Draco furcsa étkezési szokásai megmaradtak, ahogy a szórványos nehézségei is az elélvezésben. De nem volt több olyan éjszaka, amikor egyáltalán nem tudott elmenni, úgyhogy Harry próbált nem aggódni emiatt.

– Holnap este elmegyünk Ronnal és Hermionéval vacsorázni – jelentette be egy este a desszert közben. Nem mondta hamarabb, mert nem akarta, hogy Draco lebeszélje. – Ez az utolsó péntek estéjük, mielőtt elutaznak, hogy Ron előadásokat tartson Kanadában, de miután visszajönnek, megint rendszeresen eljárunk majd. Elegem van már abból, hogy a sajtó azt találgatja, mikor kezdek megint randevúzni. Az akarom, hogy mindenki megtudja, hogy foglalt vagyok.

Draco gondosan felvágta az áfonyás pitéjét.

– Úgy mondod ezt, mintha tiltakoznék.

– A legutóbbi három alkalommal, amikor megpróbáltalak étterembe vinni, ragaszkodtál hozzá, hogy itthon együnk.

– Mhm, de most már rendben lesz.

Harry remélte, hogy ez azt jelenti, már túl van a gyomorproblémáján. Legalábbis az, ahogy aznap este evett, reményre adott okot. Draco mindent elfogyasztott a tányérjáról, és a köretből még repetázott is. Most pedig látható étvággyal ette a desszertjét.

Harry ellazult kissé.

– Jó. Jó. Már várom.

– Hol van foglalásunk?

Harry legyintett.

– Ó, sosem foglalkozom ezzel. Próbálkoztam párszor, de az étteremvezető mindig azt mondta, hogy nem szükséges.

Draco szeme megcsillant.

– Gondoltam is, hogy nem. Neked nem.

– Hogy érted ezt?

– Őszintén. Ennyire nem lehetsz naiv... vagy talán mégis. Az éttermek eléggé akarják a támogatásodat ahhoz, hogy a te esetedben eltekintsenek a szokásos procedúráktól.

– Én csak azt hittem, hogy nem olyan zsúfoltak...

– Kérlek! A londoni éttermek meglehetősen zsúfoltak péntek esténként. Ha sosem kellett sokat várnod asztalra, az azért van, mert amint meglátják, hogy jössz, a sor elejére tesznek.

Harry összevonta a szemöldökét. Előfordult, hogy nem állt sor, de néha voltak előtte. Harry többé-kevésbé azt feltételezte, hogy valakire vártak a csoportjukból, hogy megérkezzen. De ha nem ez volt a helyzet...

Felmordult, és azt kívánta, bárcsak beleverhetné a fejét az asztalba.

– Mit gondolhatnak rólam?

Draco felnevetett, de nem gonoszul.

– Ugyanazt, amit a kőművesek gondoltak, Harry. Megtiszteltetés szívességet tenni neked. Karácsonykor is dolgozni akartak; biztos vagyok benne, hogy a többi vendég is boldog volt abban az étteremben, hogy átadhatja neked az asztalát. Hálásak neked, és boldogok, hogy kimutathatják.

Nos, legalább nem történt meg olyan gyakran. Általában Ginny választotta ki az éttermet, amikor elmentek. Talán ő intézte a foglalásokat. Harry nem tudta, és nem is akart rákérdezni. Draco már így is elég féltékeny volt Laurentre. Harry el sem tudta képzelni, hogyan reagálna, ha ő elkezdené látogatni a volt barátnőjét.

– Gondoskodom róla, hogy legyen foglalásunk – mondta Harry makacsul. – Nem akarok különleges bánásmódot.

– Tudom, hogy nem – felelte Draco halkan. – De nem kellene ennyire neheztelned. Attól tartok, néha elkerülhetetlen lesz, az életed hátralévő részében. Ezzel számolnod kell azok után, hogy megszabadítottad a világot a gonosztól.

– Igen? Nos, akkor inkább eszem pirítóst babbal...

Draco elfintorodott.

– Engedd meg, hogy én intézzem a foglalást! – mondta gyorsan. – A saját nevemre.

Ó, ez jó ötletnek tűnt. Harry bólintott.

– Kiválaszthatom a helyszínt is?

Ez már talán nem volt olyan jó ötlet. Draco elképzelése a jó konyháról nem biztos, hogy egyezett Harryével.

