– Draco? – Harry újra bekopogott. – Jól vagy?

Vécélehúzás hallatszott ki, aztán Harry Draco hangját is hallotta. Magas és hamis volt.

– J... jól vagyok...

– Kibaszottul nem vagy jól; az előbb rókáztál! Engedj be!

Úgy hallatszott, mintha Draco nehezen lélegezne; talán azon küzdött, nehogy megint hányjon.

Vagy talán hiperventillált, mivel egyértelműen hazudott! Harry visszaugrott az éjjeliszekrényhez, és felkapta a pálcáját.

– Aloho...

– Ne! – kiáltotta Draco, színtiszta pánikban.

– ...mora!

A bűbáj erejétől az ajtó kivágódott, ahogy a zár kioldotta magát.

Draco az egyik sarokban görnyedt a vécé mellett, és úgy kuporgott, hogy Harryt egy fogságba esett állatra emlékeztette, és egy foltos törölköző volt összegyűrve az ölében. Egyértelműen épp akkor törölte bele az arcát.

Úgy tűnt, rendesen lélegzik, de Harry nem igazán hitt a benyomásnak.

– Szükséged van rá, hogy megüsselek?

Gúnyos fény jelent meg Draco szemeiben, ezüstté változtatva őket egy pillanatra.

– Élvezem, mint nagyon jól tudod, de aligha hiszem, hogy ez megfelelő alkalom lenne rá.

– De... de... – Harry felsóhajtott. – Sajnálom. Azt hittem, légzési problémáid vannak, miután hazudtál. Úgy értem... nem igazán vagy jól.

– Jól vagyok. – Draco hangja ezúttal erősebbnek tűnt. – Épp csak... egy kis gyomorbajom van, azt hiszem.

Harry összerezzent, visszaemlékezve Draco panaszkodására a házhoz szállított francia étel miatt.

– Sajnálom – mondta megint. – Szerinted a leves volt? Én nem ettem sokat belőle, de azt hiszem, te igen.

– Igen, azt hiszem, a leves lehetett – mondta Draco távoli hangon. – Én... Harry, magamra tudnál egy kicsit hagyni? Szeretném használni a vécét.

Harry ekkor úgy érezte, nem kellett volna rátörnie. Draco nyilvánvalóan nem volt veszélyben.

– Jó – felelte mogorván, hogy takargassa a baklövését. Basszus, mikor tanul már a hibáiból? Nikolai biztos, hogy sosem tört így be a fürdőszobába. – Én... én csak azt hittem, segítségre van szükséged...

Draco remegni kezdett, borzongáshullámok rázták a vállát és a karját, amivel a törölközőt fogta az ölében.

– Én... értékelem a szándékot, de... kifelé! – mondta, az utolsó szavait már zihálva.

Ó, egek! Újra hányni készült, Harry pedig csak állt ott és bámulta. Sietősen visszavonult, és bezárta maga mögött az ajtót, aztán a falnak dőlt, amikor meghallotta, hogy Draco megint rosszul lesz, és aztán zubog a vécé.

Még több zaj hallatszott; folyt a csap, aztán víz zubogott a kádba. Enyhe gyümölcsös illat áramlott a levegőben, és Harry már tudta, hogy Draco az egyik mágikus csapot használta, ami a prefektusi fürdőben is volt.

Nem igazán tudta, mit gondoljon erről az egészről, de azt remélte, hogy Draco jobban van.

Várt, amíg Draco elzárta az összes csapot, aztán udvariasan kopogott az ajtón.

– Bejöhetek?

Draco hezitált.

– Igen, Harry gazdám.

Harry bedugta a fejét az ajtónyíláson, és azt látta, hogy Draco belemerült a habokba. Csak a feje látszott ki az élénkrózsaszínű buborékokból.

– Már jobban nézel ki.

Draco bólintott.

– Már nem érzem olyan rosszul magam, habár a gyomrom egy kicsit... fel van kavarodva. Ne rendeljünk többet francia kaját!

– Rendben – mondta Harry, leülve a kád szélére. – Öm, szükséged van valamire? Egy kis szódavízre vagy savlekötőre, vagy...

