Amikor Harry hazaért, Dracót a kis konyhaasztal mellett ülve találta, előtte nyitott könyvvel.

Habár nem úgy tűnt, mintha olvasná; hátradőlve ült, fejét kissé felszegte, ajkai pedig megremegtek, amikor egy kis fájdalmas sziszegés szökött ki közülük. Legalábbis Harry számára fájdalmasnak tűnt, noha nem látta okát, miért érezne Draco ilyesmit.

– Valami baj van? – kérdezte lazán, és ledobta magát a férfival szemközti székre.

Draco tekintete azonnal kitisztult, de a szemét szenvedés árnyékolta.

– Szolgálhatlak?

Harry megköszörülte a torkát, és azt kívánta, bár ne idézne a kérdés ennyi képet az elméjébe. Most már konkrétan arról fantáziált, hogy milyen érzés lenne golyókig elmerülni Draco csinos, selymes fenekében; milyen lenne keményen behatolni, majd erősen tartani azt a keskeny csípőt, míg ki nem élvezi a férfit és tövig merülve el nem megy benne...

Talán a tudat, hogy nincs többé Ginnyhez kötve, közrejátszhat abban, hogy az elméje szabadabban gondol ilyesmikre, állapította meg Harry. Hogy részletesen is végiggondolja ezeket. Lenyűgöző részletességgel.

Megint megköszörülte a torkát, és megpróbálta visszaterelni az elkalandozott gondolatokat az eredeti kerékvágásba.

– Tudod, mit csinálj, hogy örömet okozz, Draco? Elmondhatnád, mi a baj. Amikor bejöttem, úgy néztél ki, mintha fájna valamid.

Enyhe pír jelent meg Draco arcán.

– Nem pontosan fájdalomnak nevezném.

– Akkor minek neveznéd? – kérdezte Harry emeltebb hangon.

– Kényelmetlenségnek. – Draco beszéd közben az asztalra meredt, és bal keze ujjaival újra és újra végigsimított a jobb csuklóján lévő zöld láncmintán. – Én csak... nagyon kemény vagyok, Harry.

Ó.

Harry feszélyezetten bólintott. Ez kényes téma volt, mivel attól még, hogy Draco a szolgája lett, nem gondolta, hogy joga lenne beleszólni a férfi szexuális életébe. A fantáziáiban persze az az aprócska tény, hogy birtokolja őt, szemlátomást egyre nagyobb szerepet kapott; Harry minden reggel és este azokra az izgató képekre verte ki, amikben irányította és uralta Dracót. Ezek a képzelgések pedig megnehezítették, hogy most objektív maradhasson.

Másrészről viszont nagyon is el tudta különíteni a fantáziát a valóságtól, és most az volt a valóság, hogy Dracónak megkönnyebbülés kell. Az, hogy nem intézte el magától, világosan jelezte, hogy Harry nem fejezte ki magát egyértelműen a legutóbb.

– Öm, rendben. Sajnálom, ha azt a benyomást keltettem, hogy csak akkor verheted ki, ha zuhanyoznod kell, vagy ilyesmi. Nem így értettem. Bármikor rejszolhatsz egy jót, amikor csak kedved tartja, rendben? – Azonnal felismerte, hogyan lehetne ezt félreértelmezni, így gyorsan hozzátette: – Csak menj fel hozzá a szobádba, jó?

Draco tekintetében megvillant valami, ami leginkább bosszúságnak tűnt.

Harry úgy érezte, meg tudja érteni. Kínos volt, hogy hozzá kellett tennie az utolsó mondatot, de mi mást tehetett volna? Ez hasonlított ahhoz, amikor Dracónak nem jutott eszébe megtörölközni azután a legelső zuhany után; kicsit hajlamos volt Harry kéréseit szó szerint értelmezni. Ne adj' Isten rátörhet a maszturbálhatnék a legkevésbé alkalmas időpontban is, például miközben szerdán Malfoyéknál ebédelnek.

De hogy valaki pont akkor izguljon fel, amikor egy szobában van a szüleivel? Harry nem tudta volna elképzelni. Akkor meg még kevésbé, ha Lucius és Narcissa Malfoy a szóban forgó szülők.

