Még a legjobb tervek is balul üthetnek ki, gondolta később Harry. Ó, igen, ezúttal azelőtt zuhanyozott le és verte ki, hogy átment volna Draco szobájába. Ami azt illeti, alaposan kiverte. Igen kielégítő volt, a pára gomolygott körülötte, ahogy az olajos keze ritmikusan dolgozott a farkán, egyre gyorsabban és gyorsabban, mígnem zihálva lendült előre, neki a csúszós csempének. Egy erős lökés, kettő, három... csak ennyi kellett, mert a fantáziájában persze, hogy nem fal szerepelt. Draco állt ott szemben a fallal, szétterpesztett lábbal, enyhén kidűtött hátsóval, miközben azt kiáltozta: Ó, Merlin, igen, Harry, igen, IGEN... szükségem van rád, Harry, szükségem... még, most... mélyebbre, keményebben, többet, többet akarok belőled, csak belőled és senki másból, Harry gazdám...

Harry határozottan kezdett úgy gondolni erre a titulusra, mint valami erotikus dologra. Fantáziájában abban a pillanatban elélvezett, ahogy Draco ezt nyögve kimondta, aztán lassabban, ráérősebben mozogva Dracóban, megcsókolná a férfi nyakát, és elfúló hangon ezt suttogná: Most te jössz, Draco. Tudod, én élvezek először, de most már te is elmehetsz...

Draco felordított, ahogy a falra spriccelte régóta visszatartott megkönnyebbülését, Harry pedig azon gondolkodott, mennyire imádja, hogy ilyen szinten kontrollálhatja Dracót...

Nos, legalábbis fantázia-Harry ezt gondolta.

Úgyhogy igen, mindent egybevetve ez egy kielégítő rejszolás volt. Az egyik legjobb, noha Harrynek el kellett ismernie, hogy mióta Draco képeire kezdett maszturbálni random, névtelen nők helyett, erősebb, hosszabb orgazmusai voltak. Sokkal intenzívebb orgazmusai. Ami igazán jelentett valamit, nem? Amikor fiatalabb volt, lányokhoz vonzódott, ez kétségtelen, de valahol menet közben valami mélyen benne megváltozott.

Az elmúlt pár évben... Ginnyvel lenni olyasmi volt, mint amit az ember betanul. Mint egy szokás, de a lány igazából nem az volt, akit akart. Nem is csoda, hogy a szexuális életük kezdett ellaposodni. Harry csak lassan jött rá, hogy olyasvalakin akart feküdni, akinek kemény, szálkás izmai vannak, nem lágy domborulatai. Férfiba akart hatolni, nem nőbe, azt akarta nézni, hogyan keményedik meg egy farok attól, amit ő, Harry tesz.

De leginkább azt akarta, hogy ez a férfi Draco legyen.

Harry megállt a hajszárítás közben, hogy átgondolja ezt. Azelőtt sosem vonzódott Dracóhoz, legalábbis nem volt tudatában. Inkább úgymond... időről időre a megszállottja lett a Roxfortban. Talán mert szexuálisan is akarta őt, és legbelül tudta, hogy sosem fogja megkapni. Igen, elnyomta a vonzalmát, erről van szó. De hát még szép, hogy elnyomta! Háborúban álltak, és Draco határozottan az ellensége volt. Az ember nem epekedhet az ellensége után. Ezek a fajta késztetések nem egyszerűen helytelenek vagy betegesek, de háború idején egyenesen veszélyesek is lehetnek.

És Draco még azután is Harry ellensége maradt, hogy megnyerték a háborút. Az, ami a háború alatt történt... túl sok volt ahhoz, hogy félre lehessen söpörni. Ezek után nem csoda, hogy Harrynek még csak meg sem fordult a fejében a gondolat.

Ám az a Draco, aki most a folyosó túlsó végén aludt, már nem ugyanaz az ember, aki annak idején az ellensége volt. Talán egyszer majd újra az lesz, amikor visszatérnek az emlékei, de ebben a pillanatban ártatlan. És sebezhető, szörnyen sebezhető.

És leginkább Harry jóindulatára szorult, hogy védelmezze és gondoskodjon róla.

Úgyhogy ez megfejtve. Harry már értette, most miért vonzódik hozzá, míg azelőtt soha. Vagyis inkább el tudta fogadni, hogy Dracót mindig is fitt, jóképű férfinak találta. Eddig nem sok oka volt rá, hogy felismerje ezt a tényt, de most úgy adódtak össze a körülmények, hogy állandóan az eszébe juttatták.

A körülmények, mint például az, hogy meg kell érintenie Dracót, hogy elélvezhessen... vagy hogy Draco gyakorlatilag éjjel-nappal szexért könyörög neki...

Nos, ezt már nem fogja többé csinálni. Harry megtiltotta. Nem beszélnek többet ilyesmiről, oké? Ami azt jelentené, hogy akaratereje nem lesz újból próbára téve. Ragaszkodhat a meggyőződéséhez, hogy amíg Draco emlékei vissza nem térnek, addig Harry nem kérhet szopást meg hasonlókat.

Ezúttal biztonságos kell, hogy legyen Draco mellett ülnie, míg kiveri, és megérinteni, amikor elélvezne, ugye?

* * *

Amikor Harry bement Draco hálószobájába, a másik férfi az ágyon ült, és őrá várt.

És nem viselt pizsamafelsőt.

A sötétkék ágynemű Draco dereka köré volt tekerve. Mellette Draco bőre fehérnek és makulátlannak tűnt. Harry megköszörülte a torkát, holott lövése sem volt, mi a csodát mondjon, és megszorította a köntöse megkötőjét, jobban összehúzva ezzel a széleket meztelen mellkasa fölött. A szokásos módon volt alváshoz öltözve, csak pizsamaalsót viselt, felsőt nem...