– Szeretem tudni, melyik villát használjam anélkül, hogy kérdeznem kellene – mondta szárazon.

– Soha sem választanék olyan éttermet, amit nem élveznél – mondta Draco határozottan. – Még akkor is, ha nem szeretnélek, Harry, azért vagyok itt, hogy hűen és becsülettel szolgáljalak.

– És ebbe nem tartozik bele az, hogy öm... szélesítsd a látókörömet? – kérdezte Harry szkeptikusan.

Draco elvigyorodott.

– Ó, de, igen. De lassan fogom szélesíteni, ígérem.

Harry úgy érezte, hihet neki.

– Rendben, válassz te! De olyan hely legyen, ami Ront sem félemlíti meg.

– Mégiscsak bab és pirítós lesz.

– Draco...

– Csak viccelek – mondta Draco gyorsan. – Igazából úgy gondolom, hogy a barátod meglepően kulturált lett Hermione irányítása alatt. És ez egy bizonyos értelemben búcsúvacsora lesz a számukra. Nem akarnám elrontani.

Harry megint bólintott.

– Ron már eleve kényelmetlenül fogja magát érezni melletted, amiért őt javasoltad arra a nyilvános beszédre. Nem szeret a lekötelezetted lenni.

– Majd észben tartom. – Draco elhallgatott egy pillanatra. – Akkor teljesen biztos vagy?

Harry pislogott.

– Miben?

– Abban, hogy randizni lássanak minket.

– Randizni, a fenét! Az első újságírónak, aki rákérdez, azt mondjuk, hogy élettársak vagyunk. Nem akarom, hogy az emberek azt higgyék, még mindig elérhető vagyok.

Draco ajka fénylett, miután megnyalta.

– A kilátás őszinte örömmel tölt el, de nem gondolhatok csak magamra. Most már rád is gondolok... a sajtó kegyetlen lesz.

– Miért? – Harry Draco kezéért nyúlt. – A varázsvilág elég elfogadó az egynemű kapcsolatok terén...

– De nem akkor, ha rólad van szó. A legtöbb újságíró nő, és nem fog tetszeni nekik a gondolat, hogy a férfiak érdekelnek téged. És tudod, mit mondanak a sértett nőkről...

– Majd akkor foglalkozunk a viharral, ha már kitört. – Harry vállat vont, és maga is meglepődött rajta, hogy tényleg nem érdekli a dolog. Az övé volt Draco, és csak ez számított.

Draco halkabban felelt.

– És aztán ott van a dolog a nevemmel. Nem igazán passzol a... az imázsodhoz.

– De te nem csak a neved vagy, Draco, akármit is gondol a sajtó – nevetett Harry. – Talán csak annyit kell tenned, hogy küldesz pár nagyobb összegű adományt a háború áldozatainak. A sajtó véleménye úgy változik, mint a szélirány.

– Ez eléggé mardekáros megközelítés – jegyezte meg Draco elismerően. – Tetszik.

Harry örült ennek, mert mihelyst elhagyták a száját a szavak, azt hitte, mindent eltolt, most, hogy felhozta a pénzt, amikor Draco épp a befektetései miatt aggódik.

– Úgyhogy ne próbálj többé lebeszélni erről! – mondta Harry. – Döntöttem. Te vagy az élettársam, még ha a minket összekötő bűbáj kissé szokatlan is. Azt akarom, hogy mindenki megtudja, hogy szeretjük egymást.

– Ahogy kívánod, gazdám – felelte Draco egészen halkan, és az arca elpirult. – Én... igazán le vagyok nyűgözve, amiért a nyilvánosság előtt kívánsz megjelenni velem.

Harry elmosolyodott.

– El is vennélek, ha tudnálak.

Draco elejtette a villáját, és a keze, amit Harry tartott, hirtelen ökölbe szorult.

– Te... te tényleg?

– Még szép. Azonnal. Szeretlek. – Nem habozna kitűzni a dátumot, ezúttal nem. Ez is azt bizonyította Harry számára, hogy sosem szerette Ginnyt igazán, romantikus értelemben. Legalábbis azóta nem, hogy felnőtt lett. Amíg iskolába jártak, belebolondult, de ez minden.

De Dracóval a szerelem igazi volt, szilárd és tartós, annyira, hogy Harry azért volt mérges, hogy nem veheti el.

