Hermione is a Minisztériumban dolgozott, de az útjaik nem sűrűn keresztezték egymást Harryvel.

Azonban hétfő délután egy papírrepülő csusszant a beszerzési igénylőlapok tetejére, amiket Harry épp olvasott. Úgy tűnt, néhány új aurortanonc leamortizált egy nagy halom edzőbábut...

A részlegek közti levél csak még több unalmas papírmunkát fog hozni, gondolta Harry, amikor széthajtotta. Ám ehelyett a következő állt benne:

Beszélhetnénk egy pár percig? Utánanéztem a témának, amire kíváncsi voltál, de inkább nem írnám le, mit derítettem ki.

H. G. W.

Harry pennát ragadott, és lefirkantott egy választ, közben végig csóválta a fejét. A nő rájött valamire a Res mea esszel kapcsolatban, és le kellett ellenőriznie, hogy biztonságos-e, ha átjön, és elmondja neki?

A pálcája egy intésére a repülő útra kelt, hogy visszarepüljön Hermionéhoz. Pár pillanattal később a nő megjelent az iroda ajtajában.

– Gyere, gyere csak be! – sürgette Harry, miközben felállt, aztán becsukta maguk mögött az ajtót. Mivel munkája során számos bizalmas beszélgetést folytatott a helyiségben – kik kapnak előléptetést az aurorprogramban, kiket kell többek között elbocsátani –, a titoktartás érdekében az irodát mindig is jól levédték.

De ez most magánjellegű dolog volt, és bosszúságára sokszor azt találta, hogy még a munkatársai is adtak el róla szóló pletykákat az újságoknak. Ezt észben tartva Harry előhúzta a pálcáját, és bűbájolt egy-egy további réteg védelmet a falra, ajtóra, ablakra. Csak egy órára szóltak, de annyi elegendő is volt.

Amikor visszafordult, Hermione már helyet foglalt.

– Szóval, hogy van Draco?

Harry türelmetlen lett; kézbe akarta venni az ügyet, nem bájcsevegésbe bonyolódni.

– Jól, jól. Megkértem a hétvégén, hogy főzzön ezt-azt, és úgy tűnt, nagyon élvezte. Repülni is elmentünk.

– Emlékszik már valamire?

– Nem, nem igazán.

A nő összevonta a szemöldökét, és összekulcsolta a kezét az ölében.

– Ez elég baj. Mert... nos, én mindent megpróbáltam, Harry, de nem sikerült kiderítenem, mely tárgyakból szerzett RAVASZ-t.

– Nem nyilvános dokumentumok, mint ahogy gondoltad?

– Nos, ez a különös benne. Azok. Vagy legalábbis elvileg azok. De a neve még csak nem is szerepel a RAVASZ-ra jelentkezők összesített listáján, nem beszélve a tantárgyi eredmények listájáról, ami még sokkal részletesebb. A feljegyzések azt mutatják, mintha soha meg sem próbált volna végzettséget szerezni.

Harry beharapta az ajkát.

– Öm... nos, nem bántásból mondom, de talán tényleg nem is szerzett.

– Bent voltam a teremben, és felügyeltem az egyik vizsgáján – csóválta a fejét Hermione. – Tudod, hogy a főnökeink szerint az én részlegemnek nincs elég dolga. Persze, hiszen a Minisztériumot sosem érdekelte túlságosan, hogy a többi mágikus lény jogaival foglalkozzon. Azt tudtad, hogy egy hete...

– Draco, Hermione!

A nő egy kicsit elpirult.

– Jól van. Mindegy, az a lényeg, hogy láttam Draco Malfoyt vizsgázni. Aznap a Théta Konferenciateremben ült, és szerintem a hét további részében is, mert ott volt a neve a címzettek névsorában azzal a megjegyzéssel ellátva, hogy átment nyolc vizsgán. De a később irattározott hivatalos listában... – Megcsóválta a fejét.

