– Enfin – mondta Draco, kifújva a levegőt, amikor bezárta hotelszobájuk ajtaját a hordár mögött, akinek az előbb adott borravalót.

– Most már beszélhetsz angolul – mondta Harry szárazon. – Már senkit sem kell lenyűgöznöd.

– Non pas toi? Mi a bajod, Harry? Nem tetszik az akcentusom?

– Tökéletesnek tűnik, nem mintha túl sokat értenék hozzá – gúnyolódott Harry. – Nézd, az hogy folyékonyan beszéled a nyelvet, nem jelenti azt, hogy minden beszélgetésben át kell venned az irányító szerepet és flörtölnöd kell, mintha attól félnél, ki fog menni a divatból!

Draco felvonta az egyik szemöldökét.

– Most kire gondolsz?

Harry az ujján kezdett számolni.

– A nőre a zsupszkulcs érkezési pontnál, a taxisofőrre ide úton, a recepciósra...

– Mind nő volt – mondta Draco legyintve. – Nem vonzódom a nőkhöz.

– Akkor miért flörtölsz velük?

Draco szeme résnyire szűkült.

– Pusztán csak szívélyes voltam. Az én hibám, ha a francia egy kissé extravagáns nyelv? Érzelgőssé tesz.

– Ó! – mondta Harry, és hülyének érezte magát.

– Én nem vagyok olyan, mint te – folytatta Draco élesebb hangon. – Engem nem érdekelnek... nos, legalábbis nem érdekelnek úgy. A nők nem. És még ha érdekelnének is, aligha lennék rá képes, hogy együtt legyek velük. Meglehetősen kevés okod van a féltékenységre, tekintve a körülményeinket.

– Ja. – Harry nagyot nyelt, azt kívánva, bár mások lennének a körülményeik. Nem lehet túl kellemes Dracónak a tudat, hogy nem élvezhet el anélkül, hogy Harry hozzáérne. Akár tetszett ez Dracónak, akár nem, Harry lesz az egyetlen lehetősége a szexuális megkönnyebbülésre.

És míg egy részének ez valamilyen szinten élvezetes volt – annak, amelyik szerette Dracót korbácsolni is például –, ugyanakkor halálosan csüggesztő is. Harry azt szerette volna, hogy önmagáért akarják őt, nem azért, mert ő volt Draco egyetlen választási lehetősége.

– Én nem vagyok két...

– Két mi?

Draco felszegte az állát.

– Mindegy. Ha ettől jobban érzed magad, az egész beszélgetés a taxiban arról szólt, hogy milyen boldog vagyok, amiért vakációzni megyek a jóképű kedvesemmel.

– Jóképű. Jóképűnek nevezett engem?

– Nem, én neveztelek jóképűnek, ő pedig egyetértett.

Harry zavarba jött, amikor melegséget érzett átáramlani a testén. Még jobban zavarba jött, amikor nem tudta megállni, hogy a következő kérdés kicsússzon a száján.

– Szerinted jóképű vagyok?

– Azt hittem, ezt már átbeszéltük – mondta Draco rámeredve. – Igen, úgy gondolom, hogy az vagy. Vonzódom hozzád. Tudom, hogy ezt már említettem neked. És ha azt mondod, ez csak a bűbáj miatt van, akkor lehet, hogy megütlek, és aztán komoly gondjaink lesznek. Tudod, mellkasfájdalom.

– Én... én csak azt hittem...

– Azt hitted, azért nyomtalak a fűre és smároltalak le, mert visszataszítónak talállak?

– Nos, én csak átlagos vagyok, de te, ó, egek, te lenyűgöző...

– Igen, annyira lenyűgöző, hogy nem tudtad megállni, hogy le ne tapizz, miközben aludtam – mondta Draco és az ajka megremegett, mintha próbálta volna visszatartani a mosolyt. – Tetszik a gondolat. De nem lehetünk mind ugyanolyanok, mint én, nem igaz? Az északi jégisten kinézet... nem, te melegebb típus vagy. Magas, sötét és jóképű, ez inkább a te stílusod. – Draco hirtelen intett a kezével. – Akkor... negyedik emelet?