– Igen... kiderítettem, hogy a pergamen, amit a házassági kivonatokhoz használnak, el van varázsolva, hogy szénné égjen, ha valamelyik házasulandó nem saját akaratából vállalt kötés, vagy szerelmi bájital hatása alatt van. Ez ráillik a Res mea esre. Aztán a minisztériumi hivatalnoknak, aki a feleket összeadja, azonnal meg kellene semmisítenie a házasságot, és jelentenie az ügyet... nos, nekem. – Harry sóhajtott, visszaemlékezve, milyen kétségbeesett volt, amikor rájött erre. – A háború után új törvényt hoztak, amikor tudod, minden kiderült Voldemort szüleiről.

Draco keze szüntelenül mocorgott Harryében.

– Sosem hallottam ilyen törvényről.

Harry visszagondolt.

– Ó! Nos, azt hiszem, nem is hallhattál. Apád tárgyalásával egy időben lehetett. Az foglalhatott le téged.

Draco megdermedt.

– Még mindig azt gondolod, hogy meg kellett volna kapnia a Csókot? Vagy legalábbis életfogytiglant kapnia, ahogy értesüléseim szerint vélekedtél az ügyről az egyik nyilvános beszédedben.

Harry megint sóhajtott.

– Mit kellene erre válaszolnom, Draco? Apád szörnyű dolgokat tett.

– Tudom. De akkor is az apám, és ha szeretsz, akkor nem akarhatod őt börtönben látni!

Az, hogy fülig szerelmes, nem jelenti azt, hogy le kell nyelnie a manipulációt, gondolta Harry.

– Ó, igen, akarhatom – mondta, de aztán, mivel ő maga nem akart manipulálni, azonnal elismerte az igazság többi részét. – De ebben az esetben, azt hiszem, tényleg nem. Az apád... nem is tudom. Valószínűleg sosem fogom őt megkedvelni, de el kell ismernem, hogy a szabadulása óta tényleg nem csinált bajt. És ez volt a fő oka annak, hogy egy életre bezárva akartam látni. Nem bíztam abban, hogy... hogy nem próbálja megint olyan helynek látni a világot, ahol csak az aranyvérűek értékesek.

– Ha megteszi, akkor segítek neked egy életre bezáratni – mondta Draco megszorítva Harry kezét. – De... a házassági törvények... tényleg utánuk néztél? – Hirtelen lehajolt, és megcsókolta Harry kezét. – Ezt azt jelenti... nos, nagyon sokat jelent, Harry. Köszönöm!

Harry egy kis ideig rábámult.

– Semmit sem kell megköszönnöd. Természetes, hogy össze akarok házasodni azzal a férfival, akit szeretek. Te... – Ó, egek! Ez nehezebb volt, mint gondolta. Még csak nem is a kezét kérte meg, nem teljesen... de akkor is olyasminek tűnt. – Hozzám jönnél, ha lehetne?

– Igen – lehelte Draco azonnal. – Ó, igen, el sem tudom mondani, mekkora örömmel. Öm... de talán megpróbálhatnánk, Harry. A Res mea es nagyon régi, és nincs regisztrálva a bűbájügyi irodában. Talán az elvarázsolt pergamen nem mutatja ki, és mégiscsak összeköthetnénk az éltünket. Úgy értem... a megszokott módon. Ha aggaszt a nyilvánosság, először próbálkozhatnánk egy privát kis ceremóniával, csak te, én, az anyakönyvvezető, és ha minden jól megy, akkor vendégek előtt is megismételhetnénk. Mit szólsz hozzá?

Ez aztán csábító volt.

– Nem lehet, Draco – mondta Harry szomorúan. – Sajnálom, de nem lehet. Az anyakönyvvezetőnek jelentenie kell a dolgot, és valószínűleg ebben az esetben Kingsley-hez fordulna. Aztán nyomozás lenne, és mindenki megtudná, hogy a rabszolgám vagy. Nem hiszem, hogy ezt akarnánk.

– Nem – felelte Draco lassan. – Habár, tudod, befeketítené az aranyfényű hírnevedet, és kevesebb különleges elbánásban részesülnél, amit annyira utálsz...

– Elveszteném a munkámat, és a Minisztériumnak most szüksége van rám. Még mindig kevés a képzett aurorunk. De rabszolgaság? Még ha el is magyaráznánk az összes körülményt, Kingsley-nek akkor is szörnyen nehéz lenne megtartania engem.

