Harry hátradőlt a székében a reggelizőasztalnál ülve és ránézett az órájára. Hmm, még mindig korai egy kissé. Kingsley talán még bent sincs az irodájában.

Draco felvonta egyik szemöldökét.

– Sietsz valahová? Azt hittem, mától szabadságon vagy.

– Így is van, de be kell ugranom a Minisztériumba a zsupszkulcsért.

Draco megitta a maradék narancslevét és bólintott.

– És a Mágikus Közlekedésügyi Főosztály előtti sor az év ezen időszakában tényleg borzasztó. – Mintha feltűnt volna neki valami Harry arckifejezésén. – Ó, de te felsővezető vagy! Neked persze, hogy nem kell a csőcselékkel együtt várakoznod.

– Kingsley azt mondta, majd ő elintézi – mondta Harry bűntudatosan. – Próbáltam lebeszélni, de ragaszkodott hozzá.

– Jó neki! Nincs még egy olyan hasznos dolog, mint a magas körökben lévő barátok, és semmi rossz nincs abban, ha hagyod, hogy jót tegyenek veled – mondta Draco szinte sugárzóan boldogan.

Neki könnyű volt ezt gondolnia. Mardekáros volt. A haszonlesés szinte a természetéből fakadt.

De végül is megvolt ennek a helye és ideje, gondolta Harry. Főleg, mióta a Mágikus Közlekedésügyi Főosztály feljegyzései nyilvánosnak számítottak. Tényleg nem szerette volna, ha követik Montrealba. Ő csak egy szép, normális vakációra vágyott.

– Akkor mikor pakoljam össze a holmijainkat?

Harry felpillantott.

– Ó, öm, holnap délben indulunk. A mai napot azért vettem ki, mert arra gondoltam, szükségünk lesz egy napra, hogy összekészüljünk az útra.

Draco elismerően pillantott rá.

– Én általában csak annyit mondok, hogy „csomag" és meglendítem a pálcám. Öt percbe sem kerül.

– Ó! – Harry vállat vont. – Nos, még sosem voltam külföldön.

– Még sosem jártál Nagy-Britannián kívül?

– A legutóbb, amikor leellenőriztem, a külföld ezt jelentette, igen.

Draco összevonta a szemöldökét.

– Hagynom kellett volna, hogy te válaszd ki a helyszínt.

– De utálod a Nemsülszt. – Harry megint megvonta a vállát. – A szigetek amúgy sem az én ötletem volt. Kingsley javasolta.

– Jó érzés lehet, hogy tegezitek egymást magával a mágiaügyi miniszterrel...

– Nos, már akkor is ismertem, amikor még csak egy alacsony beosztású auror volt – mondta Harry viccelődve. Akkor jutott eszébe, hogy Draco sosem volt még Harry munkahelyén, és hogy Draco egyszer még arra is gondolt, hogy Harry titkolni próbálja a kapcsolatukat. A gondolat eléggé bántotta Dracót, talán még az emlékei nélkül is, szörnyen bűntudatos volt, amiért ő ugyanezt tette a férjével.

Harry a legkevésbé sem akart olyan utalást tenni, mintha szégyellné Dracót. Nem szégyellte őt, mindegy, mit gondolt Kingsley a kapcsolatukról. Szerette Dracót és nem érdekelte, ki tud arról, hogy együtt vannak, és azt akarta, Dracónak meg legyen az a biztonsága, hogy tudja, Harry komolyan szereti őt. Elég komolyan ahhoz, hogy ne tartsa titokban bezárva otthon.

– Akár eljöhetnél és találkozhatnál vele!

Draco olyan hirtelen kapta fel a fejét, hogy Harry szinte hallotta a nyakcsigolyák roppanását.

– A Miniszterrel?

– Igen. Már hamarabb is el kellett volna hozzalak a munkahelyemre, hogy bemutassalak.

– Azt hittem, nem szabad odamennem – mondta Draco keserűen.

– Az csak a felvételire vonatkozik. Az ellen viszont senki sem tiltakozhat, ha velem jössz felvenni a kettőnknek szóló zsupszkulcsot.

Dracónak tátva maradt a szája.

– A Miniszter tudja, hogy velem mész?

Harry tudta, jól tette, hogy felhozta a dolgot.

– Persze, hogy tudja. Miért, mit gondoltál, hogy rejtegetlek? Mert nem.

– Nem bánod, ha az emberek megtudják...?

Harry megrázta a fejét.

– És mi van a sajtóval?

