Harry arra ébredt, amiről minden férfi fantáziál. Vagy legalábbis úgy gondolta, hogy minden férfi erről fantáziál. Végül is, mi lehetne jobb annál, hogy az álomból feleszmélve egyenesen egy nedves száj lágy, ritmikus érzete veszi körül a farkát?

– Draco – nyögte, és lenyúlt, hogy ujjaival beletúrjon a férfi selymes hajába. – Mmmm...

Az egyetlen válasz, amit kapott, egy fojtott kuncogás volt, de a hang szinte átzümmögött a farkán. Harry megint nyögött egyet, és egy kicsit mocorogva a kanapén, átadta magát a benne lüktető vágynak.

Ami az egész bensőjében lüktetett, nem csak a farkában.

Hosszú pillanatokkal később, azután, hogy Draco gondoskodott a saját maga és Harry élvezetéről is, majd megint odabújt hozzá, Harry józan esze visszaért, ezzel együtt pedig egy megrázó felismerés érkezett.

Harry nem folytathatja ezt így, egyszerűen képtelen rá, hacsak nem kapna valami megerősítést, hogy Draco már akkor is vonzódott a férfiakhoz, mielőtt Harry igényt tartott rá.

Végül is, szinte elképzelhetetlen volt, hogy soha ne térjen vissza Draco teljes emlékezete. Ha csak az lesz az egyetlen gondja, hogy szexelt egy ellenségével... nos, ez még egy dolog. Egy olyan dolog, amin meglehetősen nagy valószínűséggel soha nem tudnak majd túllépni, mihelyst Draco megint a megszokott önmaga lesz.

De ha Draco valójában heteró, és majd ráébred arra, hogy szabad akarata ellenére férfival szexelt, amihez Harry lényegében segédkezett, meg még bujtogatta is a dolgot?

Akkor hogy érezne Draco?

Ó, nagy ég. Harry nagyon is jól tudta, hogy érezne a férfi. Azt gondolná, hogy Harry direkt kihasználta. Azt hinné, hogy Harry bosszúból tartott rá igényt, és hogy ezt a bosszút a lehető legkegyetlenebb módon vitte véghez.

Harry ezt nem bírta elviselni; biztosra akarta tudni, hogy Draco saját szexualitásával kapcsolatos homályos benyomásai valódiak és igazak-e, vagy csak annak hatására születtek, hogy a bűbáj egymáshoz kötötte őket.

És ha az derül ki, hogy azelőtt Draco csak nők iránt érdeklődött, akkor... nos, akkor Harry valahogy majd talál erőt ahhoz, hogy megtegye a helyes dolgot.

A fenébe is, miért vesztette el annyira a fejét az előző éjjel? Mindvégig tudta, hogy nem lesz jó, ha kihasználja Dracót, amikor a másik férfi olyan sebezhető. Más lenne, ha Harry biztos lehetne benne, mi is a helyzet. De ha a bűbáj és csakis a bűbáj teszi, hogy örökké fel akarja ajánlani a hátsóját és a száját...

Ebben az esetben az, amit Harry előző éjjel tett, egyszerűen ésszerűtlen volt.
A most reggel történtek miatt azonban nem hibáztatta magát annyira, mivel akkor még nem volt teljesen ébren.

De jobban meggondolva az sem volt igazán nagy mentség.

– Gyerünk, keljünk fel! – mondta Harry, és meglökte egy kicsit Dracót, amint ülő helyzetbe tornázta magát. A ruhái mind csálén álltak. Igazából felesleges lett volna megigazítani őket, de közszemlére tett farokkal sem érezte jól magát. Ha a dolgok másképp állnak, talán igen. Ha biztosra tudná, mi a helyzet.

De nem tudta.

Nos, épp azon volt, hogy ezt megtudja, ha egyáltalán lehetséges.

Felhúzta a sliccét, miközben ügyetlenkedett egy kicsit, és elfintorodott, ahogy felállt és megpillantotta a talárja állapotát. Lényegében rajta aludt, és most olyan gyűrött lett, mint még soha.

Dracónak viszont sikerült szinte kifogástalanul kinéznie, annak ellenére, hogy nem viselt semmit.

– Keljünk fel? – kérdezte egyik szemöldökét felvonva. – Ha szeretnéd, rendben. Ami viszont engem illet, én nagyon boldog lennék, ha csak itt fekhetnék még egy kicsit. Nem szeretnéd kiélvezni az orgazmus utáni kéjt?

Harry felállt.

– Nem ma. El kell indulnunk. Azt gondoltam, ma meglátogathatnánk a szüleidet. Hogy hangzik?

Draco elmosolyodott.

– Ó, remekül. Köszönöm, Harry. – Felállt, és megnyújtózott; láthatóan nem volt tudatában a meztelenségének.