– Akkor valaki eltávolította a nevét?

– Törölte, mintha ott sem lett volna soha.

Harry nyelt egyet.

– Lehet, hogy a bűbáj volt?

– Miért tette volna?

– Fogalmam sincs...

Hermione előrébb hajolt, és halkan megszólalt:

– Harry, ezért nem akartam semmit sem leírni. – A védőbűbájok ellenére, amiket Harry kiszórt, még halkabbra fogta a hangját. – Néhány projekt, amin odalent a Misztériumügyi Főosztályon dolgoznak, hihetetlenül titkos. Az ott dolgozók neve soha nem jelenik meg semmiféle minisztériumi dokumentumon. És... biztos vagyok benne, hogy erről nem kellene tudnom, de hallottam, hogy még a RAVASZ eredményeket is törlik a hivatalos feljegyzésekből, arra az esetre, ha valaki netalántán megnézné, mi a szakterülete az alkalmazottaknak, és megpróbálná kikövetkeztetni, min munkálkodhatnak odalenn.

Harry hangosan kifújta a levegőt. Sosem gondolta volna, hogy a háború után Draco Malfoy pont a Minisztériumnak dolgozhatott. Ráadásul a Misztériumügyi Főosztályon.

Igazából már az elképzelés is felettébb különös volt, hogy Draco egyáltalán dolgozott. Hiszen nem volt rászorulva. A Malfoyokat még most is ugyanúgy felvetette a pénz, mint eddig.

De a Misztériumügyi Főosztály... hmm. Dracót igencsak érdekelte a mágia; eléggé bizonyította ezt az, amilyen sebességgel Harry könyveit falta. És az, hogy mennyire hetvenkedett az iskolában, azt mutatta, hogy talán valahogy bizonyítani akart önmagának. Úgy próbálkozott ezzel, hogy halálfaló lett, de ez nem vált be.

Ez pedig egy újabb okot adott a kételkedésre abban, hogy Hermione jó nyomon járna.

– A Minisztériumban tilos olyanokat alkalmazni, akik viselik a Sötét Jegyet. Te is tudod.

– Igen, de a Misztériumügyi Főosztályt szinte alig felügyelik, néhány projektjüknél pedig teljesen szabad kezet kaptak. A legkevésbé sem lepne meg, ha szabályok felett állóknak tartanák magukat. És az is...

– Micsoda?

– Abból ítélve, milyen mágiatípusokat tanulmányoznak, meglehet, hogy egyenesen a Sötét Jegye miatt alkalmazták Dracót.

– Mintha a Sötét Jegy olyan ritka volna.

– Ami egy nyolc RAVASZ-t letenni képes fiatalemberen található, igenis az. És ne feledd, hogy az övé mentes az Azkaban ártalmaitól. – Hermione együttérzőn rápillantott. – Sajnálom, hogy nem sikerült kiderítenem a tantárgyait.

– Eh, amúgy hány különböző tantárgy lehet?

– Nagyjából hat tucat. Amit a Roxfort kínál, az csak az alap. A varázslók magánúton is tanulhatnak, és rengeteg más tudományágban is specializálódhatnak. Nagyon sajátosakban. Lehetetlen megmondani, miket tanulhatott Draco.

– Lehetetlen? – Harry szinte ledöfte a nőt a tekintetével. – Azt mondtad, ott voltál az egyik nap a teremben. Te osztottad ki a tesztfüzeteket, te...

– Hozzáérintettem a pálcám a vállához, mire a neki szóló füzet megjelent az asztalán.

Ó.

– Nos, járkáltál is a helyiségben, nem? Gyerünk, nagyszerű emlékezőtehetséged van. Erőltesd meg egy kicsit! Nem ugrik be semmi, hogy láttál-e valamit, amit a papírra írt, mialatt körbejártál?

Hermione bosszúsnak tűnt ettől a kikérdezéstől, de azért becsukta a szemét, és összeszorította.