Harry pislogott, meglepte a hirtelen témaváltás. Szerette volna még pár tucatszor hallani, milyen jóképűek találja Draco. De nem volt értelme mohónak lennie. Inkább tűnt volna betegesnek, mint szimplán csak bizonytalannak.

– Nos, tudom, hogy talán jobban hozzá vagy szokva az elit lakosztályhoz, amikor utazol...

– Miből jöttél rá?

Harry figyelmen kívül hagyta a cinikus megjegyzést.

– De a fönti lakosztályoknak nincs olyasvalamije, mint ennek.

– Virágmintás kárpitja? – kérdezte Draco a nappali szoba bútoraira pillantva.

Harry felnevetett.

– Prefektusi fürdője.

Ez elérte a hatást, amit Harry várt.

– Hogy... mije?

– Nos, legalábbis amennyire a muglik meg tudják közelíteni.

Mutatóujját behajlítva, Harry beinvitálta Dracót a jobbról nyíló hálószobába, remélve, hogy jól tippel. A brosúrákból, amiket az utazási iroda ügynökétől kapott, úgy értelmezte, hogy csak az egyik fürdőszobában kétszemélyes a fürdőkád.

Mint kiderült, helyesen tippelt.

Draco szeme elkerekedett.

– Ó, ez aztán ígéretesen néz ki! Nem mintha az iskolaihoz fogható volna, de veri a kis zuhanyzót a házadban.

Harry a megjegyzés hallatán elmosolyodott, de próbálta elrejteni. Végtére is még nem volt huszonötödike. Még nem volt itt az ideje, hogy kiengedje a macskát a zsákból.

– A másik szobában csak zuhanyzó van, azt hiszem.

Draco ravasz mosolyt villantott rá.

– Ó, mondd csak! Felteszem, akkor osztozkodnunk kell majd rajta. Ezt próbáltad elmondani?

– Öm... tulajdonképpen igen.

– És ha már megosztjuk a kádat, azt hiszem, akár az ágyat is megoszthatnánk. – Draco elvigyorodott. – Azonban figyelmeztetnem kell téged, hogy...

– Mire, hogy horkolsz?

Draco hátrébb lépett, az álla leesett a megrökönyödéstől.

– Természetesen nem!

– Csak egy kicsit – tette hozzá Harry. – Mit is akartál amúgy mondani?

– Nagyon vicces. Én pusztán arra próbáltam rávilágítani, hogy a csábítási technikád finomításra szorul. Ha az ágyadba próbálsz csalni, nem kellett volna egy teljes, két hálószobás lakosztályt kivenned. Végül is ez már egy fait accompli.

– Már megint a franciával jössz...

Amikor Draco közbeszólt, a hangja teljesen komoly volt.

– De... miért akartál két hálószobát? Nem értem.

Harry vállat vont.

– Már azelőtt lefoglaltam a helyet, hogy te meg én megint összejöttünk, ez minden.

– Ó!

Egyetlen hang, egy egész világnyi jelentéstartalommal.

– Miért, mit hittél?

– Hogy szeretnél egy kis magánszférát, gondolom – mondta Draco elfordulva.

Harry Draco elé lépett, és egyik karját a férfi nyaka köré fonta, közel vonva őt magához, miközben elsuttogta a választ.

– Már egymás után két éjszaka óta mellettem fekszel az ágyamban. Miért hiszed, hogy bárhol máshol szeretnélek látni?

Draco becsukta a szemét, de Harry még előtte észrevett egy kis fájdalmat átsuhanni a tekintetén.

– Amikor régebben szeretők voltunk, általában külön aludtunk.

– Ó, ez nem igaz!

Draco hirtelen kinyitotta a szemét.

– Ó, de igen, Harry! Így volt! Egyszer átaludtuk együtt az éjszakát a kanapédon, és párszor H... H... Hollóbércen is, de az esetek többségében bejöttél a szobámba, hogy... és aztán elmentél, amikor vége lett.

Harry felsóhajtott, amikor visszaemlékezett. Mintha már rengeteg ideje történt volna, holott csak pár hónap telt el azóta.