– Akkor zuhanyozzunk le és kapjunk be egy gyors reggelit, aztán nyomás – mondta Harry, és próbált nem nézni Draco farkára, ahogy az a férfi két lába közt himbálózott. Habár a nézzünk másfelé részét nem sikerült teljesen kiviteleznie a dolognak.

– Mmm, egy zuhany jólesne. – Draco odaoldalgott Harryhez, és kezét elkezdte végigjáratni a gyűrött anyagon Harry mellkasán. – Szeretnélek végigszappanozni, és gondoskodni minden igényedről, és...

Harry hirtelen megköszörülte a torkát, és hátrébb lépett.

– Külön zuhanyozunk – dörmögte, és kicsit meg is ijedt, milyen reszelős a hangja.

Draco oldalra fordította a fejét, szemöldökét pedig összevonta.

– Ha ezt kívánod, természetesen. De biztos vagyok benne, hogy szolgálatodra lehetnék a fürdőben.

– Nem, nem, szeretnék egy kis egyedüllétet, és... – A fejét csóválva Harry arra jutott, hogy az igazság most talán jobban szolgálná mindkettejüket. – Nézd, ha együtt zuhanyozunk, akkor egyik dolog hozza majd a másikat, aztán órák és órák teljek majd el, mire eljutunk a szüleid házához.

– Tehát?

– Nos, szükséged van rá, hogy láthasd őket, nem?

Draco mosolygott; egyszerre ravasz és csábító kifejezéssel.

– Őrájuk nem úgy van szükségem, mint rád, Harry gazdám.

– Ja, nagyon remélem is, hogy nem úgy – suttogta Harry.

Draco azonban meghallotta.

– Ne légy éretlen. Nem így értettem, te is tudod.

Harry persze, hogy tudta.

– Már meg tudod mondani nekem, mit csináljak?

Draco lazán megrántotta a vállát.

– Úgy tűnik. Nyilván nem kötelező megtenned.

Harry biccentett egy aprót.

– Nagyobb szükségem van rád, mint a szüleimre, Harry – folytatta Draco, hangja ezúttal mentes volt a szexuális felhangtól. – Amikor azt mondtam, hogy hamarosan látni szeretném őket, nem úgy értettem, hogy már rögtön másnap.

– Itt az ideje egy látogatásnak. Azon kívül, beszélnem kell pár dologról az édesanyáddal.

Draco nem kérdezte meg, miről, de mindegy is. Talán nem is tudta megkérdezni, mert valami más kötötte le a figyelmét.

– Anyám... – mondta csodálkozó hangon. – Anyu. Most majd újra megölelhet. Ugye?

Harry arra tippelt, hogy Narcissa megölelése többé-kevésbé egy tűzpróba lesz, hogy a bűbáj lenyugodott-e. Vagy inkább, mint egy savpróba, elnézve a tévedés lehetséges következményeit.

– Öm... talán nem kellene kipróbálnod. A lassú fojtogatás dolog, tudod?

Draco arckifejezése azonnal elsötétült, és amikor a férfi megszólalt, nagyon távolinak hangzott.

– Természetesen, ahogy kívánod. Soha nem szeretnélek megharagítani.

Harry sóhajtott. Nem igazán így értette.

– Csak haladj lassan. Úgy értem, biztos, ami biztos.

– Harry gazdám, inkább nem érintek többé senki mást rajtad kívül, ha az egy pillanatnyi kellemetlenséget is okoz neked.

– Nem élhetsz így, főleg nem hosszú távon. – Harry fintorogva elmosolyodott. – Amúgy is a te kellemetlenséged az, ami foglalkoztat. A Res mea es, azt hiszem, eléggé aljas.

– De neki köszönhetem a legjobb gazdát a világon – mondta Draco halkan. – Biztos vagy benne, hogy nem segédkezhetek a zuhanynál? Megmosni a hátadat esetleg?

Visszautasítani Draco felajánlásait eddig is elég nehéz volt, gondolta Harry. Hogy fog majd ezután elég erőt találni hozzá, most, hogy kiderült, a másik férfi tényleg olyan ügyes a szájával, mint ahogy állította?

Valahonnét Harry összekapart annyi akaraterőt, hogy nemet mondjon.

– Nem, ez így jó lesz, tényleg szeretnék egy kis magányt, amint mondtam. Öö... úgyhogy menj, és hozd magad szalonképes állapotba, ennyi, és találkozzunk idelenn, mondjuk, fél óra múlva, rendben?

Draco lehajolt, hogy felemelje a pálcáját a padlóról, aztán magához hívta a ruháit. Lazán oldalt tartotta őket; nem is próbálta takargatni meztelenségét. Mivel képtelen volt ezt tovább elviselni, Harry elfordult, és a lépcsők felé indult.

