle is szerezzek egyet. Olyan rendszerető... aztán visszamentem a temetőbe a bájitallal, amit főztem...

– Ó, egek! – mondta Harry megdöbbenve, ahogy elengedte Hermione kezét. – Te meggyaláztad a sírt!

A nő könyörgően nézett rá.

– Muszáj voltam ahhoz, hogy működjön a varázslat.

– A sötét varázslat. – Harrynek akaratlanul is kemény volt a hangja. Ez túl közel járt ahhoz a szörnyű látványhoz a temetőben, negyedévben. Megborzongott.

– Sajnálom! – mondta Hermione. – Tudnom kellett.

Harry sóhajtott. A varázslat, amit Hermione elvégzett, nem volt törvénybe ütköző. Csak ízléstelen.

– Akkor... mit tudtál meg?

– A csecsemő, akit abba a sírba temettek, egyértelműen a Potter és a Malfoy vérvonalból származik.

– De nem az ősöm.

– Nem, te Harte egyik fiútestvérétől származol, Draco pedig Vindemiatrix Black és Gaius Malfoie gyerekétől.

Harry megint megborzongott.

– Szörnyen sok volt ott a belterjesség.

– Aranyvérűek – jegyezte meg Hermione egyszerűen. – Harry, eltértünk a tárgytól.

– A bűbáj megtörése. – Harry bólintott. – Akkor a baba okozta? Ez logikusan hangzik. Pottertől és Malfoytól megszületve egyszerre lett gazda és szolga is, ami egyértelműen lehetetlen, úgyhogy a bűbáj elszunnyadt. És ha ez egyszer megtörtént, megtörténhet újra, ezért hiszed azt, hogy Draco terhes.

Hermione bólintott.

– Azt hiszem, Draco felfedezhette ugyanazt az információt, amit én. A megoldás Kanadában volt... és mindketten ott jártatok. A vakációtok alatt jöhetett rá, mi kell ahhoz, hogy a bűbáj elszunnyadjon.

– Hermione, mi nem voltunk Ottawában, csak a miniszter partiján, és ő egész idő alatt velem volt!

Hermione hunyorított a szemével.

– A partin, vagy Kanadában egész idő alatt?

– A partin...

– Gondolkodj, Harry! – mondta a nő sürgető hangon. – A vakációtok többi részében Draco különvált tőled legalább egy óra hosszára?

– Nos, biztosan. Nem vagyunk csípőnél összenőve. Látni akartam a montreali Kviddicsmúzeumot, Draco viszont inkább egy komolyzenei koncerten akart részt venni, ami Quebec City egyik kisebb templomában volt. Külön váltunk, nem is tudom, vagy két és fél órára, talán háromra.

– Az több mint elég idő ahhoz, hogy a fővárosba hoppanáljon – mondta Hermione komoran.

– De ahhoz nem, hogy elvégezze a kutatást, ahhoz meg pláne nem, hogy elmenjen Walesbe, megtalálja a sírt, megfőzze a bájitalt, és visszajöjjön. Azon kívül, el tudta dúdolni a koncert dallamait...

– Azokat a dallamokat talán már évek óta ismeri. És kétlem, hogy bajlódott volna Walesszel, mielőtt vissza nem jöttetek Nagy-Britanniába. De figyelj, Harry! Draco apja valószínűleg elmondott neki ezt-azt a történetből, amit a család még ismer. Amikor Draco rájött azokra, amikre én, tudhatta, mit jelentenek. Olvashatott a sorok között, és kitalálhatta, mit kell tennie. És igen, néhány óra is elég lehetett a kutatáshoz. Van érzéke a sötét mágiához, és jelenleg is a Res mea es befolyása alatt áll. Nem érted, hogyan működnek a sötét archívumok? Draco kapcsolata a kérdéses mágiához volt az, ami odavonzotta a megfelelő feljegyzésekhez, mihelyst elég közel volt hozzájuk. Ezért vannak a muglik akkora hátrányban az ilyesfajta kutatásoknál. Még egy távoli családi kapcsolat is hasznos lehet néha.

Harry sóhajtott.

– Ez még mindig nem magyarázza meg, hogyan eshetett teherbe. A kutatásodban szereplő férfi fullánkot növesztett, amikor mézillatot érzett, igaz? Ez egy külső inger.

Hermione arca elpirult.