– Nos, jobban örülnék, ha nem követnének minket mindenhova, mivel egyszerűen idegesítő, de nem érdekel, ha párként utalnak ránk. Hacsak... – Harry megköszörülte a torkát. – Sajnálom! Nem gondoltam rá, hogyan érezhetsz. Nem szeretnéd, ha az emberek megtudnák, hogy mi... együtt élünk?

Draco vetett rá egy sanda pillantást.

– Remélem, hogy ezt csak viccből kérdezed. Ó... tényleg komoly vagy. Nincs semmi szociális érzékenységed, mi?

– Tessék?

Draco megfogta a kezét.

– Te vagy a legjobb parti az egész varázsvilágban, és még azt kérdezed, nem bánom-e, ha megtudják, hogy én vagyok az, aki megkapott téged?

Harry az ajkába harapott.

– De te nem azért vagy velem, mert én... öm, az vagyok, aki.

– Nem, biztos lehetsz benne – mondta Draco szárazon. – Meglep, hogy ezt hangosan ki kell mondani, de foglalkoztat, hogy mit gondolnak rólam az emberek, Harry. A legkevésbé sem zavarna, ha a szeretődként hivatkoznának rám.

Harry megborzongott.

– Ó, kérlek! – korholta Draco. – Meg tudnám érteni az akadékoskodásodat a témában, ha arra használnálak, hogy előrébb jussak. De mindketten tudjuk, hogy nem erről van szó. Semmi baj sincs azzal, ha az ember realista. A varázsvilágbeli hírnevemre ráfér egy kis renoválás. Mi baj lehet abból, ha ez a helyzet megadja neki? Ez nem számítás, csak természetes következménye a helyzetnek.

– Távol tartottad az összes újságírót és sosem adtál nekik tippet – ismerte fel Harry.

– Felfedni a személyes ügyeidet a kifejezett engedélyed nélkül nem tűnt túl jó ötletnek. – Draco elfordította a tekintetét. – Azon kívül akkoriban nem igazán érzékeltem magamat más egyébnek, mint a rabszolgádnak.

– Örülök, hogy most már nem így van. – Harry bólintott, belátva, hogy Dracónak igaza van. Semmi rossz nincs abban, ha az ember realista. Legalább Draco nem Ginny volt, aki címoldalakra trombitálta a kapcsolatukat. Ő pont az ellenkezőjét tette.

Harry megint az órájára pillantott.

– Tíz perc múlva indulunk...

– Tíz perc? Tíz perc? Ennyi idő alatt kéne elkészülnöm a Miniszterrel való audienciára? Elment az eszed! – Draco kiugrott a székéből, és az arcára pánik ült ki. – Jobb talárt kell felvennem, manikűröznöm kell, aztán...

– Kevesebb idő kell összekészülnöd egy két hetes útra, mint arra, hogy elkészülj felvenni a zsupszkulcsot?

Draco megfordult és elvigyorodott, a kifejezés színtisztán szemtelen volt.

– Még szép. Ő a Miniszter. Te meg csak Harry Potter vagy.

Harry úgy gondolta, hogy Draco azon kevés emberek egyike a varázsló Nagy-Britanniában, aki cinizmus nélkül tudja ezt kimondani. Csak Harry Potter. Draco komolyan is gondolta. Annak ellenére, hogy tisztában volt vele, mit gondolnak az emberek Harryről, ő nem osztotta az esztelen tévképzetüket – még ha túlságosan lelkesen használta is ezeket a saját maga hasznára.

Csak Harry Potter. Ez tetszett Harrynek.

Nos, Harry Potternek lehet, hogy nem volt olyan szociális képessége, mint annak, aki a Mardekárba született és nőtt föl, de meg volt a magához való esze. Harry várt, amíg Draco felér az emeletre, aztán ledobott egy kis hop-port a kandallóban, és Kingsley irodáját hívta.

Valamely oknál fogva úgy ítélte, hogy a minisztériumi látogatásuk sokkal jobban sül majd el, ha nem lepik meg a Minisztert.

* * *

– Harry! Nem tudtam, hogy ma is bent leszel!

Harry odafordult, hogy üdvözölje az egyik aurorkiképzőjét.

– Hello, Laurent! Csak beugrottunk, hogy magunkhoz vegyük a zsupszkulcsunkat. Draco, ő itt Laurent Yates, aki mágikus nyomozási technikákat oktat az aurorgyakornokoknak! Laurent, ő Draco Mafoy! Velem jön vakációzni.

– Ó, tényleg? – Laurent alaposan végigmérte Dracót. – Sok ideje ismeri már Harryt, ugye?

– Igazából tizenegy éves korunk óta – felelte Draco kimódoltan szívélyes hangon. – Együtt jártunk iskolába.

– Akkor barátok vagytok?

