– Draco! – kiáltotta Harry térdre esve, és mindkét vállánál megragadta a férfit. – Lélegezz, Draco!

Nem megy, tátogta Draco némán. A kezeivel Harry alkarjába kapaszkodott, az ujjai a ruháját markolták; az őrjöngő mozdulat üvöltőbb elkeseredettséget tükrözött, mint bármilyen hang valaha is képes lett volna. És Draco arca... még rosszabb volt. A szája kinyílt és becsukódott, ahogy a levegőért küzdött, amit nem sikerült belélegeznie.

Nem mintha Harrynek a leghalványabb fogalma lett volna, mit tett Draco, amiért a bűbáj bünteti.

Ó, egek, büntetés. Harrynek megint meg kell fenyítenie Dracót, és a helyzetet elnézve, még keményebben, mint valaha, ráadásul a szülei előtt. De nem volt más választása, és vesztegetni való ideje sem.

Előhúzta a pálcáját, hogy eltüntesse Draco ruháit és megidézze a szíjat. Ha ez nem működik, akkor lehet, hogy a Cruciatus fog kelleni, de talán ki sem tudja majd szórni Dracóra. Hiszen nem utálja őt. El sem tudja képzelni, hogy utálja. Már nem.

Mi maradt még... mi? A Sectumsempra? Ahhoz nem szükséges szándékosság. De az hogyan lehetséges, amikor még az sem kell hozzá, hogy az ember tudja, miféle istenverte bűbájt szór ki?

Harry szinte rosszul volt, ahogy felállt és felemelte a pálcáját, mert valami mélyen benne azt ordította, sikította, üvöltötte, hogy semmiféle verés nem lesz elég, ezúttal nem, nem ez ellen...

– Könyörögj a bocsánatáért, Narcissa! – utasította Lucius Malfoy durva, reszelős hangon, ahogy haldokló fia mellé lépett, és a csuklójánál fogva megragadta a feleségét, aztán olyan erősen megrázta, hogy az asszony megtántorodott. – Könyörögj a bocsánatáért, akármilyen ostobaságot is mondtál! Most!

Narcissának elakadt a lélegzete, az arca elsápadt.

– Nem – nyögte, de a szó nem elutasítást közölt, hanem színtiszta iszonyodást.

A következő pillanatban szó szerint Harry lábai elé vetette magát, a szeméből könny patakzott, és a kezét úgy emelte fel, mintha az istenek kegyéért esedezne.

– Hiba volt megpróbálnom befolyásolni magát, hiba volt megkísérelnem irányítani, mit csináljon az én... az ön Dracójával, Mr Potter. Ő a magáé, a maga rabszolgája, a megkötött rabszolgája, az élete és vére örökre az öné és csak az öné. Tudom, hogy így van, nagyon jól tudom...

Narcissa ekkor felsikoltott és gyötrelmesen sírni kezdett; az arca már olyan könnyáztatta és maszatos volt, hogy természetes szépségének minden nyoma eltűnt róla. Nem mintha Harrynek sok ideje lett volna ezt figyelni. Még midig jajveszékelve, Narcissa Harry lábához hajtotta a fejét, a kezével pedig Harry térdét próbálta átkulcsolni.

Mielőtt még Harry megállíthatta volna, vagy akár egy szót is szólhatott volna, az asszony megcsókolta a lábát.

Vagyis valójában a cipőjét.

És egész idő alatt ugyanazt mormolta, újra és újra:

– Bocsásson meg, bocsásson meg, bocsásson meg...

Harry már mondani akarta, hogy megbocsát, nem mintha tudta volna, hogy pontosan mi rosszat is csinált az asszony, de amikor szólásra nyitotta a száját, leesett az álla a döbbenettől. Lucius Malfoy közelebb lépett és ő is térdre borult előtte. Ő nem emelte fel a kezét fohászkodva és nem sírt, de a szemében gyötrelmes rettegés tükröződött, ahogy felnézett Harryre, és könyörögnikezdett.