– Hmm. Rúnák, esetleg valami rúnákkal kapcsolatosat? Nos, talán. Nem vagyok benne biztos.

– Akkor bizonyosodjunk meg róla – mondta Harry, és intett a pálcájával, hogy magához hívja az irodájában tartott miniatűr merengőt. Egy sokkal hatékonyabbat is tartottak a Varázsbűn-üldözési Főosztály kihallgatószobái mellett, de ez is tudott emlékeket kezelni, ha nem voltak pár évesnél régebbiek.

– Nem szívesen teszem – mondta a nő, és kibámult az ablakon. – Piton jut róla az eszembe, ahogy kiadta az emlékeit, mielőtt meghalt. Viszont ez most elég fontos lehet... – Azzal nagyot sóhajtva a halántékához emelte a pálcáját és becsukta a szemét, majd előhúzott egy vékony, ezüstös szálat, ami aztán eltűnt a merengőben kavargó, ködszerű anyagban.

– Te menj bele! – mondta Hermione hátradőlve.

Harry bólintott, és a kis kőtál fölé hajolt, ami egyszerre egy személynek épphogy elég nagy volt.

Úgy érezte, mintha zuhanna, és amikor megvetette a lábát, egy hatalmas szobában találta magát, tele egymástól két méterre elhelyezett asztalokkal. Több tucat felnőtt vizsgázott bent, de Harrynek nem okozott gondot, hogy kiszúrja Dracót. Bárhol felismerte volna azt a világosszőke üstököt.

Az már igényelt némi erőfeszítést, hogy oda tudjon menni hozzá, de Harry megtanulta az aurorképzése alatt, hogyan navigáljon a merengőben. Amikor elért Draco asztalához, leguggolt előtte, és tanulmányozta egy kicsit a férfit. Végtére is egyebet is kideríthetett még innen, nem csak a tantárgyait. Arra is jó lehetőség adódott, hogy megvizsgálja, milyen lett Draco, miután a háború befejeződött.

A férfi kitartóan a pergamenre szegezte a tekintetét, miközben egy hosszú választ írt. Egy pillanat múlva letette a pennáját, és megrázta a kezét, mintha fájlalná. Jó oka volt rá; nem véletlenül hívták a vizsgát Rémisztően Agyfacsaró Varázstani Szigorlatnak.

Aztán Draco egy aprót sóhajtott, és lapozott egyet a tesztfüzetében.

Amint elolvasta az ott álló kérdést, az ajka gúnyos mosolyra húzódott, szeme ezüstje pedig szikrákat szórt a haragtól.

Harry kíváncsian megkerülte az asztalt, hogy Draco válla fölött ő is elolvashassa.

Részletezze az öröklődő varázslatok elsődleges és másodlagos jellemzőit, a korlátaikat is beleértve, valamint említsen öt konkrét példát a szemléltetésükre!

Draco megmártotta a pennáját az asztalán megjelent tintatartóban, és elkezdte lekörmölni a választ, mindvégig magában morgolódva. Harry nem hallotta jól, mit mond, de azt elcsípte, hogy rohadt idióta téma, miközben a férfi sebesen írt a pergamenre. Draco nem állt meg, hogy gondolkodjon a válaszon; úgy öntötte magából az információt, mintha az anyatejjel szívta volna magába.

Az öröklődő varázslatok elsődleges tulajdonsága, hogy ha egy vérvonalra kivetnek egy ilyen bűbájt, akkor az minden alkalommal megújul, amint új gyermek születik a családba. A másodlagos tulajdonságuk, mely nem mindig, de gyakran aktív, hogy az öröklődő varázslatok bizonyos értelemben önkorlátozóak. Az érintett családokban generációnként jellemzően csak egyetlen gyermek születik, ami elegendő ahhoz, hogy életben tartsa a bűbájt, de ahhoz nem, hogy idővel fokozatosan a társadalom egyre nagyobb részére kiterjedjen. Eddig még ismeretlen okból kifolyólag, az öröklődő varázslatoknak kitett családokba születő gyermekek szinte mindig fiúk. Már i.u. 600-ból ismerünk példákat, amelyek szemléltetik ezeket a tulajdonságokat, és többek közt...