– Nem mintha rád tartozna – mondta Harry –, de annál többek vagyunk. Együtt élünk.

Laurnt egy lépést hátrált, barna szeme még mindig Dracót méregette, miközben azt kérdezte:

– Mi történt Ginny Weasley-vel?

– Hogy tud mágikus nyomozást tanítani, ha egy beszélgetést sem képes követni? – kérdezte Draco erőltetetten felnevetve. – Őszintén, Yates! Harry épp most mondta önnek, hogy a szexuális élete nem tartozik magára. És egyetértek vele. A mi szexuális életünk tényleg nem tartozik magára.

– Ginny és én szakítottunk egy ideje – mondta Harry röviden Dracóra meredve. Yates kicsit kíváncsiskodó volt, de ez nem jelentette azt, hogy Dracónak ilyen durván kell beszélnie vele.

– Sosem olvastam róla!

Draco előrébb lépett egyet, ezüst szeme egyenesen fagyos volt.

Harry, kezét a karjára téve visszatartotta.

– Nem akartam, hogy írjanak róla.

– Mióta dolgozik itt? – kérdezte Draco. – Nem fog már sokáig, ha nem esik le magának, hogy Harry nem szeretné, ha a beosztottjai kifecsegnék a dolgait a sajtónak. Jó ég, én ezt már tizenkét éves korom előtt tudtam!

Yates mérgesen pillantott Dracóra, de átrendezte a vonásait, mielőtt Harryre nézett.

– Sajnálom, Harry! Nem tudtam, hogy elérhető voltál.

Harrynek tátva maradt a szája.

– Laurent... nem mondhatsz ilyet a barátom előtt!

– És egyben szeretője előtt – tette hozzá Draco, majd Harrynek címezve folytatta. – A másik szó eléggé gyerekesen hangzik, nem gondolod? Elnézve, miket művelünk az ágyban...

– Draco! – szólt rá Harry, és nem tudta, hogy zavarba jöjjön, vagy inkább felnevessen. – Elég!

– Fusson, Yates! – mondta Draco, még mindig fagyos tekintettel, még ha a hangja melegen is csengett. – Hacsak nem akar itt állni és bámulni, ahogy megcsókolom Harryt.

Szavához hűen Draco közelebb is lépett, átkarolta Harry derekát és közel húzta egy forró csókra, azon a szent helyen, az aurorparancsnokság folyosóján.

Harry levegőért kapkodott, amikor Draco végül elengedte, és kicsit bosszús volt. De leginkább összezavarodott.

– Mi a franc volt ez? – sziszegte, jobbra-balra tekintgetve, hogy egyedül vannak-e.

– Ó, hát a szeretőd levakarta Laurentet.

– De... de...

– Annyira tökéletesen reménytelen vagy – mondta Draco a fejét rázva. – Néha azon gondolkodom, hogy nem kötötték be a fejed végül, amennyire hagyod magad manipulálni...

– Ja, általad!

– Nos, az a része teljesen helyénvaló – felelte Draco kedvesen.

– Miért kellene levakarni Laurentet? Már három éve dolgozunk együtt.

– Harry, a „nem tudtam, hogy elérhető vagy", egy kód, ami annyit jelent: „most hogy tudom, elhiheted, hogy vadászni fogok rád".

– Ó, talán van egy nővére, vagy ilyesmi...

– Ellenkezőleg, szerintem most épp a falba veri a fejét, amiért nem jött rá hamarabb, hogy a férfiakhoz vonzódsz.

– Egy férfihoz – javította ki Harry végigkísérve Dracót a folyosón, aztán be az irodájába. – Senki más nem érdekel.

– Helyes! – válaszolta Draco velősen. – Van rá esély, hogy kirúgd?

– Nincs!

Draco vállat vont.

– Én sem gondoltam. Kár.

– Kissé birtokló vagy, nemde? – Harry sosem hitte volna. Talán kellett volna, elnézve Draco válaszát.

– Nézd az én szemszögemből! Mi lesz velem, ha beleszeretsz valaki másba?

Ó, egek! Nem csoda hogy Draco így reagált. Szerves részét képezte a sebezhetőség érzése. Harry ekkor már tudta, helyesen tette, hogy elmondta neki, hogy szereti.

– Soha! – lehelte Harry a falhoz nyomva Dracót egy hosszú csókra.

– Az enyém vagy. Senki másba nem fogok beleszeretni. Téged szeretlek.

– Majd emlékezz erre, amikor az a Yates fazon teát hoz neked.

– Honnan tudtad...?

– Na vajon? – kiáltott fel Draco.

– Oké, oké, néha hoz nekem teát. Ez még nem jelenti azt, hogy érdeklődik irántam.

