– Nocsak, nocsak – mondta Draco és ragyogó mosoly terült el az arcán, amikor egy pillanatra Harry felé fordult. – Ennyit a harmatgyenge elméletedről, hogy nem vagyok eredendően alávetett típus.

Harry közömbös hangot adott, és még egyszer belebámult a ládába. Úgy érezte, mintha valaki kivájta volna a testét, és az üres helyet színtiszta döbbenettel töltötte volna fel. Mi a pokol ez a rengeteg holmi? Harry csak pár dolgot ismert fel. Csillogó fémbilincseket, puha bőrszíjakat, mágiával átitatott fonott köteleket, egy fapaskolót és egy vékony, összetekert korbácsot. És műpéniszeket, melyek közül néhányhoz pántok is tartoztak...

Nem beszélve egy egész sor egyéb dologról, amit Harry még csak meg sem tudott nevezni.

– A mindenit, úgy tűnik, meglehetősen érdekes fazon voltam – mondta Draco lelkesen, és kutakodni kezdett a ládában. – Óóóh, egy hám. Azt hiszem, ebben aztán rejlenek lehetőségek.

Harry hallotta a szót, mégsem értette. Hogy a pokolba jön ide egy hám?

– Mi? – kérdezte tanácstalanul.

Draco vigyorogva fölemelte, és úgy rendezte el a pántokat meg csatokat, hogy Harry lássa, hogy néz ki egy ilyen barna bőrholmi egy férfi testén.

– Hmm? Felvegyem?

Harry szája kiszáradt a gondolatra, habár egy része még mindig nem értette.

– De mik azok a hosszú... öm, szalagok rajta? – Rámutatott a négy vékony bőrszalagra, melyek több méter hosszúak voltak. Kettő a hámhoz csatlakozott, nagyjából... mellbimbó magasságban, futott át Harry agyán, kettő pedig deréktájon.

– A kantárra gondolsz. – Draco mosolya önelégültté vált, mintha tudná, hogy sokkolni fogja Harryt, és élvezné ezt a kilátást.

Harry nem akart rákérdezni, de képtelen volt megállni.

– Kantár?

– Ó, igen. – Draco mosolya ekkorra már határozottan komisz volt. – Azt hiszem, az lesz a legegyszerűbb, ha bemutatom.

Amikor Draco elkezdte lerázni magáról az utazótalárját, Harry pánikolni kezdett. Szerette volna látni Dracót a hámban, de ez túl sok, túl korai volt. És túl bizarr. Harry élvezte Draco fenekelését, de ez nem jelentette azt, hogy készen állt belevetni magát most rögtön azokba az intenzív játékokba, amikhez Draco szemlátomást szokva volt.

– Ne, ne! Nem kell bemutató. Öm... csak mondd el.

Draco elhúzta a száját, de engedelmeskedett, mint mindig.

– Ez természetesen arra való, hogy irányítani tudj szex közben. – A szeme ragyogott. – Látom magam négykézláb, Harry gazdám, téged pedig magam mögött, ahogy elmerülsz bennem. Nem szeretnéd?

– Túl sok – motyogta Harry, és másfelé nézett. – Én... tudod, még sosem csináltam ilyet.

– Igen, tudom – mondta Draco szeretetteli, türelmes hangon. Visszadobta a hámot a ládába, előrébb lépett, és egyik ujjával addig cirógatta alulról Harry állát, míg Harry fel nem nézett rá. – Te vagy az én édes, szemérmes, szűz gazdám, és...

– Fogd be!

Draco természetellenesen megdermedt, a kezét pedig úgy ejtette le, mintha nehéz súly lenne rajta.

– Komolyan?

Harry mérgesen kifújta a levegőt.

– Nem, persze, hogy nem. Nézd, örök érvényű parancs következik, rendben? Ha bármikor azt mondom, hogy fogd be, azt nem szó szerint értem. Én csak... nem állok erre készen, Draco. Komolyan nem tudom, mit csinálok, és aggódom, hogy bántani foglak, amikor először szeretkezünk, és...

Draco gyengéden az ágyra nyomta Harryt, aztán ő is leült mellé.

– Jól van, két dolog. Azaz kezdetnek kettő. Először is, mi már szeretkeztünk, te ostoba barom...

– Tudod, hogy értem.

– Igen, anális szexre gondolsz, és valamilyen oknál fogva félsz kimondani.

Harry összerezzent.

– Ez olyan... orvosi szakkifejezésszerű.