– Na? – kérdezte Harry, és alaposan végignézett Dracón.

– Valahogy azt gyanítom, nem a lelkiállapotom felől érdeklődsz – mondta Draco szárazon.

– Arra várok, hogy menj fel, és tudod, vedd kezelésbe a... micsodádat.

– A micsodámat? – Draco összefonta maga előtt a karját. – Nem a farkamra gondolsz véletlenül?

Azt a szót, hogy farok, állapította meg Harry, tilos lenne így kimondani. Így, ahogy lassan legördült Draco nyelvéről... mint a színtiszta csábítás.

– És mindig is ilyen ékesszóló voltál? – folytatta Draco.

Hú. Ez már felért egy sértéssel, Draco viszont semmi jelét nem mutatta annak, hogy töredelmes bocsánatot akarna kérni, míg Harry meg nem bünteti. Talán egy része tudta, hogy Harry nem fog kiakadni egy ilyen beszóláson. És ha ez így van, az határozottan azt jelenti, hogy a bűbáj csillapodik.

– A problémádra gondoltam, nem a farkadra – mondta Harry. Próbált közömbös hangot megütni, még ha átkozottul nehéz is volt elhinnie, hogy itt ül Draco Malfoyjal egy kis összecsukható konyhaasztal mellett és a férfi farkáról tárgyalnak. – Nem értetted, mit mondtam egy perccel ezelőtt? Azt akarom, hogy menj fel, és azonnal verd ki. Nyilvánvalóan szükséged van rá, ha annyira kemény vagy, hogy koncentrálni sem tudsz a könyvre, amit olvasni próbálsz.

Draco felállt, habár furcsán kelletlen és bosszús volt. Ezt Harry nem értette. Talán ha arra utasítaná, hogy ne verje ki...
Ó, egek. Lehet, hogy Draco Malfoy nem is azt akarja, hogy Harry rejszolásra utasítsa, hanem igazából szexelni szeretne vele. Végül is elég egyértelműen sóvárgott a testi közelség után. Az a rengeteg dörgölőzés, és ahogy megérintette Harryt minden adandó alkalommal...

De ha nem állna a bűbáj hatása alatt, semmi ilyesmire nem vágyna, úgyhogy Harry ragaszkodott a korábbi utasításához.

– Na mi lesz? Eredj.

Draco elsápadt egy kicsit, de aztán megfordult, és elhagyta a konyhát. Harry hallgatta, míg felmegy a lépcsőn és a léptei elhalkulnak, aztán marhasültet és kenyeret vett ki, majd hozzálátott, hogy készítsen neki egy szendvicset, hogy megegye, ha majd végzett.

* * *

Amikor Draco visszajött, másik ruha volt rajta. Legalábbis másik talár. Mindig viselt magán egyet, amit Harry kicsit furcsállt, de arra gondolt, ez biztosan valami malfoyos szokás lehet. Vagy onnan eredhet, hogy varázslóként nőtt fel.

Harry otthon általában nem hordott talárt. Kimondottan jól érezte magát mugliöltözékben.

Draco hajának selymes fénye elárulta, hogy a férfi a piprerebűbájokat is újraalkalmazta, ez pedig azt jelentette, hogy Draco a zuhany alatt verte ki. Harry nyelt egyet, és megpróbálta nem elképzelni. Szinte lehetetlen volt, azt figyelembe véve, hogy az utóbbi fél órában másra sem gondolt. Látta maga előtt Dracót tusolni, ahogy karcsú, fehér testéről csöpög a víz, fejét hátraveti, közben keze a farkán mozog, csípője pedig tökéletes ritmusban hintázik...

Még pár ilyen gondolat, és Harry lesz az, akinek szüksége lesz egy jó, kiadós rejszolásra.

– Öm, gyere. Csináltam neked szendvicset – mondta az étel felé intve.

Draco leült a székre, amire Harry mutatott, de hozzá sem ért az ennivalóhoz. Igazából mélységesen zavartnak látszott. Mintha valahogy még mindig szenvedne.

