– Draco! – mondta Harry, amikor Lucius elment.

– Ne kezdd el!

– De ha szereted a szüleidet, akkor igazán akarhatnád látni őket...

– Jelenleg ez nem a legjobb ötlet. Egyáltalán nem jó ötlet.

– De az anyád – mondta Harry szerencsétlenül, amikor a lépcső felé ment. – Miattad sír. Nem tudod, milyen szerencsés vagy, hogy van egy anyád, aki ennyire szeret téged? Vagy... vagy hogy egyáltalán él? Én... tudom, hogy nem tökéletes, de senki sem az, és nem hiszem, hogy ezt érdemelné.

Draco sóhajtott.

– Ez nem arról szól, hogy mit érdemelne.

– Jó, akkor miről szól?

– Tényleg nem akarok erről beszélni.

Harrynek elege volt ebből. Teljesen. Megkeményítette a hangját.

– Kár, mert én viszont ragaszkodom hozzá.

Draco lelépett a lépcsőfokról, és amikor a szeme Harryével került egy szintbe, közel hajolt, és halk, de erőteljes hangon beszélni kezdett.

– Nem fogsz, mert túl nagyszerű vagy hozzá. Hallod? Nagyszerű vagy, és én imádlak, te pedig hagyni fogod, hogy úgy kezeljem a szüleimet, ahogy jónak látom, beleértve azt is, hogy nem beszélek arról, miért nem akarom őket látni. Ha készen állok, mindent meg fogok magyarázni. Oké?

Harry pislogott, és egy kicsit összezavarodott. Komolyan használni akarta a szigorú hangját Dracón? Ez hirtelen szörnyű ötletnek tűnt. Draco majd megmagyaráz mindent. Amikor készen áll rá, igen. Most már minden értelmet nyert.

Kivéve egy dolgot.

– Megint olyan ideges leszel, hogy nem fogsz tudni enni és elélvezni?

– Mondták már neked, hogy kicsit megszállottja vagy a testi szükségleteknek?

– Az leszel vagy nem?

– Honnan tudjam? – sóhajtott Draco. – Megteszem, ami tőlem telik, Harry. Ígérem! Nem akarlak aggasztani. Szeretlek.

Harry elmosolyodott.

– Én is szeretlek téged.

Draco egy lépést előrébb lépett, és egy csókot nyomott a szájára, mielőtt megszólalt.

– Úgy érzem, egy csomó plusz feszültség van bennem, és jobban érezném magam, ha találnék módot, hogy megszabaduljak tőle. A szex valószínűleg kilőve ezután a zuhanyzás után. Tanítanál nekem néhány új bűbájt? Az aurorképzésedről esetleg.

Harry érezte, hogy elönti egy meleg hullám. Eltartott egy pillanatig, míg rájött, hogy mélyen jólesett neki a kérés. Valaha Draco biztosra vette volna, hogy több varázslatot ismer, mint Harry, mivel ő ebben a környezetben nőtt fel. Az, hogy elismeri Harry mágikus tudását... jó érzés volt.

Harrynek akkor is ki kellett mondania.

– Nos, némelyiken szigorítás van...

– Akkor azokat, amiken nincs.

– Rendben. – Harry elmosolyodott. – De bábukat kell használnunk. Sajnos. Most, hogy jóban vagyunk, szeretnék párbajozni veled.

– Én is szeretnék, ha nem lenne kilátásban, hogy halálra fojtogat a bűbáj – felelte Draco viccelődő hangon. – Hol? Szeretem ezt a kellemes kis házikódat...

– Házikónkat.

– Házikónkat – visszhangozta Draco. – Mmm, ez egy kedves szó. De a házikónk akkor is túl kicsi a gyakorláshoz.

Körülnézve Harrynek el kellett ismernie, hogy igaza van. Egy pillanatig habozott, de arra jutott, hogy kimondja.

– Hollóbérc tökéletes lenne. A szobák fala többnyire csupasz kő, nincs semmi, amit meg lehetne rongálni, és ha még több helyre lenne szükségünk, ott az egész birtok...

– Nem! – kiáltotta Draco.

– Egyszer újra szembe kell majd nézned vele – monda Harry a tőle telhető legmeggyőzőbb hangsúllyal. – Nikolai sem akarná, hogy örökké elkerüld. Biztos vagyok benne, hogy azért adta neked, hogy élvezd.

– Nem kerülöm el – motyogta Draco. – Már voltam ott nemrég. Csak... nélküled.

– Nos, akkor ideje ezen változtatni – mondta Harry határozottan.

Azzal többet nem is szólt, csak összpontosította az energiáit, és megpördült, hogy dehoppanáljon. Az utolsó dolog, amit látott, mielőtt eltűnt, Draco volt, aki rémülten próbálta megállítani.

