Harrynek sikerült nem kimondani a nyilvánvalót: hogy Draco már visszakapta a pálcáját. Mert persze nem így értette.

Draco a galagonya pálcáját akarta újra birtokolni, ami sokkal problémásabb ügy volt.

Harry megsimította Draco haját, az ujjaival játszott egy kicsit a tarkóján lévő masnival. Sajnálta, hogy ki kell mondania a következőt, mert igazán birtokba vennie a galagonyapálcát sokat jelentett Dracónak, de akkor sem lehetett elbújni a szörnyű igazság elől.

– Nincs rá mód, hogy visszakapd – mondta Harry halkan. – Sajnálom, Draco, de a Res mea es nem engedi, hogy bármilyen ártást szórj ki rám. Talán még a Capitulatust sem. És ha akár csak megpróbálod, a szolgabűbáj lehet, hogy abban a pillanatban megöl téged.

Draco hátranyúlt, és megfogta Harry kezét, aztán megint megcsókolta az ujjait.

– A mágiával kapcsolatban igazad van. Gondolkodtam ezen, miközben a birtokon kószáltam ma. De Harry... te sem használtál semmilyen mágiát, amikor elvetted tőlem a pálcámat, ezt tudtad?

Ó! Ó! Harry nyelt egyet, mert úgy érezte, gombóc nőtt a torkában.

– Úgy érted, hogy szeretnéd...

– Fizikai erővel visszavenni.

Ez működhet, feltételezte Harry... kivéve, hogy mégsem. Hirtelen minden, amit abban a szörnyű háborúban átélt, most rátelepedett, és a teher olyan nehéznek tűnt, mintha valami súly nyomná a vállát.

– Ezt sem hagyhatom – felelte Harry lassan. – Egyszerűen nem. Függök attól a pálcától a munkában. Úgy értem, tudom, hogy minden varázsló rá van utalva a pálcájára, de az én hivatásomban megbízható pálcával rendelkezni élet-halál kérdés. Elveszítem a saját pálcám feletti uralmamat, ha hagyom, hogy visszakapd a sajátodat. – A mikor Harry arra gondolt, hogy elveszítheti a magyalpálcát, fájdalom költözött a szívébe. Ami valószínűleg ugyanolyan fájdalom volt, mint amit Draco érzett a galagonyapálca miatt, de ez nem volt olyan egyértelmű dolog Harrynek. – Sajnálom, de ez nem fog menni.

– Nem fogod elveszíteni a saját pálcádat...

– De, de igen, el fogom – mondta Harry makacsul. – Vagyis elveszteném. Lehet, hogy nem érted, hogyan működnek ezek a dolgok, noha az ember azt gondolná, hogy azok után, ahogy véget ért a háború, érted, de...

– Talán te nem érted, hogy a pálcatan a Misztériumügyi Főosztály egyik fő kutatási témája lett a háború vége óta – mondta Draco elhúzódva Harry ujjai elől.

Harry szeme résnyire szűkült.

– Tényleg?

– Persze. – Draco megint felegyenesedett ültében, és félig lehunyt szemmel méregette Harryt. – Ollivander és társai megtartották maguknak a mesterségük titkait, míg szónoklatokat nem kezdtél tartani a Nagyteremben. A hallhatatlanok azelőtt is végeztek pár kísérletet a pálcákkal, de utána egy új részleget szenteltek a témának. És amikor Nikolai bevitt engem, hogy segítsek neki a kutatásában, ami az univerzumot mozgató alapvető energiáról szólt... nos, biztos vagyok benne, hogy el tudod képzelni, mennyire szeretett volna az új részleg lecsapni rám. A te hibád, persze. Draco Malfoy volt a Pálcák Urának tulajdonosa–, mondta gúnyolódó hangon. – Elsődleges forrássá tettél.

Ó!

– Szóval, miért is nem veszíteném el a magyalpálcámat, ha elnyered tőlem a galagonyát?