Mivel Harry már azelőtt is főzött kettejüknek, ezt abszolút nem értette. Hacsak nem a magányos tányér volt a probléma.

– Már ettem – mondta. – Sajnálom.

– Sajnálod? – Draco megrázta a fejét. – Megtisztelsz, ha egyáltalán valaha is velem eszel, Harry.

– Ezzel nem megtisztellek. Együtt élünk, együtt eszünk, ez minden. Nem foglak úgy kezelni, mintha egy...

– De a szolgád vagyok – mondta Draco csendesen. – Nem is lehetne másképp.

– Attól még, hogy a szolgám vagy, bánhatok veled figyelmesen. – Harry hosszan kifújta a levegőt. – Mit értesz az alatt, hogy nem lehetne másképp?

– Apám mondta ezt. Azt mesélte, a családod mindig is birtokolta az enyémet.

Harry úgy sejtette, ezt csak Lucius találta ki, hogy emészthetőbbé tegye a dolgot.

– Azt nem említette, hogy az ezért felelős bűbáj hosszú-hosszú ideje szunnyadt?

– De igen, de azt mondta, hogy már felébredt, és mivel már igényt tartottál rám, nem lehet semmit sem tenni. – Draco halványan elmosolyodott, habár mintha valamiért még mindig szörnyen feszült lett volna. – De én nem is akarok tenni ez ellen, Harry. A dolgok először elég... kényelmetlennek tűntek, de gondolom csak azért, mert nem emlékeztem rád. Vagy talán mert egy részem emlékezett, hogy nem jöttünk ki a múltban. De most már nagyon jól érzem itt magam, veled.

Harrynek rá kellett harapnia a nyelvére, hogy ne mondja ki: De nem éreznéd így, ha mindenre visszaemlékeznél.

– Ha ilyen jól érzed magad, akkor talán megehetnéd a vacsorádat – mondta helyette.

Draco bólintott, és megragadta a szendvicsét.

– Tudod, nem tehetek róla – mondta szinte csevegő hangon, miután lenyelte az első falatot. – Tisztában vagyok vele, hogy jobban szeretnéd, ha nem kéne örökké figyelmeztetned rá, hogy egyek. Ezt elég egyértelművé tetted, de... a bűbáj egyszerűen nem hagyja.

Igen, Harry is tudta.

– Minden délben küldök majd emlékeztetőt, amikor dolgozom.

Draco nem válaszolt, de Harry sejtette, mit mondana. Hogy nincs is igazán szüksége ebédre. Hogy naponta két étkezés elegendő, még egy is, és hogy az idejét inkább olyasmivel töltené, ami közvetlenebbül szolgálja Harryt.

Nos, az már talán egy lépés volt a helyes irányba, hogy nem hajtogatta megint ezeket. Csak tovább evett; gépiesen rágott és nyelt, míg a végére nem ért a szendvicsének. Harry aztán veszített a lelkesedéséből, amikor Draco addig nem itta meg a sütőtöklevét, míg ő nem emlékeztette rá.

– Azért nem vacsoráztam veled, mert beszélnem kellett Ginnyvel – jelentette be Harry, amikor Draco végül hátradőlt. – Öm... emlékszel még, mikor Ron azt a benyomást keltette benned, hogy Ginny és én el fogjuk jegyezni egymást? Ez nem így van.

– Igen, említetted.

– Ja, de én úgy értem, hogy... ma este szakítottam vele.

Harry nem nagyon foglalkozott a gondolattal, hogy Draco hogyan reagál majd a hírre; többé-kevésbé azt feltételezte, hogy a férfinak mindegy. Vagy talán egy kis része azt hitte, Dracónak még tetszeni is fog a lehetőség, hogy Harryt megszerezheti magának, elnézve, mennyire vonzódik hozzá testileg.

Egyik tippje sem jött be.

Draco foga vacogni kezdett, a lélegzete el-elakadt.

– Te... nem, én nem akartam, Harry... kettőtök közé állni, ez rettenetes elítélendő megrovást érdemlő, hogy ilyet tettem kedves jó vonzó figyelmes lelkiismeretes gazdámmal...

