Harry mély, torokhangon mordult egyet, amikor Draco végigsimított a meztelen csípőjén, az ujjaival kínzóan közel kalandozva Harry farkához.

– Nem elégültél még ki?

– Mi? Pusztán annyitól, hogy nem egészen egy órával ezelőtt szexeltünk egy óriásit?

– Meg egy órával azelőtt is, meg múlt éjjel kétszer vagy háromszor, már nem emlékszem, és tegnap reggel, és az az előtti reggel is, ami miatt megint elkéstem a munkából, és...

Draco olyan mély és rekedtes hangon kuncogott, hogy Harrynek kedve támadt úgy mozdulni a matracon, hogy hozzádöfje a farkát Draco keresgélő ujjaihoz.

– Ó, túlságosan... követelőző vagyok, Harry?

Természetesen nem volt az. Mindazt, amit Draco az ágyban akart, Harry is akarta. Csak még mindig sokkolta néha. Ó, nem maga a szex vagy az a tény, hogy férfival van; Harrynek ezzel kapcsolatban nem voltak fenntartásai. Nem, ami Harryt meglepte, az a kettejük közti színtiszta összhang volt. Azelőtt még soha nem volt része ilyesmiben, és el sem tudta képzelni, milyen lehet. A szex Ginnyvel... nos, nem pontosan munkának tűnt. Nem ez a megfelelő kifejezés. Először még igenis átkozottul forró volt, habár persze ehhez annak is köze lehetett, hogy Harry még szűz volt. De még a korai időkben sem volt soha ilyen könnyed és szórakoztató.

Az, hogy kitalálja, mit szeretne Ginny és megpróbálja megadni neki, néha egyenesen úgy hatott rá, mintha munka lenne. Arra gondolt, a lánynak talán gátlásai lehetnek; nem volt hajlandó egyszerűen csak elmondani, mire van szüksége az ágyban.

Ezzel szemben Dracóval mintha minden magától működne. Csodálatosan megvoltak, az ágyban és azon kívül is, habár a banki látogatás óta eltelt pár hétben az idejük legnagyobb részét együtt töltötték; vagy szexeltek, vagy a szex utáni pillanatokat élvezték ki.

Hú... Harry újabban olyan kevés időt töltött a saját ágyában, hogy úgy érezte, feleslegesen foglalja a helyet. A legtöbb éjszakát a Dracóéban aludta át.

Talán mert a saját ágyában Ginny aludt annak idején.

Igen, erről lehetett szó. Harry úgy érezte, közte és Malfoy közt már így is elég sok minden történt a múltban. Nincs szükség még több nehézségre.

Vagy talán az igazi problémát az jelentette, hogy Harry saját ágya olyan átkozottul nagy. Ez sosem zavarta, amikor még Ginnyvel járt – alvás közben kilométernyi üres helyet hagytak maguk közt, de Dracóval teljesen más volt a helyzet. Harry sosem kaphatott belőle eleget, és nem csak szexuális értelemben. Szeretett szorosan Draco mögé kucorodva aludni, összebújva vele a takaró alatt.

Akkora ágyban aludni, amiben három felnőtt ember is elférne közöttük... ez egyszerűen nem ment volna. Nem, Draco keskeny ágya pont tökéletes volt kettejüknek.

Amikor Harry felismerte, hogy erre gondol, már tudta, hogy alaposan belehabarodott Dracóba. Igen alaposan.

Egy nap ez valószínűleg vissza fog ütni, de Harry már sikeresen ki tudta szorítani az agyából a gondolatot. Sokkal jobban esett inkább kiélvezni a pillanatot.

Hirtelen és minden figyelmeztetés nélkül lesöpörte a csípőjéről Draco kezét, aztán egy ügyes kis mozdulattal a hátára fordította a férfit, hogy ráfekhessen. Így teljes testükkel érintkeztek, mellkas a mellkason, farok a farkon, láb a lábon.

Egek, milyen csodás érzés volt a férfin feküdni! Egy olyan férfin, aki többé-kevésbé akkora, mint ő. Nem kellett amiatt aggódnia, hogy összetöri, ami pont jól is jött, tekintve, hogy miket szeretett művelni vele.

– Igen, egy kicsit követelőző vagy – mormogta Harry halkan, egyik kezével a tenyerébe véve Draco arcát. Megnyomta az ujjait, de épp csak annyira, hogy enyhe nyomot hagyjanak. – Állandóan engedélyért könyörögsz, hogy elmehess, mi? Gyakorlatilag ez az első dolog, amit reggelente hallok, a nyögéseken kívül, amiket szopás közben hallatsz.