– Én nem próbáltam önt befolyásolni a fiam használatában, de a bocsánatáért esedezem, ha ez az ára annak, hogy megbocsásson a feleségemnek! Az elnézését kérem minden gonosz és aljas dologért, amit valaha önnek mondtam vagy tettem magával, vagy azokkal, akik fontosak önnek... Kérem, Potter, bocsásson meg a feleségemnek!

Ó.

Harry még mindig nem igazán értette – vagy legalábbis nem teljesen. Minden olyan hirtelen történt, és Narcissa szavai inkább homályos utalások voltak, de rájött, mit kell tennie.

Lenyúlt, megragadta Narcissát a karjai alatt, és felállította.

– Megbocsátok – mondta érthető és határozott hangon.

Olyan érzete támadt, mintha gumiszalag csattant volna körülötte. Hallotta is, ahogy az ősi mágia hirtelen elengedte a szorítását.

És ekkor Draco köhögni kezdett és hörögni, aztán négykézlábra esett, ahogy egyik hosszú lélegzetet vette a másik után.

Harry odarohant hozzá, leguggolt mellé, és erőteljes mozdulatokkal dörzsölni kezdte a hátát, másik kezével pedig lazán átölelte őt. Nem akarta megszorítani a férfit, csak tudatni vele, hogy nincs egyedül.

Végül Draco oldalra fordította a fejét, és Harry szemébe nézett. Az arca maszatos volt, mint az anyjáé, de ez nem csúfította el.

Harry szemében nem.

– Minden rendben? – kérdezte Harry nagyon finoman, keze pedig tempót váltott, hogy körkörösen masszírozza Draco hátát.

– Rendben lesz – nyögte Draco, és görcsös mozdulatot tett Harry felé. – Bőrre van... szükségem.

Harry nem habozott. Egyetlen erőteljes mozdulattal oldalra fordította Dracót egyik karjához támasztva, aztán felnyalábolta és felállt vele, úgy tartva a férfit, mintha beteg gyerek lenne. Nem volt egyszerű vállalkozás; Harry érezte, hogy megfeszül a háta és a vádlija.

– Majd eljövünk máskor – mondta, arra készülődve közben, hogy hazahoppanáljon és levetkőztethesse Dracót meg saját magát, aztán ágyba fekhessen vele és a karjaiban tarthassa őt addig, ameddig csak Dracónak szüksége van bőrkontaktusra.

– Várj! – szólalt meg Draco, egyik kezével Harry ruháinak redői közt kutatva. – Kérlek. Én szeretném... Nem értem. Szeretném tudni, mi történt, miért történt... – Az ujjai végül bőrre találtak, és amikor Draco becsúsztatta a kezét Harry inge alá, és a tenyerét Harry dobogó szíve fölé helyezte, élvezettel felsóhajtott. – Erre is szükségem van.

Harry nem tudta, hogy a bőrt értette-e ez alatt, vagy még mindig arról beszélt, hogy meg kell tudnia a dolgot.

Akármelyikről is volt szó, igazat kellett adnia Dracónak. Harry haza akarta őt vinni és szorosan ölelni, de a fenébe is, neki magának is meg kell értenie, mit mondhatott Narcissa, amitől Draco kis híján meghalt. Harry azt mondta, majd később visszajönnek megint, de hogy tudna ide úgy visszajönni, hogy nem tudja, hogyan védje meg Dracót egy újabb fulladásos rohamtól?

Márpedig soha többé nem fog ilyesmi megtörténni. Soha. Harry eltökélte.

– Rendben – mondta, és egy puszit nyomott Draco feje búbjára. – Maradunk egy kicsit beszélgetni.

Draco elfordította a fejét, és az arcát Harry talárjának redőibe rejtette, mintha még több érintkezést akarna.

– Ne engedj el...