Harry kicsit elszégyellte magát, amiért az a szó tűnt ki neki a leginkább, hogy vonzó.

– Mindent helyrehozok, Harry gazdám – folytatta Draco, továbbra is kétségbeesett hangon. – A szobámban maradok, hogy ne legyek szem előtt, amikor csak szíved hölgye ellátogat ide, némítóbűbájt szórok magamra, hogy a jelenlétem ne zavarja, és sosem mutatom majd ki, hogy irigyelném a helyét az életedben és az ágyadban...

– Elég – szólt rá Harry szigorúan. Emlékezve, mi az, ami eddig bevált, közelebb húzta a székét Dracóhoz, és megfogta mindkét kezét. – Nem álltál közénk, Draco. Nem tettél semmi rosszat. Ez nem a te hibád.

Draco ujjai mohón viszonozták a szorítást.

– Ó, de a fiatal hölgy egyértelműen kifogásolta a jelenlétemet a házban. Csalódást okoztam neked, Harry gazdám. Esküszöm, hogy minden tőlem telhetőt megtettem, hogy olyan feltűnésmentes legyek, amennyire csak lehet. Tudom, hogy ő az, aki majd az oldaladon fog állni, míg én semmi egyebet nem remélhetek, mint hogy alkalmanként a lábaid előtt térdelek...

– Nem fog az oldalamon állni, mert nem akarom, hogy ott legyen – sóhajtott Harry. – És nem azért, mert bármit is csináltál. Hinned kell nekem, Draco. Egyszerűen csak nem működött a kapcsolat, és ez már akkor is így volt, mielőtt igényt tartottam volna rád.

Egy zavart pillanat erejéig Draco feszültnek tűnt, mintha a teste azt próbálná eldönteni, Harry szavai ellenére is megbüntesse-e őt. Harry végigsimított Draco alkarján, fel és le, remélve, hogy a még több érintkezés lenyugtatja.

A legkevésbé sem szerette volna azt látni, hogy Draco megint attól a rettenetes égető érzéstől szenved a mellkasában.

Ezt észben tartva kicsit tovább ment; Draco kezeit egyenként az ajkához emelte, és gyengéd puszikat nyomott a férfi selymes ujjaira.

Draco valamelyest megnyugodott, az egész teste ellazult, még ha az állkapcsa feszült is maradt, a szeme pedig továbbra is fényesen izzott.

– Akkor minden rendben?

Draco reszketősen bólintott.

– Nincs már többé kényszered, hogy bocsánatot kérj? Nincs tűz a mellkasodban?

– Nincs.

Harry megkönnyebbülten mosolygott.

– Az jó.

– Nagyon jól tetted, hogy akkor megütöttél – mondta Draco, és ujjaival megsimította Harry ajkát, mintha egy újabb sorozat puszira vágyna.

Harry gyorsan elengedte Draco kezét. Ha nem ezt teszi, magához rántja a férfit egy igazi, szájra adott, nyelves csókra... és a farka már így is elég kemény volt, az újabb fajta kísértés nélkül is.

– Nem tudom, megköszöntem-e már. Ha akkor nem büntetsz meg... – Draco megborzongott. – A forróság, az égető fájdalom... kezdett kibírhatatlan lenni.

Harry összevonta a szemöldökét. Valószínűleg helytelen volt – sőt, egész biztosan helytelen volt –, hogy a farka megrándult attól, amit mondani készült.

– Öm... Feltétlenül közöld, ha megint rádtör az a lángoló érzés odabenn. Azért, hogy meg tudjalak... érted.

– Büntetni, ahogy megérdemlem – folytatta Draco, és bólintott.

– Szabadítani a bűbáj okozta kíntól – javította ki Harry, és igyekezett figyelmen kívül hagyni a kis borzongást, ami végigfutott rajta a büntetésre várakozó Draco gondolatától. Habár eléggé nehezére esett; olyan volt, mint az elektromos áram, és mihelyst véget ért, Harry valósággal úgy érezte, feltöltődött. Miért lett ilyen... kanos és felajzott a gondolattól, hogy elnáspángolja Draco pucér fenekét? Ginnyvel soha egyszer sem akart ilyen játékokat játszani...