* * *

Harry szeme kikerekedett, amikor megérkezett Draco házának barlangszerű központi helyiségébe. A szoba közepén egy hosszú gránit asztal állt, ami azelőtt nem volt ott, rajta pedig rengetegféle bájitalhozzávaló.

Mielőtt közelebb léphetett volna, hogy megvizsgálja, Draco is odahoppanált.

Harry felvonta egyik szemöldökét.

– Mit csináltál itt?

Csak kíváncsiság volt a hangjában, de Draco úgy reagált, mintha hibáztatta volna valamivel.

– Csak bájitalt főzök.

– Ja, észrevettem. De miért nem otthon dolgozol?

– Ó, a füstje rettenetes tud lenni.

– Én nem érzek semmit.

– Mert csak bizonyos szakaszában jön elő. És szeretem, ha sok helyem van, hogy kényelmesen tudjak dolgozni.

– De mit készítesz? – Közelebb lépve az asztalhoz, Harry felvett egy nagy, lapos aljú kémcsövet, és előre-hátra meglengette. A benne lévő üledékes folyadék lassan lötyögött, és a sötétszürke massza koszos hóra emlékeztette Harryt, ami néha felgyűlt London utcáinak csatornáiban.

– Azt tedd le! – kiáltott rá Draco. – Sérülékeny állapotú!

Harry óvatosan letette a fiolát az asztalra, és kérdőn nézett Dracóra.

– Síkosító.

– Síkosító?

Draco élénken bólogatott.

– Olyan, mint ami a széles szájú üvegben van.

– Ó! – Az volt Draco kedvence. Néha olajat használt helyette, de a síkosító sokkal simább, csúszósabb felületet adott. Azon kívül valahogy sokkal intimebb érzetet is biztosított. Harry még sosem gondolt erre, de azt feltételezte, hogy sejthette volna, hogy mágia is van a dologban.

– Te magad főzöd? De a széles szájú üvegben lévő anyag teljesen áttetsző. Csak egy kis sárgás árnyalata van...

– Ennek is lesz, ha befejeztem. Pár napig érnie kell, míg folytatni tudom.

– Ó! – Harry körbepillantott, ám nem akadt több bájitalhozzávaló a környéken. De ez érthető is volt. Draco szeretett megfelelően tárolni dolgokat, mihelyst befejezte a használatukat. Legalábbis szeretett, amikor a bájitalfőzésről volt szó... vagy ételkészítésről. Harry össze sem tudta számolni, Draco hányszor tette el a sót, majd vette elő újra, öt perc múlva.

Azonban Harry kíváncsi volt.

– Miből készül a síkosító? – Letérdelve, elkezdte kinyitogatni a faládákat, amik a gránit asztal alatt sorjáztak szépen felsorakoztatva egymás mellett.

– Nem kell emiatt aggódnod! – mondta Draco. – Én szeretek főzni, te nem, úgyhogy hagyd csak rám!

Harry felvonta a szemöldökét az egyik ládában talált gyógynövény csokor láttán.

– Komolyan rozmaring is kell?

– Azt hittem, bűbájgyakorlásért jöttünk ide – panaszkodott Draco.

Harry összevonta a szemöldökét.

– Szerintem kint kellene gyakorolnunk. Nem akarhatjuk összezavarni a munkádat. – De valami akkor is zavarta. Valami... furcsa volt. – Nem tudnál egyszerűen csak vásárolni síkosítót valamelyik jobb patikában?

– Harry, Harry, Harry! Nem figyeltél, amikor Perselus erről adott előadást?

– A síkosítókról?

– A saját főzésű kontra vett főzetekről.

– Ha azt akarod, hogy valami rendesen legyen megfőzve, akkor magadnak kell megfőznöd – idézte Harry.

– Pontosan. – Draco lehajolt, hogy a helyére tegye a rozmaring ládáján a tetőt. Újból felállva megfogta Harry kezét, és a szemébe nézett. – Biztos akartam lenni benne, hogy az első alkalom, amikor megdugsz, csodálatos lesz, Harry. Csodálatos.Úgyhogy persze, hogy nem hagyatkoztam vásárolt síkosítóra.

Mostanra már elég felháborodottnak tűnt ezzel az egésszel kapcsolatban, de a hangja ugyanakkor mégis megnyugtató volt. Mintha végigsiklott volna Harry elméjén betöltögetve a gondolatok repedéseit, míg végül az egész világ tökéletesen logikussá nem vált. Csak annyit kellett tennie, hogy Dracóra hallgat, és minden úgy lesz, ahogy lennie kell.

– Nos, akkor köszönöm! – Harry mosolygott. – Folytasd a jó munkát!

– Ó, fogom! – mondta Draco, továbbra is ugyanolyan megnyugtató hangon, a mosolya pedig a tökéletesség ígérete volt. – Fogom. Akkor kimenjünk?

Harry úgy érezte, még sosem hallott ennél jobb ötletet.