– Mert a galagonya semmit sem jelent a számodra, és ez így van már évek óta. – Draco halványan elmosolyodott. – A mindennapi használatban lévő pálcád a magyal, és még amikor a háború alatt az enyémet használtad is, a sajátod után vágytál, nem igaz? Valld be az igazat!

Harry bólintott, de nem tudta, miért érez egy kis bűntudatot azért, hogy elismeri.

– A magyalpálca az, ami közel áll a varázslólelkedhez – mondta Draco, és a szeme úgy csillogott, mintha minden tökéletesen egyértelmű lenne a számára. – Ha azt próbálnám megkaparintani tőled, akkor is a galagonyával végezném, mert a tulajdonjog mágia csak abból árad ki, amelyiket a szó minden értelmében valóban a sajátodnak érzed. Ezért tud átkerülni az én galagonyámból egy olyanba, amit sosem használtam, mert a galagonya az, ami igazán az enyém volt. De a te számodra keveset jelent.

Harry úgy érezte, ez logikusan hangzik, de azt is gondolta, hogy nagyon keveset tudnak még a pálcatudományról. Mi van, ha a hallhatatlanok elsiklottak valami felett? Mi van, ha Draco téved, és nem csak Harry magyalpálcája lesz az övé, de a Pálcák Ura is?

– Harry – mondta Draco halkan –, látom a kétséget a szemedben, de nem kérném ezt tőled, ha... ha nem lenne rá szükségem, hogy visszakapjam a pálcámat, érted? Ez fontos. De... ha rosszul sül el, újra harcolunk, egészen addig, amíg megint el nem nyered a magyalpálcát. Még ha ez azt is jelenti, hogy elveszítem a galagonyát. Ígérem, Harry! Így vagy úgy, a pálcád érintetlenül fog kikerülni ebből. – Harry örömtelenül felnevetett. – Mik a lehetőségeink? Most már veled halok, úgyhogy semmiképp sem küldhetlek ki a terepre anélkül a pálca nélkül, amit kényelmesen használni tudsz.

Harry megnyalta az ajkát.

– Mi van, ha... nem bántásból, Draco, de mi van, ha mihelyst visszakapod a galagonyapálcádat, máshogy fogsz majd érezni? Lehet, hogy nem akarod majd feladni, így, hogy megint a tiéd lett.

– Akkor kényszeríthetsz. A rabszolgád vagyok, és mostanra már tudjuk, hogy van elég erőd és karaktered ahhoz, hogy rám erőltess dolgokat, ha úgy kívánod. Előzőleges engedélyed is van hozzá, hogy megtedd, nem mintha szükséged lenne engedélyre a rabszolgádtól. Én akkor is v... vágyódni fogok a pálcám után, de meg fogom érteni, Harry. Meg fogom.

Az utolsó két szót egyenesen Harry szemébe nézve mondta ki, saját szürke szeme semmi hátsó szándékot nem rejtegetett. Az ujjai Harryt cirógatták, szavak nélkül könyörögve.
Ez olyan esdeklés volt, aminek Harry nem tudott ellenállni.

– Jól van. – A hangja kissé megremegett. – Az jó, hogy képes voltál elmagyarázni, mit tudtál meg a Misztériumügyi Főosztályon. Ha a Megszeghetetlen Eskü hallgatásra kényszerített volna...

– Másokkal szemben hallgatásra kényszerít, de nem veled szemben, gazdám. Nem lehet nagyobb feljebbvalóm nálad, és ez eloszlathatná az aggodalmaidat arról, hogy mi történhet. Ha a pálcád nem érez már ugyanúgy a párbajunk után, akkor természetesen visszajuttatom az irányításod alá. Hogy tehetnék másként? Te vagy a szeretett gazdám.

Azzal Draco előhúzta a galagonyapálcát egyik mély zsebéből, és ünnepélyesen átadta Harrynek, aki erősen megfogta.