Draco zihálni kezdett, és a szeme felragyogott, ami Harryt olvadt ezüstre emlékeztette.

– Igen, igen. Szemtelen dolog tőlem, tudom. Olyan keményen ébredek, a te farkad pedig reggelente annyira forró és kemény, és kitörni kész... Nem várhatod el tőlem, hogy ellenálljak az ilyesminek; nem, amikor az egyetlen gazdámról van szó, akit kényeztetni kell.

– Azt várom el tőled, amit csak akarok, te pedig megadod – mondta Harry kérlelhetetlenül. – Azt hiszem, helyre kell téged tennem, Malfoy.

– Kérlek – dörmögte Draco. – Ó, verj meg, Harry gazdám! Addig verj, amíg könyörögni nem kezdek, hogy hagyd abba...

– Ó, azt ki kell ám érdemelned – felelte Harry mézesmázosan, és lehajolt, mintha meg akarná csókolni Dracót, ám ehelyett csak finoman belecsipkedett az ajkaiba. – Nem tanultad ezt meg csütörtökön, vagy mikor is voltunk legutoljára Hollóbércen? Nem fogom megkorbácsolni a gyönyörűséges fenekedet, míg valóban ki nem érdemled a jutalmat. Szóval, mit fogsz tenni értem, Malfoy? Hmm?

Draco megnyalta a száját, az apró harapásnyomokat ízlelgetve, amiket Harry hagyott rajtuk.

– Én... tövig leszoplak, és addig nyallak, míg a nevemet sikítva élvezel el...

– Amint azt már egyébként is naponta kétszer megteszed? – kérdezte Harry fejcsóválva. – Látom, hogy nem emlékszel a csütörtökre. Légy kreatív!

Draco szeme felcsillant.

– Ma egész nap meztelen leszek, egy szál semmiben fogok járni-kelni, kizárólag ezeket fogom viselni – felelte, azzal előrenyújtotta a csuklóit, és megforgatta őket, hogy a Res mea es által hagyott jeleket mutogassa. – Tudom, hogy tetszem neked. A totális őrületbe foglak kergetni, én Harry gazdám.

– Hmm. Csábító ajánlat – mormogta Harry. – De...

– És egész nap kemény leszek! – buggyant ki Dracóból.

– Egész nap? – Harry lehajolt és megcsókolta a harapásnyomokat, amiket Draco nyalogatott. – Anélkül, hogy magadhoz nyúlnál, hmm? Megtennéd értem, Draco? Egész nap meztelen lennél, a kezeiden bűbájjal, vagy akár kötéllel, hogy távol maradjanak a farkadtól...?

– Kötéllel – zihálta Draco. – Ó, kérlek, kötözz meg! Egész nap, igen, erre van szükségem, annyira szükségem van rá, rád...

– De kemény tudsz maradni, ahogy ígérted? Mindenféle... segítség nélkül?

Draco merőn a szemébe nézett.

– Hát nem tudod? Csak terád kell gondolnom.

Harry egy pillanattal sem tudott tovább ellenállni, rendesen megcsókolta, a csípőjével elnyújtott ritmusban hintázva, a farkát a Dracóéhoz dötfe, aztán finoman föl-le csúsztatta a kemény farok teljes hosszán.

Nem került sok időbe, mire mindketten elélveztek.

Harry utána a hátára fordult, és nem érdekelte, hogy úgy vigyorog, mint egy őrült. Az egyik legjobb dolog abban, hogy Draco csak engedéllyel tudott elmenni, az volt, hogy ha úgy kívánta, egyszerre élvezhettek el.

Néha pontosan ez volt az, amit akart, amire szüksége volt.

Habár persze néha szeretett játszani a hatalmával, addig késleltetve Draco orgazmusát, míg a férfi az őrült vágyakozás megtestesülése nem lett.

– Akkor járkálhatok a kedvedért egész nap megkötözött kézzel és kemény farokkal? – kérdezte Draco, tenyere mögé rejtve egy ásítást. – Esetleg kezdhetnénk egy óra múlva, mert ezután a második menet után tudnék szundítani egyet.

Akármilyen csábító is volt ez az egész ötlet, Harry megrázta a fejét.