Draco megforgatta a szemét.

Kopogás zavarta meg őket.

– Harry?

– Jöjjön be, Lenore! – szólt ki Harry, felismerve a recepciósboszorkánya hangját. – Épp megmutattam Dracónak, hol dolgozom.

Harry szórakozására – és megrökönyödésére – Draco Lenore-t is konkurenciának ítélte. A szeme résnyire szűkült, az ajka egyetlen vonallá vált, miközben kritikusan felmérte a nő lobogó szőke haját és szűk ruháját.

– Lenore Reynolds, szeretném bemutatni önnek Draoco Malfoyt. A szeretőm – mondta Harry, próbálva nem megbotlani a szóban. Sosem használta volna, hacsak nem azért, mert talán ez majd segít lecsillapítani Draco égnek meredő szőrét. – Draco, ő Lenore, aki a recepciósboszorkányomként dolgozik.

Lenore elmosolyodott.

– Örvendek a találkozásnak! Harryvel megy vakációzni, igaz?

Drao csak bólintott, egyértelműen gyanakvással töltötte el a kérdés. És a nő is.

– És mivel foglalkozik?

– Kitartott vagyok – felelte elnyújtottan. – A Harryé.

– Független vagyonnal rendelkezik, és nincs szüksége munkára – mondta gyorsan Harry, szinte köhögve. A féltékenység egy dolog, de ez már kezdett elfajulni. – Szüksége van valamire, Lenore?

– Nem, de hangokat hallottam az irodájából, holott a napirend szerint ön egyértelműen szabadságon van. Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy minden rendben.

– Ó, tökéletesen. Köszönöm, Lenore!

A nő jó volt a munkájában, gondolta Harry. Felismerte, ha udvariasan el lett küldve.

Mihelyst egyedül maradt Dracóval, és az ajtó is bezáródott, Harry szembeállt vele.

– Nézd, a birtoklós dolog rendben van, de most már simán csak paranoiás vagy. Lenore boldog házasságban él, két kicsi gyerekkel.

– Gúnyolódott rajtam, azt kérdezte, mit dolgozom, mintha a Malfoyoknak dolgozniuk kéne. Azt próbálta közölni, hogy jobbat is találhattál volna, mint egy gazdag, fiatal naplopót...

– Jézusom, Draco! – kiáltott fel Harry. – A beképzeltség és a bizonytalanság veszélyes kombináció. Ő mugliszületésű, és az USÁ-ban tanult, csak pár éve jött Nagy-Britanniába. Szart sem tud az itteni famíliákról.

– Mi történt az akcentusával?

– Kiejtésbűbáj. – Harry elmosolyodott az emlékre. – Lenore nem örült, amikor javasolták neki. Azt mondta, tud angolul. Ez igaz is, de a főnökök ragaszkodtak hozzá, mivel recepciósként rendszeresen beszélnie kell emberekkel.

– A Miniszter hagyta, hogy egy amerikai boszorkányt vegyél fel? – kérdezte Draco kétkedve. – Egy amerikait?

– Nos, brit férfival házasodott össze. És... öm, eléggé ragaszkodtam hozzá – ismerte be Harry. – De ő volt a legjobb a jelentkezők közül...

– Azt meghiszem! A többiek valószínűleg kiguvadó szemekkel bámultak rád, és azt rebegték: „Ó, Mr Potter, ön az én hősöm, hatalmas megtiszteltetés lenne, ha önnek dolgozhatnék!" Fogadok, még a férfiak is.

– Valami ilyesmi – vallotta be Harry. – Kivéve ezt az egy csatalovat, aki azt mondta, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy szükségem legyen recepciós boszorkányra. Talán igaza volt, én pedig nem bánom, ha az emberek őszintén elmondják nekem, amit gondolnak, na de ő? Umbridge-re emlékeztetett.

– Akkor felteszem, Lenore rendben van – mondta Draco vonakodva. – Nem csak kitaláltad, hogy férjnél van?

– Draco...

– Helyes, persze, hogy nem. – Draco a halántékához emelte a kezét. – Nem gondoltam, hogy ilyen megerőltető lesz találkozni a kollégáiddal, Harry. Van itt valami fejfájásra való bájital?

Harry elővett egyet a fiókjából, amit aztán sebesen visszazárt, amikor meglátta benne a dossziét. Azt a bizonyosat. Tényleg át kellett volna adnia Hermionénak, hátha talál valami hasznosat. Azzal a háttérrel, amit könyvekből és Dracótól megtudott a generációs mágiáról, talán észrevenne valamit, amit Harry nem.

De ez várhatott a vakáció utánig.