– Nem foglak – suttogta Harry; mélyebb hangszínen beszélt, pont amilyet Draco is használt. Bár Draco hangja inkább nyafogásra hasonlított.

Rémült nyafogásra.

Egyetlen elborult pillanatig Harry gyűlölte a nőt, aki ezt tette Dracóval. De nehéz volt sokáig gyűlölni. Az asszony megint a földre rogyott; szinte azon nyomban összeesett, ahogy Harry elengedte őt, hogy Dracóhoz rohanjon, és halkan zokogva a kezébe temette az arcát.

Lucius Malfoy még mindig Narcissa mellett térdelt, karjával átölelte őt, és remegett.

És épp az imént könyörgött Harry Potter bocsánatáért... mindezt Draco iránti szeretetből.

Harry még most is gyűlölte őt, de már egyre nehezebb volt így éreznie. Úgy gondolta, Lucius Malfoy mindig is egy jégcsap volt. Vagy kődarab.

Most majdnem emberinek tűnt.

Harry odament a játékszoba távolabbi végébe, egy furcsa, karmos lábakon álló kanapéhoz, és Dracót az ölében tartva leült rá, aztán addig helyezkedett, amíg mindkettejüknek kényelmes nem lett.

– Adhatunk nekik pár percet – dörmögte, elfordítva tekintetét a Malfoyokról. Annyira magánjellegűnek tűnt a pillanat kettejük közt, hogy Harry úgy érezte, pusztán rájuk nézni is illetlenség. Mint a hallgatózás.

Draco megmozdult egy kicsit; Harry inggombja felé nyúlt.

– Többre van szükségem – suttogta bátortalanul. – Szabad?

– Igen, persze – felelte Harry vállat vonva. Mi van akkor, ha Draco szülei meglátják a fiukat Harry meztelen mellkasához bújva? Nem igazán érdekelte, nem, hogyha ettől Draco egy kicsit is nagyobb biztonságban érzi magát.

– Ahhh – sóhajtott Draco élvezettel, ahogy Harryhez préselte magát, nyakát pedig Harry nyakához dugta. Talán melegségre vágyott; Harry érezte Draco lehűlt bőrét az ingen keresztül, amit a férfi még mindig viselt. Nos, ezen könnyen lehet segíteni. Néhány pálcaintéssel Harry magához hívott egy takarót. Vitorlázva röppent oda a kúria valamely részéből. Harry belecsavarta az ölébe fekvő férfit, kiszórt rá egy enyhe melegítőbűbájt, aztán folytatta Draco ringatását, miközben várakoztak.

Lucius hamarosan bizonytalanul felállt, és a kezét nyújtotta a feleségének, hogy felsegítse. Az asszony szinte tántorgott, a rá jellemző higgadtsága és méltóságteljes eleganciája teljesen eltűnt róla. Talán mert azt sem látta, merre megy; a szeme teljesen bedagadt a sírástól.

Draco apja több magabiztossággal lépett oda hozzájuk, de a megszokott arroganciája nélkül. A tekintetével végigmérte a pózt, amiben Harry és Draco ültek, és Harry mintha egy kis feszélyezettséget látott volna a mélyben, de aztán a férfi szeme kitisztult, és már csak leírhatatlan megviseltség tükröződött benne.

Harry megvárta, amíg mindketten leülnek egy-egy karosszékbe a kanapéval szemben, aztán várt még egy kicsit, de egy idő után úgy nézett ki, neki kell elkezdenie a beszélgetést.

Röviden eltöprengett ezen. Lehet, hogy a Malfoyok – most már mindketten – rettegtek attól, hogy megsértsék Harryt, vagy hogy valamit rosszul mondanak.

– Nos? – kérdezte végül. – Amint látják, Draco kedvéért itt maradtam. Habár ez nem volt rossz ötlet tőle. Tényleg tudnunk kell, mi okozta pontosan azt, hogy Draco... öm...