Egy hirtelen beléhasító gondolattól szinte megtántorodott. Dracón van egyáltalán alsó? Szemügyre vette a másik férfit, de nem tudta megállapítani, mivel útban volt az ágynemű. Rohadt ágynemű. Egyszeriben tudni szerette volna, hogy vajon csak egy könnyedén félrehajtható, vékony pamutréteg áll-e közte és Draco meztelen teste közt.

Nagyot nyelt, és rákényszerítette magát, hogy Draco szemébe nézzen. Leült az ágy melletti székre, és megpróbált valami értelmeset mondani.

– Öm... Van valami oka, hogy nincs rajtad a megszokott holmid?

– Nincs olyan oka, amit kifejezhetnék.

– Hogy?

– Azt mondtad, ne csábítsalak a szavaimmal. – Draco szürke pillantása provokálta. – És mivel a szavad számomra parancs...

– Így ehelyett csak fekszel az ágyban meztelenül?

– Úgy néz ki.

Harry kicsit hátradőlt. Érdekesen működött a bűbáj. Draco ellenszegülhetett Harry parancsai mögöttes lényegének anélkül, hogy bármi büntetést el kellett volna szenvednie. De ha a parancs szó szerinti értelmének szegült ellen, akkor szörnyű büntetést kapott... még akkor is, ha önhibáján kívül nem tudott engedelmeskedni.

Harry megköszörülte a torkát. Az Úgy néz ki nem igazán volt válasznak nevezhető. És úgy érezte, szeretne választ kapni. Tudnia kell. Az érzet, hogy meg kell tudnia, olyan volt, mint a viszketés a bőre alatt. Semmi nem választja el Draco farkától, attól az aranyló pihével meghintett ágyéktól, csak egy vékony, kék takaró?

– Meztelen vagy ez alatt? – motyogta Harry. – Teljesen?

– Van más módja is a meztelenségnek, mint az, hogy teljesen?

– Miért nem válaszolsz a kérdésre?

– Miért próbálsz ellenszegülésre buzdítani? – kérdezte Draco, miközben szürke szeme komoly volt, ahogy Harry arcát fürkészte. – Ha meg akarsz büntetni, Harry, ígérem, nem kell ilyen furfangokhoz folyamodnod. Egyszerűen is megmondhatod, hogy dőljek előre, mert használni akarod a szíjad vagy a nádpálcád.

Ez már kimondottan szóbeli csábítás volt. Harry érezte, hogy egész testében melege lett. Honnan tudott Draco az ő dominálós fantáziáiról?

De éppen ez az: nem tudott róluk. Draco önmaga érdekében beszélt, ajánlkozott rabszolgaként bármire, amit Harry akart. Nem tudhatta, hogy a szavai csábították Harryt, mert ha tudta volna, mostanra már hiperventillálna.

– Nem akarlak megbüntetni – mondta Harry, ami elejétől végéig szép nagy hazugság volt. Igenis szeretett volna elhelyezni pár korbácsnyomot Draco kerek fenekére. Nem mintha Draco bármit tett volna, hogy kiérdemelje – nos, mostanában semmit –, de akkor is, az elgondolás pokolian szexi volt Harry számára. – Nézd, miért nem tudod egyszerűen megválaszolni, hogy meztelen vagy-e vagy sem?

– Mert azt hiszem, hogy a válasz... problémás lehet. Vagy talán nem. Lehet, hogy egyáltalán nem számítana csábításnak, ha azt mondom, igen, meztelenül vártam rád. Mert az azt feltételezné, hogy a meztelen testem valamilyen szinten zavar téged, de az alapján, ahogy rám nézel, elég egyértelmű, hogy nem...

– Ó, fogd be! – mondta Harry a homlokát ráncolva a szarkazmus miatt. – Szerintem már tudod, hogy erre jönnöm ide, így... zavar.

– Zavar téged – ismételte Draco kitágult orrlyukkal.

– Nem úgy értettem, mintha kötelező házimunka lennél...

– Úgy viselkedsz, mintha az lennék. Öt méterrel messzebb ülsz, mielőtt muszájból méltóztatsz megérinteni. Ha ez annyira kellemetlen feladat, akkor talán egyszerűen ki kellene hagynunk.

– Nem hagyhatjuk ki! Szükséged... – Harry hirtelen összeszűkítette a szemét. – Ó, szóval ezért vagy a plafonon mindenért. Valami többre van szükséged. És nem mondhatod meg, mire, ugye? Tudod egyáltalán, mire van szükséged?

Draco becsukta a szemét, a hangja fáradt volt, amikor megszólalt.

– Nem élősködhetek rajtad. Csak a te szükségleteid, vágyaid és örömöd kell ismernem... ez az, amit tudok. Néha olyan érzés, mintha csak ezt tudnám.

Harry közelebb húzta a székét.

– Ezért viselkedtél lent is olyan csábítóan, igaz? Próbáltad megszerezni ezt a valamit, amire szükséged van, de nem kérhetted nyíltan.

– Nézd, nem hinném, hogy szükségem lenne bármire, habár kedves tőled, hogy bejössz ide és gondoskodsz róla, hogy rendesen kiverhessem. Ha akarnál, egy sötét szobába is bezárhatnál, és hagyhatnál megrohadni. Ehelyett nagylelkű, figyelmes gazda vagy, és hogy akarhatnék többet, amikor semmit sincs jogom kérni? – Draco hangja lassú és töprengő lett. – Talán... meg kellene bűnhődnöm ezért a panaszkodásért.

O-ó. Harry nyelt egyet.

– Nem, nem érdemelsz büntetést. Nem érzel fájdalmat a mellkasodban, vagy igen? Azt az égető fájdalmat?

Draco megrázta a fejét.

– Nem. De bárcsak azt mondhatnám neked, hogy igen, mert akkor...