Harry félbehagyta az olvasást, mert a többi már nem nagyon kapcsolódott a Res mea eshez, hanem inkább Binns professzor történelemóráinak rétestésztajellegű előadására hasonlított. Azon kívül, érezte, hogy a merengő szinte felfelé szívja őt, mintha azt próbálná közölni vele, hogy ideje visszatérnie a felszínre.

Ez volt a másik hátránya a miniatűr merengőnek; csak rövid kirándulást engedélyezett az emlékek birodalmába.

Harry sóhajtva felállt, és végignézett a kis asztalkán, aminél Draco dolgozott. Nem látott rajta több tesztfüzetet, így arra gondolt, az öröklődő varázstan volt aznap Draco egyetlen RAVASZ-a. Ez pedig annyit jelentett, hogy Harry mindent látott, amit csak lehetett.

Felegyenesedett, és kihúzta magát a múltból, aztán hátradőlt a székben, mert egy pillanatra úgy érezte, forog vele a szoba. Francba. Dracót azért alkalmazták, hogy az öröklődő varázslatokkal foglalkozzon? Talán épp a Res mea es-szel? Harry azelőtt abban reménykedett, hogy a bűbáj többé-kevésbé véletlenül aktiválódott, mert ez azt jelenthette volna, hogy esetleg olyan hirtelen is tűnik majd el, ahogy megjelent. Ez azonban most már nem tűnt valószínűnek.

– Harry, jól vagy?

– Persze – felelte, és kézfejével megtörölte a homlokát. Úgy érezte, átkozottul meleg van odabenn. Meg kellene újítania a légkondicionáló bűbájait. – Mr Malfoy azt mondta, a szolgabűbáj is öröklődő varázslat, és pontosan ezt láttam Draco tesztjében is.

A nő ajka egy tökéletes O-t formázott.

– És azt hiszem, ezt még nem meséltem, legalábbis nem részletesen, de senki sem érti, hogy egyáltalán mitől ébredt fel ötszáz év elteltével. Nem kellett volna neki, hacsak én nem szerzek róla valahogy tudomást. De... talán Draco valamelyik kutatása érintette a Res mea est, és amikor ő rájött, mi is ez az egész, a bűbáj kivetette rá magát, vagy ilyesmi.

– Talán – mondta Hermione, de nem túl nagy meggyőződéssel.

– Mi az?

– Szerintem több kell neki, mint pusztán az, hogy tudjanak róla. Az alapján, amit mondtál, a bűbáj attól aktiválódik, ha a tevérvonalad szerez róla tudomást, nem az övé. Nekem elég különös lenne, ha a szolgabűbáj urat és szolgát egyenlőként kezelne.

– Lucius Malfoy azt mondta, hogy a bűbáj nem engedi neki, hogy beszéljen Dracónak erről az egész szolgaság témáról, míg Draco meg nem házasodik és nem születik saját örököse. Szóval a bűbáj elég érzékeny a tudásra.

– Ez akkor sem hangzik helytállónak – makacskodott Hermione.

Harry sóhajtott. A nőnek valószínűleg igaza van; általában igaza szokott lenni.

– Szerdán megkérdezem a szüleit, hogy tudnak-e valamit a RAVASZ-airól. Vagy ami azt illeti, a munkájáról. Úgy értem, ha van neki egyáltalán. Csak megemlítenék nekem ezt az aprócska tényt.

– Ha a Misztériumügyi Főosztályon dolgozik, lehet, hogy nem is tudnak róla.

