Harry úgy érezte, minden levegő kiszorul a tüdejéből. Draco szereti?

Draco szereti!

Szólásra nyitotta a száját, de végül csak beszívott egy hatalmas adag levegőt. Vagy ezt teszi, vagy elájul az oxigénhiánytól. Egek, még soha életében nem volt ilyen boldog! Hogy bírják ezt a házasok?

Még soha semmi nem jelentett annyit a számára, mint hallani ezt a pár rövid szót. Dracótól hallani őket. Ginny örökké mondogatta neki, de sosem jelentette azt, amit most.

– Én is szeretlek téged – felelte végül elfúlva.

Draco tekintete gyengéd volt, és az is tükröződött benne, hogy jól mulat Harryn.

– Sejtettem.

– Nem, én úgy értem, igazán, igazán, igazán...

– Igen, Harry. Én is ugyanígy érzek.

Harry még mindig alig jutott szóhoz.

– El se hiszem.

– Pedig jó lenne – mondta Draco egy fintorral.

Valóban. A hazugsággal kapcsolatos dolog. Harry közelről rámeredt Dracóra, és nem mozdult, még akkor sem, amikor a másik férfi leeresztette a kezét.

– Úgy tűnik, nincs problémád a légzéssel.

Draco egy kicsit felnevetett, és a tekintetében még több gyengédség és humor volt.

– Ha ki akarnám jelenteni, hogy szeretlek, miközben nem, nem gondolod, hogy már rég megtettem volna? Tudod, hogy van ez a késztetésem, hogy boldoggá tegyelek. De ez sosem ment olyan messzire. Nem... én tényleg szeretlek. Vagy ahogy te fogalmaztál, igazán, igazán, igazán szeretlek.

– Egek. – Harry megrázta a fejét. – Azt hiszem, elájulok.

– Tedd azt. – Draco rávillantott egy vigyort. – Majd bűnös dolgokat művelek veled közben.

– Tudsz bűnös dolgokat művelni elélvezés nélkül?

Draco dobott neki egy csókot.

– Azt hiszem, ahhoz szükség lesz rá, hogy eszméletednél légy.

– Nem tudok visszamenni dogozni a délután hátralévő részében. Így nem, tudva, hogy...

– Persze, hogy vissza tudsz. Minden nap vissza kell majd menned dolgozni, tudva, hogy szeretlek. Szokj hozzá!

– De csak épp most mondtad! Ünnepelnünk kellene, vagy... nem is tudom! Csinálnunk valamit! – Eszébe jutott pár szenvedélyes ötlet, de félretette őket. Végtére is Draco reggel még rosszul volt. Lehet, hogy bűnös dogokról beszélt, de Harry nem hitte, hogy komolyan készen állna rájuk.

– Menj vissza a munkába és nézd meg, hogy értelmezni tudja-e valaki a buta vigyort az arcodon – javasolta Draco. – Van pár dolog, amit el kell intéznem ma délután.

– Azt hittem, ma kímélni fogod magad a reggeli dolog után.

– Ó, már jól vagyok. Mondtam is.

– Hogy lehetsz jól? Étvágyad sincs!

Frusztrált kifejezés ült ki Draco arcára.

– Ne etess meg csak azért, hogy elaltasd az aggodalmadat. Hidd el, majd eszem, ha éhes leszek. Nos, a szíves engedelmeddel.

– Ne emlékeztess rá! Még mindig hátborzongatónak érzem, hogy ilyen alap szükségleteket, mint az evés meg ivás engedélyeznem kell.

– És a szexet is. Azt nem érzed hátborzongatónak, Harry? Tudni, hogy csak és kizárólag veled élvezhetek el?

– Nem. Azt szeretem – mondta Harry tompán. Furcsa, hogy milyen hirtelen át tudott váltani eufórikusból lelombozottá. De nem tetszett neki az, ahogy Draco beszélt, hogy így hozta fel a szexet. – Ezért döntöttél úgy, hogy szeretsz? Mert akár meg is teheted? – Mihelyst beszélni kezdett, ömleni kezdtek belőle a szavak. – Vagy azért, mert most, hogy mindent látsz, rájöttél, mennyire hasonlítok a férjedre?

Draco megcsikorgatta a fogát, és szinte elhátrált.