– Jobb? – kérdezte Harry, visszavéve a fiolát, miután Draco lenyelte a tartalmát.

– Eh. Boltban vásárolt. Majd emlékeztess rá, hogy főzzek neked valami rendes szert, amit itt tarthatsz. Nem kell szenvedned, csak mert nem otthon vagy. Basszus, bárcsak lenne nálam Perselus fejfájás elleni bájitalából. Azok annyira jók voltak, hogy azt is elfelejtetted tőlük, hogy valaha fájt valamid.

– Megpróbálhatsz belenézni a könyvébe, hátha leírt valami változtatást – javasolta Harry.

– Abba a könyvbe, amit elvettél tőlem?

Harry finoman rátette a kezét Draco vállára.

– Az csak azért volt, mert még mindig problémáid voltak az emlékeiddel, és nem akartam, hogy... nos, a te múltaddal, attól féltem, érdekelni kezd majd valamelyik sötétebb bűbáj benne. – Amikor Draco felszívta magát, Harry megszorította a vállát. – Ahogy velem történt.

– Ó!

– Úgy szólt, „ellenségekre", és amikor kész helyzet adódott, nem tudtam ellenállni. Nem akartam, hogy valami hasonló történjen veled.

– De most már megkaphatom a könyvet?

– Igen, de szeretném, ha megígérnéd, hogy ha bármi mást akarnál vele csinálni az olvasáson kívül, akkor előbb velem beszéled meg. De ne kísérletezz úgy, ahogy én tettem!

Draco odafordította a fejét és gyors csókot adott Harry kezére.

– Sokat jelent számomra, hogy hitelt adsz a szavamnak, főleg azok után, hogy...

– Tiszta lappal kezdünk – mondta Harry határozottan. – Mostantól őszinték leszünk, mindketten. Ezért mondtam el, hogy mennyire szeretlek, és... – Harry megrázta a fejét, amikor Draco beszélni akart. – És ezért örülök, hogy te nem mondtad ki ugyanazt. Örülök, hallod? Jobban szeretem az igazat, mint a szépen csengő hazugságokat.

– És tudtad volna, hogy az hazugság – dörmögte Draco. – Nos, tényleg nagyon kedvellek téged, ezzel tisztában vagy. Nagyon, Harry. Biztos vagyok benne, hogy boldog lehetek veled, és én is boldoggá tehetlek téged, még ha én nem is... érzek ugyanúgy, mint te.

– Tényleg boldoggá teszel. – Azzal Harry a karjaiba húzta Dracót, mintha táncmozdulatot gyakorolna, és szoros ölelésbe húzta, hogy őrülten csókolja és bebizonyítsa neki, hogy amit az előbb mondott, azt komolyan is gondolja. Mert tényleg igaz volt. Harry boldog volt. Persze, a dolgok még jobbak is lehettek volna, ha Draco is szerelmes belé, de Harry arra gondolt, hogy ha nagyon szerencsés, és nagyon jó Dracóhoz, akkor idővel ez is megtörténik.

Ronnak igaza volt: az ember egynél többször is tud mélységesen szeretni. Dracónak talán csak egy kicsit több időre van szüksége. Időre ahhoz, hogy gyógyuljon, hogy túljusson a szörnyű gyászán, és haragján a férje halála miatt.

Harrynek már több reménye volt arra, hogy az idő minden sebet begyógyít, most, hogy látta, kicsoda is volt valójában Nikolai Preobrazhensky. Hibákkal teli. Egyáltalán nem makulátlan.

Ami azt jelentette, hogy talán, de csak talán, Harrynek volt esélye.

– Mmm – mormogta Draco karjával átölelve Harryt, ahogy a csók folytatódott.

– A miniszternek nem éppen ez járt a fejében, amikor saját irodát adott neked – csendült egy hang mögöttük.

– Miniszter! – zihálta Harry, elhúzódva Dracótól. Kingsley négykézláb állt, felsőteste kikandikált Harry irodai kandallójából. – Elnézést...

– Ne, ne, szabadságon vagy! Ne aggódj emiatt! Csak meg akartam nézni, hogy bent vagy-e. Van egy találkozóm az irodán kívül tizenöt perc múlva, és beszélnem kellene veled az utadról.

– Azonnal ott vagyunk – mondta Harry. Kingsley bólintott, és visszahátrált a saját irodájába.

Harry hallotta a kandalló süvítését, amikor megszakadt a kapcsolat. Abban a pillanatban, hogy biztonságos volt elhagyni az aurorparancsnoki viselkedést, felnyögött és a kezébe temette az arcát.

– Nos – szólalt meg Draco tréfás hangon. – A miniszter jóval alacsonyabb, mint gondoltam.