– Majd egy másik nap szórakozunk és játszunk. Ma munkába kell mennem.

– De... sosem dolgozol vasárnap.

– Tudom, de Kingsley át akar nézni velem pár költségvetési adatot, ez lesz az első holnap, és még nem készültem el vele.

Draco tekintete egyből komolyabb lett.

– Esetleg veled mehetnék és segíthetnék. Jó fejem van a számokhoz, nem igaz?

– Semmi perc alatt kisilabizáltad a széf könyvelését – ismerte el Harry. – És... nos, valóban nem sok ember dolgozik vasárnap, de valamennyi biztosan, és mi a fenét mondanék nekik, Draco?

Draco egy pillanatig nem válaszolt. Aztán szinte már monoton hangon megkockáztatta:

– Esetleg azt, hogy segíteni jöttem?

– Nem tenne túl jót a hírnevemnek a munkahelyemen. Mármint, az ég szerelmére, én vagyok a főosztály feje. – Harry megrázta a fejét. – Nem, maradj itthon és lazíts! Pihenj, vegyél egy forró fürdőt.

Draco csak rámeredt.

Harry sóhajtva odagördült hozzá, és megpuszilta az arcát.

– Sajnálom, hogy dolgoznom kell. Hamarabb is mondhattam volna, igaz? De ne aggódj, időben hazaérek, hogy együtt vacsorázhassunk a szüleiddel.

Draco egy kicsit összerezzent.

– Teljesen elfelejtettem.

Harry nem. A kilátás, hogy a Malfoyok ide jönnek a házába, nem olyasvalami volt, amit képes lett volna elfelejteni. Vagy javasolni. Nem, a Malfoyok meghívása Draco ötlete volt. Látta Harry arckifejezését a legutóbbi alkalommal, amikor a kandallón át meghívó érkezett tőlük a kúriába.

Talán, mondta könnyed hangon, habár a szeme olyasmitől csillogott, amit Harry nem tudott megnevezni, jobban éreznéd magad, ha olyankor engeded, hogy lássam őket, mikor a hazai pálya előnyét élvezed. Én... nem gondolom, hogy konkrétan megfélemlítene téged a kúria, de szerintem nem is érzed ott fesztelenül magad.

Harry Draco szüleinek jelenlétében „fesztelenül" akarta volna a legkevésbé érezni magát, úgyhogy megrázta a fejét.

Azon kívül, folytatta Draco, azt hiszem, szeretném, ha látnák, hol élek. És a férfit, akivel élek. Én... tudom, hogy ez így nem hangzik túl értelmesen, mivel nyilván tudják, hogy veled élek, de... de... ez valahogy fontos, hogy itt is lássanak minket, nem csak ott.

Rendben, szóval Dracónak valamiért szüksége van erre. Harrynek fogalma sem volt, miért, de beleegyezett.

– Akkor, mit készítsek? – kérdezte most Draco. Szemlátomást már túltette magát a sértődöttségén, amiért Harry nem viszi magával a Minisztériumba.

Harry megvonta a vállát.

– Egyáltalán nem szükséges főznöd ma este. Arra gondoltam, rendelhetnénk valamit egy varázslóétteremből, ami vállal kandallós kiszállítást. Ennek a háznak a házavató buliján is ilyentől rendeltem. Te választhatod ki a menüt, de jobb, ha még délelőtt elküldöd nekik a rendelést. Megkeresem neked a kandallós elérhetőségüket...

Draco felült, és összefonta a karját.

– Hacsak nem nyíltan arra utasítasz, hogy támogassak egy éttermet, inkább nem tenném ezt meg, Harry.

– Miért nem? Folyton rendelünk...

– Egyszer vagy kétszer egy héten, az nem folyton – gúnyolódott Draco. – A legtöbb este én főzök neked, te is tudod.

Harry elvörösödött. Olyan jó szándékkal indult neki az egésznek, azt gondolva, ő és Draco majd megszabadulnak a főzéstől, de amint Draco kiismerte Harry napirendjét, egyre gyakrabban várta őt kész vacsorával, amikor Harry hazaért a munkából. És mivel Harry sosem szeretett igazán együtt főzőcskézni egy hosszú nap után a Minisztériumban, nem mondott rá semmit. Nos, azon kívül, hogy kösz.

– Sajnálom – felelte most. – Ezentúl én is kiveszem a részem...