Nem tudta kimondani. Nem volt képes beismerni, hogy Draco olyan közel került a halálhoz.

– Teljes mértéken az én hibám volt, Mr Potter – mondta Narcissa halkan. – Nem kellett volna megpróbálnom félrevezetnem önt a fi... az ön rabszolgájával kapcsolatban.

Draco semmit sem reagált az anyja vallomására. Lassan és egyenletesen lélegzett, most, hogy az arcát elfordította tőle és ajkát Harry nyakánál pihentette. Teljesen ellazultnak tűnt, annyira, hogy Harry már arra is gondolt, talán elaludt a melegben és kényelemben a megpróbáltatásai után.

– Nem értem – felelte végül Harry az asszonynak, összevont szemöldökkel. – Maga megpróbált félrevezetni engem? Miért?

Narcissa a kezét tördelte.

– Ha visszaemlékezik, épp Draco szexuális irányultságáról beszélgettünk...

Harrynek rossz érzése támadt.

– ...és úgy tűnt nekem, hogy ön ilyen értelemben kezdett érdeklődni iránta. Neki természetesen az ön szexuális igényeit is ki kell szolgálnia, ha ön azt kívánja, de maga arra utalt, hogy nem használná őt ilyen módon, hacsak nem lenne ez egyúttal az ő kívánsága is. Szabad akaratából való kívánsága.

– Tehát erről van szó. – Harry akaratlanul is felhorkantott. – Szóval ön azt mondja, szembemenően azzal, amit az imént mondott nekem, hogy Draco nem vonzódik a férfiakhoz. Csak azt nem értem, hogy ebben az esetben ön miért akart arra bátorítani, hogy vele aludjak? Úgy értem, tényleg azt gondolom, hogy ön a szívén viseli Draco sorsát. Nem gondolja, hogy rossz lenne neki, ha belekényszerítenék egy ilyen kapcsolatba velem, ha valójában ő ezt nem akarná?

– Nem azt mondtam, hogy Draco nem vonzódik a férfiakhoz – helyesbített Narcissa halkan, még mindig a kezét tördelve. – Az az igazság, hogy egyszerűen csak nem tudom. A Roxfortban töltött évei alatt sosem táplált romantikus érzéseiket senki iránt, és a háborút követően, a házi őrizete leteltével külön költözött. Legjobb tudomásom szerint soha nem is randevúzott senkivel.

– Valóban megpróbáltam arra bátorítani, hogy házasodjon meg – szólalt meg Mr Malfoy, előrehajolva –, amint már említettem. De Draco sosem mutatott érdeklődést az elköteleződésre, noha nem tűnt úgy, hogy kihasználná a függetlenségét arra, hogy úgymond... kiélje magát.

Harry grimaszolt; most már mindent értett. Ostoba volt. Miből gondolta, hogy egyenes választ fog kapni Narcissa Malfoytól? Hiszen mardekáros, csakúgy, mint a férje és a fia. Az asszony úgy közölte az információt, hogy a legjobban szolgálja az érdekeit... vagy inkább a téves elképzeléseit arról, mi a legjobb Dracónak.

– Rendben, szóval senkinek sincs fogalma sem, hogy Draco valójában a lányokat szereti-e. Csodás. És ön azt gondolta, hogy ha rá tud venni engem arra, hogy vele aludjak... – Nem mintha Harry nem tette volna már ezt meg, de a szülőknek nem kellett tudniuk erről –, akkor kedvesebb leszek hozzá, vagy ilyesmi? Akkor jobban megkedvelem őt?

– Ön egyértelműen akarja őt, ám azt tervezte, hogy megtagadja saját magát. – Narcissa kék szeme résnyire szűkült. – Ismerem a férfiakat, Mr Potter. A Kiválasztott sem különbözik. A szexuális önmegtagadástól egy férfi ingerlékeny lesz és hajlamosabb a durva szavakra vagy tettekre. És együtt lakni Dracóval, a férfival, akit kíván... Egy ilyen folyamatos kísértés akármelyik férfinak próbára tenné a türelmét. Én csak segíteni akartam az én... segíteni akartam Dracónak, hogy olyan környezetben élhessen, ami mentes az ilyen feszültségektől.