– Honnan a francból tudod, hogy nézett ki Nik? Nincs portréja! Mivel a művészet nem érinthette őt, a fényképezőgépek még csak le sem tudták fotózni!

– A varázslófényképezők nem is, de találtam egy mugli fotót – vágott vissza Harry.

– Hol?

Csessze meg.

– Egy Volgograd oblasti újság archívumában.

Draco felszegte az állát.

– Sűrűn olvasod, mi?

– Nyomoztam – motyogta Harry.

– Nikolai után! Gyönyörű!

– Utánad – javította ki Harry. – Odáig meg vissza voltam érted, és aztán kiderült, hogy már voltál házas! Meg akartam tudni, milyen tulajdonságokat találsz vonzónak. Most pedig felelj a kérdésemre!

– Melyikre?

– Azért szeretsz, mert akár meg is teheted, vagy mert úgy nézek ki, mint a férjed?

– Mind a kettő hülye kérdés!

Harry lejjebb vette a hangját egy oktávval.

– Felelj!

Egy pillanatig úgy tűnt, Draco nem fog. De Harry a szigorú hangját használta, úgyhogy mi más választása maradt?

– Nem azért szeretlek, mert korlátozott a lehetséges szexuális partnereim száma. Igazából keményen próbálkoztam nem szeretni téged, mióta úgy tűnt, veled megkaphatok minden olyanfajta szexet, amit szeretek, és nem kell kusza, fájdalmas érzelmekkel sem bajlódnom, mint a szerelem! És ami meg Niket illeti, te kibaszott idióta, amennyire én tudom, pont hogy őt szerettem azért, mert annyira hasonlított rád!

Harry csak pislogott.

– Most viccelsz.

Draco pillantása felbőszült volt.

– Nem is tudom. Szerinted viccelek?

– Minden bizonnyal. Az iskolában nem szerettél! A gondolata is röhejes!

– Tényleg az. De akkor is az a helyzet, hogy a rögeszmém voltál, Potter. Muszáj volt mindig felkeltenem a figyelmedet, mindegy, mibe került. Talán ez akkor még valami más volt. Nem szerelem... – Draco mélyet sóhajtott, és hátrébb kúszott, hogy nekidőljön a fejtámlának. – Ne várd, hogy elmagyarázzak mindent, mert nem megy. Akkor sem, ha a szigorú hangodat használod. Ez elég alantas volt, egyébként.

Harry szeme résnyire szűkült.

– Miért? Azt hittem, örülsz neki, hogy a gazdád vagyok.

– Szeretem, és ezt tudod is. Akkor is használhatnád jobban az ítélőképességedet. Az, hogy próbára teszed a korlátaimat, nem jelenti, azt, hogy nincs semmifajta határ.

– Bármikor használhatod a biztonsági jelszavadat.

– Melyiket? A Myrtle-t vagy a Niket?

Harry nyelt egyet.

– Sajnálom. Ez tényleg... igen. Alantas volt.

Draco egy hosszú pillanatig rámeredt, aztán úgy tűnt, valamiféle végkövetkeztetésre jutott.

– Nem hiszem, hogy szerettelek az iskolában, de az biztos, hogy érdekeltél. Ez már önmagában is elmond valamit. Az akkori értékrendem szerint olyan mélyen alattam voltál, hogy meg sem kellett volna lássalak, és mégis megláttalak. Mindig, Harry.

– Res mea es.

Draco megrázta a fejét.

– Arra fognám, ha tehetném. A bűbáj, tudatában tartva engem, hogy kihez vagyok, legalábbis elméletben kötve... de ez a seprű egyszerűen csak nem repül. Akkoriban a bűbáj teljesen szunnyadt. Azt hiszem, meg tudtalak volna ölni, ha tényleg akartam volna. De nem akartalak, még akkor sem, amikor meg volt rá a tökéletes lehetőségem. Sehol egy szemtanú, és Harry Potter kiszolgáltatottan állt a hatalmam alatt. Én pedig már megjelölt halálfaló voltam! És mit csináltam? Mindössze betörtem az orrod.

Harrynek el kellett ismernie, hogy ez kissé szánalmasan hangzott így megfogalmazva. Ami azt bizonyította, hogy Draco sosem volt az a szörnyű ember, mint akinek a karján lévő jegy sugallná.