Draco elhúzódott, mintha nem akarta volna, hogy Harry megérintse.

– Nem, nem. Azt hiszem, ma csak kímélni fogom magam.

– Itthon maradok veled.

A víz megloccsant, ahogy Draco hirtelen megmozdult benne.

– Ne, ne! Nem akarom, hogy ezt tedd. Ez lesz az első napod a munkában a vakáció után.

– Nos, nem egészen. Tegnap már bekukkantottam...

– Az első napod, amikor papír szerint megint dolgozol – mondta Draco határozottan. – Te vagy a főosztály feje, Harry. Jó példát kell mutatnod.

– De ha beteg vagy...

– Nem vagyok az. – Draco kissé jobban belesüllyedt a vízbe. – Csak egy kissé gyengélkedek, de biztos vagyok benne, hogy a legrosszabbnak vége. Sajnálom, ha megijesztettelek.

– Nos, ha biztos vagy benne...

– Teljes mértékben.

– Rendben, de hazajövök ebédre, hogy rád nézzek.

Draco elhúzta a száját, és szemlátomást bosszús volt.

– Nagyszerű – mondta végül, meglehetősen ingerülten. – Kezelj úgy, mint egy rokkantat!

– Úgy kezellek, mint a férfit, akit szeretek!

Draco rápillantott, a szeme kitágult, és egy pillanatra megrettent, de még ugyanabban a pillanatban ellágyult az arckifejezése.

– Ó! – mondta kissé közelebb húzódva Harryhez. – Igen, hát persze. Bocsáss meg nekem, Harry gazdám. Én csak... egy kicsit gyengélkedem.

– Rendben. – Harry elmosolyodott. – Akkor hozzak neked esetleg valamit?

Draco belesüllyedt a vízbe, a buborékok az állát nyaldosták, amikor becsukta a szemét.

– A bolyhos frottír köntösömet – mormogta. – Az extra puha kéket. Le tudnád tenni a kád mellé? Szeretném egy kicsit áztatni magamat, aztán szerintem visszatámolygok az ágyba aludni egy jót. Bejöhetsz és adhatsz búcsúcsókot, amikor elmész munkába.

Harry nem tudta kiverni a fejéből a gondolatot, hogy ki lett hajítva, de talán csak Draco így akarta kifejezni, hogy szeretne egy kis nyugalmat. Harry meg tudta érteni. Ő sem szeretett sokat beszélni, amikor gyomorbaja volt.

– Bármit, amit kérsz – mormogta csöndesen, odahozva neki a kért fürdőköpenyt, aztán magára hagyta Dracót.

Amikor egy óra múlva bement Draco szobájába, a férfit az oldalán fekve, összegömbölyödve találta, és szemlátomást aludt. Úgy tűnt, mintha átkarolná magát a takaró alatt, ezért Harry gyengéden ráterített még egy takarót, mielőtt lehajolt csókot adni.

A homlokára, hogy leellenőrizze a lázát.

De Draco nem tűnt melegebbnek, mint általában.

A szeme kinyílt, a szürkesége álomittas volt.

Harry elmosolyodott.

– Szeretnél reggelizni, mielőtt elmegyek? Felhozok bármit, amit kérsz.

– Nem, nem. Azt hiszem, jobb, ha most nem eszem.

– Még mindig émelyegsz?

– Már nem annyira. Csak... óvatos vagyok.

– Rendben. – Harry egyik kezével megsimította Draco arcát, világos hajszálakat söpörve félre. – Rád nézek ebédkor. Maradj ágyban, rendben? Adj magadnak időt, hogy túljuss azon a levesen! – Harry az éjjeliszekrényre pillantott. – Jó. Kéznél van a pálcád, ha bármire szükséged lenne, és megmondtam Susie-nak is, hogy repüljön fel ide, ha hallja, hogy hívod. Ne habozz baglyot küldeni nekem, ha szeretnéd, hogy haza jöjjek!

– Megfojtasz – mondta Draco, de különös módon nem úgy hallatszott, mintha panaszkodna. – Szép napot neked a munkában, gazdám!