– És mi lenne, ha olyan erősen fognám, ahogy tudom, te pedig megrántanád és...

– Az nem használna. – Draco egy kicsit megszorította Harry kezét, aztán elengedte. – Nem hagyhatod szándékosan, hogy elvegyem, még egy kicsit sem. Nem hagyhatsz győzni. Pont ugyanannyira eltökéltnek kell lenned, mint én vagyok, vagy nem fog működni. – A következő szavait gonosz mosoly kísérte. – Gondolj arra, milyen volt, amikor elvetted tőlem a pálcámat, Harry. Olyannak kell lennie.

A gombóc Harry torkában nagyobbra nőtt.

– De akkor, Draco... mi ellenségek voltunk. Nem akarok ökölharcot vívni veled. És amúgy is... a szolgabűbáj lehet, hogy nem fogja megengedni, hogy megtámadj, mint ahogy azt sem engedni, hogy megátkozz.

– Éppen ellenkezőleg. Tudjuk, hogy engedni fogja – mondta Draco nyugodtan. – Gondolj vissza arra az estére Hermione házában, amikor felzaklatott, hogy hozzá kellett érnem a zongorához, ami olyan volt, mint a Niké. Ellöktelek magamtól. Erősen.

– De a bűbáj megbüntetett érte.

– Igen, megbüntetett. De nem ölt meg.

Harry megint nyelt egyet, most, hogy már értette, mire gondolt Draco.

– Ha ezt megtesszük, akkor utána meg kell büntesselek, hogy elmúljon az a mellkasfájdalom. És azt mondtad, nem akarod...

– Most már készen állok – szólt közbe Draco.

– Mi változott?

– Én... én... – Draco elfordította a tekintetét; a lámpafény megvilágította szögletes arccsontját, amikor a férfi kissé megfeszült. – Vissza akarom kapni a pálcámat.

Ez a válasz túl sok gondolkodás eredménye, gondolta Harry. Ez kétségtelenül igaz is volt, de Draco valamit nem mondott ki.

– Mi változott, Draco?

Draco megköszörülte a torkát.

– Tegnap, amikor szeretkeztünk... leszorítottál. Erővel. – Harryre pillantott, mintha fel próbálná mérni a reakcióját. – Tetszett.

– Annyira tetszett, hogy majdnem kificamítottad a csuklódat!

– Az valami más volt – vágta rá Draco gyorsan. – Az nem azzal volt kapcsolatos, hogy lefogtál. Én... öh, tényleg pánikba estem, elismerem. De Harry... az, hogy még akkor is lefogtál, amikor ellenkeztem? Nagyon tetszett.

Harry már majdnem megkérdezte, mitől esett pánikba, de inkább úgy döntött, nem emlékezteti a férfit a közte és Nikolai között lévő hasonlóságra. Ehelyett a pillantása az enyhe pírra vándorolt Draco arcán.

– Azelőtt nem hozott zavarba, hogy szereted, ha dominálnak rajtad.

– Nem kimondottan zavarban vagyok – mondta Draco. – Ez csak az, hogy... azelőtt ez játék volt és szórakozás, de tegnap a dolgok sokkal valóságosabbak voltak. Kicsit nehéz elfogadnom, hogy Nikolai-on kívül mással is lehet ebben részem, és hogy ez rendben van, de a tegnapi után? Újra készen állok.

Nem is csoda, hogy Dracónak kellett egy kis idő, hogy gondolkodjon.

– Velem bármiben lehet részed, Draco. Játékban és szórakozásban, vagy sokkal valódibb verzióban, mint tegnap. Bármiben, amit szeretnél, de nem akarok igaziból verekedni veled, még jó ügy érdekében sem. Miért kell neked annyira a galagonyapálca? Tudom, hogy a nyírfa is jól működik neked.

– Igen, jól, de Harry... – Most Draco volt az, aki úgy nézett ki, mintha gombóc lenne a torkában. – Ezt a pálcát használtam az egész házasságom ideje alatt. Azt hiszem... szeretném most már félretenni.