Tényleg, és az megmagyarázhatna egy-két dolgot Hollóbérccel kapcsolatban is. Dracót nyilvánvalóan szívesen látták volna a kúriában, ha ott akart volna lakni, és esetleg csak azért élt külön, hogy titokban tarthassa a munkáját. Ez logikusnak tűnt, figyelembe véve azt, hogy a Sötét Jeggyel nem dolgozhatott volna a Minisztériumnak.

De Draco eltitkolta volna a munkáját a szülei elől? Nos, Harry úgy gondolta, szerdán kiderítheti.

– Remélem, ha újra látja a szüleit, az segít majd neki, hogy újra normális legyen.

– Hmm. Lehet, hogy segít, de aztán később... – Hermione kényelmetlenül mocorgott. – Remélem, nem bontja le a fél házad, míg munkában leszel. Vagy a bűbáj megakadályozná?

– Fogalmam sincs. – Draco eddig nem is akart olyasmit csinálni, amivel megharagíthatta volna Harryt. De ez megváltozhat, mihelyst megint eredeti önmaga lesz. Vajon a bűbáj megkötné a kezét, ha Harryhez próbálna vágni valamit? Összezárná az ajkait, ha rá próbálna kiabálni?

Ó, egek. Harry nagyon remélte, hogy nem. Az rettenetes lenne.

De az jobb volna, ha a bűbáj hagyná, hogy engedetlen legyen, és aztán megbüntetné azzal a tűzgolyóval a mellkasában? A legutóbb nem múlt el, míg Harry pofon nem ütötte Dracót... vagy legalábbis addig nem, míg Draco úgy nem érezte, hogy elegendő büntetést kapott.

Vagy talán míg azt nem érezte, hogy megbocsátottak neki?

Harry nyelt egyet. Az az incidens egy egyszerű félreértés miatt történt. Mi lesz, ha Draco visszanyeri majd az igazi önmagát, és valami sokkal rosszabbat csinál, mint hogy mond egy véletlen hazugságot? Lehet, hogy megint az az égető érzés lesz a mellkasában – csak talán ezúttal erősebb –, Harry pedig valamiért kételkedett benne, hogy egy pofon elég lesz, hogy elmulassza.

Harry még arra is rákényszerülhet, hogy komolyan megfenyítse Dracót.

Akaratlanul is elmerült a képekben, amik a gondolatra az eszébe ötlöttek. Draco, ahogy meztelenül Harry ágya szélére hajol, lába a padlón szélesre tárva, keze a matracon, és összeszorítja a fogát...

Harry mögötte állva, kezében egy széles szíjjal lecsap arra a fehér fenékre, ami csak azt várja, hogy megbüntessék.

Draco pedig felkiált, de aztán azért könyörög, hogy keményen dugja meg...

Harry megköszörülte a torkát. Draco emlékei talán pontosan azért halványultak el, hogy a fentiekhez hasonló jelenetek elkerülhetők legyenek. Legalábbis Harry ebben reménykedett.

Noha legbelül egy kis része inkább az ellenkezőjében.

Aztán félresöpörte a gondolatot, és Hermionéra nézett.

– Nem találtál semmit a varázsigéről, igaz?

– Azon kívül, hogy primitív és visszataszító, semmit a világon. – Felállt, és lesimította a talárját. – Talán a Malfoyok fel tudnak majd világosítani. Ezért mész meglátogatni őket?

Harry grimaszolt, miközben ő is felállt a székből.

– Ezért is, és mert Dracónak látnia kell őket. Hitvány emberek, de tudod. Akkor is szereti őket.

– Jó ember vagy, Harry. Ginny pedig egy nagyon szerencsés lány.

Harry vett egy nagy levegőt.

– Öm... nem, nem az.

Egy hosszú pillanatig úgy tűnt, Hermione azt hiszi, hogy Harry csak szerénykedett. Aztán leesett neki az igazság.