– Igen, így van. Ez igaz. Azt hiszem, arra gondoltam, már így is elég rossz, hogy a bűbáj arra kényszerít, hozzám fordulj szexuális megkönnyebbülésért, és hogy tiszteletben kell tartanom a szabad akaratodat legalább annyira, hogy utána magadra hagyjalak.

– Azt éreztem, hogy csak egy dolgot akarsz. – Draco elhúzódott Harrytől. – És aztán azt, hogy ha ez az, amire vágysz, rá kell jönnöm, hogyan lehetnék jó szolga, és csakis arra kell koncentrálnom, hogy örömet szerezzek neked, még ha ez azt is jelenti, hogy csak velem szexelsz, de sosem alszol velem. És aztán ordítani lett volna kedvem, hogy nem tehetem meg... hogy többet akarok...

– Elég jól titkoltad – jegyezte meg Harry közelebb lépve, mialatt Draco tovább hátrált, míg a lába bele nem ütközött az öltözőasztalba. Harry hozzáfeszült a testével Dracóhoz, megragadta mindkét kezét, és összefűzte az ujjaikat. – Olyan ügyesen próbáltál a kedvemre tenni, hogy fogalmam sem volt róla, hogy ez zavar téged.

Draco orrlyukai kitágultak.

– És most?

– Mmm, nos, már nem fogsz egyedül aludni, hacsak nem mondod azt, hogy mégiscsak szeretnél, ehhez mit szólsz?

– Működhet a dolog...

Harry közel hajolt és apró puszikat hintett Draco arcára.

– Csak egy probléma van.

– Hmm?

Ekkorra Harry elérte Draco fülét. Aprót harapva a fülcimpájába a többit csak elsuttogta.

– Túl korán fel szoktál ébreszteni. Ezt miért csinálod? Sosem tűntél korán kelőnek, de már zsinórban két reggel óta szeretkeztél velem, mielőtt még pirkadt volna.

Draco elfordította az arcát, és lágyan foglyul ejtette Harry ajkát egy olyan csókban, amitől Harry minden érzéke körtáncot járt.

– Mit mondhatnék erre, Harry? Szükségem van rád.

Ez még mindig nem az volt, hogy „szeretlek", de már közel járt hozzá, amennyire csak lehetett, gondolta Harry.

– Mmm, de mi van, ha nekem meg alvásra van szükségem?

– Nos, vakáción vagyunk. Tégy elégedetté, és aztán aludj, ameddig csak szeretnél. Engem ölelve.

– Ó, ez jól hangzik.

– Na ugye! – Draco egyik kezével átkarolta Harry nyakát, és újra megcsókolta őt. Ezúttal kevésbé volt finom. Éhesebb volt. Amikor Draco elhúzódott, a szeme ragyogott.

Harry akaratlanul is elvigyorodott az egyértelmű vágytól, ami kiült Draco arcára. Látványosan megnézte az óráját, ami átállította magát quebeci időre, amint megérkeztek a zsupszkulcs hatóságokhoz.

– Hmm, nos, tudod, itt még mindig korán van. Kétlem, hogy kinyitottak volna már a boltok és a turistalátványosságok. Vehetnénk egy hosszú fürdőt, ha szeretnéd. Megmasszírozlak a kádban...

Harry nem mondta, milyen fajta masszírozásra gondolt, de tudta, hogy nincs is rá szükség. A buja hangszíne valószínűleg elárulta.

– Legközelebb azt javasolod majd, hogy töltsük az egész napot az ágyban – mondta Draco szárazon.

– Nos, tény, hogy olyan hotelt választottam, aminek kiváló a szobaszerviz szolgáltatása. Még enni sem kell kimozdulnunk.

– Akármilyen csábítóan is hangzik, valójában eléggé vágyom arra, hogy felfedezzem a várost. – Draco visszament a nappaliba, és széthúzta a függönyöket, hogy felfedje a Szent Lőrinc folyóra nyíltó kilátást. – Még sosem láttam az új világot.

– De épp most mondtam, hogy még semmi sincs nyitva!

Draco megfordult és elmosolyodott.

– Nem bánom, hogy szexre vágysz, Harry. Meglehetősen hízelgő, de meg kell tanulnod elfogadnod a nemet is válaszként.

– Nem semmi szolga vagy...