– Ahh... ebben az esetben, a külső inger valószínűleg egy olyan egyszerű dolog lehetett, mint a... öm... behatolás.

Mintha jeges fuvallat söpört volna végig Harry gerincén. Draco szerette a behatolást; ez igen egyértelmű volt. Állandóan ezért könyörgött. De ez hirtelen abbamaradt, amikor visszatért az emlékezete. Tény, hogy hosszú ideig szomorkodott, és egyáltalán nem érdekelte a szex. De még akkor sem szólt egy szót sem Harrynek arról, hogy anális szexet akarna, amikor visszatért a szexuális vágya. Talán tudta, hogy ez a fajta szex egy olyan varázslónál, mint ő, terhességhez vezethet. Lehet, hogy Lucius Malfoy nem beszélhetett Dracónak a Res mea esről, de biztosan figyelmeztethette, hogy a Malfoyok különböznek más varázslóktól, és hogy Dracónak óvatosnak kell lennie...

Aztán Harry kritikus énje visszatért.

– Ez nevetséges! Draco állandóan szexelt a férjével, és sosem lett tőle terhes!

– Talán ő volt felül.

– Sajnálom, ha ez már túl intim információ, de ez kizárt.

– Ó! – Hermione szeme csillogott, ami azt jelezte, hogy az agya fogaskerekei folyamatosan zakatolnak, közelebb és közelebb jutva valami következtetéshez. – Nos, akkor egy szimpla behatolásnál többre van szükség. Esetleg egy bájitalra. Egy titkos családi receptre. Amit Draco csak akkor főzne meg, ha arra készülne, hogy teherbe essen.

A bájital, amit Draco főz... ráadásul titokban...

Harry emlékei hirtelen visszaugrottak ahhoz a rettenetes salátaöntethez. Olyan íze volt, mintha valami szörnyen savanyú borítaná... De ez nem volt túl logikus. Ha Dracónak szüksége lett volna rá, hogy megigyon egy bájitalt, akkor egyszerűen csak megitta volna.

Hacsak a Res mea es nem akadályozta volna meg benne. Egy bájital ételnek vagy italnak számít?

Ha valamelyiknek ezek közül, akkor szüksége lett volna Harry engedélyére, hogy megigya. És a lóherés dolog után Harry nem bízott volna meg Dracóban vakon, hogy beadjon magának bármit. Harry kérdéseket tett volna fel.

Ez kissé alkalmatlan lett volna Dracónak, elnézve, hogy nem hazudhat...

Úgyhogy akkor saját magának adta be a szert, az ételt használva fel hozzá, hogy bevehesse? Ott, Harry jelenlétében? Mióta mehetett már ez így? Talán pár napja, gondolta Harry sötéten. Igen, legalább pár napja, mert ez megmagyarázná, miért utasította vissza Draco újra és újra, hogy elmenjenek valahova vacsorázni. Szüksége volt rá, hogy ellenőrizze az enni- és innivalót, hogy bevehesse a szert.

És ez pontosan mikor is történt? Harry próbált egy időrendet felállítani a fejében. Amikor kitisztult a kép, szinte úgy érezte, mintha fejbe verték volna.

Draco arra kérte őt, hogy dugja meg, pár nappal a salátás incidens után.

Lehet, hogy az a pár nap arra kellett, hogy a terhességi bájital kifejtse a hatását?

Azt a bájitalt akkor Harry is bevette!

De az nem számít, hiszen Draco nem volt felül. És Harry amúgy sincs kitéve generációs mágiának.

Minél többet gondolkodott rajta Harry, annál valószínűbbnek tűnt a forgatókönyv. Legszívesebben felpofozta volna magát, amiért nem gyanakodott jobban Draco bájitalfőző projektjével kapcsolatban Hollóbércen. Persze, hogy Draco nem kockáztatta volna meg, hogy Harry orra előtt készítse a szert! Nyilván nem akarja, hogy Harry túl kíváncsi legyen rá, mit is készít pontosan.

De várjunk... Draco azt mondta, hogy a fiola, amit Harry felemelt, síkosító, úgyhogy annak is kell lennie.

Ami azt jelenti, hogy az lehet a terhességi bájital, ami a széles szájú üvegben van. Talán síkosítóként is használható, vagy fogyasztani is kell belőle, meg az aktus közben is használni.