– Nem, nem, nem – mondta Draco, felemelve a hangját az utolsónál. – Nem így értem, nem ezt akarom. Ez csak... nem akarok színlelni a szüleim közelében. Nem tudom ezt csinálni, oké? Én... nem tudom, miért, de a gondolatától is szinte rosszul leszek. Nem is. Tényleg rosszul leszek tőle.

Harry megfogta Draco kezét, és gyengéden megveregette.

– Nos, ettől még nem hiszem, hogy azt állítanánk, hogy minden egyes este rendelünk. Egyszerűen csak úgy vélem, hogy elég sznob ételeket esznek, és...

– Kifinomultakat – szakította félbe Draco.

Harry nem forgatta meg a szemét, de közel járt hozzá.

– Oké, kifinomultakat.

– Szerinted nem tudnék olyasmit főzni, ami méltó lenne a tányérjukra, erről van szó?

Ekkora már Harrynek fogalma sem volt, mit is értett alatta. Csak figyelmes akart lenni, ez minden.

Mindenesetre Draco nem hagyta, hogy válaszoljon. Legalábbis arra nem.

– Harry gazdám, amikor régen ismertük egymást, nagyon sokat adtam arra, hogy a szüleim mit gondolnak?

– Mondhatjuk azt is, igen – felelte Harry szárazon.

– Nos, ez most már nincs így – mondta Draco sötéten. Mérgesnek tűnt, de Harry úgy érezte, hogy a haragja inkább saját maga ellen irányul. – Ők is megehetik azt az ételt, amit készítek, ugyanúgy, ahogy te, és megtudhatják, hogy én főztem, és ha bármelyik is nem tetszik nekik, az az ő problémájuk lesz, nem az enyém. – Körbepillantott a szobában, mintha felmérné. – Ugyanez áll az otthonunkra. Nem egy kúria, de nem szégyellem azt az életet, amit veled itt élek, és nem fogok úgy tenni, mintha mégis így lenne.

Harry levette a lábát az ágyról, és a válla fölött visszanézett Dracóra.

– Ezért akartad meghívni őket ide? Hogy megmutasd nekik ezeket?

– Hmm. Talán igen. De leginkább azért, mert elegem volt abból, hogy azt nézzem, az apám úgy viselkedik veled, mintha nemkívánatos vendég lennél az otthonában. Arra gondoltam, jót tenne neki, ha ő jönne ide, amikor látni akar engem.

Harry csak azt remélte, hogy katasztrófa nélkül megússzák a dolgot.

– Rendben, akkor most jobb, ha megyek. Legkésőbb négyre itthon vagyok, ígérem.

– Még nem is reggeliztél...

Harry, mihelyst felállt, kiszórt magára egy tisztítóbűbájt, különös gonddal a farkára és a golyóira. Nem szeretett volna szexszagúan beállítani a Minisztériumba.

– Nincs rá időm. Zuhanyozni sem fogok. Majd az egyik manóval hozatok egy szendvicset, amikor odaérek, és munka közben megeszem.

– Ahogy kívánod.

– De te egyél – mondta Harry komolyan. – Reggelit és ebédet is. És amikor eljön az ebédidő és úgy tűnik, hogy az utasításom erejét vesztette, küldj erről egy üzenetet a kandallón át, rendben? Ez parancs.

– Igen, Harry.

– Jól van. – Harry kirobogott az ajtón, és a szobája felé vette az irányt, hogy felöltözzön.

* * *

Harry már órák óta a főkönyvekbe temetkezve ült, amikor meghallotta a kandalló süvítését. Először arra gondolt, hogy Dracónak biztos nem sikerült ennie, és a gondolat hihetetlenül lehangolta. Azt már felfedezték, hogy az általános érvényű utasítások nem működnek, de a fenébe is, a bűbáj már lecsillapodott, és Harrynek annyit már meg kellene tudnia hagyni, hogy egyél ma is!

De ez az üzenet egyáltalán nem Dracótól jött.

Helyette Ron lépett ki a lángok közül, egyenesen Harry irodájába.

Harry akaratlanul is eltátotta a száját.

– Ó, nem látsz szívesen? – kérdezte Ron, kissé élesen. Ám azután a saját szavainak ellent mondva fogott egy széket, és anélkül, hogy felajánlották volna neki, leült rá.

– Csak... nos, persze, hogy szívesen látlak, de nem egészen három hónapja magam újítottam meg a védőbűbájokat a kandallón, és a te házad nem kapott engedélyt, hogy direkt útvonala legyen ide.