Harry összezavarodott.

– Azt kívánod, bárcsak tudnál hazudni?

Draco ajka halvány mosolyra húzódott.

– Nem arra vágyom, hogy bármiben is megtéveszthesselek. De ha azt hinnéd, hogy fájdalmaim vannak, akkor megütnél, hogy elmulaszd, igaz?

– Ha hazudsz, fájdalmaid lesznek. Úgy értem, azt hiszem, legutóbb ez okozta.

– Szóval így vagy úgy, végül megütsz. – Draco mosolya elhalványult. – De túlságosan tisztellek ahhoz, hogy így behúzzalak a csőbe.

– Behúzz a csőbe?

– Hogy megbüntess.

Ó. Ó. Draco lehet, hogy okkal hozta fel folyton a büntetést. Nem mondhatta el Harrynek, mire van szüksége, de ez nem jelentette azt, hogy a szükségletei teljesen elnyomás alatt maradnak, nem igaz? Ha éhes, korog a gyomra. Ha szexuális megkönnyebbülés kell neki, megkörnyékezi Harryt, és folyton megpróbálja megérinteni.

És ez... ha azt érzi, hogy valamilyen fajta büntetésre van szüksége, újra és újra belecsempészi a beszélgetésbe.

Nos, szerencse, hogy Draco nem tudta, milyen erotikusnak találta ezt Harry. Különben a szóbeli csábítást tiltó parancs elhallgattatná, és Harry nem tudna ezekről a dolgokról.

Persze lehet, hogy jobb is lenne nem tudni erről, gondolta Harry. Mert végtére is mit fog kezdeni ezzel? Ez már szinte ugyanaz, mintha Draco azt akarná, hogy Harry dugja meg.

Csak a bűbáj beszélt belőle.

Az az istenverte bűbáj.

Nem mintha Draco valaha is különösebben szubmisszív lett volna. Hogy fog érezni, ha visszatérnek az emlékei és rájön: nem elég, hogy azért könyörgött, hogy Harry Potter elnáspángolja, de Harry Potter még szívesen meg is tette? Más volna, ha Draco... nos, kezdettől fogva érdeklődött volna ilyesmi iránt.

De Harrynek szemernyi oka sem volt azt feltételezni, hogy ez így volt.

És úgy néz ki, Dracónak kötelessége volt neheztelni azért az egyetlen pofonért, amit Harrynek adnia kellett neki. Nem számít, hogy gyakorlatilag nem volt más választása.

Az pedig még kevésbé, hogy Harry élvezte is azt. Egyértelmű, hogy nem kellett volna, mert ez nem valamiféle szexuális játék volt. Ez Draco valódi élete, és Harry felel érte.

Na, jó... ideje visszakanyarodni egy kicsit. Valami máshoz, amire Dracónak szüksége van. Valami olyasmihez, ami talán jobban kell neki, mint a büntetés. Legalábbis Harry ebben reménykedett, mert erről úgy érezte, tiszta lelkiismerettel meg tudja adni neki.

– Nem ülök öt méternyire – mondta nyugodt hangon. – Inkább kettőre. És nem arról van szó, hogy kegyeskedek megérinteni téged, ha eljön az ideje. Egyáltalán nem. Egyszerűen csak... tudod. A rejszolás elég magánjellegű dolog. Engem még sosem nézett senki, miközben csináltam, és megpróbáltam beleélni magam a helyzetedbe. Ha valakinek meg kellene érintenie ahhoz, hogy el tudjak menni, addig próbálnám elhitetni magammal, hogy egyedül vagyok, amíg csak lehet, még ha nem is volna igaz. Ezért volt az, hogy múlt éjjel csak a legvégén nyúltam oda megérinteni téged.

– Ó. – Draco ádámcsutkája fel-le mozdult. – Én azt hittem... nem is tudom.

– Hogy úgy tekintettem erre, mint fárasztó kötelességre.

– De akkor mégsem?

Még több megerősítésre van szüksége? Ez mondott valamit Harrynek arról, hogy Draco merre szeretne kilyukadni, nem igaz?

– Persze, hogy nem fárasztó kötelesség. Igazán csábító és vonzó vagy. Kísértésbe vivő, ahogy te is mondtad. Lehet, hogy viccből mondtad, de igaz, Draco. Fitt vagy és izmos, és a bőröd annyira fehér, hogy folyton meg akarom érinteni, hogy megbizonyosodjak róla, igazi. Úgy értem, nos... nem igazán vagy angyalszerű, de nagyon is annak nézel ki. Hihetetlen vagy...

– Akkor szalonképes vagyok – mondta Draco egy halvány mosollyal, noha szélesebb mosoly bujkált a tekintetében. – Tetszem neked.

Harry nem akart elismerni egy ilyen kényes dolgot, habár nyilván nem akarta elrontani Draco örömét sem.

– Igen, tényleg nagyon tetszik a külsőd, és... nos, ha zavar is engem az, hogy nézlek, miközben kivered, az azért van, mert félek, hogy megfeledkezem magamról, és olyat teszek, amiért később neheztelnél rám.

Draco kicsit kiegyenesedett ültében.

– Ha én teszek olyat, akkor az az én hibám lesz, és azt hiszem, megérdemlem majd a büntetést. Nincs jogom semmi miatt neheztelni, ami örömet okoz neked, Harry gazdám. És azt hiszem, nem is lesz, mindegy, mire emlékszem.

Már megint a büntetés...

– Mi van, ha visszaemlékszel majd arra, hogy mindig is utáltad a fejemet?

Draco egy kicsit elsápadt, de gyorsan összeszedte magát.

– Ó, az nem lehet. Ellenségek voltunk a háború alatt, ezt megértem, de ez csak szövetség kérdése, nem? És inkább elméleti. Úgyhogy a szüleim oldalára álltam. Biztos, hogy nem személyes volt.