Ennek hallatán Harry fojtottan felnevetett.

– Csak ne kezdd el őt is azzal vádolni, hogy rám hajt! Nem hiszem, hogy el bírnám viselni.

– Nem, nem a te típusod – jegyezte meg Draco töprengő hangon.

– A fülbevaló miatt?

– A kopaszság miatt. – Draco hátralökte a haját, ujjával végigszántva a fürtök közt. – Szereted, ha van mivel eljátszani, ahogy észrevettem.

– Nem csak hajjal szeretek eljátszani – felelte Harry, jelentőségteljesen végigmérve Dracót. – Be is bizonyítom, amint hazaérünk.

Draco elpirult, és a pálcájáért nyúlt, hogy kiszórjon egy kis kozmetikai bűbájt, hogy megszabaduljon az árulkodó pírtól. – Közvetlenül a miniszterrel való találkozás előtt nem éppen a legjobb időpont zavarba hozni engem – szidta Harryt, aztán kiszórt még egy bűbájt, hogy kisimítsa a talárját, hogy egyenletes hullámokban omoljon alá.

– De nem is kellene megváratnunk őt. Gyerünk! – Harry belépett a kandallóba, ami elég nagy volt ahhoz, hogy mindketten elférjenek benne. Amikor Draco habozott, ő a kezét nyújtotta felé. – Minden rendben lesz.

Draco zavartan rámosolygott.

– Persze, hogy rendben lesz. A családom régen tegezőviszonyban volt a mágiaügyi miniszterekkel. Lehet, hogy jobban hozzá vagyok szokva az ilyen körökhöz, mint te.

Ez csak színlelt bátorság, Harry tudta. Draco egyértelműen ideges volt. Ez érthető is volt, mivel Kingsley Shacklebolt felügyelte a halálfalók tárgyalását a háború végén. Tudta, kicsoda Draco, és ezzel ő is tisztában volt.

De Harry hajlandó volt táplálni Draco önbizalmát.

– Jó érv. Ha legközelebb mennem kell valami halálosan unalmas hivatalos eseményre, te is eljöhetsz velem mint a párom és megmutathatod, hogy mennek ezek a dolgok ilyen körökben.

– Örömmel – mondta Draco határozottan, amikor végül belépett a kandallóba és megragadta Harry karját.

Persze, hogy örömmel tette volna. Harry lehetett a jegye vissza a jó hírnévhez. De Harry számára ez rendben volt. Bármit megtett volna, ha az Dracót boldoggá teszi.

És végül talán hozzá segíti, hogy beleszeressen.

* * *

Kingsley felállt, amikor beléptek hozzá, aztán a kezét nyújtotta Dracónak.

– Mr Malfoy!

– Shacklebolt Miniszter! – felelte Draco, egyszer röviden megrázva a férfi kezét.

– Ha jól értem vakációzni megy Harryvel.

– Igen – Draco mosolya arról árulkodott, hogy igen kényelmetlenül érzi magát, de próbálja nem kimutatni. – A karácsony Montrealban remek lesz.

– Foglaljanak helyet mindketten! – Kingsley intett a kezével, maga is leülve az asztala mögött, mielőtt Dracóra vetett egy pillantást. – A szülei is csatakoznak majd önökhöz?

– Nem, miniszter. Magunk leszünk.

Harry rámeredt kissé Kingsley-re, de a férfi figyelmen kívül hagyta.

– Nem gondolja, hogy egy fiúnak a szüleivel kellene töltenie a karácsonyt?

Harry meglepődött, milyen nyugodt hangon felelt.

– A szüleim és én jelenleg nem vagyunk beszélő viszonyban. De még ha lennénk is, Shacklebolt Miniszter, az apám nem utazhat a Brit szigeteken kívülre.

Amint azt nagyon jól tudja – tette hozzá Draco hangsúlya.

– Hmm. – Kingsley hosszan meredt Dracóra, sötét szeme nem kegyelmezett neki. Harry nem tudta, mit akar elérni Kingsley. Megfélemlíteni Dracót, hogy kikotyogjon még valamit?

Draco csak visszanézett rá, higgadtan, és az idegességnek csak egy halvány árnyéka volt jelen a tekintete mélyén.

Kingsley végül Harryhez fordult.

– A quebeci varázshatóságok arra kértek, adjak át neked pár dolgot. Először is a hálájukat. Tudják, mit tettél Nagy-Britanniáért, és úgy vélik, hogy ha Voldemortot nem állítja meg valaki Európában, akkor végül megfertőzte volna az új világot is.

Harry próbált nem hangosan felsóhajtani.