Harry azt érezte, hogy könny gyűlik a szemébe, mert ez az egyszerű kijelentés jobban elárulta, mint bármi más, hogy a férfi mennyire meggyógyult. Most már készen állt. Készen arra, hogy Harryvel legyen.

– Akkor vegyünk neked egy újat – döntötte el. – Olyan lesz, mint egy új kezdet.

Számodra és számomra, tette hozzá majdnem.

– Nem akarok új kezdetet – mondta Draco. Harry meglepetésére durcásnak tűnt. – Annak a pálcának már története van.

– Érzelmi értéke – mondta Harry savanyúan, emlékezve arra, amiket Draco mondott neki. – Ha nincs a pálca, sosem találkoztál volna a férjeddel.

– Ez igaz, de én valami másra értettem. Úgy értettem, hogy... ebben a pálcában ott van a mi történelmünk, Harry. És én... akarom. Te nem egy akármilyen pasi vagy, akivel a múlt héten futottam össze. Te... mi így vagy úgy összetartozunk, sokkal több éve, mint amennyit házas voltam.

Az aggodalmai ellenére Harryt megérintették a szavak.

Persze a múltjuk nem csak jó történésekből állt, de talán ez – mint az a hirtelen jött ötlet is, hogy meglátogassa Piton portréját –, egy jel arra, hogy Draco kezdi elfogadni a múltját.

Még a rondább részeit is.

– Rendben – felelte Harry lassan. Belül szinte belebetegedett, de félretette az érzést. – Nem tetszik, de megteszem. Érted.

– Én griffendélesem! – mondta Draco örömteli sóhajjal. – Milyen bátor vagy!

– Annyira nem. – Harry összerezzent. – Épp halálra vagyok rémülve. Úgy értem, harcolni a pálcádért egy ellenőrizetlen fajta erőszak. Nem olyan, mint amit játszani szoktunk, és... – Harry nyelt egyet. – Nem akarok sérülést okozni neked.

– Kicsit önhitt vagy, nem? – Draco rávigyorgott. – Lehet, hogy én okozok majd sérülést neked.

– Ja, mint legutóbb... – kezdte Harry. – Miből gondolod, hogy legyőzhetsz? A legutóbb sem sikerült.

Draco nyilvánvalóan gondolt erre.

– Legutóbb folyamatos halálfélelemben éltem. Hónapok óta nem ettem és nem aludtam rendesen. Most azonban szerető gazdám van, aki etet, hagy pihenni, vigyáz rám és szeret.

– Ez igaz, de most olyan ellenfeled van, aki keresztülment az aurorképzés kemény fizikai tréningjén...

– Nem számít – mondta Draco vidáman.

– Mi az, te is edzettél?

– Elég edzett vagyok, de van valamim, ami biztos ütőkártya. – Amikor Harry nem szólalt meg, Draco folytatta. – A szükség, hogy bizonyítsak magamnak.

– Nekem semmit sem kell bizonyítanod.

– Saját magamnak kell bizonyítanom valamit. Mindig a rabszolgád leszek, és nem tudom elképzelni, hogy valaha is bánnám ezt a körülményt, de legbelül... – Draco nyelt egyet. – Azóta, hogy visszautasítottad a kezem a vonaton, értéktelennek érzem magam. Az iskolás éveink alatt eltemettem az érzést egy hegynyi düh és harag alá, de mindig tudtam, hogy ott van. Nem számít, hogy valóban nem voltam méltó a barátságodra. Már nem vagyok ugyanaz a fiú, és szeretném ezt bebizonyítani.

– Azzal, hogy megversz?

– Ez önmagában értelmetlen lenne, de amikor a pálcám az alku része, akkor igen. – Draco sóhajtott. – Ez a varázsló énem alapvető része, Harry. Az, hogy a te birtokodban van, talán indokolja a helyzetem, tekintve, hogy a rabszolgád vagyok, de te mindvégig magánjellegű megállapodásként kezelted kettőnk között. Tudni akarom, hogy vagyok olyan erős, mint te, és épp olyan érdemes a pálcámra, nem számít, hogy parancsra letérdelek és leszopom a farkad, és imádom, hogy erre utasítasz.