– Rohadt Voldemort mindent elront – mondta Draco.

Technikailag Voldermort anyjának a tette, nem Voldemorté rontotta el ezt nekik, de Harry nem javította ki Dracót. Túlságosan tetszett neki az, amit a férfi mondott.

– Sajnálom!

Draco tovább ette a pitéjét.

– Az, hogy el akarsz venni, eleget mond, nem?

– És már amúgy is össze vagyunk kötve – emlékeztette Harry.

– Úgy érted, hozzád vagyok kötve.

Harry fogta Draco kezét, és a szíve fölé tette.

– Abban az értelemben vagyunk élettársak, ami egyedül számít.

– Könnyű ezt mondani, amikor technikailag nem te vagy a rabszolga.

– Amit te nem bánsz.

– Ami most eléggé lényegtelen.

Harry halványan rámosolygott. Tudta, mire gondol Draco, de nem tetszett neki az, hogy ez bizalomhiányt sugall. De ez nem volt új jelenség. Amikor Draco Laurentre panaszkodott, az is ugyanaz a helyzet volt.

– Nos, talán jobban fogod érezni magad, ha a sajtó holnap együtt lát minket. Utána a nyilvánosság előtt is élettársak leszünk.

– Ne légy nevetséges! Már ettünk együtt nyilvánosság előtt anélkül, hogy azt feltételezték volna, többek lennénk barátoknál.

Harry mosolya kiszélesedett.

– Akkor elismered, hogy nevetséges voltál az előbb, amikor a sértett nőkről beszéltél? – Nem hagyta, hogy Draco válaszoljon. – Mindenesetre ez más lesz. Ronnal és Hermionéval leszünk. Úgy fogunk kinézni, mint két pár.

– Mivel dupla randevút tartottatok akkor is, amikor hogyishívjákkal jártál?

Harry tudta, hogy Draco nem felejtette el Ginny nevét.

– És azért is, mert szeretnék akként viselkedni, aki vagyok. Szerelmes férfiként. – Harry a szájához emelte Draco kezét, és megcsókolta a kézfejét, ahogy a filmekben csinálják néha. Persze ott nőkkel teszik ezt, de ez csak azt jelentette, hogy a világnak jobb filmekre van szüksége.

Draco reszketősen bólintott.

– Én... akarom ezt. Nem szeretem a bujkálást. Ez arra emlékeztet... nos, úgyis tudod. De én csak miattad aggódom, Harry. Biztos vagy benne, hogy ezt akarod csinálni?

Már megint ugyanott voltak.

– Igen – felelte egyszerűen. – Az enyém vagy, és azt akarom, hogy ezt az egész világ megtudja. Senki titkának nem szabadott volna lenned. Büszke vagyok rá, hogy olyasvalakivel vagyok összekötve, mint te.

Draco megdermedt, mint egy állat, amire ráirányult a reflektor.

Harry majdnem felsóhajtott. Miért kell csapdában éreznie magát? Igen, rabszolga, de szereti így a dolgokat... és tudja, hogy Harry nem él vissza a hatalmával. És egyébként sem tudják ezt megváltoztatni, úgyhogy miért kell, hogy ez számítson? Egyedül a szerelmük számít.
Úgy tűnt Harrynek, hogy Draco jobban kezelte, hogy rabszolga, mielőtt beismerte magának és Harrynek, hogy szerelmes. A szerelemnek nem inkább javítania kellene a dolgokon, mint rontani?

– Semmi baj – mondta Harry kedvesen. – Csak ideges vagy. Vagy... talán egy kis bűntudatod van? Mert nem ismerted el nyilvánosan a kapcsolatodat Nikolai-jal, velem viszont most el akarod?

– Talán erről lehet szó – mondta Draco fojtottan. – Öm... megbocsátanál most? Azt hiszem, túl sokat ettem, és le kellene feküdnöm.

Harry a homlokát ráncolta, de hagyta elmenni.

* * *

A következő este épp készültek hoppanálni, amikor egy levél érkezett hussanva a kandallón át. Harry ügyesen elkapta, azon vigyorogva, hogy a mozdulat a fogójátékosi napjaira emlékeztette.

– Ó, azt hiszem, apádtól jött.

Draco elsápadt.