– És én még azt hittem, felvilágosult vagy – morogta Draco. – Ez nem orvosi szakkifejezésszerű. Ez nagyszerű, és ha el tudom hinni, hogy magam is csináltam, anélkül, hogy rendesen visszaemlékeznék rá, akkor igazam kell legyen. A másik dolog, és kicsit megdöbbent, hogy hangosan is ki kell mondanom, de úgy tűnik, hallanod kell: ha bántasz, Harry, akkor csak jobban fogom élvezni, amit csinálunk. De azt hiszem, ezt nagyon is tudod, nem?

Harry a fogát csikorgatta.

– Ez nem segít Draco. Hát nem érted? Nem akarlak bántani téged, hacsak nem pontosan erre a hatásra törekszem!

– Nos, legalább néha el tudod képzelni, hogy törekszel rá.

– Megkomolyodnál?

– Igen – mondta Draco, és minden humor eltűnt a hangjából. – Akarlak, Harry. Minden lehetséges módon akarlak, és ha szükséged van pár alkalomra, hogy belejöjj és rendesen megdugj, engem halál nem zavar, a legkevésbé sem. Minden másodpercét élvezni fogom. És tudod, mit még? Azt hiszem, az igazi problémád az, hogy zavarban vagy, amiért nekem több tapasztalatom van... eh, a férfiak közti kapcsolatokban, mint neked, és...

– Ó, az ég szerelmére. Hívd anális szexnek, ha annyira akarod!

– Vagy szeretkezésnek. Jó kifejezés – mondta Draco kedvesen. – De visszatérve a témára. Nem állsz rá készen, és nem szereted így magad, igaz? Fogadok, hogy a barátnőddel mindketten szüzek voltatok, és együtt tapasztaltátok ki a dolgokat. Akkor mit akarsz csinálni, Harry? Mész, és megdugsz pár random idegent, hogy magabiztosabbnak érezd magadat velem?

Harry kis híján felpofozta, amiért ilyen gorombaságot mondott. Megálljt parancsolt magának, de aztán elgondolkodott, hogy tényleg jól tette-e. Draco valószínűleg élvezte volna... de nem, Harry nem akarta bántani Dracót a haragja levezetéseként, legfeljebb, ha véletlenül történik meg.

– Ne légy obszcén. Mondtam, hogy nem akarok senki mást!

– Az jó, mert a gondolattól is rosszul vagyok. De ettől vagy az önmegtartóztatástól eltekintve, szembe kell nézned a ténnyel, hogy számodra új ez a dolog, én pedig nagyon is örülök ennek!

Harrynek ekkor valami a tudata felszínére került; a megvilágosodás hatására nyelt egyet. Valami retteneteset csinált péntek este, ismerte fel hirtelen. Megbocsáthat magának ezért, mert tényleg új volt még számára a dolog, és még csak tanulta ezt, de őszintének kell lennie Dracóhoz, mert akármi is történt, újra megtörténhet.

– Mérges lettem, miközben megbüntettelek a zongorás ügy miatt. Úgy értem, nem rád haragudtam, hanem azért voltam dühös, mert a bűbáj kínzott téged, és az egész dühömet abban vezettem le, hogy minél keményebben verjelek. És... ó, egek. Élveztem, ahogy büntetlek, Draco, de nem akarom, hogy a dolgok köztünk ilyenek legyenek.

Draco homloka ráncba szaladt.

– Megbüntetni nem akarsz, vagy élvezni nem akarod, hogy megbüntetsz? Te... iszonyúan hiányozni fog, de te vagy az úr...

– Persze, hogy meg akarlak büntetni, és élvezni is akarom – felelte Harry gyorsan. – De nem akarlak megint dühből verni. Ezzel... ezzel már túl messzire mennék.

Draco oldalra döntötte a fejét.

– De ha a Res mea es elkezd kegyetlenül büntetni engem, hogyan fogod megakadályozni, hogy haragudj a bűbájra? A pillanat hevében nem lesz sok választásod, és ha meg kell fenyítened, hogy elmulaszd azt az égő fájdalmat a mellkasomban, akkor végül dühből fogsz verni.

Harry sóhajtott.

– Nos, ha a mellkasos dolog lesz, akkor lehet, hogy meg leszünk lőve. De úgy értettem, ha kínzósat játszunk, akkor csak az legyen. Egy perce kis híján megütöttelek, csak mert ideges voltam, és ne merd azt mondani, hogy élvezted volna. Én nem élveztem volna, legalábbis nem igazán.