– Harry?

Harry megállt, de nem fordult meg.

– Igen?

– Tudod, tényleg ambrózia voltál. Mindkétszer. Nem hinném, hogy valaha is eleget kapnék belőle.

Harry nyelt egyet, és már a nyelve hegyén táncoltak a szavak. A szavak, amiket nem mondhatott ki, mert annyira tisztességtelenek lettek volna Dracóval szemben, ha kiderül, hogy azelőtt mégsem vonzódott soha a saját neméhez.

A szavak azonban a fejében visszhangoztak, Harry nem tudta leállítani őket.

És elfeledtetted velem, hogy valaha is másra vágytam, Draco. Pont, ahogy mondtad.

* * *

– Mr Potter – mondta Narcissa Malfoy, és felállt, amint Harry és Draco odahoppanáltak a dolgozószobájába. A hivatalos hangszíne azonnal eltűnt, mihelyst fiához fordult.

– Draco, hogy vagy?

– Jól vagyok – mondta Draco, ugyanolyan meleg tónussal, mint az anyja. – És te, anyu? Hogy s mint vagy?

– Ó, Draco. – Narcissa jégkék szeme szeretettől ragyogott. – Hogyan is lehetnék? Apád és én betegre aggódjuk magunkat miattad.

– Ó, ne tegyétek! – mondta Draco, és elengedte Harry karját, miközben egy lépéssel közelebb ment az anyjához. – Harry tényleg csodálatos, és velem is csodálatos, és... és... – Aztán Harryre pillantott; egész arckifejezése bizonytalanságról árulkodott.

– Gyerünk, mondd el neki! – mondta Harry halkan. Még mindig aggódott, de hogy tagadhatott volna meg Dracótól olyasmit, amit ennyire akart?

– Úgy gondoljuk, hogy a bűbáj lenyugodott – mondta Draco, és cipője egy kicsit megnyikordult, ahogy a férfi egy picit lábujjhegyre emelkedett.

– Ó... – pislogott Narcissa; egyszer Harryre pillantott, aztán teljes figyelmével a fia felé fordult. Úgy tűnt, lépni fog egyet előre, de erőnek erejével visszatartotta magát, mereven állt, arca szinte egy maszk volt, amikor végül válaszolt. – Ez sokkal gyorsabb volt, mint ahogy apád számított rá.

– De igaz – erősködött Draco, és kezét előrenyújtotta, hosszú ujjait kicsit behajlítva, mintha hívogatná az anyját. – Tényleg az, anyu.

Narcissa mosolya egyszerre volt gyengéd és megkönnyebbült.

– Ha azt mondod, drágám. – Kinyújtotta egyik kezét, és vékony ujjait már csak egy hajszál választotta el, hogy a Draco kezével érintkezzen.

– Narcissa! – harsant egy szigorú hang, aztán Lucius Malfoy rontott a szobába; talárja úgy hullámzott mögötte, hogy Harrynek el kellett ismernie, tényleg fejedelmien néz ki. – Azonnal lépj hátrébb!

A nő higgadt arccal és lehanyatló karral meg is tette.

– Mr Potter – mondta Lucius pattogó, dühös hangon. Olyan hangon, ami határozottan és egyértelműen jelezte, hogy sosem állna szóba Harryvel, ha a bűbáj nem kényszerítené rá, feltételeként annak, hogy beszélhessen Dracóval.

– Minden rendben, apám – mondta Draco, és összekulcsolta a kezét maga előtt. – A bűbáj lenyugodott. Biztos vagyok benne, hogy most már biztonságos megérintenetek mindkettőtöknek.

– Az lehetetlen – felelte Lucius elnyújtva, és összeszűkült szemmel Harryre pillantott. – Azt hittem, nem akar bosszút. Meg kell mondanom, Mr Potter, úgy intézni a dolgokat, hogy a saját szülei okozzák Draco halálát nekem valamelyest bosszúszagúnak tűnik!

– Ne beszélj így Harryvel! – csattant föl Draco, szeme pedig szikrákat szórt. – Ő jó és erős és csodálatos, és semmi olyat nem tett, amivel kiérdemelné a megvetésedet, és mellesleg a bűbáj lenyugodott!

Lucius úgy nézett ki, mintha türelemért imádkozna, ami szürreális elképzelés volt, mert Harry halál biztos volt benne, hogy a férfi soha nem imádkozott. Aztán amikor megszólalt, hanghordozása arról árulkodott, hogy így vagy úgy, de akkor is eszére fog beszélni bolond fiának.

– Mutasd a csuklódat!

Draco rápillantott Harryre, aki csak megvonta a vállát. Honnan tudhatná, mire akar Lucius Malfoy kilyukadni?