– Nem tudom, miért nem tettem ennél rosszabbat – sóhajtott Draco. – Amit viszont tudok, az az, hogy évekkel később, amikor Nikolai arra kért, válasszak biztonsági jelszót... – Draco nyelt egyet. – Azt mondtam neki, hogy legyen Harry.

Harry kifújta a levegőt.

– Igen, tudom.

– Akkoriban azt meséltem be magamnak, hogy ez azért van, mert annyira gyűlöltelek, hogy soha de soha nem ejteném ki önszántamból a nevedet semmiféle szexuális összefüggésben, ami tökéletes jelszót biztosít.

– Logikusan hangzik...

– De most, azt hiszem, ez csak belemagyarázás volt. Az igazság az, hogy már akkor is megvédtél, ha veszély fenyegetett. Egy részem belül bízott abban, hogy újra megteszed.

Harry összevonta a szemöldökét.

– De akkor miért választottad a Niket jelszónak, amikor velem voltál? Ő már nem védhetett meg téged többé. Úgy értem, azt nem tudhattad, hogy halott, de a tudatalattid igen.

– Tükörképek – motyogta Draco. – Te és Nik. Még a jelszavak is. Azt hiszem, a tudatalattim próbált segíteni abban, hogy lássak. Nem azt, hogy ő már halott, hanem azt, hogy bizonyos értelemben sosem önmaga volt, számomra nem. Ő te voltál.

– Én voltam?

Draco belevert az öklével az ágyba.

– Szerinted mi másért éreztem akkora bűntudatot? Olyan vonakodást, hogy szeresselek? Tudod, hogy mindent megpróbáltam, hogy ne érezzek így. Én még... még...

– Még mi?

Draco ajka megrándult.

– Még a Roxfortba is elmentem, hogy beszéljek erről Perselusszal.

Harry csak bámult.

– Azt hittem, hogy ha bárki le tud beszélni arról, hogy szeresselek, az ő lesz – motyogta Draco, egyértelműen védekezően.

Harry elnyomta a mosolyát.

– Igen, valószínűleg így van. Mit mondott?

– Végül nem tudtam rávenni magam, hogy beszéljek vele. – Draco sóhajtott. – Már mondtam. Csak a birtokon kóboroltam, próbálva összeszedni magam.

– Nos, ő elég megfélemlítő tud lenni. Én sem mentem el meglátogatni a portréját, pedig kellett volna. Rengeteget tett értem, a háborúban az ügyünkért...

– Féltem beszélni Perselusszal – vágott közbe Draco. – Vagyis... nem úgy, ahogy gondolod. Nem voltam képes bemenni a kastélyba, mert végül rájöttem, hogy... – Az arca elpirult. – Szeretnék szerelmesnek lenni beléd, Harry. Nem akartam esélyt adni Perselusnak, hogy megváltoztassa a véleményemet.

– Ó! – Harry nem tudta, mi mást mondhatna. Talán nem is volt szükség szavakra. Volt egy olyan gyanúja, hogy a mosolya már elárulta ezt.

– És nem akartam azt hallgatni, hogy sérteget téged – tette hozzá Draco. – Nem érdemled meg.

– Némely sértéseit hallanom kellett – motyogta Harry. – Akkoriban persze nem így láttam, de igaza volt. Tényleg jobban meg kellett fegyelmeznem az elmémet, és kevésbé hagynom, hogy meglátszódjanak rajtam az érzelmek.

– Bárcsak én is kevésbé mutatnám ki őket – mormogta Draco, jobb kezével a bal után nyúlva. Felhúzva a mandzsettáját, végigvezette az ujjait a csuklóját körülölelő zöld láncokon. A mozdulat egyértelműen öntudatlan volt; amikor Draco észrevette, mit csinál, hirtelen visszarántotta az ingujját.

– Semmi baj – mondta Harry halkan. – Akármennyire is szereted az alávetettséget, tudom, hogy nyugtalanító lehet igazi rabszolgának lenni. És most teljesen más módon is sebezhetővé válni, mert számodra ezt jelenti a szerelem, azt hiszem. Lehetőség arra, hogy sérüljünk. Mert amikor Nik meghalt, ez történt.