Draco egy pillanatig semmit sem mondott. Aztán lenézett a kezére, és suttogva megszólalt.

– Akkor nem akarsz a gazdám lenni? Igazából nem?

– Én akarok – mondta Harry, és megfogta Draco kezét. – Ez csak... jó gazdának kell lennem, Draco.

– Ó. – Draco egy újabb hosszú pillanatig nem szólalt meg. – Azt hiszem, akkor tudom. Azt kell tenned, amiről azt gondolod, hogy a legjobb a számomra, igen. Ez a te jogod és feladatod, és az én örömöm az, hogy alávessem magam az akaratodnak, örökké.

– De nem értesz egyet?

Draco ferde pillantást vetett rá.

– Nem tudok ellentmondani.

– Ne légy nevetséges. Persze, hogy tudsz, mert a bűbáj már lenyugodott, azon kívül újabban folyton ellentmondasz. Nekem tetszik.

– Azt hiszem, elég fura fazon vagy.

Harry ekkor már tudta, hogy egyértelműen szerelmes, mivel neki is tetszett. Csak egy szerelmes férfi találhatja ilyen... vonzónak azt, ha inzultálják.

– De mi a véleményed? – vetette fel. – Neked is lehet, tudod. Azt akarom, hogy saját gondolataid legyenek, és hogy mondd is el azokat.

– Azt hiszem, azt szeretném, ha inkább nem fognád vissza magad semmilyen tekintetben – felelte Draco lassan. – Ha mérges vagy, azt akarom, hogy töltsd ki rajtam a haragod, fizikai formában.

– De élvezni fogod, és akkor az már jutalom lesz, te pedig lényegében megtanulod, hogy ha feldühítesz, megkapod a jutalmadat. – Ez az, gondolta Harry. Ez jobb módja a megfogalmazásnak. Olyan módja, amit Draco valószínűleg megért.

– Hmm, különös. Utálnám, ha azt tanulnám meg, hogy engedetlenné váljak. – Draco összerezzent. – Ez a kilátás... szörnyűséges, Harry gazdám. Azt akarom, hogy mindig jól legyél kiszolgálva, és elégedett legyél velem. De ennek ellenére... – Szégyellősen Harryre pillantott. – Azt is akarom, hogy jól meg legyek büntetve.

– Elég játékot játszhatunk, hogy biztosan kielégítsem ezt a szükségletedet – ígérte Harry.

– Ez tényleg szükséglet.

– Az enyém is – vallotta be Harry. – Valóban örülök, hogy megtaláltuk ezt a ládát. Még mindig azt hittem, hogy a hajlamaidat csak a bűbáj okozza, de ez nyilvánvalóan nem így van.

Draco felvidult, és rugózott egyet a matracon.

– Akkor mit próbáljunk ki? Van miből választani. A hámot?

Harry nadrágja kellemetlenül szűkké vált. Az alsója is, de valami más járt a fejében.

– Akarom a fenekedet, és hidd el, látni akarlak abban a hámban is, de... nem hiszem, hogy az első alkalommal. És tudod, akarok még egy csomó más dolgot is.

– Igen, Harry gazdám – mondta Draco. – Természetesen bármilyen sorrendben csinálhatjuk a dolgokat, ahogy csak szeretnéd.

– Ó, csinálhatjuk? – Harry lenyomta a hátára Dracót az ágyon, és rámászott. Hirtelenjében komisznak érezte magát, és szabadabbnak, mint valaha. Tudta, hogy bármit megtehet Dracóval, a világon bármit, és Draco ennek mélységesen örülne. Még soha sem érzett így azelőtt a szeretkezéssel kapcsolatban, soha nem gondolta, hogy ez színtiszta... rosszalkodás is lehet, hogy örvendetesen csintalan. – Milyen jó tudni, hogy megengeded, hogy azt tegyek veled, amit akarok, Draco szolgám.

Draco nyögött, és lökött egyet a csípőjével.

– Mmm, igen, igen, bármit, amit kérsz. Óóó, hívj megint a szolgádnak...

– Nem – felelte Harry, a szó hatalmában tobzódva. Annyira jó érzés volt a hatalom.

– De esküszöm, hogy attól az egy szótól el tudnék menni, ha engedélyt adnál rá...

Harry hirtelen megragadta Draco mindkét csuklóját az egyik kezével, és erősen markolva a matrachoz szorította őket Draco feje fölött.