Ron mosolya már-már vigyor volt.

– De a tiéd igen.

Harry csak pislogott, és ilyen gondolatok fogalmazódtak meg benne, mint Ó, egek! Remélem, Draco nem csinálta meg mégis azt a meztelenkedős dolgot....

Igazából ez éppen az a dolog volt, amit Draco csinálna. Szép meglepetés volna Harrynek, ha hazatérve a munkából Dracót meztelenül és kemény farokkal találná...

De mégsem; ha később látogatóba jönnek a szülei és Draco főz is a számukra, akkor talán magára venne valamit, nem? Legalább egy kötényt?

Harry próbált nem elvörösödni a képtől, ami a lelki szemei előtt megjelent: Draco, amint semmi mást nem visel, csak egy csipkés szélű kötényt, ami alig takarja a farkát...

– A házamban voltál? – kérdezte végül Harry rekedten.

Ron dobolni kezdett az ujjaival a széke karfáján. – Igen. Arra gondoltam, hogy ez már elég sok ideje ment így, és jobb, ha leülünk és beszélgetünk, mivel nem tűnt úgy, hogy magától megszűnik.

Jól van, ha Dracót meztelenül látta volna, akkor mostanra már mondott volna valamit, döntötte el Harry.

– Ez már sok ideje ment így? De micsoda?

– Ó, ez aztán megnyugtató – gúnyolódott Ron. – Minden péntek este együtt vacsoráztunk, Harry. Minden héten kivétel nélkül. Te, én, Hermione és Ginny. Oké, azt megértem, hogy Ginnyt meghívni miért lenne most még kínos. Talán még sokáig így is lesz. De van valami oka annak, hogy kerülöd Hermionét és engem? Hány hét telt már el, mióta utoljára találkoztunk, hm?

Harry igazából nem is emlékezett. Először még tényleg nagyon aggódott Dracóért, és aztán... nos, aztán a napok és hetek egyszerűen csak összefolytak a szeretkezések ködpárájában.

– Öm...

– Én is így gondoltam – mondta Ron szenvtelenül.

– Szoktam látni Hermionét itt a munkában, legalább hetente néhányszor...

– Ez igen megnyugtató – morogta Ron, a fejét csóválva. – Gyerünk, Harry! A legjobb barátoddal beszélsz. Hermione és én is látni akarunk téged, és nem úgy értem, hogy munka közben. Mit szólnál a ma estéhez? És igen, tudom, hogy Dracót is hoznod kell. Előlegezz meg nekem egy kis értelmet.

Harry szörnyen érezte magát, amiért azt kellett válaszolnia, amit.

– Öm, sajnálom, de Dracónak és nekem már vannak terveink ma estére.

Ronnak hirtelen elsötétült a tekintete.

– Nem csináljuk ezt, Harry. Nem, azok után, amiken együtt keresztülmentünk. Nem fogjuk mindezt eldobni, csak mert bűntudatod van amiatt, ahogy a húgommal bántál! Megpróbálhatsz ellökni magadtól, amennyire csak akarsz, de én nem hagyom, hogy...

– Nem löklek el magamtól! – kiáltott fel Harry. – Tényleg van már programunk...

– Akkor rakd át máskorra – felelte Ron továbbra is a karfán dobolva. – Látom, nem válaszolsz. Mivel igazából nincs is programotok, ugye?

– Malfoyék jönnek hozzám vacsorára – bökte ki Harry. – Már napok óta rettegek ettől az egésztől, és ha azt hiszed, elhalasztom, csak azért, hogy utána elölről kezdjem az egészet, akkor...

Ron horkantott.

– Rendben, tényleg van programod. Nem gondolom, hogy ilyesmit hazudnál. Esetleg van kedved elmondani, miért látod vendégül Luciust és Narcissát teára?

– Vacsorára, nem teára – dörmögte Harry.

– Válaszolj a rohadt kérdésre!

Így aztán Harry Ron szemébe nézett, és válaszolt.

– Dracónak szüksége van rá, hogy megtegyem.

– Dracónak szüksége van rá, hogy megtedd.

– Igen... nos, lehet, hogy számodra és számomra rettenetes emberek, de tudod, ők a szülei, és néha látnia kell őket.

Ron szeme résnyire szűkült.

– Te nem akarod őket a házadban látni.