– Ó. Ó. Tudod, ennyi idő után már magam is azon tűnődtem, hogy nem gondoltad-e meg magadat. – A hangja szigorúbb lett. – Jó lenne, ha mihamarabb beszélnél vele, Harry. Mióta tudod?

– Csak péntek óta.

– Péntek – mondta Hermione szárazon. – És ennek a hirtelen döntésnek nincs semmi köze a vendégedhez, ugye?

– Valamennyi – felelte Harry nem nézve a szemébe.

– Ó, Harry. – Hermione a fejét csóválta.

– Mi az?

– Neked egy kicsit mindig is... a rögeszméd volt Draco Malfoy. Hatodévben minden szabad percedet azzal töltötted, hogy utána leskelődtél.

Harry szeme nagyra tágult.

– Ó, ez nem igaz. Vagyis nem úgy. Hallottam, miközben arról beszélt a vonaton, hogy Voldemort megbízta valami feladattal. Te is tudod. És igazam is lett.

– Igen, Harry, igazad volt – felelte a nő elnéző türelemmel. – De ha most öm... vonzónak találod őt, akkor több is lehetett abban a rögeszmében, mint amennyi akkoriban tudatosult.

Harry megforgatta a szemét, pedig tudta, hogy Hermionénak igaza van.

– Ja, talán.

– Hála az égnek túlságosan egyenes vagy ahhoz, hogy kihasználd a helyzetet – mondta a nő határozottan. – Amíg arra sem emlékszik, hogy utál téged, elítélendő lenne ilyesmit tenni.

– Ja, mert az esélyeim annyival jobbak lesznek, miután visszaemlékezik – felelte Harry savanyúan. Az iménti fantázia, melyben Draco azért könyörgött, hogy dugja meg, nem túl valószínű, hogy megvalósul, ha a férfi megtudja, mennyire gyűlölte Harryt. Akkor meg kiváltképp valószínűtlen lesz, ha Harry még arra is rákényszerül, hogy így elfenekelje. Harry egyetlen reális esélye arra, hogy Draco hajlandó legyen az ágyába kerülni, most volt, míg a bűbáj még nem csillapodott le.

– Ezt nem gondolod komolyan...

– Nem, persze, hogy nem! – meredt rá Harry szúrós szemmel. Fantáziálgatott, még szép – normális férfi volt minden tekintetben –, de ez nem jelentette azt, hogy valóra is fogja váltani őket. – Még odáig sem jutottam el, hogy kettesben beszélhessek Ginnyvel. Minek nézel engem?

Hermione együttérzőn elmosolyodott.

– A dolgok sosem egyszerűek a számodra, nem igaz, Harry?

– Nem, és a férjed csak még tovább fogja nehezíteni, ha rájön, hogy dobtam Ginnyt Dra... de nem erről van szó – mondta komolyan; szüksége volt rá, hogy a nő higgyen neki. – Draco csak segített felismernem a hosszú ideje lappangó igazságot.

– Mhm, de nem biztos, hogy Ron is így fogja látni. Vagy Ginny, ami az illeti. – Hermione egy hosszút sóhajtott, aztán szomorúan csillogó szemmel ránézett. – Szerettem volna, ha a családunk része leszel, Harry.

– Igen – felelte Harry elérzékenyülve. – Én is szerettem volna. De csak ezért még nem házasodunk össze valakivel.

– Persze, hogy nem. – Hermione közelebb lépett, és megpuszilta Harry arcát. – Folytatom a nyomozást a bűbáj után.

– Kösz.

Abban a pillanatban, ahogy a nő elment, Harry kilépett az irodája külső részébe, hogy beszéljen a recepciós boszorkánnyal. – Ha bárki keresne a következő pár percben, a Csúzlik gyakorlópályáján leszek. Minden egyéb várhat. És Giselle? Inkább egyáltalán ne lépjen kapcsolatba velem, hacsak nincs kimondott vészhelyzet.