Harry kíváncsian nézett rá, de amikor Draco semmit sem mondott, kicsavarta a pergament.

– Hmm. Vacsorameghívást kaptunk holnapra a kúriába, és a szüleid szeretnék, ha ebből mostantól heti rendszer lenne. Azt hiszem, apád túltette magát azon, hogy eltitkoltad előle a házasságodat.

Draco még mindig nagyon fehér volt, miközben feszült hangon megszólalt.

– Vacsora minden héten? Ez természetesen ki van zárva.

– Miért?

– Ne játszd meg magad! Nagyon jól tudom, hogy nem vágysz a szüleim társaságára.

Harrry vállat vont.

– Tudom kezelni. Ez része annak, ha az ember kapcsolatban van, nem? Hogy időt tölt a párja családjával. Neked pedig látnod kell őket...

– Nem, nem kell! Egyáltalán nem!

Harry a homlokát ráncolta.

– Már megint itt tartunk? Draco, ezt már lerendeztük karácsonykor. Apád mérges volt, amiért félvérrel házasodtál össze, és azért talán még jobban, hogy évekig hazudtál arról, ki vagy valójában, de már egyértelműen túl van ezen. Vagy legalábbis afelé tart. Nézd... nem állíthatom, hogy jól ismerem a szüleidet, de abban halál biztos vagyok, hogy nagyon szeretnek téged. Nem tudod, milyen szerencsés vagy, hogy ilyen szüleid vannak, akik gondoskodnak rólad? A pokolba is, olyan szüleid, akik még mindig élnek? Ez a levél az apádtól egy olajág, basszus! Nem lökheted csak úgy vissza a képébe...

– Muszáj lesz – felelte Draco rekedt hangon. – Most nem látogathatom meg őket, Harry...

– Miért nem?

– Egyszerűen csak nem.

– Én az hittem, már túl vagy ezen az ostobaságon! Karácsonykor...

– Kérlek, hagyd abba! – könyörgött Draco. – És kérlek, kérlek, Harry, ne használd a szigorú hangod! Hadd foglalkozzam a szüleimmel a magam módján, a magam idejében!

Térdre esett, miközben ezt mondta, ami Harry minden tervét keresztülhúzta. Így hogy használhatná a szigorú hangját?

– Kelj fel! – szólt rá mogorván. – Ron és Hermione nem fogják tudni, hol lehetünk.

Draco bizonytalanul lábra állt.

– Mondd, hogy nem megyünk holnap a kúriába!

– Rendben, nem megyünk. De jó lenne, ha elmondanád, miért ugrasz állandóan mindenre. Olyan nyugodt voltál, higgadt és összeszedett. Nem értem.

Draco a földre nézett.

– Nem tudom elmagyarázni.

Harry ismerte az érzést. Néha pokolian maga alatt volt, maga sem tudta, miért.

– Draco... csak lazíts, jó? Szeretjük egymást, és minden rendben.

De nem volt minden rendben – nyilvánvalóan nem, az alapján, hogy Dracónak még mindig akadtak szexuális problémái. Az előző éjszaka is megtörtént... Draco abszolút képtelen volt elmenni, mindegy milyen keményen próbálkozott.

A szerelemnek nem kéne a szexet is még jobbá tennie?

* * *

Az étterem, amit Draco kiválasztott, stílusos volt, de egyszerű, az étlap pedig egy szál pergamen.

– A választék korlátozott, de minden, amit főznek, abszolút első osztályú – mondta Draco, amikor leültek. Kicsit idegesnek tűnt, mintha aggódna, hogy Harrynek nem tetszik a hely, amit választott.

Harry odahajolt hozzá, és szájon csókolta.

– Ne aggódj, minden nagyszerű.

Ron megköszörülte a torkát, és kissé vörös volt az arca, amikor Harry rápillantott.

– Mi az?

– Meg... megváltoztál.

Harry felvonta egyik szemöldökét.

– Már rég elmondtam, hogy szeretem Dracót.

– Igen, de...

– Azt hiszem, Ron arra gondol, hogy Ginnyt sosem csókoltad meg ott, ahol újságírók is megláthatják – mondta Hermione nyugodtan. – Úgyhogy kissé megdöbbent, amiért Dracóval ilyen könnyedén megteszed.