Annyira Dracóra vallana, hogy talált egy módszert, amivel igazat is mondhat, de el is titkolhatja a bájital igazi célját. Nem ezt csinálta a lóherénél is pár hónappal ezelőtt? Azt mondta, meg akar szabadulni a sebhelyektől, miközben arra vágyott, hogy Harry megérintse!

Harrynek hirtelen elakadt a lélegzete.

– Ez azzal a furcsa dologgal is összeillik, amit egyszer Draco említett nekem – mondta Hermionénak. – Akkor nem gondolkodtam el rajta, de arról beszélt, hogy Nikolai gyereket akart, hogy a zenei tehetsége ne vesszen el, ha ő meghal, de ez így is, úgy is megtörtént, mert arra gondolt, hogy Draco még túl fiatal...

– Túl fiatal ahhoz, hogy gyereket szüljön. Ez ésszerűen hangzik. Még olyan testtel is nehéz, ami erre van teremtve. De egy férfinak?

Minden összeállt. Olyan volt, mint amikor egy puzzle darabkái hirtelen a helyükre kerülnek. Draco változó étvágya. Ahogy hányt. Ez azelőtt volt, hogy elkezdtek behatolva szeretkezni, de a gyomra valószínűleg a bájitaltól kavarodott fel, amit a terhességhez kezdett szedni. A hangulatingadozásai. A problémák az elélvezéssel... ezek mind egy nagyobb képnek voltak a részletei, de Harry túl elvakult volt ahhoz, hogy észrevegye.

De hát ki gondolt volna ezekből ilyesmire? Ő álmában sem!

Másrészről viszont akadtak dolgok, amik nem passzoltak az elméletbe.

– Oké, rendben van – mondta Harry. – Tegyük fel, hogy Draco tényleg terhes. Miért nem mondaná el nekem? Főleg úgy, hogy ha azt hiszi, ez felszabadítaná. Tudja, hogy én is ezt akarom.

Vagy legalábbis Harry véleménye szerint ezt kellene akarnia.

– És miért utasítana el minden kapcsolatot a szüleivel? Tudom, hogy Draco nem szégyellne egy félvér gyereket, és magasról tenne rá, hogy az apja mit gondol a helyzetről. Szinte beleőrül, hogy rejtegette Nikolai-t a szülei elől; kizárt dolog, hogy rejtegetné a gyerekét. Miért akarna távol maradni a szüleitől a terhessége miatt, és mondaná azt, hogy nem tud bízni bennük?

– Ó, Harry! – mondta Hermione, fájdalommal teli hangon. – Úgy értette, abban nem bízik, hogy nem fogják őt megállítani. Tudod... a Res mea es sírjában fekvő csecsemő nem természetes halállal halt meg.

Harry ebédje hirtelen visszakívánkozott. Olyan érzése támadt, hogy tudja, mihez fog ez vezetni.

– Az nem lehet! – nyögte. – Honnan tudod?

Hermione hangja elcsuklott. Elfordította a fejét, miközben válaszolt.

– A csontok állapotából. A... a szegycsont szinte kettétört. Kiszórtam egy bűbájt, hogy teljesen megbizonyosodjak. Azt... azt a szegény babát szíven szúrták.

– Ó, Istenem! – suttogta Harry. – Ez rettenetes. Ki tenne ilyet? Ez... ez színtiszta gonoszság.

– Ki nyerhetett valamit ennek a szörnyű tettnek az elkövetésével? – kérdezte Hermione könnybe lábadt szemmel, ahogy Harryre meredt. – Harry... nem a gyerek megszületése szabadította fel Gaius Malfoie-t a szolgabűbáj alól. Hanem a feláldozása.

– Feláldozása – ismételte Harry tompán.

– Még rozmaring nyomok is vannak a sírban. Mint egy varázslat utolsó lépéseként, növényeket szórtak a maradványokra. – Hermione összefűzte a kezét. – Nem csoda, hogy Harte Pottert a megtört szíve vitte el. Úgy bántak a gyermekével, mint egy tárggyal, felhasználták, majd eldobták...

Rozmaring... Draco gyűjtött belőle. Harry a saját szemével látta a bizonyítékot.

És még ekkor sem volt képes ezt elhinni. Dracótól nem.

– Nem – nyögte Harry. – Ő nem gonosz. Ő sosem volt ilyen gonosz, Hermione. Ő nem tenne ilyet, sem a saját gyerekével, sem máséval. Ő nem gyilkos.