Harry bólintott, és lehajolt, hogy az ajkát Dracóéhoz nyomja. Nehezebb volt dehoppanálni, mint gondolta. Sokkal jobban szeretett volna otthon maradni Dracóval, még akkor is, ha csak a másik férfit nézte volna, miközben alszik.

* * *

– Nem vagyok éhes – mondta Draco pár óra múlva, amikor Harry felhozott neki egy tálcát. Már nem fürdőköntöst viselt, hanem átöltözött nadrágba és hosszú ujjú ingbe. Az ágya is be volt már vetve; amikor Harry bekopogott, rajta feküdt, és Harry egyik régi tankönyvét lapozgatta. A hatodéves Átváltoztatástant.

– Még mindig hányingered van?

– Nem. Csak nem vagyok éhes.

– Nem szabadna egész nap étel nélkül lenned – korholta Harry. – Majszolj el egy-két kekszet, jó? A kedvemért.

Draco vállat vont, és megtette, amire kérték. Amikor Harry sütőtöklét ajánlott neki, és mondta, hogy igyon belőle, azt is megtette.

De a mennyiség, amit magához vett mindkettőből, tényleg nagyon kevés volt.

– Igazad volt a pálcámmal kapcsolatban – mondta Harry egy pillanat múlva. – Pont ugyanúgy működik, mint eddig.

– Hát persze. Rengeteget szedtem magamra pálcatanból a munkám során. Amúgy kösz. – Dracónak a szeme is mosolygott, amikor felkapta a galagonyapálcáját, és szeretetteljesen megcirógatta. – Szeretem, hogy megint az enyém. Igazán az enyém.

– Sosem akartalak megfosztani tőle. – Amikor Draco hitetlenkedve felvonta egyik aranyló szemöldökét, Harry elvörösödött. – Oké, talán mégis, amikor elragadtam. Akkor éppen nem volt sok választásom.

– Szeretem a gondolatát, hogy az én pálcámmal győzted le – mondta Draco élvezettel sóhajtva. – Az én pálcámmal. Mindaz az erő az én pálcámból áradt ki.

– Nem volt túl sok erő a dologban – mondta Harry szárazon. – Inkább volt ez eposzi igazságszolgáltatás.

– Ó, de abban is van erő!

Harry az egész társalgást egy kicsit nyugtalanítónak érezte, de nem tudta volna megmondani, miért.

– Láttam ma Kingsley-t. Komolyan gondolja, hogy vacsorázzunk vele. Igazából a mai napot javasolta, de mondtam neki, hogy rosszul vagy.

– A ma este tényleg nem a legjobb alkalom rá.

– De mondjak igent, ha újból megkérdezi?

Draco pillantása szinte átdöfte Harryét.

– Az attól függ. Még mindig szeretne elválasztani minket?

– Nem tud elválasztani minket. Az enyém vagy.

– Mmm, igen, az vagyok – mondta Draco olyan hangon, ami arról árulkodott, kedvére van a dolog. – De még mindig próbálkozik?

– Nem hiszem. – Harry vállat vont. – Kimondottan imponálónak talált téged, amikor aznap bejöttél a minisztériumba.

– Ez nem igaz. És nem is olyan voltam, amilyenre számított.

Épp ez volt az, amit Kingsley imponálónak talált, de Harry semmi olyat nem akart mondani, ami Dracót a halálfaló múltjára emlékeztette volna. Előző este kimondottan érzékenyen érintette a téma.

– Mondj igent a vacsorára, ha megint kérdezi! – mondta Draco hűvösen mosolyogva. – Azt hiszem, szeretnék megejteni egy-két laza megjegyzést legközelebb, amikor ellátogatunk a kúriába. Egy összehasonlítást a kanadai miniszter és Shacklebolt házáról esetleg.

És felvágni vele apád előtt, hogy több mágiaügyi miniszterrel is baráti viszonyban vagy, gondolta Harry. Nem igazán kifogásolta ezt, de azt kívánta, bár fel tudna a férfi gyógyulni ebből a sérülésből, amit a családja okozott neki. A csípős megjegyzések még mindig jobbak voltak, mint az, ha kizárta volna őket az életéből, de ez sem volt túl egészséges.