Harry vállrándítását utánozva – és sokkal elegánsabban utánozva –, Draco benyúlt talárja hosszú ujjába, fürgén kigombolta a kézelőjét, majd kinyújtotta a karját.

Lucius halkan felszisszent, ahogy beszívta a foga közt a levegőt.

– Mi az? – kérdezte Harry, amint közelebb lépett.

Lucius Malfoy ekkor szinte síri hangon szólalt meg.

– A Res mea es jele. A láncok megváltoztak. Most már sokkal kivehetőbbek.

Amikor Harry rápillantott Draco csuklójára, láthatta, hogy ez igaz. A zöld színű tintavonalak még mindig stilizált láncoknak tűntek, de sokkal tömörebbnek, mint azelőtt.

– Ez azt jelenti, hogy a bűbáj tényleg lenyugodott? – Most Harryn volt a sor, hogy nagyot nézzen, amikor teljesen Draco apja felé fordult. – Említhette volna, hogy van valami, amiből meg lehet bizonyosodni!

Ezúttal Lucius beszéd közben már sziszegett.

– Mivel teljes mértékben azt gondoltam, hogy a folyamat hat hónapig vagy még tovább fog tartani, nem volt rá azonnali szükség!

Draco most az egyszer nem Harry pártjára állt a vitában. Nem tehette. Túlságosan is el volt foglalva azzal, hogy anyja szoros ölelését élvezze; a nő hosszú, lebbenő talárja szinte beburkolta őt, ahogy Narcissa a karjaiba zárta, és közel húzta magához.

Harry másfelé nézett, amikor a nő halkan sírni kezdett, és egyik kezével végigsimított Draco haján.

– Akkor is megemlíthette volna – suttogta Harry.

Lucius felszegte a fejét, szándékosan figyelmen kívül hagyva a megszólalást.

– Felteszem, önök ketten tűrhetően kijönnek egymással.

Nem tűnt úgy, hogy le van nyűgözve, de a körülményeket tekintve Harry ezt meg is értette.

– Igen, kijövünk – mondta dacosan. Azok után, amikről a múltkor beszéltek, Lucius talán tudta, mire utal ez a rövid mondat. Harryt tényleg nem érdekelte, mit gondol a férfi. Nem azért volt itt, hogy bárkit is lenyűgözzön. – Jobban örülne, ha Draco inkább nyomorúságosan élne?

– Annak örülnék, ha esélye lenne egy megfelelőbb életmódra, mint hogy arra legyen ítélve...

– Teljesen elégedett vagyok Harry szolgájaként – szólt közbe Draco, gyengéden kibontakozva anyja öleléséből. Harry tisztán láthatta ekkor, mennyire szereti őt. – Nincs benne semmi helytelen. Amint te magad mondtad, az, hogy a Potterek a Malfoyokat birtokolják, már egy hosszú ideje fennálló hagyomány, amit ősi mágia köt. Mindig azt tanítottad nekem, hogy egy ősi mágiát igazán érdemes tisztelni.

Lucius ajka megvető mosolyra görbült.

– A régi időkben még más volt. A Potterek mindig is... ez a fiú viszont... ő...

Harrynek nem esett nehezére betölteni a hézagokat. A Potterek mindig is aranyvérűek voltak, ez a fiú viszont nem az.

Elég visszataszító volt, hogy Lucius Malfoy könnyebben belenyugodna fia rabszolgaságába, ha az nem egy mugliszületésűhöz lenne hozzákötve. Azonban Harry inkább nem akart ebbe belemenni. Nem ringatta magát abba az illúzióba, hogy meg tudja változtatni Lucius véleményét az aranyvér értékéről.

– Ne hívjon fiúnak! – mondta helyette.

– És ne sértegesd Harry vérvonalát! – tette hozzá Draco résnyire szűkült szemmel. Hú. Nyilvánvalóan könnyedén összerakta magában a dolgokat, akárcsak Harry, még az emlékei nélkül is. Nos, Draco mindig is elég okos volt a maga módján; csak épp rosszra használta az intelligenciáját. – Tudod, apám, hogy ha nem hangoztattam volna annyira az aranyvérűséget, akkor Harry és én már elsőre barátok lehettünk volna? Nem kedvelt engem, amikor találkozott velem, mert már akkorra hallott engem nyilatkozni a témáról.

Lucius haragosan nézett.

– Draco, csak egyedül te magad ronthattad az esélyeidet, hogy összebarátkozz Harry Potterrel, mielőtt még egyáltalán találkoztatok volna.