– Hívhatja a fiának – mondta Harry, habár a szorítása erősebb lett Dracón, miközben beszélt.

– Köszönöm – bólintott Narcissa; a mozdulat szinte királyi volt, az arca újból nyugodt, még ha vörös és maszatos maradt is.

Harry megrázta a fejét; még mindig össze volt zavarodva az asszony gondolkodásmódjától.

– De maga mondta nekem, hogy nem szabhatja meg nekem, mit tegyek vele. Hogy a bűbáj megbünteti őt, ha megpróbálja. Hogy felejthette ezt el?

Narcissa az ajkába harapott és másfelé nézett.

Lucius Malfoy sóhajtva a kezébe vette a felesége kezét.

– Ő egy anya, Mr Potter. A szíve uralkodik az esze fölött. A vágytól, hogy ön jól bánjon Dracóval, megfeledkezett arról, hogy a saját viselkedése is közrejátszik az ő jóllétében.

– Én jól bánok vele!

– Igen, látom – felelte Malfoy lassan.

Amikor Harry tekintete találkozott a férfiéval, olyasmit látott, amire nem számított. Nem pontosan beletörődés volt, de legalább kevésbé metsző harag, mint eddig valaha. Olyan volt, mintha Narcissa jelenete végül megértette volna vele, hogy a Harryvel való gyűlölködésének csak egy eredménye lehet: Draco sérülése.

Ő pedig szerette a fiát.

Különös, gondolta Harry. Megkönnyebbült, amikor Draco és az apja belekezdett egy snookermeccsbe, mert ez esélyt adott neki, hogy Narcissával kettesben beszélgethessen. Úgy tűnik, ezzel rossz lóra tett.

Jobb lett volna, ha az ügyet Lucius Malfoyjal beszéli meg. Ő már kezdettől fogva az igazat mondta volna. Nem azért, mert annyira túlteng benne az igazság szeretete, hanem mert csak ő érti meg, hogy bármi egyéb Draco sérülését eredményezné, így, hogy a Res mea es a hazugságokat Harry manipulálására történő kísérletként értelmezi Draco használatában.

Lucius egyszerre gondolkodik a fejével és a szívével, és ez Draco számára jobban jön ki.

– Mindkettejükkel beszélni fogok, ha lesz még kérdésem – mondta Harry.

Fájdalom jelent meg Lucius szemében.

– Csoda lesz, ha egyáltalán szóba áll még velünk azok után, amit a mai beszélgetés eredményezett.

– Óvatosabb leszek – nyögte Narcissa csukott szemmel, még mindig elfordított arccal. Harrynek olyan érzése volt, hogy nagyon mélyen szégyellheti magát. Vagy azért, mert Draco megsérült miatta, vagy mert egy félvér bocsánatáért kellett könyörögnie, Harry nem tudta. Talán az asszony csak jobb manipulátornak hitte magát ennél.

– Jól bánni Dracóval azt is jelenti, hogy alkalmanként ellátogatunk ide – mondta Harry megrázva egy kicsit a karjai közt fekvő férfit. – Draco? Ébren vagy?

A férfi szeme azonnal kinyílt.

– Igen. Csak gondolkodtam. Miért olyan fontos neked az, hogy azelőtt is a férfiakat kedveltem-e, Harry? Most téged kedvellek. Csak ennek kéne számítania.

– Számomra nem csak ez számít.

Malfoy türelmetlen hangot adott.

– Tudja, Potter, vannak idők, amikor a nemes önmegtartóztatás több bajt csinál, mint hasznot.