– Éppenséggel az volt. Egyszer megpróbáltál Cruciatust szórni rám, és nem a csatában. Pont rád törtem, amikor... öm, amikor egyedül akartál lenni, azt hiszem.

Draco még jobban elsápadt.

– Nem akartalak komolyan bántani, ugye? Ez nekem olyan... olyan helytelen, Harry. Teljesen, abszolút rossz. Mint a ragyogó napfény a legmélyebb óceán fenekén. Ez nem létezhet. Egyszerűen nem. Megszegné az értelmét és lényegét mindennek, ami van.

– Azért gondolod most ezt, mert hozzám vagy kötve – mondta Harry gyengéden, és kinyúlt Draco kezéért. Nem tetszett neki, ahogy remegett.

Draco a szabad kezét Harryére tette, eredményesen foglyul ejtetve Harry kezét a sajátjai közt.

– De amikor visszatérnek az emlékeim, még akkor is hozzád leszek kötve – felelte feszült hangon. – Lehet, hogy emlékezni fogok rá, hogy bántani akartalak a múltban, nem tudom. De tudod, erre is emlékezni fogok. Hogy meg vagyok kötve. Hogy a tiéd vagyok. Hogy büszke vagyok, amiért a tiéd lehetek, mert finom úriember és jó gazda vagy. Mindent egyszerre fogok tudni, és biztos vagyok benne, nem fogom bánni, hogy a szexuális szolgálataidra lehettem. Boldog leszek, és én magam is elégedett, hogy tudom, elégedetté tettelek.

– Talán – mondta Harry halkan, bár személy szerint kételkedett benne. Noha nem is nagyon próbált még ebbe belemenni. Valami más irányba tartott, de Dracóval könnyű volt mellékvágányra terelődni. – Öm... tudom, hogy míg a bűbáj teljesen le nem csillapodik, nem mondhatod el nekem, mire van szükséged. Tudom, most egy részed épp azt hiszi, hogy egyáltalán nem is kellene, hogy legyenek szükségleteid. De igenis vannak, és semmi baj sincs ezzel... öm, szóval nekem úgy tűnik, hogy jobb lenne neked rejszolás közben, ha többször is megérintenélek, nem csak a végén. Úgyhogy... öm...

– Igen?

Furcsa, hogy milyen nehéz kimondani, gondolta Harry. Tényleg furcsa. Végtére is nem mintha azt várta volna, hogy Draco visszautasítja. Harry mondhatott bármit, amit akar, és Draco nyilván beleegyezett mindenbe.

Talán ez volt a probléma. Harry nem akarta, hogy Draco beleegyezzen, csak mert Harry ezt javasolta. Ő azt akarta, hogy Draco csak akkor egyezzen bele, ha tényleg tetszik neki az ötlet.

De hogy bizonyosodjon meg erről?

Testbeszéd, gondolta Harry. Arckifejezés. Igen, ez működhet. Azelőtt Draco véleménye a dolgokkal kapcsolatban egyértelműbb lett volna, ha Harry jobban figyel másra is, nem csak a szavakra. Harry megérezte, amikor Draco nem akart egyedül rejszolni. Csak nem vette elég komolyan a másik férfi testbeszédét, míg végül össze nem zavart mindent. De legalább most már jobban csinálja.

Harry előrehajolt, és egy kicsit jobban megszorította Draco kezét.

– Öm, korábban úgy beszéltél, mintha aggódtál volna, hogy nem élvezem, amikor kivered. Ami nem igaz. De azt hiszem, ez a gondolat olyan érzést keltett benned, mintha... öm...

– Mocskos lennék – mondta Draco halk, feszült hangon.

Ó, basszus. Ez biztos, hogy sosem volt Harry szándéka.

– Persze, észrevettem, hogy élvezed őket – folytatta Draco, és elfordította a fejét, amikor a falra meredt. – Nehéz volt nem észrevenni, ahogy elmentél utána kiverni a sajátodat. De arra gondoltam, hogy talán ennek ellenére is taszítónak találod, hogy tőlem izgultál fel. Különben miért ne maradtál volna, hogy a te élvezeted is meglegyen? Próbáltam egyértelművé tenni, hogy én nagyon szívesen...

– Tudod, hogy miért. Próbálom azt tenni, ami számodra a legjobb, az ég szerelmére.

– Nem azért, mert... méltóságodon aluli észrevenned, most, hogy csak egy rabszolga vagyok?

Nem is Malfoy lenne, ha nem így gondolkodna.

– Nem, nem erről van szó – mondta Harry határozottan. Tudta, milyen érzés alsóbbrendű állampolgárnak lenni; olyanokkal élni, akik szerint az ételt is alig érdemli meg, amit nagy nehezen odavetnek neki. Azt, hogy ezt éreztethette Dracóval, még ha csak szexuális értelemben is, jobban aggasztotta, mint gondolta. De legalább most már megértette, mire van szüksége Dracónak. A büntetésen kívül... de az másik téma.

Még szerencse, gondolta Harry, hogy olyan alaposan kiverte az előbb. Különben nem lenne annyi önkontrollja, amennyit ez megkövetel.

– Azt hiszem, muszáj, hogy megértsd, mennyire vonzódom hozzád, és lelkesen tennék is ez ügyben, de addig nem, amíg nem érzem azt, hogy ez teljes mértékben közös beleegyezéssel történik, oké? Mert nem akarom, hogy úgy gondolj erre, mint valami mocskosra. Egyébként meg... azt próbáltam volna megkérdezni, hogy szeretnéd-e, hogy többször is megérintselek, miközben kivered.

– Igen – felelte Draco egyszerűen.

Épp, ahogy Harry sejtette.

– Akkor húzódj beljebb, és én is bemászok melléd az ágyba.