– Draco nem tudta, kivel beszél – mondta Harry, és kezdett kijönni a sodrából, amiért a férfi ilyen lazán sértegeti a fiát. – Ha hibáztatni akarunk valakit, amiért Draco meg én soha nem jöttünk ki az iskolában, akkor miért nem kezdjük magával? Maga volt az, aki arra tanította őt, hogy így beszéljen, így gondolkodjon! Nem lett volna muszáj azzal bajlódnia, hogy azt mondja neki, barátkozzon velem, ha közben olyan dolgokkal tömte a fejét, ami miatt úgyis ki nem állhattam!

O-ó. Harry a szeme sarkából látta, ahogy Draco reszketni kezd. Harry azonnal odament hozzá.

– Most már minden rendben – mondta, és megfogta Draco alkarját, hogy megdörzsölgesse, és ezáltal megnyugtassa egy kicsit a férfit. – Most már minden más. Igazán kedvellek, Draco.

Draco reszketősen elmosolyodott. Az a tekintet pedig a szemében... Úgy nézett, mintha Harry lenne számára az egész világ.

– Kedvelsz?

– Igen, nagyon is – mondta Harry határozottan.

– Én is téged – felelte Draco halkan, már-már félszegen. A hangja azonban megerősödött, amikor a férfi megint az apjához fordult. – Egyetértek Harryvel.

– Ó, az ő pártjára állsz ellenem. Milyen meglepő...

Draco elengedte a füle mellett apja megjegyzését.

– Nem értem, miért mondanád azt, hogy barátkozzam össze Harryvel, ha közben úgy nevelsz, hogy lenézzem őt.

– Én... – Rá nem jellemző módon Lucius beletúrt a hajába és felborzolta. – Nehéz idők jártak akkoriban, Draco. A Sötét Nagyúr elesett...

– Voldemort – szólt közbe Harry. – Draco nem fog félni a halott Voldemorttól úgy, ahogy az élőtől rettegett.

– Nem tudtuk, hogy visszatér-e, habár valószínűnek tűnt. Senki nem hitte igazán, hogy egy félvér teljesen legyőzheti. – Lucius hangjába keserűség vegyült. – Habár természetesen senki sem tudta még akkor, hogy a... hogy Voldemort maga is félvér volt. Visszatekintve a dolgok már érthetőbbek. És aztán ott lebegett a fejed felett a generációs varázslat. Biztonságban akartalak tudni, bármi is történjék majd a jövőben. És azt akartam, hogy tudd az igazat a világunkról.

– Akkor ez sikerült is – mondta Draco határozottan. – Most már biztonságban vagyok, és az igazat is tudom.

Lucius megrázta a fejét, vonásai szomorúságot tükröztek. Az ő igazsága és Dracóé nyilvánvalóan két különböző dolog volt.

– Nem kívánok vitatkozni. – Csupán ennyit mondott. – Az utóbbi időben ritkán láttunk téged.

– Akkor ne inzultáld Harryt. – Draco elmosolyodott, és sokkal elnézőbbnek tűnt, mint amilyen Harry lett volna az adott körülmények közt. De Draco igazán szerette az apját, még akkor is, ha néha megfélemlítőnek találta. – Ha annyira érted a Res mea est, amennyire úgy tűnt, hogy érted, amikor felébredtem és te elmagyaráztad, akkor tökéletesen jól tudod, hogy ezt nem tolerálhatom. Elsősorban őhozzá vagyok hű, és tudod, apám, hogy ez nem is lehet másként.

– Igen, tudom – válaszolta Lucius, és széttárta a karját. – Gyere ide, Draco!

Draco habozás nélkül apja ölelésébe lépett, amit Harrynek eléggé nehéz volt végignézni. Valahogy kevésbé zavarta, amikor Narcissa ölelte a fiát. Talán mert Harrynek úgy tűnt, Narcissa szeretetét nem vakította el a politika és az előítélet. Nála Draco élvezett abszolút elsőbbséget.

Lucius Malfoy számára a dolgok összetettebbek voltak, és talán ez mindig is így volt.

Ez a második ölelés amúgy is hamarabb véget ért. Valójában Draco mintha egy kissé zavarban lett volna utána, arcán feltűnt egy kis rózsaszín pír.

Miután eldöntötte, hogy ideje egy határozott témaváltásnak, Harry Mrs Malfoy felé fordult.

– Köszönöm, hogy megengedte a látogatást annak ellenére, hogy csak ilyen röviddel előtte jeleztük a szándékot.

A nő tetőtől talpig végignézett rajta, olyan arckifejezéssel, amit Harry nem könnyen fejtett meg. Talán zavart volt.

– Ostobaság. Dracót bármikor szívesen látjuk. Ó, és önt is vele együtt, természetesen. Semmi szükség rá, hogy előre értesítsen, ahogy ma reggel tette.

– Nem hoppanálhatunk csak úgy a házukba minden előzetes értesítés nélkül.