A kezébe véve Draco kezét, Harry kigombolta mindkét mandzsettát, és lassan felhúzta a férfi ingujjait szándékosan felfedve a zöld láncokat a csuklóin. Egy pillanatnyi gondolkodás után lehajolt, hogy megcsókolja mindkettőt.

Draco éles hangon beszívta a levegőt.

Harry körülfogta az ujjaival Draco csuklóit és finoman megszorította.

– Boldog vagyok, hogy elmondtad, hogy szeretsz. Ez nem... – Harry megköszörülte a torkát, és remélte, hogy amit mondani fog, azzal sikerül megfelelő hangot megütnie. – Ez nem a férjed elárulása, ha emiatt vagy ilyen ideges. Ezért... ezért hánytál ma reggel? Talán nem is a leves volt.

Draco összeszorította a szemét.

– Az árulás enyhe kifejezés rá, Harry. Már hónapok óta mondogatom magamnak, hogy Nik volt életem nagy szerelme. Az egyetlen... és most arra kell rájönnöm, hogy talán soha nem is szerettem.

Harry végigsimított az ujjával Draco arcán azt kívánva, bár tudná, hogyan segítsen neki ellazulni.

– Igenis szeretted őt. Biztos vagyok benne.

– De miért szerettem őt? Mert aranyvérű apja volt, és mugli anyja, pont, mint neked? Mert rohadt jól repült a seprűn? Mert amikor a ragyogó zöld szemébe néztem, akkor valójában valaki máséba néztem bele?

Draco elrántotta a fejét Harry kezétől.

– Én... én gondoltam rád a háború után. Nem romantikusan persze. Nem volt rá alapom. De akkor is... többet gondoltam rád, mint kellett volna. És aztán Nik eljött a kúriába és...

Harry semmit sem mondott. Úgy érezte, Dracónak kell eldöntenie, mikor mondja ki ezt a dolgot – vagy sem.

Gyorsakat pislogva, reszelős hangon, Dracónak végül sikerült folytatnia.

– Megrázta a kezem, Harry. Megrázta a kezem, míg te sosem. És amikor viszonoztam, úgy tűnt, mintha új nap kezdődne. Nem gondoltam rá, hogy összehasonlítsalak kettőtöket, akkor még nem. Én csak... reagáltam. De most azt hiszem, azért szerettem bele, mert nem volt esélyem rá, hogy valaha is megkapjalak téged. – Draco hangja végül elcsuklott. – Mit gondolna Nik, ha ezt megtudná? Rettenetes ember vagyok.

– Nem, egyszerűen csak ember vagy. – Harry nyelt egyet. Utálta Dracót ilyen szenvedő állapotban látni. – És az emberek néha bonyolultak. Draco... figyelj, jó? Nem számít, miért szeretted. Csak az számít, hogy szeretted.

– Ja. Neked rohadt biztos, hogy számított, miért szerettem beléd.

– Az helytelen volt tőlem. A szeretet része az, ami igazán számít. Őszintén, Draco.

– Ó, szóval téged nem érdekel, miért szeretlek?

– Nem – felelte Harry, de egy pillanat múlva már hallotta is magát, amint felteszi a nyilvánvaló kérdést. – Miért szeretsz?

– Nem is tudom. Ez csak úgy ott van. Felemészt engem, most, hogy beismertem magamnak. Azt sem tudom, mióta van egyáltalán ott. Talán egészen...

– Ne – mondta Harry gyorsan. – Koncentráljunk inkább az itt és mostra, rendben?

– Rendben. – Draco félszegen rámosolygott. – De tudom, miért ébredtem rá erre. Az elmúlt éjszaka miatt. Tökéletes voltál. Olyan könyörtelen, épp az a fajta gazda, akire szükségem van. Azelőtt azt hittem, nem lehet részem veled ilyesmiben, ami butaság, mivel már volt. De azok az idők, mielőtt visszatértek az emlékeim... olyanok, mint egy álom.

– Persze, hogy olyanok.

Draco elhúzta a kezeit Harry markából, és az ölében összekulcsolta őket.