De végül is az utóbbi időben még együtt aludni sem akart vele. Legalábbis nem sűrűn. Ugyanakkor folyamatosan csak arra tudott gondolni, hogyan nézhet ki Draco meztelenül.

Inkább visszaterelte a gondolatait az aktuális témára.

– Arra kérlek, hogy azonnal mondd el nekem, ha jelentkezik az az égető érzés a mellkasodban. És ha akkor történik, amikor nem vagyok ott személyesen, nyomban küldj a kandallón át egy üzenetet. Meg tudod ezt tenni?

Draco bólintott.

– Meg tudom. Nagyon jó gazda vagy, Harry. És mélységesen sajnálom, hogy összetört a szíved. Komolyan.

– Nem, nem erről van szó. Csak rosszul éreztem magam, amiért megbántottam Ginnyt, ennyi az egész. De ez sem a te hibád, szóval ne gondold azt, hogy igen.

Draco furcsálló arckifejezést öltött.

– Ha te mondod, Harry, de a barátnőd egyértelműen neheztelt, ha bárhol a közeledben látott.

– A volt barátnőm, és igen, tudom, hogy így volt. A bátyja meghalt a háborúban, de nem te ölted meg, és...

– Harry – szakította félbe Draco. Megvárta, míg Harry teljesen ráfigyelt. – Én arra utaltam, hogy szexuálisan is teljes mértékben a rendelkezésedre állok.

Harry hirtelen úgy érezte, mintha egy nagyon nagy valami akadt volna a torkán. Többször is erősen nyelnie kellett, mielőtt rendesen levegőhöz tudott jutni. Szexuálisan is teljes mértékben rendelkezésre...?

– Öh... nem, nem hiszem, hogy Ginny ezért nehezményezte, hogy itt vagy. Úgy értem, nem jutott volna ilyesmi az eszébe, csak mert te az én... én...

– Rabszolgád vagyok – mondta Draco szárazon. – Kimondhatod a szót. Tudok róla, hogy az vagyok. És ami a volt barátnődet illeti, létezik olyan, hogy intuíció. Lehet, hogy nem ismerte az összes módját annak, ahogy szolgálhatlak, de minden bizonnyal eleget látott ahhoz, hogy meglehetősen... féltékennyé váljon.

Draco olyan tárgyilagosan beszélt, mintha teljesen nyilvánvaló lenne, hogy a szolgálatai közé mindenféle szexuális jellegű tevékenység is beletartozik.

– Nézd, tudom, hogy folyton azt kérdezgeted, hogyan szolgálhatnál, de nem gondoltam, hogy ezt érted alatta...

Draco ajka mosolyra húzódott, ami Harry számára nyíltan érzékinek tűnt.

– Tényleg nem?

– Na jó, felvetődött bennem egyszer-kétszer, de...

– Egyszer-kétszer. Most komolyan.

– Hagynád, hogy néha befejezhessek egy mondatot?

– Természetesen. Kívánságod számomra parancs. Bármilyen kívánságod, Harry – tette hozzá Draco, ajkán még mindig azzal az átkozott mosollyal.

Micsoda kis mocsok. Az ugratásról nem is beszélve. Nem, ez nem is ugratás, ismerte fel Harry. Nem voltak kétségei, hogy Draco végigvinné a dolgot. Harrynek csak ki kellene mondania a szót. Vagy lehet, hogy egy mozdulat is elég lenne. Ha rámutatna a sliccére, Draco talán már térdelne is le, és...

Jobb bele sem gondolni, döntötte el gyorsan Harry.

– Még ma este befejezed a mondatot? – kérdezte Draco egy hosszú pillanat múlva.

– Gondolkodom.

– Elég lassan teszed.

Harrynek leesett az álla.

– Hirtelen hogy eltűnt rólad az alázatosság. Mi történt? Azért van ez, mert a szexről beszélgetünk, és ettől már úgy érzed, megengedhetsz magadnak egy s mást?