– Nem, nem kimondottan. De azt sem akarom, hogy Draco nélkülem látogassa meg őket. Az anyja... ó, egek. Mondott valamit, amit nem kellett volna, és ez a hülye bűbáj megbüntette érte Dracót. Ha nem lettem volna ott... – Harry megborzongott.

– Akkor már voltál abban a rettenetes kúriájukban.

– Igen. – A neheze most jött. – De öm, Draco szeretné, hogy lássák, hol lakik, úgyhogy a legutóbbi alkalommal, amikor meghívtak minket... igen.

Ron megcsóválta a fejét.

– Rendben, elismerem. Ez az egyetlen dolog, ami fel sem merült bennem, amikor szakítottál Ginnyvel. Úgy értem, mondott pár dolgot, de azt hittem, csak levezette a fáradt gőzt. Tudod, „A pokol haragja semmiség a megbántott nő dühéhez képest".

– Ő szakított velem...

– Ó, egy francokat! Ismerem a saját húgomat. Ősidők óta arról ábrándozott, hogy veled jár. Sosem szakított volna, hacsak nem tetted volna egyértelművé, hogy nincs remény, de akkor is ragaszkodott volna hozzá, hogy mindenkinek azt mondja, ő döntött így. És elnézve, miért szakítottál, nem tudom, hogy behúzzak-e egyet, vagy inkább köszönjem meg, hogy legalább voltál olyan rendes, és nem csaltad meg!

– Micsoda? Én...én... – Harry hangja elhalt. – Sosem bánnék így Ginnyvel. És mit értesz az alatt, hogy miért szakítottam? Én egyszerűen csak nem voltam már bele szerelmes, és...

Ron horkantott.

– Ja, meghiszem azt. Különben nem gabalyodtál volna össze Malfoyjal, nem igaz?

Harry elvörösödött, de megpróbálta összeszedni magát. Elmondani Hermionénak az igazságot egy dolog volt, de Ron sokkal kiszámíthatatlanabb volt, és nem csak a Ginny ügy miatt. Ő mindig is sokkal lobbanékonyabb volt, és hajlamosabb haragot tartani.

– Én nem...

– Nézd, azért jöttem ide, hogy rendbe tegyük a barátságunkat, mert amennyire én látom, az utóbbi hetekben félresiklott egy kicsit. De ha te egyenesen az arcomba hazudsz, nehéz lesz helyrehozni a dolgokat!

Harry magába roskadt. Alig hitte el, hogy...

– Hermione elmondta neked.

– Hát persze, Ron Weasley-nek nincsen saját agya – gúnyolódott a férfi, kihúzva magát a széken, és előre is dőlt. – Ti ketten mindig is hajlamosak voltatok elfelejteni a sakkos ügyet, de igenis képes vagyok átlátni összetett dolgokat.

– Akkor... honnan tudtad meg? – Harry nyelt egyet. – Öm... mikor tudtad meg? Ó, egek. Csak akkor, amikor azt mondtam, Hermione mondta el?

– Egész pontosan előtte egy pár perccel. – Ron szigorúan meredt rá. – Az első jel az volt, amikor Ginny arról panaszkodott, hogy nem tetszett neki, ahogy Malfoyra néztél. Nem ment bele részletekbe, és akkoriban még nem is tudatosult bennem, hogy mit jelenthet ez, de most visszagondolva... igen. És aztán ma, amikor a házadba látogattam, Malfoy eléggé... ziláltan festett, ami általában nem vall rá. – Ron elpirult, és rekedtes hangon folytatta. – És szextől bűzlött, oké?

– Ó.

Ron megint felhorkant.

– De még ez sem volt elég ahhoz, hogy összerakjam a dolgot, Harry. Arra gondoltam, talán saját magával játszott el. Úgy értem, ki más vágyna őrá? Nem bántásból. Nem, az igazi áruló jel az volt, amikor azt mondtad, vendégül látod a Malfoyokat, mert Dracónak szüksége van rá. Nem érdekel, milyen rohadtul kell ez neki, te soha az életben nem akarnád a házadban látni azokat az embereket, ha nem lennél egy kicsikét is belezuhanva Malfoyba. Rejtély megoldva.

Harry becsukta a szemét, és úgy érezte, egész testében remegni kezd. Csak remélni tudta, hogy ez kívülről nem látszik.

– Azt hittem, mérgesebb leszel.