– Érdekes lenne pont a maga tanácsait megfogadnom arról, hogyan bánjak másokkal...

Narcissa hirtelen felpattant.

– Attól tartok, fárasztjuk azokat, akiknek pihenésre lenne szüksége, Lucius.

Az asszony Dracót értette ez alatt, de már megtanulta, hogyan közölje Harryvel, mit tegyen vele. Ugyanakkor igaza volt.

Harry Dracóval a karjában felállt.

– Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha most hazamegyünk.

– Szabad... szabad esetleg megérintenem? – kérdezte Narcissa óvatosan.

Harry Luciusra nézett iránymutatásért.

– Ami itt történt, amit Draco elszenvedett... az okozhatta azt, hogy a bűbáj, öm... újra nyugtalan lett?

– Nem, a legkevésbé sem – felelte Lucius a fejét rázva, miközben felállt.

Harry a takaró alá nyúlt, és a biztonság kedvéért ellenőrizte Draco csuklóját. A láncszemek még mindig élesen kivehetők voltak.

– Rendben.

Narcissa hangtalanul előre lépett, és az ujjai hegyével végigsimított Draco arcán. Draco felnézett rá, de nem mosolygott. Olyan szomorúnak látszott, hogy Harrynek belesajdult a szíve.

– Draco – nyögte Narcissa, és a név szinte elhalt a torkán. – Sajnálom, annyira sajnálom. Sosem akartam neked ártani.

– Tudom, anyu – suttogta Draco.

Narcissa úgy fordította a kezét, hogy a tenyerébe vette Draco arcát. Könnyek csöppentek le a szempilláiról, miközben halkan beszélt.

– Csak és kizárólag segíteni akartam neked, drágám. Szeretlek, Draco. Bármit megtennék érted, bármit.

– Tudom, anyu – mondta Draco megint, belesimulva az érintésbe. – Én is szeretlek téged. De bíznod kell Harryben, rendben? Bízz benne, hogy jól fog bánni velem, és ne hazudj neki többet.

– Ígérem – felelte Narcissa, és úgy tűnt, komolyan is gondolja.

Miután az anyja ellépett, Draco fészkelődni kezdett, mintha azt szeretné, hogy tegyék le. Harry nem akarta őt elengedni, de lazított a szorításán, és hagyta, hogy Draco lábra álljon. Draco ezután az apjához fordult.

– Tényleg fogalmad sincs róla, hogy a férfiakhoz vagy a nőkhöz vonzódom, apám? Azt értem, hogy anya nem tudja, de soha nem jöttem még hozzád tanácsért, vagy férfiügyek megtárgyalásáért, vagy...?

Malfoy tekintete ellágyult egy kicsit.

– Rendkívül szűkszavú voltál a témát illetően, Draco. Habár persze amikor nagykorú lettél, elég kevés időnk volt ilyesmikről beszélni. Először a háború terelte el a figyelmet minden másról, aztán, röviddel az Azkabanból való szabadulásomat követően, hosszabb időre elhagytad az országot.

– Várjunk – szakította félbe Harry. – Draco elhagyta Nagy-Britanniát? Mennyi időre?

Malfoy Harry felé fordult.

– Körülbelül négy hónapra. Csak pár hete volt itthon, amikor elkezdődött a rosszulléte. És annyira megváltozott, amikor visszatért, hogy először azt hittük, az utazás ártott meg neki. Aztán persze rájöttünk, hogy arra van szüksége, hogy igényt tartsanak rá.

Nos, ez megmagyarázhatja, miért nem talált semmit Harry, amikor megkérdezte a Misztériumügyi Főosztályt, nem tűnt-e el különös körülmények közt valamelyik dolgozójuk. Ha Draco ott dolgozott volna, nyilván intézett volna magának szabadságot erre az útra. Vagy teljesen otthagyta volna a munkahelyét.

– Hová utazott pontosan Draco?

– Oroszországba.

– Oroszországba? Mit csinált ott?