Mélységes megkönnyebbülés tükröződött Draco arcán, ahogy arrébb mozdult, és felemelte egy kicsit a takarót.

Harry elhelyezkedett mellette, és az oldalára fordult, hogy szemben legyen Dracóval.

– Mitől könnyebbültél meg ennyire? Mit gondoltál, hogy értettem?

– Ó, azt, hogy a kezed végig a vállamon tartod, miközben rejszolok – mondta Draco, és kinyúlt, hogy végigsimítson Harry arcán. – Ami jobb lenne, de... nem sokkal.

Valóban nem sokkal. Ezt Harry is tudta.

– Nem, át foglak ölelni – mondta. – Akarlak, Draco. Csak azt remélem, hogy amikor majd mindenre emlékszel, nem fogsz nagyon gyűlölni amiatt, hogy ezt mondtam, vagy hogy látni engedtem.

– Látni? – Draco megemelte a takarót, és bekukkantott alá. – A szokásos van rajtad. Nem láthatok túl sokat, vagy igen?

Harry felnevetett.

– Igen, nos, meglehetősen jól hangzik, hogy mindketten meztelenül feküdjünk itt, de úgy túl nagy esélye lenne, hogy kicsússzanak a dolgok a kezeink közül.

– Ígérem, hogy az én kezeim közül nem csúsznál ki... – Draco hirtelen elengedte a takarót. – Én... én... én... elfelejtettem. Nem direkt volt, Harry gazdám. Olyan elégedett, boldog, nyugodt, reményteli, lelkes voltam, hogy csatlakoztál hozzám az ágyban, hogy teljesen abszolút végképp megfeledkeztem a szigorú parancsodról. – Az arca szörnyű változáson ment át, ahogy az égető fájdalom kétségtelenül a mellkasába markolt.

Jaj, ne, gondolta Harry rémülten. Ez elvileg csak hazugságokért jár...

Vagy talán a hiperventilláció olyan helyzetekben fordul elő, amikben Draco próbálna engedelmeskedni, de valami megakadályozza. Mint a hop-utazásnál meg az elélvezésnél, amikor Harry nem érintette meg.

Ebben az esetben már engedetlen volt.

Harry lélegzetvisszafojtva megtette, amit kellett; enyhén arcul ütötte Dracót.

De a másik férfi tovább motyogott.

– Én olyan rossz, szörnyű, meggondolatlan, értéktelen...

Az utolsó szó megmozgatott valamit Harryben. Tudta, milyen az értéktelenség érzése.

– Nem! – mindkét vállánál fogva megragadta Dracót, és szoros ölelésbe vonta. – Nem vagy értéktelen. Nem vagy az. – Ne mondd ezt! Még csak ne is gondold!, tette hozzá kis híján, de még időben féket tett a nyelvére. Az volt az utolsó, amit akart volna, hogy Dracót olyan helyzetbe hozza, amiben engedetlen legyen.

Harry még egy pillanatig ringatta Dracó, aztán egy kicsit eltolta magától, hogy az arcába nézhessen.

– Jobb már?

– Még... még mindig fáj. – Draco az ajkába harapott.

– Akkor ne haragudj emiatt – mondta Harry feszülten, és újból megütötte. Erősebben.

Draco arckifejezése nem változott, habár most már volt egy piros folt az arcán.

– Ó, egek – morogta Harry. – Még mindig fáj a mellkasod?

– Egyre rosszabb. – A szavak az összeszorított ajkai közül szöktek ki, a hangjuk fájdalmas sziszegés volt.

– Mit kellene tennem, ököllel üsselek meg? – Harry rosszul lett. Ez most egyáltalán nem volt erotikus. – Üsselek ki? A jövő hétig üsselek? Ezt nem tudom megtenni!

Habár persze, megtenné, ha ez kellene ahhoz, hogy elmulassza Draco szörnyű fájdalmát...

De nem volt rá szükség. Draco tudta, mi az, ami kell, talán a Res mea es súgott neki, mint valami ösztön. Térdre emelkedett, mire a takaró lehullott róla, teljes pompájában felfedve sápadt szépségét, majd lassan leereszkedett Harry kinyújtott lábára, a padlón megtámaszkodva, hogy egyensúlyban legyen.

A feneke tökéletesen helyen volt egy kis náspángolásra.

Harry érezte, hogy lángba borul az arca. Ja, persze, hogy ábrándozott hasonlóról, de sosem tervezte, hogy meg is tegye. Nem akart uralkodni Dracón! Vagyis valójában akart, de nem egészen így. Nem úgy, hogy valami bűbáj kényszeríti rá.

Szó szerint.

És nem csak őt. Harry nem tudta elképzelni, hogy a másik férfi így megalázkodik, hacsak nem a rohadt Res mea es hatására.

– Harry... – esedezett Draco magas, nyüszítő hangon. – Harry gazda...

Rendben. Nincs más megoldás. Harry felemelte a kezét és egy kemény ütéssel lesújtott Draco bal fenekére. A hús megremegett, majd hullámzott egyet, és a szeme előtt kezdett pirosodni.

Draco ajkát nyöszörgésféle hagyta el, de a hangja pont olyan reszelős volt, mint előtte, miközben megint Harry nevét sóhajtotta.

Harry még néhányszor megcsapta, az ütések elég erősek és kemények voltak ahhoz, hogy Draco felkiáltson tőlük.

– Elég?

Draco nem válaszolt, de halvány szőke haja meglebbent, ahogy megrázta a fejét.

Rendben, nincs mit tenni. Akkor egy rendes fenekelés lesz. Harry szégyellte magát, amiért ennyire tetszett neki az ötlet. Ez nem a megfelelő pillanat volt. Nagyon nem. De mihelyst belekezdett, nem tudta leállítani magát. Draco úgy vonaglott az ölében, hogy gyakorlatilag bűzlött a szextől, a feneke egyre pirosabb volt, ahogy Harry dolgozott rajta, és a francba is, Harry néhol már látta a keze lenyomatát! Hogy a pokolba tudná elkerülni, hogy ezt vágykeltőnek találja, azt szerette volna tudni. Olyan volt ez mindenki más számára, mint egy „el a kezekkel" jelzés, amivel kinyilvánítja, hogy Draco az övé, és csak az övé.