– Nem, azért, mert láthatóan nem bánod – felelte Draco, és vállat vont. – Ha bánnád, megmondanád, hogy álljak le, és meg is tenném. Amint észrevetted, már nem vágok a szavadba sem.

– Ó, nyugodtan vágj a szavamba, amennyit jólesik – motyogta Harry; nyomasztotta a gondolat, hogy megszabta Dracónak, hogyan beszélhet. – Az amúgy is inkább te lennél.

Draco úgy nézett rá, mintha nem tudná, mit feleljen erre. Azonban egy pillanat múlva a tekintete megváltozott. Éhesnek tűnt, de nem ennivalóra.
Mintha Harryre lett volna kiéhezve.

Most Harrynek vacogott a foga. Ez az egész olyan rohadtul igazságtalan volt, mert Harry is ki volt éhezve. Draco pedig tálcán kínálja magát, és neki vissza kell utastania őt! Kész őrület.
Annál is rosszabb.

Azon kívül az egész beszélgetés egy kicsit bizarr volt, ami Harryt illette. Nem az volt, hogy Draco odajött hozzá szabad akaratából, és bejelentette, hogy szeretne tőle valamit. Nem, semmi ilyesmit nem tett. Egyértelműen valami szexuális kényszer alatt áll, és ha Harry ezt kihasználja, olyan mélyre süllyed, mint egy féreg.

Mint egy kielégült féreg, de akkor is.

Harry figyelmen kívül hagyta száguldó vérkeringését, és keményen próbálkozott, hogy úriemberként kezelje a helyzetet.

– Nézd, biztosan azt hiszed, hogy szolgámként meg kell tenned... nos, azt is, de ezt miből gondolod? Úgy értem... – Harry nyelt egyet. – A szüleid mondták, hogy szexuálisan is fel kell ajánlkoznod nekem?

– A szüleim sosem említettek ilyet. – Draco szája széle megrándult. – Legalábbis nem akkor, amikor elmagyarázták, hogy igényt tartottál rám. Emlékszem néhány beszélgetésre, akkoriból, mikor fiatalabb voltam. Valami figyelmeztetésekre.

– Figyelmeztetésre?

Harry arra tippelt, hogy Draco valami fogamzásgátlással kapcsolatosat értett alatta. Ám úgy tűnt, mégsem.

– Hmm, főleg amiatt aggódtak, nehogy a rossz fajtával keveredjek. Emlékszem, ezt mondta anyám: A magod értékes, Draco. Soha nem szabad méltatlanokra pazarolnod. Az a különös, hogy fogalmam sincs, mit értett ez alatt.

Harry tudta. Elhúzta a száját. Rohadt aranyvér mániások.

– Lehet, arra utalt, hogy neked őrizzem meg magam, arra az esetre, ha a bűbáj felébredne? – Draco oldalra billentette a fejét. – Kivéve ha... Nem vagyok biztos benne, hogy érintetlen maradtam-e a számodra, Harry. Most csalódott vagy?

– Nem.

– Az jó, mert utálnám, ha bármiben csalódást okoznék. Ha gyógyfőzetre van szükséged, el akarom készíteni. Ha unatkozol, szórakoztatni akarlak. Ha a farkad kemény és megkönnyebbülésért lüktet...

– Nézd, csak össze vagy zavarodva – vágott közbe Harry. – Gondold végig. Ez a bűbáj generációról generációra öröklődik, még ha mostanában át is ugrott párat. Akárhogy is, ha a Potterek mindig birtokolták a Malfoyokat, akkor a két családban végig gyermekeknek kellett születniük. Hogy történhetett volna ez meg, ha a családom férfi tagjai mindig a... öm, szolgáikhoz fordultak volna szexuális kielégülésért?

– Egész biztos, hogy nem vagyok összezavarodva – válaszolta Draco a fejét rázva. Tökéletesen lesimított haja a helyén maradt, amitől Harryt elkapta az érthetetlen vágy, hogy beletúrjon a kezével, és szétzilálja a fürtöket. – Az utóbbi pár napot azzal töltöttem, hogy elmerültem ezekben a kérdésekben. Több mint valószínű, hogy egy nap majd megnősülsz és gyerekeid lesznek, még ha nem is Ginny Weasley-t veszed el. Mindezek ellenére egy férfi sokszor vágyik a szexre csak úgy. Bonyodalmak nélkül. Lehet, hogy a feleséged elutazik, vagy beteg lesz, vagy várandós. Esetleg olyan pózról ábrándozol, amit nem hajlandó kipróbálni. Én az örömfiúd leszek, Harry, épp az ilyen alkalmakra készen.