– Ezt Draco nem volt hajlandó elárulni. Már említettem, mennyire szűkszavú tudott lenni, nem? Egész idő alatt nem kommunikált velünk. Se kandallóhívás, se bagoly; semmilyen kapcsolatba nem lépett velünk.

– És azt mondják, megváltozva jött haza – morfondírozott Harry. – Hogyan változott meg?

– Egy kicsit... rideg lett. De nem mondta meg, mi jár a fejében – vont vállat Lucius. – Ha többet kíván tudni, akkor talán az otthonában találna valamit, ami fényt derítene az ügyre.

– Már körülnéztem Hollóbércen. Nem volt ott sok minden. Szinte üres a ház...

Lucius és Narcissa kétkedő pillantást váltott, de Narcissa volt az, aki megszólalt:

– Azzal az egy alkalommal, amikor mi ott jártunk, minden volt, csak nem üres.

– Egy alkalommal?

Malfoy mérgesen legyintett.

– Draco védőbűbájai nem engedtek be minket. Ragaszkodott hozzá, hogy szüksége van magánéletre.

– Semmilyen védőbűbáj nem volt, amikor én odamentem. Nos, semmi olyan, ami feltartott volna bárkit, aki elszántan be akart volna hatolni.

– Még most is ott vannak – felelte Malfoy homlokráncolva. – Azt gondolom, hogy a Res mea es változtatott rajtuk, hogy ne akadályozzák önt. És azt illetően, hogy nem volt ott semmilyen nyom... – gúnyolódott – ön nem auror volt, mielőtt aktatologató lett?

– Még mindig auror vagyok.

– Akkor használja a nyomozói képességét, ami feltételezem, van önnek, és lássuk, hogy mit talál. Mi is megpróbálkoztunk vele, de Draco még betegen is visszautasította, hogy változtasson a védőbűbájain – vágta rá Lucius. – Mi az, csak a neve miatt nevezték ki aurornak?

– Ne sértegesd Harryt! – szólt közbe Draco halkan, és Harry kezéért nyúlt. – Szerintem csak a csalódottság miatt beszélsz így. Apám... Sajnálom, hogy kizártalak az életemből. Nem tudom, miért tehettem ezt. Tudod, hogy mindkettőtöket szeretlek. Vannak emlékeim arról, hogy fiatalabb vagyok, és mindkettőtöket szeretlek.

Lucius gondterhelten eltakarta a szemét.

– Anyád és én azt hittük, hibáztatsz minket, amiért rákényszerítettünk a Sötét...

Harry felszisszent.

Malfoy megforgatta a szemét, de engedelmeskedett.

– Hogy rákényszerítettünk Voldemort szolgálatára.

Draco hangja lendületessé, szinte reménykedővé vált.

– Kényszerítve voltam? Tényleg?

– Nem a hajadnál fogva lettél odarángatva. A körülmények kényszerítettek.

– És arra neveltetek, hogy akarjam is ezt – tette hozzá Draco, és a hangjából minden lendület kiveszett. Harry hallotta, ahogy többször is nyelt. – Apám, nem tudom megmondani, hogy azért zártalak-e ki az életemből, mert hibáztattalak. Talán csak csüggedt voltam, amiért elvesztettük a háborút. Habár tudva azt, amit most tudok, félelmetes belegondolnom, mivé vált volna a világ, ha mi győzünk.

Lucius megint eltakarta a szemét.

– Draco...

– Ne veszekedjünk – mondta Draco halkan. – Sajnálom, ha megbántottalak, amiért kizártalak Hollóbércről. És most... – Oldalt fordult, és megszorította Harry kezét. – Elég kimerültnek érzem magam, Harry gazdám. Készen állsz az indulásra?

– Majd újra eljövünk még – mondta Harry udvariasan bólintva mindkét Malfoy felé, aztán közelebb húzta magához Dracót, és gyorsan megpördült vele.