Ó! Nos, egy panorámaablak mellett ültek, ami egy varázslóutcára nyílt az Abszol út közelében. Pillanatnyilag nem álltak ott újságírók fényképezőgépet kattintgatva, de az igaz, hogy bárki láthatta őket. És Ronnak igaza volt; Harrynek eszébe sem jutott volna Ginnyt megcsókolni itt.

– Nos, így van – mondta nagyon finoman a barátjának. – Hosszú időbe telt, de végül rájöttem, hogy azért nem kértem meg soha Ginny kezét, mert nem akartam összeházasodni vele. Dracóval ez más. Azt akarom, hogy az egész világ megtudja, hogy összetartozunk.

– Így akarod közölni, hogy eljegyzési partin vagyunk? – kérdezte Hermione ragyogó szemmel.

– Sajnos nem. Vannak bizonyos... nehézségek.

– Ó! Persze, hogy vannak.

– Így is egy életre össze vagyunk kötve. Élettársak vagyunk – mondta Harry olyan hangon, ami aratott volna, ha bárki hallotta volna őket.

Ron nagyot nyelt a vizéből, de legalább nem vette Ginnyvel szembeni sértésnek a dolgot.

– És én szeretem Harryt – mondta Draco hirtelen Harry szemébe nézve közben.

– Nos, remélem is – morogta Ron. – Mert ő szeret téged, és megérdemli, hogy viszontszeressék, és ha megbántod, leátkozom a golyóidat.

– Ez csodálatos, Draco! – mondta Hermione, úgy téve, mintha Ron nem kasztrálással fenyegetőzött volna éppen. – Igazán csodálatos. Örülök nektek. Akkor végül is ez majdnem eljegyzési parti.

– Szükségünk lesz pezsgőre – mondta Ron, de ahogy mondta, az inkább azt jelentette, hogy „szükségem van valami alkoholra. Most."

Az étterem minősége a következő pillanatban egyértelműen megmutatkozott. Azonnal megjelent egy pincér, és arról érdeklődött, milyen pezsgőt szeretnének.

Ekkor Draco átvette az irányítást; erőlködés nélkül „a ház pincéje" felől érdeklődött a pincértől, ahogy ő fogalmazott. Amíg ezzel foglalkozott, Hermione félrehajolt, hogy halkan Harryvel beszélhessen.

– Ronnak igaza van. Megváltoztál. A jó irányba.

Harry vállat vont.

– Csak azt kívánom, bár hamarabb rájöttem volna, hogy nem Ginny az igazi. Nem akartam megbántani.

– Szerintem tudja.

– Szóval, tervezitek meglátogatni Kanada látványosságait, míg ott vagytok? – kérdezte Draco kissé hangosan.

Hermione elhúzódott Harrytől.

– Ó, igen. Végeztem egy kis kutatást és...

– Milyen meglepő.

Hermione elvigyorodott.

– Tényleg tervezek kutatni, amíg ott vagyok. Talán téged is érdekelhet, hogy van egy könyvtár Ottawában, ami sötét mágiára specializálódott. Arra gondoltam, hátha van információjuk... a Harryvel való helyzeteddel kapcsolatban.

Draco az ölébe tette a kezét, a vonásai kissé megfeszültek, noha a hangja könnyed és játékos volt.

– Ó, mi hasznossal tudnának szolgálni? Komolyan kétlem, hogy az őseink kanadaiak voltak.

– De az egész világból gyűjtenek információkat.

– Tényleg nem érted a Malfoyok titkolózó hajlamát – mondta Draco, de ezúttal a hangja feszült volt.

Hermione elmosolyodott.

– Nos, hogy őszinte legyek, én sem számítok rá, hogy hasznosat találok, de meg kell próbálnom. Szeretném, ha tehetnék érted és Harryért valamit.

– Így is boldogok vagyunk – vágta rá Draco. – Nincs szükségünk ilyesfajta segítségre.

Elnézve hogy a szolgasága újabban aggasztotta Dracót, Harry teljesen érthetetlennek találta a viselkedését. Mégsem akar felszabadulni?

Talán csak nem akar reménykedni, elnézve, milyen valószínűtlen volt, hogy Hermione bármit is talál majd.

Draco hirtelen felállt, és Harry felé nyújtotta a kezét.

– Táncolunk?