Az ötletet pedig Harry egyre jobban és jobban szerette.

– Szólj, amikor már elég – mondta Harry halkan, szünetet tartva az ütések közt. – Rendben?

– Igen, igen, Harry gazdám – zihálta Draco, és kicsit behajlította a karjait.

Egek, micsoda póz. Akkor is nehéz lenne Dracónak, ha nem csapkodnák épp a fenekét. Harry javasolta volna, hogy mindketten húzódjanak beljebb vagy valami, de nem akarta, hogy úgy hangozzon, mintha élvezné a dolgot, vagy hogy hosszú menetre akar berendezkedni.

Tizenöt vagy húsz ütéssel később azonban a saját karja kezdett el megfájdulni, a tenyeréről nem is beszélve, ami mostanra erősen lángolt.

– Draco, egyáltalán nem javul a fájdalom a mellkasodban? – kérdezte végül Harry. – Mert ha nem, kezdem azt hinni, hogy jobb lenne, ha felkeresnénk egy gyógyítót, hátha tudna valamit tenni. Az a fájdalom károkat is okozhat, ha ilyen sokáig tart.

Draco hirtelen felnyomta magát a tenyerével, és törökülésbe helyezkedett közvetlenül Harry mellett. A farka úgy állt ki a testéből, hogy túlságosan is egyértelműen hirdette az izgalmát.

– Ó, a mellkasfájdalom már rég elmúlt.

– Mi?

– Nem kell ordítani...

Lehet, hogy nem, de ez nem állította meg Harryt.

– Te trükközéssel vettél rá, hogy elfenekeljelek!

– Ó, nem, persze, hogy nem. – Draco úgy meredt rá, mint egy kiskutya, akit épp megrúgtak. Arcon, méghozzá. – Nem tennék olyat – mondta, és egyik kezét a szívére tette. Harry nem tudta eldönteni, hogy ezzel vajon mellkasfájdalomra utalt, vagy hogy a varázslók is így tettek, amikor azt szerették volna, hogy higgyenek nekik. – Tényleg szörnyű fájdalmaim voltak, méghozzá jogosan. Nem kellett volna figyelmen kívül hagynom a parancsodat, hogy kerüljem a csábító szavakat. Nagyon jó voltál hozzám, amiért elfenekeltél, hogy elmulaszd.

– Nem adtál túl sok választást!

Draco elpirult.

– Úgy érted, ahogy keresztbe feküdtem rajtad?

– Úgy értem, ahogy a fenekedet az arcomba toltad, igen!

– Nos, ha ez nincs az ínyedre, megmondhatod!

– Persze, hogy az ínyemre van!
– Ó. – Draco elmosolyodott, és leengedte a másik kezét is az ölébe. Harry nem gondolta azt, hogy a farkát próbálná elrejteni, mégis ezt érte el vele. Kár... Harry meglehetősen élvezte, míg szem előtt volt. A haragja ellenére is tudatában volt ennek.

– De akkor miért vagy mérges? – kérdezte Draco ártatlan hangon.

Mert engedetlen voltál, mondta Harry majdnem, de nem akarta, hogy Dracó megint attól a szörnyű mellkasfájdalomtól szenvedjen. Azon kívül nem volt biztos benne, hogy az a fajta ember akar lenni, aki ilyet mond. Még csak rabszolgát sem akart magának... nem igaz?

– Mondtam, hogy szólj, ha elmúlt a fájdalom, de te hagytad, hogy tovább és tovább folytassam...

– Nos, persze, hogy hagytam – felelte Draco felháborodva. – Mert nem azt mondtad, hogy szóljak, ha elmúlt a fájdalom, Harry. Azt mondtad, akkor szóljak, ha elég. És őszintén szóltam is volna. Abban a pillanatban, amikor elég lett volna, meg is mondtam volna.

Harry beszívta a levegőt, és annyira letaglózva érezte magát, hogy az sem tudta, hol kezdje. Tényleg így fogalmazott volna? Nos, igen, tényleg. Ennyire ostoba lenne? Tudta, hogy Draco újabban mennyire szó szerint értelmez dolgokat! És Dracónak nem volt elég? A feneke már majdnem olyan piros volt a végére, mint egy érett paradicsom!

– Hogy lehet az, hogy nem volt elég?

Hülye kérdés volt; Harry már pusztán az erekcióból megállapíthatta, hogy Draco élvezte a fenekelést. De Draco a kérdést is szó szerint értelmezte.

– Nos, tudom, hogy izomból dolgoztál, de úgy tűnik, a fenekem elég ellenálló. Úgy értem, meglehetősen fájt, de tudom, hogy sokkal erősebbet is el tudtam volna viselni. Tényleg azt hiszem, hogy keményebben is üthettél volna...

– A kezem már kezdett fájni, ha tudni akarod!

– Akkor talán kereshetnél egy paskolót vagy egy vesszőt...

– Mit csináljak veled, Draco? – kérdezte Harry mérgesen. – Te... javíthatatlan vagy, itt fekszel és arra élvezkedsz, ami történt!

Draco felvonta egyik szemöldökét.

– Azt mondod, helytelen dolog felizgulni attól, ha jól elpáholják az ember fenekét?

– Nem helytelen, nem...

Önelégült mosoly terült el Draco arcán.

– Ó, az jó. Mert van egy olyan érzésem, hogy szeretném a hátam is megkorbácsoltatni.

– Draco!

– Mi az?

Harry sóhajtott.