– Ó, nem tűnök elég mérgesnek? – De aztán Ron mintha lenyugodott volna. – Ahogy mondtam, nem tudom, hogy behúzzak-e inkább vagy hálás legyek. Úgy értem, nem azt értékelem, hogy annyi ideig együtt jártál a húgommal, miközben a másik oldalhoz vonzódsz. Ez aligha fair Ginnyvel szemben, de ismerlek téged, rendes ember vagy, és halál biztos vagyok benne, hogy szakítottál vele, mielőtt összegabalyodtál volna Malfoyjal...

– Persze, hogy előbb szakítottam!

– Igen, tudtam. És a pokolba is, még hibáztatni is nehéz téged, amiért nem tudtad hamarabb, hogy mindkét nemet szereted, vagyis a férfiakat jobban, mindegy, mert ezek alatt az évek alatt végig veled voltam, és néha még levegőhöz is alig jutottál. Azon kívül, tudod, az is ott van, ahogy azok a szemetek neveltek téged. Szerintem beletelik egy időbe, hogy rendesen elrendezd magadban. Öm, érzelmileg.

Harry még sosem gondolt erre így, de értelmesen hangzott, úgyhogy bólogatott.

– És Ginny... ó, a pokolba is. Azt hiszem, eleget beszéltünk Ginnyről. De a francba, Harry, pont Malfoy? Ha nem tudtad volna, mekkora seggfej volt mindig is, akkor még oké lenne. Úgy értem, tényleg nem néz ki rosszul. Nem vagyok vak. De tudod, hogy ő több mint egy csinos arc, habár talán ezt nem is kell részleteznem...

– Már nem az – mondta Harry, de aztán megrázta a fejét, mert ez így rosszul jött ki. – Már nem ugyanaz az ember, aki régen volt, Ron. Többé már nem.

– Ezt én magam is láttam, de Merlin szerelmére, Harry! Amnéziája van! Abban a pillanatban, hogy visszatér a régi önmagához, visszatér a régi önmagához! Hogy akarhatod ezt?

Harry nyomorultul érezte magát, és összegörnyedt.

– Egyszerűen csak akarom.

Ron megforgatta a szemét.

– Nos, legalább egy valamiben biztos lehetek. Valójában nem Malfoyért dobtad a húgomat. Csak szexről van szó, és szerintem, ha annyira vágysz szexuális újdonságra, vagy mire, akár ő is lehet az, aki ezt a vágyadat kielégíti. Nem is érdemel jobbat...

– Nem csak szexről van szó, Ron...

Ron felállt, a szeme megvillant, ahogy nevetett.

– Szerintem meg igen, de ha ez még nem tudatosult benned, nos... azt hiszem, nem is te lennél. Nem akarod azt hinni, hogy csak arra használod, hogy kiderítsd, a férfiakhoz vonzódsz-e valójában. De a pokolba is, ember vagy, mint mindenki más, ő pedig ott van az orrod előtt, és te akarod őt, de legalábbis kiélni a vágyadat vele. Szóval rendben. Nem fogom elhajítani a barátságunkat egy ilyen értéktelen szardarab miatt, mint Draco Malfoy. Még mindig áll a meghívásom mindkettőtök számára a következő péntekre. Vacsorára, és te hozod a salátát.

– Most nem tudok többet mondani, Harry. – Ron ránézett; a tekintete hirtelen elgyötörtnek tűnt. – Lehet, hogy nem vagyok olyan mérges, mint vártad, de elég sok ez egyszerre. Hagyjuk is, jó? És találkozzunk pénteken. Hét körül.

Mielőtt még Harry bármit válaszolhatott volna, Ron a kandallópárkányon lévő hop-porért nyúlt, és elkiáltotta magát.

– Foltozott Üst!

Egy kicsit lehangoló volt ezt hallani, mert Harry arra tippelt, ez azt jelenti, hogy Ronnak szüksége van egy italra, mielőtt késznek érezné magát rá, hogy haza menjen és elmondja Hermionénak: rájött Harry és Draco kapcsolatára.

De végül is, Harrynek is ugyanúgy szüksége volt egy italra, mielőtt késznek érezte volna magát rá, hogy hazamenjen Luciust és Narcissát szórakoztatni.

Harry nem habozott; a könyvelés már elég jó formában volt ahhoz, hogy másnap korán reggel be tudja fejezni. Maga is a kandallóhoz sietett, belelépett a hamuba, ami a Ron útja után maradt vissza, ledobott egy marék port, és elkiáltotta magát:

– Foltozott Üst!