Kingsley együttérzőn nézett rá.

– Igen, tudom. De megígértem, hogy átadom az üzenetüket. Ha ez megvigasztal, sikerült lebeszélnem őket arról, hogy fogadást tartsanak a tiszteletedre. Nagyon ragaszkodtak az ötlethez, de én szigorúan kitartottam érted.

– Köszönöm!

– Ez nem jelenti azt, hogy nem leszel meghívva pár társadalmi eseményre. Vakáció ideje van, díszvendég leszel, meg hasonlók.

– Értem – mondta Harry végül mégis csak felsóhajtva. – És a másik dolog?

Kigsley mosolya ekkor mintha pengeélesre váltott volna.

– Akármilyen hálásak is, észben kell tartanod, amikor külföldön vagy, hogy kívül vagy az aurori hatáskörödön. Azt mondták, jelents minden gyanús dolgot a megfelelő hatóságoknak. Ne vedd a saját kezedbe az ügyet!

– Mintha azért mennék szabadságra, hogy gyanús tevékenységeket kutassak fel!

Kingsley nevetett.

– Igaz, igaz. De nagyon jól tudod, hogy Vitrol rólad szóló életrajzi könyve világhírű bestseller lett, vagy tizenhat nyelvre fordították le...

– Életrajz? Inkább egy csomó hazugság...

– Részben – ismerte el Kingsley. – Tényleg van egy olyan szokásod, hogy a saját kezedbe veszed a dolgokat. Megvédeni a bölcsek kövét a csaló tanároktól. Megkeresni és megsemmisíteni a horcruxokat. Belopakodni kamrákba, hogy szép hajadonokat ments meg a veszélytől...

– Követni engem, és hónapokon át kémkedni utánam – tette hozzá Draco.

Harry meglepődött, hogy ezt felhozta, de úgy döntött, hogy a szép hajadon utalás Ginnyre, akit Harry megmentett, eléggé helytálló. Tényleg úgy tűnt, hogy Draco lehetséges konkurencia ellen vetélkedik.

Kingsley szeme résnyire szűkült, aztán kicsit elfordult a székében, hogy szemben legyen Dracóval.

– Arról az évről beszél, amikor segítette a halálfalókat, hogy bejussanak a Roxfortba?

Draco kissé összerezzent, de állta a miniszter pillantását.

– Igen. Sajnálatos, hogy Harry nem tudott megállítani. Akkor talán a háború sosem érte volna el a Roxfortot.

Kingsley alaposan megnézte magának őt, ahogy Harry észrevette. Pont így szokott nézni kihallgatásokon is.

– Saját magát hibáztatja?

Válaszadás helyett Draco lenézett a kezeire.

– Miniszter, Draco és én már átbeszéltük ezt – mondta Harry. Ez persze nem volt teljesen igaz, de eléggé igaz volt. – És...

– Kinglsey. Hányszor kell még elmondanom?

– Kingsley – mondta Harry kényszeredetten. – Draco már teljes mértékben letöltötte a büntetését. Te is tudod ezt, úgyhogy nincs értelme a múltjáról kérdezgetni...

– Ha az aurorkapitányság feje és egyben a legjobb aurorom külföldre szándékozik távozni egy...

– Baromság – szakította félbe Draco, és az ajka megrándult kissé. – Nem ezért hozza fel az én nem túl fényes múltamat, Miniszter. Úgy szereti Harryt, mint a fiát, és érdekli, hogy mi történik vele. Miért nem mondja ezt ahelyett, hogy úgy tenne, mintha ez a beszélgetés szigorúan a munkáról szólna?

Míg Harrynek tátva maradt a szája és elkerekedett a szeme, Kingsley aprót nevetett.

– Nos, Harry, azt hiszem, az útitársad enyhén eltúlozza a dolgot, de alapjában véve jól mondja. Valóban érdekel, hogy mi van veled, nagyon is.

– Értékelem – mondta Harry, próbálva nem kimutatni, mennyire. Nem akart úgy kinézni, mint egy szeretetéhes ötéves. – De engem meg az érdekel, hogy mi van Dracóval. Még szép, mivel az útitárs nem teljesen fedi a valóságot. Az utóbbi év nagy részében együtt éltünk.

– Említetted ma reggel, amikor a kandallón át hívtál. – Kingsley Dracóhoz fordult. – Még nem válaszolta meg a kérdésemet. Önmagát hibáztatja?

Draco felpillantott és bólintott, ezüst szemében riadalom ült.

Kingsley előrébb hajolt, a kezét összefűzte az asztalán, és sötét szeme együttérzőn ellágyult. Harry mostanra akár fel is engedhetett volna, azonban felismerte ezt a változást – általános vallatási technika volt.