A mosoly eltűnt Draco arcáról.

Ó, egek! Harry nyelt egyet.

– Csak vicceltem! – mondta gyorsan. – Nem akarlak semmire sem rákényszeríteni. Úgy értem, hacsak nem játsszuk éppen azt, de te nem akarod ezt, és én megértem, tényleg. Én csak úgy értettem... hogy jó, hogy már ilyen könnyen nemet is tudsz mondani. Utálnám, ha ész nélkül engedelmeskedned kéne nekem.

– Mint mielőtt visszatértek az emlékeim? – Draco orrlyukai kitágultak. – Igen, észrevettem, mennyire utáltad, Harry.

– Nos, akkoriban még azt hittem, engedelmeskedni akarsz nekem.

– Még mindig akarok.

Harry keze ökölbe szorult.

– Néha komolyan utálom ezt a bűbájt.

– Én meg néha utálok egy ekkora idiótához tartozni.

Ettől Harry megdermedt.

– Tessék?

– Ez nem a kibaszott bűbáj! – kiáltotta Draco. – Ez én vagyok! Nem vetted észre, hogy Nik és én miket tartottunk abban a ládában, Harry? Én szeretem az alávetettséget. Már mondtam neked. Átadni az irányítást egy másik embernek extázist jelent nekem. – A dühös tónus kiveszett a hangjából, és rekedten folytatta. – Még mindig nem érted? A bűbáj semmire sem kényszerít, hacsak nem használod azt a szigorú hangodat, és soha semmit sem kényszerít rám, hogy érezzem vagy akarjam. Én vagyok az, aki ezt teszi. Magammal.

– Rendben – mondta Harry lassan, alaposan átgondolva, mit mondjon. Nem akart mindent elcseszni egy újabb feltételezéssel. – Öm... ha még mindig úgy érzed, hogy... öm, élveznéd, ha engedelmeskedhetnél nekem, akkor... akkor nem értem, miért mondtad, hogy nem akarod már játszani azokat a játékokat velem.

Draco teljesen az ablak felé fordult.

– Én akarom.

– Akkor...? – Harry nem fejezte be a kérdést.

Egy hosszú pillanatig Draco néma maradt.

– Más a tudat, hogy ez igazából nem játék, Harry. Hogy nem csak eljátszom a rabszolgaságot, hanem tényleg az vagyok. Más a tudat, hogy tényleg kényszeríthetnél dolgokra, ha akarnál.

– De én soha...

– Tudom – mondta Draco halkan, még mindig a hátát mutatva Harrynek. – Nem úgy értem, hogy nem bízom benned, mert bízom.

Nem bírva elviselni az őket elválasztó távolságot, Harry Draco mellé lépett, és megragadta a kezét, összefűzve az ujjaikat.

– Ez már nem... öm izgalmas többé így, hogy valóság és nem fantázia?

– Épp hogy még izgalmasabb – mondta Draco egy pillanatra Harry szemébe nézve, mielőtt elszakította volna a tekintetét. – De ez nem jelenti azt, hogy helyesnek is tűnik. Igazi rabszolgának lenni... ezt akartam Nikkel, oké? Erről fantáziáltam; ezt játszottuk. És most megkaptam, csakhogy veled, és...

– Bűntudatod van, amiért velem akarod – mondta Harry megszorítva egy kicsit Draco kezét.

Draco bólintott és egy könnycsepp gördült le az arcán.

– Sajnálom!

Az ajkához emelve Draco kezét Harry megcsókolta a kézfejét, hosszan és lassan.

– Ez csak azt jelenti, hogy nagyon szeretted a férjedet. Ezt nem kell sajnálnod.

Draco a szabad kezével letörölte a könnyet.

– Nem hiszem el, hogy ennyire hülye vagyok. Nik halott, te viszont itt vagy, és egyébként is a tiéd vagyok, és te vagy az ország legjobb partija, az érdeklődésünk is tökéletesen összeillik. Szeretsz dominálni fölöttem, és nagyszerű is voltál benne, a rohadt életbe, és én még mindig annyira idióta vagyok, hogy nem bírom rávenni magam, hogy szeresselek!

– Nem számít. – mondta Harry komolyan.

– Hogy ne számítana?