– Már hogyne tehetné! – nézett rá Narcissa, és fejét kicsit oldalra billentette, ahogy Draco szokta néha. – Tudom, hogy nincsenek szülei, de bizonyára van valamilyen családja. Biztos vagyok benne, hogy nem kell őket figyelmeztetnie, ha odahopppanál... ö, beugrik egy látogatásra.

Szóval tudta, hogy a megmaradt rokonai muglik. Nos, azt viszont nem tudta, hogy Harry halálbiztos, hogy előre figyelmeztetné őket, ha valaha is megfordulna a fejében egy látogatás. Nem mintha ez túl valószínű lett volna. Harry nem látta Dursley-ékat azóta, hogy múlt nyáron a házukban szállt meg.

Nem mintha ez a Malfoyokra tartozott volna.

– Nos, én csak örülök, hogy otthon voltak – mondta Harry, és megpróbálta elkerülni Narcissa már-már vallató tekintetét.

– Nincs szükségünk értesítésre, de az üzenete lehetőséget adott, hogy szóljak a házimanóknak az érkezéséről – tette hozzá Lucius. – Azt gondoltam, jó volna tudni, hogy a fiamnak még mindig el kell-e kerülnie a mágiájukat.

– Miért nem derítjük ki? – kérdezte Harry. – Hívjon ide egy manót, és kérje meg, hogy végezzen el pár egyszerű varázslatot, hogy meglássuk, van-e hatásuk Dracóra!

– És Draco még biztonságban érzi magát önnel – jegyezte meg Lucius gúnyosan. – Mindig ugyanez van, Mr Potter. Csak belevág valamibe, és nem gondol a következményekre.

– Rá szeretnék jönni, miért lett a bűbáj megint aktív, és ez azt jelenti, hogy ki kell deríteni, mi történik Dracóval már harmadik éve. Ez az iszonyodás a manómágiától talán összefügghet vele. Ez legalább valami, amin el lehet indulni – magyarázta Harry hűvösen.

– Esetleg játszhatnánk egy kör snookert, apám – mondta Draco, a megjegyzés pedig úgy érte Harryt, mint derült égből villámcsapás, de aztán Draco ránézett, és megmagyarázta. – A manók sok idővel ezelőtt megbűvölték az asztalt. Talán még azelőtt, hogy megszülettem, ami pedig azt jelenti, hogy a varázs talán eltompult. Ha nincs rám hatással, akkor esetleg nyugodtan végezhetünk közvetlenebb próbákat is.

Ó. Ez így már jó ötletnek tűnt Harrynek. Több okból is. Itt volt az ideje, hogy megkérdezze, azt, amiért ide jött, és mivel Draco apja ennyire ellenséges... ja, arra gondolt, többre megy, ha az anyjával beszél.

– Akkor talán mindnyájan átfáradhatnánk a játékszobába.

– Kiváló – mondta Draco, és bólintott.

– Egy italt esetleg? – folytatta az asszony kedvesen, és sokkal fesztelenebbnek tűnt most, hogy háziasszonyi szerepébe helyezkedett.

– Mondjuk ambróziát – mondta Draco; szeme humortól parázslott, amikor Harryre pillantott.

Szerencse, hogy Harrynek nem volt még itala, mert most kiköpte volna, annyira meglepődött.

– Ambróziát? – Narcissa tanácstalannak tűnt. – Nem hinném, hogy tartunk, Draco.

– Akkor egy pohár bort – mondta Draco, és elegánsan legyintett.

Harry hagyta, hogy Mr és Mrs Malfoy hagyja el elsőként a szobát, aztán megragadta Draco kezét.

– Viselkedj!

– Fogok – mosolygott Draco pajkosan. – De tudod, tényleg szívesebben innék ambróziát, mint bort. Testmelegen felszolgálva, kortyonként ízlelgetve.

Harryt a nevetés, meg egy enyhébb fajta rettegés tépte majdnem ketté, hogy Draco szülei meghallhatják őket. Nem mintha valószínű volt, hogy megértenék, miről van szó, de akkor is.

– Sss. Nem emlékszel? Mondtam neked, hogy szeretnék egy kis diszkréciót.

Draco csak mosolygott.

– Szeretnél csatlakozni a snookerpatihoz?

– Nem, azt hiszem, egy kicsit beszélgetnék édesanyáddal. – Harry az ajtó felé mutatott. – Nos? Vezess. Fogalmam sincs, merre lehet a játékszoba. Én nem egy Yorkshire méretű házban lakom.

Draco közel hajolt, és belesuttogott Harry fülébe, azon a sajátos módon, mintha minden szó félig csók lenne.