– Ó, és erről jut eszembe – mondta Harry. – Ronhoz és Hermionéhez is hivatalosak vagyunk péntekhez egy hétre. Hajlandó lennél étterembe menni?

Draco oldalra billentette a fejét.

– Természetesen. Bármit, amit kívánsz, gazdám. Azért vagyok itt, hogy szolgáljalak és örömet okozzak neked.

Harry kis híján felsóhajtott. Ennyit arról, hogy próbál fondorlatos lenni.

– Nem, én máshogy értettem. Kanadában nem bántad, hogy az élettársamként látnak téged, de most itthon vagyunk, és tudni akartam, hogy... abbahagyhatjuk-e a rejtőzködést.

– Mintha azt mondtad volna, hogy nem rejtegetsz engem.

Harry összerezzent.

– Nos, nem is rejtegettelek, ez igaz. De az emberek feltételezték, hogy összebarátkoztunk, ami rendben van, de most olyan helyekre akarlak vinni, amik inkább pároknak vannak fenntartva, és nem tudom, hogy neked ez megfelel-e, de én tényleg szeretnék...

– Túl sok a de – szakította félbe Draco halkan. – Miért kéne idegesnek lenned, Harry?

Harry szája tátva maradt, aztán felismerte, hogy Draco a fején találta a szöget. Tényleg ideges volt.

– Miattad – mondta másfelé nézve. – Ha nem akarod, hogy randevú közben lássanak meg minket, akkor tényleg jobb, ha megmondod. Én... tudom, hogy nagyszerű trükkjeid vannak arra, hogy helyre tedd a sajtót, de még te sem fogod tudni kontrollálni, hogy mit nyomtassanak ki, ha kiszagolják, hogy együtt vagyunk.

– Nem, szerintem sem. – Draco megrántotta egy kicsit a mandzsettáit, félig lehúzva a kezeire. – Gondolom, fel fogják hozni a múltamat. Alapos részletességgel. Fel vagy rá készülve, hogy szembenézz ezzel?

– Én szembe akarok nézni ezzel – mondta Harry hevesen. – Az enyém vagy, és azt akarom, hogy az emberek megtudják.

Draco elmosolyodott, és a fogai úgy ragyogtak, hogy ahhoz biztosan mágiának is köze volt. Harryt elkápráztatta.

– Úgy érted, be akarod jelenteni, hogy a tiéd vagyok.

– Igen. – Harry egyik kezét Draco nyaka köré fonta, és felhúzta őt egy csókra. – Csak szólok, már igényt tartottam rád. Az enyém vagy. És most azt akarom, hogy az emberek is megtudják.

– Azt, hogy én a te...

– Élettársam vagy – suttogta Harry az ajkaihoz közel. – Választott varázslóm. A hitvesem.

– Hitves – lehelte Draco. – Tetszik ez a szó. Az összes többi is. Igen, az éttermet választom. El sem tudod képzelni, mennyire szeretném, ha a magadénak vallanál, Harry. Ezúttal nyilvánosan.

Harry bólintott, tudva, hogy miért volt ez igaz. Próbálta nem hagyni, hogy Draco motivációja aggassza. Draco megszenvedett azért, hogy eljusson idáig. A nehéz úton tanulta meg, hogy mi működik nála... és mi nem.

– Nikolai miatt – mondta Harry, remélve, hogy a hangja nem tükröz keserűséget. – Mert eleged van abból, hogy rejtegesd a kapcsolatodat...

– Nem. – Draco haja meglebbent, ahogy megrázta a fejét. – Hanem mert szeretlek, Harry. Harry gazdám... gazdám... – Előre hajolva Harry orcáira helyezte a két tenyerét, és így tartotta, míg egyenesen a szemébe nézett, saját mély, tiszta, szürke szemével, és a következőt mondta: – Azt hiszem, már hosszú ideje szeretlek, csak nem tudtam felnyitni a szemem, hogy ezt meglássam. De most... már mindent látok.