– Nincs több flört, Malfoy. Ma délután auror vagyok az ön számára. Érthető?

Draco megint meghimbálta a csípőjét, és megfeszítette a karját, de nem annyira, hogy kiszabaduljon. Valójában rebegtette a szemét és megnyalta az ajkát, miközben Harryre bámult.

– Igazából nem. Rossz voltam? Le vagyok tartóztatva, Potter auror?

A szabad kezét használva Harry meglengette Draco elkáprázott szeme előtt a pálcáját.

– Ó, attól tartok, ez sokkal rosszabb, mint egy letartóztatás – mondta mézesmázos hangon. – Olyan információ birtokában van, ami kell nekem, és muszáj lesz kikényszerítenem magából. És ismerem a fajtáját, Malfoy. Csak a szexuális erőszakból ért, és mocskosul kell magának, nem igaz? Nem bír ellenállni egy erős, jóképű aurornak. Nos, sajnálom, hogy így kell lennie, de nem engedhetem, hogy elélvezzen, míg meg nem törik. – Harry közel hajolt, míg az utolsó szavaknál az ajka már Dracóét súrolta. – Hol vannak a túszok?

– Abszol út! – suttogta Draco vadul, a csípőjével döfködve. – Kikötözve otthagytam őket a rúnák sorában a Czikornyai és Patzában! Ó, engedje, hogy elmenjek...

– Szerintem nem – morogta Harry, és hátrébb húzódott, habár Draco csuklóit továbbra is szorosan a matrachoz nyomva tartotta.

Színtiszta zavarodottság tükröződött Draco arcán, mintha hirtelen nem értené a játékot, amit játszanak.

– De... hiszen elmondtam!

– Igazán? – Harry halkan felnevetett. – Ez túl könnyen ment, Malfoy. Túlságosan könnyen. Minek néz engem, ostoba amatőrnek? Én vagyok az egész főosztály feje, csak hogy tudja. Tudom, mit csinálok. Aligha fogom hagyni, hogy sikoltson a gyönyörtől és eláztassa az ágyat, ahogy elmegy, miközben még mindig tartozik nekem az igazsággal. Elküldene egy hiábavaló razziára Londonban, mi? Na, most szépen megtudja, hogy engem keményebb fából faragtak!

Azzal Harry eldobta a pálcáját, visszahúzta a kezét, és pofon ütötte Dracót.

Ó, egek, de jó érzés volt. Harry farka akkorát rándult, mintha sosem sejtette volna, hogy egy pofon ilyen borzongató tud lenni. De persze, hogy nem sejtette. Mindig, amikor azelőtt megütötte Dracót, a körülmények kényszerítették rá. Élvezte is többnyire, de nem szerette.

Most a puszta élvezetért vágta pofon Dracót, hogy láthatja a keze lenyomatát vörösleni a férfi arcán, és ez teljesen más volt.

Főleg most, hogy a kétség leghalványabb árnyéka nélkül tudta, Draco is ugyanannyira akarja játszani a játékot, mint ő. Nem a bűbáj kényszeríti. Draco természetétől fogva alávetett alkat volt, és most, hogy Harry felfedezte magában ezeket a kimondottan uralkodó hajlamokat...

Basszus, milyen tökéletes párt alkottak.

Draco zihálva vett levegőt, a szeme elkerekedett.

– De... de a könyvesboltban vannak, Potter auror...

– Szerintem nem – ismételte Harry, és újra pofon ütötte őt, pontosan ugyanazon a helyen.

Draco szeme elhomályosult, és különös arckifejezéssel nézett fel Harryre. Harry szíve kihagyott egy dobbanást. Szeretetnek tűnt.

Nos, szeretet, egy erős adag óvatossággal keverve, és mindezek mellett a tisztelet egy új szintjével.

Talán csak óvatosság volt és tisztelet, mondta magának Harry. Nem várhatta el Dracótól, hogy szeresse, csak mert ő ezt akarta.

– Nos? – kérdezte gúnyosan. – Most is azt mondja, hogy az Abszol úton vannak?

– Én... úgysem hinne nekem – felelte Draco, mintha csak most találta volna ki.

– Eltalálta, Malfoy – felelte Harry cinikusan. – Ahogy mondtam, ismerem a fajtáját. Többre lesz szükség pár pofonnál, hogy megtörjön. – Hirtelen elengedte Draco kezeit, és fölé tornyosulva felállt, újból meglengetve a pálcáját. – Vegye le a ruháit, méghozzá gyorsan! Hallotta, mit mondtam?