– Nekem tetszene, ha a házad még meghittebb lenne, Harry gazdám. Bármit, ami még közelebb hoz minket egymáshoz.

Azzal húzni kezdte egy kicsit Harry kezét, és kivezette a férfit a szobából.

* * *

A varázslósnooker, amint arra Harry rájött, olyan varázslatokkal rendelkezett, amik feleslegessé tették a dákó használatát. Luciusnak és Dracónak mindössze annyit kellett tennie, hogy célra tartja a pálcáját, és apró, bonyolult mozdulatokkal lendítse, minek hatására a golyók az asztalon gurulni kezdtek. Néha még ugrottak is egymáson, de ezt elég nehéz volt elérni, mivel a manók olyan bűbájokat alkalmaztak az asztalon, amik teljesen váratlanul léptek működésbe.

Harry elég ideig nézte Dracót ahhoz, hogy megbizonyosodjon, a férfinak nincs semmilyen kedvezőtlen reakciója a manómágiára, így aztán bólintott, majd leült egy asztalhoz nem messze tőle.

Mivel sötétzöld filc borította, az asztal úgy nézett ki, mintha kártyajátékhoz használnák, de Narcissa megparancsolta az éppen bejövő manónak, hogy oda tegye le az innivalós tálcát. Draco már megkapta a saját italát, habár még nem kezdhette el inni, amíg Harry nem adott rá engedélyt.

Az, hogy a bűbáj lenyugodott, még nyilvánvalóan nem változtatta meg az összes körülményt, amik közt Dracónak élnie kellett, feltételezte Harry, mivel nemrég arra jött rá, hogy az evés és ivás megtiltása igazából arra volt jó, hogy megbüntethessenek vele egy rabszolgát. Nem kerül sok időbe, hogy megtörjön az ellenállás, ha a gazda megtagadja az élelmet és a vizet.

Nem mintha Harry el tudta volna képzelni, hogy Draco lázadozzon. Nem ez a Draco.

– Végre beszélgethetünk egy kicsit – szólalt meg Harry halkan. – Fölmerült pár dolog, és... öö, tényleg tudnom kellene egyet s mást Dracóról. Olyasmiket, amikre nem emlékszik.

Narcissa csak megnedvesítette az ajkát a rubinvörös borral, mielőtt félretette a kristálypoharat.

– Miben segíthetek?

Ha valami, akkor ez szürreális volt. Narcissa Malfoy, amint felajánlja a segítségét. Természetesen rengeteget segített neki a végső csata előtt, de ezt csupán Draco miatt tette.

És most ez is csak ugyanarról szólt. Érdekében állt segíteni Harrynek, mert ez volt Draco érdeke is.

O-ó. Harrynek kezdett rossz érzése támadni.

De senki más nem volt, akit megkérdezhetett volna, Luciust kivéve, úgyhogy nem maradt más hátra, mint hogy folytassa.

– Nos, a helyzet az... – Harry úgy érezte, elpirul. Igaz volt, amit Dracónak mondott. Zárkózott ember volt. Ha nem lett volna az, jobban boldogult volna a sajtó spekulációival, hogy mikor kéri már meg Ginny kezét. Most is keringtek róluk pletykák, ahogy észrevette, habár most azt találgatták, mikor jutnak túl a „civódásukon".

Ennek ellenére Harry nem hibáztatta Ginnyt azért, amit a szennylapok írtak. A lány végül megharagudott rá, de Harry tisztában volt vele, hogy haragjában sem járatta volna le őt a sajtó előtt. Úgyis elkerülhetetlen volt, hogy a hírek kiderüljenek. A lány beszélhetett a családjának és a barátainak, aztán a történet elterjedhetett, előbb vagy utóbb pedig valaki, akinek nem volt oka, hogy tiszteletben tartsa Harry magánéletét, eladhatta az információt Rita Vitrolnak, vagy a hozzá hasonlóknak.

– Mr Potter? – kérdezte Narcissa. – Jól érzi magát? Nem ízlik önnek a bor?

– Nem, az nagyszerű – vágta rá Harry. Rohadt élet, lehet, hogy jobban járt volna, ha inkább Luciusszal beszél. Neki legalább lett volna róla lövése, hogy a Res mesa es általában némi szexuális szolgáltatást is magában foglal.

De talán Mrs Malfoy is tud róla. Ő volt az, aki ragaszkodott hozzá, hogy Harry alkalmanként megérintse Dracót, ő utalt rá, hogy Dracónak szüksége lesz rá.

– Nézze, Draco és én tényleg jól kijövünk mostanában, és...

A nő lágy hangja félbeszakította Harry ideges szavait.

– Igazán, Mr Potter? Valóban úgy van, ahogy mondja, kedveli őt? Nem csak... elviseli?