– Azért mondogattam neked, hogy „ne", mert azt hittem, Niken kívül senkitől sem tudnék elviselni teljes, igazi alávetettséget. De aztán visszaemlékeztem, hogy te voltál a jelszavam. Talán mindig is tudtam, de sosem gondolkodtam el alaposabban rajta. De most igen, és ettől eltöprengtem, nem lehet-e, hogy már kezdettől fogva pont fordítva van ez. Hogy te vagy az a gazda, akire mindig is vágytam.

– És aztán kitaláltad, hogy az is lehetek – vetette fel Harry. Nem tudta megállni. Talán csak hallania kellett hangosan is kimondva.

– És ez volt az – fejezte be Draco. – Tökéletes voltál, és én is tökéletes lehettem veled. Teérted. Úgy mentem aludni, azzal a gondolattal, hogy talán tényleg szeretlek, és ez volt az első dolog is, amire gondoltam, amikor reggel felébredtem, és aztán... egyszerűen csak tudtam, hogy ez így van.

Harry kimondottan meglepődött, amikor tökéletesnek nevezték, elnézve, mekkora baklövést követett el azon az éjjelen. Kiverte magának másodpercekkel azelőtt, hogy Draco azért könyörgött, dugja meg?

Nos, Harry ezért még kárpótolni tudja őt. Számos alkalommal, amint Draco teljesen jól lesz. A tény, hogy nem eszik, azt jelentette, hogy a gyomra egy kicsit még mindig rossz, még akkor is, ha jól érzi magát.

– Ma kíméld magadat, ahogy mondtad! – adta ki az utasítást Harry határozott hangon, noha nem a szigorún. – Lebzselj itt vagy odafent, de pihenj eleget!

– Igen, gazdám.

Draco hangjában volt egy kis irónia.

– Komolyan mondtam.

– Ígérem, hogy semmi megerőltetőbbet nem fogok csinálni, mint az ebédedet.

– Hadd hozzak ebédet!

– Itthon főzött ételt szeretnék.

– Akkor hadd főzzek én!

– Talán azt kellett volna mondanom, hogy jól elkészített itthon főzött ételre vágyom. – Draco vigyorgott, a kifejezés kicsit gonoszkás volt. – Nem komolyból mondtam. Jól elboldogulsz a konyhában, de amit az asztalra teszel, eléggé alap szintű.

– Talán pont egy egyszerű ételre lenne szükséged ma reggel – mondta Harry makacsul.

– Akkor majd én készítek egyet. Szükségem van rá, hogy tegyek érted dolgokat, ne feledd!

– Viszketsz?

– Nem, de az mindig is inkább mentális jellegű volt, mint fizikai. – Draco vállat vont. – Ígérem, hogy nem fogok főzni, ha nem érzem magam teljesen jól hozzá. Mi lenne kedvedre?

Harry inkább azt szerette volna, ha Draco csak pihen, megállás nélkül, de ez láthatóan nem volt opció. És egyébként sem akart olyan Dracót, akinek szolgalelkűen engedelmeskednie kell az ő minden szavának... akkor is, ha szerette, hogy olyan Dracója van, aki tényleg rabszolga.

A férfinak igaza volt nemrég; Harrynek tényleg óvatosabban kellene használnia a szigorú hangját. Nagyon könnyű lenne visszaélni vele... ahogy pár pillanattal előbb is tette.

– Akkor most visszamegyek dolgozni, rendben?

Azt szerette volna, ha Draco visszautasítja, ha arra kéri, maradjon otthon.

A pokolba is, azt akarta, hogy csókolózást és ölelkezést javasoljon.

– Igen, az lesz a legjobb. – Draco kiszórt egy időmutató bűbájt, és jelentőségteljesen megnézte a szellemkép órát.

Harry elnyomta a sóhajtását.

– Ha megéhezel később, küldj egy üzenetet a kandallón, és hazajövök, hogy megmondjam, hogy egyél.

– Az is elég, ha csak küldesz egy válaszüzenetet.

– Szívesebben jönnék haza, hogy rád nézzek.

Draco természetellenesen csendes lett, aztán vállat vont.

– Ahogy kívánod, gazdám.

Még megcsókolták egymást, mielőtt Harry elment. Gyengéd és édes volt a vége, és szenvedélytől fűtött. De valamilyen oknál fogva Harry úgy érezte tőle, mintha valami hiányozna.

Csak épp nem tudta, micsoda.