– De ön csak egy gyerek volt, a szüleit pedig fenyegették...

Draco megint lenézett.

– Elég idős voltam, és Albus Dumbledore megvédhette volna a szüleimet, hogy ne essen bántódásuk...

– Draco, nem volt okod ezt hinni – mondta Harry őszintén, csúnya pillantást lövellve Kingsley-re. Minek kellett Dracót most olyan dolgok miatt vegzálni, amit a múltban tett? – Az alapján, ahogy felneveltek, ezt sehogy sem tudhattad, és amilyen példát mutattak az életükkel a szüleid...

– Te akkor sem engedted volna be a halálfalókat a Roxfortba – szakította félbe Draco rekedt hangon. – Te nem sodortál volna veszélybe egy egész iskolányi gyereket.

Kingsley hirtelen egy erőteljeset bólintott.

– Esetleg ön és Harry csatlakozhatnának hozzám vacsorára valamelyik este újév után, Mr Malfoy.

Harrynek elakadt a lélegzete.

– Nem valószínű, hogy fogunk, Kingsley. Miért akarnám kitenni Dracót még egy ilyen kínvallatásnak?

– Aligha volt az. – Kingsley vállat vont. – Nem hibáztathatsz azért, hogy aggódom, mert olyasvalakivel vagy, aki a Sötét Jegyet viseli, Harry. Ellenben ha eljöttök vacsorára, nem fogunk ilyesmikről beszélni. Eleget hallottam ahhoz, hogy elhalasszam a bíráskodást akkorra, amikor jobban ismerem Mr Malfoyt. Tetszik, hogy nem próbálta mentegetni magát.

– Nem neked kell tetszenie... – kezdte Harry emeltebb hangon.

– Nincs jogom ahhoz, hogy véleményem legyen?

– Menj a pokolba!

– Szerencse, hogy ma szabadságon vagy – felelte Kingsley egy apró mosollyal. – Nézd el nekem, hogy próbálok vigyázni rád, Harry. Lehetne ez karácsonyi ajándék esetleg?

– Már vettem neked ajándékot – mondta Harry próbálva mérges maradni. De elég nehezen ment. Nagyon is tudta, hogy Kingsley-t csakis a legjobb szándék vezérli. És ha őszinte akart lenni, el kellett ismernie, hogy egy éve még ő maga is sötéten nézett volna, ha valamelyik barátja Draco Malfoyjal járt volna.

Most is sötéten nézne, bár egészen más okból.

– Nos, attól tartok, tényleg oda kell érnem a másik találkozómra – mondta Kingsly, felállva, és előrenyújtotta a kezét Dracónak, egy kézfogásra. – Érezzék jól magukat Montrealban, mind a ketten!

– Köszönjük! Megtesszük, ami tőlünk telik – mondta Harry, bólintva, hogy kimutassa, túltette magát azon, ahogy Kingsley Dracóval beszélt.

– Akkor íme! – Kingsley kivett egy rongyos, kockás sálat a fiókból, és az asztal fölött átadta Harrynek. – Mindkettőtöknek meg kell érintenetek holnap délben. A montreali érkezési pontra fog vinni titeket. Tartsátok magatoknál a sálat, mert ez fog visszahozni titeket január negyedikén a kiindulási pontra is! Ha hamarabb kellene visszatérnetek, akkor kapcsolatba kell lépnetek a Quebeci Zsupszkulcs Hatóság brit kirendeltségével.

Harry úgy érezte, hogy szédül.

– Öh, kirendeltség? Kicsoda... hol találom...

– Ne aggódj! – mondta Draco halkan. – Már rengetegszer utaztam külföldre. Nem olyan ijesztő, mint amilyennek tűnik.

Kingsley Harryről Dracóra nézett, majd vissza.

– Akkor mindketten elkészültetek?

– Igen, köszönjük a zsupszkulcsot! – mondta Harry.

Kingsley röviden bólintott. Megértve a célzást, Harry elfordult, hogy Dracóval az oldalán elhagyja az irodáját.

Draco csak akkor szólalt meg megint, amikor már otthon voltak. Harry várt valami megjegyzést Kingsley-ről vagy talán arról a vad féltékenységről Harry kollégáival kapcsolatban. Visszatekintve Harry rájött, hogy még tetszett is neki a dolog.

Ez még nem szerelem volt, de legalább már valami.

De Draco csak annyit mondott, hogy el kell intéznie egy kis karácsonyi bevásárlást az útjuk előtt, és majd később találkoznak Harryvel, ha ez rendben van.

Alighogy Harry bólintott, Draco már dehoppanált is.