– Nem, nem csak elviselem – nyugtatta meg Harry. – És egyébként öö... erről elég nehéz beszélni, de tényleg úgy érzem, hogy tudnom kell, és Draco nem emlékszik, úgyhogy... – Harry vett egy mély lélegzetet, aztán gyorsan rákérdezett. – Ő csak lányokkal randevúzott azelőtt? Úgy értem, elkísérte Pansy Parkinsont a karácsonyi bálra, de nem nagyon tudok több mindent az izé... hajlamairól, és... nos, a dolog egyszerűbb volna, ha biztosra tudhatnám, hogy eredetileg is mindkét nemhez vonzódott.

Narcissa kék pillantása szinte keresztüldöfte.

– A Parkinsonok régi barátaink. Azt, hogy Draco elkísérte Pansyt a karácsonyi bálba, egyedül ennek fényében kell nézni, ebben biztos vagyok. Draco soha nem mutatta a leghalványabb jelét sem gyengéd érzelmeknek az irányában. Legalábbis nekem így tűnt.

Amit jó volt hallani, viszont legkevésbé sem válaszolta meg a kérdést, gondolta Harry kissé savanyúan.

– Rendben, köszönöm. De én azt szeretném tudni, hogy mutatott-e gyengéd érzelmeket a saját neme iránt. Úgy értem... tud róla, hogy járt-e valaha férfival?

– Ön nemcsak kedveli őt – mondta Narcissa halkan, de a szeme arról árulkodott, hogy a nő kombinál valamit. Harry esküdni mert volna, hogy még kis fogaskerekeket is látott forogni a mélyben.

– Nézze, a dolgok köztünk vagy átkozottul egyszerűek, vagy nevetségesen bonyolultakká válnak – mondta Harry azonnal, és sejtette, hogy fogalma sincs, melyik melyik. – Csak válaszoljon a kérdésre, rendben? Tudnom kell.

Narcissa ragyogó mosolyt villantott rá.

– Ó, Draco hadi csele a karácsonyi bálon csak a látszat miatt volt, Mr Potter. Habár ez csak évekkel később vált világossá a számomra. Tudja, milyen politikai körökben forogtunk akkoriban. Draco felé az volt az elvárás, hogy házasodjon meg, és járuljon hozzá az aranyvérű népesség fennmaradásához, ami veszélyes mértékben megfogyatkozott. Természetesen, miután megtette volna a kötelességét, senkire sem tartozott volna, mik is a valódi hajlamai.

A snooker asztalnál Draco egyszer csak köhintett egyet, holott Harry biztos volt benne, hogy Narcissa hangja nem juthatott el hozzá. Draco egy kézmozdulattal elutasította a segítséget, amit apja ajánlott fel neki, aztán megragadta a kelyhet, és hosszút kortyolt a borból.
Harry megint Narcissára figyelt.

– Ebből mennyi a feltételezés, és mennyit tud biztosra?

Narcissa megint elmosolyodott, ragyogó arckifejezéssel, amely mintha a napot is rabul ejtette volna.

– Tudja, ez nem olyasfajta dolog, amit egy fiú csak úgy megoszt az anyjával – mondta kissé előrébb hajolva. – De van szemem. Draco soha nem vonzódott nőkhöz, Mr Potter. Tehát nem helyes azt mondani, hogy az érdeklődése mindkét nem felé húz.

– Nem?

– Ó, nem. Draco ebben a tekintetben csak a férfiakat szereti.

Harry megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, de rá kellett kérdeznie a nyilvánvalóra.

– Ha ezt nem osztotta meg önnel, akkor honnét tudja ennyire biztosra?

– Hát onnét, ahonnét az anyák tudják – mondta, még mindig ugyanolyan ragyogó mosollyal. Ami mostanra már olyan édeskés volt, hogy Harry kissé émelygett. – Amikor a háború véget ért, Draco házát pedig már lefoglalták, előrelátóan kiszórtam rá néhány nyomkövetőbűbájt, amikor elment egy este. Hihet nekem, Mr Potter. Draco kizárólag férfiakhoz vonzódik, és igazán nagyon... szenvedélyes a kapcsolataiban, és...

Abban a percben Harry úgy érezte, ki kell mosnia a fülét szappannal, amiért pont Draco anyjától kellett ilyen dolgokat hallania. Azonban hamar elfeledkezett a zavaráról.

A snookerasztalnál Draco térdre esett, kezét a torkához emelte, ujjai pedig a gallérját markolászták, ahogy a férfi megpróbálta meglazítani, miközben halkan levegőért kapkodott, és az arca is egyre jobban elvörösödött, ahogy Harry látta.

Lassú fojtogatás, ismerte fel Harry, és felugrott a székéből, kezével fellökve a bort, amikor előre rohant.