Harry érezte, hogy lassan felhevül a teste az utolsó szavaktól.

– Ezért vagy meztelen a talárod alatt? – kérdezte elfúlva. – Mert rabszolga vagy, még ha közben a pálcádért harcolsz is?

– Ez egy biztonságosabb óvintézkedés, mint bármi más. – Draco ajkai vékony vonallá préselődtek. – Nem felejtettem el, milyen ádázul meg kellett büntetned a zongorás incidens után, és akkor csak egy apró szabályszegést követtem el ellened ahhoz képest, hogy mire készülünk most. Azt akarom, hogy abban a pillanatban el tudj kezdeni korbácsolni, amint újra a kezemben lesz a pálcám, úgyhogy így egyszerűbbnek tűnt, mint levetkőzni aztán.

Harry csak pislogott.

– A talárodat tervezed levenni, amikor elkezdjük?

Draco bólintott.

Ez számottevő változás volt ahhoz a levetkőzni vonakodó Dracóhoz képest, akihez Harry hozzászokott.

– Tudod, nem tart olyan sokáig kiszórni egy eltüntetőbűbájt – mondta nagyon gyengéden, mivel úgy érezte, nem nagyon érti, mi folyik itt.

– És ha pár másodperc is sokat számít, mert olyan intenzív lesz a mellkasfájdalmam? – Draco megrázta a fejét. – Arra gondoltam, hogy jobb semennyit sem késlekedni.

– Hátrányban leszel, ha teljesen meztelenül harcolsz...

Draco felvonta az egyik szemöldökét.

– Nos, természetesen azt feltételeztem, hogy a te nemes griffendéles lelked – mert az, nem igaz? – nem hagyná, hogy kihasználd ezt.

Harry nevetett, de a nevetés gyengécskére sikerült.

– Ó, azt akarod, hogy mindketten meztelenek legyünk?

– Mint az atléták a régi időkben, ahogy tanultuk.

Meztelen harc a pálcáért... Harry majdnem megint felnevetett.

– Be is olajozzuk magunkat előtte?

– Mire gondolsz?

– Semmire...

– A cél a küzdelem, gazdám, nem az, hogy összevissza csúszkáljunk a lakásban...

– Igen, értem – szólt közbe Harry. – Teljesen biztos vagy a dologban, Draco? Tényleg vehetünk neked új pálcát, olyat, amit tökéletesen illik hozzád. Ha Ollivander nem akar neked eladni a háború utáni dolgok miatt, akkor elutazunk a kontinensre, és ebben az esetben abszolút hajlandó leszek kihasználni az ismertségemet, hogy a legjobb pálcakészítőt kapjuk Európában...

– Én ezt akarom – mondta Draco a galagonyára mutatva, ami közöttük feküdt az asztalon. – Története van, Harry. A miénk. Ez számít nekem, főleg most. Azon kívül... – Az ajka félénk mosolyra húzódott. – A galagonyapálcám szerencsét hoz nekem, ha nem tudnád. Legyőzte a legnagyobb sötét varázslót. Azt akarom érezni, hogy nekem is részem volt ebben.

– Tényleg részed volt benne.

– Köszönöm. – Draco megnyalta az ajkát. – Mindig is nagylelkű voltál. Szóval akkor... szabad?

– Nem fejezhetnénk be előbb a vacsorát?

– Már órák óta ideges vagyok emiatt. De ha te szeretnéd befejezni...

– Más szavakkal – mondta Harry szárazon – nem bánod, ha hátrányba kerülök.

Draco elmosolyodott.

– Ismersz már, úgy látom.

Válaszul Harry felállt, és elkezdte kigombolni az ingét.