Draco legördült az ágyról, és lehámozta magáról a holmijait, míg anyaszült meztelen nem lett.

Harry szája teljesen kiszáradt, annyira, hogy alig volt képes a szerepében maradni. Az aurorok nem igazán szoktak rekedten motyogni.

De az is igaz, hogy gonoszkodni sem szoktak a fogvatartottjaikkal.

Elvigyorodott, és elhatározta, hogy tökéletesen elmerül a játékban.

– Maga aztán szemrevaló kis bestia – mondta éneklő hangon, fel-le járatva a tekintetét Dracón, mielőtt egyenesen a felálló farkára meredt volna. – Persze egyes részei nem is olyan kicsik, nem igaz? Pont, ahogy szeretem, Malfoy. Hosszú és vastag, rózsaszín és érett, mint egy gyümölcs. Habár az ott egy csepp előváladék a hegyén? – Harry méltatlankodó hangot adott. – Már megint bolonddá akar tenni? Azt hiszi, megejthet egy orgazmust anélkül, hogy észrevenném, mi? Ne kelljen felpofoznom, Malfoy. Jobb módszereim is vannak arra, hogy megoldódjon a nyelve.

Draco ajkai megremegtek, de kihívó tekintettel nézett fel rá.

– Soha nem fogok beszélni, Potter. Soha.

Á, ez már jobb volt. Harry remélte, hogy nem kell majd hárítania a folytonos behódolási kísérleteket. Egy kis ellenállás, egy pici jele annak, hogy Draco is azt szeretné, a játék jó hosszan folytatódjon... ez tetszett Harrynek.

– Mintha azt mondta volna, hogy az Abszol úton vannak – gúnyolódott halkan. – Csak nem hazudott az előbb? Beismeri?

– Maga átkozott – köpte Draco. – Ezt még megbánja. Elmondom a feletteseinek, hogy arra kényszerített, vetkőzzek le...

– Én vagyok az aurorparancsnok. Úgy gondolja, hogy a miniszter inkább fog hinni önnek, mint nekem? Azon kívül én nem kényszerítettem magát. Csak azt mondtam, tegye meg. Ön pedig meglehetősen buzgón engedelmeskedett.

– Lengette a pálcáját...

– Hja, és megint lengetem – felelte Harry, pontosan azt téve. – Menjen oda ahhoz a ládához, és vegyen ki valami mágikus kötelet. Olyat, amit csak az tud kibontani, aki a csomót is kötötte, bizony. Fogadjunk, hogy van ilyene, ugye? Ezt szereti.

Draco a láda elé térdelt, és kutatni kezdett benne.

– Mit... mit fog csinálni?

– Kikötözöm magát, természetesen. Szóra bírom. Elérem, hogy könyörögjön, hogy ezúttal higgyek magának.

– H... h... hogyan?

Harry megpörgette a pálcáját, mint egy színpadi rosszfiú, aki túljátssza a szerepét, de a mozdulattól Draco elpirult, a szeme pedig vágytól égett.

– Ó, azt hiszem, azt nekem kell tudnom, maga pedig majd rájön – mondta vigyorogva. – De mondok valamit, Draco Malfoy.

Dracónak szinte elakadt a lélegzete.

– Mit?

– Ha megint túl hamar megtörik, azt fogom gondolni, hogy hazudik, és akkor mérges leszek. Maga pedig nem akarja, hogy mérges legyek, Malfoy. Nagyon nem.

Draco felállt, a farka keményebbnek látszott, mint valaha, ami szinte lehetetlennek tűnt. A kezében tartotta a mágikus köteleket, amiket Harry kért.

– Miért? Mit csinál, amikor mérges?

Harry elmosolyodott, és úgy érezte, mintha egy vékony penge villanna a fogai közt. Amikor Draco meglátta ezt, majdnem inába szállt a bátorsága.

Ez pedig tetszett Harrynek.

Fogta a köteleket, és egyetlen erőteljes rántással rálökte Dracót háttal az ágyra, aztán elkezdte a fejtámlához kötözni a csuklóit, a két kezét jó távol egymástól.

Csak akkor válaszolta meg a kérdést, amikor már alaposan rögzítette Draco kezeit.

– Ha felmérgesít, Malfoy, egyáltalán nem élvezhet el – mondta, aztán lehajolt, és egy fájdalmas, büntető jellegű csókot adott Draco szájára.