– Nos, nyilvánvalóan szeretném – tette hozzá Harry. – De most komolyan, Draco. Annyi ember próbálta már alantas okokból a karjaimba vetni magát, hogy már rendesen üdítő érzés, hogy te visszautasítod ezt. És ha megpróbálsz szeretni, csak mert a nevem segíthet neked boldogulni a varázsvilágban, vagy valami, nos... az sokkal rosszabb lenne annál, ami most van, hát nem látod? Mert az, amink most van, bármennyire is furcsának tűnhet bárki másnak... nekünk működik.

– Most, hogy túljutottam a tagadáson, valóban.

– Tagadáson?

Draco legyintett.

– Próbáltam úgy tenni, mintha... nem is tudom. Mintha egy nap felébredhetnék, és Nik még mindig élne, azt hiszem. Tudom, hogy nem történhet meg, de folyton az járt a fejemben, hogy milyen arcot vágna, ha rájönne, hogy mással voltam, míg ő távol volt. Nem akartam úgy gondolni rá, mint aki tényleg meghalt. Őrültség, tudom.

– Szerintem ez teljesen normális, tényleg.

Draco elhúzta a száját, amikor összeakadt a tekintete Harryével.

– Talán. De már túl vagyok rajta. Ő nem jön vissza, és tisztában vagyok ezzel. Nem érzek bűntudatot, amiért lefekszem veled, Harry. Nikolai annyira tökfej volt, hogy fogadok, tényleg örülne ennek. Jó ember vagy, és teljesen megértesz engem, ő pedig nem akarná, hogy egyedül éljem le az életem. Mindezt tudom. Egyszerűen csak... nem vagyok képes dominálós játékokat játszani veled.

– Már mondtam, hogy nincs szükségem rájuk – mosolygott Harry. – Azok csak a cseresznye a fagylaltkelyhen, Draco. A desszert anélkül is igazán nagyon jó.

– És a szex a fagylaltkehely.

– Nem, szerintem a szex a csoki szirup – mondta Harry elgondolkodva.

Draco kuncogott.

– Akkor mi a jó Merlin a fagylalt?

Harry a szemébe nézett, a másik kezét is megfogta, majd mindkettőt megszorította.

– Te.

– Én? – kérdezte Draco kétkedve.

– Igen, te. Hát nem érted? Szeretlek. Bármit is érzel vagy nem érzel, bármik is a gátlásaid, szeretlek és veled akarok lenni. Akkor is, ha épp nem szexelünk.

Draco szeme résnyire szűkült.

– Ne mondd azt, hogy szex nélkül is ugyanolyan boldog lennél! Egy férfi sem érez így.

– Na igen, nos, nem is azt mondtam, hogy pont ugyanolyan boldog lennék, vagy igen? Azt mondtam, hogy akkor is veled akarnék lenni. A fagyit a szirup nélkül is élvezem, és halál biztosan tudom, hogy a cseresznye nélkül is élvezném a fagylaltkelyhemet, úgyhogy ne aggódj most már emiatt.

– Rendben – mondta Draco, és a mosolyában mintha megkönnyebbülés lett volna. – Nem fogok.

– Van rá esély, hogy ágyba jössz most, hogy ezt megbeszéltük? Vagy esetleg a fürdőbe?

Draco felnevetett.

– Javíthatatlan vagy. Szeretnék kimenni és megnézni a várost. Szerezzünk valami ebédet, habár biztos vagyok benne, hogy reggelinek fogják álcázni, mivel itt még mindig korán van.

– Menjünk! – felelte Harry, gyengéden húzva Dracót a kezeinél fogva. – Lássuk, mit ehetünk, aztán gyalogtúrát teszünk az óvárosban. Hogy hangzik?

– Csavaroghatunk a folyó mentén? Hajóra szállhatnánk, ha látunk egyet, ami szabad.

– A kívánságod számomra parancs – mondta Harry, és a szavak mélyen visszhangoztak benne. Végtére is igazak voltak. Draco a mágia miatt lett rabszolga, de Harry a szerelem miatt akarta magát Dracónak szentelni.

És a szerelem meg a mágia közül Harry jól tudta, melyik az erősebb hatalom.