Tényleg volt egy apró táncparkett az asztaluktól nem messze. Harry nem igazán szeretett táncolni. Arra gondolt, valószínűleg a roxforti karácsonyi bál rémisztette el örökre, de nem tervezett nemet mondani, így, hogy Draco kérte fel.

– Biztos vagy benne, hogy készen állsz erre, haver? – kérdezte Ron. – A csók tíz másodperc alatt véget ért. A táncot viszont biztos, hogy megírja a Reggeli Próféta.

Ha Harry hezitált is, ettől a megjegyzéstől dűlőre jutott.

– Helyes – mondta. – Ha nem lehet eljegyzésünk, akkor legyen ez helyette.

Megfogta Draco kezét, és követte őt a táncparkettre. Egymás karjába olvadtak, lazán ölelve egymást, ahogy együtt lejtettek a lágy jazzre, ami a levegőt szelte.

A táncparkett is látható volt az utcáról, és nem telt sok időbe, míg elterjedt, hogy Harry Potter megint jár valakivel. Legalábbis Harry ezt feltételezte, mivel egy újságíró hirtelen betoppant az étterembe, és kattintott egy képet.

– Hölgyem, legyen szíves! – mondta egy egyenruhás férfi, aki mintha a semmiből jelent volna meg. – Ez egy privát étterem.

– Kérnék egy asztalt...

Harry tudott egy gyors módszert, hogy véget vessen a vitának.

– Elmegy, ha pózolunk önnek?

A nő szó szerint el volt olvadva.

– Ó, Mr Potter! Igen, igen, persze, milyen csodálatos ötlet...

Draco vonakodónak tűnt; szinte elrejtette az arcát, amíg Harry azt nem mondta neki, hogy nézzen a kamerába és mosolyogjon. Ekkor engedelmeskedett, noha Harry egyáltalán nem használta a szigorú hangját.

– Fantasztikus fotók lesznek – lelkendezett Hermione, amikor visszaértek az asztalhoz.

Draco foga vacogni kezdett.

– Harry, biztos vagy benne, hogy ezt nyomtatásban akarod látni? Talán még mindig van idő, hogy elkapjuk...

– És mit csinálnánk vele? Kedvesen elkérnénk a fényképezőgépét? Most már túl késő kihátrálni.

– Egy gyors emlékezettörlés és...

– Csak szólok, Draco – morogta Ron –, a szívszerelmed az aurorparancsnok. Nem akarhatod bevallani, hogy törvényt készülsz szegni.

– Ó, semmi baj! – mondta Harry pléhpofával. – Már tudok a repülőszőnyeg-iparhoz fűződő kapcsolatairól is.

Ron álla leesett.

– Természetesen nem hazai szálakról van szó – tette hozzá Harry.

Ron elvigyorodott.

– Ez nem volt valami szép.

– Nos, Draco az emléktörlő bűbájt sem gondolta komolyan...

– De, azt hiszem, igen – mondta Draco bizonytalanul. – Reggel, ha kijönnek az újságok, lehet, hogy problémád lesz...

– Szerinted meg fogom bánni? – Harry megrázta a fejét. – Esélytelen. Az egyetlen, amit bánni fogok, az az lesz, ha azt írják, hogy csak barátok vagyunk, miközben egyértelmű, hogy szeretők.

– A „szeretők" több újságot elad. Nem hiszem, hogy aggódnod kell, Harry – mondta Hermione szárazon. – Draco, jól vagy? Add ide a pezsgőt, hadd nyissam ki...

Egy jéggel teli vödörben hagyták, hogy hűljön, mert a társaság fele táncolt, de Hermione szavaira megjelent a pincérjük, és fürgén kinyitotta az üveget.

– Harryre és Dracóra! – mondta Hermione, megemelve a teli poharát.

– Harryre és Dracóra! – visszhangozta Ron is, noha kevesebb lelkesedéssel.

– Mhm. – Harry hozzákoccintotta a poharát Dracóéhoz. – Ránk.

Draco feszülten bólintott.

– R... ránk.

Ron, Hermione és Harry mind ittak egy kortyot az ízletes pezsgőből. Draco nem, amíg Harrynek eszébe nem jutott engedélyt adni neki.

Azután olyan gyorsan belökte a pezsgőt, hogy köhögött is egy kicsit.

És ez nem volt minden. Draco töltött magának még egyet, aztán borra váltott, és annyit ivott belőle, mintha nem lenne holnap.