– Csak azért csináltam, mert szükséged volt rá, a mellkasfájdalom miatt.

– Nos, talán idővel... – Draco megköszörülte a torkát. – Mindegy.

– Mi az?

– Azt hiszem, csábításnak számítana, amit mondani akartam – motyogta Draco.

Ó. Harry mindkét kezével a hajába túrt, nem törődve vele, mennyire borzolja össze. A francba is, tudni akarta.

– Ó, rendben. Felejtsd el a parancsot, oké? Mondj, amit csak akarsz. Jobb is lesz így. Tényleg nagyon utálom, ha ez a mellkasfájdalmad van. Szóval?

– Azt akartam mondani, hogy talán idővel majd képes leszel feloldódni és azért csinálni, mert élvezed. Élvezted, igaz? – Draco tekintete Harry ágyékára vándorolt. – Nem tudom biztosra ezzel a sok ruhával az útban, de nagyon úgy tűnik, hogy te is legalább annyira élvezted, mint én.

– És most mennem kell újra kiverni, hogy biztonságos legyen segítenem ugyanebben...

– Ó, ne légy nevetséges. – Draco Harry mellé csusszant, és az oldalán fekve, a fal felé fordulva magukra húzta a takarót. – Már csőre vagyok töltve. Fájdalmas is. Nem hagynád, hogy fájjon, ugye? Túl jó ember vagy ehhez.

Harry figyelte, ahogy kezét a takaró alá csúsztatja, és elkezd olyan hullámozva, kígyózva mozogni, amit Harry felismert.

Harry valahogyan majdnem azt mondta neki, hogy hagyja abba és várjon, amíg ő visszaér.

De aztán Draco könyörgő hangon megszólalt.

– Át akartál ölelni közben, igaz? Az olyan jó érzés lenne, olyan nagyon jó... Harry?

Harry legyőzötten felmordult, és az a különös érzése támadt, hogy ha egy pillanatig is nem figyel, egyből túljárnak az eszén. Ő is az oldalára gördült, és magához húzta Dracót, hogy a férfi háta az ő mellkasához érjen.

– Mmm, így már jobb – nyögte Draco.

Harry nem tudta eldönteni, hogy neki jobb vagy rosszabb volt. Azt azonban tudta, hogy minden alkalommal, amikor Draco hintáztatta a csípőjét, a feneke megcirógatta Harry farkát. Az érintkezés persze nem közvetlen volt. Harry pizsamaalsója útban volt, nem beszélve a köntöse felgyűrődött anyagáról. Mégis... a kontaktus szinte elektromosnak érződött.

Harry levegő után kapott, ahogy a farka teljesen életre kelt. Hogy ne kelt volna? Egy meztelen Draco Malfoyt tartott a karjában! Egy meztelen, maszturbáló Draco Malfoyt!

– Mmm, érzem a fenekelés nyomát minden alkalommal, amikor hozzád dörgölőzöm – motyogta Draco.

A megjegyzés nem kifejezetten segített Harrynek lenyugodni.

Hogy gondolhatta azt valaha is, hogy ha előtte kiveri, az bebiztosítja majd ezzel szemben? Most már Harry volt az, akinek fájt. Minden kis hang, amit Draco kiadott, olaj volt a tűzre, Harry farka lüktetett tőle, és lökésre ingerelte.

– Mmm – nyögött Draco. – Mmm, Harry... Olyan erős vagy mögöttem. Olyan erős és varázsos...

Varázsos? Harry arra gondolt, talán elértette, és Draco azt mondta, domináns?

– Tudod, te is mozoghatsz – nyögte Draco. – Dörgölőzz hozzám... az olyan jó érzés volna az érzékeny hátsómnak, emlékeztetne a fenekelésre, és hogy mennyire a tiéd vagyok...

Ekkor Harrynek erős késztetése támadt, hogy megcsókolja Dracót, ha másért nem is, hogy befogja vele a száját. Habár a jelenlegi testhelyzetükben ez nem igazán volt kivitelezhető. Mindegy, Harry akkor is megtette végül; megcsókolta Draco nyaka tövét.

Ez majdnem olyan jól működött, mint egy rendes csók; Draco továbbra is motyogott, de most már összefüggéstelenül. Csak a nyers élvezet hangjai voltak, még vadabb lökésekkel kísérve.

A takaró lecsúszott Draco combján, aztán ahogy Harry folytatta a csókot, elfordította a fejét, hogy láthasson.

Gyönyörű, ez volt minden, amire gondolni tudott. Draco sápadt, hosszú ujjai fel-le jártak duzzadt, vörös farkán, játszottak a makkjával, aztán a hátrahúzott fitymát ingerelték.

Harry szájában összefutott a nyál és úgy tűnt, egész teste megmerevedik egy olyanfajta feszültségtől, amit még soha nem érzett. Persze, látta már azelőtt egy másik fickó farkát, egyszer vagy kétszer. De nem így, teljes erekcióban.

– Mmm, szeretem, hogy nézel – motyogta Draco.

Harry kábultan felismerte, hogy pár perce abbahagyta a másik férfi nyakának csókolását.

– Nem muszáj csak a nézésre korlátoznod magad – folytatta Draco; most már szorította a farkát, miközben a csípőjével vadul hintázott. Minden szót zihálva mondott. – A tiéd. A tiéd vagyok. Parancsolhatod, hogy vegyem el a kezemet és használjam a tiédet helyette. Meg is kóstolhatsz...

Ennyi kellett, csak ez az utolsó szó, az a lenyűgöző utolsó kép, ahogy elnyeli Dracót egészben.

Harry megborzongva felkiáltott, és vadul magához rántotta Dracót, ahogy az élvezet kiáramlott a farkából egyenesen Draco meztelen hátára, habár természetesen közöttük voltak a ruhák.