– Jó sokat gondolkodhattál ezen – mondta Harry, vággyal teli hangon. Annak hallatán, hogy Draco így beszél... a farka lüktetni kezdett. Arról csak elképzelése volt, hogy Dracóra is ugyanilyen hatással lehetett-e a dolog. Ezért kellett a férfinak vacsora előtt rejszolnia? Mert azzal töltötte a napot, hogy ezen gondolkodik? – Öm... ezért pusziltál meg néhányszor? A kezem, a nyakam? Biztosítani akartál róla, hogy öm... a rendelkezésemre állsz?

– Én nem így gondoltam erre. – Draco szája sarkában mosoly bujkált. – Teljesen ösztönösen jön, hogy megérintselek.

Nos, ez valóban ígéretesen hangzott... vagy legalábbis hangzott volna, ha Draco ösztönéről beszéltek volna, nem a bűbájéról. Harry önkéntelenül felsóhajtott.

– Draco, vonzódtál a férfiakhoz, mielőtt igényt tartottam rád? Tudsz egyáltalán róla?

– Fogalmam sincs. De csak az számít, hogy most veszettül vonzódom hozzád.

Veszettül. Harry megint nyelt egyet.

– Egyáltalán nem csak ez számít.

– Hogyne, természetesen. – Draco újra lesütötte a tekintetét, és némileg bosszúsnak tűnt, miközben előhúzta a pálcáját, hogy megtisztítsa a tányérját és visszalebegtesse a konyhaszekrénybe. – Nem várok el tőled semmit. Ha meggondolnád magad a jövőben, én itt leszek, hogy kiszolgáljalak, bármire is vágysz.

Draco sebzett hangnemétől Harry kis híján meggondolta magát.

– Nézd, igazad volt az előbb. Valóban eszembe jut néha, hogy ágyba vigyelek. De... ezt csak... csak a bűbáj csinálja veled, Draco. Nem tudod, mit teszel.

– Biztos vagyok benne, hogy tudom.

– Nos, én viszont nem tudom, hogy mit teszek – vágta rá Harry, mert már látta, hogy a másik érvvel nem nyerheti meg a vitát. Végtére is azok, akik nem voltak ép eszüknél, általában az ellenkezőjét állították. – Még sosem voltam együtt férfival.

– Együtt kitapasztalhatjuk – felelte Draco halkan. – Ha szeretnéd, kezdhetjük lassan...

Harry a homlokát ráncolta.

– Hogy lehet az, hogy enni nem tudsz engedély nélkül, de ahhoz elég szabadnak érzed magad, hogy így csábítgass?

Draco lassan elmosolyodott.

– Nem tudom. Talán mert az étel a saját javamat szolgálja, míg a szex felajánlása a tiédet. Amikor megcsókollak, amikor így beszélek... akkor tényleg akarlak téged, Harry, de közben az jár a fejemben, hogyan szolgálhatnálak, tegyek a kedvedre, legyek a hasznodra.

A közelében kell lennie, hogy szolgálhassa önt, emlékezett vissza Harry Narcissa szavaira. Az asszony persze semmi ehhez hasonlóról nem beszélt, de a kijelentése akkor is idevágónak tűnt. Dracónak vannak szükségletei, nem igaz? És ha ez is egy közülük...

Nem, nem, nem. Túl könnyű, túl kényelmes. Ez a gondolatmenet csak szánalmas önigazolás.

– Szükségem van egy kis segítségre a kertben – mondta hirtelen. – Gyerünk, menjünk ki dolgozni.

– Ahogy kívánod – válaszolta Draco, de Harry figyelmét nem kerülte el az ezüst szempár mélyén ülő csalódottság.