– Harry, abban, hogy milyennek látod most őt, befolyásol téged, hogy milyen volt az amnéziája alatt! – mondta Hermione sírva, és megragadva Harry kezét erősen megszorította. – Tudom, mert velem is ez történt! Olyan kedves, gyámoltalan és ártatlan volt, mint egy kóbor kutya, aki törődésre vágyik, és elfelejtettem, Harry! Elfelejtettem, amikor visszatértek az emlékei, hogy ő legbelül egy másik ember volt!

– Nem – mondta Harry. – Nem, nem és nem! Lehet, hogy terhes, és nem mondja el nekem. Lehet, hogy kitervelte ezt az egészet. De ettől akkor sem lesz olyan ember, aki képes meggyilkolni egy újszülöttet. És oka sincs rá, hogy ilyesmit tegyen. Ő nem akar szabad lenni. Szereti az alávetettséget, és szeret engem, nem ölné meg a gyermekünket...

– Megtenné, ha azt hinné, hogy ezzel megszerezheti a Pálcák Urát. Gondolj vissza a Roxfortra, Harry! Draco Malfoy nem jó ember. Nem azt mondtad, hogy meggyőzött téged arról, hogy hadd harcoljon veled a galagonyapálcája visszaszerzéséért? Miközben volt másik pálcája, ami teljesen jól működött! Mi van, ha igazából egyáltalán nem a pálcát akarta, hanem csak harcolni veled és győzni?

– Nem, ő nem tenne...

– És tényleg győzött. – Hermione hajthatatlan volt. – Birtokolta a galagonyapálcát, ami azt jelenti, hogy a tiédet is birtokolta, azzal együtt pedig a Pálcák Urát...

– Mondtam neked, hogy az enyém még mindig úgy működik, mint eddig. Draco elmagyarázta...

– Elmondta a teljes igazságot? Azt mondtad, hogy a pálcatan a háború óta a hallhatatlanok egyik fő kutatási témája. Ki tudja, mikre jöttek rá? Megmondom, hogy ki... Draco! Hányszor maradt egyedül a pálcáddal? Elégszer ahhoz, hogy kiszórjon rá valamit, amitől a tiéd marad, még ha egy ökölharcban el is veszíted a galagonyapálcát? Ettől Draco válhatott a Pálcák Ura gazdájává, anélkül, hogy te akár csak megsejtenéd.

– De... De... – Harry elfintorodott. – Hermione, tudom, hogy szereti a hatalmat. Különösen a mágikus jellegű hatalmat. Egyszer mondott is valami ilyesmit... de nem ölne meg ezért egy gyereket.

– Nem? Nem volt a Roxfortban? Tudja, hol van pontosan a Pálcák Ura? Elmondtad neki?

– Nem, nem mondtam el. De ő... valóban eltöltött egy egész napot a Roxfortban. Egyedül kóborolt a birtokon. Azt mondta, próbálta összeszedni a bátorságát, hogy bebocsátást kérjen, hogy beszélhessen Piton portréjával.

– Mi van, ha a Pálcák Urát is kereste?

– Hermione...

A nő szorosabban összekulcsolta a kezét, miközben előredőlt, hogy egyenesen Harry szemébe nézzen.

– Nem fog tenni semmit, míg meg nem születik a gyerek, Harry. Azt hiszem, nagyon egészségesnek kell lennie, hogy működjön a varázslat. Hogy értékes áldozat legyen. Ezért nem akart berúgni sem azon az estén. Ez azt jelenti, hogy van időd megállítani ezt. Abban a pillanatban elveszed a gyereket Dracótól, hogy megszületik. Biztonságba helyezed. Mindent megteszel, hogy ez megtörténjen.

Elvenni Dracótól a csecsemőjét? Harry úgy érezte, mintha egy szörnyű sikoly akarna kitörni belőle.

– Nem érted, Hermione. Draco nem tenne... soha nem tenne...

– Tudom, hogy szereted őt – mondta Hermione hevesen. – Tudom, hogy nem tudnál rosszat gondolni róla. Most nem. De meg kell ezt tenned, Harry! Nincs más mód, ha azt akarod, hogy a baba éljen. – Közelebb hajolt, a szeme kitágult. – De ne aggódj, Harry! Ismerlek. Nagyszerű apa leszel. Hallasz engem? Nagyszerű leszel. Abszolút, tökéletesen nagyszerű.