– Mmmm – nyögte Draco, és a kezei nem lassítottak. – Érzem, hogy elélvezel. Szeretem. Szeretek a kedvedre tenni, Harry...

– Élvezz, élvezz el te is, élvezz – nyögte Harry mély hangon, holott még borzongatta a testét a saját orgazmusa.

Aztán Draco a szeme láttára vonaglott meg és kezdett egyenletes lüktetésekkel elélvezni.

Az érzékei hihetetlenül kiélesedtek, Harry érezte az illatát. Élvezettel sóhajtott, és nem volt biztos benne, hogy melyik volt vonzóbb számára; az, hogy egyszerre értek a csúcsra, vagy hogy Draco parancsra élvezett, vagy hogy látta megtörténni, vagy hogy érezte az illatát, vagy...

Csak annyit tudott, hogy ez az egész váratlan és meglepő volt, és egyben a legtökéletesebb légyott, amiben valaha részt vett.

– Draco – mondta rekedten, amikor a másik férfi orgazmusa lecsillapodott. Dracót a hátára fordítva föléje hajolt, és engedett a másik késztetésének. Annak, hogy rendesen megcsókolja. Ajkak az ajkakon, nyelv a nyelven, finoman megtapogatva Draco fogait, Harry úgy érezte, ez tökéletes befejezése egy tökéletes éjszakának.

Persze a varázs hamar megtört. Egy csók sem tart örökké, és amikor ennek vége szakadt, és Harry magához tért az érzéki bódulatból, hogy visszaemlékezzen rá, hogy mit tett az imént, hirtelen visszahúzódott.

– Jól vagy? – kérdezte.

Draco felült az ágyban, a pálcájáért nyúlt, és mindkettejükre kiszórt egy tisztítóbűbájt, aztán zavartan Harryre nézett.

– Igen, persze. Te nem?

– Nem én vagyok az, akinek vagy százszor rácsaptak a fenekére.

– Ó, az. – Draco mosolya szinte már pajkos volt. – Közel sem volt annyi, Harry. És igen, kicsit még sajog odalenn. De nem bánom. Meglehetősen tetszik.

Meglehetősen tetszett neki. Nos, Harrynek teljesen ostobának kellett volna lennie ahhoz, hogy ezt ne vegye észre. Mégis, így lazán szavakba öntve hallania kicsit sokkoló volt.

– Ez csodálatos volt, Harry – mondta Draco lehajolva, hogy puszit nyomjon Harry ajkára. – Köszönöm. És remélem, élvezted. Ugye?

– Öh, igen. Nagyon. – Harry megköszörülte a torkát; kínosan érezte magát, most hogy az egész véget ért. Nem szexért jött ide. Mindent megpróbált, hogy elkerülje ezt; hogy elkerülje Draco kihasználását. És elbukott. Nem tudta eldönteni, hogy a fenekelést hibáztassa ezért, vagy azt, hogy Draco meztelen volt, vagy a saját akaratgyengeségét, ha a másik férfiról van szó.

Nos, legalább nem térdeltette le Dracót maga elé. Ez is valami.

– Kimerültem – mondta Harry, ahogy kigördült az ágyból, és felkelt. – Azt hiszem, átmegyek a saját ágyamba.

Draco összevonta a szemöldökét.

– Nem kell elmenned. Ez a te ágyad is.

– Ó, jobban alszom egyedül. Te nem?

– Nem tudom. Nem emlékszem – mondta Draco egyszerűen. – Habár úgy érzem, nem bánnám, ha veled kéne megosztanom. De végül is hogy bánhatnám? Olyan közel akarok lenni hozzád, amennyire csak engeded. Apropó, van valami, amivel szolgálhatlak? Esetleg megmossam a hátad, vagy megágyazzak?

Látva egy árnyalatnyi bizonytalanságot, Harry lehajolt, hogy újból megcsókolja Dracót.

– Már így is nagyon jól teljesítettél – mondta az ajkaihoz közel. – Teljesen kielégültem, és boldog vagyok, hogy itt élsz velem. De jobban szeretnék egyedül aludni. Rendben?

– Rendben. – A szó kicsit morcosan hangzott, de Harry azt gyanította, hogy ezen nem segíthet. – Esetleg visszajöhetnél reggel ahelyett, hogy a zuhany alatt vernéd ki. Én kielégítőbb vagyok, nem igaz? Még akkor is, ha csak hozzám dörgölőzve mész el.

– Én... én... – Harry nem tudta, mit mondjon. Minden porcikája bele akart egyezni, de akaratlanul is azt érezte, hogy valahol átlépnek egy határt, amelyet nem kellene átlépni.

Másrészről pedig, ez nem olyan volt, mintha megerőszakolná Dracót, vagy akárcsak magáévá tenné. Ez csak egy kis közös szórakozás volt. Talán pont ez kellett ahhoz, hogy a bűbáj lenyugodjon.

Pokolba a korrektséggel, gondolta Harry. Végül is egy férfinek nem végtelen a tűrőképessége. Amíg ez ilyen alkalmi jellegű marad, mint most, Dracónak nem lesz sok oka panaszkodni, ha majd visszatérnek az emlékei. Igaz? Igaz?

Valójában Harry egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ez helyes-e, de már nem törődött az elővigyázatossággal.

Azon kívül, Dracót ismerve, így közölte, hogy szüksége van reggeli rejszolásra. Hogy tagadhatná meg ezt tőle Harry?

– Igen, reggel visszajövök – mondta, egy gyors csókot nyomva Draco ajkára. – Korán, munka előtt.

– Nagyszerű. – Draco fogai kivillantak. – Köszönöm, Harry.

Még egy csók, és Harry már a folyosó túlsó végén volt, aztán az ágyába zuhant, és olyan mély álomba merült, amilyenbe...

Nos, a pokolba is. Amilyenbe még soha.